2014. DECEMBER

 

Szilveszteri futás Szentesen

Kinagyítható csoportképpel!

 

A St. Jupát Sportegyesület évek óta megrendezi a Szilveszteri Futást, melyen nem a helyezés, hanem a részvétel a fontos. A -6 Celsius fok sem akadályozta azt a közel 100 főt, akik két táv közül választva az év végi testmozgás mellett döntöttek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 31.


 

Víz alatti selfie-vel búcsúztak az óévtől

A 2014-es esztendő utolsó edzése

 

Szilveszter napján délelőtt rendhagyó edzéssel búcsúztak a Hungerit Szentes női vízilabdások a 2014-es esztendőtől. Egy könnyed aquafitness mozgás és sok-sok buborék jellemezte az edzést, mind a vízben mind a parton.

A csapat már komolyan készül a két hét múlva Szentesen rendezendő Világ Liga mérkőzésekre, ahol két orosz, egy spanyol és egy svájci csapat küzd a helyieken kívül a továbbjutásért, ezért az év elején holland csapattal gyakorolnak majd.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 31.


 

Egy kölyökkutyát mentettek ki Szentesen

Újabb állatmentésben vettek részt a szentesi tűzoltók.

 

December 30-án, 11 óra 30 perckor érkezett a bejelentés a 105-ös segélyhívóra, hogy Szentesen a Sáfrán Mihály utcában egy kölyökkutya vízelvezető árokba esett. A kölyök önerejéből nem tudott kiszabadulni a keskeny szennyvízelvezetőből, a tűzoltók kiérkezésekor kétségbeesetten sírt. A szentesi egységek ásóval, lapátokkal kezdték meg a kiskutya kiszabadítását.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 31.


 

Óévbúcsúztató Ünnepi Koncert

 

Idén 16. alkalommal rendezik meg az Óévbúcsúztató Ünnepi Hangversenyt december 30-án a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen közreműködik Szentes Város Fúvószenekara, a Bárdos Lajos Vegyeskar,  Kónya Krisztina - operaénekes és az Alföld Néptáncegyüttes.

Belépő: 500 ft

Jegyek kaphatók a BABILON KÖNYVESBOLTBAN és a MŰVELŐDÉSI ÉS IFJÚSÁGI HÁZBAN!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 29.


 

305 arany, 174 ezüst és 94 bronz

A Szentesi Delfin ESC beszámolója a 2014-es évről

 

Minden év végén a Szentesi Delfin ESC szenior úszóklub beszámol az egész éves munkájáról és eredményeiről. Az idei eredmények is impozánsak. 17 hazai és nemzetközi versenyen vettek részt ebben az évben és 305 arany, 174 ezüst és 94 bronzérmet szereztek az egyéni számokban.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 29.


 

Kigyulladt egy busz Szentesen

 

Kigyulladt egy busz Szentesen 2014. december 29-én délelőtt a pályaudvaron. A szentesi tűzoltók nagy erővel vonultak kis és azonnal munkába kezdtek! Az biztos, hogy a nagy hidegben nem egy kis plusz melegre vágytak az utazók, hanem műszaki hiba okozta a fűtésrásegítést!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 29.


 

Az első hóember Szentesen!

 

Lehet, hogy picit piszkos, lehet, hogy kicsi, de a Mi idei első hóemberünk! Várjuk a facebook oldalunkon az első hó alkotások fotóit a kommentek közé!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 28.


 

Elkezdett Szentesen is esni a hó!

 

 

2014. december 28-án 12 óra 30 perckor indított támadást Tél Tábornok a város ellen. Ekkor kezdett  el Szentesen is esni a hó! Még kell kb. 20 cm ahhoz, hogy olyan legyen a táj mint a képen, de már a gyerkőcök nagyon várták az első hópelyheket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 28.


 

Így dolgozunk 2015-ben

Hosszú hétvégék és szombati munkanapok

 

Itt az év vége és úgy gondoltuk összeírjuk mi vár ránk a következő évben, legalábbis a munka szempontjából. 2015-ben összesen három, négynapos hétvégének örülhetünk. Táblázatban rögzítettük az időpontokat.

Az első hosszú hétvége már rögtön január elején rendelkezésünkre áll, így akinek a sok bejgli megfeküdte a gyomrát vagy a szilveszteri buli sikerült túl jól annak jó hír, hogy legközelebb csak január 5.-én kell bemenni dolgozni.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 27.


 

Sorsoltak!

Téli Palánkos Teremlabdarúgó Bajnokság a Városi Sportcsarnok

2014. december 27-29.

 

Megtörtént a Téli Palánkos Teremlabdarúgó Bajnokság sorsolása így a következő a torna menetrendje:

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 26.


 

Szeretetakciós csomagok a rászorulóknak

 

Az Árpád Szabadidős Sportklub idén is megszervezte a „Szeretetakció a szegények karácsonyáért” adománygyűjtő akciót, melynek keretében több mint 400 ezer forint gyűlt össze, valamint természetbeni  felajánlásokkal tudták kiegészíteni azt a 130 csomagot, melyet rászoruló nagycsaládok vehettek át az év utolsó napjain.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 23.


 

Szentesen már van női foci is

Évzáró a Szentes UFC-nél

 

2014. december 20-án rendezte meg a Szentes UFC hagyományos évzáróját a Központi konyha ebédlőjében, ahol értékelték az elmúlt esztendőt, és a legjobb játékosoknak jutalmakat osztottak ki.

Valamennyi edző nagy bajban volt, amikor is három játékost kellett kiemelni a csapatból, mert ennél sokkal több kiemelkedő játékos van egy-egy korosztályban. Hallhattuk továbbá, hogy Szentesen elindult a női foci is, amely nem kis sikerrel, de harmadik a bajnokságban.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 23.


 

Lábtenisz OB, a szentesi sikertorna

 

Éremesélyesként léphetett pályára a Lábtenisz Magyar Bajnokságon a szentesi Lakics Balázs és Szabó László, hiszen párosuk nemrég Ausztriában nyert nemzetközi viadalt, valamint az idei vb-n bronzéremig jutott.

A szentesi rendezvényen nem is kellett bennük csalódni, a profi páros kategóriában a szegedi Oláh Tamással kiegészülve ezüstöt nyertek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 23.


 

Minden kedves Olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket, és
sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 22.


 

Az utolsó adventi láng is felgyulladt a Kossuth téren

 

2014. december 21-én 16 órakor került sor az utolsó adventi gyertyagyújtásra Szentesen, a Kossuth téren. Ezen a napon a görög egyház képviseletében Horeftos Konstantin gyújtotta meg a gyertyát. Közreműködtek a Szentesi Központi Óvodai körzet óvodásai.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 22.


 

Adni jó !

A zavartalan betegellátás érdekében

 

A zavartalan betegellátás érdekében a Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezete és a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó osztálya az ünnepeket előtt és a két ünnep között is várja a kedves véradókat a vérellátó osztályon.

-2014. december 22. / hétfő/ 08.00:12.00 óra

-2014. december 23. / kedd/ 08.00:12.00 óra

-2014. december 30. / kedd/ 08.00:12.00 óra

-2014. december 31. / szerda/ 08.00:12.00 óra

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 22.


 

 Adventi vásár a Művészetek Házában

Garaboly Gasztro- és Kézműves piac december 20-22. között

 

A hűvösre forduló idő miatt kis átrendeződés lesz a Garaboly Gasztro- és Kézműves piacon. A piac programjai most már nem csak a szabadban hanem az épületben is folynak. Azért reméljük, hogy mindenki megtalálja kedvenc árusát! Jöjjön el Ön is december és 20-22 között!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 19.


 

Karácsonyi ünnepség a kórházban

 

2014. december 18-án karácsonyi ünnepséget rendeztek a Dr. Bugyi István Kórház dolgozóinak a kórházban található Jó Pásztor kápolnában. Az ünnepség elején a történelmi egyházak képviselői emlékeztek az elkövetkező ünnepre, majd Dr. Kalmár Mihály a kórház főigazgatója köszöntötte a kollégákat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 19.


 

Betlehemes játék a Klauzál utcai "Nyolcszínvirág" óvodában

 

2014. december 18-án betlehemes játékot adtak elő a Klauzál utcai "Nyolcszínvirág" óvoda nagycsoportos óvodásai az óvoda tornaszobájában.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 19.


 

Karácsonyi "Nagy" koncert

 

2014. december 17-én hallhattuk a Hangversenyközpontban Nagy János orgonaművész és Nagy Johanna énekművész karácsonyi hangversenyét.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 18.


 

Cardio aerobic karácsony

 

Gáspárné Edina cardio aerobic tréner és csapata karácsonyi adománygyűjtő akciót hirdetett a rászoruló családok számára. Akcióját a Kiút XXI. Közhasznú Egyesület, az Együtt Szentesért Egyesület és a Rákóczi Óvoda is segítette, támogatta.

Ennek köszönhetően közel 130 csomag talált gazdára 2014. december 17-én megrendezett gálán, ahol elsőként a Rákóczi u. óvoda Méhecske csoportja lépett fel. Majd Paulovics Tamás versét hallgathattuk meg. A Maci csoport egy "Erdei karácsonyt" varázsolt az Ifjúsági házba.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 18.


 

Szilveszteri futás - 2014

 

A St Jupát SE hagyományos rendezvényét két távon lehet teljesíteni, a rövidebb 2 km, a hosszabb 3,8 km. Az útvonal a Széchenyi-liget kapujától kerékpárúton a Topolya u. vonaláig (rövidtáv), illetve a belső körforgalomig (hosszabb táv), itt fordító és ugyanezen útvonalon vissza.

Jelentkezni szilveszter napján 10 – 10:45 óra között lehet (kitöltött, aláírt)  Regisztrációs űrlap leadásával a Szentesi Családsegítő Központ / Közösségi Tér (Dózsa-ház) rendezvényközpontban. Technikai tájékoztató 10:45-kor, rajt 11 órakor lesz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 17.


 

Téli Palánkos Teremlabdarúgó Torna
a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban

 

Az idén is megrendezi a Szentes Városi Sportcsarnok a már hagyományos év végi palánkos labdarúgó tornáját 2014. december 21-29 között.

A nyílt torna játéknapjai 2014. december 27-29.

Nevezési határidő: 2014. december 22. (hétfő) 16:55,

Sorsolás: 2014. december 22. (hétfő) 17:00 a Városi Sportcsarnoknál.

Nevezési díj: 13.000.- Ft

A szervezők max. 24 csapat nevezését fogadják el, beérkezési sorrendben.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 16.


 

Kikapott a vízilabda világligában a női válogatott Szentesen

 

A magyar női vízilabda válogatott jó kezdés után érthetetlenül megtorpant, támadásban semmi sem sikerült, így nem csak egyenlített, fordított, és két góllal, 11–9-re győzött is ellene az olasz válogatott a szentesi Világliga-meccsen.

Vereséggel köszönt el 2014-től a magyar női vízilabda-válogatott: Merész András szövetségi kapitány csapata az év utolsó tétmérkőzésén, amelyet európai selejtezőcsoportjában, a világliga második fordulójában játszott, két góllal kikapott az olaszoktól, írja az MTI.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 16.


 

KARÁCSONYVÁRÓ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS a könyvtárban

 

2014. december 16-án 16.00 órától KARÁCSONYVÁRÓ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS lesz a Városi Könyvtárban, melyet Szűcs Ildikó vezet. Ha szeretnél részt venni, akkor hozz magaddal: éles ollót, hegyes, de nagy lyukú varrótűt, jókedvet és lelkesedést!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 15.


 

Karácsonyi kamaraest a könyvtárban

(videóval)

 

2014. december 15-én a Városi Könyvtár előadótermébe várták az érdeklődőket a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak és növendékeinek karácsonyi kamaraestjére. Olyan műveket hallhattunk, melyeket a diákok órán tanulnak és lesznek köztük a várakozás ünnepéhez a karácsonyhoz köthetők is.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 15.


 

Nyílt nap a Szent László Lovas Klubnál

2014. december 20-án, szombaton 9 órától!

 

Egy évzáró nyílt nappal és lovaglási lehetőséggel szeretnénk kedveskedni a hozzánk látogató vendégeinknek.

A rövid bemutatók után ki lehet a lovaglást próbálni és szórakoztató vetélkedők lesznek lovasoknak.

A végén azokat várjuk egy csapatjátékba, akik nem lovasok, esetleg tartanak a lovaktól is, de szeretik a kihívásokat!

A programjaink a fedett lovardában lesznek, ahol a nézők számára is lesz hely biztosítva.

A kutyás bemutatót a Köröstorki Ebtanoda tagjai tartják, akik 11:30-tól kutyás vetélkedőkkel várják az érdeklődőket!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 15.


 

Női vízipóló-válogatott Szentesen

 

2014. december 15-én két iskolát is meglátogatott a Szentesen készülő Merész András csapata a női vízilabda válogatott. Ezen a napon elsőként a Koszta József Általános Iskolában találkozhattak a diákok a csapattal és tehették fel kérdéseiket.

Délben a Kiss Bálint Református Iskolában találkoztak a csapat tagjai az iskola vízilabdás diákjaival s köszöntötték az elmúlt évben országos sulipóló bajnokságot nyert diákcsapatot. Ezen a rendezvényen játékos vetélkedőt is tartottak, amikor is csizmát kellett asztalra dobni a két vegyes csapatnak.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 15.


 

"Osztály az osztályért" program Szentesen is

 

2014 december 3-án "Osztály az osztályért" program keretében a Horváth Mihály Gimnázium 10. G osztálya ünnepi díszbe öltöztette a Dr. Bugyi István kórház gyermekosztályát.

A díszeket az iskola 11. G osztálya készítette önkéntes alapon, ahol a diákok foglalkozás keretében megismerkedhettek a Korábban érkeztem alapítvány önkéntesével és középiskolai tanáruk segítségével az előkészített, a honlapról is letölthető sablonok alapján elkészítették az adventi díszeket.

A díszeket hatalmas örömmel fogadták a benn fekvő gyermekek. Csillogó szemmel állták körül a szép díszeket, megfeledkezve fájdalmaikról és a hosszú, sokszor hetekig tartó nehéz gyógyulásról.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

A szentesi katolikus iskolák története – könyv bemutató

 

2014. december 13-án a Szent Erzsébet Katolikus Iskola dísztermében mutatták be Labádi Lajos nyugalmazott levéltár igazgató és Siposné Miskolczi Gyöngyi, a katolikus iskolákról szóló helytörténeti könyvét.

A rendezvényt Szabó Mariann tanárnő nyitotta meg. Bevezetőjében elmondta, hogy a kötet megírása Topsi Bálint plébános úr kezdeményezésére indult meg. A könyv tulajdonképpen hármas évfordulót ünnepel. 240 évvel ezelőtt indult meg a katolikus oktatás szentesen, 100 éves a Dobovszki József István által tervezett iskola épülete és 20 éve kapta vissza az egyház az iskolát. Mivel Labádi Lajos az iskolában dolgozott egy kis ideig, pályafutása kezdetén, tiszteletbeli tantestületi taggá fogadták.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

Adventi láng a Kossuth téren

 

A város adventi koszorúját idén a Kossuth téren állította fel az önkormányzat. Az első gyertyát 2014. november 30-án Veres-Ravai Réka evangélikus lelkész és Szirbik Imre polgármester gyújtotta meg közösen vasárnap este.

A második gyertyát 2014. december 7-én vasárnap Dr. Gruber László plébános gyújtotta meg. Rövid műsort adott a Zöldág Hagyományőrző Szakkör.

Advent harmadik vasárnapján az ünnepi gyertyát Gilicze Andrásné református lelkészasszony gyújtotta meg és a Kiss Bálint Református Általános Iskola kórusa adott műsort. Az eseményen részt vett Farkas Sándor országgyűlési képviselő is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

XXVI. Jótékony karácsonyi hangverseny

 

2014. december 14-én huszonhatodik alkalommal rendezte meg a Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége a karácsonyi jótékony célú kórushangversenyét a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére a Szent Anna templomban.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

Új élőállat-fogadó és -beszállító rendszer a Hungeritnél

 

A Hungerit Zrt. versenyképességét javítja a mintegy 1,7 milliárd forintos beruházással elkészült új élőállat-fogadó és -beszállító rendszer, amelyet pénteken adtak át a baromfiipari cégnél Szentesen.

Az országban egyedülálló, az állatjóléti és állatvédelmi előírásoknak maximálisan megfelelő rendszer kialakítását 250 millió forint uniós és kormányzati támogatás segítette - mondta Magyar József, a Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen.

A csirke- és a víziszárnyas-fogadó rendszer próbaüzeme szeptemberben indult el. Az első tapasztalatok szerint a beruházásnak köszönhetően 20 százalékkal csökkent a csirkeszárny- és 7-8 százalékkal a csirkecomb-sérülések aránya - közölte a szakember.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

Cápa zokni és szerelmesek kesztyűje a slágerajándék

MINŐSÉGI MAGYAR TERMÉKEK AJÁNDÉKBA!!!

 

A hűvösre forduló idő miatt a Művészetek Háza belső tereit is kihasználja a Garaboly Gasztro- és Kézműves piac. Igen érdekes kézműves portékák között igazi különlegességekre leltünk. Kissé bohókás ötlet a CÁPA ZOKNI, melyre a Művészetek Házának pincéjében akadtunk. Muzsik Sándornétól megtudtuk, hogy főként külföldiek rendelnek interneten tőle, így már kanadai, svéd, norvég de még ausztrál, lengyel és arab! lábakon is megtalálható alkotása.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

A szurkolókon múlott!

Nem sikerült a gólvonalról beüvölteni a labdát,
balszerencsés mérkőzésen maradt alul a Valdor

 

2014. december 13-án óriási küzdelemben maradt alul a Valdor Szentes együttese a Varga Tamás vezette Debrecennel szemben a férfi vízilabda bajnokság bajnoki fordulójában. A sok kimarad telhetőség ellenére az utolsó másodpercekben még pontot tudott volna menteni a hazai csapat, de a szerencse elpártolt tőlük.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

Új sportág honosodhat meg Szentesen

A Hősök erdejében pétanque pálya épült!

 

2014. december 13-án adták át a Hősök Erdejében a város első pétanque pályáját és a Kertváros lakóinak nagy örömére a két kültéri kondigépet.

A Kiút XXI Közhasznú Egyesület pályázati forrásból valósította meg a projektet, mely a tegnapi naptól áll a szentesiek rendelkezésére. Baráth Endre, az egyesület elnöke elmondta, hogy meglepetésére sokan ismerik a játékot, és biztos benne, hogy nagy népszerűségnek fog örvendeni minden korosztály körében. A két pálya mellett átadásra került két kültéri kondigép is, mely nagy hasznára lesz majd a sport szerelmeseinek

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 14.


 

Áldott jótékonysági karácsony!

 

2014. december 17-én 16.00 órakor "Áldott jótékonysági karácsony!" címmel indított akció gáláját rendezik meg a Művelődési és Ifjúsági Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 13.


 

2014-ben az év családja Szentesen a Héri család

 

Az év családja több tekintetben is mintaként szolgál egy közösség életében. A Héri család példamutató életét díjazta az önkormányzat az Év családja díj odaítélésével, melyet a család 2014. december 12-én vett át a testületi-ülésen. Az emléklap mellé díjként 1 hetes nyaralást is kapott a család az önkormányzat szigligeti nyári üdülőjébe.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 13.


 

Fivérek - Búcsúkoncert

(36 perces videó a koncertből)

 

Szomorúan és megdöbbenve vettük tudomásul, 15 év közös zenélés után feloszlik a Fivérek zenekar. A Megasztárban feltűnt Seres Antal, Róbert és Krisztián két éve alig lépett már fel, mindannyian saját karrierbe kezdtek.

Az est vendége volt Kökény Attila, aki hangjával egy egész országot varázsolt el a Megasztárban. A fiúk a műsorban ismerkedtek össze Attilával és az első szóra vállalta a mostani fellépést.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 12.


 

Garaboly Gasztro- és Kézműves piac

MINŐSÉGI MAGYAR ÉLELMISZER AZ ÜNNEPI ASZTALRA!!!

 

A hűvösre forduló idő miatt kis átrendeződés lesz a Garaboly Gasztro- és Kézműves piacon. A piac programjai most már nem csak a szabadban hanem az épületben is folynak. Azért reméljük, hogy mindenki megtalálja kedvenc árusát! Jöjjön el Ön is december 13-14-én és 20-22 között!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 12.


 

Amerikából jöttek...

 

2014. december 12-én teltházas előadást tartott Szabó Áron a Horváth Mihály Gimnázium 12. B osztályos diákja és tanára Cseh Lajos, akik USA, valamint Kanada több városában jártak egy tanulmányi versenyen kapott nyereménynek köszönhetően.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 12.


 

Újabb szentesi anekdoták

Ajándékötlet karácsonyra

 

A napokban megjelent a szentesi anekdotás kötet folytatása, mely a Városi Könyvtár kiadásában került sor.

Ünnepek és ajándékvásárlás előtt ajánljuk mindenki figyelmébe az új könyvet, mert olyan szentesi történetekről olvashatunk Vágvölgyi Zoltán kötetében, melyek majdnem a homályba merültek.

A könyv megvásárolható a Városi Könyvtárban valamint a Szent Miklós téren lévő karácsonyi vásárban 1500,- Ft/db áron!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 12.


 

Kutyát mentettek a szentesi tűzoltók

 

2014. december 5-én késő éjszaka egy műszaki mentésnél végeztek kárelhárítási munkálatokat a tűzoltók. Egy műszaki hibás kamion vesztegelt a szentesi úton.

A mentési munkálatok befejeztével a szentesi raj egy sérült kutyát talált a forgalmas út mellett. A német vizsla legyengülve, éhesen feküdt a fűben. A tűzoltók a műveletirányító kollégákkal közösen próbálták az eb gazdáját felkutatni.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 12.


 

Zempléni gyalogtúra

(javított videóval)

 

A HMG 7. g osztálya az őszi szünetben egy rendhagyó kiránduláson vett részt. Négy nap alatt bejárták az országos Kék Túra egy szakaszát a Zemplénben. Néha mostoha, vagy mondhatnánk felejthetetlen körülmények között. Szállásuk Sátoraljaújhelyen egy tornateremben volt, ahol magunknak főztek bográcsban vacsorát. És amíg főtt a vacsora előkerült a labda is és olykor a gitár is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 11.


 

Szép volt lányok!

Hungerit Szentes- UVSE Centrál 14:13 (4:5, 2:3, 4:2, 4:3)

 

Fantasztikus mérkőzést láthattunk 2014. december 10-én a Városi Uszodában, ahol a Hungerit Szentes OB I.-es női vízilabdacsapat fogadta a napokban Theodora kupát nyert UVSE Centrál csapatát.

Végig kiegyenlített volt a mérkőzés, és az utolsó másodpercben megszerzett előnyt sikerült a végéig tartani. Tombolt a csarnok, SZÉP VOLT LÁNYOK - skandálták a szurkolók!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 10.


 

"Karácsonyi ének" a könyvtárban

a Krúdy Gyula Baráti Kör előadása

 

2014. december 10.-én (szerdán) 18 órakor a szentesi városi könyvtárban a Krúdy Gyula Baráti Kör előadásában hallhattuk Charles Dickens: Karácsonyi ének darabját.

A történet főszereplője Ebenezer Scrooge, az uzsorás, fösvény, lelketlen milliomos, aki utál minden szépet és jót sőt a karácsonyi ünnepeket és annak készülődését egyenesen gyűlöli.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 10.


 

Testreszabás

 

2014. december 11-én csütörtökön versfelolvasással egybekötött dedikálásra várnak minden érdeklődőt a szentesi születésű Viola Szandra költőnő most megjelent Testreszabás című verseskötetének szentesi bemutatójára.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 10.


 

Átadták az új inkubátort az újszülött osztályon

 

Nagy összefogás eredményeként sikerült egy új prémium kategóriás inkubátort vásárolni a Dr. Bugyi István Kórház újszülött osztályának. 2014. december 9-én ebből az alkalomból tartottak egy kisebb ünnepséget a kórházban.

Ezen az ünnepségen részt vett az összes támogató, aki kisebb - nagyobb összeggel hozzájárult a cél megvalósulásához.

A résztvevők között ott volt Mészáros Zoltán a Hunor-Coop vezérigazgatója, aki a lecsófesztiválon befolyt kóstolójegyekkel támogatta a vásárlást. A szentesi Baranyi Antal Gábor, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy több mint 13 000 km-t tegyen meg kb. fél év alatt, azért, hogy adományokat gyűjtsön. Szirbik Imre polgármester is támogatta a kezdeményezést, valamint Dr. Kalmár Mihály főigazgató is.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 09.


 

Az év végi változások a fizetőparkolásról, piacokról és hulladékszállításról

 

Szentes Városellátó Nonprofit Kft. tájékoztatja a szentesi Lakosságot, Gazdálkodókat, Ügyfeleit, hogy a 2014. év végi ünnepek miatt az alábbi szolgáltatásai a következőképpen módosulnak:

 

Fizetőparkolás

·         December 13. (szombat) – munkanap szerinti rendben fizetni kell a parkolásért a megszokott rend szerint,

·         December 24. – 28. között nem kell fizetni a parkolásért,

·         2015. január 01. – 04. között nem kell fizetni a parkolásért.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 09.


 

Virágos Magyarországért verseny különdíjasa lett Szentes

 

Idén 74 település, köztük Szentes városa kapott elismerést környezetszépítő munkájáért a Virágos Magyarországért verseny országos díjátadóján.

A Virágos Magyarországért versenyre idén mintegy 300 település nevezett be. Szentes kezdettől, 1994 óta részt vesz az akcióban és szinte minden évben jutalmazták is a kiírók a város zöldítéséért és az élhető városért tett erőfeszítéseit.

A felújított Várkert Bazárban rendezett ünnepségen a Belügyminisztérium különdíját Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkártól vehette át Szirbik Imre polgármester.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 08.


 

Pom-Pom: Ajándékgyár

Szentes, Ifjúsági Ház 2014. december 7.

 

Telt házban került sor a Pom-Pom együttes „Ajándékgyár” című új műsorának szentesi bemutatójára az Ifjúsági Házban december 7-én. A pódiumteremből kiszorult szülők már csak az előtérben elhelyezett kivetítőn kísérhették figyelemmel a Főmanó, Peti manó, Robi manó és Tomi manó küzdelmét, hogy elkészüljön a 3. 456.398 db ajándék. A Pom-Pom manók azonban nem csak az ajándékok elkészítésével foglalatoskodtak, hanem vadonatúj dalaik segítségével elvitték a sok gyermeket Télapó szánján, megismerkedtek a rénszarvasokkal, manóbálban táncolhattak, és az ünnepről is megemlékeztek egy szép dallal.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 08.


 

"Ajándékgyár" a Pom-Pom Mikulással

 

A Pom-Pom együttes a Művelődési Központtal közösen idén is nagyszabású koncerttel zárja az évet Szentesen, december 7-én 17 órától. Az Ifjúsági Házban mutatják be az "Ajándékgyár" című megújult műsorukat, ahol a manók mindennapjainak bemutatása mellett várják a Mikulást. A koncertre a belépés díjtalan és az első 200 gyermek mikuláscsomagot kap.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 04.


 

Jöjj, népek Megváltója…

2014. december 17. (szerda) 19 óra

Nagy János orgonaművész és Nagy Johanna énekművész karácsonyi koncertje

 

2014. december 17-én szerdán este 7 órakor hallhatjuk a közös koncertet, melynek előadói már méltán vívták ki a szentesiek elismerését, hisz számos alkalommal hallhattuk a Díszpolgár, Címzetes Igazgató Úr és a Pécsi Egyetem Zeneművészeti Kar tehetséges hallgatójának közös muzsikálását.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 04.


 

Karácsonyi Vásár a Szent Miklós téren

 

2014. december 11-23 között újra megrendezik a Szent Miklós téren a karácsonyi vásárt, ahol számos programmal várják a látogatókat.

December 11-én nyitja meg kapuját a vásár, ahol kaphatók adventi koszorúk, karácsonyi díszek, helyi könyvkiadványok, szűcs és bőrárú, házi lekvár, szörpök, ízesített mézek, fenyőfák, népi kerámia, könyvek. Lesz még továbbá tea, forralt bor, forralt sör, forró csoki, kézműves sör, krampampuli, puncs, hurka, kolbász, délvidéki sültek, sült gesztenye, kenyérlángos, s minden, mi szem-szájnak ingere.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Óévbúcsúztató Ünnepi Koncert

 

Idén 16. alkalommal rendezik meg az Óévbúcsúztató Ünnepi Hangversenyt december 30-án a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen közreműködik Szentes Város Fúvószenekara, a Bárdos Lajos Vegyeskar,  Kónya Krisztina - operaénekes és az Alföld Néptáncegyüttes.

Belépő: 500 ft

Jegyek kaphatók a BABILON KÖNYVESBOLTBAN és a MŰVELŐDÉSI ÉS IFJÚSÁGI HÁZBAN!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Szilveszterkor lesz-e tűzijáték?

 

Már sokan érdeklődtek, hogy lesz-e szilveszterkor tűzijáték Szentesen! Bizton állíthatjuk, hogy nem szakad meg az évek óta hagyományos szilveszteri tűzijáték a Kossuth téren, ahová az idén is több ezer embert várnak. És hogy pontosan mikor? Szerintünk ezt mindenki tudja! 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Közmeghallgatás a testületi ülésen

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Városháza Dísztermében 2014. december 12-én 14.00 órakor közmeghallgatást tart, melyre várja a város lakosságát és az intézmények, szervezetek képviselőit.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Charles Dickens: Karácsonyi ének

a Krúdy Gyula Baráti Kör előadása

 

2014. december 10.-én (szerdán) 18 órakor a szentesi városi könyvtárban (Szentes, Kossuth utca 33-35.) a Krúdy Gyula Baráti Kör előadásában hallhatjuk Charles Dickens: Karácsonyi ének darabját.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Mikulás Party a Tücsök Klubban

 

2014. december 7-én délelőtt 9-11 között Mikulás Party-t rendeznek a Tücsök Klubban, ahol az első 100 gyermek ajándékot kap!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Garaboly Gasztro- és Készműves piac

MINŐSÉGI MAGYAR ÉLELMISZER AZ ÜNNEPI ASZTALRA!!!

 

A hűvösre forduló idő miatt kis átrendeződés lesz a Garaboly Gasztro- és Készműves piacon. A piac programjai most már nem csak a szabadban hanem az épületben is folynak. Azért reméljük, hogy mindenki megtalálja kedvenc árusát! Jöjjön el Ön is december 13-14-én és 20-22 között!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Ferobox Event profi boksz az M1-en

 

A szentesi székhelyű Ferobox Event profi boksz istálló szombaton Budapest mellett, az Omszki-tó mellett található Kalászi Sportcsarnokban rendezi évzáró profiboksz-gáláját, melynek programjában két WBO Európa-bajnoki címmérkőzés is terítékre kerül, az egyik nehézsúlyban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

Szentesi Alkotók
III. Adventi Kiállítása és Vására

 

Harmadik alkalommal rendezi meg a szentesi alkotók adventi kiállítással egybekötött vásárát a Kapocs Kistérségi Kulturális Közhasznú Egyesület. Jövő hét péntek reggeltől vasárnap estig a helyi alkotók munkái töltik meg a Megyeháza konferencia központjának mindhárom emeleti termét. A helyszín évről évre bővül de a kiállítók száma is jóval meghaladja az első adventi vásárét. A hímzőktől a lekvárkészítőn át a keramikusig szinte teljes számban a városból – lesznek jelen és mutatják be portékáikat a látogatóknak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

MIKULÁSVÁRÓ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

a könyvtárban

 

2014. december 5-én 16.00 órától MIKULÁSVÁRÓ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS lesz a Városi Könyvtárban, melyet Szűcs Ildikó vezet. Ha szeretnél részt venni, akkor hozz magaddal: éles ollót, hegyes, de nagy lyukú varrótűt, jókedvet és lelkesedést!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 03.


 

XXVI. Jótékony karácsonyi hangverseny

Meghívó

 

Huszonhatodik alkalommal rendezi meg a Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége a karácsonyi jótékony célú kórushangversenyét a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére 2014. december 14-én a Szent Anna templomban 15.00 órai kezdettel.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 02.


 

Theodora Kupa Szentesen

2014.december 5-7. (egész nap)

 

2014. december 5-6-7-én Szentesen kerül megrendezésre a VI. Theodora Magyar Kupa végjátéka.

 

December 5. (péntek) FÉRFI ELŐDÖNTŐ

17:45 Racionet Honvéd - A Híd OSC

19:35 ZF-Eger - Szolnoki Dózsa- Közgép

December 6. (szombat) NŐI ELŐDÖNTŐ

16:00 BVSC-Zugló - Dunaújvárosi Főiskola

18:00 ZF-Eger - UVSE Centrál

December 7. (vasárnap) DÖNTŐK

NŐI DÖNTŐ: 17:10-től

FÉRFI DÖNTŐ: 19 órától

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 02.


 

Az 50 m-es fedett uszoda év végén zárva lesz!

 

A Szentesi Üdülőközpont tájékoztatja a kedves vendégeket, hogy a jogszabályban kötelezően előírt takarítás miatt december 22-től január 5-ig a fedett uszoda zárva tart.

Megértésüket köszönjük!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 02.


 

Műszaki katonák adventje (videóval)

Honvéd Együttes férfikara Szentesen

 

Az advent mindenki számára fontos időszak a karácsony, a szeretet ünnepe előtt. A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred a hagyományainak megfelelően, december 1-én immár hetedik alkalommal rendezte meg adventi koncertjét a kiváló akusztikájú református nagytemplomban. A műszaki alakulat katonáin kívül sok szentesi is kíváncsi volt a koncertre.

A koncert mindenkinek az adventi készülődését segíti, alkalmat ad arra, hogy karácsony előtt feltöltődjünk és egy kicsit magunkban végiggondoljuk az évet, és örömmel teli szívvel várjuk az ünnepeket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 12. 02.


 

 

.