Református iskoláink a múltban

Az elemi népiskolák története Szentesen (I.)

Református tanítómester és praeceptor (XVIII. sz.)Hazánkban az iskoláztatás a XVIII. század elejéig az egyházak feladatai közé tartozott, az állam nem érdeklődött a közoktatásügy iránt. Ennek első jelei majd csak 1715-ben és 1723-ban mutatkoztak meg, amikor törvényekkel biztosították a király, ill. az állam felügyeleti jogát az iskolákban. A közoktatásügy államosításának nagy lendületet adott a felvilágosult abszolutizmus, melynek uralkodói már a maguk szolgálatába igyekeztek állítani azt a nagy mozgató erőt, mely az alattvalók nevelésében rejlett. Ennek az áramlatnak a hatására jött létre a Ratio Educationis (a nevelés rendszere) 1777-ben, melyet Mária Terézia királynő bocsátott ki. E fontos dekrétum az iskolarendszer kialakulásának kezdetét jelentette Magyarországon.

A korai időkben Szentesen a népoktatás ügyének felkarolása a református egyházhoz kötődik. A helyi egyházközség megalakulása 1543– 1549 közé tehető. Az érintett években – a környék földbirtokosainak példáját követve – a település egész lakossága (mintegy 50–60 család, kb. 300–360 családtaggal) reformátussá lett. A jelzett időszakból nem maradtak fenn iratok, de bizonyosra vehető, hogy szűkebb körben már ekkoriban is folyt valamilyen szintű tanítás, különösen a törökök kiverése után. Ezt támasztja alá Papp Lajos volt református népiskolai igazgató-tanító kéziratban lévő egyháztörténeti munkája, amelyben így írt: – Elődeink az iskolákat mindenkor az egyház veteményes kertjének tartották, ezért azokra minden időben nagy gondot fordítottak. Erre az elmúlt századokban nagy szükség is volt, mivel a török hódoltság utáni időkben az emberek lelke, erkölcse eldurvult. Amint krónikásunk (Béládi István) leírja: "A nép elhitette magával, hogy nem a bölcsességek tanulására született, hanem a baromtartásnak, szántásnak, vetésnek mesterségére, – lévén ez a tartomány a szomszéd töröknek és rácnak gyakori betörése miatt hol pusztulásban, hol futásban, hol nyomorgatásban. Innét van, hogy az itt szülöttek nem katedrára, hanem ekeszarvára és lándzsára neveltettek…" A nép erkölcse lassanként szelídült, a jó tanítók megkedveltették a tudományokat, s a földművelő ember is szívesen adta gyermekét iskolába.

Ugyancsak Papp Lajosnál olvashatjuk, hogy a helyi iskola eredete egyidejű a református hit behozatalával. Az egyház mindenkor nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek oktatására. A XVII– XVIII. századból hiányosak az adataink, de tény, hogy a létszámában megnövekedett és anyagiakban megerősödött egyház mind nagyobb gondot fordított arra, hogy iskolájának élén mindenkor megfelelő tanítók, iskolamesterek álljanak. Ebből a meggondolásból szakított az addig követett szokással, s 1747-ben elhatározta, hogy ezentúl minden második esztendőben a Debreceni Kollégium legjelesebb előmenetelű ifjai közül hív meg egyet-egyet az iskolák igazgatására. Ezeket az ifjakat a két év eltelte után, ha külföldi akadémiára mentek, anyagilag is támogatta, illetőleg fizetéseik ezen "iskolamestereknek jobban megbővíttetett, mint annak előtte". Így jött Szentesre még abban az évben Mák János, kinek vezetése alatt az iskola csakhamar felvirágzott, a tanulók létszáma 117 főre emelkedett.

Más szomszédos városok példájára, ugyanekkor rendszeresítették a praeceptori állásokat. Két felserdült ifjat hoztak a kisebb gyerekek oktatására, akik öregdeák ruhát viseltek, s akiknek az eklézsia ajándékba hosszú mentét készíttetett.

A fiúiskola mellett leányiskolát is működtetett az egyház. Már a XVIII. század elejétől említenek a forrásaink leányiskolai tanítókat. Később összekötötték a kántori hivatallal, vagy pedig a káplánok oktatták a lányokat. 1764. márc. 14-én ki lett hirdetve a templomban, hogy aki nem járatja gyermekét iskolába, annak semminemű halottja tisztességesen el nem temettetik, sem az olyan gyermeknek az úrvacsora ki nem szolgáltatik.

Az oktatásra fordított figyelem meghozta az eredményét: az egyház iskolái olyan kitűnőek lettek, hogy a tiltás ellenére a katolikus szülők is gyakran adták gyermekeiket református iskolába. Az egyházi elöljáróság szigorúan megkövetelte, hogy minden szülő járassa iskolába gyermekét; vagyis 100 évvel megelőzték a tankötelezettséget előíró törvényt.

Az elemi iskolák 1819-ig három osztályosak voltak. A 3. nemzeti iskola elvégzése után a "deák oskolába" mentek, hogy magasabb tudományokra tegyenek szert. A nagyobb és tehetősebb eklézsiákban 1819 őszén az elemi osztályok számát megnövelték eggyel – a 4. nemzeti oskolával. A szentesi ref. egyház elemi iskoláiban a 4. osztályt ekkoriban még nem állították fel, majd csak 1827-ben. Ugyanekkor megszűntették a praeceptorok alkalmazását, és állandó tanítókat neveztek ki. A leányiskolák egész 1874-ig három évfolyamúak voltak, benne ugyanazokat a tárgyakat tanították, mint a fiúiskolákban, kivéve a magyar grammatikát. A XIX. század közepéig a református egyházkerület által 1819-ben megállapított tanterv szerint történt a tanítás, melyet a helyi viszonyokhoz igazítottak. Amikor eljárt felette az idő, és az egyházkerület késedelmeskedett, a helyi tanítók 1858-ban készítettek egy új tantervet, amely 1868-ig, az új népoktatási törvény bevezetéséig maradt érvényben.

(Folytatjuk)

Labádi Lajos