<<< Vissza |
Jók, jobbak, legjobbak |
2005. február 25. |
Képünkön:
A rendezvényen Béres Alexandra és aerobik csapata tartott bemutatót. (Fotó:
Vidovics Ferenc) Az elmúlt esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatokat, sportolókat, felkészítőket köszöntötték február 19-én a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A tizenöt csapatnak, valamint a több mint kétszáz sportolónak, edzőnek, sportvezetőnek Kovács Antal, a barcelonai olimpia cselgáncs bajnoka, Szirbik Imre, polgármester és Szűcs Lajos alpolgármester, a MOB tagja adták át a díjakat. Ezt megelőzően a polgármester köszöntő beszédében kiemelte: a hagyomány nem szakadt meg, városunk fiai és lányai tavaly is jó hírét vitték Szentesnek az országban, sőt határainkon túl is. Maga az eredmény, a végső helyezés csak a jéghegy csúcsa, mögötte borzalmasan sok munka, rengeteg gyakorlás, verejtékes edzések állnak. Szirbik Imre megköszönte azok munkáját is, akik a felkészülés sokszor pokolba kívánt időszakában a versenyzők mellé állnak, akik átsegítik a holtponton sportolóikat, akik nélkül nem születhetnének meg ezek a kiemelkedő eredmények. Fiataljaink elindultak egy úton, amin remélhetőleg nagyon sokáig rajta is maradnak, követve példaképeiket, hogy később aztán ők maguk is példaképpé váljanak a fiatalabb generáció előtt. A díjátadást megelőzően Béres Alexandra és aerobik csapata szórakoztatta bemutatójával a megjelenteket, majd átadták a sportolóknak, edzőinknek járó díjakat. A jutalmazottak között atléták, labdarúgók, vízilabdázók, úszók, kick-bokszosok, dzsúdósok, quadriatlonisták tekézők, sporthorgászok, íjászok, karatésok, céllövők és táncosok szerepeltek. Az ünnepség záró részében került sor a különdíjak átadására. A 2004-es esztendő sportolója a tavaly full-contactban és light-contactban egyaránt világbajnoki címet szerző, kétszeres Európa-kupa győztes kick-boxos Bertók Róbert lett. Az év edzőjének dr. Tóth Gyulát választották, akinek - és Vidumanszky Lászlónak - a vezetésével a Legrand-Szentesi VK tavaly, története során másodszor, elhódította a Komjádi Kupát. Dr. Tóth Gyula munkássága a tornagyőzelemben csúcsosodott ki, hiszen a mostani csapat tagjait gyermekkoruk óta, szisztematikus nevelőmunkával készítette fel. Idén az életműdíjat Muzsik Jánosné testnevelő kapta, aki 30 éve dolgozik a Kossuth téri, illetve jogutódjában a Kiss Bálint Református Általános Iskolában. A biológia-testnevelés szakos tanárnő az iskolai munka mellett a városi sportéletből is kivette a részét. Alapító tagja volt a St. Jupát SE-nek, öt évig dolgozott úszóedzőként, 1986-ban pedig a megyében elsőként szervezte meg az általános iskolás tanulók részére a triatlon-duatlon szakosztályt. 1992-ben két tanulója országos bajnok lett. H. V. |