<<< Vissza

Rap, zsidótánc, párbaj a pollákos szalagtűzőn

2005. február 25.

 
A Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola február 18-án tartotta szalagavató bálját a sportcsarnokban. A három végzős osztály és a tizenegyedikesek bevonulása után Szirbik Imre köszöntője hangzott el. A diákélet szépségeire emlékeztette az érettségire készülőket, és arra, hogy nemsokára itt a megmérettetés napja, amire valószínűleg már mindannyian készülnek. Végül egy régi emlékéről mesélt. Egy professzor azt mondta neki: "Egy műszaki sosem magyaráz." Vagyis valami vagy működik, vagy nem. Arra kérte a diákokat, hogy műszaki emberként ezt a mondatot ne feledjék.

Nagy Gyuláné igazgatónő a kis szalag jelentőségéről beszélt, melyen két évszám jelképezi a végzősök életének négy meghatározó évét: 2001-2005. Ő egy tánctanárától idézett, aki azt mondta, hogy két ember között legrövidebb út egy mosoly, két szív között pedig egy tánc. Ezzel a hamarosan következő nyitótáncra célzott.

A szalagokat először az iskola vezetőinek tűzték fel, majd az osztályfőnököknek és a diákoknak. A 12. osztály nevében Bányai Norbert búcsúzott. Először a szalagtűzés közbeni benyomásait sorolta, a többi között az anyukák büszke sóhajait. Majd számbavette az elmúlt négy év történéseit: az első év még a beilleszkedésről szólt, tizedikesként már magabiztosabbak lettek, tizenegyedik osztályban gólyabált és szalagavatót szerveztek, most pedig itt állnak az érettségi kapujában kettős érzelmek között. Egyrészt a várakozás izgalmával tekintenek előre, másrészt meg akarnak felelni a követelményeknek.

A műsorszámok közül az első a 12. C osztályé volt, akik Karinthy Frigyes Tanár úr, kérem! című művét dolgozták fel. Közben képeket vetítettek ki, melyek az ő mindennapjaikat ábrázolták. A 12. B videoklipet készített, melynek címe (23-an) az osztály létszámára utal. A végzősök nyitótánca következett ezután. A 11. osztályosok műsorukban tanártípusokat jellemeztek név nélkül, de előtte közölték, hogy ha valaki magára ismer, az csak a véletlen műve lehet. Zsidótánc követte a vidám előadást. A derűs arcok azonban hamarosan ijedtté változtak, amikor a következő műsorszámban a Zenthus János középkori hagyományőrző egyesület tagjai párbajozni kezdtek a küzdőtéren. Volt ott csatabárd, pajzs, majd trubadúrok zenéjére lányok táncoltak korhű jelmezben. A középkori világból a Szilver TSE tánca zökkentette ki a jelenlévőket. A műsor végén újra keringőt láthattunk, majd kezdődhetett a diszkó.

Majzik Andrea


<<< Vissza