1./ Szóbeli tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről

Szirbik Imre:
Április 30-május 1. között került megrendezésre a városi majális, a Reneszánsz Fesztivál.
Május 1-jén Cseuz László elindult Pekingbe, jelenleg elérte Európa szélét.
Május 3-án 50 éves, május 17-én 60 éves házassági évfordulón köszöntötte az idős házaspárokat. Jó egészséget kívánt a médián keresztül is.
Május 6-án rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak.
Május 9-én Jó Úton Lóháton Alapítvány euró régiós kereteken belül adta át tapasztalatait a hasonló ügyekkel foglalkozó erdélyi csoportoknak.
Május 11-én rendezték meg a strandnyitó "Strand Party"-t.
Május 14-én fogadta a Legrand Zrt. delegációját, és tájékoztatást nyújtott az Ipari Park lehetőségeiről, valamint a Képviselő-testület által elfogadott befektetési kedvezmények köréről. Bízik abban, hogy a telephelyek minősítését, összehasonlítását követően a Zrt. a szentesi gyárban valósítja meg tervezett fejlesztéseit.
Május 16-án került megrendezésre a Szentes Expo.
Május 16-án Derekegyházán a kistérségi polgármesterekkel a különféle pályázatok összehangolására, elsősorban a szennyvízberuházásokra vonatkozó egyeztetésekre került sor.
Május 17-én a strandon volt a Hungerit Nap, ahol közel négyezer ember vette igénybe a szolgáltatásokat. Megállapították, hogy a strand befogadó képességének határa ez a szám.
Május 18-án rendezték meg az Egyházzenei találkozót.
Május 20-án átadták a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj részére a csapatzászlót.
Ma, május 23-án délelőtt koszorúzást tartottak az I. és II. világháborús emlékműnél, a Hősök Napja alkalmából.
Május 19-én lejárt a kötvénykibocsátással kapcsolatos pályázat határideje, melyre 3 bank nyújtott be pályázatot. Az anyagot értékelésre átadta a felkért szakértőknek. Az értékelésről szóló előterjesztést a Képviselő-testület elé fogja terjeszteni.
Az elmúlt hetekben lakossági kezdeményezés alapján aláírást gyűjtöttek a Horváth Mihály Gimnázium visszavételével kapcsolatban. Ismertette a gyűjtőív szövegét, melyen 3.058 aláírás szerepel. Javasolta, hogy a város a gyűjtőíven szereplő kérdésben kezdje meg az egyeztetéseket a Csongrád Megyei Közgyűléssel, valamint hatalmazzák fel a polgármestert a tárgyalások lefolytatására.

Dongó László:
A Művelődési és Oktatási Bizottság ülésén még nem volt tisztázva, hogy csak a Horváth Mihály Gimnázium, vagy valamennyi középiskola együttes visszavételéről van-e szó. Kérte, mondják ki konkrétan, hogy csak a Gimnázium, vagy az 1999-ben átadott összes középiskolát érinti a döntés.

Horváth István:
Az előző testületi ülésen kérdést tett fel a hékédi lakóparkkal kapcsolatban, melyet a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság márciusban tárgyalt, de az egyeztetésre még nem került sor. Milyen álláspont alakult ki az ajánlattal kapcsolatban? Mikorra várható az egyeztetés és a válaszadás?
Az előző testületi ülésen a Csongrád Megyei Közgyűlés levelében pályázat beadásához kérte a Képviselő-testület hozzájárulását. A döntés értelmében egy bizottság fogja a Csongrád Megyei Közgyűlés szakembereivel egyeztetni a szöveget. Milyen lépések történtek ezzel kapcsolatban?

Kozák János:
Az önkormányzati gazdasági társaságok beszámolói között nem szerepel a Rehab Kht., mert értékesítésre került. Kérte, hogy a következő ülésre készüljön részletes beszámoló a Kht. gazdasági tevékenységéről és értékesítésének feltételeiről.

Hornyik László:
A Szociális és Egészségügyi Bizottság rendkívüli ülésének határozatában felkérte Szűcs Lajos alpolgármestert, hogy egyeztessen Kovács Kálmánnal, a szociális és egészségügyi ügyekért felelős megyei önkormányzat alelnökével. Ezzel kapcsolatban tájékoztatást kért.
Több kórházi dolgozó megkereste, hogy a kórbonctan már átkerült Hódmezővásárhelyre, a Gyermekosztályt és a Labort is át akarják helyezni. Információja szerint az Onkológiának nincs ÁNTSZ-engedélye és várhatóan az át fog kerülni Hódmezővásárhelyre. Az adósságállomány csökkentése érdekében 90 dolgozót bocsátottak el, mely szám most 40 fővel egészül ki. A kórház menedzsmentjének nincs szentesi kötődése. A "mendemondák" szerint Makót, Deszket, Szentest és Hódmezővásárhelyt megyeileg összevonják, a központi kórház Hódmezővásárhelyen lesz. Kérte, vegyék fel a kapcsolatot Kovács Kálmánnal, hogy a felmerült kérdéseket mielőbb tisztázhassák. A Fideszes politikusokat is kérte, vessenek be mindent, hogy a lakosság és a kórházban dolgozók minél hamarabb egységes képet kapjanak a kórház helyzetéről.

Ollai Istvánné:
Tudomása szerint a helikopter leszálló kiépítésével kapcsolatos pénzösszeget a volt egészségügyi miniszter leköszönése előtt átadta a mentősöknek. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban?

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
A középiskolák átadását a Polgári Oldal nem támogatta. Mi az a hatékonysági probléma, ami az aláírók szerint ebben az évben merült fel?

Móra József:
Május 21-én Székesfehérváron a Magyar Honvédség 160. születésnapja alkalmából, 7. alkalommal került átadásra a Honvédség Társadalmi Baráti Kör Országos Szervezetének Gyuricza emlékgyűrűje, melyet a szentesi Túri Andrea kapott meg.
Kérte, egypereces néma felállással adózzanak a május 15-én elhunyt Hering Bélára, a Városi Forradalmi Bizottság Elnökére.

Füsti Molnár Lajos:
Május 10-én 14.00-18.00 óra között került megrendezésre a Köztársaság utcai óvoda szülői szervezete szervezésében a Kertvárosi Családi Nap. Ismertette a szervezőket. A 390 eFt bevétel az óvoda alapítványát "gazdagítja".

Dr. Demeter Attila:
A Polgármester Úr meghatalmazása alapján részt vett a Szentes és Vidéke Vízgazdálkodási Társulás április 30-án megtartott küldöttgyűlésén, ahol elfogadták a 2007. évi gazdasági tervteljesítést és a mérlegbeszámolót. A 2007. évi gazdálkodás eredményes volt. A Társulat 2008. évben különös figyelmet fordít arra, hogy az "Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Program" keretében valósuljanak meg tervelképzeléseik, valamint 2013-ig az öntözésfejlesztés és belvízi problémák teljesítésére koncentrál.

Kiment a teremből: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testült létszáma: 21 fő

Dr. Demeter Attila:
A 2009. évi érdekeltségi hozzájárulás mértéke 850,- Ft + áfa. A tisztségviselő választáson az elnök és az Intézőbizottság elnöke Kovács György, az Árpád Agrár Rt mérnöke, tagja Földi János, Marton György, Szabó István, Döbrőssy Iván, póttagja Horváth Gyula, Bíró Jenő lett. Az Ellenőrző Bizottság elnöke Szarvas Pál, tagjai Keller Ferenc és Molnár Lajos, póttagja Pap János lett.

Visszaérkezett a terembe: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő

Dr. Demeter Attila:
A módosítások miatt a cégeljárás folyamatban van. Az ülésen jelen volt Csatlós Péter volt ügyvezető is, aki nyugállományba vonulása alkalmából dicséretben és kitüntetésben részesült. A Társulat ügyvezetője Ugrai Bálint lett. Kérte, hogy a Képviselő-testületet a tájékoztatást vegye tudomásul.

Szirbik Imre:
A lakóparkkal kapcsolatos anyagot elemzés céljából kiadta a Közigazgatási Osztály lakásügyi főelőadójának, hogy a városban működő ingatlanforgalmi irodákban tájékozódjon, van-e kereslet a telkekre. Utasításba adta, hogy a jövő héten keressék meg a vállalkozót. Elnézést kért az időbeli csúszásért.
A civil megkeresés a Horváth Mihály Gimnáziumra vonatkozott. Megkeresett több polgármestert, hogy kezdjenek tárgyalásokat a Megyei Közgyűléssel a megyei fenntartású intézmények egységes feltételrendszeréről. Valamennyi költségvetési intézménynél a tényleges kiadás és az állami támogatások közötti rést rendezni kell. Amennyiben a tárgyalások olyan stádiumban lesznek, melyben érdemi döntés hozható, a Képviselő-testület elé fogja terjeszteni. A Képviselő-testület döntése alapján a tárgyalások valamennyi szentesi középiskolára kiterjeszthetőek. Az átadást követően a fejlesztések, az intézménystruktúra átalakítása és a személyi döntések a várossal egyeztetve történtek, mely az elmúlt 1,5 évben megváltozott. A "káros politika" veszélyezteti a Gimnázium renoméját, a jelentkezők számának csökkenése beiskolázási nehézséget jelenthet az intézménynek. Egy középiskola - a nagyvárosok kivételével - regionális feladat, melyet a településekkel együttműködve, kölcsönös belátás alapján kell megvalósítani.
A kórházat 1992-ben adósságmentesen és működőképesen adták át, a város nem zárkózik el az ilyen feltételű visszavételétől.
A Rehab Kht. mérlegbeszámolójáról az új tulajdonosnak kell gondoskodni, de Kozák János képviselő javaslatára a következő testületi ülésen elő fogják terjeszteni a Kht-val kapcsolatos előterjesztést.
Magyarországon egységes mentőszolgálat működik. A földi és légi mentést, mint állami feladatot az Országos Mentőszolgálat látja el. A karitatív mentők kiegészítő tevékenységet végeznek. A Légimentő Kht. 100%-os tulajdonosa az Országos Mentőszolgálat, melynek felügyeletét az egészségügyi minisztérium látja el. Kijelölték az egészségügyi minisztérium apparátusában azt a főosztályvezetőt, akinek feladata a Dél-alföldi Mentőbázis kialakításának megszervezése és a hozzá tartozó folyamatok irányítása, az állami szervezetek közötti koordináció, a "rendcsinálás". A pénzt nem Szentes Város Önkormányzata kapta meg, hanem az Országos Mentőszolgálat, illetve a tulajdonában lévő Légimentő Kht. A kijelölt főosztályvezetőnek meg kell gyorsítania a hatóságok közötti "huzavonát" annak érdekében, hogy a légi mentés 2008. évben megkezdődhessen. A mentés állami költségvetés terhére az Országos Mentőszolgálaton keresztül valósul meg, fenntartási feladata az OMSZ és a tulajdonában lévő Légimentő Kht. között oszlik meg.

Szűcs Lajos:
Horvát István képviselő felvetésére elmondta, hogy a múlt héten három bizottság elnöke ülést tartott, a levelet megküldték a Csongrád Megyei Közgyűlésnek, jelenleg várják a tárgyalás időpontjának kijelölését. Rendelkezésre állnak azok a részletes rajzok, melyek tartalmazzák a műtőblokkot. A pályázati tervekre is szükség van, mert össze kell hangolni a két szárnyat. A megye nem értesítette arról, hogy változott-e az SBO tervezése. A két szárnynak össze kell kapcsolódnia, mert az SBO átkerülhet a sebészetre, illetve a sebészeti utókezelésre az SBO-nál kell jelentkezni. A 3 bizottsági elnökkel abban maradtak, hogy a jövő héten a megye képviselője vagy a Csongrád Megyei Közgyűlés Elnök asszonya vegyen részt a tárgyaláson.
Hornyik László kérésével kapcsolatban meg fogja keresni Kovács Kálmánt. Kérte, hogy a felmerült kérdéseket, kéréseket írásban is juttassák el részére.

Szirbik Imre:
Kérte, hogy Móra József képviselő kérésére egyperces néma felállással emlékezzenek Hering Béla emlékére.

Hering Béla emlékére egyperces néma felállással emlékeztek.

Kálmán János:
A Polgári Jobboldal Frakció támogatja a tárgyalások megkezdését a középiskolák visszavételével kapcsolatban, ha a tárgyalások alapját mind a 4 középiskola képezi. Örülnének a kórház átadáskori állapotban történő visszavételének. Sajnos nemcsak Szentes kórháza van ilyen helyzetben, melyet az aktuális kormányzati döntések okoztak.

Horváth István:
A Pálmások Szövetségében tárgyalták a kórház kérdését. A gyermekosztály az ott dolgozók véleménye szerint veszélyben van, az onkológia áttelepítése is várható. Az intézmény kutató kórházként működik, de tudományos ülés már két éve nem volt. Mai rádióhírben hallotta, hogy a hódmezővásárhelyi kórházban jelentős mértékű felújításokat hajtottak végre helyi vállalkozások közreműködésével. A ténynek örül, de aggodalommal tölti el, ha ezt a "mozaikba" helyezi.
Javasolta, hogy a Képviselő-testület tűzze napirendre a kórház helyzetét és hívja meg a Megyei Közgyűlés illetékes felelősét, hogy formális előterjesztés keretében tárgyalhassanak a feltett és felmerülő kérdésekről.
Ismertette a Képviselő-testület munkatervében szereplő, de elő nem terjesztett témákat, melyeknek tervezett tárgyalási időpontja már elmúlt. Mikor kerül sor az előterjesztésekre? Nem szabad a stratégiai jelentőségű kérdéseket halogatni.
Az M44-es út nyomvonalával kapcsolatos előterjesztés nem tartalmazta és a tárgyalás során sem derült ki, milyen erőfeszítéseket tett a város annak érdekében, hogy a számára fontos déli elkerülő út kerüljön elfogadásra. Szükségesnek tartja a téma kiegészítő tárgyalását.
Kérte, hogy az elmaradt tárgykörök kerüljenek előkészítésre, valamint az előterjesztéseket érdemileg és a tárgykört teljesen lefedően készítsék el. Bízik abban, hogy a júniusi ülésre betervezett tárgykör alapos és megfelelő módon kerül beterjesztésre.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
2007. nyarán a Gimnázium nevelő testülete, alkalmazotti közössége, a diákönkormányzat és a szülői közösség aggodalmát fejezte ki a középiskolák összevonásával kapcsolatban. A klasszikus ismereteket nyújtó intézményt nem a kora határozza meg, hanem az ott folyó munka és az elért eredmények. A megfogalmazott kérdés elhangzott a Csongrád Megyei Közgyűlésen is, de az önállósítás nem nyert támogatást.

Megérkezett az ülésre: Dr. Gyenes Ágota képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
Az a kérés, hogy a Gimnázium is úgy működhessen, mint a makói József Attila Gimnázium, vagy az ország többi gimnáziuma.

Halmai István:
Az intézmény megyének való átadását az Együtt Szentesért képviselője is támogatta. Kb. 1,5 éve a Délvilágban olvasható volt egy cikk, mely a megyében működő középiskoláknak a felsőoktatásba történő felvett diákok száma szerinti összehasonlítását tartalmazta. Az eredményességet, az ott folyó munka színvonalát mérlegelték és a "dobogót" messze szemlélte az intézmény. A 9 éves megyei fenntartás alatt nem jelentkeztek a megfogalmazott oktatási gondok? Véleménye szerint ez nem az iskoláról és a tanulókról szól. Nem kaptak visszajelzést arról, hogy a tanulókat tanulmányaikban nehezítő körülmény állna fenn azóta, amióta a megyét nem a "szegfűs, hanem a narancsos vezetés" vezeti. Nem szeretné, ha az oda járó ifjúság személyi ambíciók áldozatává válnának.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A nevelőtestületnek lehetősége van nevelőtestületi értekezletet összehívására, melyre szívesen meghívja Halmai István képviselőt.

Szirbik Imre:
A városi testületben a politikának arról kell szólnia, hogy ki mit tud tenni a városért. A Gimnázium átadását a Polgári Oldal nem támogatta, de a megyét megkapván meg tudná mutatni, mit csinálna jobban. Nem azon kell múlni, hogy a megye milyen "színű", hanem mit tud tenni az intézményekért, a tanulókért. A Gimnáziumban "eltört az együttműködés", melynek nincs a rendszeren belül megoldása. A megyében vannak olyan intézmények, melyek önállóan működnek. Nem ért egyet azzal, hogy a középiskolákban a politikával foglalkozzanak. Kérte, hogy mindenki érezzen felelősséget, legyen szentesi és lokálpatrióta, tegyen meg mindent a város érdekében kompromisszumokkal, egyéni ambíciók háttérbe szorításával, saját politikai csoportján belüli konfliktusok árán.

Kozák János:
Minden képviselő Szentes érdekét képviseli. Egyetértenek és azonosulnak a problémával. Miért rosszabb a helyzet, mint egy éve? Mi az a konkrét dolog, amiben a megye a feltételrendszereket szubjektív alapon rontotta? Miben nem tud úgy működni a Gimnázium, mint korábban? Miért kell aláírást gyűjteni? Meg kell vizsgálni a konkrét tényeket, hogy mi lenne a legjobb a városnak. Miért rosszabbak a többi középiskola diákjai, hogy azokat az intézményeket a város nem akarja visszavenni? Miért kell különbséget tenni? Speciális személyi érdekek miatt akarják a Gimnáziumot visszavenni a megyétől?

Szirbik Imre:
A Képviselő-testület kezdeményezte a megyénél, hogy a szentesi intézmények vezetésében adjanak szerepet Szentesnek. A középiskolák átadásakor, mint megyei képviselő elmondta, hogy az összevonásnak nincs gazdasági oka. Az egyik megyei tisztségviselő azt mondta, ez politikai kérdés. Nem tudja, mi ebben a politika? Sajnos jóval kevesebben jelentkeztek a Horváth Mihály Gimnáziumba, mint korábban. Kérte a megye vezetésétől, hogy a megyei gimnáziumok önállóságát egységesen kezelje. 2007-ben gyors vezetőváltás volt a középiskoláknál, csak a makói József Attila Gimnáziumban nem váltották le az igazgatót. A politikát ki kell hozni az iskolákból.
Egyetért azzal, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat a középiskolák és a kórház önkormányzati fenntartás alá vonásával kapcsolatban, de fogalmazzák meg, hogy milyen módon. A középiskolák esetében a normatívák és kiadások között 100 millió Ft-os különbség van, a kórháznál közel egy milliárd Ft-os az adósságállomány. A probléma megoldásához a politikai hovatartozást az "ajtón kívül hagyó" tárgyalófelekre van szükség.
Kérte a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a város fejezze ki szándékát a 4 középiskola visszavételéről és kezdeményezzen tárgyalásokat a Megyei Közgyűléssel, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

99/2008.(V.23.) Kt.
Tárgy: A megyei fenntartású középiskolák visszavétele

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete kifejezi szándékát a 4 megyei fenntartású középiskola fenntartói jogának Szentes város részére történő visszavételéről.

A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a Csongrád Megyei Közgyűléssel.

Felelős: Szirbik Imre polgármester

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Csongrád Megyei Közgyűlés - Szeged
2./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki egyetért Horváth István képviselő indítványával, miszerint a Képviselő-testület a következő ülésen tűzze napirendre a kórház helyzetét, és hívja meg a Megyei Közgyűlés illetékes felelősét, hogy formális előterjesztés keretében tárgyalhassanak az eddig feltett és felmerülő kérdésekről, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

100/2008.(V.23.) Kt.
Tárgy: A dr. Bugyi István Kórház helyzete

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a következő testületi ülés napirendjére tűzi a dr. Bugyi István Kórház helyzetét, hogy formális előterjesztés keretében tárgyalhassanak az eddig feltett és felmerülő kérdésekről, melyre meghívják a Csongrád Megyei Közgyűlés illetékes felelősét.

Felelős: Szűcs Lajos alpolgármester
Határidő: 2008. júniusi testületi ülés

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Csongrád Megyei Közgyűlés
2./ Szirbik Imre polgármester
3./ Szűcs Lajos Alpolgármester
4./ Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztálya

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatást tudomásul veszi, szavazzon.

A Képviselő-testület a tájékoztatást egyhangúlag (23 igen szavazattal) tudomásul vette.


2./ A Terney Béla Kollégium igazgatójának megbízása

Szirbik Imre:
Gurdon Lajos pályázó levélben jelezte, hogy visszavonja pályázatát.
Kertész Ildikót kérdezte, hogy hozzájárul-e pályázatának nyílt ülésen való tárgyalásához?

Kertész Ildikó:
Hozzájárult a nyílt ülésen való tárgyaláshoz.

Szirbik Imre:
Dr. Tóthné Ferenczi Etelkát kérdezte, hogy hozzájárul-e pályázatának nyílt ülésen való tárgyalásához?

Dr. Tóthné Ferenczi Etelka:
Hozzájárult a nyílt ülésen való tárgyaláshoz.

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.
Kérte a képviselőket, aki hozzájárul a pályázók 3-3 perben történő meghallgatásához, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta.

Kertész Ildikó:
A Terney Béla Kollégium épülete 1976 óta nyújt otthont a városban tanuló fiataloknak.

Kiment a teremből: Móra József képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő

Kertész Ildikó:
Az épület javításának kivitelezését menedzser szemléletű vezetéssel kívánja megvalósítani. A pályázati források hatékony kihasználását tervezi szakszerű pályázatok készítésével. Az intézmény takarékossági törekvéseinek előtérbe helyezését a közüzemi díjak csökkentésében, a humán erőforrással való takarékos és átgondolt gazdálkodásban látja. Elengedhetetlennek tartja a Kollégium szállástevékenységéből adódó bevételek növelését. A modernizációs fejlesztések megvalósítását lépcsőzetesen, lehetőleg saját, belső forrásból, nem a költségvetés terhére szeretné megvalósítani. A felsorolt célok a kollégiumban lakó diákok érdekeit szolgálja. Legfontosabb feladatnak a gyermekközpontú nevelést, a családias környezet megteremtését tartja. A város oktatási intézményeivel együttműködve elősegíthető a diákok megfelelő tanulmányi előmenetele és személyiségfejlődése. Fontosnak tartja a város oktatási és művelődési intézményeivel való szorosabb együttműködést. Célkitűzése megvalósításában számít munkatársai szakértő véleményére és támogató segítségére.

Dr. Tóthné Ferenczi Etelka:
Képesítése megfelel a pályázatban kiírtaknak. 27 éve dolgozik pedagógus munkakörben, melyből 24 évet a Terney Béla Kollégiumban töltött el. Ismeri az intézmény múltját és jelenét. Jelenleg a közalkalmazotti tanács elnöke. Figyelembe vette munkatársai biztató javaslatait, pályázatát konkrét tényekre alapozta. A Kollégium stabil hagyományrendszerén nem kíván változtatni. Erősíteni szeretné a diákönkormányzat munkáját, a fenntartóval, a város iskoláival, szülőkkel és testvérintézményekkel való kapcsolatrendszert. Indokoltnak tartja a Kollégium nyílászáróinak cseréjét, az épület hőszigetelését a fűtési költség csökkentése és a balesetek elkerülése miatt, mely a fenntartó anyagi támogatása nélkül elképzelhetetlen. Vállalja a megmérettetést, mert személyiségjegyei, ambíciója és tapasztalatai alkalmassá teszik a vezetői pozíció betöltésére. Mindezt a külső szakértői véleményre, a volt igazgató írásbeli ajánlására, valamint a jelenlegi igazgató kiváló minősítésére alapozza. Bízik a Képviselő-testület bölcs döntésében. Amennyiben nem bízzák meg a Kollégium vezetésével, munkáját továbbra is lelkiismeretesen, a legjobb tudása szerint fogja végezni és segíti az új igazgatót.

Visszajött a terembe: Móra József képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság ülésén Kertész Ildikó 3 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett, dr. Tóthné Ferenczi Etelka 4 tartózkodás mellett, 2 nem szavazat ellenében nem kapta meg a többségi szavazatot. A szakértői vélemény mindkét pályázót alkalmasnak tartja a feladat elvégzésére. A demokratikus döntés meghozatalához figyelembe kell venni a nevelőtestület és az alkalmazotti közösség véleményét is. Ismertette a nevelőtestület és az alkalmazotti tanács szavazásának eredményét. A pályázók közül Kertész Ildikót támogatja.

Szűcs Lajos:
A diákönkormányzat a jelenleg is ott dolgozó két pedagógus helyett egy külső pályázó, Gurdon Lajos vezetési programját támogatta, aki rugalmasabb diákpolitikát kívánt megfogalmazni. Felhívta a pályázók figyelmét, hogy jobban közeledjenek a diákokhoz, és olyan légkört alakítsanak ki, amely megváltoztatja a kollégium belső életét, rendjét. Kérte, hogy az új vezető a fennálló problémák megoldása érdekében minél előbb egyeztessen a diákönkormányzattal és a szülőkkel.

Móra József:
A diákönkormányzat véleményénél nem szerepel a szavazatok száma, ezért ebből nem "illik" következtetést levonni. A diákok ismerik a Kollégiumban dolgozók hozzáállását, mellyel a családot próbálják pótolni, Gurdon Lajos pályázónál pedig a leírtak alapján döntöttek. Nem szerencsés olyan pályázó támogatottságát hangsúlyozni, aki visszavonta pályázatát. Dr. Bácskainé Fazekas Márta bizottsági elnök véleményét tartja irányadónak.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki támogatja Kertész Ildikó kinevezését, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 13 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki dr. Tóthné Ferenczi Etelka pályázatát támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 10 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenébe, 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.

101/2008.(V.23.) Kt.
Tárgy: A Terney Béla Kollégium igazgatójának megbízása

Határozat

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.§ (4) és 10.§ (1) bekezdés b.) pontjában biztosított hatáskörében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 83/A§ (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102.§ (2) bekezdés e) pontja, továbbá a 138/1992.(X.8.) Kormányrendelet alapján
Kertész Ildikót
(lakás: Szentes, dr. Berényi I. u. 9.)

2008. július 1-jétől 2013. augusztus 15-ig

megbízza a Terney Béla Kollégium (Szentes, Jövendő u. 6. sz.) magasabb vezetői teendőinek ellátásával.
Jelen magasabb vezetői megbízás a nevezett közalkalmazotti kinevezését nem befolyásolja.
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az intézményvezetői megbízással kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg.
A határozatról értesítést kapnak:
1.) Megbízott igazgató
2.) Terney Béla Kollégium
3.) Magyar Államkincstár Csm-i Területi Igazgatósága
6721 Szeged, Széchenyi tér 9.
4.) Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája

Szirbik Imre:
Gratulált Kertész Ildikónak és további jó munkát kívánt.


3./ Kertvárosi Óvoda óvodavezetőjének megbízása

Hornyik László:
Bejelentette, hogy nem vesz részt az előterjesztés tárgyalásában és szavazásában.

Kiment a teremből: Hornyik László képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő

Szirbik Imre:
Geréné Dunaháti-Vas Mártát kérdezte, kíván-e élni a 3 perces hozzászólás lehetőségével?

Geréné Dunaháti-Vas Márta:
Igen. Kiemelt feladatnak tartja a hátrányos helyzetű gyermekekkel való foglalkozást. 24 éve lát el gyermekvédelmi feladatot. Néhány évvel ezelőtt a Családsegítő Központ összefogta a gyermekvédelmi feladatot és az oktatási intézmények gyermekvédelmi felelőseit konferenciákra, továbbképzésekre, esetmegbeszélésekre hívta. Az óvodákban egyre több SNI-s gyermek van. Fontosnak tartja a sajátos nevelési igény mielőbbi felismerését és a szakértő bizottság elé küldését, hogy a gyermekek időben megkaphassák a szükséges segítséget. A pályázatában szerepel a menedzserszemlélet. A csökkenő költségvetés miatt szükség van a forrásbővítésre, a gyűjtésekbe a szülőket is be lehet vonni, melyből az óvodák profitálhatnak. Fontosnak tartja a másik óvodai körzet vezetőjével való együttműködést. A vezetői megbízatás arról szól, hogy a szülőket, nevelőtestületet, a gyermekeket, az óvodára rótt feladatokat elvégezze, motiválja őket. Az elkövetkező időben kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben szeretné a szülők, a gyermekek, a fenntartó és a saját megelégedésükre a jövő nemzedékét nevelni.

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.

Szűcs Lajos:
A nevelőtestület szerint a pályázó programját közösen meg tudják valósítani és a kinevezéssel megnyugtatóvá válna a körzet helyzete. A pályázó mellett áll a nevelőtestület.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
Fontosnak tartja, hogy a döntés meghozatalakor vegyék figyelembe azokat a véleményeket, melyek segíthetik munkájukat. A pályázó támogatottságáról és szakmai munkájáról pozitív visszajelzések vannak. Véleménye szerint a pályázó megfelelő vezetője lenne az óvodáknak. Kérte, támogassák javaslatát.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki egyetért Geréné Dunaháti-Vas Márta megbízásával, szavazzon.

A Képviselő-testület javaslatot 21 igen szavazattal elfogadta (1 fő nem szavazott) és meghozta az alábbi határozatot:

102/2008.(V.23.) Kt.
Tárgy: A Kertvárosi Óvoda óvodavezetőjének megbízása

Határozat

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.§ (4) és 10.§ (1) bekezdés b.) pontjában biztosított hatáskörében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 83/A.§ (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102.§ (2) bekezdés e.) pontja, továbbá a 138/1992.(X.8.) Kormányrendelet alapján
Geréné Dunaháti-Vas Mártát
(lakás: Szentes, Nagyhegy-széli út 47.)

2008. július 1-jétől 2013. augusztus 15-ig

megbízza a Kertvárosi Óvoda (Szentes, Rákóczi F. u. 46-48. sz.) magasabb vezetői teendőinek ellátásával.
Jelen magasabb vezetői megbízás a nevezett közalkalmazotti kinevezését nem befolyásolja.
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az intézményvezetői megbízással kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg.

A határozatról értesítést kapnak:
1.) Geréné Dunaháti-Vas Márta Szentes, Nagyhegy-széli út 47. sz.
2.) Kertvárosi Óvoda
3.) Magyar Államkincstár Csm-i Területi Igazgatósága
6721 Szeged, Széchenyi tér 9.
4.) Városi Intézmények Gazdasági Irodája
5.) Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája


4./ Önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok és Kht-k éves beszámolója, alapító okiratainak módosítása

Pendola-Szentes Kft. 2007. évi beszámolója (4./)

Dr. Sztantics Csaba:
A Pálmások Szövetsége, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara véleményében kérdésként szerepel, hogy miért nem tartalmaz minden beszámoló könyvvizsgálói, illetve felügyelő bizottsági állásfoglalást. A Szentesterv Kft. jogszabályi alapon nem könyvvizsgálatra kötelezett és nem működik Felügyelő Bizottság. A Szentes-Liget Kft. jogszabályi alapon nem könyvvizsgálatra kötelezett. A Szentes Városért Közalapítvány elnökének tájékoztatása szerint az ülésen részt vett a Kuratórium mellett a Felügyelő Bizottság és a könyvvizsgáló. A jegyzőkönyv, mely a beszámoló elfogadásáról készült, tartalmazza a Felügyelő Bizottság elfogadó álláspontját, mely igény szerint később a Képviselő-testület elé terjeszthető.

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, valamint a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.
A Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén kérdésként merült fel, hogy miért nem szerepel a Petőfi Szálló apportálása és mikor fog arra sor kerülni. A Kft. megalapításakor kötött szindikátusi szerződés alapján erre az építési engedély és a cas flow benyújtásakor kerül sor. A cas flow benyújtásra került, az engedélyezés folyamatban van, június 5-ére tűzte ki a Műemlékvédelmi Felügyelőség az engedélyezéshez kapcsolódó helyszíni szemlét. Várhatóan a következő testületi ülésen a vagyonapport kérdése napirendre tűzhető.
Kérte a képviselőket, aki, mint kisebbségi tulajdonos az egyszerűsített beszámolót elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót 22 igen szavazattal (1 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

103/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Pendola-Szentes Kft. 2007. évi beszámolója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint kisebbségi tulajdonos az egyszerűsített beszámolót a kiegészítő melléklettel, a könyvvizsgálói jelentéssel és a Felügyelő Bizottság jelentésével elfogadja.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Pendola-Szentes Kft. - Szentes
2./ Szentes Város Polgármestere

Szentes Városi Könyvtár Kht. 2007. évi beszámolója (4/1)
A Szentes Városi Könyvtár Kht. Alapító Okiratának módosítása (4/1/1)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási, a Pénzügyi, valamint a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Szűcs Lajos:
Törvényi rendelkezés értelmében a Kht-k Felügyelő Bizottságának nem lehet tagja képviselő, ezért lemond felügyelő bizottsági tagságáról. A következő testületi ülésre jelölni fognak egy független személyt.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, vegyék tudomásul Szűcs Lajos alpolgármester lemondását.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Javasolta, hogy a megváltozott TEÁOR számok után a "'08" jelölés is szerepeljen.

Móróné Tulipán Edit:
Megköszönte a könyvtár vezetőjének és dolgozóinak a rendkívül színvonalas rendezvényszervezést, valamint az olvasókért nyújtott lelkiismeretes munkát.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra ajánlotta. Megköszönte az igazgató asszony és munkatársai munkáját és az alapos beszámolót.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőt, aki egyetért a beszámoló elfogadásával, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

104/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentes Városi Könyvtár Kht. 2007. évi beszámolója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint tulajdonos, a Szentes Városi Könyvtár Kht. 2007. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót az egyszerűsített mérlegbeszámolóval, a kiegészítő melléklettel, a független könyvvizsgálói jelentéssel és a Felügyelő Bizottság jelentésével elfogadja.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Városi Könyvtár Kht.
2./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki az alapító okirat módosítását dr. Rébeli Szabó Tamás képviselő "'08" jelölésre vonatkozó kiegészítésével elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület az alapító okirat módosítását egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

105/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: A Szentes Városi Könyvtár Kht. Alapító Okiratának módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Szentes Városi Könyvtár Kht. (Szentes, Kossuth L. u. 33-35. sz.) Alapító Okiratának módosításával kapcsolatos előterjesztést és a következő határozatot hozza:

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 24/2008. (II. 22.) Kt. határozatával döntött arról, hogy a Szentes Városi Könyvtár Kht. (Szentes, Kossuth u. 33-35. sz.) keretén belül működő Megyeháza Konferencia és Kulturális Központot (Szentes, Kossuth t. 1. sz.) 2008. április 1-jei hatállyal a Szentesi Művelődési Központhoz (Szentes, Tóth J. u. 10-14. sz.) integrálja, ezért a Kossuth tér 1. sz., mint telephely megszűnik, az alapító okiratot e vonatkozásban módosítani kell.

2./ A Szentes Városi Könyvtár Kht. Alapító Okiratában az eddigi tevékenységek megtartása mellett a TEÁOR számok az alábbiakra módosulnak:

6399'08

Máshova nem sorolt egyéb információs szolgáltatás

8230'08

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

5811'08

Könyvkiadás

6312'08

Világháló-portál szolgáltatás

8559'08

Máshova nem sorolt egyéb oktatás

9004'08

Művészeti létesítmények működtetése

9101'08

Könyvtári, levéltári tevékenység

6820'08

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása üzemeltetése


3/. A változások következtében önálló számot kaptak a következő tevékenységek, ezért új tevékenységként kerül az Alapító Okiratba.

8219'08

Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás

9499'08

Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység

4./ Megszüntetésre kerül az alábbi tevékenységi kör, mivel az új TEÁOR számhoz kapcsolt tevékenység már nem tartozik a Szentes Városi Könyvtár Kht. profiljába.

7260

Egyéb számítástechnikai tevékenység

6209

Egyéb információtechnológiai szolgáltatás

A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Szentes Városi Könyvtár Kht. módosított Alapító okiratának aláírására.
A Képviselő-testület felkéri a könyvtár ügyvezetőjét, hogy az Alapító Okirat módosítása ügyében járjon el a Csongrád Megyei Bíróságon.
Határidő: 2008. június 30.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Csongrád Megyei Bíróság Szeged, Széchenyi tér 4. sz.
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője
4./Szentes Városi Könyvtár Kht.
5./Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája

Szentes-Liget Kft. 2007. évi beszámolója (4/2)
A Szentes-Liget Vendéglátó Kft társasági szerződésének módosítása a TEÁOR '08 átsorolás, illetve a tevékenységi köröket érintő változások miatt (4/2/1)

Szirbik Imre:
A Kft. jogszabályi alapon könyvvizsgálatra nem kötelezett.

Dr. Demeter Attila:
A Felügyelő Bizottság 2008. május 6-án ülésezett és a mérlegbeszámolót elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek. A mérleget 668 eFt adózott eredménnyel hagyta jóvá és javasolta, hogy osztalék ne kerüljön kifizetésre.
A Felügyelő Bizottság vizsgálta a Pálmások Szövetsége, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara véleményében szereplő bérleti díjat. A javasolt 20%-os bérleti díjemelést a vállalkozó nem tudja biztosítani, ezért a Felügyelő Bizottság 10%-ban javasolta meghatározni. Az ülésen jelen volt Szabics Ferenc is, aki egyetértett a konszenzusos emelés mértékével. Kérte, hogy a Képviselő-testület fogadja el a Felügyelő Bizottság bérleti díj mértékére vonatkozó javaslatát.

Horváth István:
A Pálmások Szövetsége és a Kereskedelmi és Iparkamara a bérleti díj mértékét az objektum mérete, elhelyezkedése, felszereltsége alapján aránytalannak tartja. A városban több olyan vendéglátóipari egység van, melyet a vállalkozók saját erőből hoztak létre és működtetnek. Tudja, hogy az objektumban önkormányzati tulajdoni rész is van, de sérti a versenysemlegességet a bérleti díj mértéke. Meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi bérlőnek a tevékenységében milyen gazdasági eredménye képződik, mert az ITV-nek más egyéb tevékenysége is van. Aránytalanul alacsonynak tartja a bérleti díjat.

Móra József:
A Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén is elmondta, hogy az önkormányzatnak érdeke fűződik ahhoz, hogy a Ligetben megfelelő színvonalú étterem működjön. A strandon végrehajtott fejlesztések megkívánják ezt a színvonalat. Egyetért azzal, hogy a város támogassa azt a vállalkozót, aki az önkormányzattal együttműködve biztosítja a magas szintű szolgáltatást. Korábban nem volt helyi vállalkozó, aki felvállalta volna az ingatlan üzemeltetését. Sajnálja, hogy képviselő társa abban nem segítette a vállalkozásokat. Az önkormányzatnak az az érdeke, hogy a befektetett pénzek megtérüljenek. Nem támogatja azt, hogy a városban lévő többi vendéglátó egységnek megfelelő bérleti díjat fizessen a Kft.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
A Szentes-Liget Kft. közös beruházásként valósult meg, melyből az adósság - a hitel és a kamatok -, valamint a működtetés kötelezettsége maradt fenn. Az éttermet fenn kell tartani, mert színvonalas, megfelelő színvonalú szolgáltatást biztosít. Képviselőkét az önkormányzat érdekét is figyelembe kell venni, ezért kérte, hogy ne döntsenek a burkolt bérleti szerződésről. Javasolta, hogy a 2008. évi tervben foglaltaknak megfelelően egy ad hoc bizottsági vizsgálat után, június 30-ig térjenek vissza a bérleti díj kérdésére.

Dr. Demeter Attila:
A Felügyelő Bizottság elnökeként a jegyzőkönyvből idézte, hogy konszenzussal alakították ki a 10%-os bérleti díj emelését. Nem támogatja dr. Rébeli Szabó Tamás képviselőnek az ad hoc bizottságra vonatkozó javaslatát. A költségek hosszú távon történő vizsgálata történhet ad hoc bizottság keretén belül. Kérte, a Képviselő-testületet fogadja el a Felügyelő Bizottság jelentését. Az önkormányzat, mint a társaság egyik tagja hozhat sajátos döntést, melyről a taggyűlésen döntenek.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Megköszönte a Felügyelő Bizottság munkáját. A Felügyelő Bizottságnak nincs joga bérleti szerződést kötni a Képviselő-testület és az ügyvezető helyett. A Felügyelő Bizottság ajánlásokat tehet, de a szerződés megkötése a tulajdonos feladata.

Szirbik Imre:
Az önkormányzat közvetlenül 74%-ban, a Szentes Városi Szolgáltató Kft-n keresztül 26%-ban közvetetten tulajdonos. Az üzletvitel jogkörét az ügyvezetés gyakorolja.

Horváth István:
Többször kezdeményezte, hogy vizsgálják meg az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok működtetésének mechanizmusát, tekintettel a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényre, valamint az önkormányzat vagyongazdálkodására vonatkozó törvényekre és előírásokra. A tulajdonosi jog gyakorlásával gond van, mert hiányzik a Felügyelő Bizottság és a Képviselő-testület közötti szervezet, mely a tulajdonosi jogot érvényesítené. A vizsgálatot szükségesnek tartja. Örül annak, hogy márciusban döntöttek abban, hogy milyen tartalmi és formai követelményeknek kell megfelelnie az önkormányzati tulajdonú társaságok üzleti tervének, jelentésének. Jelenleg tartalmilag és formailag is eltérő jelentések vannak a Képviselő-testület előtt.
A Kossuth utcán is van két vendéglátó egység, az egyik szállástevékenységet is végez az étkeztetésen felül, de nem részesül önkormányzati támogatásban. Az önkormányzat nem versenysemleges magatartást tanúsít.

Szirbik Imre:
Javasolta, hogy a vagyongazdálkodás kérdésére a következő testületi ülésen térjenek vissza. A vagyongazdálkodás a megnövekedett vállalkozások miatt egységes gondolkodást követel.
Kérte a képviselőket, aki a Szentes-Liget Kft. 2007. évi beszámolóját a Felügyelő Bizottság jelentésével együtt elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

106/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentes-Liget Kft. 2007. évi beszámolója

Határozat

1./ Szentes Város Önkormányzata, mint tulajdonos a Szentes-Liget Kft ügyvezetőjének a 2007. évről szóló beszámolóját elfogadja.

2./ Szentes Város Önkormányzata, mint tulajdonos a Szentes-Liget Kft., 2007. évről szóló mérlegbeszámolóját a kiegészítő melléklettel együtt elfogadja.
A 669 eFt mérleg szerinti eredményt a Szentes-Liget Kft. eredménytartalékába helyezi, belőle osztalékot nem fizet.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes-Liget Kft
2./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki támogatja a társasági szerződés módosítását, szavazzon.

A Képviselő-testület a társasági szerződés módosítását 22 igen szavazattal (1 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

107/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: A Szentes-Liget Vendéglátó Kft társasági szerződésének módosítása a TEÁOR '08 átsorolás, illetve a tevékenységi köröket érintő változások miatt


Határozat

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentes-Liget Vendéglátó Kft társasági szerződését akként módosítja, hogy a társasági szerződés 4./ pontja szerint "A Kft. tevékenységi körei (a TEÁOR számozása szerint)" címszót, illetve az alatta lévő felsorolást törli, és annak helyébe az alábbi címszó és felsorolás lép:
"4./ A Kft. tevékenységi körei:
- 6820'08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése (főtevékenység)
- 5610'08 Éttermi, mozgó vendéglátás"

2./ A Képviselő-testület felkéri az ügyvezetőt, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a cégnyilvántartásban a fenti változások átvezetésre kerüljenek.
Ezzel egyidejűleg a cégjegyzékben szereplő 5523'03 Egyéb szálláshely-szolgáltatás és az 5263'03 Egyéb nem bolti kiskereskedelem tevékenységi köröket töröltetni kell.

3./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a társasági szerződés módosítás aláírására.

Felelős: Dr. Mikecz Miklósné, a Szentes-Liget Vendéglátó Kft. ügyvezetője

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes-Liget Vendéglátó Kft. Dr. Mikecz Miklósné ügyvezető
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Szentes Városi Szolgáltató Kft. Döbrőssy Iván ügyvezető

Szentesterv Kft. 2007. évi beszámolója (4/3)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, valamint a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.
A Kft-nél nem működik Felügyelő Bizottság és könyvvizsgálatra sem kötelezett.
Kérte a képviselőket, aki, mint kisebbségi tulajdonos a beszámolót elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

108/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentesterv Kft. 2007. évi beszámolója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata, mint résztulajdonos, a Szentesterv Kft. 2007. évi gazdálkodásáról szóló beszámolóját a kiegészítő melléklettel elfogadta.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentesterv Kft.
2./ Szentes Város Polgármestere

Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. 2007. évi beszámolója (4/4)
A Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. alapító okirat módosítása (4/4/1)

Szirbik Imre:
Kocsis László gazdasági igazgató jelezte, hogy elírás miatt a mérleg főösszege 11.013 eFt.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
A mérlegekből nem derül ki, hogy a cégeknél jutalmazásra, prémiumra, illetve egyéb támogatásra mekkora összeget fordítottak.

Ikládi András, a Szentesi Víz- és Csatornamű Kft ügyvezetője:
A Kft-nél a fizikai állományban a 13. havi jutalom került kifizetésére. Vezetői szinten premizálási rendszer van, mely alapján prémiumát a Felügyelő Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta.

Horváth István:
Gratulált a beszámolóhoz, mely tartalmilag és formailag is megfelel az elképzelésének. Ilyen beszámolót szeretne látni minden társaságnál. Soknak tartja a kitermelt és leszámlázott vízmennyiség közötti különbséget. Akceptálja, hogy ez országos szinten is elfogadható érték, de 2005-ben 26,2% volt, mely 2007-ben 28,3%-ra emelkedett. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a trend csökkenő és ne emelkedő legyen?

Ikládi András:
A korábbi 35%-os vízveszteséghez képest a mai adatok csökkenést mutatnak. A vízveszteség egyrészt hálózati vízveszteségből, másrészt a saját vízfelhasználásból tevődik össze. A hálózati vízveszteség alapvetően a művek állapotától függ, melyet a csatornázás is befolyásolt. A saját vízfelhasználat magasabb volt a korábbi éveknél, a felmerült rejtett hibákat mosatással kiküszöbölték.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a beszámolót a jelentéssel együtt elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

109/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. 2007. évi beszámolója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint tulajdonos, a Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. 2007. évről szóló Éves beszámolóját (mérlegét), a kiegészítő melléklettel, üzleti jelentéssel, a könyvvizsgálói jelentéssel és a Felügyelő Bizottság jelentésével együtt 543.269 eFt mérlegfőösszeggel elfogadja.
A 11.013 eFt adózott eredményt a 2008. évi rekonstrukciók és beruházások fedezetére eredménytartalékba helyezi.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentesi Víz- és Csatornamű Kft.
2./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki támogatja az alapító okirat módosítását, szavazzon.

A Képviselő-testület a az alapító okirat módosítását 22 igen szavazattal elfogadta (1 fő nem szavazott) és meghozta az alábbi határozatot:

110/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: A Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. alapító okirat módosítása

Határozat

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. alapító okiratának II/5.) pontja a TEÁOR struktúra változása miatt akként módosítja, hogy a cégjegyzékben már korábban szereplő tevékenységek törlésre kerülnek és helyükbe az alábbi tevékenységek lépnek:
36.00'08 Víztermelés, -kezelés, -ellátás - a társaság főtevékenysége
37.00'08 Szennyvíz gyűjtése, kezelése
42.21'08 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése
43.99'08 Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
43.21'08 Villanyszerelés
43.22'08 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés
68.20'08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
77.32'08 Építőipari gép kölcsönzése
77.39'08 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
71.12'08 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
82.99'08 M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás
69.20'08 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység
70.22'08 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás

2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására.

3./ A Képviselő-testület megbízza az ügyvezetőt, hogy az alapító okiratot módosító határozat kivonatának kézhezvétele után a cégeljáráshoz szükséges iratokat készíttesse el, a változásbejegyzés iránti kérelmet és annak mellékleteit a törvényes határidőn belül nyújtsa be a Cégbírósághoz.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentesi Víz- és Csatornamű Kft
2./ Szentes Város Polgármestere

Rádió Szentes Kht. 2007. évi beszámolója (4/5)
Rádió Szentes Kht. Alapító Okiratának módosítása (4/5/1)

Kálmán János:
Ismertette a beszámoló 2. oldalán "A pályázat megírására. " bekezdést. Mi volt a formai hiba, mekkora veszteséget okozott a Kht-nak és ki a felelős?

Móróné Tulipán Edit:
A beszámoló szöveges értékelésében a fejlesztések között 2 db számítógép, 3 db LCD monitor, valamint számítógép bővítés szerepel. A mérlegbeszámolóban a bázisévben a tárgyi eszközök értéke 616 eFt, a tárgyévben 3.872 eFt, a kettő közötti különbözet 3.256 eFt. A tárgyi eszközértékben a felsoroltakon kívül más is szerepel?
Az eredménykimutatásnál a bázisévben az egyéb ráfordítás 1.000 Ft, 2007. december 31-én 660 eFt. Mi az oka az 559 eFt-os különbségnek?

Dr. Gyenes Ágota:
Történt-e felmérés a hallgatottsággal kapcsolatban? Amennyiben történt, ismertethető az eredmény?

Besenyei Gábor:
A Kht. a saját berendezéssel hosszú távon költségmegtakarítást érhetne el. Egy székesfehérvári céget kértek fel a hivatalos dokumentációk elkészítésére. A frekvenciaengedély új, a telephely a szentesi víztoronyra szólt, mely 2008. március 31-ig volt érvényes. A pályázatban az adóberendezés telepítése, felszerelése, beszerzése, valamint a modulációs vonal kiépítése szerepelt. A pályázat kiírója nyáron értesítette, hogy befogadta és nyertessé nyilvánította a pályázatot. Az aláírást követően nyilatkozni kellett a tulajdonosi szerkezetről. Akkor derült ki, hogy nem lehetett volna pályázni annak, akinek az állami, vagy önkormányzati részesedése meghaladja a 25%-ot. A kiíró értesítését követően kifizették a pályázatírói díjat. A pályázat tartalmazta a Cégbíróság kivonatát, melyben szerepel a tulajdonosi szerkezet. Jogi egyeztetések után döntött úgy, hogy nem tesz jogi lépéseket. A pályázatíróval szóban megállapodtak, hogy a következő pályázatot térítésmentesen fogja elkészíteni.
Az "egyéb ráfordítások" tartalmazza a pályázat megírásának könyvelését, valamint az átköltözéshez biztosított önkormányzati támogatást. A TEÁOR szám mellett a székhelyváltozás is szerepel az alapító okirat módosításában.
Nem új, hanem garanciás használt monitorokat vásároltak.
Hallgató felmérésre nem volt anyagi fedezetük. 2007-ben megkérték az árajánlatot, 1 felmérés 600 eFt-ba, 3 alkalom 1,2 millió Ft-ba került volna. Javasolta, ha a tulajdonos kíváncsi az adatokra, rendeljen el hallgatottsági felmérést.

Baranyi Imre:
A Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javasolta, hogy kérjék fel a Jogi és Ügyrendi Bizottságot, vizsgálja meg annak jogi lehetőséget, hogyan lehet az összeget visszakövetelni.

Dr. Gyenes Ágota:
A beszámolóból kitűnik, hogy fontos a Kht-nak a reklámokból származó bevétel. A tisztánlátás érdekében szükség lenne a hallgatottság felmérésére. A reklámozónak érdeke, hogy minél több emberhez jusson el a reklám tartalma. Nagy hallgatottság esetén a reklámköltségeket annak megfelelően lehetne kialakítani.

Móróné Tulipán Edit:
Soknak tartja a 2 db számítógép és 3 db LCD monitor 3.256 eFt-ért történő vásárlását, egyéb beruházás nem szerepel a befektetett eszközök között.
Tudomása szerint az átköltözés 2008-ban kezdődött, ezért a 2007. december 31-i mérlegben nem szerepelhet.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság ülésén a beszámoló 3 igen szavazattal és 3 tartózkodás mellett nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges többségi döntést. Reméli, hogy a költözés nehézségei után megfelelő körülmények között tudnak dolgozni. Az épület alapterülete kisebb, de világosabb és komfortosabb. Megköszönte Besenyei Gábor munkáját és további eredményeket kívánt.

Kálmán János:
A nem kielégítő válaszok miatt nem fogadja el a beszámolót.

Szirbik Imre:
A mérleg számszerűségét nem vonja kétségbe, mert a könyvvizsgáló záradék nélkül adta ki szakvéleményét.
Kérte a képviselőket, aki a Rádió Szentes Kht. beszámolóját a mellékletekkel elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót 13 igen szavazattal, 10 nem szavazat ellenében elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

111/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Rádió Szentes Kht. 2007. évi beszámolója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Rádió Szentes Kht. 2007. évi ügyvezetői beszámolóját, az egyszerűsített mérlegbeszámolóval, a közhasznú társaság eredmény-kimutatásával, a könyvvizsgálói jelentésével, a Felügyelő Bizottság jelentésével elfogadja.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Rádió Szentes Kht.
2./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki támogatja az alapító okirat módosítását, szavazzon.

A Képviselő-testület az alapító okirat módosítását 22 igen szavazattal elfogadta (1 fő nem szavazott) és meghozta az alábbi határozatot:

112/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: A Rádió Szentes Kht. Alapító Okiratának módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Rádió Szentes Kht. (Szentes, Kossuth L. u. 1.) Alapító Okiratának módosításával kapcsolatos előterjesztést és a következő határozatot hozza:

1./ A Rádió Szentes Kht. alapító Okiratában az eddigi tevékenységek megtartása mellett a TEÁOR számok az alábbiak szerint módosulnak:

Közhasznú főtevékenység:
9220'03 Rádióműsor-szolgáltatás 6010'08

Tevékenységek:
7312'08 Médiareklám
7420'08 Fényképészet
6391'08 Hírügynökségi tevékenység
1820'08 Egyéb sokszorosítás
6820'08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

Önálló számot kapott, ezért új tevékenységként kerül jóváhagyásra:
5920'08 Hangfelvétel készítés, kiadás
9232'03 Művészeti kiegészítő tevékenység helyett
9002'08 Előadó-művészeti kiegészítő tevékenység

2./ A Rádió Szentes Kht. székhelye:
6600 Szentes, Kossuth tér 5.

3./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Rádió Szentes Kht. módosított Alapító Okiratának aláírására.

4./ A Képviselő-testület felkéri a Rádió Szentes Kht. ügyvezetőjét, hogy az Alapító Okirat módosítása ügyében járjon el a Csongrád Megyei Bíróságon.

Határidő: 2008. június 30.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Csongrád Megyei Bíróság - Szeged, Széchenyi tér 4.
2./ Rádió Szentes Kht.
3./ Szentes Város Polgármestere
4./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája

Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. 2007. évi beszámolója (4/6)
A Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. alapító okiratának módosítása (4/6/1)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Kozák János:
A kiegészítő melléklet 6. oldalán szerepel 7 fő egyéb foglalkoztatottak bérköltsége 7.608 eFt. Nem terjed ki az anyag arra, hogy mit nem tudnak saját hatáskörben ellátni, és mennyire indokolt ennek kifizetése.
A mátraszentimrei üdülő 481 eFt mínusszal zárt. Mit tesznek ezzel kapcsolatban? Van-e lehetőség az üdülő egyensúlyállapotának fenntartására, akár az üdülési díjak emelésével? A folyamatos veszteség ellenére is szükség van a folyamatos üzemeltetésre?

Döbrőssy Iván, a Beruházó és Vagyonhasznosító Kft ügyvezetője:
A 7 fő részletesen fel van sorolva a kiegészítő melléklet 6. oldalán: 3 fő Felügyelő bizottsági tag, az ügyvezető és a kezelt ingatlanok gondnokai.
A mátraszentimrei üdülőt elsősorban a Polgármesteri Hivatal dolgozói veszik igénybe, mely a helyi szakszervezet kiutalása alapján történik. A bérleti díjat nem a Kft. határozza meg. A magasabb bérleti díj fedezné a működési költségeket.

Dr. Demeter Attila:
A Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javasolta, hogy a Felügyelő Bizottság véleménye is szerepeljen a Képviselő-testület előtt. Ismertette a Felügyelő Bizottság 2008. május 6-án megtartott ülésének határozatát. A Felügyelő Bizottság, a Pálmások Szövetsége, a Kereskedelmi és Iparkamara megfontolásra javasolja a fennálló anomáliák kivizsgálását. A Szentes-Liget Kft., valamint a Szentesi Beruházó Kft. egyesítését a Felügyelő Bizottság nem javasolja.

Horváth István:
Megköszönte dr. Sztantics Csaba jegyző válaszát. Az előterjesztések első kiadásakor nem voltak teljes körűek a beszámolók. A Felügyelő Bizottságnak csak a mérlegre vonatkozó döntése szerepel kivonatos formában. A Felügyelő Bizottság szerint is felül kell vizsgálni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportja, valamint a Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. közötti jogkör-, feladatkör- és felelősség megosztást, illetve az elhatárolás kérdését az önkormányzati ingatlanok ügyében. Átfedések és tisztázatlan határvonalak vannak az ingatlanok hasznosításával és működtetésével kapcsolatban. Példaként említette, hogy a bérleti díj vonatkozásában nem egyértelmű, kinek a kompetenciája annak megállapítása.
2008. évi üzleti tervben olvasható, hogy a beruházási feladatok még nem ismertek. Az önkormányzat költségvetése tartalmazza a felújítási, karbantartási, beruházási feladatokat, ezért 2008. májusában ezt tudni kellene.

Móra József:
Ismertette az "Ingatlankezelés" címszó alatt szereplő 2. bekezdést. Az önkormányzatnak gondoskodnia kell polgárainak lakhatásáról, de mindez hiába, ha vannak renitens bérlők.

Móra József:
Korábban, a szociális szférán keresztül rendezték a hátralékokat, mely most 12 millió Ft-ra emelkedett. Sajnos ma már az embereknek nem a lakhatás a legfontosabb céljuk, hanem az egyéb élvezetek biztosítása. Javasolta, hogy a későbbiek során az önkormányzat olyan lakásállományt alakítson ki, ahol az ilyen emberek megtalálják egymás társaságát.

Dr. Gyenes Ágota:
A Lakásügyi, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság több együttes ülésen is foglalkozott a hátralékosok kérdésével. A következő ülésre Móra József képviselőt is meg fogják hívni. A Lakásügyi Bizottság figyelemmel kíséri a hátralékokat és több javaslatot is tett annak megállítására. Cáfolja, hogy a hátralékok ki lettek volna fizetve, mert a bérlőknek kötelességük a hátralékokat az adósságkezelési program keretén belül rendezni. Több gyermekes családoknál engedményeket adnak.
A kórházi dolgozók pénzéből vásárolt mátraszentimrei üdülőt az önkormányzat a kórház szakszervezetétől vette át kezelésre. Információja szerint a kórház dolgozói nem veszik igénybe az üdülőt.

Szirbik Imre:
Mátraszentimrén két üdülő van, most nem a kórházi üdülőről van szó.

Kozák János:
A létszám és bérköltség alakulásával kapcsolatban elmondta, hogy több mint 10%-os bérnövekmény tapasztalható 2006. és 2007. év között, mely magasabb az országos átlagnál és az infláció mértékénél. Kérte cégvezetőket, hogy a saját maguk által meghatározott béremeléseket önmérsékelten hajtsák végre, és igazítsák az infláció mértékéhez, illetve az országos átlaghoz.
Egyetért Horváth István képviselő javaslatával, és annak mielőbbi napirendre tűzésével.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. beszámolóját elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal (1 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

113/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. 2007. évi beszámolója

Határozat

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint tulajdonos, a Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. ügyvezetőjének 2007. évről szóló beszámolóját elfogadja.

2./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint tulajdonos, a Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. 2007. évről szóló mérlegbeszámolóját, a kiegészítő melléklettel és a könyvvizsgálói jelentéssel együtt elfogadja. A 2.938 eFt adózott eredményt a Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. eredménytartalékába helyezi, belőle osztalékot nem fizet.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft.
2./ Váriné Kádár Margit könyvvizsgáló
3./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki egyetért Horváth István képviselő javaslatával, miszerint vizsgálják meg a Beruházó Kft. és a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportja közötti jogkör-, feladatkör- és felelősség megosztás és elhatárolás az önkormányzati ingatlanok ügyében, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 20 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

114/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: A Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. és a Polgármesteri Hivatal közötti feladatmegosztás

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendeli a Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft., valamint a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportja közötti jogkör-, feladatkör- és felelősség megosztás és elhatárolás megvizsgálását az önkormányzati ingatlanok ügyében.

Felelős: dr. Sztantics Csaba jegyző

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft.
2./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője
3./ Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodája

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki támogatja a Kft. alapító okiratának módosítását, szavazzon.

A Képviselő-testület az alapító okirat módosítását 21 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta (1 fő nem szavazott) és meghozta az alábbi határozatot:

115/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: A Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. alapító okiratának módosítása


Határozat

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. alapító okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 4./ pontja szerinti "A társaság tevékenységi köre(i)" címszó alatti eddigi felsorolást törli, és annak helyébe az alábbi felsorolás lép:

4./ A társaság tevékenységi köre(i):
- 4110'08 Épületépítési projekt szervezése
főtevékenység
- 6810'08 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
- 6820'08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
- 6832'08 Ingatlankezelés
- 7490'08 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
- 7721'08 Szabadidős, sporteszköz kölcsönzés

2./ A Képviselő-testület felkéri az ügyvezetőt, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy azon tevékenységi körök esetében, amelyek a cégbíróság által a TEÁOR'03 és a TEÁOR'08 közötti fordítókulcsot tartalmazó KSH közlemény alapján automatikusan nem voltak átfordíthatóak TEÁOR'08 szakágazati besorolássá, a fentiek szerinti módosítás 2008. július 1. napjáig megtörténjen, illetve a tevékenységi köröket érintő változások bejegyzésre kerüljenek a cégjegyzékbe.

3./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert és az Ügyvezetőt az alapító okirat módosítás aláírására.

Felelős: Szirbik Imre polgármester
Döbrőssy Iván, a Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft. ügyvezetője

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft, Döbrössy Iván ügyvezető
2./ Szentes Város Polgármestere

Szentes Városi Szolgáltató Kft. 2007. évi beszámolója (4/7)
A Szentes Városi Szolgáltató Kft. alapító okiratának módosítása (4/7/1)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Horváth István:
A Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén felmerült, hogy 2007. évben veszteséges volt a nyomdaipari tevékenység. Véleménye szerint ezt a tevékenységet 2008-ban nyereségessé kell tenni, vagy meg kell szüntetni.
Nem azonos a bérköltség adat az eredménykimutatásban és a kiegészítő mellékletben. Mi a különbség oka?

Móróné Tulipán Edit:
Ismertette a beszámoló 3. oldala 3. bekezdését. Felhívta a lakóközösségek figyelmét, nézzenek ennek utána, mert pénzmegtakarítás érhető el.

Móra József:
Ismertette a 3. oldal 6. bekezdését. Sajnos a lakótársak életét keserítik meg ezzel.

Döbrőssy Iván:
A mérleg a teljes bérköltséget, a kiegészítő melléklet a dolgozók részére kifizetett bruttó összeget tartalmazza.

Kozák János:
A Pénzügyi Bizottság eltért az elmúlt évek gyakorlatától, mert nem vont el megtermelt nyereséget és osztalékot. Felhívta a szervezetek vezetőinek figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek oda a gazdálkodásra, az eredménytartalékba helyezett pénzösszeggel jól "sáfárkodjanak" és azt beruházásokra fordítsák, a bérgazdálkodásnál pedig tanúsítsanak önmérsékletet.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a Szentes Városi Szolgáltató Kft. beszámolóját a kiegészítő jelentésekkel együtt elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

116/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentes Városi Szolgáltató Kft. 2007. évi beszámolója

Határozat

1./ Szentes Város Önkormányzata, mint tulajdonos, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének 2007. évről szóló beszámolóját megtárgyalta és elfogadja.

2./ Szentes Város Önkormányzata, mint tulajdonos, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. 2007. évről szóló mérlegbeszámolóját, a kiegészítő melléklettel és a könyvvizsgálói jelentéssel együtt elfogadja.
A 8.319 eFt adózott eredményt a Szentes Városi Szolgáltató Kft. eredménytartalékába helyezi a fejlesztési feladatok végrehajtására, belőle osztalékot nem fizet.

3./ Szentes Város Önkormányzata, mint tulajdonos, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottságának 2007. évről szóló beszámolóját elfogadja.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító Kft, Döbrössy Iván ügyvezető
2./ Kocsis Ferenc könyvvizsgáló
3./ Szentes Város Polgármestere
4./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki támogatja az alapító okirat módosítását, szavazzon.

A Képviselő-testület az alapító okirat módosítását 22 igen szavazattal elfogadta (1 fő nem szavazott) és meghozta az alábbi határozatot:

117/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: A Szentes Városi Szolgáltató Kft. alapító okiratának módosítása

Határozat

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentes Városi Szolgáltató Kft. alapító okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 7./ pontja szerinti "A társaság által ellátott tevékenységi körök" címszó alatti eddigi felsorolást törli, és annak helyébe az alábbi felsorolás lép:

7./ A társaság által ellátott tevékenységi körök:
- 3530'08 Gőzellátás, légkondicionálás (főtevékenység)
- 3600'08 Víztermelés, -kezelés, -ellátás
- 1812'08 Nyomás (kivéve: napilag)
- 1813'08 Nyomdai előkészítő tevékenység
- 1814'08 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás
- 4322'08 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés
- 4329'08 Egyéb épületgépészeti szerelés
- 6820'08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
- 6832'08 Ingatlankezelés
- 6920'08 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység
- 7731'08 Mezőgazdasági gép kölcsönzése
- 8110'08 Építményüzemeltetés
- 8122'08 Egyéb épület-, ipari takarítás

2./ A Képviselő-testület felkéri az ügyvezetőt, tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy azon tevékenységi körök esetén, amelyekben a cégbíróság által a TEÁOR'03 és a TEÁOR'08 közötti fordítókulcsot tartalmazó KSH közlemény alapján automatikusan nem voltak átfordíthatóak TEÁOR'08 szakágazati besorolássá, a fentiek szerinti módosítás 2008. július 1. napjáig megtörténjen, illetve a tevékenységi köröket érintő változások bejegyzésre kerüljenek a cégjegyzékbe.

3./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert és az Ügyvezetőt az alapító okirat módosítás aláírására.

Felelős: Szirbik Imre polgármester
Döbrőssy Iván, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. ügyvezetője

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Városi Szolgáltató Kft. Döbrössy Iván ügyvezető
2./ Szentes Város Polgármestere

Szentes Városért Közalapítvány 2007. évi beszámolója (4/8)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási, a Pénzügyi, valamint a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Dongó László:
A beszámolóból kitűnik, hogy a Közalapítvány nehéz helyzetben van, bevételei és vagyona folyamatosan csökken. 2007. évben 180 eFt vagyonvesztést szenvedett el. A lakosság 1%-ából adódó bevétel nem éri el az 50 eFt-ot, a 2008. évi működése kilátástalanná válik. Kérte, hogy a Közalapítvány működéséhez 2008. évben 1 millió Ft-os támogatást biztosítsanak, a következő évek költségvetésének tervezésekor pedig számoljanak a támogatással.

Kozák János:
A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, de nincs információjuk arról, hogy a Közalapítvány mennyi támogatást kapott a külső szponzoroktól. A Közalapítvány miért költött többet, a rendelkezésére álló összegnél? A Pénzügyi Bizottság javasolta, hogy a Közalapítvány készítsen részletes beszámolót a tevékenységéről, mely alátámasztja a támogatást. Ennek ismeretében döntsenek a támogatásról.

Móra József:
A Közalapítvány a köz érdekében működik, nem pályázhat, csak pályáztathat. Pályázatot írt ki a rendelkezésére álló forrásokra, mellyel két városi kiadványt támogatott. Olyan célokat támogat, melyet a város a költségvetés forrásából nem tud támogatni. Az alapítótőke bankszámlán áll rendelkezésre, mely a Közalapítvány vagyonát képezi. Az alapító tőkéből vettek el, ezért értek el veszteséget. Sajnos a szponzorok más célokat támogatnak, azt mondják "adónkat befizettük, onnan kérjenek". 2008-ban változás várható, mert a TESCO Globál Zrt. megkereste a Közalapítványt, hogy a környezetbarát táskák értékesítéséből származó bevétel bizonyos %-ával támogatná. Kiszámíthatóbbá válna a Közalapítvány működése, ha számára az önkormányzat költségvetésében fedezetet biztosítana. Az alapítóknak nem az volt a szándékuk, hogy a Közalapítvány ellehetetlenedjen. Kérte a beszámoló elfogadását, a támogatás kérdésére később térjenek vissza.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság a beszámolót megtárgyalta és elfogadásra ajánlotta. Egyetértett Dongó László képviselő javaslatával, mert a Közalapítvány bevétele csak az 1%-os felajánlásokból és magánadományokból származik. A rendelkezésre álló összegből kevés pályázatot tud támogatni, feladatát minimális mértékben tudja ellátni. Javasolta, hogy amennyiben a Közalapítványt működtetni kívánják, támogassák egy meghatározott alapösszeggel.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a 2007. évről szóló beszámolót elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal elfogadta (1 fő nem szavazott) és meghozta az alábbi határozatot:

118/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentes Városért Közalapítvány 2007. évi beszámolója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentes Városért Közalapítvány 2007. évi tevékenységéről szóló jelentést és a pénzügyi beszámolót elfogadja.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Városért Közalapítvány Kuratóriuma
2./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki egyetért a Pénzügyi Bizottság javaslatával, miszerint tekintsék át a Közalapítvány helyzetét és annak függvényében döntsenek a támogatásáról, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 20 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

119/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentes Városért Közalapítvány tevékenysége

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a Szentes Városért Közalapítvány Elnökét, készítsen részletes beszámolót az eddigi tevékenységéről.

A Képviselő-testület az anyag áttanulmányozását követően dönt, nyújt-e anyagi támogatást a további működéshez.

Felelős: Szentes Városért Közalapítvány Elnöke

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Városért Közalapítvány
2./ Szentes Város Polgármestere

Szentes Város Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány 2007. évi beszámolója

Szirbik Imre:
Köszöntötte dr. Kicska Zoltánt, a kuratórium elnökét.
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.
Kérte a képviselőket, aki a jelentést támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal elfogadta (1 fő nem szavazott) és meghozta az alábbi határozatot:

120/2008. (V.23.) Kt.
Tárgy: Szentes Város Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány 2007. évi beszámolója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint alapító, a Szentes Város Közműfejlesztéseinek támogatásáért Közalapítvány 2007. évről szóló Közhasznú egyszerűsített éves beszámolóját (mérlegét), a kiegészítő melléklettel, a közhasznúsági jelentéssel, a könyvvizsgálói jelentéssel és a Felügyelő Bizottság jelentésével együtt 22.560 eFt mérlegfőösszeggel, 19.650 eFt eredménnyel tudomásul veszi.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány
2./ Szentes Város Polgármestere

Kiment a teremből: dr. Bácskainé Fazekas Márta képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő