2010. február 12.

Változásmenedzselés

Új termékek a Legrandtól

A 2009-es esztendő egy nagyon speciális év volt. Az év elején hallottunk egy esetleges államcsődről, amely Magyarországot fenyegeti, beszéltek arról, hogy gazdasági válság söpör végig a világon.

A Legrand Zrt. vezérigazgatójának, Károlyi Lászlónak a véleménye szerint mindez egy komoly pénzügyi válságból indult, aminek nagyon negatív hatása volt a reálgazdaságra.

- Mindenki megérezte, hiszen a változásokat nem lehetett nem tudomásul venni - mondja. - Mi már a 2008-as esztendő végén egy nagyon átgondolt, megfontolt költségvetést hagyattunk jóvá a tulajdonosokkal, és komoly intézkedéseket hoztunk. Nem volt egyszerű, de értékelve a helyzetet, azt mondom, hogy helyesen cselekedtünk. Az eredmények is ezt igazolják. Tavaly mi is elszenvedtünk egy 17-18 százalékos volumencsökkenést éves szinten. Ezzel szemben a gazdasági egyensúlyunkat megőriztük, mi több, már készültünk a fejlődésre, a jövőre, kismértékben a beruházásainkat és a kutatásfejlesztésre fordított költségeinket is növeltük.

Összességében mindezek lehetővé tették azt, hogy az évet pozitív eredménnyel zárták, a dolgozók részére pedig 13. havi fizetést tudtak adni. Hogyan? Egyrészt azzal, hogy arra az alapüzletágra koncentráltak, amelyben erősek, másrészt erőforrásokat tartottak fenn olyan területekre, amelyben úgy látták, komoly növekedések lesznek az elkövetkező időben.

- De létezik egy másik alapelv, amit már több éve igyekszem megosztani a kollégákkal és a mindennapi döntéshozásban iránytű szerepet szánok neki, ez a változás menedzsment. A 21. században a változás velünk jár, életünk felgyorsult, megnyíltak a határok, gyakorlatilag végtelen lehetőségek vannak, és ez a kommunikáción keresztül egyfajta információs dömpinget jelent. A változásokat elkerülni nem tudjuk ezért próbáljuk kihasználni azokat. A változás menedzselésnek a logikája az, hogy egyrészt folyamatosan alkalmazkodni kell, másrészt élni kell az új lehetőségekkel - jelenti ki a vezérigazgató, majd így folytatja:

- Ez a megközelítés, ez a filozófia segített bennünket abban, hogy gazdálkodási egyensúlyunk megtartásáért időben meghozzuk a megfelelő lépéseket. A fejlesztésnél új projekteket nyertünk meg, így tudtuk növelni a fejlesztési csapat létszámát és ennek következtében várhatóan a termelés is növekedni fog.

- Milyennek látja az idei évet?

- Most még egy nagyon óvatos tervet építettünk fel. Meghatároztunk egy olyan növekedési pályát, amely, mint lehetőség benne van az idei és a következő években.

- Miben nyilvánul ez meg?

- Új termékek bevezetésével Magyarországon. Ez részben a már meglévő termékkínálat frissítéséről szól, egyben új esztétikát és új funkcionalitást is jelentenek. Ez az egyik irány. A másik: olyan energiatakarékos termékkörök bevezetése a magyar piacon, amelyekkel eddig nem voltunk jelen.

A gyártásfejlesztésnél a szentesi csapat a szerelvény területére specializálódott, és ebben nyertünk meg több termékfejlesztést. Ehhez kapcsolódóan a következő hónapokban egy átfogó hatékonyságnövelő projektet fogunk indítani.

- Januárban az "Év menedzsere"-díjat vehette át Budapesten.

- Az elismerés a Legrand vállalat minden dolgozójának szól, hiszen a vállalat teljesítménye az egyének teljesítményéből adódik össze. Ha egy vállalat jól van szervezve és a dolgozók is hatékonyan végzik a munkájukat, akkor kiváló eredményt tudunk közösen elérni.

Lovas József