2007. július 6.

Szentesi diákok Finnországban

Szentes egyik testvérvárosa a finnországi Kaarina. A kisváros az ország dél-nyugati részén található, közel Turku városához. A Koszta József Általános Iskola hat évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot egy kaarinai iskolával. Ott dolgozik egy lelkes zenetanár, Ari Hynynen, aki nagyon szereti a magyarokat és már többször járt nálunk gyönyörű hangú kórusával.

A kosztás diákok 2003-ban látogattak először Finnországba, majd 2005 őszén a Petőfi Sándor Általános Iskolával közösen fogadták az idelátogató finn gyerekeket. Idén májusban a finn kórus látta vendégül a két iskola diákjait és tanárait. Egy csodálatos hetet töltöttünk Kaarinában. Belekóstoltunk a finn iskolai életbe: részt vettünk egy rendhagyó énekórán és egy kézműves foglalkozáson. Ellátogattunk egy élményfürdőbe, majd a Finn-Magyar Baráti Társaság helyi szervezete felejthetetlen vendéglátásban részesített bennünket: egy csodálatos szigeten piknikeztünk, melynek természetesen része volt a jellegzetes finn szaunázás. A bátrabbak megmártózhattak a jéghideg tengerben!

Egy napot töltöttünk Turkuban, ahol lelkes idegenvezetőnk bemutatta az ország legnagyobb katedrálisát, majd a szellemjárta várban barangolhattunk. Egy interaktív múzeumban időutazást tettünk a 13. századból napjainkig megismervén a város történelmét. Egy autóbuszos városnézés keretében megnézhettük Helsinki főbb látnivalóit is. Mindenkit lenyűgözött az Európában egyedülálló hatalmas kör alakú modern sziklatemplom. Diákjaink műsoros esttel készültek vendéglátóink számára. A petőfis diákok koncertet adtak: magyar és finn dalokat énekeltek, zongoráztak, gitároztak, majd a kosztás gyerekekkel együtt palotást táncoltak.

Hazatérésünk előtt szárnyashajóval "átrepültünk" Észtország fővárosába, Tallinba, ahová a finn kórus is elkísért bennünket. Itt megcsodáltuk az óvárost, mely a világörökség része: sétáltunk zegzugos utcáin a középkori várfalak, tornyok, templomok között. Este pedig egy hangulatos búcsúvacsorára hívtak vendéglátóink. Nehéz volt az elválás, sokan könnyeket hullajtva búcsúzkodtak a közeli viszontlátás reményében.

Dr. Czakó Tamásné
Szemerédi Beáta