XLIII. évfolyam 27. szám

2011. július 15.

Ismét Strandszépe

Az üdülőközpontban a tavaly első ízben rendezett Strandszépe-választás után idén is keresik Szentes legszebb leányait. Míg előző évben egy kategóriában mérettették meg magukat a hölgyek, ezúttal, július 16-án szombaton három korcsoportban (3-10 éveseknél, 10-16 éveseknél és 16 év felettieknél hirdetnek győztest). Tofán Brigittától, az üdülőközpont programszervezőjétől megtudtuk: nem csak a kistérségből várnak jelentkezőket a versenyre, már érkezett nevezés Szarvasról, Kecskemétről is. A helybeliek mellett eddig jelentkezett már hölgy Szegvárról is. A szervező a tavalyi tapasztalatok alapján bizakodó, hiszen akkor előzetesen 9 lány nevezése futott be, a verseny napján aztán még közel húszan gondolták meg magukat. Bátortalanok a lányok, de folyamatosan érdeklődnek, foglalta össze.

A zsűri duplája lesz a szépségversenyeken megszokottnak, mert sokrétű bírálóbizottságot szerettek volna, akik szakmailag több szempontból is értékelni tudják a versenyzőket. Így helyet foglalnak a zsűriben modellügynökségek vezetői, divattervező, táncoktató, s egykori szépségkirálynő is a szentesi Nemes Krisztina személyében.

Jelentkezéseket a verseny kezdetéig, szombaton 9 óráig fogadnak. Ekkor lépnek színpadra a legkisebbek, 11-től a tizenévesek, a felnőtt korosztály előselejtezője 14 órakor kezdődik, a döntőt 16 órától rendezik.

Az esti programban lesz vizespóló-verseny, valamint koncertekkel (Just, Angels, Oldies rock, Lakatos Krisztián), illetve a Hestia tűzzsonglőr csoport bemutatójával is várják az érdeklődőket.

D. J.

2011. július 15.

Nyári egyetem

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Tiszai Nemzetközi Euroatlanti Nyári Egyetemet. Az ez évi programban kiemelt szerepet szánnak Magyarország biztonságpolitikai helyzetének, hazánk uniós elnöksége tapasztalatainak. A képzés július 18-tól 22-ig tart, és helyszíne a szentesi helyőrségi klub lesz. A klasszikus nyári egyetem felépítésében előadásokat, fórumokat, konzultációs lehetőségeket, rekreációs tréninget, városkutató programot, baráti együttlétet biztosít hallgatói számára. Az előadások nyilvánosak, és 3000 forintos akkreditációs díj mellett szabadon látogathatók.

2011. július 15.

Az egyenlő esélyért

Nyolcvanmilliós támogatás iskoláknak, óvodáknak

Az Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatására közel 80 millió forintot nyert a főkezdeményezett helyi önkormányzat. A projektbe bevont intézmények: a Kertvárosi és a Központi Óvodai Körzet, a Deák Ferenc és Damjanich János, a Klauzál Gábor, a Koszta József és a Petőfi Sándor Általános Iskola.

A napokban tartott sajtótájékoztatón Molnárné Szalai Edit projektmenedzser az alapvető célok között említette a halmozottan hátrányos helyzetű és roma gyermekeknek az iskolák közötti és iskolán belüli szegregációjának csökkentését. A támogató szervezetek (Európai Szociális Alap, Magyar Állam) feladatul tűzték ki, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH-s) és roma gyermekek minél nagyobb arányban részesüljenek az óvodai nevelésből és a korai fejlesztési támogató szolgáltatásokból, valamint azt, hogy az érettségit adó képzési formákban tovább-tanuló végzősök aránya a HHH-s és a nem halmozottan hátrányos helyzetű tanulók vonatkozásában ne térjen el egymástól 25 százaléknál nagyobb mértékben.

2011. július 15.

Palackgőzös járt a regattán

Kisebb volt a mezőny, de minden eddiginél szorosabb versenyt hozott a IV. Kurca Regatta, amit múlt szombaton rendezett meg a Szentesi Öregfiúk VSE a Dózsa-háznál. A 4-es kenuk megmérettetésére több vidéki csapat nevezett, mint szentesi, így talán nem véletlen, hogy egy békéscsabai egység nyerte meg a viadalt - s vele a Pola-Kayak Kft. által felajánlott új, négyszemélyes kenut - az itteni Vízilovak és a Legrand együttese előtt. A kormányosoknál, az egyéni versenyben Csendes Zoltán nem talált legyőzőre. A vízi lovagi tornán csak a Pollák Tanagarak maradtak szárazon, a többi hajót egytől-egyig beborították a Kurcába. A flúgos futamon ezúttal a szentesi tűzoltók okozták a legnagyobb meglepetést. Bár palackgőzösük látványával egyik vetélytárs építménye sem vetekedhetett, az Árpád cserkészcsapat és a többi induló is kitett magáért.

B.D.

2011. július 15.

Rákóczi-emléktúra

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred névadójáról elnevezett kerékpáros emléktúra résztvevői érkeztek július 7-én Szentesre, érintve a laktanyát is.

Hídvégi-Üstös Pál, a Kalandakadémia Sport-, Humanitárius-, Oktatási- és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület alelnöke a Rákóczi-szabadságharc befejezésének 300. évfordulója alkalmából nemzetközi kerékpáros emléktúrát szervezett. Rodostóból elindulva végiglátogatja azokat a helyszíneket, amelyek II. Rákóczi Ferenchez és a szabadságharchoz kötődnek, hogy majd utolsó helyszínként megérkezzenek Tarpára. A hosszú úton elkíséri Takár Károly ultratáv sportoló Kárpátaljáról.

Kellemes napsütésben érkeztek a reggeli órákban Szentesre, ahol a város határán a Honvéd Rákóczi Sportegyesület képviselői, illetve Bartók Gábor alezredes törzsfőnök és Móra József képviselő várta a kerékpárosokat.

A II. Rákóczi Ferenc-emléktúra lényege, hogy az egységesség, amely a nemzetiségek együttes összetartozását jellemezte, üzenet értékű és meghatározza a jövőképünket. A 3400 kilométeres túrán Rodostóból 8 darab platánfát hoztak és megemlékezésül a szabadságharc fontosabb helyszínein ültetik el ezeket – mondta Hídvégi-Üstös Pál. Ezt követően megkoszorúzták a szabadságharc egyik hadvezérének, Esze Tamásnak a laktanya udvarán elhelyezett mellszobrát és a Rákóczi emléktáblát a Rákóczi utcában. A két kerékpáros Hódmezővásárhely felé folytatta útját.

Kép és szöveg:
Juhász László szds.

2011. július 15.

A legendákat sem tisztelik

Egy olyan esetről számolunk be, amely-ben ugyan nem született büntető-feljelentés, mégis jó érzésű, és a sportot szerető emberek sokaságát háborította fel jogosan. Július 6-án volt 24 esztendeje annak, hogy a szentesi születésű kiváló labdarúgó, Pusztai László tragikus körülmények között autóbalesetben elhunyt. A Ferencváros egykori 25-szörös válogatott labdarúgójának emléke előtt egy virágcsokorral tisztelegtek szentesi sportemberek, akik a Pusztairól elnevezett pályán, a névtáblája alá, a mintegy három méter magasan lévő virágtartóba (a tábla alatt középen) helyezték csokrukat.

A virágot másnapra ellopta valaki…

2011. július 15.

Gyümölcsfatermesztést és gyékényfonást is tanultak

Az elemi népiskolák története Szentesen (V.)

Papp Lajos, a leányiskolák igazgatójaA báró Eötvös József nevéhez kötődő 1868. évi oktatási törvény új irányt jelölt meg a népiskolák fejlesztésében. A törvény ugyanis megszabta a népoktatási intézetek körét, és megállapította azon kötelességeket, amelyeket az iskolafenntartóknak szem előtt kellett tartaniuk, legyenek azok felekezeti, községi vagy állami iskolák.

A szentesi református egyház örömmel fogadta a törvényt, s igyekezett annak rendelkezései szerint fejleszteni iskoláit. Azonban nem fejleszthette azonnal teljes 6 osztályossá azokat. Ennek oka Papp Lajos igazgató-tanító megítélése szerint "népünknek azon szokásában keresendő, hogy nem igen szereti még ma sem felsőbb osztályokba járatni gyermekeit, azt tartván, elég a gyermeknek, ha írni, olvasni és számolni valamennyire megtanul; több hasznát veszi ő annak a gazdálkodásban, vagy mezei munkáknál. Ezért van, hogy legfeljebb 2–3 évi iskolába járás után lemarasztalja az iskolából."

2011. július 15.

Frangepán sor

Utcáink, tereink névadói (49.)

A Kisér nevű városrész dél-nyugati részén található, a Kurca-partján; a Klapka György és a Gróf. Teleki László utcákat közi össze. Az érintett területen 1909-ben számos házhelyet mértek ki, amelyet az adományozóról Fekete Lakos Lajos-telepnek neveztek. A környező munkástelepek utcáit 1932-ben nevekkel látták el. Ekkor kapta a nevét a Frangepán utca is. A névadó tersaci gróf Frangepán Ferenc Kristóf horvátországi főúr, költő és műfordító, aki 1643-ban született. Műveltségét Itáliában szerezte. 1663-tól Horvátországban részt vett a törökök elleni harcokban. 1669-ben sógorával, gróf Zrínyi Péterrel részt vett a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes főúri összeesküvésben. Amikor 1670-ben Zrínyivel együtt Csáktornyáról Bécsbe utaztak, elfogták őket, és a bécsújhelyi börtönbe szállították. Egy rendkívüli bíróság 1671. április 11-én fej- és jószágvesztésre ítélte őket; az ítéletet április 30-án végrehajtották. Vele a Frangepán család férfiágon kihalt. A fogságban kezdett verseket írni, és lefordította horvátra Moliére Dandin György c. színművét. Költeményei és szatirikus írásai a horvát barokk líra jelentős alkotásai. Frangepán és Zrínyi tetemeit 1907-ben exhumálták és Bécsújhelyen újra eltemették. A Frangepán utcát 1967-től hivatalosan sorként tartják nyilván.

Labádi Lajos

2011. július 15.

G O N D O L A T O K

Előszó

Kedves Olvasó!

Miután az elmúlt évek során hetenként ötösével 3000 gondolatot közöltem ezen a helyen, jónak láttam szünetet tartani mindaddig, amíg az ihlet nem indít folytatásra. Az ihlet jelentkezett.

Mivel a fiatalabb olvasók aligha ismernek, bemutatkozom. Dr. Imre Ernő vagyok, 1951 és 1991 között 40 éven át a Kossuth téri Református Nagytemplom vezető lelkésze és az egyházmegye esperese voltam. Húsz éve nyugállományban írogatok. 4 éve a nagytemplom mellett levő idősek otthonában lakom feleségemmel együtt, aki ny. matematika-fizika tanárként 89 évesen 68 éve hitvesem. Három fiunk közül kettő, András és Péter Szentesen él családi életet, a harmadik fiunk János, Budapesten lakik.

Szellemi játékra, hasznos szórakozásra hívlak: arra, hogy hetenként, az újságnak ezen a helyén olvasd el a mindennapi életben szerzett tapasztalataimat és gondolkozz el rajtuk. Elfogadhatod, de ellenezheted is amit írok, elvégre más a te életed és más az enyém. Amit írok, nem feltétlenül csillogó bölcsesség, de az én életemben igaz. Ugye nem zavar a tegező forma, de 93 évesen bizonyára én vagyok az idősebb. Ó, még valami: 12 éve a város egyik díszpolgára is vagyok. Köszönöm a figyelmedet és a megértésedet.

Hány éve járod életed útját? Én már 93 nagy lépést tettem meg. Visszagondolok a megtett útra és mindjárt előre is gondolok, de előbb még Felfelé nézek, arra Aki megteremtett és gondot viselt rólam, meg rólad is. Tedd hát te is!

Feltételezem, hogy házasságban élsz (vagy majd fogsz élni) és tudod, hogy a házasság megkötése életünk egyik döntő lépése. Ha már választottál, szeresd nagyon, légy hozzá mindig türelmes. Megérdemli, mert sokat ad neked és tesz érted.

Gyermeked van? Hány? Mekkora? Fiú? Leány? Ugye mind szép és okos?

Akkor is tisztellek gondolatban, ha nem vagy házasságpárti, de sajnálnám, ha beérnéd egy fél élettel. Mert még egy szép hivatás gyakorlása sem teszi az életet úgy teljessé, mint a hitvesi és gyermeki szeretet. De, ha a munkát választod, kívánok rá sok áldást Istentől.

Hogy milyen világban élünk, nekem leghitelesebben a gyermekvállalási statisztika mutatja meg. Ugye, te nem az azt megrontók közé tartozol?

Ezzel elbúcsúzom, de a jövő héten ugye találkozunk? Én itt leszek és várlak.

Dr. Imre Ernő

2011. július 15.

Egészség- és sportturizmus

A képviselő-testület előtt a város idegenforgalmi koncepciója

A szentesi képviselő-testület legutóbbi rendes ülésén tárgyalta a város következő öt évre szóló idegenforgalmi koncepcióját. A hetven oldalas összeállítás a 2011-2015 közötti időszakra fogalmaz meg konkrét fejlesztési lehetőségeket, javaslatokat. Szép és nehéz téma, sok pénzbe kerül, fogalmazott Szirbik Imre polgármester.

Az előterjesztés az idegenforgalmi fejlesztések prioritás sorrendjét a következőkben állapította meg: (1) egészségturizmus, (2) aktív turizmus, (3) infrastruktúra fejlesztés – szálláshelyek mennyiségi és minőségi fejlesztése, (4) kulturális turizmus fejlesztése.

2011. július 15.

Helyi adózunk

Hamarosan küldik a csekkeket

A polgármesteri hivatal adóirodája 2 hét múlva öszszesíti az első féléves helyi adóbefizetéseket – tájékoztatta lapunkat Tonnesné Kiss Ildikó. Az irodavezető elmondta: augusztus elején kezdik kiküldeni az értesítőket, illetve az ahhoz kapcsolódó csekkeket. A befizetési határidő szeptember 15., eddig esedékessé válik az építmény-, a kommunális-, az idegenforgalmi-, a gépjármű-, az iparűzési adó, valamint a talajterhelési díj rendezése. Eddig kell pótolni az esetleges elmaradásokat is.

Az adófizetési kötelezettség alól nem lehet kibújni azzal az indokkal, hogy valaki nem kapta meg az értesítőt és a csekket. Az ügyfélnek kell bejelentenie a lakcímváltozást a polgármesteri hivatal adóirodájában, mert ha ezt nem teszi meg, akkor az ügyfél korábbi címére küldik ki azokat. Érdemes azonban tudni, hogy az adóhatóságnak nem kötelessége a csekkek postázása, ezért nem lehet kifogásként élni azzal, hogy nem kapta meg valaki.

2011. július 15.

Művészetek hete

Szeptember második felében ismét megrendezik a Szakrális Művészetek Hetét. Ennek keretében szeptember 20-án a református nagytemplom templomi galériájában szentesi alkotók vallásos témájú alkotásaiból nyílik kiállítás. Az érdeklődők szeptember 10-ig jelezzék részvételi szándékukat Kovách Péter lelkipásztornak (30/364-1093) vagy Nagy János szervezőnek (30/546-3304). Azok jelentkezését is várják, akik tulajdonában hasonló témájú képzőművészeti alkotás van és a mű alkotója is ismert. A rendezők fenntartják a jogot, hogy az oda nem illő alkotásokat elutasítsák.

2011. július 15.

Leltároznak

A június 30-ától hivatalosan is megszűnő Damjanich János tagiskolában befejeződött az összevonáshoz kapcsolódó átköltözés miatt a leltározás első üteme. Összeállították azoknak a tárgyaknak a jegyzékét, amelyeket átvisznek a Deák Ferenc iskolába. A további berendezési, felszerelési tárgyakat felajánlják a helyi önkormányzati oktatási és szociális intézményeknek. Minden ügyintézés ezen túl a Deák iskolában történik, ahol napokon belül hozzáfognak a tisztasági festésnek. Elkezdődött az épület átalakítása is, melynek keretében bővítik az általános iskola ebédlőjét.

2011. július 15.

Madár is itt lesz a Szárnyas Napokon!

Augusztus 18–21-én rendezik meg az I. Szentesi Szárnyas Napok Gasztronómiai és Sörfesztivált. Az eseményen jelen lesz Magyarország legnépszerűbb profi sportolója, Erdei " Madár" Zsolt is!

Madár nem csak vendégként látogat el Szentesre. A rendezvényen mutatja be az általa fémjelzett Arabella ásványvizet is. Mint megtudtuk, szívesen látogat a városba, mivel a szombati nap programarzenáljában a kedvenc hobbija, a horgászat is terítéken lesz, méghozzá egy új, eddigi "szűz" horgászterületen, a Kurcán. Vasárnap délután pedig egy ingyenes boksz és kick box gálát láthat a nagy-érdemű a Hungerit Gasztronómiai és sörsátor alatt!

Bertók Róbert főszervező lapunknak elmondta, egyre nagyobb az érdeklődés a "Sör kalandtúra" vidám vetélkedő iránt. Mint ismeretes, a "kalandvetélkedőben" 3 fős csapatok indulhatnak, és sörözőről-sörözőre kell eljutniuk a feladványok megfejtéseivel, a "bázishelyeken" pedig egy-egy pohár sört kell majd elfogyasztaniuk a résztvevőknek. A vetélkedő indulásának feltétele a felnőtt életkor, és az egységes vidám csapatjelmez. A rendezvényre a legkülönfélébb csapatok neveztek már, többek között a Sipos Ferenc Parkerdő otthon is indított két csapatot (részletek a rendezvény honlapján).

A főszervező kihangsúlyozta: eddig is érdemes volt ellátogatni a Szárnyas napok rendezvény honlapjára, most viszont még nyerni is lehet ezzel az érdekes barangolással. A www.szarnyasnapok.hu oldalon most egy rejtvény megfejtésével luxus ebédet lehet nyerni well-ness használattal, a szarvasi 4 csillagos Liget Wellness Hotel jóvoltából!

A rendezvény kiemelt támogatója a Hungerit Zrt. és az Agrármarketing Centrum.

2011. július 15.

Külföldiek kutatják a városrészeket

Nemzetközi szeminárium helyszíne lesz jövő csütörtöktől a Koszta József Múzeum. A szegedi bölcsészkar néprajzi tanszéke kétévente rendezi meg nyári egyetemét, mindig más megyei helyszínen. 1995 óta külföldi hallgatók is részt vesznek rajta. A hazai és külföldi néprajzkutatók Szentes városrészeit vizsgálják több szempontból, például azt, hogy mit jelent napjainkban egy városrészhez tartozás, melyek a kitüntetett pontjai, mi a városrészekhez kapcsolódó ünnepek szerepe.

– Azokon a településeken, ahol a lakosság többféle vallás kötelékébe tartozott, természetszerűen alakultak ki a felekezeteknek megfelelően a különböző városrészek. Napjainkra a településegységek közötti különbségek ugyan sokat veszítettek jelentőségükből, a lakosság azonban továbbra is számon tartja a városrészeket elválasztó határokat, illetve a területi elkülönülést, magyarázza Mód László néprajzkutató, egyetemi oktató. Nem egyszer a helyi társadalom intézményei is városrészek szerint szerveződnek, ami alapját képezheti sajátos identitásformák kialakításának. Az elmúlt években ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy az önszerveződés eredményeként megalakuló egyesületek, közösségek vagy a helyi érdekek képviseletét programjukba illesztő politikusok, azaz az önkormányzati képviselők vagy vállalkozók olyan ünnepeket alkotnak meg, amelyek az adott városrészhez kapcsolódó azonosságtudat kialakítását és megerősítését célozzák.

– Kutatásaink során ezeknek a rítusoknak a vizsgálata mellett arra teszünk kísérletet, hogy választ adjunk a településegységek mai szerepével kapcsolatos kérdésekre, fogalmaz Mód László. A közterek (elsősorban a Kossuth tér) hétköznapi és rituális térhasználati stratégiáit is dokumentálják és értelmezik a múzeumi szemináriumon.

Július 21-én, csütörtökön plenáris ülés keretében a magyarok mellett horvát, román és finn tanárok, diákok, a zágrábi, kolozsvári illetve a turkui egyetemekről tartanak előadást. Másnap látogatást tesznek egy szentesi fazekas műhelyében, a szombati, újabb terepmunkát követően pedig vasárnap öszszegzik a kutatási eredményeket. A Kossuth tér mellett a Felsőpártot, a Kisért, valamint a lapistói lepényfesztivált is tanulmányozzák majd a nemzetközi szeminárium résztvevői.

D. J.

2011. július 15.

Fogorvosi rendelés

A polgármesteri hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy dr. Kovács Zsolt a II. számú fogorvosi körzet orvosa július 25-én, hétfőtől fogadja a pácienseket a rendelőintézet épületében a 217-es helyiségben. Rendelési idő: hétfő, csütörtök 13-19 óra; kedd, szerda, péntek 7-13 óra.

2011. július 15.

Francia kapcsolat

Dr. Lakatos Ákos (Fotó: Cseh-Lakos)Dr. Lakatos Ákos tősgyökeres szegedi, pontosabban szőregi. A rózsafesztiváljáról híres szegedi városrészben született. Nagyszülei kertészkedéssel (rózsával is) foglalkoztak. Orvos nem volt a családban, így mondja: másodgenerációs értelmiségi, édesapja jogász, a MÁV-nál volt osztályvezető, édesanyja tanár.

Ami az iskolai tanulmányait illeti erős "Ságváris", az általánost és a gimnáziumot is ott végezte a patinás épület falai között. Ahol – mint tudjuk – létezik egy francia nyelvi hagyomány: már az általános iskolai rendszertől kezdve francia nyelvet tanulnak a diákok.

2011. július 15.

Afrikában tekernek

Vukovich Sándor és Baranyi Antal július 8-án elindultak Szentesről. Még aznap hajnalban bedobták saját 100 forintos érméjüket a mentőállomáson kihelyezett gyűjtőurnába, majd útra keltek. Két hónapos kerékpártúrájuk során a szentesi mentőalapítványnak is gyűjtenek. 1200 kilométert tettek meg autóval Malpesinig. Milánóból repülővel érkeztek Mar-rakeshbe, hogy megkezdjék közel 6 ezer kilométeres kerékpáros túrájukat. Július 9-én elhagyták Marrakesht, 54 kilométert tettek meg a 45 fokos melegben. Nagyon száraz volt a levegő és rengeteg emberrel találkoztak. Ekkor Asni előtt voltak. Majd megmászták a Tobukal 4165 méteres csúcsát, csütörtökön indultak Zagora felé. A túra eddigi döccenője volt, hogy eltört az utánfutó, de hegesztéssel megoldották a problémát.

2011. július 15.

Csúszik a befejezés

Szeptemberben költözhet a családsegítő központ

Szeptemberre csúszik az Ady Endre utca 10. szám alatti volt általános iskolai kollégium épületének átadása. A pályázati pénzből felújított ingatlanba a családsegítő központ. 25 fővel költözik át várhatóan szeptember második felében az egykori Úttörőházból

Megtörtént az átépítés, a kivitelező elkészült a gépészeti munkákkal, elvégezték az elektromos szerelvények beszerelését. Az udvari munkálatok fennmaradó részét, a parkrendezést, s egy-két apróbb belső munkát – a kivitelezőt segítve – a városellátó intézmény munkatársai fejezik be július 30-ig. A központ vezetője, Gál Antal lapunk érdeklődésére elmondta: június 30-án zárult volna a projekt, azonban módosítást kértek szeptember 30-i határidővel. Elkészültek a pályázat kisebb részét képező eszközbeszerzésekkel is, megérkeztek az irodai bútorok, a kiegészítők, a 2 számítógép és a fénymásoló.

Cs. L.

2011. július 15.

Javaslatokat várnak

Az előző évekhez hasonlóan, az önkormányzat kéri a város lakosságát, gazdasági és társadalmi szervezeteit, tegyenek javaslatot azon személyekre, kollektívákra, akiket, amelyeket méltónak tartanak arra, hogy részükre a "Szentes Város Díszpolgára" cím, illetve "A Városért Emlékérem" idén is a megfelelő helyre kerüljön.

"Szentes Város Díszpolgára" cím annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki kiemelkedő és jelentős munkájával vagy egész életművével mind a városon belül, mind pedig országosan vagy nemzetközi viszonylatban olyan általános elismerést szerzett, amely hozzájárult a város jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt köztiszteletben áll.

"A Városért Emlékérem" adományozható azoknak a személyeknek, személyek csoportjának, társadalmi, gazdasági szervezeteknek, vagy intézményeknek, akik vagy amelyek a város fejlesztésében, a társadalmi, szociális, egészségügyi, oktatási-nevelési, kulturális-művészeti, sport és gazdasági élet bármely területén, ágazatában kiemelkedő munkát végeztek, és ennek révén a város értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.

A részletes indokolással ellátott, a kitüntetésre javasoltak életútját és szakmai munkásságát bemutató indítványokat augusztus 26-ig juttassák el polgármesteri hivatal jegyzői irodájának a Kossuth tér 6. szám alá. Az adatlap a www.szentes.hu oldalról letölthető.

2011. július 15.

Jakupcsek Szentesen

Hírességek is szeretnek Szentesre járni. Július második hetében Keleti Andrea, az RTL Klub műsorvezetője üdült családjával nálunk – ők már évek óta törzsvendégek az uszodában. Ezen a héten pedig Jakupcsek Gabriellával futhattak össze a szentesiek. A televíziós újságíró barátait látogatta meg a Kurca partján. Lapunknak elárulta, nagyon tetszettek neki a város zöldellő terei, a liget és a kicsinosított régi épületek. Olyan jól érezte magát, hogy tervbe vette, még ezen a nyáron visszatér kislányával, Emma Rózával hozzánk.

B.D.

2011. július 15.

Akit a név is kötelez

Presztóczki VeronikaHarmadik generációs fodrászként vezeti üzletét és oktatja tanítványait Presz-tóczki Veronika. A fodrászmester kiváló szakoktatói munkájáért miniszteri oklevélben részesült, melyet július 1-jén a Parlamentben vehetett át. Élete teljesen a szakma körül forog, s kérésünkre elmondta azt is, hogy könnyebb vagy nehezebb-e boldogulni, ha valaki egy dinasztiába születik.

Míg eljutott odáig, hogy a Szakma kiváló tanulója, azaz a Szakma Sztár elnevezésű verseny országos döntőjében egyik tanítványa, Kiss Zsuzsa első legyen, illetve Papp Mónika egy 4. helyezést szerezzen, s felkészítésükért maga az oktató is kitüntetést vehessen át Kövér László házelnöktől, Veronikának régről kell kezdenie a történetét. A Kiss Zsigmond utcai üzletben mesél, amit az édesapja nyitott a '60-as években. Nagyszülei még Vásárhelyen dolgoztak fodrászként, Veronika már itt ismerkedett meg a szakmával. Méghozzá nagyon korán.

2011. július 15.

Tekerősre emlékeznek

A mellékelt felhívást az Alföldi Újság 1939. április 20-i száma 5. oldalán biztosan többen elolvasták Szentesen és a Szentes körzetében élő tekerősök. Hiszen a Szent György-napi vásár idején a felhívásra a múzeumban (a József Attila utca nyugati oldalán a mai víztorony közelében állt az épület) egyes források szerint közel 40 tekerős vagy klarinétos jelent meg.

Közöttük volt Balla István (Szentes, 1876-1945) tekerős is, akinek születése 135. évfordulója alkalmából július 22-én, pénteken délelőtt fél 10 órakor tart megemlékezést a Kálvária-temetőben levő síremlékénél a Zöldág Mozgáskultúra és Sport Egyesület.

Szirbik Imre polgármester köszöntője után Tari Lujza népzenekutató, a MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa emlékezik majd az 1939. évi szentesi népzenei gyűjtésekre, melynek egyik ígéretes adatközlője volt Balla István földműves is.

A Budapesten 1939 júniusában "rendes, fekete gramofonlemezre vett játékát" hallgathatják majd azok, akik sírhelyét felkeresik. A megemlékezésen az egykori Balla-dinasztia mai képviselője, Balla Tibor (Mezőtúr, 1962) Arany Páva Nagydíjas népzenész fogadja majd – Derzsi Kovács Jenő gyűjtése nyomán – tekerő muzsikával az érkezőket.

Hankó Györgyné
Zöldág MSE elnök

2011. július 15.

Az utolsó Damo-díjasok

A tanév végén 4 diák vehette át a tanulmányi és közösségi munka, valamint a jó magatartás elismeréséül szolgáló Damo-díjat, melyet régebben Oltyán Gyula készített kerámiából. A személyre szóló, a kitüntetett nevével ellátott elismeréseket nemcsak 8. osztályos tanuló kapta meg idén.

Vas Klementina, Sebesy Csanád, Veres Noel és Vass Krisztina az elmúlt években a tanulásban nyújtott kiegyensúlyozott, jó teljesítménye mellett különböző megmérettetéseken és tudáspróbákon is jeleskedett. A német, magyar nyelv, matematika, természettudományok, testnevelés, életvitel, rajz, helyesírás, történelem versenyek mellett volt, aki KRESZ-ismereteit is próbára tette, sikerrel.

Mint elmondták, szinte mindegyikük az iskola közelében lakik, csupán egyikük járt a Damóba a Csongrádi út környéki otthonukból. A távolság azonban nem számított, hiszen ahogy közösen fogalmaztak, nagyon szeretik ezt a városszéli intézményt, ahol a kis létszám lehetővé tette a családias hangulatot. Mindenkit ismertek, mindenkinek külön is segítettek a tanárok, s ha problémájuk volt, bárkire számíthattak.

– Hiányozni fog az intézmény barátságos hangulata, a szép környezet, a jó tanárok, az aktív intézményi élet, a hangulatos iskolanapok – fogalmaztak a gyerekek, akik egy része a Deák iskolában kezdi a következő tanévet. A nagyobbak közül Klementina a Boros szakközépiskolában tanul tovább. Nem a gimnáziumot választotta, hanem édesanyja egykori középiskoláját, melyről azt halotta, hogy erőteljes a nyelvi képzése. – Szeretnék hamarosan nyelvvizsgázni, így ez döntésemben fontos szempont volt.

Van köztük, aki Szegeden, Budapesten szeretne később középiskolás lenni, de csak azután, hogy befejezi az általános iskolát a Deákban, ahonnan sok gyereket ismernek. Van akit a városból, szakkörökről vagy az énekkarból. Tudják, mások lesznek a körülmények, nekik és társaiknak is meg kell szokni az új intézményt, s feladat lesz a beilleszkedés.

Mindannyian örömmel gondolnak vissza az elmúlt évekre, iskolájukra, amely meghatározta eddigi életüket. S a programokra, melyet úgy szerveztek meg a tanárok, hogy mindig tudták mi érdekli őket, minek örülnének igazán.

Cs. L.

2011. július 15.

Lukács Dénes az új edző

Lukács DénesAmíg a vízilabdázás rajongói a hétfőn Sanghajban kezdődő világbajnokságra koncentrálnak, addig dr. Dömsödi József, a Szentesi Vízilabda Klub elnökségi tagja, a klub alapítványának elnöke folyamatos tárgyalásban állt és áll edzőjelöltekkel és játékosokkal. Tóth László vezetőedző távozását követően a férfi első osztályú vízilabda együttes irányítására több szakembert is megkeresett a Szentesi VK vezetése, többek között felmerült Péter Imre, Keszthelyi Tibor és mások neve is, a befutó úgy tűnik mégis a Szolnok egykori mestere, Lukács Dénes lehet. A korábban játékosként, majd edzőként hosszú éveket Szolnokon töltő, később Egyiptomban is edzősködő szakember napokon belül aláírhatja szerződését a klubbal.

– Fiatal, sikerre éhes, a biztos bennmaradást kiharcoló csapatot szeretne kialakítani az új szakvezető – nyilatkozta lapunknak dr. Dömsödi József. – Beleon Bence, Turzai Gábor és Éles Vilmos távoznak az együttesből, érkeznek viszont tehetséges fiatal játékosok, úgy, mint a kapus Bálint Ákos, Szőke Szabolcs és Tóth Péter Szolnokról, Csacsovszky Alex és a junior világbajnok Lázár Zsolt a fővárosból. Araczki Andrással úgy tűnik sikerül megállapodnunk a folytatást illetően, mint ahogy Szabó Zoltánnal, Szabó Leventével és Józsa Tiborral is. Továbbra is nálunk játszik majd Mitko Nacsev, Rácz Norbert, Nagy Márton és Gaál Lajos is. Németh Dániel és Horváth Tamás szerződéshosszabbítása még kérdéses, de egyáltalán nem elképzelhetetlen. Tudjuk, hogy a most érkező játékosoknak nem mi adtuk a legkedvezőbb anyagi ajánlatot, de úgy vélem a komoly tradíciókkal rendelkező szentesi vízilabdának még mindig jelentős a vonzereje.

dr. Dömsödi JózsefMegtudtuk azt is, hogy az igazolásokra a férfi csapat büdzséjének átcsoportosítása révén jutott pénz. Napokon belül aláírják a szerződést a férfi csapatot támogató új névadó szponzorral is, ami stabilizálná az együttes anyagi helyzetét. Dr. Dömsödi József elmondta, hogy az átigazolások lezárultát követően augusztus végén, szeptember elején a klub és a Szentes Vízisportért 2006 Alapítvány szurkolói ankétot szeretne tartani, ahol a vezetőség, a vezetőedző és a játékosok is válaszolnának a drukkerek kérdéseire.

H.V.

2011. július 15.

Bajnok igazolt Szentesre

Seres András, Tégla Ferenc és Benkő István. (A szerző felvétele)Benkő István, a Szentesi Maximus KSE elnöke örömmel számolt be lapunknak, hogy az egyre fejlődő atlétikai életükben újabb kedvező változás következett be: Szentesre igazolt az eddig újpesti színekben versenyző Seres András dobóatléta. Ed-zője Tégla Ferenc – 7-szeres magyar bajnok, 51-szeres magyar válogatott, 3 olimpiát megjárt, Szegvárról és Szentesről elszármazott diszkoszvető – volt az eszmei kezdeményezője ennek a lépésnek. A fiatal versenyzőről annyit kell tudni, hogy a legutóbbi hazai versenyen több mint 12 (!) méterrel dobott nagyobbat, mint a második helyezett. Az Újpestből való távozás okairól nem szívesen beszélnek, de remélik, hogy a levegőváltozás, a szentesi légkör előnyösen befolyásolja majd fejlődését. Seres András nagyon szorgalmas és tehetséges sportoló, a legjobb úton halad a kitűzött cél felé, ami jelenleg az Európa-bajnokságon a döntőbe kerülés.

Seres András 1989-ben született Budapesten, az általános iskolában a testnevelő tanára atlétaedző volt, aki 5. osztályos korában "lecsalta" edzésre, és ott ragadt. Kezdetben minden csinált, futott, ugrott, dobott. Szerették volna, ha többpróbázik, de a végén megmaradt a dobószámoknál, és a legjobb eredményeket diszkoszvetésben érte el. Az első mért eredménye 14 éves korában 35 m körül volt és most a Honvéd nemzetközi versenyen elért legjobb eredménye 58,48 méter, amit korosztályában már "jegyeznek".

Szentesen még csak rövid ideje él, de nagyon jól érzi itt magát, jók a körülmények, bár egy kicsit furcsállja, hogy a dobópályán keresztben egy kiépített kerékpár és gyalogút vezet. Ezt ő nagyon veszélyesnek tartja, hiszen a dobókörből ezt a távolságot edzéseken gyakran túldobja, és ha akkor valaki ott tartózkodik, abból komoly baj lehet. Az idén végzett a Testnevelési Egyetem rekreáció-szervező szakán, ahol a szakdolgozatát edzője életéről, sport-pályafutásáról, és a szegvári, szentesi dobóiskoláról írta. Szeretné elérni azt az eredményt, amit Tégla Ferenc elért, és ezért minden tőle telhetőt megtesz.

Garai Sz. Imre

2011. július 15.

Lovastábor kezdőknek és haladóknak

Babinszky Zsuzsa, a Szent László Lovas Egyesület elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy az egyesület lovardájában sikerült beindítani egy több turnusból álló, elsősorban gyermekeknek szóló nyári tábort. Több célt tűztek ki maguk elé, hiszen a lovarda mai helyzetében képes arra, hogy ne csak néhány lovagolni tudó sportoló otthona, edzési-versenyzési lehetősége legyen, hanem szeretnék, ha minél több városi, vagy máshonnan érkező gyerek a nyári szabadidejét lovaglással töltené el.

Terveik szerint az egyik cél: az egészen kicsi és lovagolni nem tudó gyermeknek egyfajta lóhoz szoktatása, a lovak ellátása, a tanyasi életben megtalálható állatok megismerése, de lehetőség van a már lovagolni tudóknak edzésre is. Új kezdeményezésként, képzett szakemberrel, terápiás lovagoltatást is végeznek, ahol olyan gyermekek is megtanulhatnak bánni az állatokkal, akiknek valamilyen okból korlátozottak a képességei. Arra is találtak lehetőséget, hogy a lovaglást angol nyelvtanulással, gyakorlással kössék öszsze, hiszen az edzők között van olyan, aki a lovas-leckéket, edzéseket angol nyelven tartja. A fedett gyakorlópálya az időjárástól függetlenül ad lehetőséget a foglalkozások megtartására.

Garai Sz. Imre

2011. július 15.

Jönnek a Barbárok

Fennállásának 20. születésnapját ünnepli a napokban a Szentesi '91-esek Rögbi Klub. A jeles esemény apropójából nosztalgia-edzést, old boys- meccset és rögbi-bulit tartanak pénteken és szombaton a Pusztai László Sporttelepen. Törőcsik Sándor, aki 1998-tól kilenc éven át volt az edzője és a szakvezetője a klubnak, elmondta: a két Magyar Kupa-ezüstérem a legnagyobb begyűjtött "skalp" a klub történetében.

– 1991. március 18-án tartotta meg első edzését a MÁV-pályán Vida-Szűcs Lajos vezetésével az akkor elsősorban középiskolásokból álló rögbicsapat – emlékezett vissza a kezdetekre Törőcsik Sándor. – Lajos Kecskeméten ismerkedett meg a sportággal, ahol akkor annak már komoly hagyományai voltak, és úgy gondolta, Szentesen is össze lehetne hozni egy csapatot. 15-20 lelkes amatőr jelent meg az első edzésen, és ez a társaság játszotta a klub történetének első mérkőzését 1991. június 16-án, Kecskeméten.

A klub két esztendővel később a Szentesi Vasutas egyik szakosztályává vált és maradt egészen 2011 tavaszáig, azóta önálló egyesületként próbál megállni a saját lábán. Vida- Szűcs Lajost és Törőcsik Sándort 2007-ben Dobos Attila követte a vezetőedzői és klubelnöki székben. Vele és Törőcsikkel érték el történetük két legszebb eredményét a Szentesi '91-esek, nevezetesen a két Magyar Kupa ezüstöt.

– NB I-es klubokat, köztük az élvonalhoz tartozó Kecskemétet előztük meg 2003-ban és 2007-ben az MK-ban, ami hatalmas bravúrnak számított – folytatta az egykori vezetőedző. – Ez volt a legszebb időszak, no meg az NB II-es bajnoki címek. Akadtak nehéz periódusaink is, volt, hogy az első osztályba feljutva az idény felénél a megszűnés határára sodródtunk, de a gondok ellenére talpon tudtunk maradni.

A klub vezetősége július 15-én és 16-án ünnepli a 20. születésnapot. Pénteken az egykori és a jelenlegi játékosok nosztalgia-edzést tartanak 16 órától a Kinizsi-pályán. Másnap 13 órától előbb a mostani csapat vív felvezető mérkőzést egy gyulai, békéscsabai, ceglédi vegyes gárda ellen, majd 14 óra 30 perctől a Szentesi Old Boys a békéscsabai, esztergomi, százhalombattai, szegedi játékosokból álló "Barbarians" kemény legényeivel meccsel majd. A rendezvényt fergeteges rögbi buli zárja a Graffiti klubban.

H.V.

2011. július 15.

Kecskemétről Ceglédre

A tavalyi szezont a Kecskeméti TE-Ereco NB I-es labdarúgócsapatának színeiben kezdte, de a Restart-Ceglédi VSE együttesében fejezte be Koncz Zsolt. A szentesi labdarúgó a tavaszt kölcsönben töltötte Cegléden, azonban júniusban lejárt a szerződése Kecskeméten, így napokon belül aláírhatja két esztendőre szóló megállapodását a Vasutassal.

– Remek társaság jött össze Cegléden, jól érzem magam a csapatnál, korrekt vezetők irányítják a klubot, így örömmel szerződöm ide – mondta Koncz Zsolt. – A téli szünetben azzal a céllal szerződtetnek labdarúgókat, köztük engem is a klub vezetői, hogy tartsuk bent az NB II-ben az akkor kieső helyen álló együttest. Ezt a célunkat elértük, az előttünk álló szezonban viszont már komolyabbak lesznek az elvárások, mivel az első nyolc hely valamelyikére szeretnénk odaérni. Úgy érzem, olyan képességű, rutinos játékosokat szerződtetett a klub, akikkel meg tudunk felelni az elvárásoknak.

Zsolt a tavasszal hat gólt szerzett új csapatában, és bár ezzel a házi góllövő-lista második helyén végzett, úgy érzi, jó néhány találat még a lábában maradt. A sérülések, eltiltások miatt a kapus poszt kivételével gyakorlatilag minden poszton szerepelt, de optimális esetben a középpályán érezné igazán jól magát. A Cegléden töltött időszak nem csak labdarúgó pályafutása, hanem családi események miatt is emlékezetes marad a 2006-ban az év futsaledzőjének, 2007-ben az év NB II-es játékosának választott labdarúgó életében, hiszen kislánya szeptemberben itt kezd majd óvodába járni.

– Megbecsülnek Cegléden, én pedig szeretnék jó játékkal hozzájárulni a gárda eredményes szerepléséhez. Komoly tervek vannak a városban a labdarúgás fellendítésére, a sportág infrastrukturális fejlesztésére, az utánpótlás nevelésére. A felkészülésünk július 11-én kezdődött, a bajnoki rajtra pedig augusztus 20-án kerül sor- nyilatkozta Koncz Zsolt, aki korábban három évig erősítette a KTE-Ereco csapatát. Ezzel azon találgatások végére is pont került, hogy a 34 esztendős labdarúgó esetleg az újonnan alakult Szeged 2011 együtteséhez szerződne.

H.V.

2011. július 15.

Hőguta

Kisfiú pityereg a hentesüzlet előtt. Egy bácsi odalép hozzá:
– Miért sírsz, fiacskám?
– Anyukám leküldött vásárolni, de nem tudom, mit mondott. Azt, hogy Gyula, vegyél húsz deka csabait, vagy Csaba, vegyél húsz deka gyulait?
– Ez egyszerű, kisfiam! Hogy hívnak?
– Pistike.

2011. július 15.

Nyári koktélok

  • Bellini
  • Long Beach Ice Tea
  • Bora-bora
  • Éden koktél
2011. július 15.

Baleset történt a 451-esen

A 451-es számú főút Szentest elkerülő szakaszán egy kamion személyautóval ütközött július 13-án, szerdán. A román rendszámú teherautó Csongrád irányába tartott, amikor hátulról beleszaladt a közútkezelő társaság út szélén parkoló VW-jába, amit áttolt a menetirány szerinti bal oldalra. A balesetben mindkét sofőr könnyebben megsérült.

2011. július 15.

Niki döntőt úszott az Eb-n

Rácz Nikolett, a Szentes Városi Úszó Club mozgáskorlátozott versenyzője a tavalyi világbajnoki részvétel után ezúttal Európa-bajnokságon szerepelt. A kontinensviadalt legerősebb számában egyéni csúccsal és döntős helyezéssel zárta.

Helytállása megörvendeztette edzőjét, Kovács Brigittát is, akinek beszámolójából megtudtuk: tanítványa a Berlinben július 3. és 10. között rendezett IPC Para Európa-bajnokságon három számban indult. Brigitta egyéni csúcsokat, 100 méteres mellúszásban pedig nem kevesebbet, mint döntőbe jutást várt Nikitől. Az elvárások teljesítésével 45 ország közel 450 sportolója között próbálkozott az enyhe sérültségi fokú szentesi úszó. Először 200 vegyesen 14. lett, másnap legerősebb számában, 100 mellen 1:26,52-vel, egyéni rekorddal kvalifikálta magát a döntőre, ahol aztán a 7. helyen csapott célba. Fantasztikus egyéni idejével felülmúlta a várakozásokat, bár edzője titkon azért reménykedett benne. Újabb nap, újabb versenyszám, s remeklés: 400 gyorson a tizedik idővel ért célba Niki.

Gyönyörű szülinapi ajándékkal lepte meg saját magát a kislány, hiszen odakint töltötte be a 14. életévét. Ezzel ő volt a magyar csapat legfiatalabb tagja. Teljesítményével a szövetségi kapitány is elégedett volt. Dr. Sós Csaba a www.hparalimpia.hu oldalon úgy fogalmazott, menedzselési szándékkal vitték ki a még nagyon fiatal versenyzőt, akinek eredményei évről-évre szépen javulnak, s meglátása szerint hamarosan az élmezőnybe tartozhat.

Levezetés, majd nagyobb pihenő jön most, szeptembertől pedig újra edzések várnak Nikire, legközelebb decemberben versenyez. Edzője szeretné megköszönni a támogatást az önkormányzat sportbizottságának és Bugyi Andrásnak.

(darók)

2011. július 15.

Nemzetközi torna

A Szabadidős Sportklub Közhasznú Egyesület idén is megszervezte a már hagyományos meghívásos nyári Nemzetközi Kispályás Felnőtt Labdarúgó Tornáját a Pusztai László Sporttelepen.

A rendkívül sportszerű meccseken az alábbi helyezések születtek: I. Újszentes (Románia), II. Biliárd Klub – MÁV, III. Brazil Team, IV. Újmosnica (Románia), V. Hungerit II. (Szabadidős SK), legjobb góllövő: Mihály Róbert.

2011. július 15.

A mulatozáson ütötték meg

Előző lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy az egykori ruhagyár területéről vasanyagokat, alumíniumlemezeket vittek magukkal ismeretlen tettesek. A Szentesi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai azóta elfogták az elkövetőket, akik ellen lopás miatt indult eljárás.

Július 5-én hatoltak be egy kistőkei telephelyre a tolvajok, akik csaptelepet és villanymotort vittek el, 70 ezer forint értékben.

Lefeszítették a lakatot az egyik piaci büfé ajtajáról az elmúlt héten. A Villogó utcai üzletből 40 ezer forint értékű kávét, szeszesitalokat és élelmiszereket vittek el a bűnözők.

400 kilogramm burgonyát szedtek fel ismeretlenek az egyik bereklaposi kiskertből. A mások által fáradtságos munkával megtermelt, 80 ezer forintot érő zöldséget a tettesek valószínűség szerint zsákokban hordták el a kertből.

Nagytőkén búzát loptak, de a négy mázsa gabona mellé még "hozzácsaptak" egy búvárszivattyút is.

Három autóbusz-megálló hátsó plexilapját szedték ki és vitték magukkal a tolvajok Szentesen. Hogy mire kell a 240 ezer forint értékű plexi, az egyelőre rejtély, mint ahogy az elkövetők személyazonossága is.

A lezáratlan lakásajtón keresztül sétált be egy Esze Tamás utcai lakásba a tolvaj, aki a komód fiókjából 80 ezer forint készpénzt vitt magával. A ház tulajdonosai mit sem sejtve eközben az alsó épületben tevékenykedtek…

Családi összejövetelt tartott a rokonság Derekegy-házon, ám a jó hangulatú találkozó verekedésbe torkollott. A család egyik hölgy tagját úgy fülön ütötték, hogy beszakadt a dobhártyája. A pofont lekeverő rokon ellen súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás.

Megrongáltak egy személygépkocsit a gyermekvédelmi hivatal előtt. Az ott parkoló autó motorháztetejét, az ajtót és a kocsi tetejét is megkarcolta a tettes, aki 150 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak.

Hétfőn éjszaka szeretett volna betörni egy külterületi tanya gazdasági épületébe ismeretlen tettes, aki már ki is készítette az elvitelre szánt holmikat, amikor az épület riasztóberendezése megszólalt. A tolvaj ekkor hátrahagyva zsákmányát, elmenekült a helyszínről.

H. V.

2011. július 15.

Lángolt a takarmány az udvaron

Három nagyméretű kazalnyi takarmány gyulladt ki július 13-án, szerdán egy szentesi cég udvarán. A tűzoltók hármas, kiemelt fokozatú riasztást kaptak – közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

Tátrai János elmondta: mintegy harminc szentesi, hódmezővásárhelyi, kunszentmártoni, szarvasi tűzoltó érkezett a helyszínre, négy gépjárműfecskendővel és két vízszállítóval. A tűz épületeket nem veszélyeztet, az eset során senki sem sérült meg - tette hozzá a szóvivő.

2011. július 15.

Családi események

Született: Nagy Péter és Fekete Andrea Beátának Nimród, Fülöp Csaba és Remzső Anikónak Sára, Vasvári Imre és Kocsis Szilviának Hanna, Kóczán Krisztián és Czakó Zsanettnek Lara, Matkócsik Zoltán Péter és Molnár Noéminek Bettina, Horváth Attila és Gilicze Márta Évának Ádám nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Tóth Péter és Horváth Renáta Kitti, Pete Áron és Mőnich Csilla.

Elhunyt: Kalamusz Mihály, Becsei Lajos, Tóth Lászlóné Ácsi-Kovács Piroska Mária, Pataki Józsefné Piti Mária Jolán.