<<< Vissza

A Pacsirta is megszólalt

2005. február 25.

 
Február 19-én, Zsuzsanna napján "Szól a rádió..." címmel kiállítás nyílt a múzeum Széchenyi ligeti épületében. Az alcím: Válogatás Kovács László gyűjteményéből. A derekegyházi lakos körülbelül ötven éve kezdte gyűjteni a régi rádiókészülékeket. Magyar, német és szovjet típusok is akadnak kollekciójában.

A tárlaton harminc rádiót mutattak be, de Kovács úrnak ötszáznál is több készüléke van. Szabó János József, a Koszta József Múzeum igazgatója elmondta, hogy azért rendhagyó ez a kiállítás, mert nem közgyűjteményt, hanem magángyűjteményt tekinthetnek meg az érdeklődők. Nagy Lajos mérnök-tanár nyitotta meg a tárlatot. A rádió születéséről mesélt. Minden előzmény a középkorra vezethető vissza, amikor a borostyánkő dörzsölésével elektromosságot hoztak létre. A kezdeteket Marconi szikratávíró kísérletei jelentették. 1925. december 1-jén indult meg a műsorsugárzás az emberek nagy örömére, hiszen mindig szerettek volna üzeneteket közvetíteni egymásnak.

A kiállított gyűjtemény a századfordulótól az 1970-es évekig készült rádiókat foglalja magában. Kovács László "megszállottan" gyűjtötte ezeket, akár több száz kilométerre is elment értük. Ma már a digitális rádiózásé a jövő, ilyen készülékek nemigen vannak. A megnyitó után a Pacsirta nevet viselő rádióból felhangzott az ismert LGT dal, amelynek címe egyben a kiállítás mottója is lett. Az 1958-ban készült rádió azért kapta ezt a fantázianevet, hogy emlékeztessen bennünket arra a madárra, amely a néphit szerint először Zsuzsanna napján szólalt meg, így jelezve a tavasz közeledtét.

A múzeumban található mechanikus zenegépet - mely a Susanna nevet viseli - Vidovics Ferenc óramester, és fia ifj. Vidovics Ferenc és Juhos András zongorahangoló-javító önkéntesen állította helyre a 2000. év tiszteletére. Ez a Bécsben készült zenegép szólalt meg a tárlaton, melynek belsejében a kicsinyített zongora, a cintányér, a triangulum és a dob zenéje a korszak kávéházi hangulatát idézte. A gép pénzbedobással indul, akárcsak a mai zenegépek, de a húsz fillér vagy a pengő ma már nem lenne elegendő ahhoz, hogy kellemes nótákat hallgathassunk.

A tárlat megtekinthető május elsejéig, hétfő kivételével naponta 13-17 óra között.

M. A.


<<< Vissza