2010. február 12.

Humorral búcsúztak a Zsoldos diákjai

Megtelt a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola szalagavató bálján. Az ünnepségen kilenc végzős osztály érkezett az iskolai évek egyik legfelemelőbb pillanatához.

A felsorakozott formaruhás diákságot Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte, majd Farkas Sándor parlamenti képviselő levelét Halmai István helyhatósági képviselő olvasta fel. Ezután Pintér Etelka, az intézmény igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal. Mint mondta, amikor végignéz a kilenc osztályon, azt látja, mennyire színes az iskola képzési kínálata, hiszen kereskedelmi-marketing, gépészet-közlekedés szakon tanuló szakképzősöket, gimnáziumi képzésben részt vevőket, valamint hegesztő, élelmiszereladó, villanyszerelő, kőműves, szobafestő, szerkezetlakatos, fodrász és gépi forgácsoló szakmákat tanuló diákokat is köszönthetett. Az utolsó éveseknek a 11-es és 12-es diákok tűzték fel a felnőtté válást jelképező szalagot.

Az est folyamán az intézmény egy-egy tehetséges tanulója is bemutatta képességeit a kísérőprogramban. Így Otrosinka Richárd ének-gitár produkcióval lépett a publikum elé, Molnár Erika a Szállj fel magasra című Piramis-klasszikust adta elő, a Redance tánccsoportban fellépett Simon Norman, valamint az iskola egyik diákja, Lázár Viktor a Hunyadiak örökében nevű csapat tagjaként egy látványos hagyományőrző bemutató részese volt.

A diákok két osztálytáncban lazíthattak az ünnepség emelkedettségén. A 12. P fiútársasága takarítónőnek öltözött, de egy idő után katonaként menetelve szórakoztatták a közönséget. A 12. K is a humort választotta Piszkos 17 című műsorukban: a lányok előbb apácaruhában táncoltak, majd megmutatták, hogy tarka ruhák és formás idomok rejlenek az apáca öltözék alatt. Vetítővászon elé kuporodva az osztály tagjai gyerekkori és mai fényképeik sorozatán kuncoghattak, majd közös iskolai emlékeik fotókon való bemutatásával búcsúzott a 12. K. A fénypont kétségkívül minden szalagavató bálon a keringő, nem volt ez másképp a Zsoldos ünnepségén sem: a két oldalról bevonuló 36 páros csodás produkcióval, Pap Balázs koreográfiájával örvendeztette meg nemcsak a hozzátartozóikat, de minden nézőt. A tánc befejezésekor épp ezért nem az elfogódottság tapsa szólt, hanem az elismerésé, többek között annak a résznek, amikor három gyűrű alakzatot formáltak a szmokingos fiúk és estélyi ruhás lányok.

(darók)