XLIII. évfolyam 18. szám

2011. május 13.

Sürgősségi világnapot kezdeményeznek

Dr. Zacher Gábor, dr. Gyenes Ágota és dr. Baráth Lajos a sajtótájékoztatónA sürgősségi betegellátás volt a témája a Dr. Bugyi István Emlékév legutóbbi konferenciájának, melynek moderátora dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos volt. A programban dr. Baráth Lajos megbízott főigazgató és dr. Gyenes Ágota megbízott orvos-igazgató mutatta be az egészségügy és a sürgősségi betegellátás helyzetét. Előadást tartottak: dr. Simonka János Aurél, dr. Molnár Zsolt professzorok, illetve a sürgősségi betegellátásban, a légi- és motoros mentésben egyaránt tevékenykedő dr. Szalóki Nándor.

2011. május 13.

Egyházzenei találkozó

Ez évben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére rendezik meg a XVIII. Egyházzenei Találkozót május 15-én, vasárnap 17 órakor a református nagytemplomban, Szentes Város Fúvószenekara ad műsort, a repertoárban Strauss, Erkel Ferenc, Huggens, Liszt Ferenc művek szerepelnek.

Egy héttel később, május 22-én, vasárnap 16 órakor a református nagytemplom ad helyet a hagyományos a kórushangversenynek. Fellépnek: Szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar, Musica Humana Kamarakórus Ada, Agria Vegyeskar Eger, Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa. A műsor változatosnak ígérkezik, gerincét a klasszikus egyházi művek alkotják a reneszánsztól a 20. századig, de emellett több spiritualé is felcsendül.

2011. május 13.

Új rohamkocsi

Vadonatúj rohamkocsival gazdagodott a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványa, amely Bács-Kiskun, Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén végez koraszülött-mentést. Az új, legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt és a legszigorúbb európai szabványoknak is megfelelő mentőautót 20 millió forintért közösen vásárolta meg a Humán Erőforrás Minisztérium illetékes szakosztálya és az Országos Mentőszolgálat. A minisztérium az összeg 80, a mentők pedig a 20 százalékát fedezték. A mentősök a régi, 275 ezer kilométert futott mentőautóról sem szeretnének lemondani, ha pénzhez jutnak, felújíttatják, rendbe teszik, és az lesz majd a tartalékkocsi. Gyakran előfordul ugyanis, hogy azonos időszakban érkezik a riasztás, így ha két mentőautóval tudnak kivonulni, a koraszülött kisbabák életben maradási esélyei is jelentősen megnőnek.

2011. május 13.

Szentes második Reykjavik után

Izland fővárosa után Európa második legnagyobb geotermikus energiára épülő távfűtési rendszere jött létre Szentesen, miután a Norvég Alap támogatásának köszönhetően nyolc intézmény csatlakozhatott a hálózathoz. A csütörtöki sajtótájékoztatón Szirbik Imre polgármester úgy fogalmazott, mérföldkő ez a város életében, hiszen egyrészt olcsóbbá, másrészt környezetkímélőbbé vált a közintézmények fűtése.

Kanász-Nagy Gábor projektmenedzser elmondta: az 571 millió forintos fejlesztés révén összesen tíz intézményben hajtottak végre energetikai korszerűsítést: az épületek hőszigetelése mellett kicseréltek 83 ajtót, 676 ablakot, több helyen napkollektort állítottak üzembe, és több mint 3 kilométer hoszszan új távhővezetéket fektettek le a városban. Kiszámolták azt is, hogy a beruházásnak köszönhetően évente 800 tonnával csökken Szentes széndioxid-kibocsátása. Az iskoláknál, óvodáknál és otthonoknál beépített új technológia lehetővé tette, hogy kevesebb termálvíz felhasználásával is megoldható az épületek fűtése.

Példaként a Pollák Antal szakközépiskolát említették, ahol már 1,5-2 köbméter termálvíz is elegendő a helyiségek felfűtéséhez, míg a társasházaknál lépcsőházanként 3-3,5 köbméter melegvízre van szükség.

A kidolgozás alatt álló tervekről a polgármester elárulta, további intézményeket szeretnének rácsatlakoztatni a távhőrendszerre. Ha sikerül pályázati támogatást nyerni, akkor a Boros szakközépiskolát, a sportcsarnokot, a rendőrkapitányság és a tűzoltóság épületét is bevonnák a hálózatba. Az is elhangzott, hogy egyre nagyobb az igény a társasházak részéről is, de a rendszer ilyen irányú bővítése egyelőre nagyon költséges lenne. Noha jelenleg Paks után Szentesen a legolcsóbb a távhődíj Magyarországon, ez nem marad így, és a szolgáltatás tarifáját többszörösére kell emelni, ha a kormányzat 2014 végéig nem szünteti meg a termálvízre vonatkozó visszasajtolási kötelezettséget. Akkor ugyanis termál-kutanként 600 millió forintért kell visszasajtolókat építtetnie a városnak.

B. D.

2011. május 13.

Petőfi: fenntartóra várva

Nem nyugszanak a kedélyek a Petőfi Sándor Általános Iskola körül. Felröppent a hír, a legújabb, miszerint az Evangélikus Egyház átvenné működtetésre az oktatási intézményt. A hír hátteréről kérdeztük Szirbik Imre polgármestert.

– Május 6-án, pénteken Pathó Gyula evangélikus lelkész a közösség egy tagjával látogatást tett a hivatalban, mondván, a Petőfiben dolgozó pedagógusok és szülők megkeresték őt azzal a célzattal, hogy az evangélikus egyház átvenné-e az iskolát működtetésre.

2011. május 13.

Református iskoláink a múltban

Az elemi népiskolák története Szentesen (I.)

Református tanítómester és praeceptor (XVIII. sz.)Hazánkban az iskoláztatás a XVIII. század elejéig az egyházak feladatai közé tartozott, az állam nem érdeklődött a közoktatásügy iránt. Ennek első jelei majd csak 1715-ben és 1723-ban mutatkoztak meg, amikor törvényekkel biztosították a király, ill. az állam felügyeleti jogát az iskolákban. A közoktatásügy államosításának nagy lendületet adott a felvilágosult abszolutizmus, melynek uralkodói már a maguk szolgálatába igyekeztek állítani azt a nagy mozgató erőt, mely az alattvalók nevelésében rejlett. Ennek az áramlatnak a hatására jött létre a Ratio Educationis (a nevelés rendszere) 1777-ben, melyet Mária Terézia királynő bocsátott ki. E fontos dekrétum az iskolarendszer kialakulásának kezdetét jelentette Magyarországon.

2011. május 13.

Drahos István utca

Utcáink, tereink névadói (41.)

Az alsóréti városrészben található, az 1960/70-es évektől a Kur-cán túl kiépült Kertvárosi lakótelepen (volt Hámán Kató úti lakótelep), amely a Móra Ferenc és Veres Péter utcákat, valamint a Köz-társaság utat köti össze. Az 1971-ben megnyílt utcát a jeles grafikusról és fametsző művészről, Drahos Istvánról nevezték el, aki Budapesten született 1895. december 14-én. Apja, Drahos János, nyomdász volt az Athenaeum Nyomdában, édesanyja nemes bustyaházi Hudzty Ilona, egy szatmári református néptanító lánya. István Csáktornyán tanítónak készült, amikor anyját 1914-ben elvesztette. Apja munkanélkülivé vált, ekkor fiával a szentesi rokonaihoz költözött. Portási állást kapott a kórházban, és házat vásárolt a Borza utcában. Fiát közben behívták katonának; hadnagyként szerelt le 1918-ban. Dr. Csergő Károly vármegyei főjegyző közbenjárására 1920-ban ösztöndíjat nyert az Iparművészeti Főiskolára, ahol grafikusként végzett 1925-ben. 1930-ban feleségül vette Vrana Ilonát, egy szentesi takácsmester lányát. Rajztanári állást kapott az Iparos Tanonciskolában, később művészettörténetet is tanított a gimnáziumban. Közben folyamatosan alkotott: tankönyveket, könyveket illusztrált, rajzokat készített a múzeumnak, egyéni megrendelőknek és a helyi újságoknak. Elsősorban fametszetben dolgozott, a düreri hagyományú, vonalas metsző technikát művelte, amelyben igazi virtuóznak mutatkozott. Munkásságáról 870 számozott exlibris tanúskodik, de készített bélyegterveket is. Gyűjteményes hagyatékát a Koszta József Múzeum gondozza. Szentesen hunyt el 1968. május 12-én. 1971-ben utcát neveztek el róla. 1985-ben emléktáblát helyeztek el tiszteletére a Köztársaság Téri Általános Iskola (ma Szt. Erzsébet Katolikus Ált. Isk.) falán, de az épület tatarozása óta a fából faragott emlék nem látható.

Labádi Lajos

2011. május 13.

Egy százalék

A Szentes Városért Közalapítvány köszönetét fejezi ki mindazon magánszemélyeknek, akik 2009. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával a közalapítványt támogatták. A befizetések összege 54 405 Ft volt. Ezeket és a további adományokat a kuratórium – az alapítvány tevékenységének megfelelően – a városszépítés, oktatás és egészségügy, művészeti csoportok, sport- és kulturális programok, tanulói ösztöndíjak, helytörténeti kiadványok támogatására fordítja. Kérjük a kedves támogatókat, hogy továbbra is segítsék a lokálpatriotizmus ápolását szolgáló célkitűzéseink megvalósítását.

Adószám: 18450046-1-06.

2011. május 13.

Székhelyi a könyvtárban

A városi könyvtár és a Pólya Antikvárium közös irodalmi beszélgetést rendez május 17-én, kedden 18 órakor. Az est vendége Székhelyi József. A színész, költő a jelenlévőknek mesél életéről, költészetéről és a színházról. Helyszín a volt zsinagóga épülete.

2011. május 13.

A makóiakkal találkoztak

Olvasónk írja

Éves munkatervi feladatukat teljesítették a nyugdíjas pedagógusok szakszervezetének tagjai azzal, hogy meghívták a makói nyugdíjas klubot. Ezen kívül megyei titkárt is választottak, az elhunyt Földi Vilmos helyére. A megyei vezető a makói Bogdán Istvánné lett, helyettese a szentesi Bottyán István.

Murvai Gáborné, a klub vezetője és Magyar Jánosné klubkrónikás szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben írják: Medgyesi István idegenvezető kalauzolta a makói nyugdíjasokat a városban. Először a Tokácsli Galériát keresték fel, ahol a pedagógus alkotók munkáit nézték meg, majd ellátogattak a pedagógusok előadóművészeti fesztiváljára. A vendégeknek bemutatták a szépen felújított megyeházát is. A városnézés után a Művelődési és Ifjúsági Házban pihentek meg, ahol terített asztal fogadta a "vándorokat". Míg a makói és a helyi nyugdíjas pedagógus klub tagjai beszélgettek, ez idő alatt Négyesiné szép citeramuzsikája szólt.

2011. május 13.

"Emlékezem – emlékeztek?"

Hagyománya szerint folytatta közművelődési délutánjai sorozatát a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred május 3-án, a Hegedűs László Helyőrségi Klubban – találkozás volt parancsnokainkkal címmel. Mezei Gábor nyugállományú dandártábornok (képünkön) szívesen vállalta, hogy előadást tartson.

Lelkesen kezdett bele az emlékek felidézésébe. 1964-ben jelentkezett az egyesített tiszti iskolára, ahol légvédelmi rakétásnak vették fel. 1968-ban út- és vasútépítő szakon végzett, majd avatták hadnaggyá. "Megkérdezték hová szeretnék kerülni. Bárhová, ahol nincs dózer és ponton, válaszoltam" – emlékezett Mezei. Erre ide került Szentesre, és máris kapott 12 dózert és egy félkészlet N2P pontont, amit nem is látott előtte. Bejárta az országot: gyakorlatok, hídépítések, földmunkák, kőbányák, az élményeken jól szórakozott a közönség.

Fontos állomás volt pályáján Kalocsa, ahol hadműveleti tiszt lett, majd kis idő múlva kinevezték törzsfőnöknek. Ópusztaszerre került, szintén törzsfőnöki beosztásba, majd parancsnoknak. Az Állásépítő Zászlóalj felszámolása után Szentesen a dandár törzsfőnöke lett.

1991-ben Ceglédre került a 3. Gépesített Hadosztály műszaki főnök helyettes, majd főnöki beosztásba. Ekkor végezte el a vezérkari tanfolyamot.

1995-ben került vissza Szentesre, a 87. Műszaki Technikai Ezred parancsnokának. Szegeden és az Ercsiben települt műszaki alakulatok bevonásával megalakult a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár. Rengeteg feladatuk volt: Okucaniban szolgált katonák kiképzése, árvízi védekezések, gyakorlatok műszaki biztosítása.

2003-ban befejezte a katonai pályát és nyugállományba vonult. A lendület ez után sem állt meg. Aktívan horgászik, vadászik, teniszezik.

Kép és szöveg:
Juhász László szds.

2011. május 13.

A város levegője

Az Atikövizig 2008-tól forráshiány miatt megszüntette a Szentesen végzett manuális levegő-szenynyezettségi méréseket, jelentette be Baloghné Berezvai Csilla a képviselő-testület ülésén. Az önkormányzat a környezetvédelem helyzetét tárgyalta éppen. Horváth István kérdésére válaszolva a városi főkertész elmondta: erre vonatkozóan KEOP-pályázatot nyújtottak be. Kedvező elbírálás esetén ismét mérik majd a levegő szennyezettségét több hétre programozva. Amenynyiben az eredmények indokolják, kiépítik az állandó mérés feltételeit.

2011. május 13.

Döntöttek a HPV oltásról

Az ingyenes HPV védőoltások kérdésben döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Kiválasztották, hogy a két ajánlattévő közül melyik cégtől vásárolják meg az oltóanyagot. - Nagyon jó árösszefüggést értünk el – kommentálta az eredményt Szirbik Imre polgármester, aki elmondta: A döntés szerint a több mint 130 korosztályba tartozó lány esetében az oltást az önkormányzat biztosítja. Az ajánlat arra is kiterjedt, hogy a nyomott áron, a patikaár nem egészen 50 százalékáért 6 hónapig kapható lesz más korosztályok számára is az oltóanyag, melyet fiúk és idősebb lányok számára is ajánlanak. Abban azonban még nem egyeztek meg a céggel, hogy valamennyi szentesi közforgalmú patikában vagy csak a kórház gyógyszertárában lesz kapható az oltóanyag. Hogy a vitát elkerüljék, hajlanak arra, hogy kizárólag a Dr. Bugyi István Kórház gyógyszertára forgalmazza a készítményt a kedvezményes rendszerben. Szirbik Imre hozzátette: Köszöni a kórház több orvosának felajánlását, miszerint ingyenesen vállalják az oltás beadását.

2011. május 13.

Hídstratégia

Legfeljebb négy éve van még hátra a fahídnak. 30 esztendeje annak reményében építették, hogy a puritán szerkezet nem csupán átkelőhelyet jelent majd a városlakók számára, hanem értéket is, olyan látványosságot, amin áthaladni, amiről szétnézni felüdülés. Az álom beteljesült, a szentesiek és az ide látogató turisták is megkedvelték, de ahogy a hídon elcsattant csókok íze elillant idővel, úgy a tartása is megkopott, a Kurca elkorhasztotta cölöpjeit, és már a szakértők is kimondták róla, hogy meg vannak számlálva a napjai. Azért bátorkodom mindezt szóba hozni, mert már a 2009-es integrált városfejlesztési stratégia szerzői is a gyengeségek közé sorolták, hogy a Kurca lehetőségei turisztikai szempontból feltáratlanok.

Egy híd nem csupán kapocs két part között, hanem szimbólum is. Szolnokon 1,2 milliárdot fizettek azért, hogy legyen egy ilyen jelképe a Tisza-parti városnak. Szentes sokkal szerencsésebb, hiszen a Kurca önmagában is az, és ha még egy hídfüzérrel feldíszítenénk, a városunkat átszelő vízfolyosó szépsége páratlan lenne a maga nemében. Mivel egy új fahíd tervezése – a fenti okok miatt – hamarosan esedékes lesz, talán nem ártana egy hídstratégiát is felállítani, amit be lehetne építeni az elfogadás előtt álló ciklustervbe.

Mire gondolok? Ha minden igaz, a megújulás a Csongrádi úti kőhíddal fog kezdődni még idén: kiszélesítik a szerkezetet, és a mostani mellvédet egy kovácsoltvas korlátra cserélik majd. Ezután jöhetne a fahíd, és hamarosan az Arany János utca elejére elképzelt közúti híd. Hogy ne menjünk sokkal messzebb, a vasbetonból készült Makai-híd is tetszetősebb lenne, ha utódjaként egy "fából faragott" átkelő épülne. Az is biztos, hogy a Kiss Zsigmond utcai hidat bővíteni kell, vagy egy szélesebbel kiváltani. Nem mellesleg arról szintén érdemes lenne vitatkozni, hogy a Szalai utcai híd fölött kihasználatlanul terpeszkedő átkelő (Bali híd) helyett egy gyaloghíd jól jönne a Kodály Zoltán és Török Ignác utca összekötetéseként. Számomra az is kérdés, szükség van-e még lezárt hídra a kutatónál? Ha igen, akkor biztos nem ilyenre.

Néhány éve Hollandiában azt láttam, hogy a sablon szerint épült autópálya-felüljárókat is képesek egyedivé varázsolni a németalföldiek. Ötleteket adhatnának a végzős hídmérnökök, csak meg kellene versenyeztetni őket. Mindez arra lenne hivatott, hogy ha már építkezünk a Kurca fölött, ne vegyünk el a szépségéből, hanem adjunk hozzá, ha lehet.

Bíró Dániel

2011. május 13.

Tűzoltók túlmunkadíja

A tűzoltók túlmunkadíja kapcsán két per folyik a tűzoltó érdekképviselet és a fenntartót képviselő parancsnokság között. Az első per, amely közel egymillió forintnyi kártérítést tartalmazott jogerősen lezárult. Szirbik Imre polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a város teljesíti a költségek kifizetését, ugyanakkor természetes dolognak tartja, hogy az összeget az önkormányzat megigényli a Belügyminisztériumtól. Véleménye szerint a tűzoltók többletmunkája egy törvényi mulasztásból adódó Európai uniós jogkövetkezmény, a kormányzat a felelőse és alanya, mivel időben nem hozott meg olyan rendelkezéseket, amelynek alapján azt legálisan rendezni lehetett volna.

– A második per már komolyabb falatnak tűnik, amelynek 40 millió forint most már a tétje. Mivel a két per analóg, nagy valószínűséggel hasonló lesz az ítélet is. A város likviditását az már egy kicsit megmozgatja, hogy egyszerre ennyi pénzt kifizessünk, mondta a polgármester. Megegyezést javasolt, tárgyalást az érintettekkel arról, hogy a város anyagi erejének függvényében és az ítélet előírásai szerint, hogyan tudják rendezni a dolgot. Ugyanakkor elvárja, hogy a kormány ezt a pénzösszeget is támogatásként valamennyi érintett önkormányzat számára biztosítsa.

(l. j.)

2011. május 13.

Fogadnak

Május 19-én, csütörtökön 9–11 óra között Szirbik Imre polgármester, 14–16 óra között Szűcs Lajos alpolgármester a városházán irodájukban fogadják az ügyeiket intézőket.

Ugyanezen a napon 12–14 óra között Karikó-Tóth Tibor alpolgármestert kereshetik fel a polgármesteri hivatal 220. sz. irodájában.

2011. május 13.

A Vöröskereszt kitüntetettjei

A Magyar Vöröskereszt megalakulásának 130 éves évfordulója alkalmából május 8-án a Budapesten megtartott központi ünnepségen Vajda Józsefné több évtizedes kiemelkedő karitatív munkája elismeréseként, a Magyar Vöröskereszt Arany Szolgálati Érdemérem kitüntetését vehette át. A Csongrád megyei világnapi ünnepségen a szentesi régióból a Magyar Vöröskereszt ezüst fokozatú kitüntetését Erhardt Árpádné és dr. Abdul Rahim mindszenti önkéntesek, bronz fokozatú kitüntetést Hajdú Péterné derekegyházi önkéntes, Tóth Sándorné és Horváth Lajos szentesi segítők vehették át.

A kitüntetetteknek ezúton is köszönjük segítő munkájukat, a vezetőség nevében:

Dr. Molnár Gyula elnök
Agócs Lászóné területi vezető

2011. május 13.

Őszig bekamerázzák a várost

25 millió forintot szán az önkormányzat a helyi térfigyelő rendszer kialakítására. A kamerák felszerelése mellett szakmai érvek szólnak – tudtuk meg Balogh-Szabó Imre rendőrkapitánytól. A kapitányság vezetője érdeklődésünkre elmondta, a megye többi nagyobb városában már kiépültek a térfigyelő hálózatok, ezért az utazó bűnözők célpontjává vált Szentes és környéke. Ez meg is látszik a statisztikán, amely szerint tavaly 43 százalékkal nőtt a jogsértések száma. Megszaporodtak a színesfémlopások, az autófeltörések, és az olyan vagyon elleni bűncselekmények is, ahol a vidéki elkövetők hivatalos személynek adták ki magukat, és így jutottak be a gyanútlan sértett otthonába. Még arra is volt példa, hogy a besurranók rendőrként mutatkoztak be, és azt mondták, hamis bankjegyeket keresnek.

Muszáj fejlesztenünk, különben lemaradunk. A bűnözők arra veszik az irányt, ahol még nem épült ki a közterületi kontroll. Egyértelmű tehát, hogy nem csupán a bűncselekmények felderítésénél fontos egy térfigyelő rendszer, hanem a megelőzésben, hiszen a korszerű kamerákkal akár 1,5 kilométerre is ellátunk, és a szerkezet 360 fokban mozgatható – hangsúlyozta a kapitány. Hozzátette, bővíthető rendszert kívánnak létrehozni, amelyhez olyan közterületen elhelyezett kamerák is csatlakoztathatók, amelyek telepítését magánszemélyek vagy vállalkozások finanszírozzák. A rendhagyó felhívásra eddig tízen jelentkeztek, de még bővülhet az igénylők köre.

A város által biztosított pénzügyi keretből 13-15 kamerát vásárolhat a város, a közbeszerzés folyamatban van. A figyelőpultot a kapitányság ügyeletén alakítanák ki. Ami már eldőlt, hogy a ki- és bevezető utakat, a városközpontot és a Jövendő utcai parkolót is be fogják kamerázni, de a pontos helyszínekről csak azután döntenek, ha a lakossági és vállalkozói igényeket is megismerték. Balogh-Szabó Imre lapunknak úgy fogalmazott, ha őszre elkészül a térfigyelő rendszer, elégedett lesz. A végső cél pedig az lenne, hogy a kapitányság alá tartozó összes településen legyen 1-2 kamera, amik szintén bevonhatók a kiépítésre váró rendszerbe.

B.D.

2011. május 13.

Fürdőszobát adtak át

Felújítás a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályon

A Születés Hete Fesztivál programjai között szerepelt szülőszoba látogatás a Dr. Bugyi István Kórházban, s ezzel párhuzamosan átadták a Szülészeti-Nőgyó-gyászati Osztály megújult fürdőszobáját. A felújításba a kórház szakemberein, munkatársain kívül közcélú munkások is bekapcsolódtak tavaly. A rekonstrukció keretében megújultak a fürdőszobához kapcsolódó víz-, villanyszerelési bekötések és szerelvények, valamint kicserélték a teljes burkolatot. A közel 700 ezer forintos felújítás támogatására még tavaly tett ígéretet Szirbik Imre polgármester, aki lapunk érdeklődésére elmondta: A jövőben is kíván az önkormányzat segíteni, hogy miben segítsenek, azt a sorrendet az intézmény szakmai kérdései döntik el. A város költségvetési lehetőségei sem túl tágak, így az intézmény menedzsmentjével közösen rangsorolniuk kell a feladatokat.

2011. május 13.

Miniszteri-díj az Év rendőri vezetőjének

A rendőrség berkein belül a legmagasabb szintű elismerésnek számító Miniszteri-díjban részesítette Pintér Sándor belügyminiszter Tyityán László alezredest, a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetőjét. Az Év vezetőjének választott alezredes szerint a díj arra kötelez, hogy eredményességében, hatékonyságában a városi kapitányság megőrizze az évek során kivívott rangját a megyében.

2011. május 13.

Árzuhanás az ingatlanpiacon

Egyre többen szeretnének megszabadulni lakóingatlanuktól, de nehéz vevőt találniA megyében egyedüliként válságsújtott kistérségnek minősítette a szentesit az OTP Jelzálogbank napokban kiadott értéktérképe, amely a lakóingatlanok piacát mérte fel. Nálunk 15 százaléknál nagyobb mértékben estek az árak 2008 óta, ugyanakkor a négyzetméterenkénti átlagár egyelőre a szegedivel egy szinten maradt. Balázs Erika szerint a házaknál szinte zuhantak az árak.

2011. május 13.

Főzzünk játszóteret!

Vonalkódok gyűjtésével és leadásával játszóteret nyerhet Szentes. Az eddig összegyűjtött Delikát 8 vonalkódok régiós sorsoláson vesznek részt. Több mint 70 kg mennyiségének megfelelő, a termék csomagolásáról kivágott vonalkódot küldtek a polgármesteri hivatalba a lakók, az intézmények és a helyi bankok kollektívái. Ezzel azonban a verseny még nem ért véget. Az országos sorsolás augusztusban lesz, amikor a legnagyobb mennyiséget beküldő település nyerhet játszóteret. A Delikát 8 csomagolás vonalkódjait, a polgármesteri hivatal portáján a gyűjtődobozba lehet elhelyezni.

2011. május 13.

Erdélyben is Lóháton…

Először mutatkoztak be magyar terápiás lovasok - a szentesi Jó Úton-Lóháton Alapítvány képviselői - hazánk határain kívül. A szervezet sikerei már nem ismeretlenek környékünkön, de országhatárainkon kívül sem. Dolgoztunk már együtt olasz, török, román és tengerentúli partnerekkel is. 2010 őszén újabb felkérést kaptunk egy erdélyi szervezettől a lovasterápia módszerének tanítására, az ezzel kapcsolatos ismeretek átadására a Romániában, Nagyenyeden működő Hip-Tep Egyesülettől, melyet Együttműködési Megállapodásban is rögzítettünk. Partnerszervezetünk a kolozsvári székhelyű Közösségért Alapítvány támogatásával rendezte meg első Lovasterápiás Rendezvényét, melyre meghívást kaptak alapítványunk szakemberei, valamint lovasai.

A projekt első napján, május 7-én szakmai tanácskozás, tapasztalatcsere folyt, amelyen a partnerszervezet képviselői, Bíró Attila kolozsvári válogatott lovas és a Jó Úton képviseletében Rigó Tiborné, a szervezet titkára, valamint Piti Irén lovaste-rapeuta vett részt. A délután a gyakorlásé volt, lovasaink megbarátkoztak az országunkban tréningezett terápiás lóval, Emesével. A második napot, alapítványunk lovasai játékos ügyességi feladatokkal kezdték, majd a helyi lovasok bemutatója következett. A programot Benedek Antal, Horváth Zsolt, Seres Ferenc egyéni, majd páros lovastorna bemutatója zárta. A meleg fogadtatás, a csodálatos környék bejárása a sikeres bemutatkozással felejthetetlen élmény marad mindannyiunknak.

Piti Irén

2011. május 13.

Most megmutatták magukat

Fergeteges cigánytánccal léptek fel a Petőfi és a Klauzál iskolák diákjaiAz Egységes Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai arra vállalkoztak, hogy olyan gyerekeknek adnak bemutatkozási lehetőséget, akik valamilyen problémával küzdenek. A szereplőknek szinte biztosan kellemes emlékeik lesznek a Dózsa-házban működő Közösségi térről, ahol többen első sikerélményüket szerezték közönség előtt.

Első látszatra semmi különleges nem történt a Most megmutatom magam című fesztiválon, hiszen gyerekek, ovistól a tizenévesig felvillantották tehetségüket egy-egy műsorszám erejéig.

2011. május 13.

A csodálatos rockabilly

Tagadom, hogy a rock and rollnak nevezett őrületet az újdonsült magyar "tértulajdonos" Elvis Presley szabadította volna a világra! Különösen azóta vagyok hitetlen, amióta a rock and roll ősének számító rockabilly (gondoljunk pl. a balesetben fiatalon elhunyt Buddy Holly tempós nótáira) felébredt az ötvenes évek vége óta tartó Csipkerózsika-álmából, mi több: úgy két évtizede Magyarországon is újjászületett!

Gitár, nagybőgő (véletlenül sem basszusgitár!) és dob a klasszikus trió-felállás. Ezt követi az 1998-ban alakult Mystery Gang is. Nem az egyik, hanem A legjobb magyar rockabilly banda! Vén rocker létemre képes voltam végigtáncolni (egyebek mellett) néhány Sziget-koncertjüket, úgyhogy tudom, mit beszélek!

Azt is tudom (tény), hogy a rendszerváltás után egzisztáló magyar lemezkiadók nem ismerték fel a bennük rejlő üzleti lehetőséget. (Nem is értem a dolgot. Vagy mégis?) Az első "bakelit" kislemezt a japánoknak, az első CD-t az angoloknak, a másodikat az amerikaiaknak, a harmadikat pedig a németeknek engedték át. Csupán 2010-ben jött ki az első magyar nyomatú Mystery Gang-album Live and Wild címmel, addig azonban keresztül-kasul turnézták a világot.

Fergeteges koncerteket adtak mindenütt, korabeli amerikai, immár klasszikussá vált rockabilly slágerekkel és saját szerzeményekkel vegyes műsoraikkal. Szédítő ritmust diktálnak, amit képtelen egy helyben állva hallgatni, akinek nem víz csordogál az ereiben! Ismernek minden trükköt, amit valaha kitaláltak ebben a műfajban. A hangulat tetőfokán Singer megpörgeti a nagybőgőjét (anélkül persze, hogy kiesne a játékból), majd egyéb cirkuszi mutatványokat is végrehajt vele, miközben vigyorog, akár a töklámpa. Ilyenkor teljes életnagyságban csodálhatjuk meg elálló füleit, hiszen ha akarjuk, ha nem, csak rá figyelünk. Megéri, mert hatalmas fazon!

Nos, ez a Mystery Gang lép fel Szentesen május 20-án, pénteken 21 órától a Graffiti Klubban. Gyerünk, táncra fel!

Olasz Sándor

2011. május 13.

Közös kiállítás

Kulbert György és Tóth József közös kiállítása nyílik május 21-én, szombaton 15 órakor a városi könyvtárban. A kiállítók munkái fából készültek. A tárlatot megnyitja Szemerédi Endréné. Az alkotók tárgyait június 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők nyitva tartási időben.

2011. május 13.

Országos sikerek a Kosztában

Hagyományosan májusban zajlik a Curie Környezetvédelmi Verseny országos döntője. Idén a Koszta-iskola két felsős csapata jutott be a végső megmérettetésbe. A Szolnoki Főiskolán megrendezett döntőben két kategóriában díjazták a tanulókat.

Dokumentum kategória: 2. Halász Ákos, Kertész-Kovács Antal, Király Máté (6. osztály, felkészítő: Fekete Zoltán – Kolláth Edit). Országos 3. helyezés: Bubori Patrik, György Attila, Kovács Ágnes (8. oszt., fk.: Balogh Terézia – Fekete Zoltán – Szemerédi András). Összesített kategóriában az említett csapatok az országos 7. és 13. helyet is megszerezték.

A Zrínyi Ilona matematika-verseny megyei döntője is sikeres volt. A 3. évfolyamon 2. helyezettek: Szilágyi Anna és Urbancsok Evelin (fk.: Olsákné Kóczán Gabriella – Fekete Tamás – Slégerné Szalai Irén).

A Budapesten megrendezett Bókay Árpád országos biológiaverseny döntőjébe iskolánkból 6 tanuló jutott be. Közülük Sántha Bence (7. o.) országos 2., Sipos Elmira pedig 5. lett (mindkét tanuló felkészítője Janiga Lászlóné).

A Mozaik Kiadó tanulmányi versenyein az országos döntőben 21 fő bizonyíthatta kiváló felkészültségét iskolánkból. A 3-4. osztályos anyanyelvi versenyen országos 1. helyezett Sarkadi-Nagy Lívia (fk.: Olsákné Kóczán Gabriella), 2. helyezett kémiából a 8. osztályos Bubori Patrik (fk.: Balogh Terézia).

Az iskola megkapta a Mozaik Kiadó különdíját.

Az iskola munkaközösségei

2011. május 13.

Újra Kihívás Napja

Versengés a legsportosabb település címéért

Szentes a kezdetektől részt vesz a Kihívás Napja sporteseményen. A 21. alkalommal, május 18-án, szerdán is legalább 15 perces sportprogrammal versengenek Magyarország legnagyobb szabadidősportos rendezvényén városok és falvak az Ország Legsportosabb Települése címért. A Kihívás Napja célja, hogy a lakosság körében kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz. Ahhoz, hogy Szentes idén is jól szerepeljen arra van szükség, hogy minél többen, minél több 15 perces sporttevékenységet végezzenek ("Sportaktivitásnak" a legalább 15 perc pulzusnövelő mozgás értendő), és azt regisztrálják. Ezután a résztvevők számát jegyezzék le, és adják le a programszervezőknek, vagy a Dr. Papp László sportcsarnokban, telefonon a 311-032-es számon.

Kérjük, a városi programokon túl – 0–21 óráig – szervezzenek az intézményekben, egyesületekben olyan rendezvényt, amellyel elérhetjük, hogy a játék és a sport ne csak e napon legyen fontos.

A szervezők kérik, hogy minél több 15 perces kitartó mozgás teljesítésével növeljék az esélyt, hogy városunk a legjobbak között szerepelhessen.

Az esemény honlapján (www.kihivas-napja.hu) folyamatosan, élő internetes közvetítés látható majd, ahol sportemberek vezetésével mozgásos órákat sugároznak. Az adást bárki megnézheti, csak internet-kapcsolatra van szükség.

2011. május 13.

Itt a zumba-láz

Komlósi Orsolya óráiról a fiúk még hiányoznakMég ki sem lábaltunk a salsa-őrületből, máris itt van az új fitnesz-tánc divat, a zumba. Olyan latin táncok világába vezet, mint a salsa, csacsacsa, merenge, bachata, rocky, cumbia, vagy a ca-lipso és még sorolhatnánk. Nem aerobik, s bár táncnak sem nevezhető, azért inkább tánclépéseken alapuló mozgásforma a zumba, amelyben a party-feeling kialakítása a lényeg. Magyarán: ne az izzasztó mozgásra figyeljen a résztvevő, hanem érezze jól magát, miközben azért persze rendesen átmozgatja testét. 4-500 kalóriát is elégethetünk a zumba-órákon, de a gyakorlottabbak akár ezret is a táncteremben hagyhatnak ezekből a nemkívánatos "egységekből". Kolumbiából ered a zumba. Egy bizonyos Beto Perez aerobik oktatónak köszönheti a világ, miután egy órájára elfelejtette elvinni megszokott zenéjét, így - minthogy csak ilyen volt az MP3-lejátszóján - latinos ritmusokra volt kénytelen rögtönözni.

Mindez április óta városunkban is elérhető, akik e dél-amerikai divatnak hódolni akarnak, már Komlósi Orsolya óráin is megtehetik. A fiatal oktató abban látja a zumba-láz terjedésének okát, hogy közeledik a bikini szezon, jól jön ilyenkor egy kis alakformálás, ráadásul kellemes nyári hangulat részese is közben a zumbázó. Az egzotikus szigeteken honos táncokhoz populárisabb, aktuális slágereket, de régebbi, sőt kevésbé ismert zeneszámokat is válogatott Orsi, hiszen azokat az ismeretlen tánc hozza magával. A fővárossal ellentétben nála, a Móricz művelődési házban csak nők látogatják a zumba-órákat, sajnálatosan, hiszen az erősebb nem képviselői is rendelkezhetnek a szükséges ritmusérzékkel és állóképességgel.

Zumba-oktató oklevél birtokában hirdeti óráit, mint megtudjuk tőle: már vannak helyek Európában, ahol el lehet végezni ilyen tanfolyamot. Neki szerencsére idehaza sikerült, de nyáron Amerikában képezi tovább magát.

D. J.

2011. május 13.

Szentesről a válogatóba

Április 24-én játszották le a futsal NB II Kelet-Nyugat női válogatott mérkőzést. A gyöngyösi derbin 3–2-es eredmény született a nyugatiak javára. A mérkőzés apropója: a keleti csoport válogatottjába két szentesi hölgy is meghívást kapott. Név szerint: Csonka Szilvia és Kotvics Edina.

A Varga Zsolt edző vezényelte csapat mára kezd igazán összeérni. A lányok jelenleg a 12-es csoport felsőházában a 3. helyet foglalják el, szorosan az első és második helyezett mögött. Úgy, hogy az utolsó fordulóig (Berettyóújfalun játsszák) még minden nyitott.

És a hölgyek. A 24 éves Szilvia 11. éve bűvöli a labdát. Füves pályán kezdte, később áttért a futsalra. A csapat oszlopos tagja, megjárta velük az NB I-et is (azt mondja: három gyönyörű év volt), aztán maradt a másodosztály.

– Három évvel ezelőtt térdsérülés miatt pihentetnem kellett. Visszatérve új lendülettel fogtam a munkához. Bízom benne, hogy a sérülésem nem újul ki, hiszen rutinommal, tudásommal szeretném a szentesi csapatot erősíteni – mondja.

– Milyen volt a kupadöntő?

– Nagyon jó érzés volt címeres mezben több száz néző előtt focizni. Sportpályafutásom csodás állomása ez, végül is egy szép álom valósult meg vele.

Szilvia egyébként családi vállalkozásban dolgozik, mellette tanul, szabadidejében pedig – mit is csinálhatna mást! – focizik.

Kotvics Edina még csak 16 éves, a Boros Sámuel szakközépiskola 10/B osztályos tanulója. A nagy lövőerejéről ismert, technikás játékos nyolc éve futballozik versenyszerűen. Fábiánsebes-tyénben ő is a füves pályán kezdte, később a teremfocit választotta. Miért is? Imádom, mondja.

– És a válogató?

– Természetesen örültem a felkérésnek. Izgatottan vártam a címeres mezben való bemutatkozást. Nagyon jó volt!

– A folytatás…

– A bajnokságban célunk a tisztességes helytállás. Őszszel pedig továbbra is szentesi színekben szeretnék játszani.

(lovas)

2011. május 13.

Mélyebb lesz a 210-es

Határidőre, vagyis május végére befejezik a 33 méteres medence átalakítását – a részben feszített víztükrű medence 25 centivel mélyebb lesz, mint korábban, és a vízforgató kapacitását is megduplázzák.

Félidejénél tart az uszoda 33-as medencéjének felújítása. A kivitelezési munkákkal a tatabányai Dialcont Kft-t bízták meg, a szükséges átalakításokra 31,5 millió forintot fordít az önkormányzat. A cég ötéves jótállást vállalt. Amikor szerdán megnéztük az építkezést, megtudtuk, hogy a műkőszegély levágása és a vasbetonból öntött fal elbontása a vártnál nehezebben haladt, ezért csak gépház felőli oldalon készül el a hét végére az új vályús szerkezet, amelyre végül műanyag taposórács kerül.

Ez lesz az egyik újdonság, vagyis az úgynevezett felső vízelvezetés, így a medence részben feszített víztükrű lesz. A gépészeti részen is folyamatban vannak a földmunkák: a fejlesztés során növelik a vízforgató kapacitását, az eddigi 90 helyett 190 köbméter vizet forgat majd a berendezés óránként. A medencetér a két hosszú falán 11-11 vízbefúvót helyeztek el, ezeket május végén leburkolják. A mélysége miatt 210-esnek is nevezett medence az átalakítás után 25 centiméterrel mélyebb lesz.

– A feltárások során nem találtunk egyéb problémát, így tartani tudjuk az eredeti ütemtervet, május végéig elkészülünk a korszerűsítéssel – nyilatkozta lapunknak Kirschner József, a kivitelező cég építésvezetője. Érdeklődésünkre elárulta, optimális esetben 2-3 napig tart a próbaüzem, majd egy akkreditált labor vízmintát vesz a medencéből, és ennek eredményétől függ, hogy mikor adja ki a működtetéshez szükséges engedélyt a tisztiorvosi szolgálat. Később – amikor már a fürdővendégek is használni fogják a medencét – újból ellenőrizni fogják a vízminőséget. Az igazi főpróba várhatóan a strandnyitó lesz, amit június 12-én, vasárnap rendeznek 9 órai kezdettel.

Kép és szöveg:
B. D.

2011. május 13.

Országúti túra

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Dobos András-közlekedési, országúti gyermek és családi kerékpártúrát május 21-22-én. Az úti cél a szarvasi ifjúsági tábor.

Az indulás napján, május 21-én 8 – 8.15 óráig gyülekező a Kiss Bálint iskola előtt. 8.30-kor indulás. Védősisak és láthatósági mellény használata ajánlott. A programok között lesz városnézés, múzeumi látogatás, KRESZ-teszt, kerékpár ügyességi verseny és sok más egyéb. A túrára jelentkezhetnek általános iskolások a saját iskolájukban, mások a Szabadidős SK Tóth J. u. 28/A alatti helyiségében szerdánként 15–17 óra között személyesen vagy a 314-995, 20/378-3840 számon.

2011. május 13.

Az Árpád Kupán úsztak

Alsó sor balról: Orbán Réka, Kondorosi Gréta, Dudás-Szabó Dóra, Héja Gabriella.
2. sor: Gulyás Andrea, Héja Ágnes, Szabó Flórián. 3. sor: Sarusi-Kis Adél, Lantos Xénia, Szabó Réka, Csatlós Vanda, Dudás-Szabó Kata, Felső sor: Vidovics Milán, Paulovics Tamás (edző), Erdélyi Bence
Meghívásos országos versenyt rendeztek Hajdúszoboszlón, Árpád Kupa elnevezéssel. Április 30-án és május 1-jén az alábbi érmes és pontszerző helyeket érte el a Szentes Városi Úszó Club: 200 m pillangón 1., 200 m háton, gyorson 2., 200 m mellen 3. Erdélyi Bence (95), 200 gyorson 4. Sarusi-Kis Adél (97), 5. Héja Ágnes (98), 6. Kondorosi Gréta (99). 200 m mell: 3. Kondorosi, 4. Héja, 5. Sarusi-Kis, 6. Szabó Réka (99). 200 m pillangó: 3. Héja, 5. Sarusi-Kis.

A női 4x100-as vegyesváltó 4. helyen ért célba, Sarusi-Kis, Szabó, Lantos, Csatlós Vanda összetételben. A pontversenyben a szentesi egyesület 24 csapat között az értékes 8. helyen zárt.

Az úszóklubbal kapcsolatos információ: őszre tolódik a sokak által várt, hagyományos Óvodától az olimpiáig elnevezésű verseny. A torna a medence felújítási munkálatai miatt került ki a tavaszi versenynaptárból, melyre Egertől Aradig számos klub nevezte be versenyzőit az elmúlt 15 évben. A kényszerű halasztás ellenére már több egyesület is jelezte őszi részvételét.

2011. május 13.

Vereség az utolsó percben

Az utolsó percben szerzett találattal vitte el a három bajnoki pontot a Baks csapata a Pusztai László Sporttelepről a megyei másodosztályú labdarúgóbajnokság legutóbbi játéknapján. A Szentesi Kinizsi a Poszler – Nagy A. (Kánvási), Vincze, Tihanyi, Németh, Debreczeni, Tóth (Páger), Nagy I., Gránicz, Halmos, Juhász összeállításban kezdte a mérkőzést, és nem sokkal később akár a vezetést is megszerezhették volna a mieink, ám Deb-reczeni lövését védte a vendégek kapusa. A 9.percben viszont már a Baksnál volt az előny, de a félidő közepén Nagy István átadását Debreczeni a hosszú sarokba lőtte, továbbra is nyílttá téve ezzel a meccs hátralévő részét. – Többet birtokoltuk a labdát, úgy érzem helyzeteink is inkább nekünk voltak – mondta Bozóki Zoltán, a Kinizsi vezetőedzője a mérkőzést követően. A 90. percben azonban egy beadást követően a megpattanó labdát a vendégek csatára Poszler mellett a kapuba kotorta, eldöntve ezzel az összecsapást. – Inkább döntetlen ízű meccs volt nyilatkozta Bozóki. – A hosszabbításban még egyenlíthettünk volna, sajnos a gólvonalról tisztázni tudtak a vendégek. Sajnálom a 2–1-es vereséget, mert ezzel kilenc mérkőzéses hazai veretlenségi sorozatunk szakadt meg. Igyekszünk javítani, kezdődik a felsőházi rájátszás-sorozat második fele, szeretnénk ponttal hazatérni vasárnap Szatymazról.

A mérkőzésen biztosan nem játszhat Bordács, akit korábbi piros lapja miatt három mérkőzésre tiltott el a Fegyelmi Bizottság. Sikeresebb hétvégét zártak az ifjúságiak, akik 3–1-re győztek le idehaza a Baksot.

H.V.

2011. május 13.

A jövőért dolgoznak

Egy esztendeje választották meg a Szentesi Vízi-sportért 2006 Alapítvány elnökének dr. Dömsödi Józsefet. Az elnökkel az elmúlt év eredményeiről, sikereiről és a továbblépési lehetőségekről beszélgettünk.

– Úgy érzem, a jelenlegi gazdasági helyzetben sikeresnek mondható az alapítványunk működése – kezdte dr. Dömsödi József. – Már tavaly is sikerült a személyi jövedelemadó felajánlható 1 százalékából részesülnünk, de mindezek mellett örömmel vettük magánszemélyek hathatós segítségét. Természetesen idén is várjuk a felajánlásokat. Számos pályázatot nyújtottunk be a minisztériumhoz és az önkormányzathoz. Szép szokássá vált, hogy a mérkőzések előtt köszöntjük emlékezetes évfordulók, jubileumok, események apropóján jelenlegi és egykori kiválóságainkat, de megemlékeztünk elhunyt sporttársainkról is.

– Márciusban módosították az alapító okiratot. Mivel egészítették ki a korábbi szöveget?

– Fontos célnak tartjuk, és ezért emeltük be az alapító okiratba többek között azt, hogy az alapítványunk – tehetségeink itthon tartása végett – támogatja a fiatal sportolóink tanulmányait. Segíteni szeretnénk nekik a felkészülésükhöz szükséges eszközök, felszerelések megvásárlásában, de támogatjuk a vízilabda klub kiemelkedő, nemzetközi rangú és színvonalú, helyi lebonyolítású, meghívásos tornáin, rendezvényein való részvételt részben vagy teljes egészében.

– Mi volt az, ami korábbi terveiből nem valósult meg?

– Szerettem volna mindenki számára megvásárolhatóvá tenni az úgynevezett Vízcsepp-jegyeket, mellyel az alapítványt, rajtunk keresztül pedig a klubot támogathatta volna bárki, ám ezeknek a jegyeknek a bevezetésére nem került sor.

– Az alapítvány elnökeként hogyan vélekedik a férfi felnőtt csapat jövőjét érintő nyugtalanító hírekről?

– Örömteli lenne, ha klubunk illetve a MetalCom, a Hungerit és a Bodrogi Bau kapcsolata tovább folytatódna. Az alapítvány a klub elnökségével karöltve azon dolgozik, hogy az OB I-es férfi csapatunk mindennapos gondjai megszűnjenek, és a szentesi vízilabda hagyományainak és tradícióinak megfelelően a jövőben

is az élvonalban szereplő együttesünk legyen. A Szentesi Vízisportért 2006 Alapítvány elnökeként azt ígérhetem, hogy mindent megteszünk ezért, hiszen a férfi szakágnak – a nőihez hasonlóan – az OB I-ben van a helye.

Hering Viktor

2011. május 13.

Gila Nóra ezüstje

A judo diákolimpia országos döntőjében, a budapesti BHSE csarnokában –78 kg-ban 2. helyezést ért el Gila Nóra (Pollák DSE). Edző: Kalydy Zoltán, testnevelő Tordai Árpád (HMG).

2011. május 13.

A Discos Travellel nyaralhatnak!

Öt hétig, március 25-től április 22-ig tartott lapunk és a Discos Travel Utazási Iroda játéka. Az újságban megjelent keresztrejtvény megfejtése, sorrendben:

Adria gyöngyszeme, Horvátország; Törökország, híd Európa és Ázsia között; Görögország, Rodosz középkori óvárosa; Bulgária, Rózsák földje; Húszéves az utazási iroda. A Discos Travel 2 db 10 ezer forintos utazási utalványt ajánlott fel.

Elérkezett a sorsolás ideje! A számtalan helyes megfejtő közül Héjja Erikának (Apponyi tér I. ép.) és Kósa Imrének (Schweidel u. 3.) kedvezett a szerencse. A nyerteseket levélben értesítjük. Az utazásra szóló utalványt a Kossuth tér 4. szám alatt található irodában vehetik át olvasóink.

2011. május 13.

Pótfűtés

Egy hipermarketben vásároltam, amikor felfigyeltem egy nőre, aki négy kisfiú kíséretében, egy kisbabával és egy bevásárlókocsival evickélt a polcok között. A gyerekek percenként hatszor csimpaszkodtak anyjukba "Anyu, anyu!" felkiáltással. Az anyukának szemmel láthatóan kezdett fogyni a türelme, és rájuk ripakodott:
– Idefigyeljetek, mostantól legalább tíz percig nem akarom azt hallani, hogy anyu! Rendben?
A gyerekek elhallgattak, majd egy kis idő múlva az egyik megrángatta anyja szoknyáját:
– Elnézést, asszonyom!

2011. május 13.

Kis kukta

  • Cseh burgonyatekercs
  • Vitaminfelfújt
2011. május 13.

Koszta kiállítás

"Kenyni muszáj!" – Koszta József képei magángyűjteményekből címmel nyílik kiállítás a Múzeumi Világnapon, május 18-án, szerdán, 16.30-kor. A tárlatot dr. Nagy Imre művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Közreműködik Andor Csilla, a Lajtha László zeneiskola tanára. A kiállítás létrejöttében segítséget nyújtott Szabó Antal. A tárlat a Megyeházán, július 2-ig tekinthető meg.

2011. május 13.

Kezdődhet a cirkusz

Nem elég elkápráztatni a közönséget, egy vándorcirkusznál mindenhez konyítani kell egy kicsit – avat be a fiatal sátormester, miközben a 35 méter átmérőjű, 1500 néző befogadására alkalmas sátor 16 méteres tartóoszlopai az ég felé emelkednek a Magyar Nemzeti Cirkusz szentesi táborában. Harmadik éve ő felel a sátorállításért, azért, hogy mind a 150 cölöpöt rendesen leverjék, hozzájuk a ponyvát kifeszítsék. Olykor kiabálva irányítja a többieket, akik nem veszik rossz néven, hogy egy 19 éves, érettségi előtt álló sihedertől kapják az utasításokat. Amint a szerkezet szemmértékre is merőlegesen áll, az ifjú targoncára pattan, végső helyére vontatja a kasszás pótkocsit, majd ismét eltűnik a kamionfalu egyik zugában. Amikor hitetlenkedve arról faggatom, talán kamiont is vezet, megsúgja, hogy persze, de az E- kategóriás jogosítványt még nem szerezte meg, a többit viszont igen. Mást is tud még, de azt egyelőre nem láthatom, csak a műsorban, mert ő az egyik fő produkció, ifjabb Richter József, az artista.

A 70 fős nemzetközi társulat – amelynek svájci, olasz, német és finn vendégművészek is tagjai – szerdán este még Csongrádon lépett fel, csütörtök délután viszont már a Kurca-partján áll a hatalmas ponyvakúp. Idősebb Richter József cirkuszigazgató azt is elárulja, nem hívtak sofőröket a kamionokhoz, családilag oldották meg a 30 szerelvény átköltöztetését. Idén is itt van velük Szandra, az indiai elefánt, aki annak idején Roger Moore-ral forgatott filmet. Amíg a szürke óriás ormányát vakarja, a szomszédban 45 eb csahol, mert az olasz Paulo Folco Európa legnagyobb kutyarevüjét hozta el Szentesre. A Donnert család arab telivérei is készülődnek – kezdődhet a cirkusz.

Kép és szöveg:
Bíró Dániel

2011. május 13.

Intelligens iskolák

Intelligens iskola létrehozása a célja annak az informatikai fejlesztésnek, amire 56 milliós támogatást nyert az önkormányzat – jelentette be Szabics Aranka a projektnyitó rendezvényen. Az elnyert összeg segítségével nem csupán korszerű multimédiás gépparkkal szerelik föl az önkormányzati fenntartású iskolákat, hanem a pedagógusokat is továbbképzik. Várhatóan augusztusra érkeznek meg az eszközök, s ezután iskolánként legalább 15 tanárnak részt kell vennie a tízszer 50 perces tanfolyamon, ahol elsa-játíthatják a berendezések használatát. A projektnyitón Szirbik Imre polgármester kiemelte, az új technika esélyt ad az oktatás fejlesztésére, az interneten elérhető és a képzésbe bevonható sok ismeret pedig ötleteket és új gondolatokat ébreszt majd a fiatalokban. 32 interaktív táblát, 95 számítógépet és egyéb informatikai berendezéseket kapnak az intézmények.

bd

2011. május 13.

Kamera rögzítette a pofont

Közokirat-hamisítás miatt indított büntetőeljárást egy helybéli hölgy ellen a Szentesi Rendőrkapitányság az elmúlt héten. A nő a Bocskai utcában parkolt egy olyan rokkantaknak szóló parkolási igazolvánnyal, amely csak másolat volt, ráadásul nem is az ő nevére volt kiállítva.

Az egyik benzinkúton ütötte meg élettársát egy férfi, mindezt ráadásul a töltőállomás biztonsági kamerája is rögzítette. A felvételeken jól látszik, ahogy a gyanúsított – veszekedést követően – bántalmazza párját, és megüti. A sértett hölgy nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, a férfi ellen súlyos testi sértés miatt folyik nyomozás.

Május 5-én délelőtt, a Tes-cóból szeretett volna fizetés nélkül kihozni ruhaneműket és kozmetikumokat egy hölgy, ám a biztonsági személyzetnek sikerült lefülelnie a tolvajt. Ruházatának átvizsgálásakor hét póló és pulóver került le a gyanúsí-tottról…

Szintén ezen a napon történt, hogy a Juhász Gyula utca egyik házának szobájából, bár a tulajdonosok otthon tartózkodtak, elloptak 23 ezer forintot. Ugyanezen a napon a Terney Béla Kollégiumból tűnt el egy 80 ezer forint értékű laptop.

Brutális mennyiségű, 550 liter gázolajat "szívtak le" ismeretlenek a Téglagyári úti telephelyen parkoló három munkagép üzemanyagtartályából hétfőre virradóra. Egy hét leforgása alatt már a harmadik jelentős mennyiségű üzemanyag tűnt el, lassan ezer ellopott liter fölött járnak a tolvajok.

20 ezer forintot, táskát, bankkártyát és okiratokat loptak el egy hölgytől a Kálvária temetőben. Az asszony kedden látogatott ki a sírkertbe, letette táskáját, és amíg a sírokat rendezte, megszabadították értéktárgyaitól.

H.V.

2011. május 13.

Horváth Tamás: 300!

Az ASI és a BVSC elleni mérkőzését is elvesztette a Bodrogi Bau Szentesi VK férfi vízilabdacsapata. A mieink a fővárosban 11-8-ra, míg május 11-én a ligeti uszodában 10-7-re kaptak ki . Utóbb mindössze – félidőben – egy gólt volt a Vasutas előnye, a harmadik negyedet azonban 4-1-re nyerte a vendégcsapat. – Idény végi játékot produkáltak a csapatok, sok volt a hiba mindkét oldalon – összegzett Tóth László veze-tőedző. – A második negyedben támadásban higgadtabbnak, pontosabbnak kellett volna maradnunk, akkor szorosabb lehetett volna a találkozó. Horváth Tamást azért cseréltem le, mert szerettem volna az utolsó hazai mérkőzésünkön Gál Lajosnak is lehetőséget adni a bizonyításra. Az ASI ellen jobb teljesítményt nyújtottunk, de követtünk el olyan hibákat.

Azért a BVSC elleni derbinek voltak örömteli pillanatai is: a bajnoki összecsapáson Horváth Tamás a 300., míg Szabó Zoltán a 100. első osztályú mérkőzésén szállt medencébe a hazai élvonalban.

A Szentesre két idegenbeli fellépés vár négy nap leforgása alatt; szombaton az OSC ellen játszanak, három nappal később pedig az Újpest vendégeként fejezi be az idei szezont a Bodrogi Bau.

H.V.

2011. május 13.

Családi események

Született: Király Mátyás és Kovács Juditnak Zoé, Balázs Csaba és Komjáthy Tímea Eszternek Boglárka, Anka István és Váczi Tímeának István Konrád, Kovács Gábor és Drahota-Szabó Ágnesnek Aliz nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Szabó Tibor és Fekete-Nagy Ildikó, Tordai Árpád Gábor és Sinka Henrietta.

Elhunyt: Bódi Imréné Szűcs Irén, Solti Sándor, Gere Lajos, Becsei András, Molnár László, Nagy Antal, Mészáros Imréné Bartha Rozália, Tóth János, Csicsvári István.