2017. NOVEMBER

 

Karácsonyi vásár a Kossuth téren

 

A Kossuth téren december 3-án nyílik meg a karácsonyi vásár.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 30.


 

POM-POM MIKULÁS

Új helyszínen!

 

2017. december 3-án új helyszínen (a városi sportcsarnokban) kerül megrendezésre a POM-POM együttes Mikulás ünnepsége, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 30.


 

Adventi gyertyagyújtás

 

A város hagyományaihoz híven 2017-ben is felállításra kerül a városi adventi koszorú. Kérjük, ünnepeljen velünk, és családjával látogasson ki advent vasárnapjain 16 órakor a Kossuth téri ünnepi gyertyagyújtásra.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 29.


 

Hetvenkedő Hatvanasok

Már a regisztrációkor beugratták a csapatokat

 

Nyugdíjasoknak rendeztek országos bűnmegelőzési versenyt Hévízen, melyen Szentes is képviselte magát. A megmérettetésre mind a 19 megyéből érkeztek csapatok.

A rendezvény célja az volt, hogy bemutassák azokat a módszereket, melyeket leginkább az idősek becsapására használnak a bűnözők, illetve azokat az eszközöket, lehetőségeket, hogy miként lehet megelőzni, hogy bűncselekmény sértettjévé váljanak. Az idősek biztonságának védelme a társadalom feladata, de saját maguk, a szomszédjaik vagy éppen a családjuk is sokat tehet azért, hogy megóvják magukat a kellemetlenségektől.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 29.


 

Országos elismerés a Véradók Napja alkalmából

 

2017. november 24-én a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága Budapesten rendezte meg a Véradónapi ünnepségét! Csongrád megyéből Pro Vita díjat Nagy Mihályné Eperjesi 125-szörös véradó kapta. A kiváló véradószervezésért járó ezüst emlékérmet pedig Lucza János László Mindszenti nyugdíjas mentőtiszt érdemelte ki munkájával.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 29.


 

6. hely a formációs VB-n!

 

Szombaton a németországi Braunschweigben két magyar csapat is részt vett a Standard Táncok Formációs Világbajnokságán. A Szilver TSE és a Szigo TSE versenyzői nagy izgalommal készültek a versenyre, hiszen mindkét csapat fantasztikusan szerepelt a tavalyi pécsi VB-n.

A szentesi csapatnak sikerült a döntőbe jutás és ott a hatodik helyet szerezték meg. Gratulálunk!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 28.


 

Felállították Szentes karácsonyfáját

A hétvégén gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját

 

Már évek óta lakossági felajánlásnak köszönhetően állítja fel a város karácsonyfáját és ez így történt. Köszönjük a karácsonyfa felajánlását Molnár Zoltánnak és feleségének Németh Erikának. A városi adventi koszorún az első gyertya 2017. december 3-án gyullad meg melyre minden érdeklődőt 16.00 órára várnak.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 28.


 

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum

 

 2017. november 28-án hatodik alkalommal került megrendezésre a Szentesi Rendőrkapitányságon a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum. Balogh-Szabó Imre a kapitányságvezetője nyitotta meg a fórumot, valamint egy rövid bemutatóval beszélt a kapitányság eredményeiről.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 28.


 

Ezüst érem az országos fodrászversenyen

Kárai Fanni sikere

 

 2017. november 25-én a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma Szakközépiskolája adott otthont az ÁRPÁD-KUPA országos fodrász és kozmetikus tanuló versenynek.

A Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakiskola kétéves szakán tanuló Kárai Fanni a verseny II. korcsoportjában második helyezést ért el Marcell vízhullám kategóriában. Fodrászoktatója Medgyesi Arnoldné büszkén mutatta versenymunkáját telefonján, mely annyira tetszett a zsűrinek, hogy alkotásával a második helyezést kapta az országos versenyen.

Gratulálunk!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 28.


 

A vérüket adták…

 

 November 27. a Véradók Napja Magyarországon, amelyet 1988 óta ünneplünk. Ebből az alkalomból az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya és a Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezete véradást szervezett a szentesi laktanyában. A Véradók Napja különleges ünnep. Az emberség és az emberi szolidaritás ünnepe, mivel a véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és a szolidaritásban rejlik.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 27.


 

Grafikák a Tokácsliban

 

A Szentesi Művelődési Központ szeretettel meghívja Önt és barátait a Tokácsli Galériába (Kossuth tér 5. I. emelet) Rádóczy Gyarmathy Gábor grafikusművész kiállítására.

 

A kiállítást megnyitja: 2017. november 30-án (csütörtökön) 17 órakor Dr. Rusz Edit klinikai szakpszichológus.

 

Közreműködnek: a Lajtha László AMI növendékei.

 

A kiállított képek dr. Rusz Edit könyveinek illusztrációi, melyeket a helyszínen is dedikálnak a művészek.

 

A kiállítás megtekinthető december 23-ig, keddtől-péntekig 9-13 és 15-17 óráig, szombaton 9-13 óráig.

 

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 27.


 

Ki legyen Szentes díszpolgára a 2018-as évben?

Ki kapjon „A Városért Emlékérmet”

 

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan, a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal kéri a város lakosságát, gazdasági és társadalmi szervezeteit, tegyenek javaslatot azon személyekre, kollektívákra, akiket, amelyeket méltónak tartanak arra, hogy részükre a „Szentes Város Díszpolgára" cím, illetve „A Városért Emlékérem" 2018 évben odaítélésre kerüljön.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 27.


 

A Mikulás előszobája Szentesen

INGYENES A BELÉPÉS!

 

2017. december 4-én 16.00 órától 18.00 óráig rendezi meg Szentes Város Önkormányzata a Mikulás váró ünnepségét, ezúttal a Szecessziós Házban.

 

Fellépnek a Máttéffy utcai óvoda óvodásai, valamint a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola óvodásai

 

Programok:

- Gyermekkoncert a Csiga Duó zenekarral

- A csongrád-bokrosi Karácsonyfalva Manója várja a kívánságokat, amelyeket továbbít a Mikulásnak

- Lufihajtogató Bohócunk várja a gyerekeket egy vidám délutánra

- Karácsonyi kézműveskedés a Rákóczi utcai óvoda közreműködésével

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 26.


 

Nem csak a játékosok, de az edzők sem értették olykor az ítéleteket

Partiban volt a listavezetővel a Hungerit-Szentesi VK

 

Jól játszott a Hungerit-Szentesi VK, de nem kapott érte pontot a női vízilabda OB I 8. fordulójában hazai medencében, a listavezető Dunaújváros ellen.

 

A vendéglátók kiválóan kezdtek, maguknál tartották az előnyt, de a második negyed elején a kazah Anastassiya Mirshina ötméterest hibázott. Bár a hazaiak 4–2-re vezettek, innen egy 7–0-s sorozatot produkált a Dunaújváros, amellyel egyrészt megmutatta, miért vezeti a tabellát, másrészt pedig eldöntötte a három pont sorsát.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 26.


 

Szentesi siker a versenytánc U21 Latin Magyar Bajnokságon!

 

Idén Kiskunhalas adott otthont a versenytánc U21 Latin Magyar Bajnokságnak, valamint a C osztályos Országos Bajnokságoknak is, ahol a Temesvári Bálint Máté-Haddad Sabrina (iDanceStudio Pécs és a Szilver TSE Szentes vegyespárosa) megszerezte a magyar bajnoki címet a 21 éven aluliak korosztályában az U21 Latin Magyar Bajnokságban. Szőts Dániel-Egresi Melinda Beatrix, szintén a Szilver TSE versenyzői, a dobogó második fokára állhattak, Szabó Ádám-Fábián Anna (Stúdió 2000 TSE - Szilver TSE vegyespárosa) pedig a döntő 6. helyén végzett.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 26.


 

Meghívó az adventi közös gyertyagyújtásra

Adventvasárnapjai: December 3., 10., 17., 24.

 

A város hagyományaihoz híven 2017-ben is felállításra kerül a városi adventi koszorú. Kérjük, ünnepeljen velünk, és családjával látogasson ki advent vasárnapjain 16 órakor a Kossuth téri ünnepi gyertyagyújtásra.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 24.


 

A Mikulás előszobája - Szentesen

December 4-én este kapcsolódnak fel az ünnepi fények Szentesen

 

2017. november 22-én a Szecessziós Házban tartották „A Mikulás előszobája" városi mikulásváró program ismertetőjét, mely 2017. december 4.-én (hétfőn) 16-18 óráig lesz.

Torday Henrietta idegenforgalmi referens a program megálmodója elmondta, hogy két évvel ezelőtt döntött úgy a város, hogy az akkori jelmondatának megfelelően, - melyet országos médiumok is kommunikáltak: „Nyitott kapuk, nyitott város" - megrendezi a Városházán a „Mikulás előszobája" elnevezésű gyermekprogramot. Az első alkalommal szó szerint zsúfolásig megtelt a Városháza, hiszen kicsik és nagyok egyaránt kíváncsiak voltak a programra.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 24.


 

Közönségdíjas lett a Petőfi Szálló fotója

Köszönet az 1200 LIKE-ért!

 

A Miniszterelnökség, mint a Norvég és EGT Alapok Nemzeti Kapcsolattartója hirdetett fotópályázatot a Magyarországon megvalósult projektek bemutatására. Az „Egy kattintás, ami összeköt! – Fedezd fel az EGT és Norvég Alapok hazai eredményeit” című fotópályázatra olyan fotókat vagy fotómontázsokat vártak, amelyek az Alapok támogatásából létrehozott projektek eredményeit mutatják be, vagy éppen a támogatás segítségével megvalósuló pozitív változásokra hívják fel a figyelmet.

-         

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 24.


 

Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság

 2017. november 25-26. Szentes, Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

 

Mindkét napon 8:50 – kor megnyitó, 9 órakor kezdődnek a gyorsasági versenyszámok, majd ezt követik a szabadon választott gyakorlatok. A két napon közel 200 versenyző, 17 város képviseletében méri össze tudását – köztük Európa- és világbajnokokkal.

-         

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 20.


 

A NŐI LÉLEK TITKA

Töltődj fel az ünnepek előtt!

 

Ha úgy érzed, hogy már összecsapnak a hullámok a fejed felett és erre még rájön az év végi ünnepkör, akkor ezt a programot Neked ajánljuk. Nem másról szól, mint a "NŐI LÉLEK TITKÁRÓL!" Töltődj fel az ünnepek előtt 2017. november 24-én 15.00 órai kezdettel a Megyeháza dísztermében megrendezendő programon.

 

További részletek a plakáton!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 20.


 

Szabó László lábtenisz EB sikere

 

Az elmúlt hét végén Romániában került megrendezésre a FIFTA szövetség Lábtenisz Európa bajnoksága. Az Izvonáriban megrendezett kontinensviadalon 16 ország képviseltette magát. A négy napos (november 16-19.) bajnokságon kiválóan szerepelt a szentesi Szabó László, aki a SZESPO SE versenyzője. Szabó László már az októberi Magyar bajnokságon is remekül szerepelt, hiszen két kategóriában ezüst érmet szerzett, a hármas kategóriában pedig első helyen végzett.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 20.


 

Nyílt nap a Zsoldosban

 

A HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma ls Szakközépiskolája 2017. november 22-én tartja nyílt napját, melyre az iskola iránt érdeklődő végzős általános iskolásokat és szüleiket várják.

 

8.00 órától tájékoztató az "A" épület aulájában (Szent Imre herceg u. 1.)

8.40-től 12.10-ig tanítási órák megtekintése az "A" és a "B" épületben és a tanműhelyek megtekintése a Rákóczi F. u. 98. szám alatt.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 20.


 

Szentesen is lilára színezték a Megyeházát!

A koraszülöttek világnapján lilába borult az ország!

 

A Koraszülöttekért Országos Egyesület 2012 óta szervez különböző eseményeket a Koraszülöttek Világnapján, ennek részeként elsőként a budapesti Művészetek Palotája kapott lila megvilágítást. Azóta évről évre egyre több szülőszervezet, intenzív osztályokhoz kapcsolódó alapítvány, intézmény és város csatlakozik a "Színezzük lilára az országot!" kampányhoz.

Földvári Nagy Zsuzsanna - a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) elnökének egy kis csapat meglepetést akart szerezni, hogy az a város ahol Zsuzsanna is él és dolgozik, csatlakozik a kezdeményezéshez úgy, hogy a legnagyobb titokban megszervezték, hogy november 17-én lilába boruljon Szentes egyik legjellegzetesebb épületének a Megyeházának a főhomlokzata.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 17.


 

CIVILIZÁLT TÁJ

 

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör meghívja

Önt és kedves barátait a Művelődési és Ifjúsági házba (Szentes, Tóth József utca 10 -14.)

2017. november 27-én 18:00 órára

 

a  CIVILIZÁLT TÁJ fotókiállítás másodbemutatójára

 

A kiállítást megnyitja: Zsila Sándor fotóművész

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 17.


 

Első helyezést ért el a Pollák csapata az országos programozói versenyen

 

A Veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai kara által meghirdetett Bakonyi Bitfaragó Bajnokságon óriási sikert ért el a Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3 fős programozó csapata. 49 csapat közül 8 csapat jutott a november 11-én Veszprémben megrendezett döntőbe, ahol a Pollákos fiúk első helyezést értek el.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 17.


 

A Honvéd Férfikar újra Szentesen

Adventi koncert

 

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szervezésében 2017. december 11-én 14.00 órai kezdettel Adventi koncert lesz a Református Nagytemplomban. Közreműködnek: Prima Primissima díjas HM Honvéd Együttes Férfikar és a MH Hódmezővásárhely Helyőrség Zenekar.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 17.


 

Nem sikerült a továbbjutás

 

Nem sikerült a továbbjutás a magyar kupa negyeddöntőjéből a Hungerit-Szentesi VK női vízilabdacsapatának. Hazai medencében szombaton alaposan megnehezítette a Fradi dolgát a Kurca-parti együttes. Mindkét csapat vezetett a mérkőzésen, végül 10–10-es döntetlennel zárult a találkozó. Húsz órával az első meccs után már Budapesten ugrottak vízbe visszavágón a felek. Teljesen más összecsapáson a zöld-fehérek vízilabdáztak dominánsan, végig vezetve 13–9-es győzelemmel jutottak be a legjobb négy közé.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 17.


 

Szentesi ápolónő kapta a Richter
Aranyanyu Díjat

 

Sebők Erikát, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház ápolónőjét választotta az Év egészségügyi szakdolgozójának a Richter Aranyanyu zsűrije.

Ezekben a percekben vette át a díjat Budapesten. Erika köszönetet mondott jelölőjének és a családjának. „Ez a világ legemberibb és legszebb hivatása” – mondta a díjátadón. Erika élménybeszámolóját a Szentesi Élet következő számában olvashatják. Gratulálunk!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 17.


 

A NŐI LÉLEK TITKA

Töltődj fel az ünnepek előtt!

 

Ha úgy érzed, hogy már összecsapnak a hullámok a fejed felett és erre még rájön az év végi ünnepkör, akkor ezt a programot Neked ajánljuk. Nem másról szól, mint a "NŐI LÉLEK TITKÁRÓL!" Töltődj fel az ünnepek előtt 2017. november 24-én 15.00 órai kezdettel a Megyeháza dísztermében megrendezendő programon.

 

További részletek a plakáton!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 14.


 

Ösztöndíjasok a Zsoldosban

 

A Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskolában a Katona-Suli programban részt vevő tanulók közül 2013 óta mindig van olyan diákunk, aki elnyeri ezt a rangos ösztöndíjat. Idén kettő leendő katona vehette át ünnepélyes keretek között a Stefánia palotában az elismeréseket, amit Varga Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adott át.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 14.


 

Soma Mamagésa Szentesen

 

A Szentesi Művelődési Központ szervezésében 2017. november 13-án a Megyeháza dísztermében Soma Mamagésa tartott előadást "Intimitás és azon túl..." címmel. Az előadásról részletes beszámolót a hétvégén megjelenő Szentesi Élet számában olvashatnak!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 14.


 

Gasztro piac

 

A szervezők a piaccal védik és segítik a vidék gasztronómiai és kulturális értékek megóvását, ismételt felfedezését és a turizmus fejlődését. 30 kistermelő értékes, tápanyagban gazdag, hazai élelmiszereket kínál, a kézművesek egyedi, kézműves termékekkel várják a Piac látogatóit. Két izgalmas és egészséges, szezonális alapanyag, sütőtök és mák kerül a Látványkonyhánkban készülő palacsintába. Már 10. éve segíti a minőségi magyar borkultúra meghonosítását a térségben a Gólyás Borház. Ez alkalomból a 2017. év legjobb új borait ajánlja a borrajongók figyelmébe. Most is lesz a magyar konyha ízeivel ebéd, művészeti kiállítás, varjúsímogató és kézműves program. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, termelők!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 14.


 

Pollák Nyitott Kapuk

 

A HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája november 10-én tartotta Nyitott Kapuk rendezvényét. A nagyszámú (több mint 100) érdeklődő diák és szülő informatika, elektronika és közismereti órákon pillanthatott be a Pollákban folyó munkába.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 13.


 

A Csapat és Mestere - vízilabdás évfordulók

45 éve az OB I-ben a Szentes, 85 éve született dr. Rébeli "Jozsó"

 

2017. november 8-án vízilabdás évfordulók adták az apropót a Szentes Városi Könyvtár és a Szentes-Csongrád Rotary Club újabb közös rendezvényén.

45 éve a Szentesi Vízmű SK bejutott az OB I-be, és 85 éve született a sikerek kovácsa, dr. Rébeli-Szabó József jogász, vízilabdázó, az akkori felnőtt férfi csapat edzője.

Ebből az alkalomból az egykori játékost, Kádár Józsefet hívta beszélgetőtársul Tímár Ferenc informatikus könyvtáros, a Rotary klub soros elnöke.

 

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 13.


 

Szórakozz és támogass!

Meghívó jótékony előadásra

 

A Szentes Városi Amatőr Színkör bemutatja Csukás István: Ágacska című mesejátékát a Megyeháza dísztermében 2017. november 15-én, szerdán 17.30 órai kezdettel, melynek bevételét a Szivárvány Alapítványnak ajánlották fel! További részletek a plakáton!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 13.


 

Mezei futóverseny

 

A Honvéd Rákóczi Sportegyesület és a Horváth Mihály Gimnázium közös szervezésében került megrendezésre a szentesi és a környékbeli települések általános iskolás korosztályú tanulóinak mezei futóversenye a szentesi Pusztai László Sporttelepen, mely a diákolimpia városi selejtezője is. Több korcsoportban, fiúk és lányok különböző távokon mérték össze a tudásukat a szalagokkal kijelölt pályán, kerékpáros felvezetéssel. A közel 400 tanuló versenyén a győztesek továbbjutottak a megyei versenyre.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 09.


 

Ünnepi fénybe öltözik Szentes

 

Elkezdődött a város karácsonyi díszkivilágításának felszerelése, beüzemelése, hogy elkészüljenek december 4-ére, amikor is felgyulladnak a fények. A városi Mikulásváró program keretében kapcsolódnak fel a fények, melyek között sok-sok új kompozíció lesz (ezek már láthatók a Kossuth utcán). Több mint 17 esztendeje kerültek ki az első fényfüzérek, melyek az időjárás viszontagságait nem bírták, mára mind ki lett cserélve LED-es világító egységekre.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 09.


 

Befektetés a jövőbe!

Kiosztják a felsőoktatási ösztöndíjakat

 

2017. november 10-én osztják ki Szentes Város Önkormányzatának felsőoktatási szociális ösztöndíjait, melyre az esélyteremtés érdekében hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok pályázhattak. Ezzel kívánja támogatni az önkormányzat és elérhetővé tenni a felsőoktatásban való részvételt.

A pályázatok 2017. évi fordulójának elbírálása megtörtént, melynek ünnepélyes értékelésére 2017. november 10-én (pénteken) 15.00 órakor került sor a Városháza dísztermében.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 09.


 

Válaszd a Pollákot

 

Pollák Nyitott Kapuk 2017. november 10-én, melyre minden érdeklődő 8. osztályos diákot és szüleiket várnak!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 08.


 

Sima győzelem a 6. fordulóban

 

A női Országos Bajnokság alapszakaszának 6. fordulóján idegenben játszott a Hungerit Szentes csapata. A lelkes tatabányai csapathoz utazott, ahol nem volt kérdés a győzelem, de inkább a hétvégi Magyar Kupára való felkészülési meccsnek volt tekinthető, amikor is az FTC-vel küzdenek meg a lányok a továbbjutásért.

 

Tatabánya - Hungerit Szentes 4 - 11 (0-3, 1-4, 2-2, 1-2)

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 08.


 

A Magyar Kereskedelemért Nagydíjat vehetett át Gógné Nagy Katalin

 

Kiemelkedő elismeréseket kaptak a COOP Gazdasági Csoport dolgozói abból az alkalomból, hogy idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, a kereskedelmi szektor legjelentősebb ünnepét. Az esemény minden évben a kereskedelmet állítja a fókuszba, ahol hagyományosan rangos szakmai elismerésekkel díjazzák az ágazatban dolgozó munkavállalókat. A Magyar Kereskedelemért Nagydíjat vehetett át Gógné Nagy Katalin, a HUNOR COOP Zrt. 157-es, szentesi Kála Szupermarketjének boltvezetője.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 07.


 

40 éves a Százszorszép óvoda

 

1977. november 7-én adták át a Hámán Kató lakótelep óvodáját, amely az új városrész kisgyermekeinek lett otthona. Ezt ünnepelték tegnap a Százszorszép óvodában. A modern kialakítású épületben négy csoportban folyik az oktatás, nevelés.

Az ünnep a gyermekek számára a tortában teljesedett ki, míg a volt óvónők a visszaemlékezésben hatódtak meg könnyekig.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 07.


 

GY. SZABÓ BÉLA grafikusművész emlékkiállítása

 

A Szentesi Művelődési Központ szeretettel meghívja Önt és barátait a Tokácsli Galériába (Kossuth tér 5. I. emelet) GY. SZABÓ BÉLA grafikusművész emlékkiállítására.

A kiállítást megnyitja: 2017. november 9-én (csütörtökön) 17 órakor Endrédi Józsefné művelődésszervező.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 06.


 

Éremdömping Aradon

 

Jól sikerült a 19. Arad Kupa Nemzetközi Úszóversenyt a Szentes Városi Úszóklub tagjainak, mert összesen 11 éremmel térhettek haza. Ezek eloszlása: 3 arany, 5 ezüst és 3 bronz!

 

A korcsoportjukban érmet szerezők:

50 m. fiú gyors      - Kende Adorján 1. hely

50 m. leány gyors - Tofán Regina 1. hely

50 m. fiú mell        - Horváth Brendon1. hely, Kende Adorján 2. hely, Kanfi-Horváth Levente 3. hely

50 m. leány mell    - Arató Lili 1. hely, Simon Alma 2. hely, Horváth Luca 3. hely, Tofán Regina 4. hely

50m. leány hát      - Horváth Zsófi 1. hely

50m. leány pille     - Simon Alma 1. hely

 

Edzők: Vincze Edit, Arató Alíz, Paulovics Tamás

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 06.


 

Bemutatkozott a Mobil Bűnmegelőzési Centrum Szentesen

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a közelmúltban kapott Mobil Bűnmegelőzési Centruma megérkezett Szentesre. A Szentesi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezen a héten 2017. november 6-10-ig a „Házhoz megyünk” vagyonvédelmi projekt keretében „Bike Safe” kerékpár regisztrációs programmal együtt, bűnmegelőzési tanácsokkal és hasznos információkat tartalmazó kiadványokkal várja az érdeklődőket, valamint kerékpárjukat regisztrálni kívánó embereket.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 06.


 

Az Országgyűlés elnöke Szentesen

 

2017. november 6-án Szentesre látogatott, az Országgyűlés házelnöke Kövér László. A Megyeháza díszterme színig megtelt érdeklődőkkel, akik aktuálpolitikai témában hallgathattak meg tájékoztatót. A hétvégén megjelenő Szentesi Élet hasábjai részletesebb tájékoztatást adnak a látogatásról!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 06.


 

II. Szentesi Turisztikai Konferencia

Meghívó

 

A Szentesi Vendégszeretet Egyesület idén novemberben újra turisztikai konferenciát szervez, Szentes Város Önkormányzatának támogatásával.

A Konferenciára tisztelettel meghívom Önt/Önöket, hogy együtt tudjunk tovább gondolkodni Szentes, illetve a térség vonzerejének további alakításán, valamint az esetleges fejlesztések szükségességén.

 

A konferencia időpontja: 2017. november 22. (szerda) 16.00 óra. Helyszíne: Szecessziós Ház, Szentes, Petőfi u. 2.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 06.


 

Úszósiker a Tüskében

 

A magyar úszósport 2020 utáni időszakának leendő főszereplői gyűltek össze szombat délelőtt: a Jövő Bajnokai program hagyományos összrégiós döntőjén 280 kiválasztott tehetség versengett a Tüske-uszodában. Az eseményen ott voltak a program mentorai, azaz a jelen bajnokai, többek között Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid, Bernek Péter, Kozma Dominik és Rasovszky Kristóf is.

Magán a versenyen 100-as távokon mérhették össze magukat a kilenc régió kiválasztottai – mindenki a maga által választott úszásnemben indult, majd a viadalt egy 8x50-es régiós váltó zárta, amelyet a Dél-Alföld csapata nyert meg.

 

Az Össz régiós Jövő Bajnokai Országos Találkozón a Szentesi Úszóklub tagja, Csatlós Flóra, 2003 100 m leány mellúszás IV. Ágoston Máté 100 m gyors III. Valamint Máté tagja volt Dél- kelet Magyarország Régió 8x50 m győztes!!! mix váltójának.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 05.


 

Szórakozz és támogass!

Meghívó jótékony előadásra

 

A Szentes Városi Amatőr Színkör bemutatja Csukás István: Ágacska című mesejátékát a Megyeháza dísztermében 2017. november 15-én, szerdán 17.30 órai kezdettel, melynek bevételét a Szivárvány Alapítványnak ajánlották fel! További részletek a plakáton!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 05.


 

Hogyan végezz újraélesztést egy csecsemőn?

Megmutatjuk videón! Oszd meg, hogy minél többen lássák!

 

Az Európai Újraélesztési Társaság és az Európai Parlament ötödik alkalommal hirdette meg az újraélesztés világnapját, amelyhez a szentesi mentőállomás is csatlakozott. Október 16-án, hétfőn egész nap a felnőtt újraélesztést tanították. A Kiss Bálint Református Általános Iskola 20 diákja is részt vett a nyílt napon. Ekkor adta át a Vöröskereszt képviseletében Agócs Lászlóné az önkormányzat által vásárolt csecsemő újraélesztési babát a mentőknek és a védőnői szolgálatnak. Ha valakinek leáll a légzése, vagy a szíve, mindössze 4 perc van arra, hogy oxigént juttassunk az agyba. Ezután visszafordíthatatlan károsodást szenvednek az agysejtek.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Az első negyedben úszott el a meccs

 

A Metalcom Szentes Pécsre utazott ezen a hétvégén az Országos Bajnokság 6. fordulóján, hogy PVSK csapatával megvívjon a bajnoki pontokért. Kurca-partiaknak rosszul kezdődött az első negyed, mert 4-0-al zárult a mérkőzés első 8 perce. Ezután végig kiegyenlített volt a párharc, de az első negyedes sokkot nem tudtuk a végére sem kiheverni így 8:3-al zárult a mérkőzés.

 

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Dani Imre ad önálló koncertje Szentesen

 

Egy nagyon fiatal és nagyon tehetséges zongoraművész, Dani Imre ad önálló koncertet, aki a csongrádi zeneiskola (tanára: Kocsis Csaba) után Szentesen Nagy János növendékeként nagy szorgalmával, tehetségével, de végtelen szerénységével már gyerekként kitűnt társai közül. Kétszer is 1. helyen végzett az Országos Szolfézsversenyen Debrecenben. Emlékszem, kamasz fiúként szinte szótlan volt, minden mondanivalóját a zongorázása fejezte ki.

 

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

December 2-án nyílik jégpálya

 

A 600 m2-es fedett műjégpálya decembertől márciusig tart nyitva. Előzetes foglalás alapján egy időben ötven személynek nyújt lehetőséget korcsolyázásra.

Az épületben működik egy családbarát jégbár. A jégpályához harminc férőhelyes, ingyenes parkoló, kerékpártároló, valamint egy akadálymentesített öltözőkből, mosdókból és tusolókból álló szociális helység tartozik. Lehetőség van korcsolya bérlésére is.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Újabb tervek a színházról

Íme, megszereztük a legújabb terveket

 

Szentes Város Önkormányzata képviselő-testületének szakbizottsága (Városrendezési- fejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság) előtt ismertették a legújabb elképzeléseket, tervek az új épülő (megújuló) színházról, mely szintén Tóth József nevét fogja viselni.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

X Országos Nippon Zengo Fesztivál Szentesen

 

Kedves Fesztiválozók!

 

Íme a november 11-i X. Országos Valdor Nippon Zengo Gigafesztivál órarendje: 

11:30 - Megnyitó

12:00 - Nippon Zengo (egy kis meglepetéssel)

13:00 - Kangoo Jumps Orsi Béres 

14:00 - Zumba Aradiné Kati 

14:40 - bodyART Réka Muzsik

15:10 - Alakformáló torna Alexandra Bagi

15:30 - Bemutató 

15:40 - Cardio Kick-Boksz Peter Borsos

16:10 - Zumba életérzés Pavelka Andrea és Dombai Renáta

16:45 - Nippon Zengo Alexandra Bagi

17:55 - Nyújtás Viktória Kádár

 

A színpadi órákkal páhuzamosan Attila József Locskai vezetésével DORS (funkcionális köredzés) is lesz a sportcsarnokban 14:00 - tól és 15:10 -től.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 

Helyszín: Szentes Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Szeretsz rajzolni? Itt a lehetőség!

 

Kedves Gyerekek! Még van egy hét a rajzpályázatok leadására. Eredményhirdetés: 2017. november 16. 18.15 órakor a Kőrösök halászata c. kiállítás megnyitója után. Várjuk az alkotásokat!

 

 

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

I. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY SZENTENDRE

 

A Szentendrei V8 Uszoda és Szabadidő Központ adott otthont a Pécsi Vörös Meteor Sportkör Úszószakosztálya által rendezett versenynek. Ez a rendkívüli helyzet azért jöhetett létre, mert a pécsiek saját városukban nem tudták megrendezni szenior úszóversenyüket szeptember közepén, ugyanis az uszoda bérleti díját nem tudták volna kigazdálkodni a nevezési díjakból. A szentendreiek a segítségükre siettek, s így nem volt akadálya annak, hogy 250 km-re saját városuktól versenyt rendezhessenek, melynek minden résztvevő nagyon örült.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Találkozás újra a világelnökkel

 

Mészáros Zoltán a magyarországi Rotary Klubok soros kormányzója 2017. november 3-án újra találkozott Ian Risley világelnökkel, hogy beszámoljon az elmúlt hétvégén megtartott országos faültetési akcióról. Az alább látható képeslappal érkezett a magyarországi district vezetője, mely képes összefoglalója volt a elnöki pár hazánkban történő látogatásáról, valamint annak következményéről az elültetett 1500 facsemetéről.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Kávéházi este Bánki Évával

 

Az ELTE BTK magyar-portugál szakán végzett és középkor-kutatóként doktorált író, költő és irodalomtörténész Bánki Évával beszélgetett Paulovics Tamás az Elsodort idő című könyvéről, melyből Molnár Szilvia tanárnő olvasott fel részleteket.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Erzsébet-hét programja

 

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2017. november 13-19. között rendezi meg az Erzsébet-heti programjait! További részletek a plakáton!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 04.


 

Családi múzeumi őszbúcsúztató

 

Márton-napi ludasságokkal várják az érdeklődőket a Koszta József Múzeum soron következő családi matinéjára 2017. november 11-én. További részletek a plakáton!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 03.


 

1500 fa ültetésében segédkezett a Szentes-Csongrád Rotary Club (+videó)

 

Az idén 50 éves szentendrei Skanzenben közel 500 magyar Rotary Klub tag mintegy 1 500 fát ültetetett el október 28-án, ezzel is részt vállalva a Rotary világméretű kezdeményezésében, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a környezet megóvásának fontosságára.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2017. 11. 03.


 

 

.