XLII. évfolyam 6. szám

2010. február 12.

SBO-fejlesztés

A szentesi kórház sürgősségi betegellátás fejlesztésére nyert 476 millió forintot TIOP-pályázaton a Csongrád Megyei Önkormányzat. A projekthez 62 millió forintnyi összeget biztosít a fenntartó. Ez a nyertes pályázat egyébként feltétele a kórházban tervezett struktúra átalakítással kapcsolatos több mint 3 milliárd forintos pályázatnak.

A napokban érkezett meg a hivatalos értesítés a Strukturális Alapok Programirodától (STRAPI) arról, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a Magyar Köztársaság 90 százalékban támogatja a sürgősségi betegellátás fejlesztését a Dr. Bugyi István Kórházban.

A beruházás mintegy 530 millió forintból valósul meg, amihez most 476 millió forintot nyert pályázaton a fenntartó. A projekthez 62 millió forintnyi összeget biztosít a megyei önkormányzat.

A projekt fő célja a sürgősségi ellátás kapacitásának növelése, felszereltségének javítása, sürgősségi gyermekambulancia és helikopter leszállóhely kialakítása. A projektben új épületszárny létesítése, műszer és technológia beszerzés, illetve telepítés, valamint emberi erőforrás-fejlesztés is szerepel.

A kórházban ma működő SBO-t eredetileg 50 ezer lakos ellátására tervezték, ám az ennél közel kétszer, sőt, bizonyos szakterületeken majd háromszor több lakos ellátásáért felelős. A fejlesztés végrehajtása után a szentesi és csongrádi kistérségben élők is nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

Csongrád Megyei
Közgyűlés Sajtószolgálata

2010. február 12.

Két táncospár hat vb-n

Igen színes helyszínekre repítheti a Szilver TSE legjobbjait az idei versenynaptár, hiszen két páros az egyesületből újabb magyar bajnoki címekkel illetve második helyezéssel összesen hat világbajnokságon szerzett érdekeltséget.

Február 6-án és 7-én rendezték Budapesten a standard és latin táncok magyar bajnokságát. Felnőtt standard kategóriában sorrendben negyedik országos bajnoki címét gyűjtötte be László Csaba és Mikes Anna, második lett Szepesi József Szepesi Judittal, negyedik Szalkai Szabó Gábor Markó Ágnessel. Latinban Csabáék ezüstérme egyértelmű siker az eddigi harmadik helyek után. Mivel világbajnokságon az első kettő indulhat, így ők a két hete nyert tíztánc bajnoki cím után ezekkel az eredményekkel már három vb résztvevői lehetnek.

2010. február 12.

Előadás

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakembereinek részvételével tartanak előadást Idősek Akadémiája címmel február 17-én, szerdán 10 órakor a Művelődési és Ifjúsági Házban. A szervezők szeretettel várják a szociális szféra iránt érdeklődő nyugdíjasokat.

2010. február 12.

Ellopott erdősor

Feledékenység miatt két bejelentés érkezett a szentesi rendőrkapitányságra az elmúlt héten. Előbb egy hölgy jelentkezett a rendőrségen, miszerint a buszpályaudvar mosdójában felejtette pénztárcáját. Természetesen viszszament megkeresni, de a tárca már nem volt ott, sőt aki megtalálta, nem sokáig tétlenkedett, megpróbált pénzt levenni a benne talált bankkártyáról.

Egy másik hölgy, az egyik helyi bútorüzletben hagyta el a táskáját, benne okiratokkal és negyvenezer forinttal, amelynek minden bizonnyal már bottal ütheti a nyomát.

Szentes külterületén, a Mágocsi út menti erdősort ritkították meg ismeretlenek, mintegy százezer forintnyi kárt okozva ezzel a tulajdonosnak. A rendőrség munkatársainak látókörébe eddig két személy került, akit a fakivágásokkal gyanúsítanak, ám elképzelhető, hogy több érintett szereplője is lehet a történteknek. Nagymágocs határában egy másik területről is fát loptak, itt 25 ezer forint a kár.

2010. február 12.

Űzzük el közösen a telet

A Damjanich utcai óvoda meglepetés jelenete a sajtótájékoztató előttA hét elején tájékoztatták a médiumok képviselőit a IX. Városi Karnevál tervezett menetrendjéről. A Damjanich utcai óvoda meglepetés jelenete után Szirbik Imre polgármester elmondta, a gazdasági nehézségek városunkban is éreztetik hatásukat. A rendezvényt 3 millió forintból kell lebonyolítani, a segítőkre idén is számítanak. A tavalyi karneválhoz képest kis változások lesznek a lebonyolításnál, így a kidobolás a Szent Miklós térre fog korlátozódni. A télbúcsúztató karnevált február 26-án és 27-én rendezik meg.

Garai Szabó Imréné, kabinetiroda vezető folytatva a gondolatmenetet szólt arról, hogy a szokásos, pénteki karneválkezdés Chicago-party-val egészül ki az azonos nevű étteremben és annak teraszán. A Rózsa Gábor térre is kiterjesztik az eseményeket, itt gasztronómiai udvar várja majd a vendégeket. A szombati, sportcsarnokbeli farsangot a Pom-Pom együttes koncertje nyitja. A délutáni karneváli forgatag jelmezes felvonulóitól a rendezőség kéri, hogy a tél elűzésére alkalmas zajkeltő eszközt vigyenek magukkal. Szintén újdonság lesz az esti "Diákcsillag születik" program, amely során felsős és középiskolás tehetségeket várnak majd a sportcsarnok színpadára.

Varróné Szabó Ildikó, a Művelődési Központ igazgatója hozzáfűzte, óvodánként egy, iskolánként két alsós és két felsős csoportot várnak a szombati jelmezes bemutatkozásra. Külön hangsúlyozta, ismét szeretné felhívni a produkciókat betanító nevelők figyelmét, hogy ne lépjék túl a megadott 5 perces időt.

Kertész Ákos, zenész-tanár örömmel tette hozzá az elhangzottakhoz, hogy nagy tervekkel vágtak bele a Chicago-party szervezésébe. A farsang jegyében tervezik a pénteki gasztro-kulturális estjüket, ahol az együttesével a jó hangulat emelésén fáradoznak majd, ezzel a lehetőséggel is színesítve az egyre szélesebb körben ismert városi karnevált.

K. E.

 

A karneválhoz kapcsolódó friss információt juttattak el szerkesztőségünkbe a szervezők, melyben az alábbiak olvashatók.

Figyelje a postaládáját! Ha levélszekrényében számozott (a szórólap hátoldalát kell figyelni) szórólapot talál, akkor azt őrizze meg és esélye lesz azokra a nyereményekre, amelyet február 27-én, szombaton sorsolnak ki a sportcsarnokban.

2010. február 12.

Piroska János kultusza

Hányatott sors jutott Piroska Jánosnak, mégis kultusza van, közszeretetnek örvend, mint csongrádi polgármester, akvarellfestő, s személyiség egyaránt.

A városi könyvtárban, az alkotó néhány akvarelljétől övezve, szép számban összegyűlve, bensőséges hangulatban ismerkedhettek meg az érdeklődők a Piroska János élete és festészete című könyvvel. Köszönhető volt ez a tájképeken, csendéleteken kívül annak is, hogy a szerző, Tóth Attila és Makayné dr. Piroska Éva személyes élményekkel idézték fel az életében és halála után is rendkívül népszerű ember munkásságát, beszélgetőtársuk, Kruzslicz Pál közreműködésével.

Ez a második kötet Piroska Jánosról (1894-1987), a 2006-os első után a festő lánya, Piroska Éva úgy gondolta, apja életművét teljesebben bemutató könyvet szeretne. Sikerült feltérképeznie a Piroska-képeket, a gyűjtők között családja régi ismerőseit is megtalálta, de határon túli kollekciókban is rálelt festményekre.

Az album sajátossága ezért, hogy kizárólag a magángyűjteményekben fennmaradt anyagot mutatja be, a magánvásárlói ízlés jelenik meg benne, mondta a szerző. Tóth Attila művészeti író személyesen ismerte Piroska Jánost, s ő az első festő, akiről könyvet írt. Úgy látja, kialakult egy szubkultúra a Piroska-képek körül. Hogy miért? Élete, emberi tartása, és a Tisza karakterének olyan formában való ábrázolása, ami előtte még senkinek sem sikerült - ezek jellemzik nagyságát Tóth Attila szerint.

Az is szóba került, hiszen kézenfekvő kérdés, miként lehet, hogy egy emberben, aki megjárta a poklot, végigélte a 20. század minden kínját, mégis megmutatkozik a széplélek az alkotásain keresztül?

Csongrádon még ma is népszerű a város egykori polgármestere, ezt lánya is érezte egész életében. Mint mondta, apja nem rágódott a sérelmein, inkább továbblépett, mindennap festett, és "mindennap boldog volt" . Megvert sors, és mégis, a szépség igézete, jellemzi Tóth Attila is Piroska Jánost, akit művészként a könyvben, mivel az magánkiadásban jelent meg, nem értékelhetett, de a bemutatón elárulta: komoly karriert futhatott volna be az akvarellfestészetben, "de a meccset mások játszották le". Neki pedig élete nagy adománya, hogy ezt a könyvet megírhatta.

Hogy helybeli hívein kívül más szentesi vonatkozása is hangsúlyt kapjon az életműnek, Kruzslicz Pál megjegyezte, büszkék lehetünk arra, hogy Piroska János első, önálló tárlata városunkban volt, még 1967-ben, a múzeum akkori, József Attila utcai épületében.

(darók)

2010. február 12.

A rendíthetetlen szociáldemokrata

Harmincöt éve hunyt el Ambrus Albert kőműves

Ambrus AlbertAz 1890-ben megalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt vidéki szervező tevékenységének hatása elsőként Békés, Csanád és Csongrád vármegyékben mutatkozott meg, vagyis a "Viharsarok" megyéiben. Szentesen legkorábban a világot járt kubikosok alakították meg érdekvédelmi szervezeteiket. A hatósági jelentésekből kitűnik, hogy a Kubikos Szövetség mellett alakult egy Munkás Segélyegylet, amely 1891. május 1-jén kezdte meg a tagtoborzást. Utóbb kiderült, hogy a szentesi kőműves és ács ifjak szervezkedéséről volt szó, akik február végén határozták el egy Általános Munkás Betegsegélyező Egylet megalakítását. E korai szerveződéseket 1906-ban felváltották a különböző szakmák ágazati szakszervezeti csoportjai, amelyek politikai irányítását a Szociáldemokrata Párt (SZDP) látta el. Szentesen az egyik legszervezettebb, legerősebb szakszervezetnek a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) helyi csoportja számított.

2010. február 12.

Madárlesen az ovisok

Vizes élőhelyek Világnapja

A mandarinréce különleges tollazata nagy sikert aratott a gyerekek körébenÓvodánkban kiemelt jelentőségű a környezeti nevelés. A természet jeles zöld napjainak megünneplésére fokozottan figyelünk. Az idei év első ilyen jelentős napja volt a Vizes élőhelyek Világnapja február 2-án. Hazánk 1979-ben csatlakozott a Ram-sari Egyezményhez, amely a nemzetközi vizes területekről, különösen, mint vízimadarak élőhelyéről szól.

Az óvodánk elhelyezkedéséből adódóan nap, mint nap figyelemmel tudjuk kísérni a Kurca élővilágát. Sok játékos feladattal tudatosítottuk a gyerekekben, hogy miért fontos a vizek és vízpartok védelme, miért kell óvni az ott élő növényeket, állatokat, majd tapasztalatszerzés céljából bebarangoltuk a Kurca partját, figyelmesen keresve a madarakat. Természetesen élelemről is gondoskodtunk, kukoricával etettük meg a tőkésrécéket.

Ezeken a hideg téli napokon egyre több vendég madarat fedeztünk fel környékünkön. Először egy mandarinrécére lettünk figyelmesek, a tőkésrécék, és szárcsák népes táborában. Különleges tollazata nagy sikert aratott a gyerekek körében.

Néhány nappal később szürke gémet láttunk felettünk repülni, majd a parton sétálva is megfigyelhették a gyerekek testfelépítését, mozgását. Figyelmesen sétálva egy nagy kócsagot is észrevettünk, szintén a part menti sekély vízben gázolva kereste táplálékát. Megérkeztek a bütykös hattyúk is, szám szerint 11-en. Nem félnek az emberektől, így elég közelről figyelhettük meg Európa legnagyobb repülő madarait. Túl közel mégsem ajánlatos kerülni hozzájuk, mert igen agresszívek is tudnak lenni. A kárókatonák népes csapata is jól érzi magát a Kurcán, az egyik óriás platán legfelső ágain szárítgatták tollukat.

Igaz, hogy a Kurca hivatalosan nem védett vizes élőhely, mégis úgy gondoljuk, hogy nekünk óvnunk, védenünk kell ezt a városképet meghatározó élőhelyet.

Bárányné Tóth Csilla
környezeti munkaközösség vezető

2010. február 12.

A sakkszövetség felfigyelt a szentesiekre

Évfordulónaptár - 2010.

65 éve, 1945. febr. 7-én jelent meg Szentesen a Magyar Alföld c. demokratikus napilap. Felelős szerkesztő Magyar Tibor. (1949 végén beolvadt a Viharsarok c. megyei újságba.)

65 éve, 1945. febr. 8-án jelent meg Szentesen az Ifjúság c. újság, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség szentesi szervezetének lapja. (Tíz nappal később betiltották.)

2010. február 12.

Változásmenedzselés

Új termékek a Legrandtól

A 2009-es esztendő egy nagyon speciális év volt. Az év elején hallottunk egy esetleges államcsődről, amely Magyarországot fenyegeti, beszéltek arról, hogy gazdasági válság söpör végig a világon.

A Legrand Zrt. vezérigazgatójának, Károlyi Lászlónak a véleménye szerint mindez egy komoly pénzügyi válságból indult, aminek nagyon negatív hatása volt a reálgazdaságra.

2010. február 12.

Gördülő kavicsok

Létezik olyan vélemény, miszerint a két legnagyobb párt nyugdíjügyben indult kampánycsatájának előnyös hozadéka is van. Mégpedig az, hogy a maguk marakodó stílusában konkrét kérdéseken is vitatkoznak és a szokványos politikai mantrákból előbukkan a valóságos cselekvési tervek kigondolt szelete. Igaz, mindezt óriási kampányköltségek nélkül is megtehették volna, többek között a parlamenti ülések alkalmával, de akkor nem voltak rákényszerülve arra, hogy színt valljanak, mint most a közelgő választások idején. Bízzunk benne, hogy "ismeretterjesztő előjáték" gyanánt más országos léptékű problémák és tennivalók is nappali megvilágításba kerülnek mindannyiónk tisztán látása érdekében.

Azt szeretné az egyik szentesi intézmény vezetője, hogy akinek velük kapcsolatban kritikai észrevétele van, azt az intézmény címére küldje és ne a helyi lap szerkesztőségébe. Ez nem valami rokonszenves ötlet, mert elvileg a véleménynyilvánítás szabadságának sérelmére az intézmény "hatáskörébe" utalná azt a dolgot, hogy mi kaphat nyilvánosságot és mi nem. Másrészt nem a külső körülmények, hanem a tények döntik el, hogy kritikai témában kinek van igaza. Az olvasóközönségnek ebben meghatározó a szerepe - például a saját tapasztalataira támaszkodva - és bármilyen intézmény adott esetben még jól is jár, ha a közbizalmat ő nyeri el.

A közeli utcában lakó felesége a következőket üzente neki:

- Vilmos, sürgősen gyere haza pár órára az ünnepnapon, mert nagyon komoly családi ügyet kell hirtelen elintézned, ami csak rád vár!

- . És mondja Vilmos bácsi, miként tudott innen a kórházi osztályról feltűnés nélkül eltávozni? Akkor is megúszta zokszó nélkül, amikor visszajött? - tudakolták a betegtársak.

- A régi trükkömet vettem elő: végig egy egész tekercs toalett papírt lóbáltam a kezemben az orrom előtt és a kutya sem volt kíváncsi arra, hogy merre, minek és hova sétálok, nem is kérdezett senki. Ugyanezzel a módszerrel jöttem viszsza. Ennyi. A sürgős ügy persze nem volt más, mint összejövetel az ünnepi ebédre népes családom többi tagjával.

- bert

2010. február 12.

Fogadónapot tartanak

Február 18-án, csütörtökön 9-11 óra között Szir-bik Imre polgármester, 14- 16 óra között Szűcs Lajos alpolgármester tart fogadónapot a városházán. A város vezetői hivatali helyiségükben fogadják az ügyeiket intéző lakosságot.

2010. február 12.

Fogadóóra

Móra József, az 1. sz. választókörzet önkormányzati képviselője február 17-én, szerdán 17 órakor fogadóórát tart a Klauzál Gábor Általános Iskola 1. sz. termében. A képviselő vár minden közügyek iránt érdeklődőt.

2010. február 12.

Dobogós helyen a kórház

Országosan a 22. helyen, Csongrád megyében a 2. helyen zárta Az Év Kórháza versenyt az összesített kategóriában a Dr. Bugyi István Kórház. Az intézmény eredménye azt mutatja, hogy az intézmény menedzsmentjének törekvései összekapcsolódnak az ellátottak igényével is.

A Dr. Bugyi István Kórház az orvos-szakmai ellátás kategóriában a 25., infrastruktúra szempontjából a 37., az ellátásban a 27., a környezet és tisztaság kategóriában a 30., ápolás- és szakszemélyzet alapján az 52. lett Magyarország összes állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi intézménye között, a voksolók szavazatai alapján.

2010. február 12.

Énekverseny a Petőfiben

Második alkalommal rendezett énekversenyt a Petőfi Sándor Általános Iskola a nagycsoportos óvodásoknak. A népes gyerekcsapatot és kísérőiket Mészáros László iskolaigazgató köszöntötte, majd zenés műsorral kedveskedtek a 4. B osztályos gyerekek a vendégeknek. A nagy létszámra való tekintettel két helyszínen ( 3-3 tagú zsűri előtt ) versenyezhettek az ovisok. Szebbnél-szebb gyermekdalok mellett vidám mondókák is elhangzottak.

A verseny értékelése:

1. Spuller Fanni Ráhel (Kossuth utcai óvoda), Ragács Hajnalka (Apponyi téri), Nyíri Boglárka ( Szt. Anna), Szabó Liliána Kamilla (Rákóczi), Lévai Boglárka (Rákóczi), Török Máté (Köztársaság), Különdíjban részesültek: Lakatos Laura Bianka (Rákóczi) és Csatordai Janka (Damjanich).

2010. február 12.

Humorral búcsúztak a Zsoldos diákjai

Megtelt a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola szalagavató bálján. Az ünnepségen kilenc végzős osztály érkezett az iskolai évek egyik legfelemelőbb pillanatához.

A felsorakozott formaruhás diákságot Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte, majd Farkas Sándor parlamenti képviselő levelét Halmai István helyhatósági képviselő olvasta fel. Ezután Pintér Etelka, az intézmény igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal. Mint mondta, amikor végignéz a kilenc osztályon, azt látja, mennyire színes az iskola képzési kínálata, hiszen kereskedelmi-marketing, gépészet-közlekedés szakon tanuló szakképzősöket, gimnáziumi képzésben részt vevőket, valamint hegesztő, élelmiszereladó, villanyszerelő, kőműves, szobafestő, szerkezetlakatos, fodrász és gépi forgácsoló szakmákat tanuló diákokat is köszönthetett. Az utolsó éveseknek a 11-es és 12-es diákok tűzték fel a felnőtté válást jelképező szalagot.

2010. február 12.

Horthy vagy Dobovszky?

Nevek bűvöletében

A Nagyvölgy csatornától délre, a Bánomháti temetőtől keletre található a mintegy 280 ingatlanból álló, bereklaposi zártkertként ismert városrész. A hobbikertek tulajdonosainak nevében kérte az egyik kerttulajdonos, hogy a zártkertek közötti dűlőutak kapjanak nevet. Kérésüket azzal indokolták, hogy szükség esetén a rendőrség, a mentők, vagy a tűzoltóság hamarabb megtalálja az ingatlanokat, ha utcanévvel, házszámmal vannak jelölve.

Ollai Istvánné sérelmezte, hogy az utak elnevezésével kapcsolatban, mint a körzet képviselőjét, nem kérdezték meg. Kérte, hogy hívják öszsze a kiskert tulajdonosokat, mert nem ért egyet az elnevezésekkel. (Azóta már, mint azt lapunkban is hírül adtuk, megtörtént az említett találkozás, a kerttulajdonosok éltek is javaslataikkal, amelyekről egy későbbi időpontban a képviselő-testület dönt majd.)

2010. február 12.

Változott a közlekedés

KRESZ-szabálymódosítás

Január 1-jével változtak hazánkban a hatályos KRESZ-szabályok. Több pontban is nagyléptékű a módosulás, ezek közül szemezgettünk a helyes közlekedés érdekében. A szabályokról Nagy János, a szentesi rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője tájékoztatta lapunkat.

Városunkban is okoz alkalmanként problémát a helytelen biciklis közlekedés. A Nagy Ferenc, azaz a sétáló utcán sokan még most sem a kerékpárról leszállva és azt tolva haladnak át. Mások a körforgalmakon biciklijükkel a gyalogos átkelőhelyen hajtanak keresztül.

2010. február 12.

Pedagógus díszoklevél

Felhívjuk a szentesi nyugdíjas pedagógusok figyelmét arra, hogy a díszoklevél adományozása iránti igények benyújtási határideje február 26.

Díszoklevél adományozására jogosult az a pedagógus, aki legalább 30 év szolgálati idővel rendelkezik, és óvónői, tanítói, tanári oklevelét 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt szerezte.

Jelentkezni lehet a polgármesteri hivatal művelődési irodáján személyesen, levélben vagy telefonon (Kossuth tér 6. sz. I. emelet 210/A) számú szoba, telefonszám: 63/510-368) a díszoklevél igénylésével kapcsolatos ügyintézés miatt. A gyémánt-, vas-, rubindiploma kérelemhez az önéletrajz mellett a korábbi díszoklevél másolatát mellékelni kell.

Kérelem benyújtásához szükséges okiratok: eredeti oklevél másolata, rövid szakmai önéletrajz (állomáshely, beosztás, kitüntetés), szolgálati idő igazolása (munkakönyv), adóazonosító jel, TAJ-szám, nyilatkozat, hogy hol kívánja átvenni a díszoklevelet.

Polgármesteri hivatal
Művelődési iroda

2010. február 12.

Kopogtató cédulákat gyűjtenek

Februárban döntenek a választási bizottságok tagjairól

Sólyom László köztársasági elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az országgyűlési választások első fordulóját április 11-re tűzték ki. Érvénytelen, eredménytelen szavazás esetén a következő, azaz második fordulót április 25-én tartják meg. A szentesi szavazóköröket érintően annyi változás történt, hogy a 14-es szavazókörből a 12-es szavazókörbe kerültek át a József Attila utca páros oldali 2-10. számú házak lakói. A választási iroda már megkezdte a felkészülést, végzik az ilyenkor megszokott, hivatalos teendőket.

A héten megkezdődött az ajánlószelvények kézbesítése, s ezzel párhuzamosan megnyílt gyűjtésükre is a lehetőség. Ha a választópolgár leadta ajánlószelvényét, akkor áprilisig nincs újabb teendője.

2010. február 12.

Egy tevékeny élet elismerése

Horváth IstvánA városszerte sokak által ismert Horváth István tanár úr decemberben elismerésben részesült a megye részéről. Karácsony előtt vehette át Szegeden a Csongrád Megyéért Emlékérmet. Ezen örömteli esemény apropójából beszélgettünk vele pályafutásáról, és az életéről.

Horváth István Kiskun-majsán született, középiskolai tanulmányait Kiskunfélegyházán végezte, idén 60 éve. Az akkori társadalmi és politikai viszonyokra jellemző volt a pályaválasztása; bár gépészmérnök szeretett volna lenni, nem számíthatott sikeres felvételire a pedagógus-újságíró édesapja miatt. Elmondta, őt minden téren példaképének tekinti és az édesapja volt az, aki fölkeltette a kultúra, az olvasás iránti igényét. A tanulni vágyó fiatalember először segédmunkásként dolgozott - nosztalgikus hangulatban idézte fel a kunmadarasi repülőtér építési munkálatait. A nehézségek nem tántorították el, először tanítói diplomát szerzett, később Szegeden elvégezte a matematika-fizika szakot.

2010. február 12.

Európai körúton Imola fotója

A Kreativitás és Innováció Európai Éve volt 2009. Ennek keretein belül hirdette meg az Európai Bizottság a "Képzelj el egy új világot!" című fotópályázatot, melyre 1500 hivatásos és amatőr fotográfus 5000 fényképet küldött be.

Szentesről, Balogh Imola 4 fotójával pályázott. (Imola a Horváth Mihály Gimnázium volt tanulója, jelenleg az ELTE Természettudományi Karának 1. évfolyamos hallgatója.) 1500 pályázó 5000 fotója közül Imola egyik felvételét - a szigorú nemzetközi zsűri - a 30 legjobb alkotás közé szavazta. November végén Brüsszelben tartott eredményhirdetést követően a legjobb alkotásokból rendezett kiállítás körbejárja Európát. Brüsszel és Stockholm után február 12-től-március 21-ig Budapesten a Magyar Fotográfusok Háza (Budapest, Nagymező u. 20., részletek www.maimano.hu) ad otthont a rendezvénynek. A kiállítás célja, hogy a szervezők a legjobb felvételeket kiemelve, egy szélesebb közönséggel megismertetve népszerűsítse alkotóik tevékenységét.

A díjazott és a legjobb fotók megtekinthetők www.imagine2009.eu honlapon.

Baloghné Égető Magdolna

2010. február 12.

Verset mondtak

A Szabadidős Sportklub a magyar kultúra napja tiszteletére január 23-án vers-, próza- és mesemondó fesztivált rendezett. A Művelődési és Ifjúsági Házban 58 általános iskolás, illetve 55 nagycsoportos óvodás szerepelt.

I. csoport: 1. Endrédi Luca, 2. Vass Vivien, 3. Farkas Flóra Fanni (mindhárman Kiss Bálint iskola). II. csoport: 1. Endrédi Luca (Kiss Bálint), 2. Fekecs Andrea (Zentagunaras), 2. Lantos Csilla (Kiss Bálint). III. csoport: 1. Szabó Réka, 2. Szalay Róbert (mindketten Kiss Bálint), 3. Molnár Gabriella (Koszta iskola). IV. csoport: 1. Horváth Kornél (Szent Erzsébet), 2. Remzső Adrienn (Koszta), 3. Horváth Ákos (Zentagunaras), 3. Czanik Szilvia (Szent Erzsébet).

2010. február 12.

Csengetésmentes modul-hét

Páli Petra és Vigh Erika kékfestés közbenTanár és diák egyaránt élvezi a Kiss Bálint Református Általános Iskolában zajló modul-heteket, melyek tehetséggondozásra is remek lehetőséget kínálnak. Októberben, februárban volt és májusban lesz egy olyan hét az iskolában, amikor eltérnek a hagyományos tanmenettől. Ekkor nem szól a csengő, s a diákság másfél órás modulokon vesz részt, melyeket részben maguk választhatnak.

2010. február 12.

Győri futsal-gála

Kozma Mihály és Némethy László a hétfői meccsenHét magyar és egy román válogatott labdarúgóval a soraiban érkezett a hétfőn este a Duna Takarék ETO futsal együttese. A Legrand-MetalCom gárdája számára tehát cseppet sem ígérkezett könnyűnek a tavaszi idénynyitó a Dr. Papp László sportcsarnokban. A kérdés az volt, hogy mennyire tudja megfékezni a Szentes a győri rohamokat, illetve, hogy az "Eb-sokkból" vajon kilábalt-e már a válogatott gerincét alkotó vendégcsapat?

2010. február 12.

A gyermekekért

Hároméves a Felhőcsikó

Napjainkban mind volumenében, mind a minőséget illetően egyre nagyobb igény van a sajátos nevelési igényű gyermekek komplex ellátására. Ide tartoznak a korai fejlesztésre szoruló csecsemők, kisdedek, a pszichés, mentális fejlődés zavaraival élők, a tanulási és a magatartás-zavaros gyermekek. Ebben a munkában vállal aktív szerepet már három éve a Felhőcsikó Egyesület, amely az idei évben újdonságokkal is próbálkozik.

2010. február 12.

Csupa papírforma

A papírformának megfelelően magabiztos, 17-8 arányú győzelmet aratott az Eger együttese a Bodrogi Bau-Offshore Outlet-Szentesi VK otthonában az elmúlt héten szombaton. A vendégek győzelme már a találkozó előtt megjósolható volt, de talán a vártnál is könnyebben kerekedtek felül a mieinken Gerendás György játékosai.

Az első negyed végén 1-5, a félidőben már 1-10 állt az eredményjelzőn, az utolsó negyednek pedig 15-3-as egri vezetésnél vágtak neki a csapatok. A remekül védekező egriek megúszásai ebben az időszakban szinte kivétel nélkül góllal végződtek.

2010. február 12.

Hatodik játéknap

A január végi, a hatodik játéknapon az alábbi eredmények születtek a Hungerit Kupáért folyó küzdelemben.

Káosz - Tengeralattjárók 2-1, Füksz - Dream Team 2-3, Surprice - Swiss Mag 1-3, Titánok - Tengeralattjárók 1-1, Loki - MetalCom 1-2, Rövidzárlat - Tűzoltóság 2-1, Rodeó - Titánok 1-2, Old Tigers - Minarik FC 1-1, Red Star - Unicum 2-0, Fiorello - Bundás Liba 3-0, Cop-s - Uni-cum 3-0, Fociguruk - Old Boys 4-0, Cop-s - Bundás Liba 3-0, Revans - Máv FC 1-1, B-28 stúdió - Sugi Team 7-0, Biochip - Gallér SE 0-2.

A bajnokság állása a hatodik játéknap után. A csoport: 1. Spitz (15 pont), 2. Fociguruk (10), 3. B-28 Stúdió (9), 4. Jóbarátok (7), 5. Gallér SE (7), 6. Old Boys (7), 7. Csituszo (6), 8. Biochip (3), 9. Sugi Team (3). Góllövő lista, 6 gólos: Szabó László (Jóbarátok), 5 gólos Szűcs Dániel (Spitz), Polyák Csaba (Gallér SE), 4 gólos Török Gábor, Puskás János, Béri István (Fociguruk), Nagy Ádám (Sugi Team), Polyák András (Csituszo).

B csoport: 1. Swiss Mag (16), 2. Tűzoltóság (10), 2. Surprise (9), 4. Bel Favágók (7), 5. Rövidzárlat (7), 6. Grow Group (6), 7. Dream Team (6), 8. Hungerit II. (3), 9. Füksz (1). Góllövő lista, 11 gólos: Nana Mihály (Swiss Mag), 9 gólos Hidas József (Dream Team), 7 gólos Lekrinszki Árpád (Bel Favágók).

C csoport: 1. Cop-s (15), 2. Red Stars (10), 3. Fiorello (10), 4. MetalCom (8), 5. Kispályások (7), 6. Loki (6), 7. Bundás Liba (6), 8. Unicum (6), 9. Alfa Team (4). Góllövő lista, 7 gólos: Fazekas Lajos (Cop-s), 6 gólos Hegedűs-Tóth János (Cop-s), Molnár István (Red Star), 5 gólos Gulyás Csaba (Kispályások), Harkai Tibor (Unicum).

D csoport: 1. Káosz (15), 2. MÁV FC (11), 3. Minarik FC (11), 4. Titánok (8), 5. Rodeó (7), 6. Tengeralatjárók (7), 7. Hungerit I. (6), 8. Old Tigers (5), 9. Revans (2). Góllövő lista, 5 gólos Kovács Gábor (Káosz), Juhász Csaba (Tengeralatjárók), 4 gólos Takács Szilveszter (Káosz), Lévai Jenó (Hungerit I.), Szél András (Minarik FC), Barna Viktor (Rodeó), Sándor Antal (MÁV FC).

2010. február 12.

Adél és Árnika a legjobbak

Díjazták az utánpótlás úszókat

A makói díjátadón az utánpótlás kiválóságokSzokásosan az év elején rendezi meg bensőséges díjátadó ünnepségét a megyei úszószövetség, amelynek alkalmával az utánpótlás korú kiválóságokat köszöntik.

A megyében működő városi úszóegyesületek 2-2 versenyzőjüket jelölik a díjra, a Szentes Városi Úszó Clubban ezúttal, a tavalyi eredményeik alapján Sarusi-Kis Adélra és Horváth Árnikára esett a választás. A 12 éves lányok Makón, Ádándi-Kiss Gyulától, a megyei szövetség vezetőjétől vehették át az elismerést a környező városok legjobbjainak társaságában. A több mint tíz évre visszatekintő rendezvénysorozaton eleinte a felnőtteket díjazták, az utóbbi években viszont inkább az utánpótlást motiválják a további versenyzésre.

2010. február 12.

Pótfűtés

A főkapitány ellátogat az egyik vidéki körzeti megbízott irodájába. Az asztalon ott látja a helyi lap legfrissebb példányát. A szeme megakad az egyik cikk címén: "Védeni kell a rendőrök érdekeit is"

- No - kérdi a megbízottat - mi van a mai sajtóban?

- Főkapitány úr, jelentem, kacsazsíros kenyér lilahagymával.

2010. február 12.

Kis kukta

  • Ropogós tárkonyvajas csirkefalatok
  • Joghurtos szelet
2010. február 12.

Rendőrségi véradó nap

Az országos rendőr főkapitány február 11-ét Országos Rendőrségi Véradó Nappá nyilvánította egy esztergomi, szolgálatteljesítés közben hősi halált halt kollégájuk emlékére.

Dr. Molnár Gyula, a szentesi vöröskereszt elnöke elmondta, nagy öröm számukra ez a kezdeményezés. Megtudhattuk tőle, hogy Magyarországon szerencsére komoly hagyománya van a véradásnak, a vöröskereszt igyekszik is megbecsülni az embertársaikért áldozó honfitársainkat. Említette, hogy szép számmal érkeznek mindig véradók a kórház területén lévő vérközpontba, de ők is gyakran kimennek cégekhez, intézményekbe a nemes cél érdekében. A vele együtt dolgozó munkatársai egyetértettek abban, hogy aki egyszer "belekóstolt", az utána visszajáró vendégük lesz.

A szentesi kapitányság vezetője, Balogh Szabó Imre több, mint tíz kollégájával jelent meg február 11-én, csütörtökön a 14 órakor kezdődő véradáson. Büszkén említette, hogy a helybeli és környékbeli rendőrök szívesen vettek részt a kezdeményezésben, közöttük vannak jó néhányan, akik a szervezett véradásoktól függetlenül is járnak ide. Kihangsúlyozta, hogy egy ilyen - olykor sok veszéllyel járó - foglalkozást űző embernek talán még inkább fontos a segíteni akarás. Ez a látásmód és a bűnesetek vizsgálatánál végzett labormunka az oka annak, hogy a szentesieknek jó viszonya van mind a vöröskereszttel, mind a véradó állomással. Ez az első rendőrségi véradó nap és bízik benne, hogy a következő évben még többen jönnek el, mert mint mondta, ez a segítségnyújtásnak egy olyan önzetlen formája, amelyre nem tudhatjuk, hogy nekünk mikor lesz szükségünk.

Kép és szöveg:
K. E.

2010. február 12.

Matiné

A Művelődési és Ifjúsági Házban délutáni matinéra várják a kicsiket február 16-án és 23-án, kedden 17 órától. A részletekről bővebb információ kapható a helyszínen illetve a 314-211-es telefonszámon. A belépés ingyenes!

2010. február 12.

Laptop, pénz, router tűnt el

A bejárati ajtót betörve jutottak ismeretlenek egy szentesi házba, ahonnan laptopot és készpénzt vittek magukkal, a kár eléri a 200 ezer forintot.

Ellopták a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola ún. wifi-routerét, amellyel a vezeték nélküli internet-használatot biztosították az intézményben. A kültéri berendezés értéke mintegy 90 ezer forint.

2010. február 12.

Susanna megszólal

Ha eljön február 19., azaz Zsuzsanna-nap, akkor a Koszta József Múzeumban megszólaltatják a Susanna nevű zenegépet. A kedves hagyomány jövő pénteken is folytatódik, ekkor délután fél ötkor Híres Zsuzsannák - Tallózás a magyar és az egyetemes művelődéstörténetben címmel Vidovicsné Ádám Éva tanárnő előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Ezt követően a zenegépek több évszázados történetét ismerhetik meg egy kisfilmből. Fél hatkor kerül sor az évente csak egyszer hallható eseményre: Vidovics Ferenc órásmester, a műtárgy egyik restaurálója beindítja a zenegépet.

2010. február 12.

Családi események

Született: Zana János és Szabó Máriának János, Kovács Krisztián és Bozó Szabina Edinának Krisztián Dominik, Szöllőssy Gilbert és Nagy Zsuzsanna Tündének Szilárd Gergő, Gazsi László Gábor és Bartus Gabriellának Gergő, Bölcskei-Molnár Gábor Sándor és Kósa Anikónak Szabolcs, Inokai-Tóth László és dr. Kajtár Éva Adélnak Péter, Dóczi Róbert és Fodor Anikónak Gergő Dominik, Lévai Géza és Rácz Anikónak Letti Anikó, Tóth Tibor és Horváth Máriának Barbara Fatima, Kiss Jenő és Gajda Katalinnak Bence nevű gyermeke.

Elhunyt: Döme Sándor, Fülöp István, Sebők-Pap Ferencné Szabó Veronika, Fábján-Nagy László, Virting József, Kis-György Ferencné Surányi Margit, Kozma Ferencné Siprikó Mária, Mogyorósi Viktória, Vincze Sándorné Lantos Ilona.