Hódmezővásárhelyen született. Pontosabban: a Vásárhely melletti Öthalom-Ráróson, a nagyapja tanyáján. Kisgyerek korában sokat kijárt oda, gyakran "katonásat" játszott. Beültettek a harckocsiba, jól elvoltam ott, néha jól meg is kalapáltak, mert anyám sem tudta, hol vagyok - meséli. Kovács István vezérőrnagy, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár nyugalmazott parancsnoka mindig is imádta a technikát. Első nekirugaszkodásra nem műszaki akart lenni, hanem repülőgép-szerelő. Másodikként a harckocsizók álltak közel a szívéhez. De, mint mondja, a repülőgép-szerelőknél már akkor is megvolt a szigorú válogatás, zömében a repülőtérhez közelieket vették fel, vagy akiknek már volt valamilyen kapcsolata a repüléssel. A harckocsizóknál meg túl magasnak tűnt a sorozók szemében. A sorsáról végül is az egyik tanára döntött, szakközépiskolai végzettsége alapján azt mondta, a műszakiaknál ugyanolyan technikai eszközök vannak, válassza a gépész szakot. - Tanulmányaimat a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán kezdtem, ahonnét kilenc hónap után egészségügyi okok miatt eltanácsoltak - emlékezik vissza. - Ez '68 januárjában egy téli foglalkozás után történt. Nagyon lelkesek voltunk mindannyian, én felderítőt "játszottam" a csapatban, miközben a halastó jege beszakadt alattam. De jött a csapat másik fele, s hogy ne vegyenek észre, a vízben maradtam. Jól rám fagyott a ruha, a 8-10 fokos hidegben tüdő- és mellhártyagyulladást kaptam. Kórházba kerültem, majd a sok hiányzás miatt kivágtak a főiskoláról. A székkutasi gépjavítónál helyezkedett el, közel egy évig dolgozott ott, a honvédség iránti vonzalma azonban nem hagyta békén. Megtudta, Orosházán, a tiszthelyettesi iskolába polgári technikus tanárt kerestek. (1980-ban végezte el a Kossuth Lajos Katonai Főiskola pedagógiai szakát.) Föl is vették. Onnan jelentkezett tartalékos tiszti tanfolyamra. Orosházán tartalékos alhadnagy, majd továbbszolgáló tiszt, szakaszparancsnokként '91-ig szolgált ott. Amikor a szentesi pontonos hídász ezredet, a csongrádi műszaki ezredet és az orosházi, akkor már műszaki technikai ezredet összevonták, Szentesre vezényelték. - Három helyőrségben szolgáltam: Orosházán, Szentesen és egy évet Oku-csányiban, a magyar műszaki kontingens parancsnokaként az SFOR-ban. Katonai pályám egyik legszebb részének tartom azt az időt. Huszonhét nemzet katonái vettek részt a műveletben. Ott a magyarokat képviseltük. Valahol az éles helyzetet megközelítő megmérettetés volt az embernek, nemzetközi környezetben, távol az országtól. - Onnan hazatérve igazából vissza sem tért az alakulatához... - Nem, mert 2001. szeptember 1-jével beiskoláztak a Nemzetvédelmi Egyetem vezérkari tanfolyamára. 2002. július végén kerültem haza. Akkorra már sok szabadságom felszaporodott, le kellett töltenem, így a karácsony előtt való napon mentem dolgozni. Aztán gyorsan eljött 2003. február 13-a, amikor elődöm, Mezei Gábor dandártábornok nyugállományba vonult. Akkor vettem át a parancsnokságot előbb megbízással, majd szeptember 1-jével kineveztek a dandár élére. - A rendszerváltás után a Magyar Honvédség is sok változáson ment át. Hogyan értékeli azt az időszakot? - A sorkatonai szolgálati idő folyamatosan csökkent. Amikor már hat hónapban gondolkodtunk, kis problémák jelentkeztek. Elmondtam, a technikai eszközeink igazából nem változtak, inkább bonyolultabbá váltak. Amikor kezdtem a pályámat, egy évig képeztünk ki egy gépkezelőt, most az utóbbi időben 3-4 hónap. Ezt büntetlenül már nem lehetett csinálni, ugyanis kevés volt az idő. A 70-es években nagyon meg tudtuk válogatni katonáinkat. Azt mondtam, nekem traktoros mezőgazdasági gépszerelő és vasúti dieselmozdony-szerelők kellenek. Jó szakemberek. - Aztán jött a szerződéses állomány. - Sok vita volt arról, én vártam, hogy ez bekövetkezzen, mert a feladataink növekedtek, a technikai eszközök megóvása érdekében a járható út az volt, hogy hosszú ideig szolgálatot teljesítő katonák kezeljék a technikai eszközöket. A tavaszi árvíz bebizonyította, hogy ez az önkéntes haderő jó. Mivel magas fizikai, pszichikai, egészségi követelmények lettek a szerződéses állománynyal szembeállítva, a terhelhetőségük magasabb. Háromszorosa-ötszöröse, mint ami a sorkatonáké volt. Jobban össze vannak szokva, jobban ismerik egymást, és jobban vigyáznak egymásra. Az árvíznél ez bebizonyosodott. A sorkatonákat hat hónap alatt nem lehetett annyira fölkészíteni. Más dolog az, hogy a fiatalokra ráférne valamennyi katonai szolgálat. Hogy rendet tanuljon, hiszen az a felnőtté válás egy része, az önállóság, rendhez, fegyelemhez szokás kezdete. Meg volt annak a szépsége, nehézsége. - A változásokra utalva az önkormányzatokkal való szorosabb kapcsolatokra is gondoltam az előbb. - A rendszerváltás előtt sokkal zártabb volt a honvédség. Mára megtörtént a nyitás. Ezt okozta a civilkontroll erősödése, a viszonyok megváltozása. A nyitott laktanyai napok is ezt szolgálják. Az emberek látják, mire költik adóforintjaikat. De nemcsak az önkormányzattal vált szorosabbá a kapcsolatunk, hanem a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a vízügyesekkel például. - Nem bánta meg, hogy ezt a pályát választotta? - Anyai nagyapám az első világháborúban vett részt, meg is sebesült, élete végéig a tüdejében hordta a lövedéket. Apai nagyapám nem volt katona, apám három hónapig volt tartalékos, illetve levente a háború végén. A fiam már megérte a sorkatonaság megszűnését, így a családban egyedül vagyok katona. Ő a közgázra jár. A banki szféra érdekli. Én saját magamtól választottam. Úgy érzem, jól. Nemrégiben a Petőfi cukrászda rendezvénye, a Közéleti kávéház vendége volt. Sokan érdeklődéssel hallgatták ízes, mesterien megfogalmazott szavait. Életérzésből, egy megélt világból fakadó mesélő készsége lenyűgözte az embereket. Azt mondja, a nyugállományba vonulás nála nem azt jelenti, hogy most már leáll a dolgokkal és pihen. Szívesen megy emberek közé. Bár e napon éppen a kertjéből hívtam el a beszélgetésre. Nem baj - teszi hozzá, csak a jó időt szeretné kihasználni a kinti munkáknál. Kovács István 2006. július 4-én ment nyugdíjba. Május 21-én, a Honvédelem napján a honvédelmi miniszter javaslatára a köztársasági elnök vezérőrnaggyá léptette elő a Parlamentben. A minisztertől egy díszszablyát kapott ajándékba. Lovas József

<<< Vissza