XLIII. évfolyam 7. szám

2011. február 25.

Új üvegházat avattak az Árpád Zrt.-nél

Nőtt a zöldségtermesztő bázis

A hét közepén ünnepélyes formában került sor az új, nagyméretű kertészeti üvegház átadására a Szentesi Árpád-Agrár Zrt. felsőpárti telepén. Ennek előtte a zrt. Apponyi téri székházában dr. Csikai Miklós vezérigazgató köszöntötte az esemény résztvevőit, a beruházás valamennyi közreműködőjét és külön Czerván György államtitkárt, a megjelent Szirbik Imre polgármestert, Farkas Sándor országgyűlési képviselőt, akik később szólásra is emelkedtek. Hangsúlyozta a vezérigazgató a modern új létesítmény gazdasági, piaci, értékesítési, foglalkoztatottsági jelentőségét és azt, hogy a fejlesztés összhangban van a hazai és az európai kívánalmakkal.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár ismertette a zöldség- és gyümölcstermesztési ágazatok idei finanszírozási, támogatási lehetőségeit a költségvetésen belül. A továbbiakban Zentai Ákos, a zrt. kertészeti igazgatója, Nagygál János műszaki vezető, és dr. Ka-tona Magdolna gazdasági igazgató elemezték a beruházás zöldségtermesztési, pénzügyi, technikai vonatkozásait és a termálvíz hasznosításának üzemi eredményeit. Az országnak termál kutakkal ellátott "legsűrűbb" része a szentesi térség.

A felsőpárti telepen átadott holland típusú új kertészeti üvegház alapterülete meghaladja a húszezer négyzetmétert, egyebek mellett jellemző rá a teljes körű biológiai növényvédelem, a klímavezérlő rendszer és több más korszerű technikai megoldás. Az üvegházba 53 ezer tő paradicsomot ültettek, amiről 800-900 tonna termést várnak egy év alatt.

2011. február 25.

Kamara

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szentesi Kistérségi Elnöksége március 3-án, csütörtökön 14 órakor az Aranykalász Étterembe várja az érdeklődőket. Az összejövetel témája az Új Széchenyi Terv pályázati lehetőségei, a szakképzés helyzete, változásai, a kamarai gazdaságfejlesztési pályázatok, valamint beszámoló hangzik el a kamara megyei és a szentesi kistérség, elmúlt évi munkájáról. Előadók: Németh Zoltán a kamara megyei titkára, Horváth István kistérségi elnök.

2011. február 25.

Hortobágytól Hargitáig

A Dr. Bugyi István Emlékév keretében ünnepi tudományos ülést rendeznek március 4-én, pénteken a megyeházán, majd 18 óra 30 perckor nyílik dr. Bugyi István professzor egykori tanítványának, a kórház urológiai osztályának egykori alapítójának, dr. Tóth Csaba emeritus professzornak Hortobágytól Hargitáig című fotókiállítása. Közreműködnek a Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói.

2011. február 25.

A költségvetésről

Lapunk megjelenésének időpontjában tartja soros ülését a város képviselő-testülete. Az egyik fő napirendi pont az önkormányzat 2011-es költségvetésének megalkotása. Szirbik Imre polgármester előzetesen adott tájékoztatójában lapunknak elmondta, nincsenek könnyű helyzetben, mint ahogyan az az ország költségvetéséből is kitűnik, az önkormányzatok mozgástere szűkül. Néhány normatíva ugyan nem változott, de 2010-ben is már kisebb volt, mint 2009-ben.

Az inflációból semmit nem fedez. Olyan intézkedések születtek, amelyek többletterhet rónak az önkormányzatokra. Ebben a szituációban kell megtalálniuk a pénzügyi egyensúlyi helyzetet.

A polgármester kifejtette: novemberben még 8 százalék körüli költségvetési hiányt prognosztizáltak, az elmúlt három hónap igazából azzal telt el, hogyan lehet abból lefaragni.

A testület elé kerülő költségvetés két változatot tartalmaz. Az A változat szerint nem tudták leszorítani a hiányt 7 százalék alá, míg a B változat a polgármesteri hivatal kiadásainak mintegy 4,8, az intézmények kiadásainak 1,9 százalékos lefaragásával egy egyensúly közeli állapotot eredményezhet úgy, hogy gyakorlatilag 3 százalék köré leviszi ezt az értéket, és valamennyi tartalékot képez bevételkiesésre és feszültség kezelésre.

A város első embere szerint ez utóbbi biztosítja a település költségvetésének egyensúlyát, az intézmények működőképességét.

Sarokszámai: a főösszeg: 11 milliárd forint, ebből 5,5 milliárd körüli a működési, 6 milliárd forint pedig a fejlesztési rész.

– Az elért eredményeinkből nem szeretnénk engedni. Célunk az, és az intézményátszervezés is ezt szolgálja, hogy azt a hosszú távú költségvetési egyensúlyt biztosítani lehessen, ami a város fejlesztésének az alapját jelenti. Első lépésként folyik az intézménystruktúra áttekintése, átszervezése. Sajnos továbbra is a gyereklétszám csökkenésével kell szembenéznünk, akkor a kapacitásunkat, az intézménystruktúrát ahhoz igazítsuk, fél osztályokba, "mesterségesen" feltöltött rendszerekbe felesleges pénzt pazarolni. Az átvilágítás folyik, tavasz folyamán a döntéseket meg kell hozni. Hogy lesz-e iskolabezárás vagy sem, akkor dől el – jelentette ki Szirbik Imre.

2011. február 25.

Felülvizsgálják a szociális juttatásokat

Az önkormányzat folyamatos és kiemelt feladatának tekinti a városban mun-kával nem rendelkezők jövedelmet biztosító munkahelyhez juttatását. A város önmagában ugyan munkahelyet teremteni nem tud, de minden eszközzel segíti a foglalkoztatást biztosító vállalkozókat tevékenységük bővítésében, s ezen keresztül új munkahelyek létesítésében. Ennek részeként indult el az Ipari Park fejlesztése, a kis- és mikro-vállalkozókat segítő kamatmentes hitelprogram, a különböző infrastrukturális fejlesztések. A város az elmúlt két évben közmunkaprogram keretében évente közel 400 embernek bizto-sított kenyeret, s hasznos munkájuknak megfelelő jövedelmet. Kezük nyomán megszépült a város, járdák csatornák létesültek, intézmények újultak meg.

2011. február 25.

Búcsú Földi Vilmos kollégium-igazgatótól

Hát elment Földi Vilmos tanár úr is! Sokan emlékezhetnek rá, a Terney Béla Kollégium élén őt követő két igazgató különösen. Mi hármasban: Vilmos, Mátéffy Zoltán és e sorok írója gyakran együtt jelentünk meg városi ünnepségeken, kiállításokon s egyéb kulturális programokon. Sokat beszélgettünk, rendszeresen megünnepeltük egymás névnapját… De Vilmos már odaát van. Finom humorának, barátságos, huncutkás mosolyának emléke talán enyhíti gyászunkat.

Ki is volt ő?

1933. február 26-án született Kevermesen. Iskolába itt, Gyulán és Makón járt, utóbbi helyen népi kollégista és kiváló tanuló volt. A szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, felvették az egyetemre. Magyar–történelem szakos középiskolai tanárként végzett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

2011. február 25.

A jogsérelmek ellen küzdenek

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány 1994 óta tevékenykedik kiemelten közhasznú szervezetként Magyarországon. Célja, hogy kivizsgálja és feltárja a pszichiátria területén történő emberi jogi sérelmeket. E tevékenységet mindaddig folytatjuk, amíg a jogsértő gyakorlatok meg nem szűnnek és az emberi jogok helyre nem állnak ezen a területen. Ingyenes jogsegélyszolgálatot is működtetünk, mellyel azoknak tudunk segítséget nyújtani, akikkel valamilyen emberjogi visszaélés történt pszichiátriai kezelése során; jogszerűtlenül szállították be, szexuálisan zaklatták, bántalmazták…

A hozzánk fordulók közül sokan a mai napig is szenvednek kezelésük következményeitől, néhány esetben úgy, hogy eredetileg nem is lett volna szükségük arra.

Az utóbbi években pedig a téma aktualitása miatt a gyermekek pszichiátriai kezelése ellen is küzdünk, és igyekszünk felvilágosítani a szülőket. Sokan jelezték már a hozzánk fordulók közül, hogy ha előbb tudtak volna alapítványunk létezéséről, és tevékenységéről, hamarabb pontot tehettek volna ügyük végére.

Az alapítvány egy nemzetközi jogvédő szervezet hazai csoportjaként működik Magyarországon, kiemelten közhasznú szervezetként.

A vizsgált pszichiátriai visszaélések igen sokfélék, és számos ügyben sikerült már hatékony jogi segítséget nyújtani a kárt szenvedettek számára. A szervezet évek óta kampányt folytat annak érdekében is, hogy feltárja a "hiperaktívnak", "figyelemzavarosnak" tartott gyermekek pszichiátriai gyógyszerezésének veszélyeit.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványát elérhetik telefonon: 06 (1) 342-6355, postacím: 1461 Budapest, Pf. 182., e-mail: info@cchr.hu, további információ az www.emberijogok.hu oldalon.

2011. február 25.

Kézzel-lábbal a múzeumban

Foglalkozássorozat több mint 16 millióból

Újabb nyertes pályázatának köszönhetően folytathatja a Koszta József Múzeum az elmúlt években eredményesnek bizonyult múzeumpedagógiai tevékenységét.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP programjának támogatási rendszeréhez nyújtott be pályázatot az intézmény, "Kézzel-lábbal a múzeumban" – a szentesi Koszta József Múzeum múzeumpedagógiai kínálata címmel. A napokban értesültek, hogy a TÁMOP-3.2.11/10/1 jelű pályázatuknak 16 és fél millió forintos, vissza nem térítendő támogatást ítéltek.

A tavaly decemberben lezárult TÁMOP-projekthez képest most több mint kétszeres összegből valósulhatnak meg a tervezett foglalkozások. Így a múzeum 2012. augusztus 31-ig működhet együtt a nevelési-oktatási intézményekkel, mondja Oroszné Rónyai Éva múzeumpedagógus, a pályázat írója.

Tábort, műhelyfoglalkozásokat és témanapokat valósít meg a múzeum, ez utóbbiakat az idei Koszta-évforduló kapcsán, az 1848/49-es események térségünket érintő vonatkozásiról, a nomad-izmus, valamint Meg is mosakodjál címmel a tisztálkodás témaköreiben. Összesen nyolc intézménnyel, benne a Szent Anna utcai óvodával, valamint a Kiss Bálint, a Petőfi, a Damjanich, a Koszta, a Rigó Alajos, a Zsoldos szakképző iskolával, valamint a szegvári Forray Máté iskolával kötött együttműködési szerződést a Koszta-múzeum az intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatására. Ennek keretében az intézmények óvodásai, tanulói olyan foglalkozásokon vehetnek részt, amelyeken a korábban elsajátított elméleti tudás gyakorlati tevékenységgel egészülhet ki, a használható tudás szellemében. A program megvalósításában nem csak a múzeum összes alkalmazottjára hárul több feladat, de a pénzügyi keretek lehetővé teszik külsős, a korábbi projektben már foglalkoztatott pedagógusok bevonását is.

D. J.

2011. február 25.

Tíz éve szól újra

Nehéz volt és nem ketyegett

Különleges program minden évben Zsuzsanna napon meghallgatni a Sus-anna névre keresztelt muzeális zenegépet a Koszta József Múzeumban. Vidovics Ferenc órásmester hagyományosan csak ez alkalomból szólaltatja meg a masinát.

Az utóbbi években kiállítás és előadás is kíséri az eseményt, ezúttal a Zsuzsannák egyik képviselője, Füredi Zsuzsa pszichológus beszélt a szép számú érdeklődőnek a művészeti nevelés sérültekre gyakorolt hatásáról.

Az órásmester, mielőtt "dalolásra bírta" volna Susannát, elmesélte: jó tíz éve már, hogy hálából vállalta el a zenegép felújítását, mert német vendégeit a ligeti múzeumban olyan szépen gardírozta az akkori igazgató, dr. Szabó János. Vidovics mester akkor még nem sejtette, mire is vállalkozott. Két éves munkájába került, míg a fia segítségével sikerült életet lehelni a szerkezetbe. Susanna épp 10 éve, 2001 februárjában szólalt meg újra, bár közben kimaradt egy-két alkalom az intézmény költözése miatt.

Cintányér, dob és triangulum mellett zongora játssza a fő dallamot, melyek kottáját tűkkel hengerekre szegezték. Juhos András csongrádi zongoratanár volt az órásmester segítségére a törött páncéltőke kijavításával, s a zongorát is felszerelte új húrokkal. A több mint 100 esztendős zenegép egy bécsi hangszergyártó cég műhelyéből került ki, erre a gép hátulján található bélyegző alapján jöttek rá. Susanna viszontagságos történetének részletei ma már a homályba vesznek. A múzeumban úgy tudni, a Károlyi család hozatta az osztrák fővárosból, s állítólag a nagymágocsi grófi kastélyból került ki idővel egy kocsmába, ahol a vendégeknek szolgáltatta a muzsikát. A második világháború végén el akarták szállítani Szibériába, de csak a Jászságig jutottak vele, mert "nehéz volt és nem ketyegett", az órásmester tréfás megjegyzésében. Ismeretlen körülmények között került a szentesi múzeumba is, amelynek külső raktáraiban vészelte át az elmúlt évtizedeket, egészen a felújításáig.

D. J.

2011. február 25.

Előadás a farsangról

Mód László néprajzkutató tart előadást "Itt a farsang, áll a bál" címmel. Az illusztrációban gazdag farsangolós délutánra várják az érdeklődőket március 1-jén, kedden 17 órakor a megyeházán. A rendezvényt az Együtt Szentesért Egyesület szervezi.

2011. február 25.

Egy százalék

A Szabadidős Sportklub (Tóth J. u. 28/A) kéri a magánszemélyeket, hogy személyi jövedelemadójuk 1 százalékával a gyermek-, határon átnyúló és -sport-programjaikat támogassák. Az felajánlott összeget a 19084530-1-06 adószámra utalhatják.

2011. február 25.

Pont került a végére

Bizonyára emlékeznek olvasóink, hogy a február 4-i számban Kórházi csiki-csuki címmel jelent meg olvasói levél. A cikk megjelenése után felhívott a kórház főigazgatója és kérte, hogy beszéljük meg az általam leírtakat személyesen. A találkozóra a múlt héten került sor. Elmondhatom, hogy a főigazgató korrekt ember, meg tudtuk beszélni mindazt, ami sajnos a kórházban történt velünk. Ezek után elmondhatom, ha bármikor problémám adódna a kórházzal kapcsolatban, bátran fordulhatok az intézmény vezetőjéhez, mert megérti az embert, és orvosolja az ügyet. Ajánlom mindenkinek, ha nem megfelelő bánásmódban részesítették, bizalommal keresse fel dr. Baráth Lajost, a Dr. Bugyi István Kórház főigazgatóját.

Trenka Zsuzsanna

2011. február 25.

Damjanich János utca

Szentes utcáinak, tereinek névadói (31.)

A felsőpárti városrészben található; a Rákóczi Ferenc és a Vasvári Pál utcákat köti össze. Az érintett területet az 1860-as évek elején még csak Csapásnak nevezték a város szélén. A századforduló körül már létezett egy házsor, ekkoriban (1903) Szélső sorként emlegették. 1906-tól a hivatalos neve Hékéd sor lett, a tőle északra eső területről, amely ma is őrzi a török időkben elpusztult falu nevét. Az 1920-as évek közepén ezen a részen 256 telket osztott ki a város munkáslakások céljára, amelyet Hékéd újtelepnek neveztek el. Az 1932-es névadáskor kapta a Damjanich János utca nevet, az Aradon kivégzett honvéd tábornokról. Damjanich a Bánságban található Stása községben született 1804. dec. 8-án. A 61. sz. császári gyalogezredben kezdte meg a katonai szolgálatát, ahol hamarosan századosi rangra emelkedett. 1848-ban a magyar oldalra állt; a Szegeden megalakult 3. honvédzászlóalj őrnagyává nevezték ki. A szabadságharc csatáiban tanúsított személyes vitézségéért hamarosan ezredessé, majd 1849 elején tábornokká, egyben a 3. hadtest parancsnokává léptették elő. Számos győztes ütközet, így a nagyfontosságú szolnoki győzelem, továbbá a tápióbicskei, isaszegi, váci és nagysarlói győzelmek az ő nevéhez kötődnek. Egy időre ő vette át a hadügyi tárca vezetését Görgeitől. Mivel lábát törte, 1849 júliusában Damjanichra bízták az aradi vár parancsnokságát. Orosz fogságba esett, de kiadták az osztrákoknak, s amint ismert, 12 tábornoktársával együtt 1849. okt. 6-án kivégezték. A korabeli iratok tanúsága szerint számos szentesi honvéd és nemzetőr szolgált Damjanich vezérlete alatt. Utóbb róla nevezték el a szentesi huszárlaktanyát, amelynek udvarán mellszobra található. Utca és egy általános iskola viseli nevét városunkban.

Labádi Lajos

2011. február 25.

Munkáról, munkanélküliségről

Van, aki él, van, aki visszaél a lehetőséggel

Mészáros Ágnes, Szirbik Imre, Tonnes Zsolt, Ulbertné Berényi AnikóMunkáról, munkalehetőségekről tartottak sajtótájékoztatót a városházán. Tonnes Zsolt, a Kormányhivatal Munkaügyi Központ Szentesi Kirendeltségének vezetője Szentes és térségének munka-erőpiaci helyzetéről szólva január végi adatokkal szolgált. Mint mondta, sajnos a helyzet nem túl rózsás, hiszen a térségben több mint 3 ezer regisztrált munkakeresőt tartott nyilván a kirendeltség. Ez az elmúlt hónapokhoz képest 15–20 százalékos növekedést jelent. Szentes városra lebontva szűk 2 ezer fős munkanélküliségről beszélhetünk.

2011. február 25.

60 milliót spórolnak a gyógyszereken

Országosan is mintaértékű az a gyógyszer-közbeszerzési társulás, amelyet a két megyei fenntartású kórház, a szentesi és a makói tavaly szeptemberben hozott létre. Az intézmények gyógyszer és infúzió beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményeként 2 év alatt 60 millió forintot spórolnak.

A szentesi és a makói kórház mindenki számára példát mutatott ezzel a kiemelkedően sikeres gyógyszer-közbeszerzéssel – mondta el a szerződéskötés kapcsán Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette, bízik abban, hogy mások is felismerik az ebben rejlő lehetőségeket. A szállítást március 1-jétől kezdheti meg öt gyógyszergyártó cég.

Csongrád Megyei
Közgyűlés Sajtószolgálata

2011. február 25.

Népszerűek a kormányablakok

Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, helyes döntés volt a kormányablakok megnyitása. Az integrált ügyfélszolgálati irodák január 3. óta fogadják az állampolgárokat Szegeden, a Megyeházán, és Hódmezővásárhelyen, a Városházán jelenleg 17 szakigazgatási szerv 33 ügykörében járnak el a munkatársak. Mindkét városban nagyon kedvező a fogadtatása annak, hogy különböző ügyek intézéséhez egyetlen irodát kell felkeresni. Reggel 8 órától 20 óráig várják a különböző hivatalos ügyek intézését segítő munkatársak az állampolgárokat.

Az ügyfélszolgálati irodák címei: Szeged, Rákóczi tér 1., Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.

Információ:
telefon: 1818
e-mail: 1818@ügyfélvonal.hu
www.kormanyablak.hu

2011. február 25.

Fogadóóra

Bujdosó Tamás, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője fogadóórát tart március 3-án, csütörtökön fél 5-től a Fidesz Kossuth u. 11. sz. alatti irodájában. A képviselő minden érdeklődőt vár.

2011. február 25.

Májusra kész lesz a Kála

A 21. század áruháza

Nagy lendülettel halad a Kála áruház felújítása. Elmondhatjuk, ma már látszanak az áruház kontúrjai, a barátságos külső, nem a régen megszokott kockaépülethez hasonló építmény. Ez is volt a szándékunk, egy barátságos üzlet létrehozása – mondja Mészáros Zoltán, a Hunor Coop vezérigazgatója. Az Autark Kft. ütemszerűen halad a munkával, terv szerint eddig mindent teljesített.

– A belső munkálatok lesznek izgalmasak. Az egész áruházra egy környezetvédelmi és energiatakarékossági operatív program keretében pályáztunk és kaptunk pénzt. Az áruházon belül mind a fűtés, a hűtés, a szellőztetés ennek szellemében a legkorszerűbb megoldásokat követi. Törekedtünk arra, hogy az épület az uniós elvárásoknak megfelelő szigetelést kapja meg. Ott tartunk, hogy nemsokára a belsőépítészeti munkák veszik át a terepet.

2011. február 25.

Fontos a munkahelyteremtés

Gyógyászati szárnnyal épül a Petőfi

Zsohár ÁrpádECO Szentes – "Gazdaság minden mozdulatban!" címmel március 3-án konferenciát rendeztek a megyeházán. Előző számunkban Henterné Tringer Ágnes befektetési főosztályvezető (Nemzetgazdasági Minisztérium) és Sarkadi Szabó Kornél vezető elemző (Cashline Értékpapír Zrt.) előadásáról szóltunk. Utóbbi előadó említést tett a föld alatt lapuló termálkincsről, amelynek megfelelő hasznosítása lendíthet Szentes és térségének gazdaságán.

2011. február 25.

Lezárják majd a Petőfi utcát

Szélesebb lesz a Kurca-híd

Főleg ezt a területet érinti majd az átmeneti módosításA helyi lakosságot érdeklő aktuális változásokról készségesen nyilatkozott a napokban Czirok Jánosné, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője.

– A Petőfi Szálló felújítási időszakában megváltozik a mellette lévő utcák forgalmi rendje?

2011. február 25.

Szavazz a mentőállomásra

Az idei "Segíts okosan!" országos program március 31-én zárul. A vásárlók az Unilever Magyarország Kft. által forgalmazott, az akcióban részt vevő 17 márkatermék megvásárlásával ismét termékenként 1 forinttal járulhatnak hozzá a "Segíts okosan!" kezdeményezés jótékony céljainak megvalósulásához, azaz további defibrillátor-készülékek megvételéhez. A szervező az Országos Mentőszolgálatot támogatja. A kampány során összegyűlt pénzből defibrillátorokat tudnak vásárolni, így reményeik szerint a hazai utakon futó mentőautók mindegyikét felszerelhetik életmentő defibrillátor készülékkel. A szentesi mentőállomásra is lehet szavazni a www.segitsokosan.hu weboldal mellett a Facebook-on, vagy sms-ben a nem emeltdíjas +36-20/552-4557 telefonszámon. A határidő zárását követően a nyolc, csoportonként legtöbb szavazatot összegyűjtő mentőállomás részesül a vállalat által erre a célra elkülönített, egyenként negyed millió forintos különdíjból, melyet az állomás fejlesztésére, korszerűsítésre fordíthat. Szentesen egyébként a négy mentőautóból csak kettőn van defibrillátor.

2011. február 25.

Ezüstérmes Barthások

Fél ponton múlt

Második helyezést ért el a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola csapata a 23. alkalommal megrendezett kiskőrösi Országos Kertészeti és Szőlészeti Vetélkedőn.

A versenyen minden évben eredményesen szerepel az intézmény. Az ország különböző pontjairól – Balaton-boglárról, Budapestről, Szentesről, Szombathelyről, Bajáról, Villányból és természetesen Kiskőrösről érkeztek csapatok a megmérettetésre. A négytagú csapatok a 60 éve működő Kertészet és Szőlészet folyóirat cikkeiből és tanulmányaikból készültek fel. Első helyen a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola csapata végzett a nagy hagyományokkal rendelkező versenyen. Az ezüstérmes szentesi csapatban parképítő és kertész növényvédő végzős technikusok foglaltak helyet, köztük Csernyánszky Gergő (parképítő), Szopka Katalin, Dócza László és Mészáros Ádám (kertész növényvédők). A második helyezett csapat fél ponttal maradt le a legjobbaktól.

2011. február 25.

A könyvtárban…

…március 2-án, szerdán 18 órakor Lajtha László (1892– 1963) életszemlélete pici zenével című est lesz. Előadók: dr. Horváth György és Mihály Béla.

…március 3-án, csütörtökön 18 órakor  a Merre halad a történelem? című előadássorozat következő része Jézus visszajövetele elképzelhető? Mit jelent győzni és találkozni vele? című előadásra várják az érdeklődőket. Cserbik Attila bibliaoktatót hallhatják a témáról.

2011. február 25.

Újjáalakult Fidelitas

Programokat és önkéntességet terveznek

Puskás Nikolett, a Fidelitas helyi vezetőjeIsmételten, többszöri próbálkozás után és nehézségek ellenére sikerül a Fidelitast életre hívni Szentesen – jelentette be pénteken Farkas Sándor, a Fidesz választókerületi elnöke. Hozzátette: be kell vallani, hogy ezek a próbálkozások nem voltak korábban sikeresek. Ez jelentős részben bizonyítja azt a Szentesen jelenlévő problémát, hogy a fiatalok döntő része a középiskola befejezése után elvándorol a városból.

A Fidelitas helyi vezetője, Puskás Nikolett beszámolt arról, hogy a szervezet tagjai részt kívánnak venni a közösségi élet formálásában, egy új vonalat vinni a jobboldali értékrenden belül. Kulturális és sportprogramok életre hívásán gondolkodnak, elképzeléseikhez segítséget kapnak a helyi Fidesztől és az országgyűlési képviselőtől. Kulturális rendezvényeikkel a fiatalokat célozzák meg az igények felmérése után. A sport esetében a csökkentett nevezési díjakkal lehetővé kívánják tenni, hogy az ilyen programok mindenki számára elérhetőek legyenek. Az idei év minden hónapjára szerepel már rendezvény programtervükben, de helyet kapott az önkéntesség is, igazodva ahhoz, hogy 2011 az önkéntesség éve Európában. Játékokat is gyűjtenek, amellyel olyan családokat kívánnak segíteni, akiknél erre nem jut pénz.

– A Fidesz irodában lehetőséget teremtünk a fiataloknak a találkozásra, de nem a pártpolitika jegyében. Elsődlegesen szeretnénk, ha egy olyan közösség jönne létre, amely elkötelezett a polgári értékrend mellett. Később majd elválik, hogy a szervezet mennyire tudja kinevelni azt a politikai utánpótlást, amire majd a későbbiek során szeretnénk a Fideszben, vagy a polgári oldalon támaszkodni – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Puskás Nikolett elnök elmondta: a megalakult, jelenleg 10 főt számláló szervezetbe várják új tagok, 14 és 35 év közöttiek jelentkezését, akik a fidelitas@fidelitas.hu internetes címen és a Kossuth utcai Fidesz irodában jelentkezhetnek.

2011. február 25.

Helyesen író felsősök

Péter Jázmin, Elefánti Emma, László Kíra és Kovács Bálint Imre jutott tovább SzegedreA Damjanich iskolában tizennegyedik alkalommal, évfolyamonként mintegy 20 résztvevővel rendezték meg a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny területi fordulóját. Február 16-án, 14 órakor az ország minden pontján azonos, központilag összeállított feladatlapokat töltöttek ki a tanulók. A szentesi eredmények a következőek.

5. osztályosok: 1. Péter Jázmin (Damjanich, fk. Kissné Rózsavölgyi Tímea), 2. Sántha Balázs, 3. Vajda Imre (mindketten Koszta, fk. Dévayné Szabó Éva). 6. osztályosok: 1. Elefánti Emma, 2. Nagy Odett (mindketten Koszta, fk. Sántháné Deim Alíz) 3. Dovics Ádám (Nagymágocs, fk. Sza-bóné Márfi Ildikó). 7. osztályosok: 1. László Kíra (Petőfi, fk. Fári Andrea), 2. Négyesi Zoltán (Koszta, fk. Sántháné Deim Alíz), 3. Bakai Bianka (Petőfi, fk. Fári Andrea). 8. osztályosok: 1. Kovács Bálint Imre (Klauzál, fk. dr. Keresz-tesné Farkas Erzsébet), 2. Mészáros L. Csanád (Petőfi, fk. Fári Andrea), 3. Zelei Melitta (Koszta, fk. Dévayné Szabó Éva).

Az első helyezettek továbbjutottak az április 9-én, Szegeden rendezendő megyei fordulóba.

2011. február 25.

Filmben, reklámban is feltűnhet

A 19 hónapos szépségverseny-győztes

Országos gyermekszépségversenyen győzött a helybeli Boros-Kovernyik Nátáli. A 19 hónapos kislány a fővárosi rendezvényen feltűnő jelenség volt, bájával nyerte meg a zsűrit, és már portfoliója is van, mint a topmodelleknekA kis szépség nevének magyarázata, hogy anyukája ukrán származású, s bár sikerült anyakönyveztetni, ez nem volt egyszerű, szüleinek a sarkukra kellett állni, tudjuk meg Nátáli apukájától. Boros Norbert elmondásából kiderül, a kislány bája korábban sem kerülte el az emberek figyelmét: gyakorta kijárnak a sétálóutcára, ahol a csöppség nagyon szereti etetni és kergetni a galambokat. Ilyenkor az emberek sokszor megjegyzik, milyen szép kislány, mintha porcelánból volna. – Azt kérdezik, melyik polcról vettük le, mondja büszkén Norbert. A verseny közvetlen előzményeként válogatás zajlott a Koszta iskolában, amelyre egy kedves szomszédjuk hívta fel figyelmüket. Jani bácsi hozta a hirdetményt, mondván, ott a helye a kis Nátálinak, szerinte meg fogja nyerni a versenyt. Először nem is vették komolyan a szülők, ám gyermekük nagyon jól szerepelt a válogatáson, melyet két hölgy tartott a versenyt meghirdető Kaszszandra Stúdióból. Később értesítették őket, hogy Nátáli továbbjutott. Lejött hozzájuk a stúdió fotósa, és egy 36 képből álló portfoliót készített, melyet a kislány kifejezetten élvezett, egyébként is mindig mosolyog a fényképezőgép előtt. Imád táncolni is, úgy látszik, anyukájától - aki korábban táncolt - örökölte a jó ritmusérzéket. A február 20-i gyermekszépségversenyen, a Savoya bevásárlóközpontban, még a színpadra lépés előtt táncra perdült, már ekkor felfigyelt rá két zsűritag. A több kategóriában zajló versenyen a legkisebbek anyjukkal mentek fel a közönség elé, Nátáli volt az egyedüli, akit az apukája kísért. Míg a többi gyermek meg volt szeppenve, ő táncolt, puszit dobott, amiből látszott: a színpadra termett. A fotómodellekből, divattervezőkből álló bírálóbizottság a rengeteg jelentkezőből a 2 évnél fiatalabbak között a szentesi kislányt választotta ki a verseny győztesének. A nyereménynek az egész család a részese lehet, hiszen a győzteseknek járó szalag mellé wellness hosszú hétvégét is kapott a kislány. S aminek a leginkább örülnek: a szerződés szerint mostantól bármely reklámcég keresheti a csöppnyi szépséget filmezés céljából. A szülők most már remélik, legalább egy szerep megtalálja kislányukat, a többi a jövő zenéje.

(darók)

2011. február 25.

Születés Hete – rajzpályázat

A Születés Hete országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat május 5–6-án lesz városunkban. Ehhez kapcsolódóan idén először rajzpályázatot hirdet a Magyar Vöröskereszt területi vezetősége. A "Kisbaba születik" című pályázatra olyan rajzokat várnak, melyekben a gyermekek papírra vetik gondolataikat, érzéseiket arról, hogy milyen egy család, amikor új családtag érkezik. Nevezhetnek 5–7 és 8–10 év közötti gyerekek (egyéni), illetve óvodás csoportok és kisiskolás osztályok. A rajzot elkészíthetik grafitceruzával, zsírkrétával, vízfestékkel, temperával, ragasztóval. Egy pályázó maximum kettő pályaművel indulhat; a munkán fel kell tüntetni a mű címét, a készítő nevét, életkorát, elérhetőségét, a felkészítő nevelőt és elérhetőségét.

A pályaműveket április 15-ig kell postára adni, de személyesen is leadható a polgármesteri hivatal 133-as szobájában. (A borítékra rá kell írni: Kisbaba születik.)

Eredményhirdetés és az ünnepélyes díjátadás a Születés Hete Fesztivál idején lesz.

2011. február 25.

Filmklub: Az íj

A városi könyvtárban működő filmklubban március 1-jén, kedden 18 órakor Az íj című dél-koreai-japán romantikus drámát vetítik.

Kim Ki-duk tizenkettedik játékfilmje elégikus példázat egy 60 éves öregember plátói szerelméről, aki egy nyílt tengeren horgonyzó hajón él. Az idős tengerésznek egy vonzó 16 éves lány a társa, akit kiskorában talált meg, maga nevelt fel, majd beleszeretett. A férfi tehetséges íjász, és türelmesen számolja a lány tizenhetedik születésnapjáig hátralévő napokat, amikor tervei szerint elveszi őt feleségül. Egy nap jóképű fiatal srác érkezik az öreg hajóra.

2011. február 25.

A középdöntőbe jutottak

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny első fordulójára 150 pályázat érkezett az ország minden területéről. 89 általános iskola nevezett a versenybe, és több mint 600 tanuló tette próbára tudását és kreativitását a pénzügyekhez kötődő feladatok megoldásával. A továbbjutó iskolák – Szentesről a Kiss Bálint iskola – Szegeden, április 15-én a regionális középdöntőben folytathatják a versenyt.

"A Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny első, online fordulójában a 3-5 fős csapatoknak többek között meg kellett tervezniük az iskola pénzét, matematikai feladatot kellett megoldaniuk, elmagyarázniuk, miért fontos a biztosítás, és nem utolsó sorban ki kellett találniuk egy képzeletbeli vállalkozást és elkészíteni annak üzleti tervét. A gyerekek legtöbbje pékáru boltot, ruha üzletet, nyelviskolát vagy állatkozmetikát nyitna, de van olyan csapat, aki a botsáska tenyésztésben látja a jövőt" – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.

A verseny során a K&H Csoport nemcsak a diákokat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazza.

2011. február 25.

"Szép magyar beszéd"

A köztudatban Kazinczy-versenyként élő 10–14 éves korosztálynak szóló versenyt február elején rendezte meg a nagymágocsi Arany János Általános Iskola.

Péchy Blanka érdemes művész, a Kazinczy-díj alapítója a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

Két korcsoportban mérték össze tudásukat a gyerekek: 11–12 és 13–14 évesek olvastak a zsűritagok és vendégek előtt. A verseny 2 fordulós volt, először "hazai", szabadon választott szöveget mutattak be a gyerekek, majd az országos ajánlásból a zsűri választotta irodalmi alkotást mutatták be rövid felkészülés után.

Az értékeléskor a zsűri elnökök mindkét korosztálynál kiemelték a jó szövegválasztást, a kifejező, jól érthető, helyesen értelmezett és hangsúlyozott szöveghű olvasást.

Kazinczy-emléklapot kapott a "kicsiknél": 1. Mashaei Lili (Szent Erzsébet iskola, fk.: Ráfiné Gáspár Annamária), 2. Mészáros Lotti (Koszta, fk.: Sántháné Deim Aliz), 3. Csák Laura (Szent Erzsébet, fk.: Dudás Szabó Márta).

A "nagyoknál" áprilisban Kisújszálláson veheti át a Kazinczy-jelvényt Szalay Róbert (Kiss Bálint, fk.: Tomcsányiné Lucz Szilvia), 2. László Balázs (Petőfi fk.: Szemerédi Beáta és Fári Andrea), 3. Czanik Szilvia (Szent Erzsébet, fk.: Ráfiné  Gáspár Annamária).

Kis-Rácz Antalné
megyei szaktanácsadó, városi munkaközösség-vezető

2011. február 25.

Ugorgyunk! De hova is?

A Légy jó mindhalálig Pósalaky bácsijától vett örökbecsű szófordulat mögé sorakozott fel az Ugor-gyunk Társulat. A Horváth Mihály Gimnázium drámatanárai és egykori diákok tolmácsolásában hallhat időről-időre szerkesztett műsort, felolvasóestet a helyi publikum.

Öt éve alakult a társulat, bár az említett nevet csak két éve vették fel. Az ötletadó Poszler György kezdettől fogva szerkeszti is a felolvasóestek programját, amelyekkel félévenként előállnak. A legutóbbi, immáron 11-ik alkalomra izgalmas irodalmi kalandozásra invitálta a hallgatókat a könyvtárba. A Nyomozzuk a detektívet című est lehetett volna vérbő, elmehetett volna a ponyva irányába, de hogy egyik sem történt meg, az a krimi irodalom klasszikus hőseinek, valamint annak köszönhető, hogy eseteik igényesen vannak megírva.

2011. február 25.

Kézilabdahelyzet Szentesen

A fényképen látható játékosok (nem sorrendben): Soós Bence, Fülöp-Nagy Dávid, Orosz Péter, Csó János, Molnár Zoltán, Havasi Ferenc, Nagy Martin, Fábján Ákos, Juhász József, Bali Dávid, Gardalits Marcell, Pólya Sándor, szakosztályvezető, Stiak Tibor, Hegyi Noel, Kovács György, Izbéki Sándor, Jártas Zoltán, edzőPólya Sándor, a Szentesi Kinizsi SZITE férfi kézilabda szakosztályának a szakosztályvezetője örömmel számolt be arról, hogy a fokozatosan romló anyagi helyzet ellenére, egyre többen választják a kézilabdát a fiatalok közül. Vannak már olyan gyerekek is, akik más sportágakból jöttek. Ebben az utánpótlás-nevelésben kiváló munkát végez Orosz Tibor, aki tartja a kapcsolatot az általános iskolákkal, és szervezi a kistérségi kézilabdatornákat, a városi Diák- és Sportbizottsággal közösen. Az eredményes utánpótlás nevelő munka sikerét mutatja, hogy az elmúlt időszakban négy játékost is NB-I-es csapatok "raboltak" el. Sajnos a felnőtt csapat kényszerű fiatalításon esett át, hiszen az idősebb játékosok egy része továbbtanul és eligazolt, a másik része abbahagyta, vagy más városba igazolt. Ennek kiváltó oka, hogy Csongrád megyében nincs szervezett megyei felnőtt bajnokság. Szeged környéki kistelepülések ugyan játszanak egyfajta tornarendszerben, de ez nem igazi bajnokság. Szegeden van az ország, és talán Európa egyik legjobb csapata, de a "piramis" rendszer, ami egy széles alapon nyugvó, felmenő rendszerű bajnokság lenne, az hiányzik. Jellemző egyébként a szegedi csapatra, hogy szinte alig van, vagy volt – nemhogy megyéből való! – magyar játékosa.

Azért hogy a felnőtt csapat is játéklehetőséghez jusson a hétvégén egy négycsapa-tos tornát rendeztek, a volt edző, a népszerű testnevelő tanár, Ludányi Mihály emlékére. Négy csapat küzdött a kupáért, melyet Ludányi Mihály fia, Ludányi András (Gravomix) ajánlott fel, és melyeket a felesége Ludányi Mihályné adott át a csapatoknak.

A torna végeredménye:1. Kiskundorozsma, 2. Szentesi Kinizsi SZITE, 3. Deszk, 4. Gádoros.

Kép és szöveg:
Garai

2011. február 25.

Anyagi gondok a vízilabda klubnál

Molnár Zoltán: "Nem túl rózsás a helyzet…"Komoly pénzügyi problémái vannak a Szentesi Vízilabda Klubnak, olyannyira, hogy már a férfi csapat egyik játékosától is meg kellett válnia az egyesületnek, hogy spórolni tudjanak. A hírek valóságtartalmát illetően a legilletékesebbhez, a klub elnökéhez, Molnár Zoltánhoz fordultunk, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre. A helyzet, az elnök úr elmondása szerint, valóban nem túl rózsás, hiszen milliós nagyságrendű összeg hiányzik a klub kasszájából. A költségvetésbe ugyanis bekalkulálták a cégek, vállalkozások által felajánlható adó egy részét, amely az öt látványsportág- vízilabda, kézilabda, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong- első és másodosztályú csapatainak finanszírozására lett volna fordítható.

2011. február 25.

Felhívás

A Kurca Evezős és Szabadidő Sport Egyesület megkezdte edzéseit a Deák Ferenc Általános Iskola tornatermében, hétfőnként 16–17 óra között. A Kurca Regattán kapott bérletek júliusig érvényesek és felhasználhatóak az egyesület edzésein. Az elérhetőségeik: P. Bugyi Klaudia 30/492-8264, Gál Attila 30/ 495-2584. A honlapjuk megtalálható az interneten: www.szentesevezes.hu, e-mail: szentesevezes@gmail.com.

2011. február 25.

Visszavágó Görögországban

Tisztességgel helyt állt a világklasszisokat felvonultató Vasas otthonában a Bodrogi Bau Szentesi VK férfi vízilabdacsapata. A mieink óriási meglepetésre két negyedet követően 6–5-re vezettek a Komjádi uszodában, fordulást követően aztán megrázta magát az angyalföldi együttes, és végül négy gólos sikert arattak Kiss Gergőék.

A Bodrogi Bau csapatának március 4-én, pénteken hazai medencében a Szeged, másnap, 5-én Budapesten az Újpest lesz az ellenfél.

10–7-re nyert a BVSC ellen a fővárosban a Hungerit MetalCom Szentesi VK női vízilabdacsapata. Győri Eszterék csütörtökön még itthon meccseltek a Szegeddel, majd pénteken délben Budapesten keresztül Görögország felé vették az irányt, hiszen szombaton a Patrasz otthonában LEN-kupa viszszavágót játszik a gárda. Zantleitner Krisztina együttese három gólos előnyt szerzett a hódmezővásárhelyi első mérkőzésen, így viszonylag nyugodtan készülhet a társaság a második mérkőzésre. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy nem lesznek nehéz pillanatai a visszavágónak, de Zantleitner Krisztinát ismerve átbeszélték az első mérkőzés hibáit, tanulságit, és alaposan felkészültek a görög együttes játékából. Molnár Zoltán, a klub elnöke bizakodó és optimista a szombati mérkőzés előtt, de tudja, nem lesz egyszerű a továbbjutás kiharcolása a Patrasz ellen. Görögországba 13 játékos, a vezetőedző és segítője, Sóti Lajos, valamint egy tolmács utazik, majd a mérkőzés másnapján, vasárnap érkeznek haza Szentesre.

H. V.

2011. február 25.

Véget ért a Hungerit torna

Óriási csatákkal, sokszor csak az utolsó mérkőzéseken dőlt el a csoportokon belüli helyezések sorsa az idei teremlabdarúgó tornán. Sokszor meglepetés- számba vehető vereségek, győzelmek az utolsó percekig izgalomban tartották az érdeklődőket, és a résztvevőket.

Rakk László, a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok munkatársa, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy az idén 39 csapat részvételével 4 csoportban folytak a küzdelmek.

2011. február 25.

Pótfűtés

– Apu, tudod melyik vonat késik a legtöbbet? – kérdezi Pistike az apukájától.
– Nem kisfiam – mondja az apa. – Melyik?
– Amelyiket tavaly karácsonyra ígértél nekem...

2011. február 25.

Kis kukta

  • Tejszínes-sajtos póréleves
  • Nyírségi bundás csirke
  • Szárnyaskrokett
2011. február 25.

Bővült az eszközpark

A megjelentek ízelítőt kaptak a Kiss Bálintban folyó oktatásbólAz Európai Unió támogatásával megvalósult projekt keretében jelentős informatikai fejlesztések történtek a Kiss Bálint Református Általános Iskolában. A 13 millió forintos pályázati összegen az intézmény 43 multimédiás PC-csomagot, 4 interaktív táblát, egy szervert és egy WIFI csomagot vásárolhatott meg a hozzá tartozó szoftverrel, továbbá 15 pedagógus részére tízórás továbbképzést biztosítanak. A 2008 elején benyújtott pályázattal kapcsolatban tavaly októberben született pozitív döntés, ismertette Hódi József projektmenedzser a február 24-i sajtótájékoztatón. A kedvezményezett, a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség részéről Kovách Péter az egyház és az iskola együttműködését példaértékűnek nevezte. A tiszteletes beszámolt korábbi sikeres pályázatokról is, amelyek szintén az iskola fejlesztését szolgálták.

– Az informatikaoktatás fontosságáról és az elmúlt másfél évtizedben bekövetkezett változásokról képet kaphatunk, ha elmondjuk, hogy az első számítógépünket 1995-ben vásároltuk, az idei tanévben pedig már az elektronikus naplót vezettük be – mondta az iskola igazgatója. Karikó-Tóth Tibor hozzátette, hogy intézményük büszkélkedhet a város egyetlen, valóban naponta frissülő honlapjával. Oktatásszervezési szempontból nagy kihívásnak tekintik az informatika fejlődését, ugyanakkor nagy segítségnek, hiszen ez által olyan kezdeményezéseket vittek véghez, mint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő multimédiás bibliaverseny.

K. E.

2011. február 25.

Lelőtte a szomszéd kutyáját

Vasúti szerelvényekből loptak el akkumulátorokat, tudtuk meg a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A vonatból két, negyvenezer forint értékű akksi tűnt el.

Elloptak egy 50 ezer forintos segédmotor-kerékpárt a Bocskai utcából az elmúlt héten. A motort hétfőn találták meg a nyomozók elhagyva a város területén. Egy elektromos kerékpár is eltűnt, a lezáratlan járművet a Kiss Bálint utcából lopták el.

2011. február 25.

Gyerekdalok

A Rózsavölgyi-házban működő baba-mama klub következő találkozóját március 4-én, pénteken 10–12 óráig tartják. Az Ady Endre utcában a kismamáknak Mé-szárosné Osztás Mária Legkedvesebb gyerekdalaink címmel tart előadást.

2011. február 25.

A főpróba sikerült

A szenzációs formában vízilabdázó, és öt gólt szerző Kövér-Kiss Réka vezérelte Hungerit-MetalCom Szentesi VK női csapata 8-7-re nyert a bajnokság csütörtök esti rangadóján, a Szeged ellen. Győzelmével a Szentes megerősítette első helyét a táblázaton, és mától a LEN-kupa visszavágójára koncentrálhatnak a lányok. Zantleitner Krisztina együttese a görögországi mérkőzést követően március másodikán, 18 órai kezdettel a ligeti uszodában játssza következő bajnokiját, ekkor az Eger lesz a soros ellenfél.

h.v.

2011. február 25.

Családi esemény

Született: Varga Zsolt és Csányi Emese Eszternek Richárd Szebasztián nevű gyermeke.

Elhunyt: dr. Rébeli-Szabó József, Árgyellán Mihályné Vida Eszter, Lakatos Istvánné Ürmös Aranka, Butyka Mihályné Tarnóczi Lídia, Földi Vilmos József, Pusztai Józsefné Antal Ilona.