XLI. évfolyam 47. szám

2009. november 27.

Arzéntalanító

A Dél-alföldi régió érintett települései (204) konzorciumi szerződést írtak alá a régió ivóvízminőség-javító programjának megvalósítása érdekében. A konzorciumhoz Szentes is társult. Az előkészítő munka folyamatos, annak során kidolgozták azokat a projekteket, melyek a pályázat benyújtásához és a program előkészítéséhez szükségesek. A képviselő-testület legutóbbi ülésén az ivóvízminőségi-javító program tervezéséhez szükséges nyilatkozat jóváhagyását kérte a Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. Amiből azután jó kis vita kerekedett.

2009. november 27.

Alföldi Betyár Lakomázó

Rózsa Sándor és a csőben sült malac java

Kérdéssel kezdünk. Szerethette-e Rózsa Sándor a csőben sült malac javát rozmaringos burgonyával? Létezik egy legenda, miszerint Veszelka Imrének volt egy Lebuki nevű csárdája, a szomjazók (no meg az enni vágyók) Szentes és Orosháza között találhattak rá, pontosabban: a két megye, Csongrád és Békés határán. A csárda mestergerendája mutatta a megyehatárt. És mivel a szigorú rend parancsára a perzekútorok nem léphették át a megyehatárt, így a csárda nagyon sokszor biztonságos hely, a menekülés útja volt az a betyárok számára hol az egyik, hol a másik oldalon. Arról is szól a legenda, hogy ebben a csárdában nagyon is szerették a csőben sült bőrös malacot rozmaringos burgonyával, ropogósra sütve.

2009. november 27.

Oltópont a kórházban

November 27-től december 22-ig a szentesi Dr. Bugyi István Kórházban is működik oltópont, ahol kizárólag a térítésköteles H1N1 vírus elleni védőoltás vehető fel. Az Intézmény Főporta épületében hétfőtől-péntekig 8 és 20 óra között vehető fel a védőoltás, 3.000 forintos térítési díjért. Az oltópont hétvégén nem tart nyitva. H1N1 elleni védőoltásban részesülhet: minden magyar állampolgár; a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásról szóló 2007. évi I. törvény hatálya alá tartozó azon személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja; a tartózkodási engedéllyel rendelkező; a bevándorolt, letelepedett vagy befogadott harmadik országbeli állampolgár; a menekült és menedékes; a 18 életévét betöltött személy.

2009. november 27.

Íme, a Szűz fogan, fiút szül.

Advent első hete

Eljött az advent, a karácsonyra és az Úr eljövetelére való felkészülés időszaka. Idén az első vasárnap november 29-re esik, így már most vasárnap kigyulladnak az adventi koszorúk első, lila gyertyái. Maga a koszorú egészen új keletű kelléke ennek a négy hetes korszaknak, a német Evangéliumi Ifjúsági Mozgalom kezdeményezte a két világháború közti időben használatát. Az advent négy hetével kezdődik meg az egyházi év. Az üdvösségtörténet Krisztus-eseményei szerint követik benne egymást az események. Adventtel kezdődik, és a Krisztus 2. eljövetelét ünneplő Krisztus Király, vagy protestáns szóhasználat szerint Örökkévalóság vasárnapjával zárul.

Nemcsak az adventi koszorú, hanem a hétköznap hajnali Rorate-misék is részei az ünnepre való igazi készülésnek. (A Rorate-misék elnevezés a latin nyelvű liturgia lépcsőimáiból származik, melynek kezdete így hangzik: Rorate, coeli, azaz harmatozzatok egek.) Ez a zsoltáridézet gyönyörűen kifejezi az advent lényegét, annak a periódusnak, melynek vége a megtestesülésnek, inkarnációnak az ünnepe, mikor a Fiúisten emberré lett. (Értelmi javítást!) Ahogy Ézsaiás 7,14 írja: "Íme, a Szűz fogan, fiút szül és Immánuelnek nevezi el"; melyet a keresztény értelmezés közvetlenül a Megváltóra vonatkoztat. Immánuel - azaz velünk az Isten -, egy megígért gyermek neve, akit majd szűz hoz a világra, és akinek születésével elközelít Isten üdvössége. E név viselőjében nem csupán jelenlevő, hanem népének megváltást készítő, tevékeny Istent látott már az Ószövetség is.

Jézus születésének természetfeletti titka ebben rejlik: fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától. Ebben a mondatban egyaránt benne rejlik az Istenfia és Emberfia, amely teljes ellentét, mégis teljes egység Jézus személyében.

A Biblia földrajzi megjelöléssel erősíti Jézus inkarnációjának valóságosságát, megjelöli Betlehemet a születés helyeként. Majd időben is alátámasztja, behatárolja Jézus megszületését azzal, hogy Augustus császár uralkodásának és Heródesnek, illetve a nagy összeírásnak az idejébe helyezi a születés idejét. Az Ige akkor lett testté, amikor eljött az idők teljessége (Gal 4,4). Isten tehát előkészítette a megfelelő hátteret és feltételeket ahhoz, hogy a Messiás megjelenjen és küldetését betöltése. Nekünk is szükségünk van a felkészülés időszakára ahhoz, hogy az örömüzenet igazán eljusson szívünkbe, és valljuk, Immánuel, velünk az Isten.

2009. november 27.

A polgárok és munkások szövetsége

80 éve történt: megyei és városi önkormányzati választások (I.)

Szeder FerencAz 1920-as évek elejétől mind sürgetőbb igény mutatkozott az általános közigazgatási reform bevezetésére, melynek intézkedései kiterjednének a helyi önkormányzati testületekre: a megyei törvényhatósági bizottságokra és a városi képviselő-testületekre egyaránt. Ezek tagjait ugyanis még 1914-ben, illetve 1917-ben választották, egy régen elavult törvény alapján. Gróf Bethlen István miniszterelnök már 1922 elején - az Egységes Párt létrehozásakor - ígéretet tett a közigazgatási reform bevezetésére, de politikai meggondolásból annak kivitelezését egyre halogatta. A különböző elképzelések 1929 nyarán nyertek végleges formát: a közigazgatás átszervezéséről kibocsátott 1929/XXX. tc. intézkedett az önkormányzati testületek újjászervezéséről.

2009. november 27.

Egészségre nevelés

A polgármesteri hivatal konferencia termébe várják azokat december 4-én, pénteken 10 órakor, akik az egészségre nevelés és szemléletformáló életmód programok megvalósítása érdekében saját szakterületükön egyéni, közösségi egészségfejlesztési munkát végeznek. A tanácskozás - melyen tájékoztatást tart dr. Tóth Gábor kistérségi tisztifőorvos - célja Kistérségi Egészség Koalíció létrehívása, partneri kapcsolatok kiépítése, együttműködés ösztönzése, egymás munkájának segítése.

2009. november 27.

Emlékezem - emlékeztek?

A múlt megismerése, kapcsolat az elődökkel, átvenni tapasztalataikat, mindig fontos szempont egy alakulat, a katonák életében. Ezt szem előtt tartva a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj, közművelődési délután rendezvényei keretén belül új témasorozatot indított Találkozás volt parancsnokainkkal címmel. Ennek kereténben az alakulat volt műszaki parancsnokai emlékeznek vissza aktív katonakoruk emlékeire a kezdetektől, nyugállományba vonulásukig. Megelevenítik az akkori katonaélet szépségeit, és nehézségeit, valamint továbbadják tapasztalataikat a fiatalabb nemzedéknek.

November 17-én a Hegedűs László Helyőrségi Klubban a lakosoknak is nyitott volt a rendezvény. Az első előadó, a Kunszentmár-ton-ban lakó, Hunyadi Ferenc ny. vezérőrnagy üdvözölte az érdeklődőket, akik között találkozott volt katonatársakkal is.

A vezérőrnagy számára nagy kihívást jelentett a 40 év történéseit, élményeit egy órába összefoglalni. Visszaemlékezését 1948. március 1-től kezdte, amikor behívták sorkatonai szolgálatra, és ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor a II. világháború után alakították az akkori hadsereget. Nehéz anyagi körülmények között élő családból származott, és ekkor toboroztak a Kossuth Akadémiára jelentkezőket dupla fizetésért. Ekkor határozta el, hogy jelentkezik, és tiszt lesz.

Tiszti pályáját Baján kezdte törzs szakaszparancsnokként, ahol parancsnoka lett annak az állománynak, akikkel együtt vonult be. Ez kellemetlen volt számára, de sikerült elfogadtatnia magát - mondta. Kis kitérővel Ercsibe került a Pontonos Ezredhez, ahol megtanulta, hogy emberségesen bánjon beosztottaival. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia elvégzése után Gyöngyösön, hadosztály műszaki főnökként kezdte élete következő korszakát. Veszélyes időszak volt, az aknamezőn naponta többször néztek szembe a halállal - emlékezett.

1962 őszen helyezték át a szentesi dandárhoz, dandárparancsnokként. Különböző alegységek tartoztak alárendeltségébe, és büszkén emlékezett vissza, volt amikor 5 ezer fölött volt a dandár létszáma. Ebben az időszakban a Magyar Néphadsereg légvédelmi rakéta tüzelőállásainak, különböző repülőtereinek kiépítése volt a feladatuk.

1971-ben került a hátország védelmi parancsnokságra, majd 1978-ban helyezték át a műszaki főnökségre, a műszaki főnök első helyetteseként. Később kinevezték a Magyar Néphadsereg műszaki főnökének, ahol 1985-ig nyugállományba vonulásáig látta el feladatát.

Juhász László szds.

2009. november 27.

Ideiglenes városi tanács alakult

Évfordulónaptár - 2009.

40 éve, 1969. nov. 22-én Szentesre látogatott Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, aki megbeszélést folytatott a város vezetőivel Szentes időszerű kérdéseiről. Apró Antal és kísérete délután üzemlátogatáson vett részt a Kontaktában, amely munkásfórummal zárult.

135 éve, 1874. nov. 22-én a Szentesi 48-as Népkör rendkívüli közgyűlése - a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt végrehajtó bizottságának felhívása ellenére - nem járult hozzá a 48-as Népkör nevének függetlenségi körre történő átkereszteléséhez. A névcsere körüli vita megosztotta a tagságot.

175 éve, 1834. nov. 23-án a városi tanács vármegyei közvetítéssel felszólítást kapott a Helytartótanácstól, hogy az 1816 óta tartó úrbéri perben (amelynek középpontjában a legelőhasználat állt) igyekezzék egyezségre jutni az uradalommal. A tanács népgyűlést hívott egybe, amely a tanács mellé 8 tagú bizottságot választott az ügy megvitatására. A tárgyalások végeztével késznek mutatkoztak az egyezségre.

115 éve, 1894. nov. 24-én Szászsebesen (Erdély) megszületett dr. Zalotay (Schu-piter) Elemér (1894-1968) régész, helytörténész, a szentesi múzeum könyvtárosa, helyettes vezetője, a Haladás, a Csongrádmegyei Könyvtár és az Aranykalász c. kulturális folyóiratok kiadója és szerkesztője.

65 éve, 1944. nov. 24-én dr. Négyesi Imre polgármester megalakította az ideiglenes városi tanácsot, amelynek hivatalból tagjai lettek: Molnár Kálmán polgármester-helyettes, Cseuz Béla műszaki tanácsos és Für Géza, a közélelmezési hivatal vezetője. Rajtuk kívül tagokat delegálhattak a pártok, egyházak és egyéb szervezetek.

100 éve, 1909. nov. 25-én dr. Kelemen Béla főispán kinevezte Szentes város rendőrfőkapitányává Zilahy Kálmán nagyváradi rendőrfogalmazót.

160 éve, 1849. nov. 27-én közzétették Magyarország új katonai kerületi beosztását, amelynek értelmében a szegedi polgári kerület - azon belül Csongrád megye - a nagyváradi katonai kerületbe került.

135 éve, 1874. nov. 27-én megszületett Szentesen Joó Béla (1874-1909) festőművész, Joó Károly orgonista-kántor fia. Budapesten Bihari Sándor és Karlovszky Bertalan festőiskolájában, majd Münchenben és Nagybányán Hollósy Simonnál tanult. Szentesen látható főbb művei: Futó Zoltán református lelkészt és Klauzál Gábort ábrázoló festményei. - Megszületett Bartucz András (1874-1956) földmunkás-kubikos, a két világháború közötti szentesi munkásmozgalom egyik elismert vezetője.

100 éve, 1909. nov. 27-én 35 éves korában elhunyt Joó Béla (1874-1909) szentesi festőművész, Joó Károly református kántor fia.

Összeállította:
Labádi Lajos

2009. november 27.

Először a városközpont szépül

Mit mond a főépítész a fejlesztési tervekről?

Nem olyan régóta, Wittek Krisztina személyében új főépítésze van a városnak. A feladatok által diktált időben és gyakorisággal jön Szentesre Budapestről, mert a fővárosban él és a Szent István Egyetem Építéstudományi Karán várostervezést tanít. Munkája során korábban közreműködött például balatoni kikötő, számos lakóház, középület tervezésében, kórházi, szállodai belső terek kialakításában az ország több részén.

Szakemberként, már három éve, hogy bekapcsolódott a helyi városrendezési kérdések megoldásába. Most az Új-Magyarország Fejlesztési Terv keretében, az úgynevezett kistérségi székhelyek építészeti modernizálásának Szentesre vonatkozó pályázati programja és a későbbi kivitelezés megannyi előzetes tennivalója is leköti energiáját.

2009. november 27.

Csészényi gondoskodás

A reklámok egyik állandó szereplője, egy kávégyártó cég az utóbbi időben karitatív szerepkörben tűnik fel. A hirdetésekben úgy találkozhatunk a termékükkel, hogy egy-egy csomag vásárlása után egy-két csésze kávéval támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot.

A szervezet pályázat útján nyerte a Douwe Egberts támogatási lehetőségét.

A Csészényi gondoskodás elnevezésű programban a felajánló cég elvárása, hogy a máltaisok üljenek le egy kávé melletti beszélgetésre a szociális gondoskodás területén dolgozókkal, illetve az adományozókkal. Ez történt Szentesen is: a Máltai Házban a szeretetszolgálat helyi csoportjával a családsegítő központ munkatársai, védőnők, önkormányzati képviselők ültek le egy csésze kávé, egy kis sütemény mellé, hogy megbeszéljék közös dolgaikat. Karácsony közeledtével a segítő szervezetekre sok kihívás vár, mondta Rigóné Kiss Éva, a Máltai szeretetszolgálat dél-alföldi régiójának titkára. Ez év végén olyan óriási nyomás nehezedik rájuk, amire még nem volt példa. A szívbemarkoló sorsokról érkező levelek száma drámaian megnőtt, naponta 70-80-at is kapnak. Felértékelődik a szerepük, de képtelenek egy ország szociális gondjait megoldani, fogalmazott a regionális vezető, aki szerint ebben az esetben a szeretetben való hitet kell előtérbe helyezni. Ha sok jó ember öszszefog, lesz néhány család, akiknek vidámabbá tehetik a karácsonyát.

A szentesi vezető, Farkasné Márton Katalin is úgy gondolja, hiú ábránd, hogy egyedül a szeretetszolgálat tud segíteni, hiszen csak morzsa, amit ők adhatnak. Feladatuknak a másokért lehajolni-elv elterjesztését fogalmazta meg: az összefogást, hogy mindenki a saját területén legyen képes segíteni. Sok önkéntesük van, a szociális intézmények munkatársaira, pedagógusokra, önkormányzati képviselőkre is támaszkodhatnak, akik sokféleképpen, munkaidőn túli tevékenységükkel is segíthetnek. Farkasné hangsúlyozza, ha egy családnak nincs pénze, sohasem a felelőst keresik, az érdekli őket, ne éhezzen a gyerek. Azt mondja, készülnek karácsonyi rendezvényekre, mivel azonban a szeretetszolgálat nem kampányszervezet, az ünnepek utánra is koncentrálnak.

D. J.

2009. november 27.

"Öttusázók" a látványiskolában

Erzsébet névnaphoz időzítve, a múlt héten rendezték a Szent Erzsébet katolikus iskolában az intézmény névadója előtt tisztelgő rendezvényüket második alkalommal. Ezt a hetet arra szánták, hogy látványiskolát játsszanak, ahogyan Nemes Éva igazgatónő megfogalmazta az eseményt lezáró hangversenyen.

Ezekben a napokban nyílt órákon és különféle rendezvényeken mutatták meg, mi mindennel foglalkoznak az iskolában. A tantermen kívül is rendeztek programokat, így például röplabdában területi bajnokságot, valamint a tenisszel is megismertették a diákokat.

2009. november 27.

Fejlesztési program

Szentesről is pályázhatnak

Uniós fejlesztési alapból nyílik lehetőség magyar-román-szerb partnerek határon átnyúló együttműködésének pályázati támogatásához. Román relációban már évek óta van mód a határ-közeli közös projektek megvalósítására. A magyar-szerb érdekeltségű együttműködés most indulhat először a közcélú tevékenységet folytató non-profit, civil, állami, kereskedelmi, közigazgatási, stb. szervezetek részvételével. A programban szerepel többek között Csongrád, Békés megye, román oldalról Szatmár, Bihar, Arad és Temes megye, szerb területről pedig a Vajdaság és Bácska, Bánát kijelölt körzete. Hatalmas összegű eurós támogatás kapcsolódik a sikeres pályázatokhoz, például közlekedési, hírközlési, természetvédelmi, idegenforgalmi, üzleti célú, oktatási, egészségügyi, kutatási, munkaerő-piaci, kamarai kooperációra, amihez nemzeti társfinanszírozás járul, ez előlegként is igénybe vehető. A magyar pályázóknak 5 százalék önrészt kell igazolni.

Csongrád megyén belül természetszerűleg Szentesről és környékéről is pályázhatnak. Ennek beküldési határideje román relációban 2010. január 22., szerbben pedig 2009. december 31. A felmerülő kérdésekre, egyéb tudnivalókra - internetes információ, továbbá milyen nyelven kell megírni a pályázatokat, hová kell elküldeni, stb. - választ ad az Új Magyarország Pont kistérségi ügyfélszolgálata, Szentes, Kossuth tér 5. Érdeklődni személyesen is lehet Matkócsik Pál kistérségi koordinátornál.

2009. november 27.

Várólisták

A Dr. Bugyi István Kórház és a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőinté-zet is megkapta az intézményekre vonatkozó TVK számadatokat. Az intézmények menedzsmentje nem tartja megfelelőnek az alacsony finanszírozási számadatokat, azaz a járóbeteg ellátásban 25 százalékkal, a fekvőbeteg ellátásban pedig 10 százalékkal csökkentett teljesítményvolumen-korlátot.

A Dr. Bugyi István Kórház és a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet menedzsmentje egyetértésben a szakmai vezetéssel úgy határozott, hogy a fekvőbeteg ellátás területén a programozott ellátás irányában haladnak tovább az Intézmények, az alábbi szakmai elvek szerint: A sürgősségi, az akut, a gyerek, a szülészeti és az onkológiai ellátásban továbbra is korlátozás nélkül történik a betegellátás. Ezen túlmenően a lehetőségeknek megfelelően vagy ellátják vagy várólistára kerül a beteg.

A járóbeteg ellátásra vonatkozóan mindkét intézményben programozott betegellátás, azaz betegelőjegyzés működik. Itt a teljesítmény TVK feletti pont növelésével, OEP finanszírozás hiányában is ellátják a pácienseket annak érdekében, hogy ne kelljen elküldeni egészségügyi ellátás nélkül betegeket.

- A csökkenő finanszírozás következményeként az eredmény az, hogy az ellátás során a nem sürgős esetek várólistára kerülnek, így a várólista megnövekszik. Az ellátásnak ebben az esetben súlyos következményei lehetnek, hiszen ha a betegeket nem lehet ellátni a kevés teljesítményvolumen miatt, akkor egy részüket a sürgősségi ellátásba irányítják tovább, mellyel jelentősen megnövekszik a sürgősségi ellátásra rótt teher és összeomolhat ez az ellátási forma. Ez a jelenség azonnali beavatkozást igénylő kérdés az egészségügyi kormányzat részéről, például a teljesítményvolumen-korlát eltörlése a sürgősségi betegellátásban - mondta dr. Baráth Lajos főigazgató.

2009. november 27.

A mérnök, szakközgazdász

Szentes Városért emlékérem kitüntetettje: Kocsis László

Szentesen született, a nyolc osztályt az akkori Köztársaság téri iskolába járta ki, majd azt követően a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, magasépítő szakon. Onnan Pécsre vezetett az útja, a Pollack Mihály Főiskola mélyépítő szakán tanult tovább. Már ott ösztöndíjasa volt a Csongrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak.

Amikor hazakerült Szentesre, ott kezdett el dolgozni. Bejárt néhány lépcsőfokot, először a közgazdasági osztályon dolgozott, aztán elemzőként végezte a munkáját, majd az anyaggazdálkodási osztályra került, az irodája nem változott ugyan, de előbb eszközgazdálkodási osztály lett belőle, majd a végén közgazdasági osztályként tartották számon.

2009. november 27.

A filmklubban - Ragtime

A városi könyvtárban működő filmklubban a Ragtime című amerikai filmet vetítik december 1-jén, kedden 18 órától.

A világhírű regényből készült film visszarepít minket az 1910-es évek botrányoktól, utcai harcoktól és a ragtime-tól hangos Amerikájába. Sikerek és tragédiák váltják egymást a több szálon futó történetben a feltörekvő énekesnőről, kinek férje díszes közönség előtt végez szeretőjével, a polgári családról, melynek ifjabb tagja terroristák közé áll, és a fekete jazz-zongoristáról, ki megaláztatása után a maga módján áll harcban az igazságért.

2009. november 27.

Százötven millió kultúrára

Több mint 150 millió forintos forrás került a helyi művelődési és oktatási intézményekhez hazai és európai uniós pályázatok kapcsán - számolt be a sikerekről Mihály Béláné, a polgármesteri hivatal művelődési irodájának vezetője.

Konzorciumi pályázat keretében nyertes projektötletet nyújtott be a városi könyvtár, a művelődési központ és a Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont is több hazai pályázaton szerepelt eredményesen. A Deák Ferenc és a Petőfi Sándor általános iskola a Magyarország-Románia határon átnyúló együttműködési program keretében nyújtott be sikeres pályázatot.

2009. november 27.

Bohém világ

A 20. századi Magyarország bohémvilágát elevenedett meg dr. Szalay László múlt heti előadásában Bródy Sándor, Molnár Ferenc és Krúdy Gyula életén keresztül. Azonban nem életrajzi előadást hallhatott a nagy számban összegyűlt vendégsereg - akik ismerik a doktor urat, azok nem is ezt remélve keresték fel a városi könyvtártárat -, hanem az íróóriások apró részletekből megismerhető igazi énjével találkozhattak ezen az estén.

Dr. Szalay László nem először beszélt kulisszatitkokról, olyan részletekről és öszszefüggésekről, melyeket a hétköznapi olvasó nem észlel, ha fellapozza az írók műveit. Korábban Nagyvárad, és a hozzá kapcsolódó, egykor pezsgő irodalmi élet, most a budapesti írók nagyjai kerültek a fókuszpontba.

2009. november 27.

Adrien újra a templomban

Az ország legszebb templomaiban, köztük a szentesi református nagytemplomban adott meghitt hangulatú karácsonyi koncertet Szekeres Adrien tavaly, advent idején. A nagy sikerre való tekintettel az énekesnő idén is Adventi turnéra indul, hozzánk is újra eljön december 7-én.

A tavalyi hat állomással szemben viszont ezúttal 16 helyszínen lép fel november végétől karácsonyig, Soprontól Gödöllőig, s szinte minden napra jut előadás. Az eseménysorozat fővédnökének sikerült megnyerniük dr. Bölcskei Gusztáv református püspököt. Az énekesnő és stábja a napokban városunkban járt, beharangozni koncertjüket.

2009. november 27.

Fazekas képzés felnőtteknek

A Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Iskolában hamarosan beindulhat a fazekas képzés felnőtteknek, mely iránt már sok az érdeklődő. Igaz, egyelőre csak Szegváron találtak hozzá feltételeket.

A hiánypótló szakképzés beindítása nem előzmények nélküli, az elmúlt években önköltségesen már szerveztek tanfolyamokat, egy ott végzett fiatalember mestervizsgát is tett azóta, tudtuk meg Keller Jánosnétól. A Jövőnkért iskola igazgatója azt mondja, a helyi lehetőségek miatt korábban nem tudták elindítani a felnőtt OKJ-s kurzust, kellő támogatás hiányában.

2009. november 27.

Műalkotás millió apró öltésből

Nemes muflonok, büszke szarvasok, felreppenő vadkacsák, rózsák, fák, vízpart, vagyis vadásztémák, tájképek és csendéletek sorjáznak a Hegedűs László Helyőrségi Klub emeleti termeinek falain. Az eseményre egy éve várt a szépre fogékony közönség, és a gobelinvarással foglalkozó, már nem csak lelkes, de egyre komolyabb felkészültségről is tanúbizonyságot adó alkotók.

Ez utóbbi megállapítást tette Szűcs Lajos alpolgármester a negyedik alkalommal kiírt országos Szamosközi-gobelinvarró pályázat eredményhirdetésén.

2009. november 27.

Gólözön és három pont

Kötelezőnek mondható győzelem kényszere alatt lépett pályára hétfőn este a Legrand-MetalCom-Szentes első osztályú futsal csapata a Gyöngyös együttese ellen. A labdarúgók nem is okoztak csalódást szurkolóiknak, gólgazdag mérkőzésen 11-4-re verték soros riválisukat, és győzelmükkel felléptek a tabella hetedik helyére.

Rosszul kezdődött a mérkőzés a mieinknek, ugyanis a vendégek szereztek vezetést. Szerencsére az idén első mérkőzését játszó Varga Róbert vezetésével gyorsan fordítottak, sőt újabb találatokkal 5-2-vel térhettek pihenőre Kerepeczkyék. A 36. percben már 7-2-re vezetett a Szentes, ekkor a kapusukat mezőnyjátékosra cserélő gyöngyösiek kétszer is bevették Kovács Krisztián kapuját, viszont a remekül kontrázó szentesiek négyszer is eredményesek tudtak lenni, így született meg a 11-4-es végeredmény. Az összecsapáson Varga Róbert 4, Szabó László és Kazán 2-2, Podonyi, Szabó Árpád és Kerepecky egy-egy találatot szerzett.

Némethy László vezetőedző elégedetten nyilatkozott a győzelem után, annak pedig külön örült, hogy sikerült a visszavágás az elmúlt héten éppen a Gyöngyöstől elszenvedett, és kupabúcsút jelentő vereségért. Sokat tanultak abból a találkozóból, igaz, szinte teljesen más csapat lépett pályára szentesi színekben most, mint akkor. Most is csak az utolsó percekben érezte, hogy zsebben van a három pont, tehát szó sem volt sima menetről.

November 30-án, hétfőn este Miskolcon szerepel a csapat, a most megszerzett három pont mellé újabb három pontot kellene hozzátenni, aztán pedig jöhet a Ferencváros elleni hazai derbi. A krónikához tartozik, hogy az NB I-es összecsapást megelőzően az NB II-ben szereplő U21-es csapatunk is pályára lépett, Varga Zsolt labdarúgói szoros mérkőzésen (Török Márk 2, Szeles, Szabó Dániel és Polyák Csaba 1-1 góljával) szenvedtek 6-5-ös vereséget a gyöngyösi együttestől. A Legrand U21 számára ezzel befejeződött az őszi szezon, a gárda a 8 csapatos Keleti csoportban a 7. helyen várja a tavaszt, négy megszerzett ponttal.

H. V.

2009. november 27.

Cselgáncs

A Pollák DSE sportolói az elmúlt hetekben több cselgáncs versenyen is részt vettek. Süttőn diákolimpiát rendeztek az 1999-ben születetteknek, ahol Aradi Fanni (-40 kg) harmadik helyezett lett.

A Duna Kupa nemzetközi ifjúsági csapatversenyen Bécsben a Magyar Válogatott Csapat tagjaiként Kalydy Patrícia (+70 kg) és Gila Nóra megnyerték a kupát.

Hollandiában is megmérettették magukat Kalydy Zoltán tanítványai. A Den Hel-der Nyílt Bajnokságról az alábbi eredményekkel tértek haza a versenyzők: U 17 kategóriában 48 induló közül a hetedik helyet tudhatja magáénak Őri József (-73 kg). Ugyanebben a kategóriában harmadik Kalydy Patrícia (-70 kg), az ötödik pedig Gila Nóra (felnőtt -78 kg).

2009. november 27.

Világkupa-siker

Bécsben rendezték a standard táncok világkupáját a hétvégén, melyen a Szilver TSE bajnokpárosa, László Csaba és Mikes Anna az előkelő 4. helyen végzett. Előreléptek a tavalyi 6. helyezéshez képest, s a közelgő világbajnokság előtt is jól jött ez a siker. Míg a világkupán csak egy-egy páros képviselte az egyes országokat, a vb-n megduplázódik a mezőny. A nagy versenyre ezen a héten kerül sor Dániában, ahol a táncosok a középdöntőbe várják magukat. Nem csak Annáék utaznak a hétvégén, hiszen velük egyidőben az egyesület formációja is vb-résztvevő lesz, a csapat Németországban versenyez.

2009. november 27.

Döntetlen a ködben

Utolsó őszi mérkőzésén 2-2-es döntetlent játszott a Szentesi Kinizsi megyei első osztályú labdarúgó csapata az Ásotthalom együttese ellen a Pusztai László Sporttelepen. Mihály Róbert már a második percben "beköszönhetett" volna, lövése nyomán azonban a kapufán csattant a labda. Hat perccel később egy sarokrúgást követően Tompa Mór egy remek fejessel megszerezte első gólját a felnőttek között, ám a Kinizsi játékosai nem sokáig örülhettek, három minutummal később már érkezett is az ásotthalmi válasz. Sőt, a 17. percben már a vendégeknél volt az előny, ekkor úgy tűnt, tovább folytatódik a Kinizsi őszi vesszőfutása. A 39. percben - számos vendéglehetőség után - Németh Arnold kapott remek átadást a büntetőterület előtt, majd a kapuba bombázott. Tompához hasonlóan neki is ez volt az első találata az első osztályban. A félidő vége előtt további három alkalommal lőhettek volna gólt, a helyzetek azonban kimaradtak, szerencsére az ásotthalmi lehetőség is, helyesebben a kapufa mentette meg a góltól Págerékat.

A második félidőben a vendégek kezdeményeztek többet, érezhető volt, hogy nem elég nekik az egy pont, egyértelműen három a céljuk. A kapuja elé szoruló, és egyre inkább fáradó Szentes a kontratámadásokra rendezkedett be, ám egyetlen ellenakciót sem sikerült hibátlanul végigvezetni az ellenfél kapujáig, így szentesi gól már nem esett a mérkőzésen, mint ahogy ásotthalmi sem. Gömöri kapus ezúttal is szenzációsan védett, három olyan hárítása is akadt, amely a komolynak nevezhető bravúr kategóriába sorolható.

Bozóki Zoltán az egy pontnak is örült, hiszen, mint mondta, számukra minden mérkőzés nehéz, így az élboly mögött álló ásotthalmiak elleni is az volt. A szomorkodásra az ad okot, hogy azok ellen a csapatok ellen, amelyekkel szemben valóban reális esélyük lett volna a győzelemre, még pontot sem tudtak szerezni. Sajnos az utolsó átadások ezen a mérkőzésen sem sikerültek, és a középpályán is keveset ütköztek labdarúgói. A küzdőszellemükre nem lehetett panasz, ez és a kiváló kapusteljesítményük segítette őket az egy ponthoz. Az ősszel összegyűjtött hat pont azonban roppant nehéz tavaszt sejtet, annál is inkább, mert az utolsó helyen telelő Kinizsit a Kiskundorozsma öt, a Röszke pedig 7 ponttal előzi meg a táblázaton.

H. V.

2009. november 27.

Bronzérmes hölgyek

Harmadik helyen végzett a női vízilabdázók Magyar Kupa idei sorozatában a Hungerit-MetalCom Szentesi VK csapata. A hölgyek az egy héttel ezelőtti elődöntőben legnagyobb riválisukkal, a Dunaújvárossal csaptak össze a fináléba kerülésért. Már három góllal vezettek Kotováék, a végén mégis Mihók Attila csapata örülhetett, sőt az aranyérmet is ők zsebelhették be. A 9-8-as vereség, és az így megszerzett bronzérem ellenére elégedett volt együttesével Zantleitner Krisztina vezetőedző. A tréner kérése az volt a csapat felé, hogy a találkozót követően úgy jöjjenek ki a medencéből, hogy elmondhassák: mindent megtettek a sikerért. Ennek maradéktalanul eleget tett a társaság, így nincs ok a kesergésre, mindemellett természetesen szerettek volna döntőt játszani. Hogy mi volt az elődöntő legnagyobb tanulsága? Ezt majd a lányokkal szeretné megbeszélni Zantleitner Krisztina, azt viszont pontosan tudja, hogy hiába vezet valamelyik csapat három góllal a második negyedben, ez még nem garancia a végső sikerre. A Hungerit ezen a hétvégén Szegeden játszik bajnokit, a férfiak pedig a fővárosban az OSC ellen - a pontszerzés reményében.

H. V.

2009. november 27.

Hungerit kupa

második játéknap

Harminchat csapat részvételével négy csoportban zajlik az amatőr teremlabdarúgó bajnokság a városi sportcsarnokban. Az első fordulóról múlt heti számunkban írtunk. A második játéknapon 18 mérkőzést játszottak. Eredmények: MetalCom - Alfa Team 1-2, Belvárosi Favágók 2-2, MÁV FC - Hungerit I. 2-0, FÜKSZ - Swiss Mag 0-4, Csituszo - Fociguruk 0-4, Jóbarátok - Biochip 1-2, Red Star - Cop's 3-2, Fociguruk - Jóbarátok 2-2, Fiorello - Kispályások 2-1, Rövidzárlat - Dream Team 2-2, Bundás liba - Unicum 3-0, Grow Group Felgyő - Rövidzárlat 3-1, Unicum - Loki 2-1, Tűzoltóság - Grow Goup Felgyő 1-0, Tengeralatjárók - Rodeo 2-1, Minarik FC-KÁOSZ 2-4, Old Boys - Sugi Team 2-5, B-28 Studio-Spitz 1-4.

2009. november 27.

Vége a forgatásnak

A Szentesi Kistérség kerékpáros szemmel

A St. Jupát SE. tagjai befejezték a Gurul a kamera - A Szentesi Kistérség kerékpáros szemmel projekt forgatását, tavasszal és ősszel felkeresték a kistérség településeit és filmre vették az ott található épített és környezeti értékeket. A túrák során forgattak az Ecseri Templomromnál, a Bökényi Duzzasztónál, a nagymágocsi és a derekegyházi Károlyi-kastélyoknál. Eljutottak Árpád-halomra, Fábiánsebestyén-re, illetve felkeresték Szegváron a szélmalmot és a falumúzeumot. Az első hat kiránduláson forgatott filmeket elkészítették már, az ősszel rögzített hetedik anyagon még dolgoznak. Munkáikat a Civil TV-ben és honlapjukon (www.gurulakamera.extra.hu) mutatják be folyamatosan év végéig. A projekt honlapján további érdekes - és sok fotóval illusztrált - részletek olvashatók a kistérségről, a túrákról. A projekt zárásaként december 5-én, szombaton a megyeháza dísztermében nyilvános, fotó-, és filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartanak 17 órától a csoport tagjai, melyre minden érdeklődőt várnak.

2009. november 27.

Küzdősport Bajnokság

Nyílt Nemzetközi Küzdősport Bajnokságot rendeznek december 12-én, szombaton a Koszta József Általános Iskola tornacsarnokában. Nevezni december 6-ig lehet a gyerek és junior korcsoportnál 6 hónapnál, felnőtteknél 12 hónapnál nem régebbi érvényes sportorvosi igazolással ellátott sportkönyvvel. A nyílt versenyre történő nevezéshez minden küzdősporttal foglalkozó szövetség sportkönyve megfelel. A leggyorsabb K.O.-t elérő női, illetve férfi versenyző, és minden korcsoportban a legtechnikásabb női, illetve férfi versenyző külön kupát kap.

2009. november 27.

Pótfűtés

- Mi szükséges ahhoz, hogy valaki nagy vadakra vadásszon? - kérdik a híres vadásztól.
- Három dolog. Éles szem, nyugodt kéz és erős hang.
- Az erős hang miért?
- Hogy meghallják, ha egy fa tetejéről segítségért kiáltozom.

2009. november 27.

Kis kukta

  • Túrós karfiol
  • Részeges almalepény
2009. november 27.

Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő

November 18-án, tizenegyedik alkalommal rendezték meg a városi könyvtárban a könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő. A versenyre minden eddiginél több, összesen 29 két fős szentesi és csongrádi középiskolás csapat jelentkezett, akik négy feladattípusban mérhették össze tudásukat. (A feladatokat a könyvtár két munkatársa Köteles Judit és Nagy Enikő állította össze.)

A résztvevők először egy 13+1 kérdésből álló tesztet oldottak meg az előre megadott irodalom alapján. Ezt követően a könyvtár három szintjén különböző feladattípussal találkoztak, melyek megoldására 30-30 perc állt rendelkezésükre. A katalógus- és kézikönyv-használati illetve a könyvtár által előfizetett közel 160 különböző folyóirathoz kapcsolódó feladat megoldásához elméleti tudásuk mellett már gyakorlati ismereteiket is használniuk kellett.

A vetélkedő végeredménye:

1. Juhász-Bóka Bernadett - Karikó-Tóth Anna (HMG, Szentes, 75 pont), 2. Farkas Dávid - Koncz Noémi (BJG, Csongrád, 73,5 pont), 3. Szőllősi Ágnes - Urbán-Szabó Gábor (Pollák, Szentes, 71 pont).

Nagy Enikő

2009. november 27.

Díjemelések időszaka

Ülésezik a képviselő-testület

Lapunk megjelenésének időpontjában tartja soros ülését a város önkormányzatának képviselő-testülete. A napirend szerint délután 2 órakor közmeghallgatásra várják a lakosságot, melynek témája a 2010. évi költségvetési koncepció.

Szirbik Imre polgármester az idei év I-III. negyedévéről szólva elmondta, nagyon nehéz gazdálkodási évről árulkodnak a táblázatok. Előzetesen néhány sarokszámot említett:

2009. november 27.

Utánpótlás teremkézilabda

A Szentesi Kinizsi szervezésében az elmúlt napokban folyatódott a kistérségi utánpótlás teremkézilabda bajnokság a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A fiúk és a lányok tornáján általános és középiskolás korosztályúak vettek részt, nemcsak Szentesről, hanem a környékbeli településekről is. Egy-egy játéknapon a lányoknál 4, a fiúknál 7 csapat mérkőzött egymással.

November 11., lányok: Klauzál ált. isk. - Mindszent 10-6, Mindszent - Deák F. ált. 7-17, Deák - Klauzál 12-6, Koszta-Gádoros 5-22.

November 18.: Mindszent - Gádoros 2-24, Klauzál - Szentesi Kinizsi 2-17, Gá-doros - Deák 22-3, Szentesi Kinizsi - Koszta 8-8.

November 5., fiúk: Koszta - Deák 9-13, Mindszent II-Szentesi Kinizsi 5-27, Mindszent I. - Koszta 27-8, Deák-Csongrád 10-28, Gádoros - Klauzál 10-2, Mindszent I. - Csongrád 14-10, Mindszent II. - Csongrád 6-23.

November 12.: Szentesi Kinizsi Klauzál 19-6, Deák - Mindszent I. 14-27, Mindszent II. - Gádoros 2-26, Klauzál - Mindszent I. 5-29, Gádoros - Szentesi Kinizsi 12-14, Klauzál - Mindszent II. 16-4, Csongrád - Koszta 21-7.

November 19.: Klauzál - Koszta 8-12, Mindszent II. - Deák 4-26, Gádoros - Mindszent I. 14-8, Szentesi Kinizsi - Csongrád 18-13, Koszta - Gádoros 13-25, Mindszent I. - Mindszent II. 26-6.

2009. november 27.

Álarcos rablót keres a rendőrség

Fegyveres rablás miatt indított eljárást a szentesi rendőrkapitányság ismeretlen elkövető ellen, aki az elmúlt héten (november 20.) háromnegyed hét körül a Kiss Bálint utcában - fején fekete símaszkban - megállított egy arra sétáló nőt, és értékei átadására szólította fel. Kérésének azzal adott nyomatékot, hogy elmondta, fegyver van nála. A nő átnyújtotta táskáját, benne készpénzzel, iratokkal. A támadó amint megkapta amit kért, elfutott a helyszínről. A férfi kb. 180 centiméter magas, vékony testalkatú és sötét ruhát viselt. A szentesi rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki bármilyen információval tud szolgálni a rablással kapcsolatban, ossza meg a nyomozókkal akár személyesen, vagy a 63/561-310-es telefonszámon. A támadó 5-15 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat tettéért.

2009. november 27.

Könyvbemutató

Szentes kincsei című kötet bemutatójára várják a közönséget december 2-án, szerdán 17 órakor a városi könyvtárba. A kora esti programon köszöntőt mond Szirbik Imre polgármester, a könyvet ajánlja Bucsány György ny. tanár. A könyv alkotói Balázsi Irén újságíró és Vidovics Ferenc fotóriporter.

2009. november 27.

Előadás

Cserbik Attila bibliaoktató tart előadást december 3-án, csütörtökön 18 órakor. Mózes és a kivonulás Egyiptomból című előadásra a városi könyvtárba várják az érdeklődőket.

2009. november 27.

Családi

Született: Baranyi Csaba és Sebestyén Ramónának Fanni, Kis-Rácz Gábor és Pap Anikónak Eszter Kata, Molnár Tibor és Erki-Szabó Máriának Zsófi nevű gyermeke.

Elhunyt: Szente Antal, Balogh Sándor, Németh Lászlóné Győrfi Éva, Lantos Erzsébet, Katona Ferenc, Busa Jenőné Nagy Julianna Ilona.