Korunk emberiségére jellemző a mozgásszegény életmód és az elhízás, de a másik véglet, a kóros soványság is. A táplálkozási zavarok közé tartozó bulimia és az anorexia főként a fiatal lányok és nők körében jellemző, de férfiaknál is egyre gyakoribb ez a betegség. Kialakulásához több út vezethet, ezek egyikéről mesélt lapunknak egy 23 éves szentesi lány.
- Gyerekkoromban súlyproblémákkal küzdöttem, mindig is kövérebbnek számítottam csoport-, és osztálytársaimnál, s ezért nem is sokan barátkoztak velem. Már 5-6 éves koromban csúfoltak a gyerekek, pedig akkor még nem volt rajtam nagyon nagy súlyfelesleg. Bántott, hogy a többiek sokszor kiközösítenek a különböző játékokból. Úgy éreztem, hogy igaza volt abban szüleimnek, hogy beírattak több sporttáborba. Emellett aktívan, rendszeresen úszni is jártam, hiszen az a sportág nem terhelte meg gerincemet. A vízből kiszállva azonban sokszor éhesebb voltam annál, mint amennyi táplálékot ilyen edzésterv mellett meg lehetett volna enni. Én pedig ettem, s súlyom sem csökkent. A serdülőkort lelki krízisként éltem meg, hiszen akkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy messzemenően különbözöm testi paramétereimben társaimtól. A fiúk abszolút nem érdeklődtek irántam, osztálytársaimnak ekkorra már kivétel nélkül volt valakijük, én pedig az sem tudtam, hogy mit jelent csókolózni. A ruhák viselése és megvásárlása is egyre komplikáltabbá vált. Fájdalom volt a szívemben, hogy 80 kilós nőként kapok ugyan ruhát a boltokban, de nem tudok úgy, olyan szexisen felöltözni, mint soványabb barátnőim. Sokat sírtam esténként, mikor átgondoltam napjaimat, nem volt kedvesem és ezért nagyon egyedül éreztem magam. A televízióban is csak szép és sudár nőket láttam, rajtam pedig 25 kilogramm súlyfelesleg volt - mesélt az anorexiáig és bulimiáig vezető útjáról a fiatal lány.
Aztán elhatározta magát és fogyókúrázni kezdett. Kínosan ügyelt hónapokon át
a kalóriára, folyamatosan számolgatott. A diétásoknak előírt kalóriamennyiségnél kevesebbet vitt be szervezetébe, de ezzel csak lassan tudott veszíteni súlyából. Mint elmondta, borzasztóan elkeseredett, hogy soha az életben nem tud majd lefogyni, hiába eszik csak zöldségeket és sovány húsokat, és azokat is csak párolva. Közben sportolt, de az aktív fizikai tevékenységek után borzasztóan éhes volt. Néhány hónap alatt 10 kilogrammot fogyott, de ez abszolút nem volt elég, mert nem érte még el a kívánt testsúlyt. A fogyókúra közben dicséreteket is kapott kitartása miatt, de nem volt még mindig senki sem megelégedve kinézetével. Természetesen ő sem. Így kitalált magának egy külön programot. Célul tűzte ki, hogy naponta egy almát, egy pohár tejet és egy tányér levest eszik meg, azt is csak zöldség levesbetéttel. Azt gondolta, hogy így biztosítja szervezete számára a megfelelő vitaminszükségletet, de fogyni fog. Közben pedig napi egy órát sportolt, lehetőleg futott. A terv bevált és
riportalanyunk fogyni kezdett. Néha azonban kísértésbe esett, nem tudott lemondani kedvenc ételeiről, a kenyérről, a sültekről, az édességekről, s egy-egy baráti találkozó alkalmával az alkoholt, például a sört és az égetett szeszeket sem vetette meg. A lakoma befejeztével azonban lelkifurdalása volt, s próbált valamilyen úton megszabadulni a behabzsolt kalóriától. Az önhánytatást választotta, mely után sokszor fájt a gyomra, de nem sajnálta, hiszen a hányással és a minimumkalóriával elérte a kívánt testsúlyt. Ekkor azonban még mindig kövérnek találta magát, a tükörbe nézve pedig vastagnak hitte a derekát. Elhatározta, hogy a környezete előtt titkolódzva még több kalóriát von meg magától. Még a megevett almától, levestől és megivott tejtől is megszabadult önhánytatással. Rohamosan fogyott, melyet családja, barátai előtt azzal magyarázott, hogy fogyása nem állt meg valamiért, de ha várnak, akkor úgyis beáll a normál testsúly. Több hónapig élt így, s a végére a 175 centiméter magas lány 40 kilogrammra fogyott, folyamatossá váltak gyomorgörcsei, fájtak a fogai, s voltak olyan napok, mikor még a lakásból való kimozduláshoz, sőt a felkeléshez sem volt elég ereje.
- Édesanyám mentette meg az életemet. Belgyógyászhoz vitt, aki infúzióval, később pedig a megfelelő gyógyszerekkel kezelt. Pszichológushoz is jártam, nehéz volt közösen rendbe tennünk az
életemet, célokat találni, s egészségesen megítélni külsőmet. Ma már azt gondolom, hogy normális a testsúlyom, 60 kilogramm körül mozog mindig. Élvezem az életet, megtanultam becsülni saját értékeimet s a környezetemben élőket is, akiknek a segítsége nélkül ma már talán nem is élnék - mondta el a lány, aki a betegsége alatti életéből csak az aktív sportot őrizte meg mára.
Cseh-Lakos Ilona