XXXVI. évfolyam 8. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Jók, jobbak, legjobbak
 

2005. február 25.


Az elmúlt esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatokat, sportolókat, felkészítőket köszöntötték február 19-én a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A tizenöt csapatnak, valamint a több mint kétszáz sportolónak, edzőnek, sportvezetőnek Kovács Antal, a barcelonai olimpia cselgáncs bajnoka, Szirbik Imre, polgármester és Szűcs Lajos alpolgármester, a MOB tagja adták át a díjakat. Ezt megelőzően a polgármester köszöntő beszédében kiemelte: a hagyomány nem szakadt meg, városunk fiai és lányai tavaly is jó hírét vitték Szentesnek az országban, sőt határainkon túl is. Maga az eredmény, a végső helyezés csak a jéghegy csúcsa, mögötte borzalmasan sok munka, rengeteg gyakorlás, verejtékes edzések állnak.


Bővebben


 

Civilek és az önkormányzat
 

2005. február 25.


A helyi önkormányzat célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek szerepvállalásának segítése, az önkormányzat és a civil társadalom közötti partneri viszony és munkamegosztás előmozdítása az önkormányzati közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében. Az együttműködés zökkenőmentes megvalósulásához konkrét feltételrendszer kidolgozására van szükség - fogalmazódott meg a város civil stratégiájában.


Bővebben


 

Szép környezet a gyógyulásért
 

2005. február 25.


Az önkormányzat beruházásaként elkészült a Vörösmarty utcai egészségügyi intézményben egy új gyermekorvosi rendelő. Szirbik Imre polgármester némi meglepődéssel köszöntötte a jelenlévőket. Ennek oka pedig az volt, hogy amikor belépett, azt hitte, hogy eltévedt. Aki már járt orvosi rendelőben - és ki ne járt volna -, az tudja, hogy azok nagyon komolyak és belépve éterszagot érezhetünk az orrunkban. "Ide belépve viszont úgy éreztem, hogy szívesen vagyok itt. Nem hiába szeretik a gyerekek ezt a környezetet, sokan úgy érzik, hogy hazajönnek, ha a rendelőben vannak" - mondta.


Bővebben


 

Középiskolák alapítója
Nyolcvan éve hunyt el Zolnay Károly

2005. február 25.


Zolnay Károly neve Szentesen egyet jelent a rendszeres középiskolai képzés megindulásával. Oktatásszervező munkájának köszönhetően nemcsak a gimnázium kezdte meg működését városunkban, hanem az új típusú polgári iskolák is, amelyek színvonalas megvalósulása szintén az ő nevéhez fűződnek. Halálozási évfordulóján idézzük fel emlékét.


Bővebben


 

Jók voltunk!
 

2005. február 25.


Hallgattam Böjte Csaba atya igehirdetését. Ő maga volt a magyarázata annak az igének, mely írva van: "Kérjetek és adatik nektek." Kért és kapott, mert tudta, mire kell kérni. Mint Krisztus papja tudtunkra adta, hogy aki hisz, az cselekszik. S amit cselekszik, az nem lehet kevesebb, mint érvényt szerezni a prófétai és jézusi szónak: "Az Úr lelke rajtam: azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek..." (Luk. 4,18).


Bővebben


 

Negyvenöt éve sugároz
ÉVFORDULÓNAPTÁR-2005

2005. február 25.


80 éve, 1925. február 12-én 92 éves korában elhunyt Zolnay Károly (1833-1925) tanár, gimnáziumi igazgató, a szentesi középiskolai oktatás megszervezője, városi és megyei képviselő, a szentesi református egyház főgondnoka, a Ferenc József Rend lovagja.

100 éve, 1905. február 15-én a Szentesi Földművelő Munkások Egylete kérvényt nyújtott be az alispánhoz, amelyben feltárták a földmunkásság nyomasztó helyzetét, s kérték, hogy az 1500 munkanélküli földmunkásnak segítsen munkát találni.


Bővebben


 

Rosszul végződött a léggömb vadászat - 1957 (2.)
 

2005. február 25.


Amint elérkezett a nagy nap, már kora reggeltől óriási tömeg hömpölygött a repülőtérre. Buszok szállították a város száz kilométeres körzetéből a MÁV utazási kedvezménnyel érkezőket. Vitorlázó bemutató műsorát a szentesi pilóták adták. A motoros repülők Budapestről, az ejtőernyősök Szolnokról a MALÉV Li-2-ével érkeztek. A három Fecskével Gyulai Andor rep. százados, berepülő pilóta, Pálóczi Ferenc, a budaörsi repülőtér parancsnoka és Tóth József, MALÉV pilóta, a későbbi motoros műrepülő világbajnok mutatta be legjobb tudását egyéni és kötelék műrepülésben. A szegedi modellezők produkciója is ámulatba ejtette a nézőket.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2005. február 25.


Ugye fáj, ha megbánt valaki? Tehetsz ellene. Kétféleképpen is: amit nem akarsz magadnak, ne akard másnak se. A másik, ami jót megtehetsz, tedd meg másokkal. Jézus a Hegyi Beszédben ezt tanácsolta: "Amit szeretnél, hogy az emberek veled tegyenek, mindazt tedd te is ő velük".

Van valaki, aki minden rosszból jót tud kihozni neked, bármi történjék is veled. Mert szeret téged. Messze lakik tőled, de mindig közel van hozzád. Ugye a nevét is tudod?

Olyan társadalomban élünk, amelyben igazából csak annak van értéke, ami fogyasztható. Az is a neve a világunknak: fogyasztói társadalom. Van valami, amiből mindenkinek a legkevesebbje van, mégis mindenki legtöbbet fogyaszt belőle? Az idő. Neked például van-e ráérő időd? Ugye nincs. Pedig a napnak mind a 24 órája a tied és örökké sietsz. Isten nem így szabta ki az életünk idejét. Azt mondta: hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik napot szenteld meg: azon a napon ne hajtsd magad. Inkább a lelkedet tápláld!

Ha megkérdeznélek téged, hogy vagy, mit mondtál? Azt, amit általában mások is mondanak: "Köszönöm, jól?" És ha némán, hosszan a szemedbe nézve komoly szót várnék tőled, mit mondanál? Inkább mást kérdezek: hogy vagy az egészségeddel? Hogy állsz a munkáddal? Hogy vannak a gyermekeid? Mi a helyzet a munkahelyeden? De inkább mást kérdezek: érdekel, mások hogy vannak?

Bűn, bűnhődés, megbánás, fogadkozás. Mást mondok: kegyelem.

Dr. Imre Ernő

 


 

Román gazdakörök Szentesen
 

2005. február 25.


A temesvári és az újszentesi gazdakör különböző szakterületeket képviselő tagjai február 22-én városunkba látogattak. A 44 fős román delegációt Szűcs Lajos alpolgármester fogadta a városházán, majd megtekintették az Árpád Agrár Rt. telepeit. Látogatásuk célja: tapasztalatszerzéssel felkészülni a 2007 utáni európai uniós csatlakozásra, előzetes kapcsolatteremtés és együttműködés kialakítása, amivel meggyorsíthatják fejlődésüket. A vendégek elmondták, hogy a gazdakörök pályázatokkal és piacbővítéssel őrzik meg versenyképességüket. A gazdasági élet egyéb ágazatainak szereplői, illetve más román települések szakemberei is szeretnének hozzánk ellátogatni, akiknek meghívásunkat továbbítottuk.

 


 

Együtt gondolkodni
 

2005. február 25.


"Szentes fejlődése közös ügyünk." - invitálással kaptak meghívót a város polgármesterétől a Szentesen működő kis- és középvállalkozások.

Az elmúlt két hét során folyamatos üzleti, vállalkozói találkozókat szerveztünk a polgármesteri hivatalban, a különböző napokon más és más tevékenységet végző vállalkozókat invitálva.


Bővebben


 

Nagyhegy felszabadítása
Előtérben a képviselői munka

2005. február 25.


Félidőben... Sorozatunk első részében az egyéni körzetek települési képviselői szólnak az elmúlt két év történéseiről. Arról, mi az, ami megvalósult, és mi az, amivel még szeretnék jobbá tenni a választópolgárok életét a ciklus alatt? E heti számunkban Törőcsik Zoltán, a 10. számú választókörzet egyéni képviselője nyilatkozik.


Bővebben


 

Díszkankalin a kertben
 

2005. február 25.


Közkedvelt, korai virágzó cserepes növényként is ismert a Kankalin (Primula). Az újonnan kapott növényt kora tavasszal virágzás után ültessük ki a kertbe, addig tartsuk világos, 10-15 Co-os helyen. Félárnyékos, hűvös helyre, jó vízgazdálkodású, humuszban gazdag, enyhén savanyú talajba ültessük. Rendszeres öntözést igényel. Szabadföldön kétévente, virágzás után vegyük fel és végezzük el a tőosztást. Annyi részre válasszuk szét a tövet, ahány levélrozettája van. Egymástól 20-25 cm-re ültessük vissza. A meztelen csigák nagy kárt okozhatnak benne, ellenük védekezni kell, mert képesek teljesen lecsupaszítani a növényeket. Télen ajánlatos avarral takarni őket. Magvetéssel szaporítható. Kora tavasszal a magokat tálcára, nedves steril tőzegbe vessük el. A tálcát helyezzük 3-4 hétre hűtőbe, majd tartsuk szobahőmérsékleten. A csírázáshoz fényre és nedvességre van szükségük, ezért takarjuk le üveglappal, vagy átlátszó plasztik lappal. A kifejlődő magoncokat ültessük cserépbe. A virágföldhöz keverjünk kavicsot, így biztosítva a megfelelő páratartalmat. A fagyok elmúltával tegyük őket árnyékos helyre. Az ősz folyamán már a megerősödött egyedek állandó helyükre kerülhetnek.

 


 

Városunkban járt az Év embere!
 

2005. február 25.


Több, mint egy évtizede már annak, hogy Böjte Csaba ferences szerzetes az első dévai gyermeket megmentette az éhhaláltól, és megadta neki az esélyt a boldogulásra.

1993-ban Déván egy leromlott kolostorban gyűjtötte össze az árva gyermekeket, akik közül néhányan vele együtt dolgoznak azért, hogy megkönnyítsék az árva, elhagyott és rossz körülmények között élő gyermekek sorsát. Ma már nyolc központban gondoskodnak az erdélyi és a moldvai csángó gyerekekről, nagy-nagy szeretetben. De ez persze nagyon nehéz feladat. Hiszen hiába van elhivatottság és a szeretet, az árvaházak fenntartása pénzbe is kerül. Jelenleg közel 500 gyerekről gondoskodnak, és szentesi látogatása alkalmával az ő taníttatásukra is gyűjtött adományokat az atya. Egy árva ellátása naponta 1 euróba kerül.


Bővebben


 

A magyar nyelvet és kultúrát tanítja
 

2005. február 25.


A múlt heti számban olvashattak Farkas Máriáról, aki Szentesen született, és jelenleg a debreceni egyetemen tanít, valamint a strasbourgi Marc Bloch Egyetem magyar tanszékének vezetője és oktatója. Az e-mail útján készített riport második részét olvashatják.


Bővebben


 

Tekerős
 

2005. február 25.


Szenyéri Dániel tekerős, a Népművészet mestere halálának 36. évfordulóján, emléktáblát avattak utolsó lakhelyén, az Ady E. u. 32. számú háznál.

 


 

A Szomszédokról csak szépet és jót
 

2005. február 25.


Öt éve már, hogy televíziós szomszédaink nem kopogtatnak. A Szomszédok szereplői mindenki kedvencei voltak, így a fiatal Vágási házaspárt is szívesen "beengedtük" otthonunkba. Nemcsák Károly sorozatbeli feleségével, Ivancsics Ilonával nem is próbálnak szabadulni a népszerű teleregény emlékétől, tisztában vannak vele, hogy mindenkinek a sorozat jut az eszébe, ha őket együtt látja. Házaspárt alakítottak nemrég a Tóth József Színházban is.


Bővebben


 

Bohém hercegek
 

2005. február 25.


Képünkön: Lehota András és dr. Dobos András a megnyitón. (Fotó: Vidovics Ferenc)

"Nekünk, alföldi embereknek időnként szükségünk van valamiféle indokra, hogy egy jóízűt együnk, finomat igyunk, beszélgessünk és feltöltsük magunkat energiával. Horváth Zoli barátunk megtalálta az indokot: Lehota András késő őszi, téli képeit mutassuk be a tisztelt közönségnek. Fedezzük fel együtt a művek szépségeit, titkait!"


Bővebben


 

A Pacsirta is megszólalt
 

2005. február 25.


Február 19-én, Zsuzsanna napján "Szól a rádió..." címmel kiállítás nyílt a múzeum Széchenyi ligeti épületében. Az alcím: Válogatás Kovács László gyűjteményéből. A derekegyházi lakos körülbelül ötven éve kezdte gyűjteni a régi rádiókészülékeket. Magyar, német és szovjet típusok is akadnak kollekciójában.


Bővebben


 

A Magyar Kultúra Napján
 

2005. február 25.


A Szabadidős Sportklub ebben az évben is meghirdette a Magyar Kultúra Napja tiszteletére vers, próza (mese) -mondó versenyét.

Eredmények:
Óvodások: 1. Sipos Fatima (Ruhagyári óvoda), 2. Elefánti Emma, 3. Szarka Edit (mindketten Kossuth utcai óvoda).
Iskolások: 1-2 osztály, 1. Baranyi Csanád (Hmvhely, Tornyai isk.), 2. Drobino Norbert (Bácskatopolya), 3. Gút Fanni (Koszta isk.). 3-4. osztály 1. Szabó Bence (Kiss Bálint isk.), 2.Mizere Flóra (Koszta isk.), 3.Bartók Dorina (Koszta isk.), 4.Lévai Vivien (gr. Széchenyi isk.). 5. osztály: 1. Kiss Alexandra, 2. Józsa Károly, 3. Dujmov Edit (valamennyi Koszta isk). 6. osztály 1. Kardos Fanni (Koszta isk.), 2. Horváth Szabolcs (Petőfi isk.), 3. Márton Adrienn (Csongrád, Batsányi gimn.). 7. osztály: 1. Pusztai Renáta (Klauzál isk.), 2. Sebesy Nóra, 3. Tóth Tibor (mindketten Koszta isk.). 8. osztály: 1. Rózsa Szabina (Bácskatopolya), 2. Pászti Ferenc (Deák isk.), 3. Kozma Lívia, (Novo Orahovo).

 


 

Rap, zsidótánc, párbaj a pollákos szalagtűzőn
 

2005. február 25.


A Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola február 18-án tartotta szalagavató bálját a sportcsarnokban. A három végzős osztály és a tizenegyedikesek bevonulása után Szirbik Imre köszöntője hangzott el. A diákélet szépségeire emlékeztette az érettségire készülőket, és arra, hogy nemsokára itt a megmérettetés napja, amire valószínűleg már mindannyian készülnek. Végül egy régi emlékéről mesélt. Egy professzor azt mondta neki: "Egy műszaki sosem magyaráz." Vagyis valami vagy működik, vagy nem. Arra kérte a diákokat, hogy műszaki emberként ezt a mondatot ne feledjék.


Bővebben


 

Ülésezett az iskolaszék
 

2005. február 25.


Február 10-én a Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskolájának Iskolaszéke gyűlést tartott, amelyen jóváhagyták a tankönyvrendeléseket a jövő tanévre.

Tájékoztatást kaptak az iskolaszék tagjai az intézmény második tanévi programjáról.

A számos rendezvény mellett kiemelkedik a Deák-Diák Show, és a Damo-gyereknap. Mindkét program az iskolák hagyománnyá vált bemutatkozási lehetősége.

Június hónapban 8 gyermek a Deákból, és 4 tanuló a Damjanichból nemzetközi táborozáson vehet részt Visegrádon 10 angol és 10 kínai gyermek társaságában. Az iskola 5 éve ápolja kapcsolatait liverpooli testvérintézményével. Ez a program már túlmutat a Socrates projekten, olyan eredmény ez, amely nem nyerhető meg pályázati úton: a személyes kapcsolatnak és ezernyi kilométert átszelő barátságnak köszönhető.

Hornyik László
Janó Tibor
társelnökök

 


 

Hamis a húszezres
 

2005. február 25.


Büntetőeljárás indult két férfi ellen, akik Nagymágocson egy személygépkocsit tulajdonítottak el. A férfiak ellen jármű önkényes elvétele és ittas vezetés miatt folyik a vizsgálat.

Két fiatalt ért tetten a rendőrjárőr, amint azok az elmúlt pénteken az egyik Ilona-parti tehenészet oldalfaláról feszegették le az alumíniumlemezeket.


Bővebben


 

Adó-infó
Törőcsik Norbert rovata

2005. február 25.


A saját tulajdonú személygépkocsi esetében fenntartási, javítási és felújítási költségek számla nélküli elszámolására is van lehetőség, de erre már nem a 60/1992. (IV.1.) számú Kormányrendelet alkotott szabályt, hanem a személyi jövedelemadó törvény. Így természetesen azt csupán a személyi jövedelemadó alanyok alkalmazhatják.


Bővebben


 

Tóni bácsi konyhája
 

2005. február 25.


  • Spenótleves
  • Olasz karaj sonkával
  • Csokoládébomba


Bővebben


 

Tizenötezer edzés után
 

2005. február 25.


Képünkön: Az Év Sportolója kitüntetést Szirbik Imre polgármester adta át Bertók Róbertnek.

Idén Bertók Róbert kétszeres kick-box világbajnok kapta az Év Sportolója kitüntetést. Előtte ökölvívóként is ért el kiváló eredményeket, ám a váltás a másik sportágba jobban már nem is sikerülhetett volna.


Bővebben


 

Legrand-Cerberus a csarnokban
 

2005. február 25.


Két hét szünet után folytatta bajnoki szereplését a Legrand-Szentes G.B.S.C NB I-es futsalcsapata. A mieink ezúttal Pécsre látogattak, ahol - kispályás labdarúgásban meglehetősen ritkának számító - gól nélküli döntetlenre végeztek a házigazdákkal.

A Legrandból gyakorlatilag egy kezdőcsapatra való játékos hiányzott sérülés és egyéb betegségek miatt, így az őket helyettesítőktől mindenképpen dicséretes, hogy pontot tudtak elhozni a baranyai megyeszékhelyről.

Hétfőn, 19 órakor itthon játszik a Szentes, ezúttal a Cerberus-Budaörs érkezik városunkban. A fővárosiakkal az ősszel szoros meccset játszottak Koncz Zsolték, igaz vereség lett a vége. Most a felépült sérültekkel kiegészülve, mindenképpen jó lenne itthon tartani legalább az egyik pontot. A mérkőzésen minden bizonnyal pályára léphet majd Ábel Péter a napokban leigazolt labdarúgó is. Örömteli hír a klub háza tájáról, hogy összeállt a Legrand ificsapata Janiga László vezetésével. A csapat a Szentesi TE és a fábiánsebestyéni labdarúgó szakosztály 21 éven aluli játékosaiból alakult, és már le is játszották első mérkőzéseiket Jászberényben. A fiatalok április 23-án hazai környezetben is bemutatkoznak a közönségnek.

H. V.

 


 

Törőcsik ideiglenesen abbahagyja
 

2005. február 25.


A megye II. osztályban szereplő Szentesi Kinizsi labdarúgó-csapatának játékosállományában egy változás már biztos lesz. A csapat egyik legjobb játékosa Törőcsik Zoltán ideiglenesen abbahagyja pályafutását. Az okokról beszélgettem vele.


Bővebben


 

A Kinizsi is készül a folytatásra
 

2005. február 25.


A megye II. osztályban szereplő Szentesi Kinizsi labdarúgócsapata nagy intenzitással készül a 2004-2005-ös bajnokság tavaszi folytatására.

Tóth György, szakosztályvezetővel és edzővel az őszi idény értékelése után tervekről és a felkészülésről beszélgetünk.

- Mennyire elégedett - az újonc együttes edzőjeként - az őszi hatodik hellyel?

- Úgy mint a 6. hely, elégedett vagyok. De a célkitűzésünk az első ötbe kerülés lett volna. Az utolsó három mérkőzés volt a vízválasztó. A megszerezhető kilenc pontból egyet tudtunk gyűjteni. Mindet megszerezhettük volna, ha a csapat úgy áll hozzá. A végelszámolásnál, az ötbe benne kell lenni.

- Visszatérő hiba, hogy minden bajnokság félidejében a csapat leenged. Ön is úgy érezte?

- Hát éppen ezért fájó dolgok a fentebb említettek. A Csanytelek ellen (3. volt) idegenben ikszeltünk velük. Két mérkőzést olyan együttesek ellen veszítettünk el, akik alig szereztek pontot.

- Megkezdték is az alapozást. A pihenő mennyire gyengítette a játékosok erőnlétét? Milyen az edzéslátogatottság?

- Én arra számítottam, hogy többen fognak edzésre járni. Elég minimális létszámban jövünk össze. Pénteken többen vagyunk. Közrejátszik az időjárás. Nem tudunk megfelelően készülni, hiszen nagy a hó, inkább eljárnak kispályázni. Legalább mozognak valahol.

- Milyen változások történtek?

- Nagy változás nincs. Blaho Attila elment Szegvárra, Borák Jenő nagy valószínűséggel Fábiánsebestyénre távozik, de ez még nem biztos. A legfájóbb, hogy Törőcsik Zoltán baleset miatt egy időre szünetelteti játékát. Érkeztek: Tóth Dániel sérülésből tért vissza, s az ősszel igazolt Bakai Zoltán is hadrafogható lesz.

- Az időjárás miatti kiesés ellenére, remélem bízik abban, hogy a tavaszi nyitányra a csapat összeáll?

- Biztos vagyok benne, hogy a rajt elmarad. Remélem, hogy az első bajnoki mérkőzésre egyben lesz a társaság.

Dunás-Varga Zoltán

 


 

Teremfoci
 

2005. február 25.


A Szabadidős Sportklub farsangi teremlabdarúgó tornáját januárban rendezték a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban, ahol az alábbi eredmények születtek:
1. Laver 2000, 2. Fortuna, 3. Gólvágók, 4. Old Boys.
Legjobb góllövő: Szabó Csaba (Gólvágók)
Legsportszerűbb csapat: Fipó V. Tonik

 


 

Tragédiák árnyékában
Napok hordaléka

2005. február 25.


Elgondolkodtam. Megesik az emberrel. Állítólag figyelmetlenségből adódik a dolog. Az a jó benne, hogy fájdalommentes. Bár vannak tapasztalataim a cammogó észjárásról. A mínusz 60-as IQ valóban gátat emel a gondolkodásnak.

Azért jó érzés az, ha az ember tud valamit.


Bővebben


 

Ezüst helyett bronzérem a kupában
 

2005. február 25.


Bronzéremmel kellett beérnie az ezüstért utazó Hungerit-Szentesi VK női vízilabdacsapatának a Magyar Kupa négyes döntőjében, Kazincbarcikán. A mieink az elődöntőben a Domino-BHSE Polo gárdájával akadtak össze és bár az elején már 3-0-ra vezettek Szremkóék, a végén mégis a fővárosiak örülhettek. A 12-6-os vereség sima mérkőzést sejtet, ám Kozák László vezetőedző beszámolója szerint koránt sem adták olcsón a "bőrüket". Nem játszottak rosszul, ám az a tény, hogy a meglehetősen furcsa bíráskodás során három játékosuk is végleg, cserével jutott a kiállítás sorsára, megpecsételte sorsukat. A mester szerint ma három erős csapat található a hazai mezőnyben, a Domino, a Dunaújváros és a Hungerit, ezek közül az elmúlt hétvégén a Szentes bizonyult a legkevésbé szerencsésnek. A bronzérem megszerzése a 9-7-es, kétgólos győzelem ellenére magabiztos volt, hiszen már 6-0-ra is elhúztak Sipos Editék, a végén pedig a fiatalok is lehetőséget kaptak, ekkor tudott egy kicsit közelebb lopózni a Vasutas.

A döntőben - nem kis meglepetésre a Domino legyőzte az abszolút favoritnak számító, itthon évek óta tétmérkőzésen veretlen Dunaújvárost, ezzel Budapestre került az idei Magyar Kupa.

A Hungerit a MK után folytatja a felkészülést a március végi bajnoki küzdelemre.

Szerda óta a válogatott keretnél számításba vett Molnár Anett, Kisteleki Dóra, Szremkó Krisztina és Tóth Andrea nélkül készül a csapat, egészen március 14-ig, ezek a játékosok ekkor kapcsolódnak be újra munkába.

A világbajnoki kvalifikációs tornára március 8 és 13 között kerül sor Madridban. Külön öröm lenne, ha a remélhetőleg eredményesen megvívott selejtezőn a szentesi különítmény tagjai is tevékeny részt vállalnának a továbbjutásban.

H. V.

 


 

Idegenben játszanak
 

2005. február 25.


Az NB II-es bajnokságban szereplő Szentesi Tekézők Egyesületének csapata február 20-án a Debreceni TK együttesét fogadta. A TK 3025, a TE 2792 fát ütött, így 2 ponttal a Debrecen 8-0-ra győzött.

A szentesiek február 26-án, szombaton 14 órakor idegenben a Szank OBSE csapata ellen játszanak.

 


 

Családi események
 

2005. február 25.


Született: Szebeni Gábornak és Pálfi Odett Juditnak (Gergely u. 24.) Brúnó, Bődi Róbertnek és Fekete Zsuzsannának (Bem u. 5.) Dominik, Bella Istvánnak és Pozsár Éva Lindának (Dankó P. u. 30.) Petra, Szabó-Bogár Lászlónak és Kocsis Anitának (Csongrád, Templom u. 1.) Dávid, Sprok Jánosnak és Kollát Editnek (Csongrád, Szőlőhegyi u. 6.) Máté nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Nagy Endre János (Köztársaság u. 7/1.) és Katona Klára (Árpádhalom, Székács E. u. 44.), Pataki Tamás Pál (Köztársaság u. 21.) és Fekete Anita (Wesselényi u. 36.).

Elhunyt: Blázsik Lászlóné (Köztársaság u. 15.), Takács Imre (Dózsa Gy. u. 1.), Czakó József (Mariska u. 3.), Tóth Mátyásné Gyarmati Eszter (Áchim A. u. 2/A), Nagy László (Attila u. 1/B), Molnár Imréné Új Erzsébet (Deák F. u. 73.), Musa Lászlóné Csengeri Erzsébet (Kisér u. 35.), Szűcs István (Orgona u. 16.), Vanka Lajosné Horváth Mária (Sárgaparti u. 5.), Nádudvari József (Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.).

 


 Vissza a legfrissebb számokhoz