Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum

 

 

 

2017. november 28-án hatodik alkalommal került megrendezésre a Szentesi Rendőrkapitányságon a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum. Balogh-Szabó Imre a kapitányságvezetője nyitotta meg a fórumot, valamint egy rövid bemutatóval beszélt a kapitányság eredményeiről.

 

 

 

Az eseményre meghívást kaptak a Szentesi valamint a kistérség polgármesterei, Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetői, polgárőrség képviselői, közép- és általános iskolák valamint óvodák igazgatói valamint a Horgász Egyesületek és Vadász Egyesületek vezetői.

A Fórum célja: információ áramlás a Szentes Rendőrkapitányság és a közintézmények vezetői között.

 

 

 

Balogh-Szabó Imre elmondta, hogy míg 2012-ben 2000 bűncselekmény történt az igazgatási területükön azóta ez a szám jelentősen lecsökkent. 2015-ben 888, 2016-ban 1002, 2017 első 10 hónapjában 412 bűncselekmény történt Szentesen és környékén. Várhatóan ez a szám nem fogja meghaladni a 450-et!

 

 

 

A felderítési mutatójuk 70,7%, ami azt jelenti, hogy 10 esetből 7-ben végig tudják vezetni a nyomozást és megkerülnek a bűnösök, az elkövetők.

 

 

 

A személyi sérüléssel járó balesetek száma 2015-ben 52, 2016-ban 60, addig idén az első 10 hónapban 47 eset történt. A balesetek okai közül a gyorshajtást, az elsőbbség meg nem adását és a kanyarodás szabályainak megszegését kell megemlíteni.

 

 

 

Hallhattuk, hogy 0-24-ben dolgozik a traffipax, hogy a gyorshajtásokat tudják kiszűrni, amely a legfőbb oka a baleseteknek.

 

Szentes, 2017. 11. 28.

 

.