XL. évfolyam 7. szám

2008. február 22.

A város jövője a tét

5,3 milliárd forint értékű kötvénykibocsátást tervez a testület

Az oktatási intézmények fejlesztése is szerepel a tervben

Lapunk megjelenésének időpontjában tartja soros ülését a város képviselő-testülete. A napirend vaskos anyagot kínál, s annak talán legfontosabb részét a 2008-as költségvetés teszi ki. Amit várhatóan elfogad a testület. Az olvasó joggal kíváncsi arra, vajon milyen lesz a város anyagi helyzete 2008-ban? Erre kértünk választ Szirbik Imre polgármestertől, aki előzetesen korrekt és megvalósítható költségvetésről beszélt. Elmondta: az a változatlan intézményi, illetve feladatstruktúra, amely eddig a költségvetésekben megjelent, tovább nem tartható. Tehát változtatás kell. Tavaly érzékelhetően megjelent a forráshiány, amiatt az önkormányzatnak néhány olyan döntést kellet meghoznia (a Széchenyi iskolát gyakorlatilag megszüntette, több óvodát átszervezett), amellyel a testület elérte, hogy egyensúlyi költségvetést lehetett letenni a képviselők asztalára. A végszám 123 milliós forráshiányt mutat.

2008. február 22.

Légimentés csak év végére

Békéscsabára látogatott Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, aki csütörtökön délelőtt Velkey Gábor országgyűlési képviselővel és dr. Nagy Bélával, az SZDSZ megyei elnökével tartott sajtótájékoztatót.

Az eseményen többek között szóba került a dél-alföldi légimentés ügye is. Dr. Horváth Ágnes kiemelte, amíg nem indul be a szentesi bázis, ahonnan az egész régió lefedhető, addig Jakab-szálláson működhet a heli-port, ahol ingyen telket ajánlottak fel. A Békés Megyei Online úgy tudja, Jakab-szálláson havonta egymillió forintot kellene fizetni a légibázisért, erre dr. Horváth Ágnes kifejtette: semmi sincs ingyen. A szentesi bázisra beadták az uniós pályázatot, szeretnék, ha jövő télen már itt dolgozhatnának a légi-mentők. A Dél-Alföldön négy éve nincs légimentés, legutóbb tavaly év végére ígérte az egészségügyi minisztérium a szentesi bázis átadását.

(Forrás: Békés Megyei Online)

2008. február 22.

Mézben az egészség

Számtalan betegségre hatékony gyógymód

Egyre többen fogyasztanak mézet a hétköznapokban is, s nemcsak mikor megbetegszenek. Ennek oka többek között az, hogy sokan felismerték már a különböző mézek fogyasztásában rejlő egészségre pozitív hatást. Kezdve azzal, hogy a mézből nem lesz zsír, hiszen gyümölcscukra elraktározódik a májban. Sőt bizonyos mézek vízhajtó hatásúak, s ez súlycsökkenést idéz elő. Fogszuvasodást sem okoznak, mert a benne lévő fertőtlenítő anyagok gátolják a fogszuvasodás megindulását. Még a sugárkezelések után is alkalmazzák a nem kívánatos mellékhatások kivédésére - mesélte Novák János, aki családjával együtt már hosszú évek óta méhészkedik.

2008. február 22.

Polgármesteri segítség Cseuznak

Kellemes meglepetés érte a városi sportünnepségen Cseuz László nyugalmazott testnevelő tanárt, ismert sportembert. Az ünnepség utolsó fázisában Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő fölolvasott egy levelet, amelyben az állt, hogy a polgármesteri alap terhére 500 ezer forint támogatást nyújt a pekingi útjához. A sportcsarnok közönsége is nagy tapssal fogadta a bejelentést.

- Ez azért fontos a számomra, hogy a kilencvenhét napos kerékpáros utat épségben, egészségben, normális körülmények között túl tudjam élni. És lényegében ehhez kell a segítség - jelentette ki érdeklődésünkre, hozzátéve, hogy kényszerből, pénzhiány miatt már majdnem lemondta a pekingi tartózkodásának második hetét. Azt a két hetet, ami a számára, szórakozás, kirándulás lehet, azt a saját pénzéből állja.

- Nem arra kéregetek, hogy kinn jól érezzem magam, hanem hogy az anyagi hátteret megteremtsem az útra. Arra spóroltam az utóbbi években, hogy ezt meg tudjam oldani. Egyszerű emberektől kapok támogatást, ami ugyan nem olyan nagyságrendű, mint a polgármester úr által felajánlott összeg, de különösen érzelmileg sokat jelentenek nekem. Mint például a Kossuth téri nyugdíjasok, akik egy nagyon szép bátorító levelet és egy borítékot nyújtottak át, összegyűjtött pénzüket.

De vannak mások, akik így vagy úgy, de támogatják a pekingi útját. Ingyen munkával például, a fogorvosa térítés nélkül pótolta a fogát. Pólókat gyártottak, rajta az olimpiára vezető út nagyobb állomásaival. Athént is megjárt kerékpárját egy fővárosi bolt vállalta, hogy teljesen felújítja az útra. Mindent kicserélnek, ami elhasználódott rajta. "Most már megnyugodtam. Nagyon köszönöm a támogatásokat. Igaz, vannak még hiányosságok, de a jelek már bíztatóak" - mondta. És tovább tréningezik, hogy május 1-jén el tudjon indulni a hosszú útra.

(lovas)

2008. február 22.

Közgyűlés

A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése következő ülését február 28-án, csütörtökön 9 órakor tartja. A javasolt 34 napirend között szerepel: beszámoló a megye közrendjének és közbiztonságának alakulásáról, tájékoztató a Csongrád Megyei Polgárőrszervezetek Szövetsége 2007. évi tevékenységéről, a Csongrád Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetési rendeletének megalkotása. Ekkor tárgyalják a megyei fenntartású szentesi Egyesített Szociális Intézmények igazgatói posztjára beérkezett pályázatokat. Szirbik Imre szentesi megyei közgyűlési képviselő két önálló indítványáról is tárgyalnak. Az egyik a Dr. Bugyi István Kórház pénzügyi konszolidációját szolgálja, a másik a megyei fenntartású közoktatási intézmények feladatellátásának átszervezését célozza meg.

Forrás: Rádió Szentes

2008. február 22.

Lesz világosság?

Remek karikatúrát láttam az egyik országos napilapban. Nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem.

Két politikus mondja a magáét. Az egyik ezt harsogja, rövidítve idézem: ha nem akarsz vizitdíjat fizetni, akkor szavazz Igennel! A másik a mutató ujjával teszi meg javaslatát: ha akarsz vizitdíjat fizetni, akkor szavazz Nemmel.

"Ééérted?" Ezt kérdezi a karikatúrista. Biztos vagyok benne, hogy ő érti. Ha nem értené, elő se jött volna rajzolatával. Érti, de nem mondja. És ezzel a "nem mondással" azt feltételezi, hogy sokan értik. Mert a magyar nép nem buta nép. Csak azt nem érti, amit nem akar érteni. Abban viszont eléggé gyakorlott, hogyan kell az ő "érteni nem akarását" eldugni. Hová? A műfelháborodások sűrű bokrai mögé. Még jó, hogy a műharagok és műbotránkozások nem válhatnak bokorrá!

2008. február 22.

"Hogy is írjam?"

Bizonyára több kisdiák tette fel magában a kérdést február 12-én a Damjanich János Tagiskolában, miközben a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny területi fordulójának feladatait oldotta meg.

A megnyitón a vendégeket Kárpáti Lajos tagintézmény-vezető köszöntötte, majd Sipos Katalin tanárnő (a szervezőj) ismertette a verseny menetét. Szokás szerint most is tollbamondással kezdtek a tanulók, majd feladatlapot töltöttek ki. Minderre 60 perc állt rendelkezésükre. Az alábbi tanulók kaptak oklevelet és tárgyjutalmat:

5. o.: 1. Ternai Mariann (92 pont, Kiss Bálint isk., fk.: Karikó-Tóthné Puskás Gabriella), 2. Kálmán Réka (92, Szent Erzsébet, fk.: Krizsán Ildikó), 3. Gojdár Kamilla (92, Forray Máté fk.: Papné Mészáros Réka).

6. o.: 1. Sebesi Viktória (96), 2. Tóth Fruzsina (93,5; mindketten Koszta, fk.: Tóthné Hlavács Mária), 3. István Zsanett (90, Fábián-sebestyén, Arany János fk.: Rapiné Nagy Andrea).

7. o.: 1. Kánvási Dániel (99, Koszta, fk.: Tóthné Hlavács Mária), 2. Nyáry Luca (89, Petőfi, fk.: Fári Andrea), 3. Szécsi Zsanett (89, HMG, fk.: Perger Edit).

8. o.: 1. Kovács Emese (94), 2. Mészáros Lívia (88,5; mindketten Petőfi fk.: Fári Andrea), 3. Kaszanyi Enikő (88; Kiss Bálint, fk.: Fekete Nagy Katalin).

A verseny további részletes eredményei megtekinthetők a www.szentesinfo.hu/mozaik internetes újságon. A megyei forduló tavasszal lesz a Damjanich iskolában, melyen az 1. helyezettek vesznek részt.

Kis-Rácz Antalné
megyei szaktanácsadó

2008. február 22.

"Szép magyar beszéd"

Beszélni kell, olvasni kell. Senki sem vitatja, hogy az említett két terület szorosan összefügg egymással. Aki szépen beszél, pontosan fejezi ki magát, jól tud olvasni, érti az írott szöveget. Erről tettek tanúbizonyságot február elején Nagymágo-cson azok a 10-14 éves diákok, akik részt vettek a Kazinczy-versenyen.

Ezen a délutánon két korcsoportban versenyeztek, először egy "hozott" szöveget mutattak be, majd rövid felkészülés után ismeretlen prózarészletet kellett előadniuk. A zsűri mindkét korcsoportban megállapította, hogy jó volt a gyerekek szövegválasztása, szépen pontosan olvastak, és mások számára is közérthetően tolmácsolták a hozott és választott oldalakat.

Az értékeléskor az alábbi gyerekeknek tapsolhattak a díjkiosztón:

5-6. o.: 1. Ternai Mariann (Kiss Bálint, fk.: Karikó-Tóthné Puskás Gabriella), 2. Oroyovwe Onoriode Gré-ta (Petőfi, fk.: Fári Andrea). 3. Czanik Szilvia (Szent Erzsébet, fk.: Ráfiné Gáspár Annamária). A Kazinczy-emléklapot az első helyezett Ternai Mariann kapta.

7-8. o.: 1. Kovács Margit (Szent Erzsébet, fk.: Ráfiné Gáspár Annamária), 2. Pet-ri Viktória (Klauzál, fk.: Dévay István), 3. László Adrienn (Szent Erzsébet fk.: Ráfiné Gáspár Annamária). Kovács Margit a regionális országos döntőbe jutott, melyet áprilisban Kisújszálláson rendeznek.

Kis-Rácz Antalné
megyei szaktanácsadó

2008. február 22.

1 százalék

A Damjanich János Alapítvány 1990-ben jött létre a Honvédők Bajtársi Egyesülete kezdeményezésére azzal a céllal, hogy: támogassa szociális rászorultság alapján a Magyar Honvédség aktív és nyugállományú, valamint tartalékállományba került tagjait, a MH fiatal, nagycsaládos, pályakezdő tisztjeit, tiszthelyetteseit, a létszámcsökkentés szervezeti változása miatt kikerülteket, a polgári életbe való beilleszkedését, újrakezdését, a honvédelmi nevelésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó, hadtudományi kutatómunkában részt vevő állomány tagjait munkájuk elismeréseként, illetve ösztönzéseként.

Az alapítvány a 17 év alatt számtalan honvédségi alkalmazott problémájának megoldásában jeleskedett. Arra kérjük az adózókat, hogy a 2007. évi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlásával járuljanak hozzá az alapítvány céljainak megvalósításához.

Adószáma: 18452842-1-06, neve: Damjanich János Alapítvány.

2008. február 22.

Kazinczy

Minden évben megrendezik a városi alsó tagozatos  Kazinczy szépolvasási versenyt. A gyerekek először  a magukkal hozott szöveget, majd egy ismeretlen prózarészletet olvasnak fel. Évfolyamonként, közel 30 főből az első három helyezett juthat tovább a megyei versenyre, melyet áprilisban rendeznek Makón.

Február 12-én a Koszta József Általános Iskolában a 3. osztályos  tanulók városi-területi, szépolvasási versenyt tartották. Eredmények: 1. Csizmadia János (Klauzál, fk.: Borsodi Ágnes), 2. Elefánti Emma (Koszta, fk.: Kormos Ferencné), 3. Balogh Szonja (Deák, fk.: Hankóné Czagány Tünde).

Ugyanezen a héten a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában tartották a 4. osztályosoknak meghirdetett Kazinczy szépolvasási versenyt. Eredmények: 1. Szalay Róbert Zsolt (Kiss Bálint, fk.: Lukács Adrienn), 2. Lakatos Borostyán (Szent Erzsébet, fk.: Csiszárné B. Zsuzsanna), 3. Lukács Máté (Deák Ferenc, fk.: Husztiné Oberna Márta).

Darabosné H. Ildikó
városi munkaközösségvezető

2008. február 22.

Graffiti pályázat

Graffiti pályázatot ír ki a SZIDÖK két kategóriában 19 éves korig (I. kat.) 20-26 életév között (II. kat.). A pályamunkát A4-es méretben jeligével kell aláírni és az életkort is fel kell tüntetni. A borítékba az alábbi adatokat kell beletenni: az igazi nevet, iskolát, osztályt, lakcímet, e-mailt és telefonszámot. A borítékra a jeligét is rá kell írni. A pályázatokat a SZIDÖK nevére, a polgármesteri hivatal (Kossuth tér 6.) címére kell beküldeni, de személyesen is leadható minden pénteken 15 órától a Városi Diák Pincében. A díjazottakat jutalmazzák.

2008. február 22.

A hadisegélyes asszonyok nagyszabású tüntetése

Évfordulók - 2008.

95 éve, 1913. febr. 16-án Budapest főpolgármesterévé választották dr. Heltai Ferenc (1861-1913) jogászt, közgazdasági írót, Szentes jeles szülöttét. (1913. aug. 11-én váratlanul elhunyt.)

75 éve, 1933. febr. 16-án született Földi Vilmos középiskolai tanár, ny. kollégium-igazgató.

95 éve, 1913. febr. 18-án a városi képviselő-testület elfogadta Szentes utcáinak és tereinek szabályozási tervét.

85 éve, 1923. febr. 18-án elhunyt dr. Várady Lipót Árpád (1865-1923) teológiai doktor, egyházi író, miniszteri osztálytanácsos, győri püspök, kalocsai érsek, a szentesi gimnázium volt növendéke. (1932-ben utcát neveztek el róla Szentesen.)

115 éve, 1893. febr. 19-én megalakult a Szentesi Iparos Ifjak Önképző Köre. (Elnök: Rácz Zsigmond, alelnök: Kanász Nagy Antal.)

90 éve, 1918. febr. 24-én a Szentesi Kossuth Lajos Pártkör rendkívüli közgyűlésén a pártkör díszelnökeivé választották gróf Károlyi Mihályt és gróf Batthyány Tivadart. A gyűlésen előtérbe került a helybeli hadisegélyes asszonyok ügye, akiket a pártkör támogatásáról biztosított.

90 éve, 1918. febr. 26-27-én a hadisegélyes asszonyok nagyszabású tüntetést tartottak Szentesen. Az évek óta kereső nélkül, csekély hadisegélyből élő családok helyzetének javítása érdekében mintegy ezer asszony vonult az utcára, követelve, hogy "adják vissza uraikat, adják meg a békét, adjanak egyenlő hadisegélyt!" A tüntetőket a csendőrség és a katonaság oszlatta szét. (Az eset kapcsán 36 nőt letartóztattak, 10 személy ellen bűnvádi eljárás indult.)

Összeállította:
Labádi Lajos

2008. február 22.

Folyamatosan érkeznek adományok

Hollandiából kapnak segítséget a rászorulók

Nem először érkezik adomány a gondozási központhoz Hollandiából, hiszen már 2006. második felében is két nagy értékű szállítmányt hoztak a hollandiai Utrecht városából - tájékoztatta lapunkat Puskásné Halál Ágnes.

A Szentesi Gondozási Központ vezetője elmondta: a két évvel korábbi adomány elsősorban mopedeket, kerekes székeket, gyermekkocsikat, kerékpárokat és gyógyászati segédeszközöket tartalmazott, amelyeket szentesi és a kistérségben élő rászorulók, szociális és egészségügyi intézmények kaptak meg. Többek között a Dr. Bugyi István Kórház ápolási és pszichiátriai osztályának, a nagymágocsi kastélyotthonnak, Derekegyház lakóinak, illetve fábiánsebestyéni mozgássérülteknek adtak belőle.

2008. február 22.

Területalapú

Az előző évektől eltérően a területalapú támogatási kérelmek beadását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nagy százalékban elektronikus úton ügyfélkapun keresztül kéri a termelőktől. Az ügyfélkapun történő beadást maga is megteheti az a termelő, aki belépési jogosultságot szerzett vagy szerez, illetve könyvelőjét, esetleg más megbízottját hatalmazza fel a kérelem beadására. Azok a terme-lők, akik nem rendelkeznek az elektronikus kitöltéshez szükséges feltételekkel, a falugazdászok és kamarai tanácsadók segítségével küldhetik el elektronikus úton kérelmüket. Csongrád megyében 33 e-pont került kialakításra, melyen keresztül minden termelőnek lehetősége van a kérelem beadásra elektronikus úton, a falugazdászok és a kamarai tanácsadók ügyfélkapuin keresztül. Az ügyintézés gördülékenyebbé tétele érdekében az illetékesek kérnek minden termelőt, akik 2008-ban területalapú támogatást kívánnak igényelni, hogy február végéig keressék fel a falugazdász irodát, ahol átvehetik a kérelem beadásához szükséges dokumentumokat, illetve megtudhatják a beadással kapcsolatos teendőket. A támogatási kérelmek beadásának végső határideje május 15-e.

2008. február 22.

Támogatás a gazdáknak

A Gabona-Komplex Kft. agrárlogisztikai központja az M5-ös autópálya Szeged déli (Röszke) lejárónál, 40 000 m2 közművesített területen fekszik, ahol ömlesztett és darabáru befogadására alkalmas, 1 800 m2-es síktároló csarnokok állnak ügyfeleink rendelkezésére. A terület jól csatlakozik a nemzetközi közúti és vasúti hálózathoz, és aránylag könnyen kialakítható a kapcsolódás a Tiszai Közforgalmú Medencés Kikötővel, valamint a Szegedi Repülőtérrel is. Így lehetőség nyílik bármilyen szállítási mód alkalmazására, beleértve a kombinált fuvarozási technológiák széles skáláját is. Jelenleg egy tisztító-szárító kivitelezése is folyamatban van.

2008-tól bevezettük a gabona- és olajnövények termeltetési integrációját: Ennek kapcsán a szerződő termelők részére 70.000 Ft/ha termelési támogatást biztosítunk (műtrágya, vetőmag, gyomirtó szer, biztosítás).

A termést a mindenkori aktuális felvásárlási áron megvásároljuk, és elszállítjuk.

Elérhetőségeink: GABONA-KOMPLEX NEMZETKÖZI AGRÁRLOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

Telephely: 6758 Röszke, Ipari Park. Telefon: 62/573-353 Fax: 06-62/573- 354 e-mail: gabonakomplex.szeged@gabonakonplex.hu

LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK!

(X)

2008. február 22.

A becsapott emberek szolgálatában

Halmai László először a városfejlesztési bizottság külsős tagjaként ízlelte meg a várospolitikát még 1990-ben. '94 és '98 között kereszténydemokrata képviselőként megválasztják a városfejlesztési bizottság elnökének, mellette a jogügyi bizottság tagja. '98-tól 2002-ig független képviselőként tevékenykedik az önkormányzatban. A 2002- 2006-os ciklusban már, mint fideszes képviselő, frakcióvezető szolgálja a várost. 2006-ban elindult ugyan a helyhatósági választásokon, ám végül a Csongrád Megyei Közgyűlés képviselő-testületében kötött ki. A helyi önkormányzatban végzett munkájáért a testület Szentes városért emlékéremmel tüntette ki.

2008. február 22.

"Küzdősportos" kávéházi est

A Közéleti Kávéház februári vendége Bertók Róbert sokszoros magyar bajnok és világbajnok volt, ő városunk egyetlen egyéni világbajnoki címével rendelkező sportolója. Neves sportmenedzser és edző, sok ökölvívó és küzdősport estet szervezett már Szentesen. A sportról, versenyekről, ezzel kapcsolatos élményeiről mesélt.

"Vízilabdás családból" származik, édesapja terelte az úszás felé. Valkai Feri bácsihoz íratták be. A vízbeugrás után öt perccel rendszerint ellilult a szája, ezért úgy döntött, más sporttal próbálkozik: ez volt a foci. De ez sem vált be. Idősebbik bátyja találta ki, hogy elkezd bokszolni, ő pedig csatlakozott hozzá. A hódmezővásárhelyi Hódgép SE-hez került 13 évesen. Megtetszett neki ez a sport, serdülőben 32 kg-mal már magyar bajnoki címet szerzett. A vízipólós Berki András egyszer megkérdezte tőle, hogy hány kiló. Mondta, hogy 32. Erre Berki: "32 zacskós tej? Ennyit megiszok egy nap."

2008. február 22.

Annie Hall

A városi könyvtárban február 26-án, kedden 18 órától az Annie Hall színes, amerikai vígjátékot vetítik. Woddy Allen a '90-es évek közepén azt nyilatkozta: úgy érzi, még tartozik a nagy "mesterművel". A filmtörténet már rátalált erre a mesterműre az Annie Hallban. Szabadon kezeli az időt: gyakran fordul a múlthoz, hogy minél többet megtudjunk a szereplők jelleméről. Nagy erénye a filmnek, hogy őszinte, s olyan dolgokról szól mellébeszélés nélkül, amelyek a mi hétköznapjainknak is részei.

2008. február 22.

SZJA

Módosult a személyi jövedelemadó egy százalékának rendelkezéséről szóló törvény. A rendelkező nyilatkozatok benyújtási határideje minden adómegállapítási mód esetén május 20-a. A magánszemély a rendelkező nyilatkozatot az eddigiektől eltérően lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen vagy postán is eljuttathatja az adóhatósághoz, ha nem küldte volna el az adóbevallásával együtt. A borítékos rendszer mellett megjelenik egy új nyilatkozási forma is: a személyi jövedelemadó bevallásával együtt a nyomtatvány garnitúra részét képező "perforált" íven is lehet nyilatkozni, melyet az adózónak nem kell letépnie és külön borítékba helyeznie! Amenynyiben a munkáltató vállalja a munkáltatói adómegállapítást, a munkavállaló az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon megtett rendelkező nyilatkozatát lezárt, adóazonosító jelével ellátott, saját kezűleg aláírt postai borítékban elhelyezve legkésőbb május 10-ig eljuttathatja a munkáltatóhoz.

Ne felejtsék el, hogy az 1% nem az egyetlen módja az adományozásnak. Ha érdekli Önt a támogatott civil szervezet munkája, jövője, akkor ajánljon fel más (pénz, tárgy, vagy szolgáltatás) adományt is számukra! A kis segítség is számít!

Látogasson el a NIOK Alapítvány adományportáljára a www.adhat.hu oldalra is!

2008. február 22.

Szőke nő levele a lányához

Kedves lányom!

Lassan írom a levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk, ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 kilométeres körzetben történik. Úgyhogy elkötöztünk. A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.

Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig. Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag. Úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe. Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsi kulcsát az autóba, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak onnan. A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány. Így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél.

Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény embert három napig hamvasztották. Máskülönben nincs sok újság, minden a megszokott mederben folyik.
Csókol szerető anyád

U.I.: Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva!

2008. február 22.

Színes szavak vonzásában

Egykor létező-virágzó irodalmi szalonok világát idézi a Művészetek Háza, ahol legutóbb Szurmik Zoltán tanár tartott előadást Jeszenyin költészetéről. A gimnázium fiataljai pedig verseket mondtak, zenéltek és énekeltek. A régi szalonok közösségi élete már a múlté, de a költő szavainak hatását még ma is kiolvashatjuk a hallgatóság tekintetéből. Történik mindez az internet első évtizedében a gólyás házban.

- De vajon a falakon túl mennyire fontos ma a költészet? Van-e szerepe a versnek az emberek életében? - fordulunk a kitűnő előadás után Szurmik Zoltán tanárhoz.

- Nem népszerű ma a lírai műfaj, úgy mint a korábbi évtizedekben - hangzik a tömör válasz. Kevés az irodalommal foglalkozó fórum, kicsi a nyilvánossága. Ezért fontos a hasonló rendezvény. Legalább szűkebb körben, de megismerjük a jeles költőket.

2008. február 22.

Reménnyel teli szalag

Február 15-én tartotta a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola, a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola tagintézménye a hagyományos szalagavató bálját a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

Dr. Kovács Kálmán a megyei közgyűlés alelnöke szólt először a nevelőtestülethez, a szülőkhöz és a diákokhoz. A szülőket és a pedagógusokat arra kérte, hogy szeretettel gondoskodjanak a diákokról. A diákok figyelmét pedig felhívta arra, hogy hamarosan átlépik a felnőttkor küszöbét, és ez felelősséggel jár. Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, hogy ez a nap a végzősöké, hiszen nekik szólnak a dalok, nekik gyúlnak a fények. Amikor felkerül a szalag a ruhájukra, onnantól a megmérettetés gyorsított periódusba lép. Nem lesz könnyű, de nem kell tőle félni. A szülőktől azt kérte, hogy mindig legyen kinyújtott kezük a gyermekeik felé, segítsenek nekik. Egyik volt tanárát idézte: "Egy műszakis sosem magyarázkodik." Azt kívánta leendő kollégáinak, hogy sose kelljen magyarázkodniuk. Farkas Sándor országgyűlési képviselő, aki ebbe az iskolába járt, 36 éve állt így a megyeháza nagytermében. Elmondta, hogy ez az iskola mindig büszke volt arra, hogy jól felkészíti diákjait, akik az élet számtalan területén tudják majd hasznosítani tudásukat. Tandíjmentes továbbtanulást kívánt nekik.

2008. február 22.

Hol a határ?

Cserbik Attila és Soós Attila bibliaoktatók tartanak előadást Hol a határ. az alkalmazkodás és megalkuvás között? címmel. Az érdeklődőket február 28-án, csütörtökön 18 órára várják a városi könyvtárba.

2008. február 22.

Támogatás

A Polgárőr Egyesület vezetősége köszöni mindazon magánszemélyeknek, akik az elmúlt évben adójuk egy százalékával támogatták a munkájukat. Tizennégy éve társadalmi munkában végzik, bűnmegelőzési, közlekedésbiztonsági, valamint környezet- és katasztrófavédelmi tevékenységüket. Kérik a magánszemélyeket, hogy egy százalékos felajánlásaikkal segítsék az egyesületet. Adószám: 18454088-1-06.

2008. február 22.

Hagyománytisztelő kortárs

Az Alföld újszerű ábrázolása és a víz alatti világ is megjelenik Kucsora Márta képein, melyek a főtéri galériában láthatók ebben a hónapban.

Számos hazai és nemzetközi kiállítás után Szentesen is bemutatkozik a fiatal szegedi festőművész, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett 2002-ben. Beugró kiállításról van szó, hirtelen kellett pótolni a betervezettet, árulta el megnyitó gondolataiban Tóth Attila művészeti író, azonban szerinte pontosan ide, a galériába illenek a nagyméretű, dimenzionális és mellettük a normál méretű képek. A művészeti író Kucsora Mártát ízig-vérig alföldi festőnek tartja. A természetből kiinduló tájfestészetnek örök reneszánsza van, bár sokszor tartották már lábtörlő alá rugdosott giccsnek. Holott lehet ezt magas szinten is művelni, kortársként, ugyanakkor hagyományokat tisztelve, mondta Tóth Attila. Vásárhely nagy festőjét, Tornyait idézte, aki az Alföldet, a "nagy sömmit" festette, a fiatal alkotó képein is ez látszik, az ég és a föld. Más színvilággal, de ugyanazt az érzékeny tudást látni képein. Márta alkotásain más tematika is megjelenik: nagyobb képein a vízi világ, a kisebbeken a sivatag pora. Leszűkíti a látványt, de megnyitja az élményvilágot, jellemezte az ígéretes tehetséget Tóth Attila, aki azt is ajánlotta: a képeket érdemes közelről is megszemlélni, a technikát figyelni.

A művésznő az olaj- és pasztellképeinek nem adott címeket, zavaróak is lennének, így hagyják szabadon kalandozni a képzeletet.

D. J.

2008. február 22.

Tulajdonosi szemszögből

Olvasói levél

Múlt heti számukban olvastam egy olvasói levelet, melyre mindenképp reflektálni akartam. Megértem Dné felháborodását az említett árak miatt, de azt gondolom, hogy a házigazdákról, vagy lakáskiadókról sem szabad általánosságban beszélni. Én sem akarok általános következtetéseket levonni a bérlőket illetően, velük kapcsolatban azonban nekem volt rossz tapasztalatom.

Az éremnek két oldala van - idézhetnénk a közkedvelt mondást, melynek igazságát ez a kérdés is tükrözi. Drága egy-egy lakás bérleti díja. Jogos az is, hogy lerobbant házakért furcsa dolog tízezreket kérni albérleti díj gyanánt. Viszont egy tisztességes szándékú tulajdonos - magamat ennek tartom - sokszor a kaucióból egyenlíti ki a mesterek számláját egy-egy kiköltöző lakó után. Velem többször előfordult már (még közeli ismerősömmel kötött szerződés után is), hogy teljesen lepusztult állapotban akarták visszaadni az ingatlant. Na már most, a felújítás költsége, illetve az az idő, amelyet rá kellett szánni a munkálatokra, bevételkiesését jelentett számomra is. Tehát: ha nem is két hónap albérleti díjat, de egyet mindenkép jogosnak tartok, valamint a kauciót.

Véleményem szerint tehát az olvasó megjegyzése is jogos, de nem árt respektálni a másik oldal észrevételét sem.

T. E.

2008. február 22.

Eltörte a nő bordáját

Két óvodát tervezett kirabolni egy szentesi férfi a Kisérben, közülük azonban csak az egyikbe sikerült behatolnia. Innen gyermekágyat, mikrohullámú-sütőt, hi-fi berendezést vitt magával mintegy százezer forint értékben. A zsákmánynak nem sokáig örülhetett, mert a rendőrség munkatársai két-három órán belül elfogták az elkövetőt, és a lopott holmi is előkerült. Később egy másik ügy kapcsán is előállították a férfit, ugyanis gépkocsikat tört fel a Klauzál utcán. Az egyik autóból rádiósmagnót, a másikból okiratokat és egy biliárd-dákót szeretett volna elvinni, ám ekkor is elfogták a rendőrök.

2008. február 22.

Sakkozóinkról

Az NB II. bajnokságban játszó Szentesi Spartacus sakk csapata a 6. fordulót játszotta. A szentesiek a Gyula-Dévaványa gárdájával ültek asztalhoz, eredmény 4-8. Győztes: Szalaji Renáta, döntetlenek Aradi László, Hajdú István, Bóka Zoltán, Mészáros Imre, Toókos Ferenc, Nagy József. A tabellán a Szentesi Spartacus SK a 10. helyen áll, 27 ponttal. A Kurca-partiak március 2-án, vasárnap Nádudvarra utaznak, ahol a tabellán jelenleg 12. helyen álló helyi egyesülettel játszanak.

2008. február 22.

Pótfűtés

Fiatal lány éjszaka kimegy a tengerpartra, hogy meztelenül fürödhessen. Körbenéz: sehol senki. Levetkőzik, és már majdnem beugrik a vízbe, amikor egy rendőr bújik elő a bokor mögül:
- Hölgyem, itt tilos fürödni! - mondja.
- Már elnézést! Nem tudott volna előbb szólni, mielőtt még levetkőzöm?
- De hölgyem, csak fürödni tilos! - vigyorog a szerv.

2008. február 22.

Kis kukta

  • Hamis gulyás
  • Stíriai metélt
2008. február 22.

Akinek tartást adott a sport

Ambrus Erzsébet Életmű-díja

Ambrus Erzsébet kapta idén az Életmű-díjat, az elmúlt év élsportolóit és edzőit köszöntő ünnepségen. Az egykori kiváló kézilabdázó 1962-ben ismerkedett meg a sportággal a Damjanich Utcai Általános Iskolában. 1968-tól a már NB II-es, majd NB I/B-s csapat játékosa, játékos-edzője, majd edzője a Szentesi Pedagógus Fáklya SE, a Szentesi Kinizsi TE, és a KONTAKTA SE csapatok. 1968-ban nagy bravúrnak számított, hogy egyedüli NB II-es csapatként a legjobb nyolc között a Fáklya is ott "loboghatott" - soraiban Ambrus Erzsébettel. Több rangos torna, bajnoki évad gólkirálynője. Bár számos NB I-es csapat hívta, sosem hagyta el Szentest, nem tudta elképzelni, hogy más klubban, más városban kézilabdázzon. Később a Damjanich iskolában és a Klauzál iskolában számos korosztályos bajnoki sikert ért el tanítványaival.

2008. február 22.

Leendő olimpikonokat díjaztak

A 2007-es év kiemelkedő szentesi sportolóit köszöntötték február 16-án a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A díjátadás az olimpia évében az ötkarikás eszme jegyében zajlott.

Az ünnepség idején még 173 nap volt hátra a pekingi olimpiai játékok kezdetéig, említette Szirbik Imre polgármester megnyitó gondolataiban. Kiemelten szurkolunk a női vízilabdázóknak az olimpia kvalifikációért, akik között szentesiek is vannak, hívta fel a figyelmet a polgármester, aki külön köszöntötte a kerékpáros Cseuz Lászlót, s azt kívánta: Peking legyen az ő olimpiája is.

2008. február 22.

Lövészverseny

A Kontavill Lövészklub és a Szabadidős SK ismét megrendezi hagyományos tavaszi légfegyveres lövészversenyét a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. A versenyt március 8-án, szombaton 9 órától rendezik a Kontavill lőtéren. Jelentkezni ugyanitt lehet. Versenyszámok, légpuska: serdülő leány és fiú, ifjúsági leány és fiú, női és férfi egyéni verseny. Fegyvert és lőszert biztosítanak, de saját fegyvert is lehet használni. Az első három helyezett érmet és oklevelet kap. Felvilágosítás kérhető Postás Lászlónál (30/907-2099) és Ignácz Jánosnál (20/378-3840).

2008. február 22.

Támogatást várnak

A Klauzál Gábor Általános Iskola Diáksport Egyesület Birkózó Szakosztálya és a városi Birkózók Baráti Köre Lőrincz Márton olimpiai bajnok és dr. Papp László olimpiai ezüstérmes birkózó, a sportcsarnok névadójának tiszteletére május 24-én nemzetközi birkózó emlékversenyt rendez. Anyagi lehetőségeik szűkösek, a versenyt csak akkor tudják megtartani, ha támogatásban részesülnek. Adományokat elfogadnak az OTP 11735043-20103129 számlaszámra. Felvilágosítás kérhető a 30/488-0264 telefonszámon.

2008. február 22.

Táncoltak

Füzesabonyban rendezték meg a II. Realdance kupa táncversenyt, ahol a Szilver TSE táncosai is szerepeltek.

Junior II. "D" st. "C" latin 1. Hegyes Bertalan-Ambrus Adél, felnőtt "C" st., latin 3. Bacsa Tamás-Bús Renáta.

Hajdúböszörmény adott otthont a felnőtt-ifjúsági latin ranglista, junior tíztánc ranglista klubközi versenynek az elmúlt hétvégén. Junior II. tíztánc 3. Bugyi Bence - Kis Violetta, junior II. tíztánc 4. Jéri Tamás - Szepesi Lilla, junior II. tíztánc 6. Győrfi Norbert - Szűcs Liliána, felnőtt "C" st., latin 3. Bacsa Tamás - Bús Renáta.

A Tökölön megtartott klubközi táncversenyen az alábbi eredményeket érték el a Szilveresek.

Gyerek II. "D" st., latin 1. Rónyai Zoltán - Farkas Boglárka, gyerek II. st. 2., latin 4. Medgyesi Csanád - Nagy Odett, gyerek II. st. 3. Török Ince - Forgó Éva, gyerek II. st. 4. Ujj Ákos - Gut Fanni, junior I. "D" st. 1., "C" latin 2. Ádám Kornél - Pintér Zsófia, felnőtt "C" st. 1. Borbás Csaba - Jankovszki Eszter, felnőtt "C" st., latin 3. Bacsa Tamás - Bús Renáta.

2008. február 22.

Kertbarátok

A Király István Kertba-rátkör tagjai február 25-én, hétfőn 18 órakor találkoznak a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, ahol dr. Mile Lajos ny. egyetemi tanár az éves növényvédelmi programról beszél.

2008. február 22.

Felálltak a padlóról

6-5-re győzött az Aramis ellen, és ezzel őrzi a negyedik helyét a tabellán a Legrand-MetalCom-Szentes futsal csapata. Némethy László vezetőedző szerint álmosan, kényelmesen kezdett a csapata, nem tudták felvenni a találkozó ritmusát a mieink, és kizárólag Bíró Mihály kapusnak köszönhető, hogy nem nőtt behozhatatlanra a különbség a két csapat között a félidőre. Az 1-3 így is a vendégek számára ígért nyugalmasabb perceket, annál is inkább mert a második játékrészben gyorsan megkapta a negyedik gólt is a Szentes. A szünetben a hírek szerint zengett a Legrandosok öltözője, talán ennek is betudható, hogy fokozatosan magához ragadta az irányítást a Szentes, és egymás után termelve a gólokat, előbb utolérték, majd két góllal el is húztak az Aramistól Szarvas Zsolték. A találkozó vége előtt két-három perccel a látogatók a kapust is lehozták, gólt azonban csak a legvégén sikerült szerezniük, így maradt a 6-5-ös szentesi siker. A Metal-Com góljain Brinszky (2), Szabó László (2), Ábel és Szarvas osztoztak. A meglehetősen felfokozott idegállapotban zajló találkozón a mieink közül Erhardtot és Szarvast is kiállította a játékvezető, ők minden bizonnyal kihagyják majd a soron következő bajnokit. A rájátszást érő negyedik pozícióért vívott harcban a Legrand két ponttal ellépett az ötödik Cső-Montage-tól, és csak két ponttal van lemaradva a második Csömörtől. Legközelebb március 10-én játszik bajnokit a Szentes, Ke-repeczkiék ekkor a 10. helyezett Arrabonához utaznak Győrbe.

H. V.

2008. február 22.

Fájó pontvesztés

Két találkozót is lejátszott gyors egymás utánban a Pendola-Szentes- Elektro-glob férfi vízilabda csapata. Előbb az elmúlt pénteken a Szeged ellen szálltak medencébe Horváth Tamásék, majd két nappal később, immár hazai környezetben a Fehérvár volt az ellenfél. Az előbbi találkozón abszolút a papírforma érvényesült (15-3, oda), a másik mérkőzésen viszont kisebb meglepetésre a székesfehérváriak elvittek egy pontot a ligeti uszodából, és ez a pontvesztés az igazán fájó. Mindkét csapat nagy lendülettel, de annál pontatlanabbul kezdett, a gólcsendet végül Turzai távoli bombája törte meg. Sőt, a negyed vége előtt akár kétgólos is lehetett volna a Pendola-előny, ám Maklári a büntetőt a kapufára lőtte.

2008. február 22.

Sakk diákolimpia

Február 9-én a Klauzál Gábor Általános Iskolában rendezték meg Szentes és környéke sakk diákolimpia csapatbajnokságát. A versenyen 16 csapat indult, a tartalékokkal együtt 60 gyerek részvételével. Sok jó csapat szerepelt, így az élmezőnyben nagyon izgalmas játszmák során alakultak ki az eredmények.

Fiúk, I-II. kcs.:
1. Koszta József Általános Iskola (Baranyi Barnabás, Mélykúti Ferenc, Király Máté, Halász Ákos),
2. Petőfi Sándor Általános Iskola (Turák Lejla, Turák Ádám, Mayer Gyula), 3. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola (Szabó Levente, Beszédes Balázs, Csurgó Imre, Kóczán Kristóf).

III-IV. kcs.:
1. Klauzál Gábor Általános Iskola (Korbel Alex, Balogh Lajos, Illés Gyula, Joó Gergely, Kotvics V. Dávid),
2. Arany János ÁMK, Fábiánsebestyén (Csókási Márk, Mitlasóczki István, Molnár Csaba, Szöllősi Csaba, Nagy Dávid),
3. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola (Szabó Nándor, Hajós Ferenc, Csercsinszki Bence, Kóczán Dániel).

Lányok, I-II. kcs.:
1. Arany János ÁMK, Fábiánsebestyén (Csókási Dzsenifer, Mitlasóczki Anna, Bartucz Virág, Orbán Karola),
2. Koszta József Általános Iskola (Lantos Alexandra, Darabos Vanessza, Paczali Kinga, Rácz Noémi),
3. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola (Imre Nikolett, Mihály Patrícia, Varga Dorina).

III-IV. kcs.:
1. Arany János ÁMK, Fábiánsebestyén (Molnár Anett, Nagy Vivien, Boros Andrea),
2. Koszta József Általános Iskola (Baranyi Szonja, Vin-cze Laura, Erdész Olga).

A csapatok felkészítő tanárai, edzők: Szűcsné Péli Katalin, Szemerédi András, Mitlasóczki István, Faragó Ferenc, Kőhalminé Forrai Julianna, Volosin Vlagyimir.

A megyei döntőben minden csoportból az első két csapat vehet részt.

2008. február 22.

Ausztráliáról

A nyugdíjasok klubjának tagjai február 22-én, pénteken 14 órakor tartják összejövetelüket a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Ezen a délutánon Hojcsi Pál ny. igazgató Ausztráliáról tart diavetítéssel egybekötött úti élménybeszámolót.

2008. február 22.

Cukorbetegek

A cukorbetegek egyesületének tagjai február 29-én, pénteken 15 órakor tartják összejövetelüket a kórház igazgatósági épületében.

2008. február 22.

Családi események

Született: Baráth Józsefnek és Olasz Beátának Kiara, Bihari Zoltánnak és Vizi Éva Beátának Máté, Dancsó Tamás Péternek és Hlbocsányi Evelinnek Orsolya Darina, Konstantin Ferencnek és Schmiz Szilvia Etelkának Ferenc Bendegúz, Deák Zoltánnak és Asztalos Ritának Noémi nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Nagy László és Kiss Tünde.

Elhunyt: Virág László, Lengyel Mihályné Nózsi Mária Etelka, Vikor László, Csapó Imréné Ambrus Piroska.