XL. évfolyam 30. szám

2008. augusztus 1.

Belemancsoztak a libamájba

Kétszáz ember utcára kerülhet

Legutóbbi beszélgetésünket úgy zártuk Magyar József vezérigazgatóval, a Hungerit Zrt. első emberével, hogy reménykednek, a Négy Mancs állatvédő szervezet majd csak meggondolja magát. Nem így történt. Magyar József szavaival élve a hadjárat tovább folytatódik a cég ellen, és úgy néz ki, hogy az közel 200 ember állásába kerül.

2008. augusztus 1.

Leválna a magyartési városrész?

Nagytőke így tovább tudná fenntartani függetlenségét

Lakossági kezdeményezésre egy majdnem negyven aláírást tartalmazó hivatalos ívvel keresték fel a közlemúltban a nagytőkei önkormányzatot magyartésiek. A lakosok tájékoztatást kértek a polgármestertől arról, hogy amennyiben Szentes helyett Nagytőkéhez tartoznának közigazgatásilag, akkor az önkormányzat miben segítené a helybéli lakosokat. Stabarecz Ferenc polgármester lakossági fórum keretében tájékoztatta a helybelieket a lehetőségekről a hét elején.

2008. augusztus 1.

Díszpolgárok

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan a polgármesteri hivatal kéri a város lakosságát, gazdasági és társadalmi szervezeteit, tegyenek javaslatot azon személyekre, kollektívákra, akiket méltónak tartanak arra, hogy részükre a "Szentes Város Díszpolgára" cím, illetve "A Városért Emlékérem" 2008. évben odaítélésre kerüljön. A részletes indoklással ellátott, a kitüntetésre javasoltak életútját és szakmai munkásságát bemutató indítványokat augusztus 25-ig kérik eljuttatni a polgármesteri hivatal jegyzői irodájának, a Szentes, Kossuth tér 6. szám alá.

2008. augusztus 1.

Olimpikonunk

Szremkó Krisztina a magyar olimpiai válogatott női vízilabda csapatának centere a többiekkel együtt augusztus 2-án, délután kettő harminckor indul el csapattársaival együtt Pekingbe, ahova helyi idő szerint vasárnap reggel érkeztnek meg. Szremkó szerint öt csapat esélyes a döntőre. Négy európai csapat, a magyar, a holland, a görög és az olasz mellett az orosz, az amerikai, az ausztrál és a kínai csapat küzd majd az olimpiai elsőségért.

2008. augusztus 1.

Kerékpárút is épül

Zöld jelzés a körforgalomnak

A rekonsrukció ez évre enynyi volt. Ha lesz pénze a cégnek tovább folytatja a 2. ill. 3. lépcsőfokban.

A képviselő-testület júniusi ülésén elfogadta a Tóth József utca-Csongrádi út találkozásánál lévő csomópontban a körforgalom kiépítését. Gyakorlatilag - képviselői indítványra - határozatot hoztak a Klauzál utcai körforgalom előkészítéséről is. Lapunkban már megírtuk, hogy a mosonmagyaróvári mintára kialakított úgynevezett mobil körforgalomhoz gyakorlatilag nem kell nagy útburkolatbontás. A korábbiakhoz képest annyi változás történt, hogy a Petőfi komplexum fölújítási munkálataival eredetileg a Kossuth utca déli oldalára tervezett kerékpárút átkerül az északi oldalra, így a kerékpáros átvezetést a Tóth József utcai, illetve a Klauzál utcai körforgalomnál is ennek megfelelően kell megoldani.

2008. augusztus 1.

Utolsó levél kolléganőnkhöz

Pusztai Jánosné Garai Szabó Ágnes óvónő (1954-2008)

Drága Ágikánk!

Ott álltunk az óvoda udvarán, a hírtől lesújtottan! Megtörtént a visszavonhatatlan, a megmásíthatatlan! Elmentél! Régóta tudjuk, hogy küzdesz
a kórral, és reménykedtünk, hogy úrrá lehetsz rajta. Szerettünk volna veled és melletted lenni, de tiszteletben tartottuk kívánságod: Ne látogassatok, ne gyertek, az emlékeitekben az egészséges fizikai valóságom maradjon meg! Próbáljuk megragadni az igazi lényed, s ebben segít az óvodai környezet. Rólad mesélnek a virágok a kertben, az általad varrt képek a falon, a terveid alapján rendezett udvar, amelynek mászókáit, játékait saját kezeddel is készítetted Jancsival. Gyerekek játszanak a szekérrel, meg a lovacskával, azok is akiket még ismertél, s azok is akik már nem lehettek veled! Második otthonodnak tekintetted az ovinkat, időt, fáradságot nem sajnálva festetted teli derűs képekkel az ablakokat, hogy a gyerekek vidám környezetben élhessenek! Festettél és mázoltál falakat, bútorokat, mert igényelted itt is az esztétikus környezetet! Soha sem kérted, hogy segítsünk, egyszerűen csak neki kezdtél a munkának, s lehetetlenség volt passzívnak maradnunk melletted! Újítottál, megszervezted a városban elsőként az óvodai lovaglást, ami vonzóbbá tette ovinkat! Áradt a derű és optimizmus belőled! A régi óvodásaink szülei a mai napig emlegetik: ha nagy gyerekhancúrozás volt az udvaron, biztos Te voltál középen! Te nemcsak lehajoltál a gyerekekhez, hanem gyerekként is játszottál velük! Ez volt az igazi nagy titkod, ez az egyszerű igazság: csak az tud felhőtlen kapcsolatban élni a kisgyerekekkel, aki maga is megőriz valamit játékos gyermeki lényéből. Neked ez sikerült, s ez vonzott köréd gyereket, felnőttet! Mi felnőttek is biztonságban érezhettük melletted magunkat, mert mindenkiben a jót, az értéket láttad meg, s Te soha senkit sem bántottál, s elsőként vigasztaltad meg azt, akinek baja volt! Ha a munka közben némi feszültség támadt, finom humorral oldottad fel azt! Ágikánk! Most itt állunk a hamvaidnál, s köszönjük, hogy velünk voltál, köszönjük, hogy veled lehettünk!

Nyugodj békében!

A volt munkatársaid nevében
Feketéné Moldován Mária

2008. augusztus 1.

Kupaktanács helyett rendezett tanács

Százhatvan éve történt

Szemere Bertalan belügyminiszterSzentes jogi státusa többször változott a történelem folyamán. A kezdetben jelentéktelen kis halászfalut 1332-től már templomos helyként emlegetik az oklevelek. A török időkben egy ideig virágzik a település, és 1564-ben eléri a mezővárosi (oppidum) rangot. Az elkövetkező évtizedekben súlyos pusztítások érték, lakossága megcsappant, ezáltal a különböző összeírásokban hosszú időn át ismét faluként (possesio) szerepelt. Az újabb felvirágzás báró Harruckern János György idején következett be, aki 1720-tól birtokolta Szentest és környékét. A földesúr közbejárására a település 1730-ban három országos vásár tartására kapott engedélyt III. Károly királytól, s ezzel a privilégiummal visszanyerte mezővárosi jogállását.

2008. augusztus 1.

Pápai áldás

Gyulai Endre nyugalmazott megyéspüspök adta át Dányi Józsefnek a pápa áldását bizonyító iratot.A Szent Anna emlékének tiszteletére július 27-én rendezett, Gyulai Endre nyugalmazott római katolikus megyéspüspök és Serfőző Levente plébános által celebrált ünnepi mise végén a megyés-püspök köszöntötte és átadta Dányi Józsefnek XVI. Benedek pápa áldását, és az azt bizonyító iratot. A majdnem 100 éves szentesi lakosra hite, példaértékű élete miatt a helyi plébános kérte a pápai áldást. Dányi József az első szentesi lakos, aki megkapta ezt a magas rangú egyházi elismerést.


2008. augusztus 1.

Fúvószene

Musikverein Unterdürr-bach címmel német fúvószenekarok műsorát hallgathatják meg az érdeklődők a Szentesi Művelődési Központ szervezésében augusztus 3-án, vasárnap 20 órától a megyeháza udvarán. A rendezvényre a belépés díjtalan.

2008. augusztus 1.

A mandátum kérdése

Évfordulók - 2008.

305 éve, 1703 július-augusztus. A Rákóczi Ferenc által kibocsátott, a vármegyék nemességét mozgósító felhívása és a "Jobbágy-ságrul való pátens" - amely a hadba vonult jobbágyokat és közvetlen családtagjaikat mentesítette a közterhek és a földesúri szolgáltatások alól - ezen a vidéken is fogékony talajra talált.

125 éve 1883. aug. 1-jén Filó János református lelkész és neje Gaál Róza nemes alapítványt tett egy református árvaház létesítésére.

100 éve, 1908. aug. 1-jén született Nagyajtósi István (1908-1989) gimnáziumi tanár, irodalomtörténész, tankönyvíró, a Francia Akadémia lovagja.

175 éve, 1833. augusztus 5-én a Bács-Kiskun megyei Izsákon megszületett Csukás Benjámin (1833-1879) tanár, publicista, gimnáziumi igazgató, iskolaszéki elnök, városi képviselő, a szentesi református egyház főgondnoka.

130 éve, 1878. aug. 8-án Simonyi Ernőt ellenjelölt nélkül ismét Szentes város országgyűlési képviselőjévé választották. Simonyi másik két választókerületben is sikeresen szerepelt: Debrecenben legyőzte Tisza Kálmán miniszterelnököt, Szegeden pedig gróf Károlyi Sándort. Heteken át nyitott kérdés maradt, hogy melyik mandátumot fogadja el.

Összeállította:
Labádi Lajos

2008. augusztus 1.

A SZIDÖK Magyartésen

Molnár Emesével, a Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (SZIDÖK) ifjúsági polgármesterével beszélgetek.

2008. augusztus 1.

Halálos beavatkozás?

Egy nőgyógyászati beavatkozás után három héttel meghalt egy 31 éves nő a Dr. Bugyi István Kórházban. Az elhunyt nő spontán elvetélt, ezért egészségügyi küretet végeztek rajta az intézmény szülészeti- és nőgyógyászati osztályán. A beavatkozás során kezelőorvosa, dr. Loboda Fábián kilyukasztotta a méhfalat, amit nem vett észre. A nő csak a nőgyógyászati beavatkozás után 48 órával került sebészhez, kiderült: a vékonybele is sérült. Később hashártyagyulladás és szeptikus állapot lépett fel a betegnél, s műtétekkel és többhetes intenzív kezeléssel sem tudták megmenteni az életét.

A rendőrség előbb közigazgatási eljárást indított, később átminősítették az ügyet, büntetőeljárás keretében nyomoznak foglalkozáskörében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

2008. augusztus 1.

Sajtóközlemény

A Csongrád Megyei Önkormányzat sajnálattal vette tudomásul, hogy 2008. július 23-án a szentesi Dr. Bugyi István Kórházban tragikus haláleset történt. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a történtekről szabadságának ideje alatt tájékozódott. Az intézmény igazgatója július 24-én az esetről írásos beszámolót küldött a kórház fenntartója részére. A közgyűlés elnöke szabadságát megszakítva az igazgatótól személyesen kért tájékoztatást az eseményekről.

A vizsgálat haladéktalanul megkezdődött. Az igazgatóasszony tájékoztatása szerint a törvényi előírásoknak megfelelően a kórház a hatóság felé jelentette az esetet, ennek következtében hivatalból indult a rendőrségi eljárás.

Emellett az igazgatónő belső vizsgálatot kezdeményezett, illetve fegyelmi eljárás indult a műtétet végző orvos ellen. Az igazgatónő az osztályvezető főorvos javaslatára az operációt végző orvost eltiltotta az önálló műtétek végzésétől és a szülések levezetésétől a vizsgálat lezárásáig.

További érdemi információkat az ügyben az eljárás befejezéséig a kórház, illetve fenntartója, a Csongrád Megyei Önkormányzat nem tud nyilvánosságra hozni. Ennek végeztével az esettel kapcsolatos, nyilvánosságra hozható tényeket az önkormányzat a közvélemény számára is elérhetővé fogja tenni. Az ügy jelenlegi stádiumában az intézmény működtetőjének más törvényes kötelezettsége nincsen.

Az Önkormányzat és a kórház ezúton fejezi együttérzését az eset kapcsán a gyászoló hozzátartozók felé.

Magyar Anna
Csongrád Megyei
Közgyűlés elnöke

2008. augusztus 1.

Turizmusért

Szentes és kistérsége turizmusának fejlesztéséért címmel fórumot rendeznek augusztus 6-án, szerdán 16 órától a Művészetek Házában. A rendezvényen plenáris, turisztikai előadások hangzanak el, majd kerekasztal beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők.

2008. augusztus 1.

Tyúkok, sertések a porondon

Aránylag csendes hétvégéről számolhatunk be szokásos heti rendőrségi tudósításunkban olvasóinknak. Mint hallhattuk, az elmúlt napokban tyúklopások tarkították a palettát. Az egyik háztól 14 tyúkot és egy kakast tulajdonítottak el, míg a másik háztartásból 17 jószág tűnt el. Ezek között úgynevezett dísztyúkok is voltak.

A berekháti városrészben osontak be ismeretlen tettesek egy tanyába, onnan fúrógépet, egyéb kézi szerszámokat tulajdonítottak el.

Előző számunkban már hírül adtuk, hogy rendőrjárőrök tetten értek egy fiatalembert, aki a Rákóczi utcán egy telefonfülkét próbált feltörni. A nyomozás során utóbb kiderült, hogy társával már korábban Mártély, Mindszent, Szeged, Szegvár településeken több lopást követett el. A két szegvári fiatalember rovására kerékpár, projector, MP4 lejátszó, a vasúttól réz csaptelepek eltulajdonításának széles skálája írható.

Az elmúlt hetekben a Pankotai Agrár Rt. telepéről loptak egyszer 17, más alkalommal 6 sertést, úgy 80 kilogramm körülieket. Az eset önmagában is érdekes, hiszen zárt körülmények között őrzött területen történt az egész. Az ügyben ismeretlen tettes ellen lopás miatt indult rendőrségi eljárás.

Két rablásról is beszámoltunk az elmúlt hetekben olvasóinknak. Egy Bercsényi utcai házba csuklyában hatolt be két fiatal férfi, ahol az idős tulajdonost bántalmazták, tőle 200 forintot eltulajdonítottak. Szintén keresi a rendőrség azt a két férfit, akik július 14-én a kora hajnali órákban az egyik szentesi sörözőben jelentek meg, egyikük a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottat, majd meg is ütötte őt. Azt követően pedig a pénzzel egy MZ ETZ típusú, ezüst színű motorral távoztak. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás segítése érdekében mindkét esetben 300, illetve 150 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, melyek továbbra is érvényben vannak. Azok, akik a bűncselekmény körülményeiről és az elkövetőkről érdemi információval rendelkeznek, jelentkezhetnek a Szentesi Rendőrkapitányságon, illetve a 63/561-310-es telefonszámon vagy a 107-es, 112-es segélyhívókon.

2008. augusztus 1.

Népzenei találkozó

Az ifjúsági park színpadán Népzenei találkozót rendeznek augusztus 9-én 16 órától, szombaton. A rendezvényen megnyitó beszédet mond Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő- A műsorban fellép a Baksi Népdalkör és Citerazenekar, a Deszki Népdalkör, A Földeáki Citerazenekar és Népdalkör, az Inárcsi Férfi Népdalkör és Citerazenekar, a Kisteleki Gyermek Citerazenekar, a Nagymágocsi Napraforgó Citerazenekar, a Pocsaji Népzenészek, a Székvirág Népdalkör Kiskundo-rozsma, a Szentesi Margaréta Citerazenekar, a Szentesi Pengető Citerazenekar. A rendezvényre - melyet a Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány támogat - a belépés díjtalan.

2008. augusztus 1.

Ausztráliából a Kubikoshoz

Sydney-ből jött Magyarországra Barbara Goldin, hogy apja szobrait felkutassa és megmutassa lányának. Így jutottak el városunkba is, a ligeti Kubikos szoborhoz.

Hogy világos legyen, a hölgy még Borbereki Barbara néven látta meg a napvilágot Szolnokon, a neves művész, Borbereki Kovács Zoltán egyik gyermekeként. Anyja szintén művész volt, Elizabeth Sebok néven festett. Borbereki (1907-1992) realista ihletésű, monumentális szobrairól volt ismert. Dél-Afrikában letelepedve a bennszülöttek művészete, később az absztrakt felé fordult. Köztéri alkotásai Magyarországon többfelé megtalálhatók: Budapesten, Szolnokon, Szegeden, Pannonhalmán is. Szentesen csak a Kubikos című szobra látható, mely 1947-ben került jelenlegi helyére.

Barbara 1980 óta él Ausztráliában. A festőnő műtermet vezet Sydney-ben, s művésztanárként is dolgozik. Egy fia és egy lánya van, utóbbival érkezett Magyarországra. Sarah PhD-hallgató Canberrában, ökológiát tanul. A közelmúltban, egyik szombat délelőtt jöttek Szentesre a Széchenyi ligeti Kubikos szoborhoz. Lelkesen fényképezték körbe az apa/nagyapa alkotását. Csak akkor szomorodtak el, amikor hiába kerestek rajta feliratot. Aztán sikerült ráakadni oldalt az elég nehezen kivehető betűkre: Borbereki 1934. Ekkor készült a szobor, mely három évvel később a párizsi világkiállításon elnyerte a Grand Prix-t a képzőművészeti kategóriában, a művész egy másik szobrával megosztva. Erre viszont semmi nem utal a ligeti alkotáson, ezt az észrevételüket szeretnék továbbítani az illetékesek felé a művész leszármazottai.

Az országot járva felkeresték a Borbereki-alkotásokat, múzeumokban és köztereken összesen 35 művet tudtak lefényképezni. A képeket katalógusba szeretné rendezni Barbara, aki elárulta: egy héttel az indulás előtt kezdte gyakorolni a magyart, hogy újra belejöjjön. Tény, mire ideért, már elég jól ment neki. Lányát és őt is lenyűgözte a liget, a fák koráról érdeklődtek tőlem, s arról is, milyen látványt nyújt a park télen. Sietve búcsúztak, a Balatonra utaztak tovább.

Kép és szöveg: Darók József

2008. augusztus 1.

Rossz vége lehetett volna

Az Addiktológia és Drogambulancia sorozata
- A dohányzástól a heroinig -

Korunk emberiségére jellemző a mozgásszegény életmód és az elhízás, de a másik véglet, a kóros soványság is. A táplálkozási zavarok közé tartozó bulimia és az anorexia főként a fiatal lányok és nők körében jellemző, de férfiaknál is egyre gyakoribb ez a betegség. Kialakulásához több út vezethet, ezek egyikéről mesélt lapunknak egy 23 éves szentesi lány.

2008. augusztus 1.

Veterán autók

Egyedülálló rendezvénynek lesz a helyszíne Szentes augusztus 5-től 10-ig. A Magyar Autó Klub és az Old-timer Show szervezésében 16 veterán autó érkezik városunkba Szlovéniából, Ausztriából és Magyarországról. A különleges autók 1903-1930 között készültek, közülük több darab 100 éves. Az autócsodák - melyek utasai korhű ruhát viselnek - a szentesi Sport és Élményközpontból indulnak minden nap kisebb-nagyobb túrára a kistérség és a régió településeire. Hat napon keresztül a környék nevezetességeit tekintik meg a veterán autók tulajdonosai, és eközben Vásárhelytől Orosházáig sok-sok településen gurulnak át. A szentesi bemutatóra augusztus 9-én 15 órától kerül sor a Kossuth téren, a gépeket korhű öltözékben vezetik majd a sofőrök.

2008. augusztus 1.

Játszanak a tűzzel

A Sümegi Várjátékok különdíjasai

A tüzet uralni jó érzés, ugyanakkor tisztelik is a lángokat a szentesi tűzzsonglőrök. Egyre népszerűbb a szórakoztatásnak ez az éjszakai módja, amikor boszorkányos ügyességgel forgatott botok végén köríveket rajzol a tűz, s a tűzfújásnál akár ötméteresre is lövell a lángcsóva.

2008. augusztus 1.

Generációk egymásért

Tanulás nagyszüleinktől az önkéntesség közvetítésével

Vidám hangulatú programmal zárták a projektet.A gondozási központnál az önkéntesség már több éves múltra tekint vissza és kapcsolatos volt az Ötlet programmal, valamint a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálattal. Az önkéntes program tavaly áprilisban indult be a gondozási központnál Paksai Jusztina szociális munkás szervezésében és a CSÖP, azaz a Csoportos Önkéntes Program nevet kapta.

2008. augusztus 1.

Angol az óvodától a nyelvvizsgáig

Anyanyelvi tanárok segítették a társalgás gyakorlását

Jubileumi 20. alkalommal rendezték meg a múlt héten az angol nyelvi tábort, ahol a hagyomány szerint nemcsak a szentesi angol tanárok, hanem Angliából és Amerikából érkező angol anyanyelvű tanárok is tanították a jelentkező kisgyerekeket és a fiatalokat. Mint ahogy azt a szervezőtől, Horváth-né Erdős Cecíliától megtudtuk, idén először az általános iskolásokat is bevonták az egyhetes táborba.

2008. augusztus 1.

Nagyajtósi-centenárium

Ma, 2008. augusztus 1-jén lenne száz éves Nagyajtósi István, a Horváth Mihály Gimnázium tudós tanára, aki nemzedékeket tanított a francia nyelvre, nevelt a magyar nyelv és irodalom szeretetése.

Nagybecskereken született, de a család már az ő kisgyermekkorában Budapestre került. Édesapja korán meghalt, édesanyja nagy áldozatok árán taníttatta fiát és Ilona nevű lányát. Tanár úr 1931-ben végzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-francia szakán, itt is maradt élete végéig. Eleinte különböző tantárgyakat tanított, az ifjúsági könyvtárat bízták rá, önképzőkörben foglalkozott a tehetséges diákokkal miután kinevezték rendes tanárnak, 1937-ben feleségül vette Fe-renczi Margit tanítónőt.

A második világháború után bekapcsolódott a szakérettségis tanfolyam munkájába, a felnőtt tudományos ismeretterjesztésbe. 1947-ben szakfelügyelettel is megbízták. Jobban szeretett a magyarral foglalkozni, de amikor a hatvanas évek elején speciális tanterv alapján francia nyelvi csoport, majd osztály indult a gimnáziumban, ezeket kezdte - az akkor legkorszerűbb módszerekkel - tanítani. Sikerei kiváló tanítványai eredményeiben és számos kitüntetésben nyilvánultak meg. 1955-ben elsőként lett az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1981-ben pedig egyedüliként a francia akadémiai pálmalovagja.

Szabadidejében kutatta Szentes irodalmi kapcsolatait, a magyar verstant, megírt több francia nyelvkönyvet, sőt titokban egy kötetre való lírai verset is. Rendkívül szerény, megbízható, pontos ember volt. Példamutatóan következetes, igényes tanár, akire minden kollégája és tanítványa tisztelettel, szeretettel emlékszik.

A Szentesi Élet 2007. november 31-i számában felhívás jelent meg a Nagyajtósi-emlékek összegyűjtésére. Harminc fénykép, több kisebb cikk, tanulmány került elő. Huszonnyolcan írták le gondolataikat, visszaemlékezéseiket. A közel 200 oldalas könyv az 1953-ban érettségizett osztályok kezdeményezésére, a helyi nyomda munkájaként, az önkormányzat támogatásával hamarosan megjelenik.

Mészáros Júlia

2008. augusztus 1.

Kilenc táncos - kilenc történet

A kilenc történet egy jeleneteAugusztus 5-én, kedden este 9 órakor a Nyári színházi esték keretében mutatkozik be közönségének Vass Sándor és együttese. Előtte azonban a Megyeháza udvarán Fehér madarak csupasz fákon címmel egy húszperces duettet láthatnak a nézők Nagy Andrea és Góbi Rita balett művészek előadásában, Norbert Stein zenéjére. Mindketten neves táncosok, utóbbi a Pécsi Balett szólistája volt egy időben Keveházi Gábornál. Kortárs, a szakemberek által díjazott kontaktdarabot adnak elő különleges, csodálatos történetbe ágyazva.

Oket követi a közel 50 perces program, amelynek koreográfusa Vass Sándor. A címe leggyakrabban így számmal kiírva: 9. Kilenc táncos, kilenc kicsi történetét láthatja a nagyérdemű. Amint azt Vass Sándortól megtudtuk - egyébként ő maga is táncol a darabban - a produkció a Békéscsabai Tavaszi Fesztiválra készült eredetileg, akkor volt a premier. - Nagy sikerünk volt, olyannyira, hogy a következő, 2009-es városházi estékre is meghívták a darabot. Azóta több helyen játszottuk, Egerben a Tavaszi fesztiválon például.

- Mint minden kortárs alkotót, engem is a kor problémái érdekelnek - folytatja a táncos-koreográfus. - A darab progresszív módon foglalkozik a családdal, úgy is mondhatnám, egy virtuális időutazás az egész, színes zenei skálán. A jelenetek zeneileg és képileg is átfolynak egymásba. Túlerős a mozgás, erős lírikus történettel. Olyan darabot próbáltunk csinálni, ami azok számára is érthető, akik először látnak ilyet.

Mint már azt leírtuk, a produkcióban Vass Sándor mellett - Vass Márta és Hankó György személyében - szentesi táncosok is közreműködnek. Az előadás után a művészek egy beszélgetésre invitálják a nézőt a darabról. Azt mondják azért, hogy legyen kontrolljuk. Mert hát a taps mértéke lehet mérvadó, de szeretnék meghallgatni, mi marad meg a nézőben az után, hogy legördül a képzeletbeli függöny.

(lovas)

2008. augusztus 1.

Ég és Föld között

A Szentesi Művelődési Központ szervezésében a Nyári Szabadtéri Színház előadása július 29-én A padlás című darab volt. A Megyeháza udvara ismét színültig megtelt az érdeklődőkkel, akikhez az időjárás is kegyes volt.

2008. augusztus 1.

Az I. osztályban jeleskedtek

Az I. osztályú női csapat. A képen balról jobbra: Rákóczi Andrea cs.k., Raijc Jelena, Kiss Anikó, Mészáros Emese, Fricska Anett, Balogh Orsolya, Antunovic Dunja, Pászti Edit, Szénánszky Edina (a képről hiányzik Fusch Anna).Véget ért az I. osztályú női teniszbajnokság. Az eredmények ismeretében elmondhatjuk, hogy a Szentesi Tenisz Klub női csapata mára stabil első osztályú csapattá érett. Tizennégy évvel ezelőtt nem tudott megragadni a legjobbak között, akkor azonnal kiesett. Mára a gárda stabil csapattá vált, a mostani 6 mérkőzésből ötöt megnyert, és kis szerencsével akár dobogón is végezhetett volna. Szerencsétlen keresztbeverések miatt így az ötödik helyezést csípték meg. - A fiatal csapattagok lendülete az idősebbek nagy rutinja jellemezte a játékukat - mondja Mészáros Zoltán, a Szentesi Tenisz Klub elnöke. - Bevallom, féltünk attól, hogy ez egy rövid kirándulás lesz, de a teniszezők kellemes meglepetéssel szolgáltak. Az első körben 3 mérkőzésből kettőt nyertünk meg. Csak néhány játszma döntötte el, hogy nem az 1-4. helyért játszhattunk a felsőházban. A rájátszásban az 5-8-ig helyért küzdött a csapat. A második körben mindenkit megvertünk, így ötödikek lettünk. Véleményem szerint az elnökség jól döntött, amikor a nehéz anyagi feltételek ellenére elindítottuk a csapatot az első osztályban.

A csapat mérkőzései. 1. forduló: BSE-Szentesi TK 7-2; Szentesi TK-Pécs Idom 5-4; Szentesi TK-Debrecen 6-3. 2. forduló: Debrecen-Szentesi TK 4-5; Szombathely-Szentesi TK 3-6; Szentesi TK-Építők 6-3.

Az elnök kiemeli Rákóczi Andrea csapatkapitány mun-káját, aki nagyon taktikusan, rutinosan állította össze az egyéni mérkőzések után a párokat. A páros mérkőzések többségét megnyerték. Elmondhatjuk, jó hírét viszik a város sportjának, másrészt, ahogyan Mészáros Zoltán fogalmaz, jó példát mutattak az utánpótlás gárdának, akik - már lapunkban is megírtuk - nagyon jól szerepeltek a vidékbajnokságon, és a fiatalok az augusztusi országos bajnokságon is jó eséllyel indulnak. A klubvezetés, és természetesen a játékosok is azon vannak, hogy - folytatva a sikeres szereplést - a Szentesi Tenisz Klub jövőre is stabil I. osztályú csapat legyen.

(lovas)

2008. augusztus 1.

Végre átvették az érmeket.

Harmadik helyet szerzett az első osztályú bajnokságban a Legrand-MetalCom-Szentes futsal csapata, az érmeket, ha némi késéssel is, de végre átvehették a gárda játékosai. Némethy László vezetőedző szerint még mindig kis csapat a Szentes, éppen ezért akár bravúrnak is tekinthető a bronzérem.

2008. augusztus 1.

Pénzügyi okok miatt "átigazoltak"

Női futsal

Hagyomány, hogy az NBI-es női futsal bajnoki idényének zárásaként a női futsal mellett voksukat letevő szurkolók egy buli mérkőzésre hívják ki az NBI-es női csapatot. Az idén sem volt ez másképp. Az eredmény nem volt a drukkerek számára kedvező, hiszen a gyengébb nem képviselői győztesen hagyták el a pályát. Ismét bebizonyosodott, hogy a játékban ugyan alulmaradtak a szurkolók, de hangban erősebbek.

2008. augusztus 1.

Három hét a nyeregben

Kerékpártúráztak a St. Jupát SE tagjai Franciaországban

Több ezer kilométeres távot és több száz méteres szintemelkedést győzött le a St. Jupát SE 8 fős csapata az elmúlt hetekben. A bicajosok július 4-én indultak el autóval Magyarországról, kerékpárra viszont csak egy nappal később ültek Normandiá-ban. A megmérettetés különbözött eddigi túráiktól, most látványosabbra tervezték az útvonalat, és a tagok értékelése szerint a hangulat is jobb volt.

2008. augusztus 1.

Foci-torna

A Szabadidős Sportklub idén is megrendezi hagyományos Alkotmány napi éjszakai labdarúgó tornáját
augusztus 19-én 20 órától a Spartacus pályán. A tornára nevezhet minden amatőr játékosokból álló csapat, igazolt játékos pedig megyei II. osztályig. nevezni augusztus 6-án, 17 óráig lehet a Szabadidős Sportklub Tóth József utca 28/A. szám alatti klubhelyiségében szerdánként 15 és 17 óra között a nevezési díj befizetésével. Érdeklődni Léhi Gábor klubelnöknél
lehet az esti órákban, a 314- 399-es telefonszámon.

2008. augusztus 1.

Kis kukta

  • Szabógallérleves
  • Kertvégi csirkemell
2008. augusztus 1.

Családi Sportdélután

A Szentes Városáért Civil Fórum Alkotmányunk Napja alkalmából a Pusztai László Sporttelepen Családi Sportdélutánt rendez augusztus 19-20-án. A program célja a figyelem felkeltése alkotmányunkra, a törvényesség tiszteletben tartására és történelmi értékeink megőrzésére. A rendezvény keretében augusztus 19-én, 20 órától éjszakai kispályás labdarúgó tornát rendeznek, augusztus 20-án 14 órától 18 óráig a Spartacus és a "pockos pályán" színes programokkal várják az érdeklődőket. Lesz nyitótánc a Szabadidős Sportklub Rock and Roll tánccsoportjának előadásában, tűzoltó-technikai bemutató, légfegyveres lövészet, fúvócső, lovas-, valamint ebtenyésztő kutya ügyességi bemutató és szépségverseny. A szervezők gyermekprogramokra, ügyességi vetélkedőkre és aszfaltrajz-versenyre is várják a kisebbeket.

2008. augusztus 1.

Tőserdő Szépe

A szentesi Nemes Viktória fejére került a korona a XIII. Tőserdő Szépe szépségkirálynő választáson. A versenyre harmincketten előneveztek, viszont csak huszonöten mentek el, ezért nem tartottak elődöntőt. A lányok először fürdő, majd alkalmi ruhában léptek a kifutóra. A szépségkirálynő választáson induló hölgyek közül a legfiatalabb 17, a legidősebb 26 éves volt. Az idei 18 éves királynő nővére is volt már néhány évvel ezelőtt Tőserdő Szépe.

2008. augusztus 1.

Elismerés

Bese László keramikus, a Magyar Kultúra Lovagja az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából kitüntetést vesz át augusztus 20-án Hiller István minisztertől a Szépművészeti Múzeumban.

2008. augusztus 1.

Jótékonysági hangverseny

Berkes János operaénekes ötödik alkalommal rendezte meg jótékonysági hangversenyét a Szent Anna temp-lom orgonájának felújítására. Ismét elfogadta a meghívást Kállay Bori és Hegyi Anikó, akik gyönyörű áriákat hoztak a hangversenyre. Új fellépő volt Szilágyi Olga és Szegedi Csaba, aki a megbetegedett Busa Tamás helyett jött el városunkba. Andor Csilla énekét Nagy János kisérte a felújításra váró orgonán. Remények szerint jövőre is lesz jótékonysági hangverseny, ahol - Berkes János tervei szerint - már szentesi kórusok is fellépnének a neves művészek mellett.

2008. augusztus 1.

Anikó érmes

A Magyar Köztársaság serdülő bajnokságán versenyeznek jelenleg a városi úszó klub kiválóságai. A verseny első napján Csák Anikó a legjobb idővel jutott a középdöntőbe, 50 méteres mellúszásban, majd a döntőben harmadik lett. A '94-es születésű lány javított legjobb idején.

2008. augusztus 1.

Hadifoglyok

A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége következő öszszejövetelét augusztus 5-én, kedden 15 órakor tartja a helyőrségi klubban.

2008. augusztus 1.

Családi események

Született:
Gáspár Andrásnak és Bör-csök Noémi Gyöngyinek Móric, Vincze Kornél Lászlónak és Molnár Franciska Juliannának Patrik, Bányai Csabának és Király Mónikának Gergő, Mészáros Mihálynak és Kádár Emíliának Emília, Udvardi Tibor Dénesnek és Kiss Patríciának Luca Patrícia, Garaba Lászlónak és Szilágyi Emesének Kornél, Fekete Tamásnak és Bartha Zsuzsannának Kamilla, Finota Rudolfnak és Fazekas Anikónak Réka.

Házasságot kötött:
Varga János és Fodor Judit (Csongrád), Szabó József (Fácánkert) és Huszka Anikó, Dékény Pál és Debreceni Andrea, Dudás József (Budapest) és Vincze Gabriella.

Elhunyt:
Jámbor Imréné Szénási Mária, Négyesi János, Kürtösi Ferencné Vígh Zsuzsanna, Szobota Imre, Szirom Jánosné Kocsis Margit, Érsek gyula, Gyarmati Istvánné Orsós Julianna.