XXXIX. évfolyam 27. szám

2007. július 6.

Kínai kolónia Szentesen?

Mint ismeretes, június 10-én a 2. számú választókerületben a Fidesz-KDNP képviselője szerzett mandátumot. Kálmán János az önkormányzat június 29-i ülésén tette le az esküt. Még a napirend tárgyalása előtt a jobboldal frakcióvezetője, Dongó László arról érdeklődött, van-e valamilyen elmozdulás a főtéri református Nagytemplom beruházásnál. Mint korábban megírtuk, az alvállalkozók levonultak az építkezésről, mert a közbeszerzési pályázatot elnyert Polydom Zrt. nem fizetette ki az elvégzett munkájuk díját.

2007. július 6.

Elbocsátó szép üzenet

Az egészségügyi tárca Szentesre is beköszönt

Számtalan pletyka kering a városban a Dr. Bugyi István Kórház jövőjével, sorsával kapcsolatban. Ezért is történhetett meg, hogy a képviselő-testület júniusi ülésén dr. Várkonyi Katalin főigazgató részletes beszámolót tartott az intézmény súlyos anyagi helyzetéről. Anyagát annak értelmében állította össze, hogy elmondja, melyek azok a tényezők, amelyek idáig vezettek, és melyek azok a lehetőségek, amelyekkel megpróbálják orvosolni a nehéz helyzetet annak érdekében, hogy a szentesi kórház talpon maradhasson, és a lakosság érdekét szem előtt tartva biztosítsa a betegellátást.

2007. július 6.

A fizetős parkolásról

Amint azt előző számunkban már jeleztük, a városellátó intézmény július 5-én megkezdte a fizető-parkolóhelyek üzemeltetését. A képviselő-testület rendeletében meghatározott fizető-parkolóhelyek munkanapokon 8-17 óra között csak érvényes parkoló jeggyel, bérlettel, engedéllyel vehetők igénybe. Az alábbiakban néhány hasznos tudnivalóról tájékoztatjuk olvasóinkat.

2007. július 6.

Amit nem értek

"Itt csak a csoda segít!" Ugye sokszor mondunk ilyeneket, mikor azt látjuk, hogy reménytelenül rosszra fordult az ország lelkiállapota? Talán még arra is gondolunk, hogy egy kiadós, de elviselhető megrázkódtatás kellene ahhoz, hogy minél gyorsabban helyre billenjen társadalmunk ítélőképessége.

Nemrégiben az Ótestamentum egyik nagyon közismert könyvét, a Bírák könyvét tanulmányoztam. Azok szerepét gondoltam újra végig, akik a honfoglalás utáni zsidó népet, illetve a zsidó törzseket szabadították ki morális válságaikból. S mivel ezek az Isten Lelkével megáldott, karizmatikus vezetők a "bíró" elnevezést érdemelték ki maguknak, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha valami isteni szerencse jóvoltából elkövetkezne kis hazánkban a "Bírák kora?"

2007. július 6.

A Dózsa-ház

Hetvcenöt éve épült

A volt Horthy-ház, előtte az Országzászlóval

1927. október 1-8. között Szentesen rendezték meg a Tiszavidéki Mezőgazdasági, Ipari, Kereskedelmi és Kulturális Kiállítást. A nagysikerű bemutatót Mayer János földművelésügyi miniszter nyitotta meg. A kiállítás megtekintésére október 2-án Szentesre érkezett Horthy Miklós kormányzó, a rendezvény fővédnöke is, aki egész nap a városban vendégeskedett.

2007. július 6.

Nemzetközi kerékpárosok

Évfordulók - 2007.

75 éve, 1932. júl. 3-án átvonultak Szentesen a Tour de Hongrie kerékpárversenyzői, összesen 79 kerékpáros.

80 éve, 1927. júl. 5-én elhunyt dr. Mátéffy Ferenc (1856-1927) ügyvéd, lapszerkesztő, Szentes 1902-1918 közötti polgármestere. (1932 óta utca viseli nevét.)

75 éve, 1932. júl. 5-én a Csongrádi úti sportpálya mellett megkezdődött a Horthy-ház (a mai Dózsa-ház) építése. Az építkezést dr. Farkas Béla főispán ünnepélyes kapavágása indította el. A neoromantikus stílusjegyeket hordozó épület terveit Dobovszky József István és Antal Endre szentesi építészek készítették. (Az épület teljes befejezésére majd csak 1937-ben került sor.)

115 éve, 1892 júliusában aratósztrájkok folytak Csong-rád vármegyében.

35 éve, 1972 júliusában a szentesi múzeum alapító-igazgatójának, Csallány Gábornak (1871-1945) a holttestét az egyik felszámolásra ítélt budapesti temetőből Szentesre szállították, és a Kálvária-temetőben helyezték végső nyugalomra. A temetésen koszorút helyezett el a Koszta József Múzeum, a Csallány Gábor Múzeum Baráti Kör és a városi tanács művelődési osztályának képviselője.

Összeállította:
Labádi Lajos

2007. július 6.

Szentesi diákok Finnországban

Szentes egyik testvérvárosa a finnországi Kaarina. A kisváros az ország dél-nyugati részén található, közel Turku városához. A Koszta József Általános Iskola hat évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot egy kaarinai iskolával. Ott dolgozik egy lelkes zenetanár, Ari Hyny-nen, aki nagyon szereti a magyarokat és már többször járt nálunk gyönyörű hangú kórusával.

2007. július 6.

Földvári Nagy István

Képviselők a testületben

A Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület képviselőjeként jutott be a testületbe, listáról. Mint mondja, ma már Pálmások Szövetségeként működnek, pár hete a bíróság is jóváhagyta a névváltoztatást. Az időszaki választásokon az új nevükön indítanak képviselőjelöltet.

- Nevünk változott ugyan, de az elképzeléseink, a várossal kapcsolatosan megfogalmazott koncepciónk, a település fejlődéséért kitűzött célok nem változtak - jelenti ki. - Horváth István képviselőtársammal a testületben megfogadtuk, hogy minden olyan józan gondolatot, elképzelést, ami a város előrehaladását segíti, támogatunk.

2007. július 6.

Hamarosan végeznek a Nagyhegyen is

A városi csatornázási program utolsó szakaszának munkálatai március elején kezdődtek el a Nagyhegyen, s várhatóan augusztus végére elkészül a teljes rendszer. Az építkezés a Nagyhegyszéli és a Kunszentmártoni úton, a Szeszfőzde és Garázs dűlőkön, a Madách, valamint a Kikelet utcákban zajlott és zajlik, igazodva a kijelölt területek beépítettségéhez.

2007. július 6.

Testvérnek és magyar-nak lenni Szentesen

Meghívást kaptam a Művészetek Házába egy kiállításra, amely Újszentes történelmi és néprajzi múltját hivatott bemutatni. Mivel családom Újszentesről jött ide, "otthonról az itthonba", örömmel tettem eleget a meghívásnak. Azért telepedtünk le Szentesen, mivel mert ősöm innen származik.

2007. július 6.

A polgármester fogadóóráján

A nyári szünet előtt utolsó fogadóóráján keresték fel Szirbik Imre polgármestert, országgyűlési képviselőt a saját, illetve a környezetükben élők kéréseit és kérdéseit tolmácsolni kívánók. Különböző problémák megoldásához kértek tanácsot és segítséget a szentesi lakosok.

2007. július 6.

Gyógyszerfüggőség

Az Addiktológia és Drogambulancia sorozata - A dohányzástól a heroinig

A gyógyszerek általában tabletta formájában kerülnek forgalomba, s a függők szájon keresztül juttatják a szervezetbe, esetleg izomba vagy vénába oltják őket. A gyógyszerfüggőség főként az idősebbek körében jellemző, s gyakoribb a nőknél. Vannak olyanok, akik orvosi javaslatra kezdik használni szorongásos panaszok vagy alvászavar esetén, s először a felírt mennyiséget szedik. Később a beteg egyre nagyobb mennyiséget fogyaszt, hogy elérje a kívánt hatást. Sorozatunkban a témáról dr. Szalayné Péter Ildikó addiktológiai konzultáns adott felvilágosítást.

2007. július 6.

Első helyezések matekból

Balázs Barbara egyéniben és csapatban is kiemelkedően teljesít

Néhány héttel ezelőtt hírt adtunk arról, hogy a Horváth Mihály Gimnázium tanulói több nemzetközi, országos és megyei matematika versenyről tértek haza helyezésekkel, amit kimagasló teljesítményeikkel értek el. A különböző csapatversenyeken több évfolyam eredmények alapján szerveződött csoportja a dobogós helyen végzett. Jól szerepeltek a gimnazisták a Kenguru nemzetközi és a Gordiusz országos matematika versenyeken, de a Medvén is megmérettették magukat, Debrecenben.

2007. július 6.

Psycho a strandfürdőben

Hitchcock művével indult a nyári vízimozi sorozat

A ligeti strandfürdőben idén nyáron először rendeztek filmvetítést. A már tavaly is működő vízimozi nyitóelőadásának a szervezők Alfred Hitchcock Psycho című filmjét választották, mely minden idők egyik leghíresebb alkotása. A vetítésen is bebizonyosodott, hogy a rendező fekete-fehér filmjével méltán érdemelte ki a feszültségteremtés nagymestere titulust.

2007. július 6.

Pályázatírókat és tűzoltókat jutalmaztak

Ezen a héten részesítették ismét elismerésben azokat az önkormányzati intézményeknél dolgozó pályázatírókat, akik a jelentősebb pályázatokon munkájukkal pénzt hoztak a városnak. Az alkalmon Szűcs Lajos alpolgármester köszöntötte a kiváló munkát végzett meghívottakat és értékelte teljesítményüket.

Az alpolgármester szavaiban visszaemlékezett arra, hogy mikor a beadott pályázatok számának növelésén gondolkodtak, akkor több variáció merült fel. Ezekből a pályázatírók érdekeltté tételét találták a legjobbnak. Egyrészt azért, hogy érezzék munkájuk súlyát, másrészt azért, hogy a város is profitáljon. S ha megnézzük a benyújtott pályázatok összességét, illetve azt, hogy menynyit nyertünk, akkor kiderül, hogy jelentősek a megpályázott és megnyert összegek - mondta. Összesen 56 pályázat készült el, mellyel hozzávetőlegesen 362 millió forintra pályáztak. Ebből 24 nyert és 74 millió forintot hozott a városnak, mely jelentős öszszeg és siker.

A pályázatok elkészítése ma már egyre bonyolultabb és szerteágazóbb, tehát egyre többet kell velük foglalkozni - mondta Szűcs Lajos, aki minden jelenlévőt arra kért, hogy továbbra is kísérje figyelemmel az egyre nagyobb számban megjelenő pályázatokat, hiszen munkájukkal továbbra is elősegíthetik a város fejlődését.

Majd az országos tűzoltóversenyen csapatban elért harmadik helyezésükkel eredményesen szereplő tűzoltók kimagasló teljesítményének, és szakmai munkájának elismerése következett. A csapat tagjai Kálmán Rajmund tűzoltószázados, Tóth Zoltán tűzoltó törzszászlós, Balázs Csaba, Mészáros Tamás, Sárközi András és Vida Szűcs Sándor tűzoltózászlósok voltak. Gépjárművezető kategóriában, egyéni versenyben pedig első helyezést ért el Vida Szűcs Sándor.

Cseh-Lakos

2007. július 6.

Könyvtári beszámoló

A Szentes Városi Könyvtár Kht. 2006. évben is biztosította a könyvtári szolgáltatásokat. A könyvtár állománya a 2006. december 31-i állapot szerint 90 996 könyv és bekötött folyóirat, 10 egyéb (pl. földgömb), 333 CD-ROM, 97 DVD, 856 CD (hangzó) és 106 db videokazetta, összesen 92 398 db dokumentum. Nettó 4 millió 741 ezer forintot fordítottunk beszerzésre és folyóiratok előfizetésére. Az év folyamán a regisztrált könyvtárhasználatok száma 83 ezer 881 volt, a kölcsönzött és helyben használt dokumentumok száma 132 ezer darab. A könyvtár 2006. évi közhasznúsági jelentése és mérlege a helyszínen (Kossuth u. 33-35. sz.) valamint a www.vksz.hu honlapon olvasható.

A 2006. évi beszámoló adatai, melyek ezer forintban értendők. Eszközök: befektetett eszközök 123836, forgóeszközök 12636, aktív időbeli elhatárolások 880, eszközök összesen 137352. Források: saját tőke 4923, kötelezettségek 6045, passzív időbeli elhatárolások 126384, források összesen: 137352. A Közhasznú eredménykimu-tatás adatai: A: Összes közhasznú tev. bevétele 73135, B: Vállalkozási tev. bevétele 21869, C: Összes bevétel (A+B) 95004, D: Közhasznú tev. ráfordításai 72591, E: Vállalkozási tev. ráfordításai 21210, F: Összes ráfordítás (D+E) 93801, G: Adózás előtti vállalkozási eredm. (B+E) 659, H: Adófizetési kötelezettség 44, I: Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H) 615, J: Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D) 544.

2007. július 6.

Adó-infó

Törőcsik Norbert rovata

Számla és nyugta vásárlása

Mint ismert július 1-jétől megszűnik a 2007. január 1. előtt legyártott nyugta és számla nyomtatványok forgalmazhatósága; azok csak 2007. december 31-ig használhatók fel. A január 1-je előtt előállított és nyilvántartásba vett nyomtatványokat a felhasználóknak december 31. napjával le kell zárni és selejtezni kell a megfelelő szabályok szerint. Azokat a nyomtatványokat melyeket nem használtak fel, az előállítóknak, az értékesítőknek és a felhasználóknak - utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan, a rájuk vonatkozó selejtezési szabályoknak megfelelően - 2008. január 31-ig kell selejtezni.

2007. július 6.

Vízimoziban

A ligeti strandfürdőben az 1996-os Trainspotting című színes, angol filmet vetítik július 12-én, csütörtökön 21 órai kezdettel. Esőnap július 13-án, pénteken lesz. Az alkotás a '90-es évek alapfilmje, melyben skót fiatalok szerepelnek a drog, a balhé, a bűn ösvényein a megtisztulás elpusztíthatatlan vágyával. Renton - akit a filmben Ewan McGregor személyesít meg - narkózik, de nem nevezhetjük teljességgel a kábítószer rabjának, hiszen már többször leszokott a drogokról. Igaz, kivétel nélkül mindig viszszaszokott rá. Most azonban döntés előtt áll, választania kell a teljes lepusztulás és a még ennél is riasztóbbnak tűnő "rendes élet" között. Döntésének meghozatalában pedig szerepet játszik az aktuális barátnő és a baráti kör.

2007. július 6.

Tóni bácsi konyhája

  • Nyárson sült hús mediterrán zöldségekkel
  • Borsos-mustáros sertéskaraj
2007. július 6.

Az év utánpótlás edzője

Első sor, balról: Bene Viktória, Rácz Daniella, Sebők Adél, Dudás Dóra, Kádár Ildikó, Magyar Tamara, Balázs Adrienn. Második sor, balról: Sipos Dorina, Duhaj Dorina, Miskolczi Kitti, Bakos Eszter, Törőcsik Fatime, Ujj Petra, Oltyán Gyula (edző), Bakos Anna, Papp Tímea, Sléger Kata. További csapattagok: Gémes Alexa, Sipka Eszter

A leány szakágban az Év Utánpótlás Edzője kitüntető címet adományozta a Magyar Vízilabda Szövetség Oltyán Gyulának, a Szentesi Vízisport Club edzőjének. A kiváló szakember, aki foglalkozását tekintve testnevelő, nem ül a babérjain, ezekben a napokban az utánpótlás lány válogatott kilenc napos edzőtáborát vezényelte le.

2007. július 6.

Bronzérmesek

Feléledhet a női kézilabda

Rövid vajúdás után a Szentesi Női Kézilabdában megmozdult valami. Valóban? - kérdezem Orosz Tibort, a Szentesi Kinizsi megye I. osztályú női kézilabda csapatának edzőjét.

- Igen. A lányok megkerestek tavaly ősszel, hogy legalább edzéseket tartsak nekik. Összeálltunk, elkezdődött a munka, heti egy alkalommal, ami nagyon kevés. Elkezdtünk építeni egy utánpótlás csapatot is. A Klauzál és a Koszta iskolából jöttek, de középiskolások is jelentkeztek. Az utánpótlásunk megerősödött.

2007. július 6.

Reális a negyedik hely

Negyedik helyen végzett a női vízilabda OB I-ben a Hungerit-TOP-COP Security-Szentesi VK csapata. Kocsis Istvánnal, a gárda edzőjével, az elmúlt szezonról beszélgettünk.

- A dobogóra kerülést tűzték ki célul a bajnokság kezdetekor, a végén mégis lecsúsztak róla.

- A Dominóról tudtuk, hogy bombaerős, a Dunaújvárosról is sejtettük, hogy hagyományosan jól szerepelnek majd, az OSC megerősödésére viszont nem számítottunk. Mi az alapszakaszbeli kötelezőt hoztuk, vagyis négy közé kerültünk. Közben a LEN-kupában is megmérettettünk, ahol azoktól kaptunk ki, akik végül ott voltak a négyes döntőben. A kupamérkőzések alatt éreztem azt, hogy egységessé vált a csapat, egyre jobb formában játszottunk, és egy hajszálon múlt a továbbjutás az OSC-vel szemben. A hazai rájátszás végére sajnos kissé elfáradtunk, Szremkó játékának a hiányát pedig nagyon megéreztük.

2007. július 6.

Szalay az új orvosigazgató

Nemrég lemondott, mintegy 10 napos tevékenykedés után a szentesi Dr. Bugyi István Kórház orvosigazgatója, Németh Antónia.

Most az intézmény orvos-igazgatói teendőinek ellátására dr. Szalay László kapott megbízást, aki eddig a kórházi szakszervezet vezetője is volt, és az általános sebészeti osztályon dolgozik. A sebész főorvost a közel másfél hónapja kinevezett dr. Várkonyi Katalin főigazgató bízta meg, miután a szakmai vezetőtestület támogatta javaslatát. Az orvos azért mondott igent a felkérésre, mert segíteni szeretne a válságkezelésben. Megbízásával egy időben lemondott a szakszervezet vezetéséről, hiszen a két feladatot összeegyeztethetetlennek tartja. Szalay László sebész főorvos már a teljes terv, és a megyei közgyűlés hatrozatának ismeretében döntötte el, hogy segíteni akar.

2007. július 6.

Halálos baleset Kajánújfalunál

Június 29-re virradóra az ún. Belső-Ecser területen ismeretlenek hatoltak be egy fóliasátor telepre, ahonnan permetezőket, vegyszereket tulajdonítottak el. A kár mintegy 300 ezer forint, az ügynek egyelőre két sértettje van. A tolvajok ellen lopás miatt indult büntetőeljárás.

Július 1-jén éjjel értesítette az orosházi rendőrkapitányság a szentesieket arról, hogy kigyulladt egy tanya Orosháza és Nagymágocs között. Mivel ez a terület illetékességileg még városunkhoz tartozik, ezért a szentesi nyomozók indultak útnak a tűz helyszínére. Itt kiderült, hogy egy tanyaépület tetőszerkezete lángolt, a tüzet pedig - a kiérkező tűzoltóság vizsgálója szerint - gyújtogatás okozta. A kár közel 150 ezer forint.

Félmilliós kárt okoztak azok a tolvajok, akik kerítésbontás módszerével behatoltak egy felsőréti tsz tulajdonában lévő ingatlanba, ahonnan flexet, fúrógépet, és kb. 1000 méter kábelt tulajdonítottak el.

Június 29. és július 2. között tűnt el egy nagy értékű fényvezérlő pult az ifjúsági ház folyosójáról. A technikai berendezés értéke 350 ezer forint.

Tolvaj járt az egyik szentesi nagyvállalat öltözőjében július 2-án. A "szarka" kézpénzt és szemüveget vitt magával. A rendőrség vizsgálja a lopás körülményeit, ugyanis a szekrényajtó sértetlen volt, sőt be is volt zárva a lopás után is.

Július 3-án, kedden a délelőtti órákban történt, hogy egy Szarvas felől Szentes irányába tartó személygépkocsi Kajánújfalu után - eddig ismeretlen okból - áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az árokba borult. A gépjármű vezetője, egy 67 esztendős csanyteleki férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit, és azt, hogy a férfi a baleset következtében vagy rosszullét miatt hunyt-e el.

Július 5-én, csütörtökön a 45 számú főút 21 km. szelvényben árokba borult tehergépkocsitt mentettek. A mentés idejére félpályás útzárat léptettek érvénybe.

H. V.

2007. július 6.

Vasárnap érkeznek a Jupátosok

A St. Jupát legénysége már hazai tájakon kerekezik. Július 4-i hanganyagukból megtudtuk, hogy barátságtalan, szeles, esős időben volt részük. Ezek ellenére néhány látványosságot megnéztek, például a Fel-csúti focibázist, majd késő délután a Velencei-tónál szerettek volna strandolni. Tovább mentek Székesfehérvárra, később Agárdra szintén esőben. Táborhelyet egy üzemen kívüli büfé mellett találtak. Csütörtökön a Balatonhoz mentek, bízva abban, hogy kedvük is lesz megmártózni a magyar tengerben.

Az úton lévőkről napi frissítéssel található információ a St. Jupát honlapon a médiainformációs oldalon (www.jupat.hu/mediainfo)

Támogatók: Szentes Város Önkormányzata, NCA, Szja 1 % felajánlók, Dan-Aqua Öntözéstechnikai Kft., KVÍZ-2000 Bt., Linea-H Bt., Agroteam '97. Bt., Herba-Mix Kft., Gumiabroncs '96. Kft., Metal-Com-R Távközléstechnikai Kft., Beleon és Társa Kft., ITV Szentes Kft., Royal 03 Bt. (Pont büfé), Csavarker Kft. (X)A sportegyesület kerékpárosai július 8-án, vasárnap 17 óra érkeznek a Dózsa-házhoz.

2007. július 6.

Nálunk is népszerű az ezüstérmes Kőbányai

A tavalyi elismerés után az idén ismét díjazták a Kőbányai Sört. Magyarország negyedik legnagyobb márkája elnyerte a nemzetközi Monde Selection-ezüst-érmet. Az Európai Unió által elismert brüsszeli Nemzetközi Minősítő Intézet a söripar egyik legrangosabb díját ítéli oda a világ legjobb minőségű söreinek. A Kőbányai sikere azért egyedülálló, mert arra korábban nem volt példa, hogy egy kedvező árú hazai sör ilyen elismerésben részesüljön. A talán legismertebb magyar sörmárka nagy utat tett meg: az első ilyen címkéjű ital 1948-ban került le a gyártósorról, 2006-ban pedig a gyártó számításai szerint már több mint 80 millió alkalommal választották a sörkedvelők országszerte, és ennek a fogyasztásnak majdnem 13%-a a dél-keleti országrészben valósult meg. A márka szentesi népszerűségét jól mutatja, hogy városunkban a gyártó becslése szerint tavaly több tízezer liter fogyott belőle.

2007. július 6.

Kardok tánca

Ismét Kurca Parti - Coctail Party! Immár tizenhatodik a sorban, illetve társrendezvényük, a Zenthus János Középkori Haditorna Fesztivál harmadik alkalommal tartják meg július 13-14-én a Pusztai László Sporttelepen. A szervezők nem véletlenül adták a "Kardok tánca az Alföldön, avagy itt a lovag, hol a lovag" alcímet rendezvényüknek.

2007. július 6.

Családi események

Született: Ficsór Ferenc Lászlónak és Winter Éva Máriának (Bartók B. u. 16.) Ákos, Vígh Józsefnek és Sándor Gabriellának (Dósai M. u. 18.) Szabolcs, Csikós Jánosnak és Tari Georgina Annának (Bereklapos tanya 42.) Amanda, Kis-Rácz Gábornak és Pap Anikónak (Somogyi B. u. 72.) Dávid Antal, Kotvics Istvánnak és Szamosközi Beátának (Sáfrán M. u. 54.) Milán Gábor, Kertes Gyulának és Rózsa Angélának (Csongrád, Rózsa u. 6.) Dorka Emese, Bruckner Tamásnak és Justin Anikónak (Csongrád, Fekete J. u. 29/A) Róbert Ferenc, Kulcsár Károlynak és Gyovai Aranka Tündének (Csongrád, Tanya 1634.) Lorina Metta, Szabó Józsefnek és Justin Erikának (Csongrád, Damjanich u. 33.) Laura, Palásti-Kovács Krisztiánnak és Kádár Szilviának (Csongrád, Hosszú u. 18.) Ivett, Ormándi Józsefnek és Kiss Emesének (Csongrád, Hársfa u. 65.) Péter nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Négyesi Ferenc (Gógány u. 91.) és Döme Tímea (Deák F. u. 104.), Czirok Csaba István (Veres P. u. 4/2) és Gömöri Szilvia (Tótkomlós, Ady E. u. 7.), Pataki Péter István (Drahos u. 13.) és Eschen Sandra Németország, Reck-linghausen, Prof. Schulte str. 11.

Elhunyt: Aranyi István (Nyíri u. 25.), Kenyeres József Sándorné Szeri Margit (Árpád u. 47.), Laki János (Deák F. u. 5.), Petrovics Ist-vánné Solt Rozália (Magyari u. 8.), Kovács Józsefné Horváth Margit (Dr. Berényi u. 28.), Kovács Istvánné Józsa Franciska (Balogh J. u. 49.), Sineger István (Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.), Szabó István (Csongrád, Tanya 215.), Balogh Mihályné Urbán Etelka (Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.).