2007. július 6.

Földvári Nagy István

Képviselők a testületben

A Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület képviselőjeként jutott be a testületbe, listáról. Mint mondja, ma már Pálmások Szövetségeként működnek, pár hete a bíróság is jóváhagyta a névváltoztatást. Az időszaki választásokon az új nevükön indítanak képviselőjelöltet.

- Nevünk változott ugyan, de az elképzeléseink, a várossal kapcsolatosan megfogalmazott koncepciónk, a település fejlődéséért kitűzött célok nem változtak - jelenti ki. - Horváth István képviselőtársammal a testületben megfogadtuk, hogy minden olyan józan gondolatot, elképzelést, ami a város előrehaladását segíti, támogatunk. Ezt meg is tettük, s a jövőben is hasonlóan cselekszünk. A párbeszédek hívei vagyunk, nem az egymásra mutogatásé. Ismerve az előző ciklus képviselő-testületét, azt tapasztalom, hogy ez a testület más. Higgadtabb, józanabb gondolkodású emberek foglalnak benne helyet. Sokszínű, sokféle képzettséggel, világnézettel rendelkező emberek, ami a lehetőségek tárházát nyitja ki a döntésekben. Hogy ha másképp is gondolkodnak olykor, annak ellenére a város érdekét tartják szem előtt.

A Pálmások Szövetségéről szólva Földvári Nagy István elmondja: továbbra is veszszőparipájuknak tartják, hogy a településnek legyen városfejlesztési terve, ami szerinte valahogyan lebegtetve van a lakosság előtt, de elfogadva nincs.

- Nincs egységes szerkezetbe foglalva - folytatja a képviselő. - Reméljük, nemsokára megszületik majd a városfejlesztési terv, ami meghatározó lehet a település életében. Mi az a járható út, amit a város meghatároz magának? A tervezésnél figyelembe kell venni a település adottságait. Például: Szentesnek nagyon jó természeti adottságai vannak. Ha csak a Tiszát, a Köröst, a Kurcát említem, mind-mind a víziturizmus kiszélesítésére adott terület, amire lehet fejleszteni. Ilyen természeti adottságunk a termáltó is. Örömmel fogadtam, hogy végre pozitív döntés született a Petőfi szálló esetében, a tárgyalások elmozdultak a holtpontról, az épület felújítása elkezdődhet. A legutóbbi ülésen tárgyalt idegenforgalmi koncepció felvázolta azokat a lehetőséget, amivel a város rendelkezik. Ez lehet az alapja célkitűzéseinknek, a város fejlődésének.

Földvári Nagy István bízik abban, hogy az általa felvázolt fejlődés hamarosan bekövetkezik, és a város elindulhat a felemelkedés útján. Bízik abban, hogy a lakosság fogyása meg fog állni, s a fiatalok sem vándorolnak el a városból. Bár, mint mondja, azért még sokat kell tenni a város vezetőinek. Sajnálja, hogy a felsőoktatásba a település eddig nem tudott bekapcsolódni, és fájlalja azt is, hogy a gyerekek száma jelentősen lecsökkent. Azt mondja, ha a város a fiatalokat itt tudná tartani, sok minden megváltozna a településen. Ahhoz viszont olyan munkahelyeket, kultúrált szórakozást nyújtó programokat kell teremteni, ami vonzza, itt marasztalja a fiatalokat.

Lovas József