Teremtő Isten! Te, aki oly szépre teremtetted világodat és oly csodálatos embereket is hívtál elő a Föld porából, mint Petőfi Sándor, engedd meg, hogy az ő szavaival kezdjem imámat: "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, - Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,... De már hó takará el a bérci tetőt." Mindez a Te munkád. Öreg szívemből már rég kiköltözött a lángsugarú nyár, de sajnos vele együtt a reménység is, hogy lesz még békéje Petőfi, Arany János, Pázmány Péter, Ady Endre, József Attila népének. Mert ez a nép vasárnap délelőtt képes pompás ünnepség keretében egy vértanu magyar nőt boldoggá avatni, hogy aztán hétfő este nekirontson annak az épületnek, melynek dolgozói oly nagyszerű közvetítéssel adták tudtára a világnak, hogy vagyunk valakik. Uram! Kérdezlek szívem gyászának közepéből: vagyunk mi valakik? Ország ez az ország? Vagy csak a Nyugtalanság Völgye a mi hazánk, mint volt 1917 és 1920 között, mikor én magam is születtem, és mikor Babits Mihály ilyen diagnózist volt kénytelen verssé prófétálni: "és mikor azt mondják: Kereszténység és honszeretet! - keresztre feszítik újra Krisztust s a szeretetet." Uram! Mikor a negyvenes évek második felében fiatal pap voltam, egy idős jezsuita atyával üzented meg nekem, hogy Rákosi Mátyás vezetésével ítélet kezdődik a két világháború közötti "Kereszténységről és honszeretetről." Mondd csak: ez az ítélet még mindig tart? Pedig ünnepélyeinken de magas és énekelhetetlen fekvésben tud szólni a Himnusz: "Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Ez nem volna igaz? Még a himnuszunk sem mond igazat? Uram! Ily szavakat kesergek Eléd, pedig tudod, hogy nem vagyok én ezekhez méltó. Nem vagyok én még kis kezdőbetűs Jeremiás sem. Mégis, kicsinységem és méltatlanságom teljes tudatával hadd imádkozom Eléd népemért Jeremiás könyörgését: "Gyógyíts meg engem, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg engem, és szabad leszek. Mert dicsőségem Te vagy!" Azokat pedig, akik egy készülő nagy magyar ünnep küszöbén törnek-zúznak, fektesd hanyatt a megbékélés szőnyegére, hogy sok békét sóvárgó magyarral együtt, ők is Eléd tudják imádkozni Petőfi szavait:"Száll reám aranyos, ezüstös csillagfény, - és koszorú gyanánt övezi fejemet - Megfürösztém lelkem e sugárözönben, - Lemosott magáról minden földi szennyet, - S most újjászületve a magasba röppen, - s keresi a mennyet." Ne haragudj, Uram, hogy kölcsönkért költői szavakkal kérek Tőled könyörületet. De hát Te adtál nekünk nagy költő prófétákat! Miért ne vennénk tőlük kölcsön szép szavakat? De azért a biztonság kedvéért a vámos szavait kiáltom végül is Feléd minden magyarok háta mögül: "Uram irgalmazz!" Ugye ez a legzenébb zene isteni fülednek? De jó, hogy így van! Amen. Vági László

<<< Vissza