XXXVII. évfolyam 44. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Esztétikusabb tanmedence
 Az árakat nem befolyásolja a felújítás

2006. november 3.


November közetpétől várja a medence a fürdőzőket. Fotó: Vidovics


Jól halad a 25 méteres medence felújítása, melynek köszönhetően komfortosabb és hangulatosabb is lesz a tanmedence. Tomcsányi Ferenc, a sportközpont igazgatója a strandfürdő területén történő egyéb változásokról is beszámolt.


Bővebben


 

Mélyen, mégis magasan
 Öntözőtelepek, árvízi felújítás, közművek

2006. november 3.


A mezőgazdasághoz kapcsolódó mélyépítési munkák után a közműépítésben és az árvízi helyreállításban is vállalt feladatokat a szentesi Árok Mélyépítési és Szolgáltató Kft. Profilját az alapító-ügyvezető időről-időre bővíti, s a városban is szeretné ismertebbé tenni a céget.


Bővebben


 

Lebukott a szemetelő
 

2006. november 3.


Lakossági bejelentést követően helyszíni szemlét tartott a közterület felügyelet a Honvéd utca végén lévő, a csatornázási munkálatokból származó földdepóhoz lerakott szemét (bontási törmelék) miatt. A helyszínen talált telefonszám alapján hosszas telefonhívások után sikerült az elkövető személyét beazonosítani. G. R. mindszenti lakos a felügyelet irodájában jegyzőkönyvben elismerte a területre kiszállítást, ezért annak a felszólításnak, hogy azt a helyszínről elszállítsa, vagy elszállítassa, eleget tesz a megadott határidő belül. A szabálysértés elkövetéséért a legmagasabb kiszabható értéket, 10 ezer forint helyszíni bírságot állapítottak meg a közterület felügyelet munkatársai, amit a szemetelő aláírásával elismert. A felügyelet vezetőjétől, Kóczán Istvántól megtudtuk: ritka az ilyen mértékű szabálysértés, de tettenérés sem volt még sok eddig. A Nagypaté-dűlő és a Nagyhegyszéli út kereszteződésénél lerakott nagy mennyiségű szemétből szintén annak átvizsgálása, "vallatása" útján próbálnak az elkövető személyére ráakadni, ami alapján feljelentést kezdeményeznek a dokumentumon szereplő személy ellen.

D. J.

 


 

Legyen világosság
 

2006. november 3.


Világítás napja van. Így nevezte mindenszentek ünnepét és halottak napját Sütő András édesanyja. Azt hiszem, jól tesszük, ha az idén, mi magyarok is "világítás napjá"-nak próbáljuk érezni november 1-jét és 2-át. Mert igen nagy szükségünk lenne egy olyan megvilágításra, melynek fényében úgy nézhetnénk egymás arcába, hogy fel is ismerhetnénk magunkról: kik vagyunk mi igazában?


Bővebben


 

A szorgalom és szaktudás megtestesítője
 Százhúsz éve született dr. Panyik Tóth Demeter

2006. november 3.


Dr. Panyik Tóth Demeter


Panyik Tóth Demeter szentesi gazdálkodó családban született 1886. november 2-án; szülei Panyik Tóth János és Dancsó Rozália. Alsó- és középiskoláit Szentesen, a helyi főgimnáziumban, az egyetemet Budapesten végezte, ahol jogtudori oklevelet szerzett. (Utóbb bírói és ügyvédi, valamint levéltár-tudományi diplomák birtokosa is lett.)


Bővebben


 

A második lelkipásztor
 

2006. november 3.


Gilizce András iktatta be tisztségébe Gilicze Andrásnét Fotó: Vidovics


Október 28-án iktatta be tisztségébe Gilicze András esperes a Szentes-Felsőpárti Református Egyházközség második lelkipásztorát, Gi-licze Andrásnét. Az ünnepségen igehirdetéssel szolgált dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke.


Bővebben


 

Gábor, a példásan példátlan
 

2006. november 3.


A várható lehetetlen időpontban történt meg. Rózsa Gábor (1944-2006) meghalt, ennél az időpontnál nem lehet öregebb senki. Így azután - tisztelettel - vigyázni kell a memóriánkra, hiszen ő is azt tette.

Mi volt barátunk? Bohém, például. Olyan bohém amihez nehezen mérhető egy fegyelmezett, fiatal társaság. Semmi esélyünk nem volt arra, hogy egy-egy estén fölé emelkedjünk, akárhová ült, az volt az asztalfő.

Állandó érdeklődő volt. Komoly okkal. Hangversenyekre járt, kiállításokra, mindenféle eseményre. Be is számolt ezekről, például a Szentesi Élet hasábjain. A komoly ok? Mert mindezt Ő is szervezte, részt vett rajtuk. Hangversenyek, kiállítások, megnyitókkal, olyan megnyitókkal, amiket csak Ő tudott megtartani. Mert ezekhez, majdnem mindenhez értett. Nem csak így-úgy, hanem komolyan.

Gyermekeim szerint a város legokosabb embere volt, a gyerekek pedig őszinték. Így vehették észre egyrészt Gábor bölcs arcában a jóságot is, ami legalább annyira volt fontos, mint hihetetlen műveltsége. Barátunk pontosan tudta, a műveltség, döbbenetes műveltsége, mit sem ér mosoly nélkül. Fagyott dolgokat sosem írt papírra, unalmas mondatba nem kezdett, (el)beszélő kedve nem szorította terjedelmi korlátok közé!

Nem ismert tekintélyt. De elvárta, hogy Őt tiszteljék. Volt miért. Visszaadta mindezt, hiszen minden akció, amire önmagát felkérte, eseménynek számított. Ott megjelenni, de még megsértődni is társadalmi rangnak tekintetett. Kizárt, hogy Vele kapcsolatban tisztázatlan kérdések maradjanak. Legföljebb annyi: Miért nem vigyáztál, Gábor? Hiszen csak okosabb voltál nálunk, nem erősebb.

Igaz most nem okosabb valakivel találkoztál. De erősebbel, a halállal. Tanulság ez, emlékedhez ragaszkodó öreg embereknek.

Most már ne figyelj semmire. Velünk voltál. Köszönjük.

Poszler

 


 

Egyre több baleset
 

2006. november 3.


A közlekedés-biztonság fokozása, a balesetek megelőzése a szentesi rendőrkapitányság célja. Hetedik alkalommal hívtak össze fórumot városunk vezető rendőrei, ahol értékelték az előző évet, s lehetőséget teremtettek a közös tenni akarás jegyében a kommunikációra.


Bővebben


 

Kevesebb jószág tartható belterületen
 Ismét az állattartásról...

2006. november 3.


Közel azonos időt töltöttem a tanácsrendszerben és az önkormányzati rendszerben - már-már emberöltőnyit - az igazgatás rendkívül sokszínű, érdekes és általam nagyon szeretett munkáját végezve. Sokszor kevésbé népszerű, az emberek számára bosszantó, fájó döntéseket is kellett hoznom, elég, ha a kisajátításokat, a szabálysértési vagy a lakásügyeket említem. Egyetlen ügyfajta sem ébresztett azonban Szentes lakosságában olyan mélyről jövő, végletes indulatokat, mint az állattartás szabályozása, az állattartási kérdésekben született döntések egyike-másika.


Bővebben


 

Az ország legidősebb úszónője
 

2006. november 3.


Úszásról, úszókról már sokan, sokat írtak. Egy 86 éves néni esetében viszont az úszás mást jelent - gondolhatnánk. Kovács Imréné, a Szentesi Delfin ESC szenior versenyzője megcáfol pár tézist: 75 éve úszik.


Bővebben


 

Formációban táncoltak
 

2006. november 3.


A Zalaegerszegen megrendezett Formációs Magyar Bajnokságon a Szilver TSE csapata felnőtt standard mix kategóriában 3. helyezést ért el. A formációnak ez volt az első versenye.

A csapat névsora: Borbás Csaba - Szepesi Anetta, Budai Attila-László Szilvia, Kósa András-Túri Bernadett, Kósa István-Pap Szandra, Bacsa Tamás-Deák Csilla, Bődi Richárd-Kovács Bernadett, Török László-Barna Lilla, Schwartz Péter-Zsíros Gabriella, Szalkai Sz. Gábor-Pandur Petra.

Felkészítők: Szatmári N. Szilvia, László Csaba és Németh Anikó.

 


 

Rákóczi
 

2006. november 3.


Október 25-én délután a környező iskolák népes serege részvételével a Szentes Városáért Civil Fórum rendezésében került sor a II. Rákóczi Ferenc emléktábla koszorúzására. A Himnusz elhangzása után Nagy Sándor alezredes a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Lövészdandár pa-rancsnokhelyettese mondta el ünnepi megemlékezését. Ezt követően Szentes Város Önkormányzatának testülete, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Lövészdandár, a Hegedűs László Helyőrségi Klub, a Honvédségi Nyugdíjas Klub, és a Szentes Városáért Civil Fórum helyezte el koszorúját az emléktáblán. Az ünnepség a Szózat hangjaira fejeződött be. A tábla koszorúzására 2011-ig bezárólag minden év októberében sor kerül. Ekkor lesz a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc befejezésének 300-adik évfordulója. Kegyelettel emlékezünk a hősökre.

Léhi Gábor

 


 

Szüreti bálban
 Csökkenteni az előítéleteket

2006. november 3.


Kiállítás a lakók munkáiból.


A Pszichiátriai Ápoló Otthon idén is megrendezte hagyományos szüreti bálját a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Az eseményről az intézmény igazgatójával, Bolyánné Szamosközi Gabriellával beszélgettem.


Bővebben


 

Bebarangolják a színházakat
 Új művészeti iskola indult színkör néven

2006. november 3.


Három művészeti tanszak közül választhatnak a Színkör Művészeti Alapítvány diákjai. Ettől a tanévtől ugyanis létrehozta művészeti iskoláját az alapítvány színművészet, táncművészet, zeneművészet tanszakokkal.


Bővebben


 

Nyert a Dajanich óvoda
 

2006. november 3.


Az ifjúsági minisztérium pályázatot hirdetett még tavasszal gyermekek és fiatalok társadalmi részvételének, toleráns és befogadó attitűdjének, egészségtudatos magatartása fejlesztésének támogatására.

A Damjanich utcai óvoda nevelői összefogtak, megpályázták ezt a lehetőséget és így a 313 ezer forintos költségvetésű programra megkapták az igényelhető 80 százalékot, mely 250 ezer forint.

Ebből egy pesti kirándulást szerveznek az óvoda összes gyermeke és legalább egy szülő részére, kb. 100 főre. A kiránduláson kívül azonban eszközök vásárlására is mód nyílik, így megvásárolhatják a régóta áhított DVD-lejátszót, sporteszközöket (labdát, karikát, rollert, kisbiciklit!), de jelmezeket, bábokat és könyveket is.

A pályázati program keretén belül azonban az óvodában délelőttönként ismerkednek a gyerekek a Szív-Kincsesláda Programmal, a Dohányzás vagy Egészség Programmal és saját programként a Nevelési Ismeretekkel is.

De, hogy a szülők se maradjanak ki semmi jóból, előadásokat szerveznek számukra az ősz folyamán. November 9-én Szabó Edit gyermekpszichológus előadását hallgathatják meg, november végén Csernus-Lukács Edina gyógypedagógus beszél majd a mozgás fontosságáról és közös tornára invitálja a szülőket. Az óvoda egyébként nemrégiben új kisszékekkel és asztalokkal is gazdagodott a szülők összefogásával és támogatásával.

Kép és szöveg: Vidovics

 


 

Több baba született
 

2006. november 3.


Évente kétszer (tavasszal és ősszel) facsemetével ajándékozza meg az újszülötteket Szentes városa. Az első esemény óta több mint tíz év telt el, szinte erdő lett az azóta elültetett sok kis fából. Október 26-án délután a városháza udvarán várták a babákat és szüleiket, hogy átadják az Újélet fákat.

A szép, napos délutánon Szirbik Imre polgármester örömmel nyugtázta, hogy idén több baba született, mint eddig, és bízik benne, hogy ez egy folyamat része. Ötvennyolc pici szüleinek küldtek meghívót. A baba születése a legnagyobb pillanat az ember életében. Azt kívánta, hogy egészséges emberek nevelkedjenek belőlük és mind az ők, mind a szüleik álmai, tervei váljanak valóra. Fontos, hogy a város ifjú polgárai számára, akik itt kezdik el életüket, legyen egy biztos pont, amely az évek folyamán azt jelenti, hogy ide mindig jó visszatérni. Vagy azért, mert annak a fácskának a környezetében élnek, amit elültettek a szülei, vagy azért, mert máshová szólította őket az élet, de érzik, hogy van hová visszajönni. Egy növénynek és egy embernek az élete így összekötődik. Most még a pici nem tudja, hogy az az ő fácskája, de ahogy cseperedik az ifjú polgár, a maga módján övé lesz a fa. Először csak rácsodálkozik, a lombja alatt megpihen vagy játszik, aztán - ahogy a Kishercegben van - leszedi róla a hernyókat, és úgy érzi, a fa az övé. Sok boldogságot, örömet kívánt a családoknak.

Nyírfa, hársfa, berkenye, juhar és vérszilva közül lehetett választani. Mint minden évben, idén is a nyírfa volt a legnépszerűbb, de a vérszilva is hamar elfogyott. Dancsó József és Boldizsár Mónika juhart választottak Dávid nevű, 8 hónapos kisfiuknak (képünkön). Az otthoni kertbe ültetik a fát, hogy mostantól együtt növekedjék a picivel.

M. A.

 


 

Betontömb a síneken
 

2006. november 3.


Telefonos csalót keres a szentesi rendőrkapitányság. Az ismeretlen férfi október 24-én az esti órákban, az egyik távközlési cég dolgozójának adva ki magát, telefonon keresztül arra kérte a későbbi sértettet, hogy 100 ezer forint értékben vásároljon feltöltő kártyát, majd 5 percen belül azok azonosítószámait diktálja be egy megadott telefonszámra. Ha ennek eleget tesz, kézhez kapja azt a 13 millió forintot, amit sorsolással nyert meg. A rendőrség keresi a csalót, aki természetesen semmiféle telefonos céggel nem áll kapcsolatban, viszont saját mobilját igyekezett ilyen módszerrel feltölteni.


Bővebben


 

Adó-infó
 Törőcsik Norbert rovata

2006. november 3.


Vállalkozói járulékfizetés


Az egyéni és a társas vállalkozó az egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem után 4 százalékos mértékű vállalkozói járulékot köteles fizet.


Bővebben


 

Tóni bácsi konyhája
 

2006. november 3.


  • Sonkás-hagymás omlettel töltött rántott pulykamell
  • Erdélyi szilvás lepény


Bővebben


 

Sport a kalandparkban
 

2006. november 3.


A 23 órás egészségnapon a falmászást is kipróbálhatták a sportcsarnokban.


Október 22-én 16 órától, október 23-án 15 óráig rendezték meg a 23 órás sport és egészségnapot a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban, ahol sportolási lehetőséget biztosítottak a város és a környékbeli diák és amatőr sportolók részére a nemzeti ünnep idején.

A jelentkezők több versenyszámban nevezhettek: asztaliteniszben, kosárlabdában, röplabdában és aerobikban.

Igazi újdonság volt a teremben felállított kalandpark, ahol a falmászást is kipróbálhatták a jelentkezők. A kalandpark egyik szegle-tében pedig kerekesszékes akadálypályát állítottak fel, ahol mindenki kipróbálhatta, hogy egy mozgáskorlátozottnak milyen akadályokkal kell a hétköznapokon megküzdenie, amelyet mi egy át- vagy fellépéssel meg tudunk oldani.

Kép és szöveg: Vidovics

 


 

Bajnok a Bertók-tanítvány
 

2006. november 3.


Magyar bajnoki címmel gyarapodott a Szentesi Kinizsi ökölvívó szakosztályának eredménylistája. Bertók Róbert edző arról számolhatott be, hogy október utolsó hétvégéjén tanítványa, Faur Csaba ka-dett magyar bajnoki címet nyert a 85 kg-os súlycsoportban. A Nagykanizsán rendezett versenyen így tehát a Nagy Richárd két héttel ezelőtti serdülő magyar bajnokságon szerzett bronz-érmét követően ismét kiváló eredményt ért el Bertók-tanítvány. Az edző, aki korábbról maga is magyar bajnoki arany tulajdonosa, óriási eredménynek nevezte Csaba sikerét. Petrovics István személyében kinevelt már bajnokot, őt követte most másodikként a nehézsúlyú fiú, akit kis túlzással ő "tanított meg járni", vagyis az alapokat is nála sajátította el. Külön kiemelte, mennyire tetszett neki Csaba stílusa, hiszen ebben a súlycsoportban ritka, hogy egy versenyző folyamatos lábmunkával fárassza ki ellenfeleit, s így verje meg őket. Jövőre a kadett (régi nevén ifjúsági) után a junioroknál folytatja, s edzője bízik egy még jobb szezonban. Bár, az idei eredmények után sem panaszkodhat: az egyesület két sportágban is letette névjegyét, szereztek az említetteken kívül két diákolimpiai bronzérmet, s Szilasi Szalma Adrián Oszkár révén kick-box Európa-bajnoki ezüstöt is. Mindez, s tanítványai lelkesedése remélhetőleg, jó reklám a jövő évi szentesi kick-box EB-nek is.

D. J.

 


 

Eger után, BVSC előtt
 

2006. november 3.


Kizárólag a győzelem volt elfogadható az Eger ellen a Hungerit-Top Cop Security Szentesi VK női vízilabdázói részéről. A győzelem nem is volt kérdéses, hiszen az első félidőt követően 9–2-re vezettek Kocsis István tanítványai. A mérkőzés első találatát a hevesiek szerezték, szerencsére az újabb góljukra több mint 10 percet kellett várni, addig kizárólag hazai góloknak örülhetett a publikum. A harmadik negyedben visszafogta a tempót a Hungerit, az összpontosítással is gondok voltak, hiszen legalább hét helyzetet puskáztak el ebben a nyolc percben a szentesi játékosok. Az Egernek eközben szerencséje sem volt, sorra a kapufát találták el lövéseikkel a vendég játékosok. A záró játékrészre összekapta magát a Szentes, és egy 4-1-es periódust produkálva 14-4-es győzelemmel hozták a kötelezőt. Kocsis edző a találkozó után elmondta, hogy maximálisan betartották a kért taktikát a lányok, összeszedetten, jól vízilabdáztak ezen a mérkőzésen, hasonló teljesítményre lenne szükség ahhoz, hogy visszavágjanak az OSC-nek és a Dunaújvárosnak. Voltak egyéni bizonytalanságok, melyek az emberfóros helyzetekben kihagyott lehetőségeket eredményeztek. Ha ezeket belőtték volna, nagyobb arányú lehetett volna a győzelem. A gárda már a szombati, 16 órakor kezdődő BVSC elleni találkozóra készül. Az idénynyitón magabiztos győzelem született a vasutasok ellen a fővárosban, most a bajnokság második szakaszának kezdetén is illene itthon tartani a pontokat. Ha a Bódi-Katona páros, vagy az Eger ellen négy gólig jutó Molnár Anett hasonlóan kiváló teljesítményt nyújt szombaton is, mint tették azt egy hete, nem lehet kérdéses a szentesi siker.

(hv)

 


 

Gallasz-sakk
 

2006. november 3.


A Klauzál Gábor Általános Iskolában ismét megrendeztük a Gallasz Béla sakk emlékversenyt. Hét általános iskola tanulói vettek részt a megmérettetésen, amelyet a hagyományoknak megfelelően Oltyán Lajos ny. igazgató nyitott meg.

Jelen voltak Gallasz Béla leányai is, akiknek támogatását ezúton is köszönjük.

Eredmények, alsó tagozatos lányok:

1. Turák Lejla (Petőfi isk.), 2. Csókási Dzsenifer (Fábiánsebestyén), 3. Halmai Vivien (Csépa).

Alsó tagozatos fiúk: 1. Miskolczi Máté (Petőfi isk.), 2. Hajós Ferenc (Szent E. isk.), 3. Mészáros Csanád (Petőfi S. isk.).

Felső tagozatos lányok: l. Szalaji Renáta (Petőfi isk.), 2. Molnár Nikolett (Csépa), 3. Sinka Bernadett (HMG).

Felső tagozatos fiúk: 1. Koplándi Tamás (HMG), 2. Korbel Alex (Klauzál isk.), 3. Szvoboda Krisztián (Csépa).

Kőhalminé Forrai Julianna

 


 

Hét éves motoros
 

2006. november 3.


A hét éves Soma álma, hogy magyar bajnok lehessen.


Egy sportoló akkor válhat az általa imádott sportág legjobbjává, ha minél hamarabb kezd el vele foglalkozni, ily módon minél hamarabb próbálja bizonyítani, hogy érett az általa választott sportra. Fényes bizonyíték erre a hétéves Paczali Soma Csaba, aki már néhány versenyen sikeresen szerepelt. Vele és édesapjával, Paczali Csabával beszélgettem.


Bővebben


 

Főhajtás a becsület előtt
 

2006. november 3.


Október 31-én koszorúzással egybekötött halottak napi városi megemlékezést tartottak a katonai emlékműveknél. Az Erzsébet téri I. világháborús emlékműnél Nagy Sándor alezredes, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár parancsnok-helyettese beszélt. Elmondta: ez a nap, bár ünnepnap, mégsem az ünneplésről, hanem a tisztelgésről szól. A katonák helyzete a történelem során mindig más volt, ők a hivatásos kockázatvállalók, kiknek a halálát nehéz elviselni, de talán könnyebben elfogadható, mint a civileké, fogalmazott a parancsnok-helyettes. A frontról sokan nem tértek haza. Nem a hitük által vezérelve mentek oda, de a becsületük miatt maradtak ott. A sírig tartó becsületesség előtt hajtottak fejet az emlékezők, s Nagy Sándor azt kérte, ne csak azon az egy napon. Előbb az I. majd a liget bejáratánál lévő II. világháborús, illetve a Hadzsy János úti szovjet katonai emlékműnél helyezte el az emlékezés virágait a városvezetés, a műszaki dandár, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége, az evangélikus egyház és önkormányzati képviselők, kikhez a rendőrkapitányság is csatlakozott.

 


 

Rangadó a csarnokban
 

2006. november 3.


Néhány hetes szünet után folytatódik a pontvadászat a futsal első osztályban. A Legrand-Szentes csapatára egy roppant nehéz ellenfél vár, hiszen a szegedi Első Beton gárdája érkezik november 6-án, hétfőn este a Dr. Papp László Sportcsarnokban. A megyei rangadó mindig nagy csatát szokott hozni, minden bizonnyal most sem lesz ez másként. Koncz Zsolt távollétében - a játékos-edző a futsal válogatottal Spanyolországban és Brazíliában lépett pályára - a Legrand másik edzője, Némethy László egyedül vezette a foglalkozásokat. A fiatal tréner szerint sikerült megfelelően felkészülni az összecsapásra, amelyen fegyelmezett védekezésből kiindulva igyekeznek eredményes támadójátékot produkálni. Némethy véleménye az, hogy egy korán szerzett szentesi gól alapvetően meghatározná a mérkőzés forgatókönyvét, attól kezdve ugyanis azt a játékot játszhatnák, ami a Legrand erőssége. Ugyanakkor egyáltalán nem lesz könnyű begyűjteni a három pontot, hiszen egy rendkívül dinamikus és veszélyes csapat lesz Kerepeczkiék ellenfele. A Szeged elleni mérkőzés 20 órakor kezdődik, csakúgy, mint a szerda esti Magyar Kupa találkozó az Ózd ellen, amelynek a tétje a legjobb nyolc közé kerülés. Az első találkozón illene olyan előnyt szerezni, hogy az egy hét múlva sorra kerülő visszavágón már ne legyen izgulni valója a Legrandnak. Hosszú idő után tehát a szentesi teremlabdarúgók újra hazai környezetben játszanak, ráadásul két olyan mérkőzésen, melyen elkelne a szurkolók biztatása. Arról nem is beszélve, hogy várhatóan a szegedieket saját szurkolótáboruk is elkíséri majd a rangadóra.

H. V.

 


 

Az első pont
 Asztalitenisz NB II.

2006. november 3.


A 2006/2007-es NB II-es asztalitenisz bajnokság keleti csoportjában szereplő Szentesi Kinizsi férfi együttese lejátszotta a 4. illetve az 5. fordulóbeli mérkőzéseit. Az eddigi három vereség után (Szeged ellen 13-5, Tiszaújváros SC 13-5, valamint hazai pályán Kemecse ellen 12-6), a 4. fordulóban Kisújszálláson álltak asztalhoz az eredmény 9-9-es döntetlen, s ezzel megszerezték az első pontot. Pontszerzők: T. Nagy 3, Simon, Erdész 2-2, Zoltai 1, valamint Zoltai-T. Nagy páros.

Az ötödik etapon ismét idegenben pattogtatták a labdát, ezúttal a Békés II. csapata volt az ellenfél. Az eredmény 13-5-ös vereség, a pontszerzők: Erdész 3, T. Nagy 1, Zoltai-T. Nagy páros 1.

 


 

NB III-ban
 

2006. november 3.


A Zöldág Mozgáskultúra és Sport Egyesület asztalitenisz szakosztályának NB III-ban induló csapata jelenleg 3 fordulón van túl a bajnokságban. Eddig egyelőre egy győzelem sem született és egy alkalommal múlt nagyon kicsin a döntetlen.

Sajnos a csapat fiatal tehetsége, a Csongrádról igazolt Kádár Péter az első mérkőzésen komoly lábsérülést szenvedett, így hónapokig nélküle szerepel a Zöldág.

Az eddigi eredmények ismeretében a csapattagok lelkesek, készülnek a további mérkőzésekre, ugyanis a bajnokság három fordulós, elméletben még bármi megtörténhet.

 


 

Papírforma
 

2006. november 3.


Klasszis ellenféllel mérkőztek az elmúlt szombaton a ligeti uszodában a Leg-rand-Szentesi VK férfi vízilabdázói. A Vasas biztos Euroligás résztvevőként érkezett városunkba, ennek megfelelően Varga Dániel góljával gyorsan vezetést is szereztek a vendégek. Jaksa Márk, a szentesiek fiatal játékosa pompás góllal egyenlített, sőt Acsimov kipókhálózta a jobb felső sarkot is, ám az angyalföldiek mindeközben négyszer is eredményesek tudtak lenni, így háromgólos volt a vendégelőny. Tovább folytatódott a Vasas-show a második nyolc percben is, viszont ne feledkezzünk meg Szabó Tamás kifejezetten szép centergóljáról, és Jaksa újabb találatáról. Tulajdonképpen az történt a medencében, amire számítani lehetett: a jobb erőkből álló Vasas fokozatosan felőrölte a Legrandot, és egyre tetemesebb előnyre tett szert. A Szentes helyzetét tovább rontotta, hogy a harmadik negyedben ütésért cserével végleg kiállították Papp Gábort, majd később Szabó Tamást is, sőt még Baranyai is kipontozódott. A piros-kék gólparádé mellett emlékezzünk inkább Torday duplájára vagy a fiatal Sipos Viktor bemutatkozására a hazai kapuban. A 8-21 után Berki András elmondta, hogy a vereség ellenére látott olyan dolgokat a mieink részéről a medencében, ami biztató lehet az elkövetkezendő mérkőzésekre nézve. Mindenekelőtt azonban le kell vetkőzni azokat az alapvető hibáinkat, amelyek következtében legalább öt gólt mi ajándékoztunk a Vasasnak. A szombati, Eger elleni idegenbeli találkozóról úgy vélekedett, hogy tisztes hozzáállással szállnak medencébe jóval esélyesebb vendéglátóikkal szemben. Kérdés, hogy az egriek melyik arcukat mutatják: azt, amelyikkel bejutottak az Euroliga főtáblájára vagy azt, amelyikkel csak döntetlent értek el Szolnokon?

 


 

Családi események
 

2006. november 3.


Született:
Miklós Ferencnek és Sós Erika Mónikának (Horváth M. u. 1.) Tamara, Nana Jánosnak és Bari Magdolnának (Köztársaság u. 11.) János, Lénárt Lajosnak és Benkő Gabriellának (Bocskai u. 3.) Zoé Délia, Tóth Gábornak és Nagy Edina Évának (Őze L. u. 24.) Martin, Kertész Ákosnak és Korpa Ildikónak (Dr. Berényi u. 92.) Abigél, Torma Róbertnek és Erki-Szabó Ibolyának (Csongrád, Rózsa u. 12.) Anna, Fődi Zsoltnak és Ihnát Brigitta Veronikának (Csongrád, Tanya 297.) Dorina nevű gyermeke.

Házasságot kötött:
Gál Róbert (Honvéd u. 22.) és Nemecz Ildikó (Balogh J. u. 39.).

Elhunyt:
Labádi Lászlóné Bujdosó Julianna (Dugonics u. 10.), Vigh Imréné Benedek Franciska (Hajnal u. 18.), Vas János (Bercsényi u. 15.), Janó Kálmánné Mácsai Julianna (Budai N. A. u. 22.), Vida Mihály (Hétvezér u. 8.), Kotvics Varga József (Alsórét 172.), Szemerédi Andrásné Varga Mária (Wesselényi u. 119.), Serki Mihály (Sima F. u. 15.), Sípos István (Jókai u. 2.), Oláh Imre (Csongrád, Tanya 1545.), Pozsár István (Csongrád, Andrássy u. 58.).

 


 Vissza a legfrissebb számokhoz