Egy tevékeny élet elismerése

Horváth IstvánA városszerte sokak által ismert Horváth István tanár úr decemberben elismerésben részesült a megye részéről. Karácsony előtt vehette át Szegeden a Csongrád Megyéért Emlékérmet. Ezen örömteli esemény apropójából beszélgettünk vele pályafutásáról, és az életéről.

Horváth István Kiskunmajsán született, középiskolai tanulmányait Kiskunfélegyházán végezte, idén 60 éve. Az akkori társadalmi és politikai viszonyokra jellemző volt a pályaválasztása; bár gépészmérnök szeretett volna lenni, nem számíthatott sikeres felvételire a pedagógus-újságíró édesapja miatt. Elmondta, őt minden téren példaképének tekinti és az édesapja volt az, aki fölkeltette a kultúra, az olvasás iránti igényét. A tanulni vágyó fiatalember először segédmunkásként dolgozott - nosztalgikus hangulatban idézte fel a kunmadarasi repülőtér építési munkálatait. A nehézségek nem tántorították el, először tanítói diplomát szerzett, később Szegeden elvégezte a matematika-fizika szakot.

A tanár úr 1957-ben került Szentesre. Az itt eltöltött évtizedek sokféle feladattal látták el, az első a Külterületi Iskolák Igazgatóságán talált rá. Abban az időben Szentes környékén 10 tanyasi iskola volt, ezeknek az irányítása volt az igazgatóság hatásköre. Horváth István maga is tartott órákat a tanintézetekben, később a Petőfi Sándor iskolában is. Nem sokkal később újabb állomás következett a pályafutásában: megbízást kapott a várostól, hogy a tanítás mellett népművelési tevékenységet folytasson. Mint mesélte, az akkori járásban - amely Tömörkénytől Székkutasig terjedt - a művelődés népszerűsítése, a kultúrházak irányítása tartozott a tevékenyégi körébe. Említette, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, amiért remek munkatársakkal volt körülvéve és külön öröm volt számára, hogy bármilyen munkakörbe, beosztásba került is, ez mindig hasonlóan történt vele.

A járások megszűntével új ajánlat talált rá Horváth Istvánra. 1970-ben kezdett tanítani matematikát és fizikát az akkor 603-asnak ne-vezett szakmunkásképzőben. Elmondta, hogy az iskola inkább egy kulcsra kész építmény volt, mint oktatási intézmény. A padokon és táblákon kívül semmi nem szolgálta a tanítást, ezért a diákokkal szaktantermet építettek közös munkával. Az ott eltöltött 23 évről sok szép emléke van. Mesélt az akkoriban teret nyerő audiovizuális nevelésről, amelyről már a 70-es években az volt a véleménye, hogy ez a jövő oktatási formája. Úgy vélte, nem elég a diákokat könyvből tanítani, sokkal érdekesebb számukra, ha képekkel, hanggal illusztrálva sajátíthatják el a tananyagot. Mivel mindig a változatos elfoglaltságot kereső ember volt az aktív évei alatt, ekkor sem elégedett meg csupán a tanítással. Vezetője volt a helyi és a megyei osztályfőnöki munkaközösségnek, de jó szívvel emlékezett vissza az általa szervezett tájfutó versenyekre is. Az alföldi gyerekek szívesen járták vele a Mátrát, igyekezett a tanítványaiból jó közösséget kovácsolni. Az intézményben oktató kollégák minden téren segítették egymást és a gyerekeket is erre nevelték úgy az iskolai tevékenységek, mint a szabadidős elfoglaltságok során. A több évtizedes tanári pályáján több alkalommal ismerték el a munkáját. Részesült miniszteri dicséretben, átvehetett a Parlamentben Kiváló Pedagógus kitüntetést vehetett át.

A rendszerváltás előtt nem politizált, sőt, ritkaságszámba menően, a pártnak sem volt tagja. A neveltetése és a szociális érzékenysége az oka, hogy a katolikus egyházzal azokban az években sem szakadt meg a kapcsolata. Hozzáfűzte, hogy bármilyen munkakörben is teltek a mindennapjai, mindig az ember volt az elsődleges a számára. A keresztény értékek vezették a KDNP-hez, amelynek a szentesi elnöki tisztét is betöltötte. Tagja volt a szentesi képviselő-testületnek, elnökölt a kulturális, oktatási és sport bizottságban.

Horváth István a nyugdíjas éveit 17 éve élvezi. Feleségével közel 60 éve élnek boldogságban, a házasságukból két leányuk született, akik öt unokával ajándékozták meg őket. A gyermekeiknek és az unokáiknak is tovább adták a tanulás, az egymás iránti szeretet meghatározó értékrendjét. Gyakran összejön a nagy család egy közös ebédre, beszélgetésre a leányok szegedi otthonában, vagy itt Szentesen.

A tanár úr elmondta, az elismerés nagy örömmel töltötte el. Úgy tekint rá, mint életének egy olyan eseménye, amely a vele történt számtalan jó dolog mellett egy igazán váratlan ajándék volt.

Králik Emese