XXXVII. évfolyam 39. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Bringások ünnepe
 

2006. szeptember 29.


Ragyogó napsütés, remek hangulat, új út a gát tetején. Kell ennél több a kerékpár szerelmeseinek? Most átvehették a legújabb kincset Csongrád és Szentes között. Az ünnepélyes átadáson Bedő Tamás Csongrád polgármestere, országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket, a beruházásban résztvevőket, és mellettük azt a sok gyereket és felnőttet, akik a két városból érkeztek a vasúti híd csongrádi oldali hídfőjéhez.


Bővebben


 

A város tisztasága
 

2006. szeptember 29.


A Városellátó Intézmény 88.600 négyzetméter területen végez rendszeres gépi úttisztítást a város belterületén. Teszi ezt heti háromszori gyakorisággal, illetve 59.200 négyzetméter területen heti egyszeri gyakorisággal. Kézi erővel mintegy 6.700 négyzetméteren végez úttisztítást az intézmény. Mindehhez 2 célgép és 2 fő utcaseprő áll a rendelkezésére. Amint az önkormányzat legutóbbi ülésén elhangzott, a gépek elöregedtek, korszerűtlenek, lecserélésük mind sürgetőbbé válik. Annál is inkább, mivel az úttisztítás hatásfoka évről évre romlik.


Bővebben


 

Ovisok kalandtúrán
 

2006. szeptember 29.


A VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség magyartési közösségi háza volt a bázisa a felsőpárti óvodások idei kalandtúrájának is. A "Nálatok laknak-e állatok" című programsorozat keretében szeptember közepén a gyermekek kirándultak a Körös árterébe, ahol az ártéri növény- és állatvilággal ismerkedtek. A magukkal vitt, illetve helyben gyűjtött anyagokból barkácsoltak, állatokhoz kapcsolódó játékos feladatokat oldottak meg.

A falu lakói szeretettel fogadták az óvodásokat, szívesen mutatták meg a házaknál nevelt sokféle állatot.

A program a Mobilitas és a Szentes Város Felsőpárti Óvodásokért Alapítvány támogatásával valósult meg.

(Kép és szöveg: Vidovics Ferenc)

 


 

Imádság szeptember végén
 

2006. szeptember 29.


Teremtő Isten! Te, aki oly szépre teremtetted világodat és oly csodálatos embereket is hívtál elő a Föld porából, mint Petőfi Sándor, engedd meg, hogy az ő szavaival kezdjem imámat: "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, - Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,... De már hó takará el a bérci tetőt." Mindez a Te munkád.

Öreg szívemből már rég kiköltözött a lángsugarú nyár, de sajnos vele együtt a reménység is, hogy lesz még békéje Petőfi, Arany János, Pázmány Péter, Ady Endre, József Attila népének. Mert ez a nép vasárnap délelőtt képes pompás ünnepség keretében egy vértanu magyar nőt boldoggá avatni, hogy aztán hétfő este nekirontson annak az épületnek, melynek dolgozói oly nagyszerű közvetítéssel adták tudtára a világnak, hogy vagyunk valakik.


Bővebben


 

Egy nagyreménységű szépírónk emlékére
 110 éve hunyt el dr. Filó (Csáktornyai) Lajos

2006. szeptember 29.


Tanulmányozva városunk hajdani irodalmi életét, meg kell állapítani, hogy szűkölködünk országos hírű, átütő tehetségű írókban, költőkben. A XIX. század második felében ilyennek indult a Csáktornyai írói álnéven publikáló dr. Filó Lajos, akit azonban a művészi kiteljesedés előtt, 38 éves korában elragadott a halál.


Bővebben


 

Százéves utcanevek
 Évfordulók - 2006.

2006. szeptember 29.


135 éve,
1871. szeptember 24-én a Szentesi 48-as Népkör zászlószentelő ünnepséget tartott. A díszes nemzeti színű zászlóra hímzett jelmondat: "Erős akarat nem ismer akadályt". (A rendezvény szónoka László Imre országgyűlési képviselő.)

100 éve,
1906. szeptember 24-én a képviselő-testület határozatot hozott az utcák és terek elnevezéséről, valamint a házak újraszámozásáról. (A város belterületét a korábbi négy tized helyett négy kerületre osztották; a 123 utcában 3024 házat számoztak meg.)

115 éve,
1891. szeptember 26-án Stammer Sándor alispán intézkedésére csendőrkülönítmény érkezett Szentesre, a közelgő polgármester-választásra.

60 éve, 1946. szeptember 28. - október 1. A Magyar Kommunista Párt megtartotta III. kongresszusát. Csongrád megyéből 10 küldött és 5 meghívott vett részt a kongresszuson. Szentest Erdei Mihály, Borbás Lajos és Szőke Mátyás küldöttek képviselték, akik előre megfogalmazott programmal utaztak a fővárosba. Első helyen a szentesi munkanélküliség felszámolásának követelése állott; második helyen a szegényparasztság s azon belül az újbirtokosok helyzetének javítását fogalmazták meg. Javasolták továbbá, hogy a pártpolitikában a reális vonalvezetés érvényesüljön; a párt dolgozza ki a koalíciós politikával kapcsolatos terveket. Borbás Lajos, a megye kongresszusi szónokaként, a szept. 29-én elhangzott felszólalásában a fentiek mellett elmondta, hogy a "B" listáknál nem mindig érvényesült a demokrácia. Követelte továbbá, hogy államosítsák a gyárakat, nagyüzemeket, bányákat.

20 éve,
1986. szeptember 29-én megrendezték a "Szentes Kupa" országos modellező versenyt, amely a szabadon repülő modellek kategóriájában, a felnőtt korcsoportnak, az országos bajnokság befejező fordulóját is jelentette. A cserebökényi legelőn rendezett országos versenyre - amelyet IX. alkalommal rendeztek meg - 112-en neveztek be, s 108-an álltak starthoz.

Összeállította: Labádi Lajos

 


 

Eső után
 

2006. szeptember 29.


Szeptember 20-án délután jelentős mennyiségű eső esett. A Petőfi u. 12., 14. és 16. számú házak előtt az útburkolaton a tócsák - néhány helyen - az út középpontjáig értek. Tizenhat óra tájban Hódmezővásárhely felől érkező járművek ruháinkat olajos-sáros vízzel lefröcskölték, amit mosással lehetett eltüntetni. A 16. számú új ház homlokzatát az útszegély mellé szerelt lemezekkel kísérelnek védeni.

A vásárhelyi út 8. számú ház előtt a zebránál az útburkolaton összegyűlt vizet, ha a Kisér felől jövő és arra tartó gyalogos nem veszi észre, a járművek ráfröcskölik.

Ha az aszfalt felszínét a csapadékvíz-lefolyók fölé emelnék lejtéssel, ruházatunk nem károsodna. Vagy helyenként az aknalefolyót lejjebb süllyesztenék, hogy a csapadékvíz belefolyhasson. Az aknákat szükség szerint tisztítani kellene... Ezeket a tényeket a közútkezelőnek kellene észrevenni.

Kátai Ferenc

 


 

Gondolatok
 

2006. szeptember 29.


Miközben hazánkat a békétlenség uralja, aközben mit tesznek a hívő keresztyének? Minden bizonnyal imádságaikban kérik Istent, hogy segítsen békét teremteni a szívekben, az otthonokban és a tereken. A meghallgattatás biztosítéka Jézus Krisztusnak ez a biztatása: "Kérjetek és adatik néktek. Aki kér, mind kap." Testvérem, ugye te sem maradsz ki?

Az elmúlt vasárnapi templomi prédikáció alapigéje, más szavakkal Isten személyes üzenete, így hangzott: "Legyetek békében egymással!" Világos beszéd: mindenféle ellenségeskedés, gyűlölködés, rendbontás helyett ez az egyedüli megoldás. Én így gondolom. És ugye te is, kedves olvasó?

Széchenyi Istvánnak szinte minden leírt gondolatát egyetértéssel olvasom. Egyet mindjárt tovább is adok, mert rendkívül időszerű. "Diszharmónia és vakság", "Hibázni emberi dolog, egymásnak kölcsönösen megbocsátani isteni." Olyan igaz, hogy akár egy szószéki prédikációban is elhangozhatnék.

Messze még a karácsony, de én már ma is hirdetem az angyal szavait: "Dicsőség a magasságban Istennek, a Földön békesség és az emberekhez jóakarat." Tudom, te is ezt hiszed és velem együtt ezt vallod.

Szeptember 25-én írom ezeket a gondolatokat, de csak 29-én és 30-án jutnak el hozzád, kedves olvasó. Kívánom, hogy az addig eltelő napok alatt szűnjék meg minden nyugtalanság, békétlenség és imádságainkat már ne a könyörgés, hanem a szabadításért érzett hálaadás töltse be.

Dr. Imre Ernő

 


 

Nyertes óvoda
 Hírforrás a Rádió Szentes

2006. szeptember 29.


Zöld óvoda díjat nyert a szentesi Szent Anna utcai óvoda. A Környezetvédelmi és Vízügyi valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium, azon óvodák állami szintű elismerésére alapította a "Zöld Óvoda" címet, melyek mindennapi életükben és fejlesztő munkájuk során kiemelkedően magas színvonalon képviselik a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája értékeit. A cím elnyerésére május 19-ig lehetett első ízben pályázni, 147 pályázat érkezett, 109 óvoda kapja meg a címet. A pályázat célja, hogy létrejöjjön a Zöld Óvoda Hálózat Magyarországon.

 


 

Gyermekfejlesztők
  Hírforrás a Rádió Szentes

2006. szeptember 29.


Szentesen megalakult a Gyermekfejlesztők Egyesülete. Döntően óvónők és fejlesztő pedagógusok, valamint gyermekorvosok alapították a közcélú szervezetet. Legfontosabb feladatuknak tekintik, hogy a lakosság körében tudatosítsák, hogy már a születés utáni periódusban fel kell ismerni a gyermek képességeiben tapasztalható esetleges hiányokat, ezek megoldására a szakemberekkel közösen keresni kell a megoldásokat. Az egyesület céljairól az egyik kezdeményező Csorbáné Török Éva gyógypedagógus beszélt a Rádió Szentes műsorában.

 


 

Szelektív hulladékgyűjtés
  Hírforrás a Rádió Szentes

2006. szeptember 29.



Sikeresen alakult a szelektív hulladékgyűjtő program Szentesen, amely 3 évvel ezelőtt indult három szelektív hulladékgyűjtő sziget kialakításával. Egy évvel később hattal, ismét egy évvel később már újabb 20-szal nőtt a szigetek száma. Ebben az évben eddig 60 tonna papír hulladék, 32 tonna gumi-, 80 tonna üveg-, 8 tonna elektronikus-, 15 tonna műanyag hulladék, valamint 280 liter sütőzsiradék, 960 kg akkumulátort gyűjtöttek be. A szelektív hulladék-kezelési tevékenységből 1,2 millió forint bevétel származott

 


 

Pályakezdő diplomásokat köszöntöttek
 

2006. szeptember 29.


Nagy Nikolett


Szeptember 25-én délután a városháza konferencia termében gyűltek össze a pályakezdő diplomás közalkalmazottak és köztisztviselők a polgármester meghívására. Az összejövetel célja többek között az, hogy a város vezetői köszöntsék a 17 frissen végzett értelmiségit és megismerjék egymást a diplomás fiatalok.


Bővebben


 

Száztizenöt millió aszfaltra
 

2006. szeptember 29.


Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz tizenhét utca burkolatának megerősítésére. A felújítás összege 115 millió forint, melyből az elnyert támogatás összege több mint 57 millió forint. Ezek a munkák a szennyvízcsatorna építés utáni helyreállításokon felüli útfelújításokat jelentik. A program keretében több mint 35 ezer négyzetméter utat újítanak fel.

Aszfaltoznak a Deák F. u. -Apponyi tér (2040 m2), Bajcsy-Zs. u.-Rákóczi-Korsós sor (5482 m2), Uhlár I. u.-Gaál-Szigeti között (1422 m2), Ifjúsági sétány (1373 m2), Gaál I. u.-Váradi-Táncsics között (1916 m2), Vörösmarty u.-Jókai-Munkás u. között (2346 m2), Futó Z. u.-Alkonytól végig (461 m2), dr. Berényi-temető mellett (1222 m2), Munkás u.-Vörösmarty-Damjanich (4259 m2), Mikecz u.-Jókai-dr. Udvardi (1911 m2), dr. Udvardi 13.-Mikecz u. (381 m2), Damjanich u.-Jókai-Rákóczi között (4021 m2), Erdei F. u. (1606 m2), Veres P.-Honvéd u. vége között (1304 m2), Bartók B. u. (464 m2), Kodály Z. u. (2141 m2), Petőfi u. (3028 m2). A kivitelezés várhatóan október végén fejeződik be.

Vidovics Ferenc felvétele a Bajcsy-Zsilinszky utcában készült.

 


 

Hiánypótló nap
 Kerekesszékből is csodálatos a világ

2006. szeptember 29.


Akadályozottsággal élők ügyességi versenye a Kossuth téren Fotó: Vidovics

A szeretet mindent elfogad. Ezt választották mottónak, s közös rendezvényük címének a gondozási központ és a Nosza Kht. Közelebb hozni az akadályozottsággal élőket az egészséges emberekhez, azoknak pedig betekintést engedni az ellátottak sajátos világába - ez is célja volt a megyeházára és a Kossuth térre szeptember 22-én, múlt pénteken szervezett regionális rendezvénynek.


Bővebben


 

A katonaélet szépsége
 

2006. szeptember 29.


Hódmezővásárhelyen szü-letett. Pontosabban: a Vásárhely melletti Öthalom-Ráróson, a nagyapja tanyáján. Kisgyerek korában sokat kijárt oda, gyakran "katonásat" játszott. Beültettek a harckocsiba, jól elvoltam ott, néha jól meg is kalapáltak, mert anyám sem tudta, hol vagyok - meséli.


Bővebben


 

Ezüst diploma
 

2006. szeptember 29.


A jó hír lényege - ebben az esetben - az, hogy Szentes város a napokban a Kiváló városszépítő munkában elért teljesítményéért ezüst diplomát kapott. Az elmúlt időszakban 400 (hazai) település vett részt a Virágos Magyarországért elnevezésű mozgalomban és a fődíjak között csak arany és ezüst fokozatú kitüntetés szerepelt, a községek és városok kategóriájában. A fődíjat, az arany diplomát Eger nyerte el és az itteni ünnepélyes értékelés alkalmával Szentes város főkertésze Baloghné Berezvai Csilla (képünkön) személyesen vette át az elismerő oklevelet.

Többek között elmondta, hogy sok társának munkája van az örömteli sikerben. Az értékelő bizottság - a helyszíni látogatások alkalmával - még a végleges zsűrizés előtt dicsérőleg nyilatkoztak a szentesi városkép kedvező átalakulásáról. Ez vonatkozik például a Kurca-parti sétányokra, a centrumra és a kertvárosi részre is. A Petőfi Szálló tervezett és remélt felújításával tovább fejlődik Szentes arculata. A "városszépítő csapat" úgy kíván dolgozni, hogy az arany diplomát is kiérdemeljék az országos mozgalomban. A most elnyert kitüntetés feljogosítja Szentest, hogy részt vegyen az Európai Unió "virágos városok" versenyében.

 


 

Ismét a Smaragd-szigeten
 

2006. szeptember 29.


Jártunk egy kis tengerparti városban, Kinsale-ben, mely színesre festett házaival, utcára nyíló kerthelyiségeivel, növényzetével egészen mediterrán hangulatot áraszt. Itt említeném, hogy szokatlanul meleg, napos időjárásban volt részünk. Azt mesélték az írek, hogy az elmúlt ötven évben nem volt ilyen száraz nyaruk.

Egyik legnagyobb élményem a Moher- sziklákhoz tett kirándulás volt a nyugati parton. A nyolc kilométer hosszan elnyúló sziklafal, melynek legmagasabb pontja 230 méter magasan emelkedik az Atlanti- óceán fölé, lélegzetelállító látvány.

Ellátogattunk a holdbéli tájra emlékeztető Burren - vidékre is. A jégkorszakban kopárra csiszolt mészkőhegyeken látszólag az életnek semmi nyoma nincs, de ha végig botladozunk a mély repedésekkel tarkított mészkőlapokon, akkor csodálatos kis színes virágokat, bogyókat, egészen ritka növényeket fedezhetünk fel. Sikerült néhány szép fényképet is készíteni róluk.

Megnéztük Cobh városát is, melyet 1922-ig Queens-townnak neveztek Viktória királynő látogatásának tiszteletére. Itt torkollik a tengerbe a Lee folyó, s Európa legnagyobb természetes kikötője található itt. Ezen a helyen kötött ki utoljára a tragikus sorsú Titanic, s indult utolsó útjára az 1915-ben megtorpedózott Lusi-tania. Ugyancsak ebből a városból indultak tömegesen az ír kivándorlók az "ígéret földje" felé, valamint a fegyenchajók Ausztráliába.

Mi adja Írország varázsát? Azt hiszem négy dolog: a természet, a történelem, a zene és a jókedvű emberek. G.B.Shaw "az álmok országának", Yeats pedig "a szívbéli vágyak birodalmának" nevezi e földet.

A múlt tovább él a modern környezetben és hangulatban. Álmaink Írországából így lesz valóság!

(Vége)
Dr. Czakó Tamásné
angoltanár
Koszta iskola

 


 

Írók a forradalomban
 

2006. szeptember 29.


Az 56-os emlékév programjaként Kalász Márton költőt, a Magyar Írószövetség elnökét hívta meg a könyvtár. A forradalomra emlékeztek a résztvevők, akik közül néhányan személyes élményekkel is hozzá szóltak az előadás utáni beszélgetéshez.
Az Írószövetség az emlékév kapcsán előadás sorozatot szervezett az országban. Ám azt nem gondolták volna, hogy a fiataloknak mennyire nincs kapcsolatuk az 56-os forradalommal, a középiskolások és az egyetemisták nem tudnak azonosulni annak eszméjével.

- Nem tehetnek róla - fogalmazott Kalász Márton - hiszen sokáig nem lehetett beszélni róla, vagy téves tájékoztatások láttak napvilágot. Ezek viszont nem éppen dicsőségként mutatják be az eseményeket.

Ezen, a forradalomról kialakult esetleges téves elképzeléseken szeretnének változtatni. Mint mondta, az írók már 1953-ban a reformok és Nagy Imre mellé álltak, bennük már ekkor erősödött a hatalommal szembeni ellenállás.

- Sok írás a cenzúra miatt nem jelenhetett meg. A leadott kéziratok minden oldalát a cenzori hivatal pecsétje "díszítette", e nélkül ugyanis a nyomda nem vehette át a munkát. Mégis előfordult, hogy olyan írások kerültek ki a nyomdai gépek közül, melyekre nem volt meg az engedély. Ezeket azonban megjelenés után nem sokkal bezúzták.

Ezekben az években a múzsák csendesebben dolgoztak. Voltak olyanok, akik nem jelentették meg műveiket, mert így tiltakoztak. Sokan viszont az íróasztal fiókjának írtak, ezek a művek csak 1956 után jelenhettek meg. Akkor már nagyobb volt a szabadság, de az még nem volt az igazi.

- Kádár Jánosnak volt olyan szándéka, hogy a nagy írókat maga mellé állítja, hogy általuk igazolja a forradalomban tanúsított magatartását. Bár sokan leültek Kádárral egy asztalhoz, de nem fogadták el közeledését. - fogalmazott az Írószövetség elnöke.

Az emlékévet nagyszabású programmal zárják a Magyar Írók Szövetségében, olyan programokat szerveznek, melyek méltó emléket állítanak az 50 évvel ezelőtti szabadságvágynak.

 


 

Míg élnek, zenélnek
 

2006. szeptember 29.


A Republic fergeteges koncertet adott a Térfesztiválon Fotó: Vidovics


Közérzeti és lírai dalaik egyaránt meghódították a slágerlistákat. Tudnak vadócok, nyersek, szókimondók lenni, de nem csak társadalmi problémákra érzékenyek, a szívhez is képesek szólni. Összesített lemezeladásuk túllépte az egymilliót. Ez a Republic együttes dióhéjban. Énekesük, Bódi László (Cipő) szentesi koncertjük előtt nyilatkozott a helyi média munkatársainak, s kiderült: nem harap a bácsi.


Bővebben


 

Belepusztult a kínzásba
 

2006. szeptember 29.


Súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás egy férfi ellen, aki volt párját bántalmazta. A nő a nézeteltérést követően úgy elesett, hogy három helyen eltört a bokája.

Nyomoznak a hatóság emberei az ellen az elkövető ellen, aki az egyik helyi lakásfelszerelési boltból -- az eladó figyelmét elterelve - 360 ezer forintot emelt ki a kasszából.

Rövid időn belül négy kerékpárt loptak el a tolvajok a belvárosból. A lezárt járművek fényes nappal tűntek el a Szabadság térről és a Bocskai utcából.
Betörtek és készpénzt vittek el keddre virradóra Szegváron, az egyik ottani sörözőből.

Állatkínzás miatt indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen, aki Nagymágocson az elmúlt héten felakasztott egy kutyát. Az állat a kínzás miatt elpusztult.

Október elsején, az önkormányzati választások napján a rendőrség munkatársai az ilyenkor szokásos menetrend szerint ügyelnek a választások rendjének fenntartására.

H.V.

 


 

Tóni bácsi konyhája
 

2006. szeptember 29.


  • Betyár zöldbableves
  • Sajtos rakott csusza


Bővebben


 

Bemutatkoztak, aztán játszottak
 

2006. szeptember 29.


A szentesi női csapat részt vesz a LEN kupában is. Fotó: Vidovics


Az elmúlt pénteken a Páterház Étteremben mutatták be a támogatóknak és a sajtó képviselőinek a Legrand-Szentes férfi, valamint a Hungerit-TOP-COP-Security Szentesi VK női első osztályú vízilabda csapatait, játékosait.


Bővebben


 

Csúcsdöntők
 

2006. szeptember 29.


Negyvenkét egyéni országos bajnoki cím, két korosztályos országos csúcs - ez a Szentesi Delfin ESC mérlege a XXXVI. Országos szenior úszóbajnokságon, Gyulán.

Bajnoki címek, nők: 50 pille: I. kcs 1. Felvégi Zsuzsanna, VI. kcs 1. Pólyáné Téli Éva . V. kcs. 1. Csák Zsuzsanna, XIII. kcs 1. Kovács Imréné /csúcs!/ 100 mell, V. kcs. 1. Virágos É., VI. kcs 1. Téli É. /csúcs!/, XIII. 1. Kovács Imréné. 200 gyors: I. kcs. 1. Felvégi Zs., II.kcs. X. kcs. 1. Becsákné. 400 gyors: I. kcs. 1. Orosz Erika, V. kcs. 1. Virágos É., 100 pille: 1. kcs 1. Felvégi Zs., 1. dr. Venczel K., V. kcs. 1. Csák Zs., VI. kcs 1. Téli É., V. kcs. 1. Csák Zs., XIII. kcs 1. Kovácsné. 200 mell, V. kcs 1. Virágos É., VI. kcs 1. Téli É. IX. kcs. Balázsné.XIII. kcs 1. Kovácsné /Csúcs!/ 50 gyors: I. kcs. 1. Felvégi Zs, IV. kcs 1. Pengő Erzsébet. XIII. kcs 1. Kovácsné./Csúcs!/ 200 pille: II. kcs 1. Debreczeni B. V. kcs 1. Csák Zs, VI. kcs 1. Téli É, 100 hát: V. kcs. 1. Csák Zs., XIII. kcs 1. Kovácsné. 50 mell, VI. kcs 1. Téli É. /csúcs!/ XIII. kcs. 1. Kovácsné 100 gyors: I. kcs. 1. Felvégi Zs., V. kcs. 1. Virágos É, XIII. kcs. 1. Kovácsné. /csúcs/ 200 vegyes, V. kcs. 1. Csák Zs. /csúcs!/

Férfiak: 100 pille: VIII. kcs 1. Cseuz L., IX. kcs. 1. Melkuhn D. 50 hát: III. kcs 1. Tar János, 200 pille: III. kcs. 1. Szabó I. VIII: kcs. 1. Cseuz L. IX. kcs. 1. Melkuhn D., 100 gyors: X. 1. Bihari J. 200 vegyes: VIII. kcs 1. Cseuz L.

4x50 női gyorsváltó: II. kcs. 1. Szentes /Felvégi Zs., Venczel K., Orosz E., Pengő E./.


4x50 női vegyes váltó II. kcs. 1. Szentes / Felvégi Zs., Venczel K., Debreczeni B., Pengő E./. Pille-párbaj: 1. dr. Venczel Kincső-Kiss Csaba
Családi váltó /nagyszülő, szülő, unoka/: 1. Gálfi László, Gálfi László, Ifj. Gálfi László.

Pólyáné Téli Éva

 


Tekézők
 

2006. szeptember 29.


Az NB III-as bajnokságban szereplő Szentesi Tekézők Egyesületének csapata szeptember 23-án a szanki OBSE ellen játszott. Az SZTE összesen 2.815 fát ütött - 1 egyéni pontot szerzett -, a Szank összesen 2.969 - 5 egyéni pontot szerzett -, így a több ütött fáért járó 2 ponttal a szanki OBSE csapata 7-1-re győzött.

Az SZTE pontszerzői: Mladin István 455 fa.

A szentesi tekézők szeptember 30-án a hódmezővásárhelyi HTK csapata ellen játszik.

 


 

Focisuli a szentesi labdarúgásért
 

2006. szeptember 29.


Közismert, hogy Szentes minőségi labdarúgása egyik percről a másikra kártyavárként omlott össze. A Kurca partján pislákol az említett sportág, a szentesi Kinizsi megye II. osztályban szerepelve képviseli városunk labdarúgó csoportját. Több olyan régi illetve ma is aktív focista van, aki megpróbálja újra lángra lobbantani városunk labdarúgó sportját. Ennek egyik bizonyítéka a Junior foci suli szeptember 7-én megkezdődött. Egyik vezetőjével, Némethy Lászlóval beszélgettem. Bevezetőjében bemutatta a megalakult Junior Kft. másik két tagját, Szerencsi Istvánt és Koncz Zsoltot.


Bővebben


 

Lesz-e bokszgála Szentesen?
 Rácz Félix bedobta a törülközőt

2006. szeptember 29.


Szeptember 27-én megdöbbentő hír rázta meg a hazai boksz szerelmeseit. Magyarország, sőt talán Európa egyik legnagyobb boksz istállójának névadó tulajdonosa bejelentette, hogy cége nincs többé: Rácz Félix visszavonul! Az ember nem tudja mire vélni a dolgot, hiszen életkora nem indokolja a döntést. Lapunk Bertók Róbertet (képünkön), a neves bokszolót, edzőt kérdezte a döntés okáról.


Bővebben


 

Hatpontosak
 

2006. szeptember 29.


A Szentesi Futsal Klub NB I-es női csapata a 2006-2007-es bajnokság második fordulójában megszerezte második győzelmét. Ezúttal a Tatabánya vendégeként.

Hurton-Kiss E., Milovanovics, Üveges, Bacsa. Csere: Baksa, Kiss Á., Csonka összeállításban, Tóth Antal edző irányításával léptek pályára. A szentesi lányok repülőrajttal indítottak, hiszen 4-0-ra vezettek. A hazaiak a szünetig két gólra csökkentették hátrányukat. A pihenő után a tatabányai amazonok ott folytatták, ahol a szünet előtt befejezték, egyenlítettek. A mérkőzés végén a Kurca-parti hölgyek örülhettek, ha nehezen is, de sikerült megszerezni a győztes találatot, s a hármas sípszó után ez állt: Tatabánya-Szentesi Futsal Klub 4-5 (2-4). Góllövők: Milovanovics 2, Csonka, Üveges, Bacsa 1-1-1.

A nehezen született szentesi győzelem után Tóth Antal így értékelt:

- 4:0-s vezetésünk után kiengedtünk, s ez majdnem megbosszulta magát. Hibáinkat a hazaiak vérszemet kapva kihasználták, felálltak a padlóról egyenlítettek.

Szentesi Futsal Klub két mérkőzésen szerzett hat pontjával továbbra is százszázalékos.

A következő (3. forduló) október 8-án 15 órakor, a szentesi Dr. Papp László Sportcsarnokban, Dévaványa ellen lépnek pályára.

Dunás-Varga Zoltán

 


 

Rangadó szombaton
 

2006. szeptember 29.


Egy félbeszakadt, verekedős mérkőzés után igyekezett pontot szerezni az Apátfalva gárdája Szentesen az elmúlt szombaton. A megyei másodosztály listavezetője, a Kinizsi azonban egy gyengébben sikerült első félidő után az utolsó húsz perc remek játékával végül fölényes győzelmet aratott a vendégek ellen. A labdarúgó mérkőzés első negyvenöt perce kevés eseményt hozott. A látogatók igyekeztek lassítani a játékot, sikerrel, a hazaiak pedig átvették az altató stílust. Szünet után egy beívelést követően fejesgóllal szereztek vezetést az apátfalvaiak. A vendégelőny ébresztőleg hatott a Kinizsi játékosaira, hiszen nyomban nagyobb sebességre kapcsoltak Páge-rék. Előbb Lakatos egyenlített, majd Pataki, Vass és a sérüléséből felépült Tóth György is betalált, beállítva a 4-1-es végeredményt. Bozóki Zoltán vezetőedző szerint a helyzetek alapján megérdemelten gyűjtötték be a három pontot. A következő fordulóban, szeptember 30-án, szombaton rangadót játszik a Kinizsi. A csapat hazai pályán fogadja a második helyen álló Nagymágocs labdarúgóit. A találkozón a megsérült Lakatos nem játszhat, eltiltottja nincs a Szentesnek. A mérkőzés 16 órakor kezdődik a sportpályán.

H.V.

 


 

Győzelem helyett
 

2006. szeptember 29.


Az utolsó másodpercben beszedett góllal vesztett két pontot a Legrand-Szentes futsal csapata hétfőn este Berettyóújfalun. A 6-6-ra végződött összecsapás jól kezdődött a mieink számára, hiszen gyorsan megszereztük a vezetést. Az előnyt nem sikerült megtartani, egyenlítettek a hazaiak. Az első félidőben még egy-egy találat esett itt és ott, így 2-2-vel tértek pihenni a csapatok. A második játékrész igazi gólparádét hozott. 5-3-ra elhúztak a berettyóiak, ám innen is talpra állt a Legrand, sőt a hatodikat is mi rúgtuk hamarabb. 12 másodperccel a vége előtt - mikor a hazaiak már lehozták a kapusukat is - eladtuk a labdát, és a végső dudaszó pillanatában a vendéglátók megszerezték az egyenlítő találatot. Koncz Zsolt, a Szentes játékos-edzője szerint kizárólag magukat hibáztathatják azért, hogy két pontot Berettyóújfalun hagytak. Önkritikusan elismerte, hogy ezúttal gyengén futballozott, csakúgy, mint Ábel. Ruzsinszki és Erhardt visszafogott teljesítményt nyújtott, Kerepeczki, Keller és Kazán jól, Jernei és Szabó Árpád pedig egészen kiválóan játszott. Sajnos Szarvas Zsoltnak sérülés miatt ki kellett hagynia ezt a bajnokit.

Jövő héten ismét idegenben lép pályára a Legrand, ezúttal a Csömörtől kellene pontot szerezni. Koncz szerint, ha az ezúttal halványabban futballozó játékosok formája javul, akkor nem lehetetlen az idegenbeli bravúr sem. Örömteli esemény volt, hogy Koncz Zsolt a futsal válogatott tagjaként pályára léphetett a hollandok elleni két hazai összecsapáson. A kritikusok szerint a szentesi labdarúgó a jobbak között teljesített, ami alapja lehet annak, hogy a következő válogatott mérkőzésekre - október végén Spanyolországban - is meghívót kapjon. Koncz immár hetedik alkalommal lépett pályára címeres mezben, 3 évvel ezelőtt már játszott a nemzeti csapatban. Szerinte teljesen más dimenzió egy válogatott meccsen játszani, a hollandok egytől egyig profi játékossal rendelkeznek. Ennek megfelelően a mérkőzésen is legalább ötször gyorsabb volt a játék, mint a bajnoki mérkőzéseken. A magyar futsal válogatott két találkozót vívott a tulipánosokkal, az egyiken kikaptunk 3-2-re, a másikon 2-1-re nyertünk.

H.V.

 


 

Családi események
 

2006. szeptember 29.


Született:
Pintér Antalnak és Maszlag Katalinnak (Vörösmarty u. 11.) Ádám, Szaszkó Zsoltnak és Mata Erikának (Deák F. u. 134.) Szonja, Szél Sándornak és Lévai Erikának (Magyartési u. 14.) Ramóna Mercédesz, Antalfi Sándornak és Hriszteva Szlava Vladimirovának (Wesselényi u. 59.) Viktor, György Lajosnak és Bubori Mariann Magdolnának (Csongrád, Kossuth tér 2-4. 2/21.) Vivien Magdolna, Varga Zoltánnak és Bíró Judit Ágnesnek (Csongrád, Hársfa u. 45.) Nimród, dr. Ibolya Tibornak és Szűcs Ágnesnek (Budapest, Csertő u. 18-20.) Gréta és Nóra nevű gyermeke.

Házasságot kötött:
Szabó Zoltán (Kiskunhalas, Bem u. 4.) és Vass Katalin (Budapest XIII. Radnóti M. u. 27.), Baráth József (Szegvár, Kinizsi u. 14.) és Olasz Beáta (Nagyhegy 414.), Gergely Ferenc (Mentettrét tanya 43.) és Borbás Andrea Klára (József A. u. 9.).

Elhunyt:
Szekeres Szilárd (Szent A. u. 16.), Somogyi Mihályné Insperger Katalin (Brusznyai stny. 12/B), Gombos István (Akácfa u. 15.), Kozma Jánosné Dudás-Szabó Erzsébet (Boros S. u. 58.), Miskei Imre (Magyartés, Árvíz u. 6.), Jordán Zsigmondné Traj Erzsébet Katalin (Vásárhelyi út 56.), Szabó Attiláné Ágoston Erzsébet (Apponyi tér H.ép.D.lh.), Juhász Istvánné Petró Julianna (Csongrád, Szemere B. u. 42.), Kása László (Csongrád, Bokros tanya 1491.), Török Ferencné László Erzsébet (Csongrád, Kölcsey u. 21.), Kozma Lászlóné Laczkó Mária (Csongrád, Egyetértés u. 14.), Csépe-Tari Istvánné Balla Etelka (Csongrád, Budai-N.A. u. 42.), Demeter Éva (Csongrád, Kinizsi P. u. 6.).

 


 Vissza a legfrissebb számokhoz