Szentesen is lilára színezték a Megyeházát!

A koraszülöttek világnapján lilába borult az ország!

 

 

 

2009-ben három koraszülöttekkel foglalkozó szervezet, az EFCNI, a LittleBigSouls és a March of Dimes közös találkozóján az EFCNI kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy a Koraszülöttek Világnapját világszerte november 17-én ünnepeljék meg, ezzel tisztelegve a koraszülésben érintett családok, és a koraszülött ellátásban részt vevő szakemberek erőfeszítései előtt, egyben felhívják a figyelmet a koraszülések magas arányára. A világnap közös jelképeként, az események kampányszíneként a lilát választották, mely a reményt, az érzékenységet, az együttérzést, a hitet és a bátorságot szimbolizálja.

 

 

 

A Koraszülöttekért Országos Egyesület 2012 óta szervez különböző eseményeket a Koraszülöttek Világnapján, ennek részeként elsőként a budapesti Művészetek Palotája kapott lila megvilágítást. Azóta évről évre egyre több szülőszervezet, intenzív osztályokhoz kapcsolódó alapítvány, intézmény és város csatlakozik a "Színezzük lilára az országot!" kampányhoz.

 

 

 

Földvári Nagy Zsuzsanna - a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) elnökének egy kis csapat meglepetést akart szerezni, hogy az a város ahol Zsuzsanna is él és dolgozik, csatlakozik a kezdeményezéshez úgy, hogy a legnagyobb titokban megszervezték, hogy november 17-én lilába boruljon Szentes egyik legjellegzetesebb épületének a Megyeházának a főhomlokzata.

 

 

 

Vidovicsné Molnár Zsuzsanna és Torday Henrietta a Szentesi Művelődési Központ munkatársaival együtt megvalósították Zsuzsi álmát, hogy Szentesen is lilába boruljon egy épület.

 

 

 

Földvári Nagy Zsuzsanna éppen a fővárosban tartózkodott, amikor a facebook-on meglátta, hogy Szentes is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. Könnyeivel küszködve mondott köszönetet a szervezőknek és csak azt sajnálja, hogy nem lehet itthon, mert ezen a napon 13 médiában szerepelt, hogy felhívja a figyelmet a világnap alkalmából a koraszülések emelkedő számára.

 

Szentes, 2017. 11. 17.

 

 

.