Francia kapcsolat

Dr. Lakatos Ákos (Fotó: Cseh-Lakos)Dr. Lakatos Ákos tősgyökeres szegedi, pontosabban szőregi. A rózsafesztiváljáról híres szegedi városrészben született. Nagyszülei kertészkedéssel (rózsával is) foglalkoztak. Orvos nem volt a családban, így mondja: másodgenerációs értelmiségi, édesapja jogász, a MÁV-nál volt osztályvezető, édesanyja tanár.

Ami az iskolai tanulmányait illeti erős "Ságváris", az általánost és a gimnáziumot is ott végezte a patinás épület falai között. Ahol – mint tudjuk – létezik egy francia nyelvi hagyomány: már az általános iskolai rendszertől kezdve francia nyelvet tanulnak a diákok.

– Él egy nagyon erős francia vonal, bennem is és az iskolában is – meséli. – Sokat voltam kint gyakorlatokon, tanulmányúton Franciaországban. Párizsban, más városokban is. Ez már a szakma: urológia. Minden évben elmegyek a francia urológiai társaság nagygyűlésére, ami egy hétig tart. Ott sok mindent tanul az ember. Ez a szakmai vonal a legerősebb Európában. Tradicionálisan is.

– Mégis mikor határozta el, hogy orvos lesz?

– Semmi különös dolgot nem mondhatok ezzel kapcsolatban. Talán a sodródás volt az, ami tovább vezetett. Végig kitűnő tanuló voltam. Az érettségi után előttem állt a kérdés: hogyan tovább? Az osztályból sokan az orvosi pálya felé irányították magukat, azt mondtam, akkor megyek a haverokkal, a többiekkel. Így csöppentem bele az orvosi szakmába, amit végül is nem bántam meg. Menet közben jól alakult minden. Amikor elvégeztem az egyetemet, azután jött megint a nagy kérdés: hogyan tovább?

Az egyetemi évek utolsó két évében megismerkedett jelenlegi feleségével, ő viszont tősgyökeres szentesi. Az egyetem után összeházasodtak. Abban az időben, a '80-as években nem lehetett úgy dúskálni az orvosi állásokban, mint manapság. Nem volt egyszerű elhelyezkedni. Ma azzal, hogy sokan külföldön vállalnak munkát, megszaporodott az üres álláshelyek száma a szakmában.

– Azt tudtam, hogy sebész nem akarok lenni, belgyógyász sem. Olyan szakra vágytam, ami jobban átlátható. Így került a képbe az urológia. Szentesen a két kiváló szakember, dr. Tóth Csaba és dr. Holman Endre éppen távoztak a kórháztól. Feleségem családi környezetére való tekintettel ide csöppentem '89-ben. Azóta is itt vagyok.

Dr. Oszlánczi József volt az első főnöke, azután dr. Pásztor Imre, a Csongrád Megye Egészségügyéért Díj ez évi kitüntetettje. Ő Kecskemétről került ide, ahol dr. Tóth Csaba tanítványa volt. Tevékenységét meghatározta az endourológia (kis műtéti sebeken keresztül hatolnak be a szervezetbe). Ezt örökítette át Pásztor főorvosra, ahogy átjött, vele folytatták a munkát.

– Hallottuk, az urológusok között egyfajta társadalmi szerveződés is van.

– Dr. Tóth Csaba találta ki ezt is, minden évben szervezünk egy tenisz bajnokságot az urológusuk között, évente más-más városban. Az ország minden részéből jönnek orvosok, volt, amikor 100 fős volt a rendezvény a hozzátartozókkal együtt. Jót sportolunk, amibe belefér a baráti kapcsolaterősítés és egy kis tudomány is. Szentesen már két alkalommal sikerült megrendezni az eseményt.

– Úgy tudjuk, Vásárhelyen is dolgozik...

– A leépítések után egy urológus maradt az Erzsébet Kórházban, hetente egyszer átjárok, ha a kolléga szabadságon van, akkor helyettesítem. A fekvőbeteg részt idecsatolták hozzánk, így azt is mondhatnám, hogy összekötő is vagyok.

– Győzik a munkát?

– Próbáljuk beosztani. Kis osztály vagyunk, hárman dolgozunk. Van egy kolléganőnk, ami talán ritkaság az urológián.

– A betegek?...

– Egyre többen vannak. Olyan problémákkal foglalkozunk, amelyek elsősorban az idősebbeknél fordulnak elő. Az életkor is kitolódik. Sokan nem tudják, hogy például a dohányzás a tüdőrák mellett hólyagrákot is okozhat, sajnos ez utóbbinál még nincs szűrés.

– Család?

– A feleségem nőgyógyász. Két gyermekünk van, a lányom, ő a nagyobbik, orvostanhallgató, a fiú még kicsi.

Lovas József