XLIII. évfolyam 5. szám

2011. február 11.

A város legnagyobb adófizetője

Új munkalehetőségek a Hungerit Zrt.-nél

Az új zsigerező vonal. Mire e sorokat olvassák, már üzembe is állították az automata gépsortVolt két rossz évünk – fogalmazott Magyar József, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója beszélgetésünk során, majd még hozzátette: azután jött egy olyan év, amelyet pozitív eredménnyel zártunk. A 2010-es esztendőről van szó.

Mit jelent mindez? – gondolkodott el a szakember. – A tények azt mutatják, hogy abból a két nagyon rossz évből, abból a válságból és az általam nevenincs egyesületnek nevezett állatvédő egyesülettől szabadulva valamelyest sikerült a veszteségeken túljutni – mondta.

2011. február 11.

Bálint András estje

Ami a Márai naplóiból kimaradt. Válogatás Márai Sándor 1945 és 1949 közötti naplójegyzeteiből és válogatás a magyar költészet legszebb verseiből.

Bálint András előadóestje február 16-án, szerdán 19 órakor kezdődik a megyeháza dísztermében. Emlékezik Kosztolányiról és elhangzik a Hajnali részegség, ahogy Babitsot látja, az Esti kérdés, véleménye Radnótiról és elhangzik a Nem tudhatom, felidézi nagy példaképét, Arany Jánost. Jegyek az előadás napján, a helyszínen, illetve elővételben a Művelődési és Ifjúsági Házban és a Babilon könyvesházban kapható.

2011. február 11.

Búcsúzás Szentes első polgármesterétől

Csendben elment dr. Rébeli Szabó József, Szentes rendszerváltás utáni első polgármestere.

Tősgyökeres szentesi volt. Itt járt iskolába, itt érettségizett, s az egyetem után is ide jött haza dolgozni.

A ligeti uszoda volt a második otthona, ahol úszóként, vízilabdázóként, majd pedig eredményes edzőként ért el sikereket. Munkája nyomán jutott fel a legmagasabb osztályba a szentesi vízilabda, és teremtődtek meg a vízilabda utánpótlás-nevelés alapjai, az Ő csapatán alapult a Magyar Kupa győztes gárdája is.

2011. február 11.

Karnevál – tizedik alkalommal

Óvodások előlegezték meg a farsangi hangulatotFebruár 25–26-án rendezi a város a kerek születésnapját ünneplő télbúcsúztató karnevált. A régió egyik leglátogatottabb rendezvényévé lett kétnapos farsangolás pénteken délután kezdődik. A február 9-i sajtótájékoztatón elhangzott: a hagyományoknak megfelelően a szlovén busók "riogatnak" majd a város utcáin, az édesszájúak fánkot kóstolhatnak a sportcsarnok előtt. A szombat délelőtt a gyermekekről szól: fél 10-től óvodások és általános iskolások maszkabálja lesz a sportcsarnokban Pom-Pom koncerttel színesítve. Nevezni február 21-ig lehet a Művelődési és Ifjúsági Házban. Lehetőség van a nevezési jog átadására, de egy iskolából legfeljebb négy osztály nevezhet 5-5 perces műsorral. A délutáni jelmezes felvonulás (16 órától) a Kossuth utcán halad keresztül, a város apraja-nagyja a művelődési ház melletti Ifjúsági Parkban temetheti a telet a busók táncával és tűzgyújtással. A sportcsarnokban az esti buli (20 órai kezdettel) sztárvendége Takács Nicolas lesz.

A két nap – a már jól bevált elemeken túl – újdonságokkal is szolgál a szórakozni vágyók számára. A sportcsarnok mellett egy 100 m2-es partysátor várja a vendégeket, ahol 22 óráig zenekarok lépnek fel. Szintén újdonság, hogy a szombat esti diákcsillag rendezvény (18 óra) legjobbjaira idén nem elektronikus úton, hanem a helyszínen, szavazólapok segítségével lehet voksolni.

A szervezők kérik a lakosságot, hogy – tekintettel arra, hogy a sportcsarnok előtt idén is szabadtéri rendezvények lesznek – lehetőség szerint pénteken már kora reggel hagyják el a parkolókat gépjárműveikkel.

K. E.

2011. február 11.

Hagyományőrző kötények

A tavaly a 30 éves fennállását ünnepelő Szentesi Díszítőművész Kör tagjai szeretik a szépet, saját készítésű kötényeket tártak a szemlélődők elé a városi könyvtárban.

Szeretik a szép számokat is, hiszen minden kiállításukon aktívan képviseltetik magukat az asszonyok. Így volt ez a mostani bemutatkozáson is, ahol 35 alkotó 116 műve került az érdeklődők elé. A szépérzék mellett szeretik a sütést, főzést is. A kiállítás megnyitója és bevezetője is e konyhai tevékenységekről, s az onnan kikerülő finom falatokról szólt. A Tilinkó népdalkör hegedűkísérettel énekelte a csokorba gyűjtött dalokat az evés-ivásról.

2011. február 11.

Örkényi Strasszer István

Száz éve született

A tragikus sorsú szobrászművész 1911. február 6-án született Szentesen, mindössze 33 évet élt.

Apja, Strasszer Sándor városi adóügyi tanácsnok hét gyermeke közül ötödikként érkezik a közelmúltban lebontott József Attila utcai házba.

Már gyermekkorában formálja az agyagot, érdekli a zene és a költészet. A gimnázium tanulójaként egy Golem szobrot mintáz. Krisztiáni István, a Horváth Mihály Gimnázium "szabadkézi rajz és rajzoló mértan" tanára további alkotásokra ösztönzi. Strasszer István a nyolc osztályos gimnázium alsó négy osztályát végzi el, majd kereskedőnek tanul.

2011. február 11.

A véradók kapták

Az "Együtt a Véradókért Alapítvány Szentesen" számlájára 2010-ben 245.334 forint érkezett a személyi jövedelemadó egy százalékából. Az adózók által felajánlott öszszegből a sokszoros véradókat ismerték el. Az alapítvány a 18457445-1-06 adószámra továbbra is várja a felajánlható egy százalékot.

2011. február 11.

Informatika verseny

A Kozma László Számítástechnikai Verseny területi fordulóját a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskolában január 19-én rendezték meg, melyre 88 tanuló jelentkezett Szentes és vonzáskörzete felső tagozatosai közül. A tanulóknak egyénileg kellett a gyakorlati kompetenciájukat bizonyítani. Minden feladat "Az erdők nemzetközi éve 2011" téma köré szerveződött.

Eredmények, 5. osztály: 2. Dallos Sz. Dániel, 3. Hortobágyi Ábel (mindkét versenyző Koszta, fk. Lucza László). 6. osztály: 1. Szegi Bogát, 2. Pólya Zsolt és Szikszai Imre (mindhárman Koszta, fk.: Lucza László). 7. osztály: 2. Skorka Bence (Kiss Bálint, fk.: Niethammer Zoltán). 8. osztály: 1. Maszlag Annamária, 3. Koncz Péter (mindketten Koszta, fk.: Lucza László).

A regionális versenyre – többek között – a Klauzál iskolából Csizmadia János és Móricz Zsanett dolgozatait küldték tovább.

A versenyt támogatta: Szentes Város Önkormányzata, Metalcom Csoport, ITV Számítástechnika, Comprint Plusz Számítástechnika, Hansa '98 Kft., Team Számítástechnika, Szentesi Mozaik, ISZE (Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete), Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Koszta József Általános Iskola.

2011. február 11.

Cseuz Béla utca

Szentes utcáinak, tereinek névadói (30.)

Egy folytatódó sorozat elé

Egy helyi magazin 2009 júniusában indított egy hasznos sorozatot Szentes utcáinak, tereinek névadói címen. A lap profilváltozása miatt a sorozat a 29. rész után, 2010 októberében sajnálatos módon megszakadt. Azóta többen érdeklődtek, hogy nem lehetne-e folytatni az utcanévadókról szóló ismeretterjesztő közleményeket. A Szentesi Élet szerkesztősége úgy határozott, hogy felvállalja a népszerű sorozat további közlését. Amint a korábbi részekből megtudhattuk, városunk utcáinak közel 70 százaléka (160 utca) személyekről kapta a nevét. Eddig 29 utcanévadó életútját és portréját ismerhettük meg, Áchim L. Andrástól Csallány Gáborig. A továbbiakban is a névadók betűrendjében haladunk, és az életrajzi adalékok mellet ismertetjük az érintett utca vagy tér korábbi elnevezéseit is. Bízunk benne, hogy a szócikkekkel sikerül kielégítenünk a szűkebb lakóhely iránti érdeklődők kíváncsiságát.

(L. L.)

2011. február 11.

Az apró tüskék is szúrnak

Kijelölt útszakaszon ki nem találkozott már olyan forgalmi táblával, hogy a megengedett sebesség óránként 40 kilométer! Ez a legősibb és legolcsóbb magyar útjavítási módszer, mert sokkal könnyebb a tiltó figyelmeztetést – ráadásul hosszabb időre is – kitenni az útra, mint a kátyúkat és az aszfalt dudorait eltüntetni. Inkább legyen a jármű vezetője a közlekedési út meghitt vendége és nyeljen csak több benzint a motor, hiszen mindez semmiség az élet komoly problémáihoz képest.

2011. február 11.

Ovisok alapítványa

A Zsivaly Alapítvány (Apponyi téri, Klauzál utcia, Bocskai utcai és Vásárhelyi úti óvoda) köszönetet mond azoknak az adományozóknak, akik támogatták az alapítványt és adójuk egy százalékát az alapítvány javára ajánlották fel. A 2010-es évre 442.379 forint gyűlt össze, amit az alapítvány céljainak megfelelően az óvodás gyermekek segítésére, a szükséges eszközök, új játékok beszerzésére és az óvodai környezet gazdagabbá, színesebbé tételének megvalósítására használták fel. Adományaikat továbbra is az 57200031-10031339 számlaszámra fogadják, az adó egy százalékát a 18467372-1-06 számra fizethetik be.

2011. február 11.

A város értékei

Tanácskozás a gazdaságról

ECO Szentes – "Gazdaság minden mozdulatban" címmel tanácskozást rendeznek a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében. A február 15-én délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvény célja – mint előzetesen elhangzott – a Szentessel kapcsolatban álló közigazgatási és vállalkozás-szervező intézmények vezetőivel, továbbá a városban tevékenykedő vállalkozások képviselőivel való találkozás, tájékoztatásuk, az együttműködés erősítése. A tanácskozás keretében ismertetik a 2011. évre szóló gazdasági lehetőségeket, bemutatják a város értékeit, a befektetők számára rendelkezésre álló előnyeit, azt a jövőképet, amelyet a település közösen szeretne megvalósítani.

A konferenciára kis- és nagyvállalkozókat hívtak meg, ám másokat is szívesen látnak a szervezők. Több előadás hangzik el, így a gazdaságfejlesztésről, a kisvárosok lehetőségeiről, erősségeiről Sarkadi Sz. Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője beszél. A gazdasági környezetről, vállalkozásfejlesztési intézkedésekről és külgazdasági kapcsolatrendszerünkről a Nemzetgazdasági Minisztérium beruházási főosztályvezetője tart előadást. A város gazdasági mutatóiról és befektetés-ösztönző tevékenységéről Szirbik Imre polgármester tájékoztatja az érdeklődőket. Az új Széchenyi Terv térségünket érintő lehetőségeiről Tóth Róbert, a DARFÜ tervezési projektvezetője beszél majd. Bizonyára nagy érdeklődésre tart számot az épülő Petőfi Szálloda révén Zsohár Árpádnak, a Pendola Kft. ügyvezető igazgatójának előadása, amely az idegenforgalom kérdéseit érinti. Bankok és pénzügyi szolgáltatások Szentes térségében – a téma előadójának Kiss Jánost, a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet elnökét kérték fel.

A tanácskozáson előreláthatóan hozzászól majd az adott témához Farkas Sándor országgyűlési képviselő is. Természetesen mások is elmondhatják véleményüket a meghívottak közül. A hiánypótló, egyben hagyományteremtő rendezvényen – mint hallottuk – a szervezők el szeretnének indítani egy olyan együttes gondolkodást, ami előreviszi a várost. A cél az, hogy a meghívottak, érdeklődők láthassanak egy olyan jövőképet, amit a település négyéves programjában lényegében felvázolt.

2011. február 11.

Így ritkít egy szolgáltató

A gallyazást végző cég "munkája" a Sima Ferenc utca egyik lakóháza előttHetek óta fákat gallyaznak az EDF DÉMÁSZ Zrt. megbízásából dolgozó "szakemberek" Szentesen. Az ágak megnyesegetésére azért van szükség, hogy az ún. biztonsági védőtávolság a növény és a vezeték között az előírásoknak megfelelő legyen. Ez mindannyiunk érdeke, ehhez kétség sem férhet. Hanem a látvány, a mód, ahogy ezeket a fákat megmetszik, nos ez verte ki sokaknál a képzeletbeli biztosítékot. Akadt olyan olvasónk, akinek a házuk elé telepített Új Élet fájukat tették tönkre a "mesterek", máshol csak egy fél korona maradt meg a fa tetején, de akadt olyan növény, amit teljesen lekopaszítottak. Városunk főkertészét kérdeztük a jelenleg is tartó gallyazás szakszerűségéről.

2011. február 11.

Kisebbségben sem kisebbek a problémák

Fehér MónikaA tavaly őszi önkormányzati választások nyomán Szentesen is megváltozott a Cigány Kisebbségi Önkormányzat személyi összetétele. Képviselők lettek: Fehér Mónika, Lakatos Mária, Mihály Borbála, Lakatos Attila. Az illetékes testület elnöknek választotta Fehér Mónikát, akivel szót váltottunk a napokban az aktuális feladatokról, tervekről és természetesen a jelenlegi helyzetről.

– Nem mondhatóak könnyűnek a mostani lehetőségek, másképpen fogalmazva: a kisebbségi önkormányzatnál sem kisebbek a problémák. Például nem tudjuk mennyi lesz a normatív támogatás a működéshez és még nem állt össze az idei költségvetésünk sem. Mindenesetre pályázatot nyújtottunk be az idei kulturális rendezvényünkre, amelyik megyei jellegű lenne és nem az első a maga nemében. Szintén pályázat útján várunk segítséget az önkormányzatunk munkájához szükséges infrastrukturális fejlesztéshez is.

2011. február 11.

A belgyógyászat anyja

Bugyi István Emlékérem dr. Szigethy Zsuzsannának

Életműdíjasként adományozott a Dr. Bugyi István Kórház Tudományos Bizottsága Bugyi István Emlékérmet dr. Szigethy Zsuzsanna főorvosnak, aki – ifj. dr. Kispál Mihály főorvos szavait idézve, az élet sajnos úgy hozta – egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen a díjátadón. A belgyógyász főorvos levelében azonban örömét és köszönetét fejezte ki az elismerés miatt, s bizalmát, hogy lesz lehetősége személyesen is megköszönni a kitüntetést.

A belgyógyászat anyja – ahogyan sokak nevezik orvos és szakdolgozói berkeken belül – 1970. szeptember 5-től dolgozott az intézmény belgyógyászati osztályán. Orvosi tevékenysége kezdete óta aktívan részt vett az ápolók és orvostanhallgatók oktatásában. Munkahelyén a betegek és munkatársai nagyon szerették, az ápolók ragaszkodtak hozzá.

2011. február 11.

Szervezetek pályázhatnak

Az NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma pályázatot hirdet civil szervezetek működésének támogatására. A támogatása június 1. és szeptember 30. közé eső időszakban felmerülő működési költségekhez és ugyanebben az időszakban a működéséhez kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzéséhez nyújtott vissza nem térítendő támogatás. Az arra érdemes pályázatok között közel 287 millió forintot osztanak szét. A NCA Tanács döntése alapján egy szervezet maximum 9 millió forint támogatást kaphat az adott naptári évben kiírt pályázatok forrásaiból, ebből legfeljebb 3 millió forint lehet működési támogatás.

Pályázhatnak társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 2009. december 31-ig jogerősen nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják. A dél-alföldi régióban van a székhelyük, valamint az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) regisztráltak. Nem lehet kedvezményezett olyan szervezet, amelyek tagjai illetve célcsoportja, tevékenységének kedvezményezettjei 50 százalékot meghaladó mértékben profitorientáltak. Beadási határidő: március 3., 24.00 óra.

A Pályázati Útmutató letölthető a www.wekerle.gov.hu oldalról.

2011. február 11.

Időseken segítenek a jelzőtelefonok

2010 augusztusában hirdette meg a Belügyminisztérium azt a közbiztonsági pályázatot, amelyre a Szentesi Rendőrkapitányság a csongrádival karöltve, közös pályázatot nyújtott be. A tíz nyertes között ott volt a két város munkája is, ami azt jelentette, hogy a kapitányságok dolgozói 5,9 millió forintot fordíthattak a két település és térségük közbiztonságának fokozására.

Dr. Orosz Katalin rendőr őrnagytól, a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési előadójától megtudtuk, hogy az összeg egy részéből 50 darab egyszerűsített telefont tudtak vásárolni, melyeket a külterületeken élő idős emberekhez juttattak el. A készülékek segítségével ezek a lakosok bármilyen probléma esetén azonnal fel tudják venni a kapcsolatot a rendőrséggel, a gondozási központtal és a tanyagondnoki szolgálattal. A készülékek használata egyszerű, az idősek elfogadták és élnek a segítségkérés e formájával. A pályázat lehetőséget teremtett arra, hogy 10 ezer szórólap és 50 darab nagyobb méretű plakát is elkészülhessen. Ezeken alapvetően bűnmegelőzéssel kapcsolatos tanácsokkal látják el a lakosságot, de segítséget nyújtanak arra az esetre is, ha valaki bűncselekmény áldozatává válna. A pályázati pénzből a rendőrkapitányság laptopot, projektort és ún. "ittas szemüveget" vásárolt, amelyek segítségével dr. Orosz Katalin 49 prevenciós előadást tartott osztályfőnöki órákon általános és középiskolákban, bűnmegelőzési célzattal. Nem csak az oktatási intézményeket, hanem Szentes illetékességi területéhez tartozó vadásztársaságokat, horgászegyesületeket és polgárőr egyesületet is együttműködő partnerként vonták be a közös munkába, városunk és térségének ellenőrzésébe.

H. V.

2011. február 11.

A gazdák felelőssége elvezetni a vizet a földekről

Ugrai BálintHasonlattal élve, eddig nem kis részben a fagy és a jég "markolta össze" a belvizeket a határban. Ám a jó idő, a meleg napok beálltával nagyon komoly fordulat következhet a belvizekkel kapcsolatban. Mi a véleménye erről a szakembernek, Ugrai Bálintnak a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat igazgatójának?

– Rendkívül csapadékosra "sikeredett" az elmúlt esztendő, a korábbi átlagokhoz képest két és félszeres volt a lehullott eső mennyisége. Tehát szó szerint elázott a talaj és most tavasszal az olvadás idején bizony nem kis mértékű belvizekre lehet számítani.

2011. február 11.

Bábjáték

Az ezeregy éjszaka csodái című bábjátékot mutatja be a MASZK Bábszínpad. Három testvér Kelet legszebb virágait neveli kertjében. Szeretnék munkájuk eredményét a Kalifa elé vinni, de a sivatagban a pompás virágok elhervadnak. A két fiútestvér a próbákon nem jutna keresztül, ha húguk egy katona és egy bölcs tanítómester segítségével meg nem szerezné az élet vizét. A darab különlegességét a keleti mesék jellegzetes motívumai: dzsinnek, repülő szőnyeg, a speciális látványvilág, mint például arany vízesés, türkizkék sziklák, zenélő fa és beszélő madár adják. A február 22-én, kedden 9, 10.30 és 14 órakor kezdődő előadást a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tekinthetik meg a gyerekek. Jegyek a helyszínen kaphatók.

2011. február 11.

Kötet Bese Lászlóról

A kerámia szentesi hagyományai című kiállítás megnyitóján Varróné Szabó Ildikó, a művelődési központ igazgatója, Mód László néprajzkutató, a Bese László – Egy szentesi fazekasmester életútja című kötet szerzője és Kádár BarbaraA szentesi feketekerámia mestere, Bese László (1926-2010) életéről és munkásságáról első alkalommal jelent meg önálló kötet. Mód László néprajzkutató munkája a Szentesi Múzeum Füzetei sorozat ötödik kiadványaként látott napvilágot.

A Bese László - Egy szentesi fazekasmester életútja című kötet bemutatására a Koszta József Múzeumban a Magyar Kultúra Napját találták legalkalmasabbnak, tekintve, hogy Bese László a Magyar Kultúra Lovagja cím büszke tulajdonosa is volt.

2011. február 11.

Málta és Görögország fényképeken

A Graffiti Klubban az elmúlt héten szombaton délután mutatkozott be első kiállításán a helybeli Nógrádi Fanni. A 20 éves tehetség jelenleg Debrecenben tanul bölcsészet-filozófia szakon, a fotózással szabadidejében foglalkozik.

Első professzionális fényképezőgépét 18. születésnapjára kapta, azóta töretlenül kattogtatja a masinát. Kezdetben szinte mindent megörökített, mára azonban jobban megválogatja a képek témáit.

Fanni elmondta, hogy nagyon szeretne a diploma megszerzése után komolyabban foglalkozni ezzel a tevékenységgel, de az anyagiak nagyban befolyásolják a továbblépésben. Tervezi, hogy először party-fotósként dolgozik majd, s az így összegyűjtött pénzből fejleszti tovább a gépét.

A mostani kiállítás képeit Máltán és Görögországban készítette. Utóbbi helyhez erős szálak kötik: nővére és annak családja ott él.

A kiállításon látható fotók között tájképek, pillanatfelvételek, portfoliók egyaránt megtekinthetők, melyeket az alkotó saját ízlése szerint válogatott össze. Nógrádi Fanni fotói megtekinthetők február 12–13-án – új helyszínen – a József Attila utcában található 70-es presszóban.

(fa)

2011. február 11.

Filmklub: 8 és 1/2

A városi könyvtárban működő filmklub műsorán a 8 és 1 című fekete-fehér olasz filmdráma szerepel február 15-én, kedden 18 órakor. Guido, a filmrendező visszavonul egy magánklinikára, szeretne elbújni a világ elől, ám minden kísérlete kudarcba fullad. Nemcsak felesége és szeretője üldözi folyvást, hanem az a rengeteg ember is, aki tőle vár újabb munkát, egy következő, lehetőleg ismét nagy sikerű filmhez. A zseniális ötlet várat magára, helyette álmok, gyerekkori szorongások gyötrik. Képzeletében elvonulnak mind a nők, akik valamilyen szerepet játszottak az életében.

2011. február 11.

Aktfotó biennálé

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szervezésében június 5-től június 25-ig rendezik meg a 16. Szentesi Aktfotó Biennálét. A pályázaton részt vehet minden fotós 2007 után készült és Szentesen az Aktfotó Kiállításon még nem szerepelt képekkel. A kiállítás célja állandó fórumot biztosítani a fotográfusok színvonalas, művészi aktfelvételeinek. A zsűri tagjai lesznek Baricz Katalin, Jung Zseni, Vékás Magdolna fotóművészek. A pályázatok beérkezési határideje április 30.

További információ: www.szentesifotokor.hu.

2011. február 11.

Mester és tanítványa

A kerámia szentesi hagyományai címmel nyílt kiállítás a művelődési központhoz tartozó Tokácsli Galériában. A 2010-ben elhunyt Bese László fazekasmester és formavilágának egyik lelkes követője, Kádár Barbara, vagyis mester és tanítványa alkotásai együtt láthatók a tárlaton, melyet Mód László néprajzkutató ajánlott a megjelentek figyelmébe.

A Népművészet Mestere címmel kitüntetett Bese László alapvetően a feketekerámiáról ismert, viszont a Népművészet Ifjú Mestere, Kádár Barbara jóvoltából mázas és mázatlan edényeket is felvonultat a kiállítás. Ahogyan Laci bácsi útmutatása alapján átöröklődött a hagyomány, az szinte végigkövethető a munkálatokat folyamatosan fotózó

Vecseri Ferenc képsorozatán, mely a falakon keretet ad a kiállításnak. A mintegy 40 darab kiállított kerámia is ezt a mester-tanítványa kapcsolatot hivatott bemutatni. Az égetett remekek alatt érdemes szemügyre venni a művelődési központ díszítőművész körének terítőit is, melyek jótékonyan egészítik ki a látványt. A tárlat február 26-ig látogatható a galériában.

D. J.

2011. február 11.

Táncbajnokság

A standard és a latin Magyar Bajnokságot rendezték meg az elmúlt hétvégén Budapesten. A Szilver TSE eredményei: 1. László Csaba –Mikes Anna, 2. Szepesi József –Farkas Bettina, 4. Budai Attila –Barna Lilla, 6. Nagy Gergő –Páli Viktória.

Ifjúsági Latin Magyar Bajnokság: 1. Hegyes Bertalan János–Kis Violetta, 7. Kis Vencel–Bori Ildikó.

Junior Latin Magyar Bajnokság: 5. Rónyai Zoltán – Farkas Boglárka.

Felnőtt Latin Magyar Bajnokság: 2. Stefano Vidoni–Tóth Orsolya, 3. László Csaba–Mikes Anna.

Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság: 1. Hegyes Bertalan János – Kis Violetta, 2. Jéri Tamás – Szepesi Lilla, 3. Kis Vencel–Bori Ildikó, 5. Prozlik Ádám–Melis Bettina, 6. Györfi Norbert–Ferenczi Beáta.

Junior Standard Magyar Bajnokság: 2. Borda Ádám– Korom Eszter, 4. Horváth Kornél–Juhász Kitti, 5. Rónyai Zoltán–Farkas Boglárka, 6. Tisza Dániel–Zónai Zsanett.

2011. február 11.

A páros páratlan eredményei

Még csak novemberben múlt két éve, hogy egy párost alkotnak, ennek ellenére az ifjúsági korú Hegyes Bertalan János és Kis Violetta (képünkön az edzőjükkel) nem talál legyőzőre a magyar bajnokságokon tíztáncban, sőt standard és latin táncokban sem.

Előre kívánkoznak a legfrissebb eredmények. Két hete Mezőkövesden, korosztályuk tíztánc magyar bajnokságát, múlt hét végén pedig a budapesti Vasas-csarnokban szombaton a latin, vasárnap a standard bajnoki címeiket védték meg. Az idén töltik be a 17. életévüket a Szilver TSE táncosai, akik azzal a kiugró eredménnyel is felhívták magukra a figyelmet, hogy még ifjúsági első évesként a felnőttek tíztánc magyar bajnokságán is meg tudták szerezni a bronzérmet.

2011. február 11.

Elődöntőért játszik a Hungerit

Zantleitner KrisztinaSzombaton 18 órakor a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában a LEN Kupa elődöntője felé tehet nagy lépést a Hungerit MetalCom Szentesi VK női vízilabdacsapata. Az oda-visszavágós negyeddöntőben a Patrasz lesz az ellenfél. A görög klub, amely hazája bajnokságában a negyedik-ötödik helyen áll a táblázaton, az előző kvalifikációs csoportkörből spanyol és német ellenfeleket megelőzve, olasz vetélytársa mögött a második helyen végzett és jutott tovább a legjobb nyolc közé. Beleon Zsolttól, a Szentesi Vízilabda Klub klubigazgatójától megtudtuk, hogy a görög csapat pénteken délben foglalja el szálláshelyét Hódmezővásárhely egyik szállodájában, majd 19 órakor az uszodában tartanak edzést. Beleon Zsolt elmondta, hogy a Szentes is többször edzett az öszszecsapás helyszínén, szerencsére teljes kerettel gyakorolhatott Zantleitner Krisztina vezetőedző. A klub vezetése közben már a viszszavágóra való elutazást is szervezi olyanynyira, hogy a repülőjegyeket már le is foglalták. A Szentesi VK kérésére minden bizonnyal a visszavágót is szombaton játssza majd a két csapat. A klubigazgató ezúton is vár minden szurkolót a vásárhelyi mérkőzésre, melyre a ligeti uszodában és a helyszínen is vásárolhatók belépők.

Beleon ZsoltZantleitner Krisztina szerint lehetetlenség jóslásokba bocsátkozni a mérkőzés végeredményét illetően, de még arra vonatkozólag is, hogy hány gólos előny lehetne megnyugtató a visszavágóra. Lehetőségeikhez mérten igyekeztek kellően feltérképezni a görögöket. Hogy hogyan sikerül hasznosítani az információkat, az szombaton este kiderül.

A főpróba sajnos nem sikerült, a Hungerit a hazai pontvadászatban, szerdán Egerben szenvedett 10-9 arányú vereséget.

H. V.

2011. február 11.

IV. Antonjuk Alexandr Kosárlabda Emléktorna

Január végén rendezték meg a Horváth Mihály Gimnázium, néhai edzője "Szása" (képünkön) tanár úr tiszteletére ezt a sporttalálkozót. A megjelent 13 csapat 69 játékosa 13 mérkőzés alatt 384 kosarat ért el az 5 óra alatt.

A puszta számszaki summázat fontossága eltörpül, feledésbe merül, az érzelmi töltés lép a helyébe, hiszen a résztvevők nagy hányada szentesi gimnazista volt, vagy jelenleg is az. A megnyitó után a főként "hor-váthmihályosokból" álló csapatok boldogan vetették bele magukat a játékba a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok szabvány méretű, plexi palánkos pályáján. A szép és pergő meccsek során bravúros megoldások, önzetlen, látványos, sőt esetenként virtuóz játék nyújtott igazi sportcsemegét a lelátókon helyet foglaló családtagoknak, ismerősöknek, érdeklődőknek.

Az ország távoli részeiből is jöttek egykori HMG-s kosarasok és felelevenítették a régi élményeket. Játékszünetben csoportokban beszélgettek, felidézték az edzéseken, meccseken átélt eseményeket.

Szása "legjobb" csapatának egyik tagja Lecső Péter, két garnitúra sportmezt ajándékozott a gimnázium jelenlegi kosarasainak. Péter a kaposvári Csíky Gergely Színház színésze, kétgyermekes családapa, aki hetente kosarazik és meccseken játszik.

Öröm volt látni, érezni azt a mély tiszteletet és ragaszkodást az alma mater iránt, mely főként a korábban végzettek részéről nyilvánult meg, de ami csak idő kérdése és a fiatalabbakat is áthatja majd. Jövőre folytatjuk!

Kovács Lászlóné
tanár

2011. február 11.

Ez majdnem csoda volt

Igazán nem panaszkodhattak a szentesi futballszurkolók, akik hétfő esti szórakozásul a Szentesi Vasutas–Monor NB II-es futsalmérkőzést választották. Egy tizenöt gólt hozó mérkőzés eleve nem lehet unalmas, főleg akkor nem, ha végén szentesi győzelem születik. Igaz, nem mindennapi körülmények között szerzett három pontot a Szentes, sőt a második félidő elején még egy esetleges pontszerzés is csodaszámba ment volna.

A középmezőnyhöz tartozó monoriak villámrajtot vettek, hiszen nyolc perc alatt háromgólos előnyre tettek szert. Az addig csak helyzetekig jutó Szentes ekkor Kovács Norbert révén szépített, majd Koncz Zsolt góljával még közelebb került ellenfeléhez, de ezzel nagyon sokáig úgy tűnt, el is fogyott az erő a csapatból. A Monor a félidőben 5-3-ra, majd fordulás után 7-3-ra vezetett, minden fontosabb kérdést lezártnak tekintve. A 27. percben aztán új meccset kezdett a Szentes. A hazai gólokon hatan osztoztak, Koncz Zsolt és Kovács Norbert 2-2, Szabó Dániel, Tóth Zoltán, Szabó Árpád és Jernei Csaba egy-egy találatig jutott.

A nem mindennapi győzelem után Né-methy László úgy nyilatkozott, hogy a szünetben határozottabb védőmunkát és a letámadások erőltetését kérte játékosaitól, mert ezzel zavarba lehetett hozni a vendégeket. A második félidő egyértelműen a szív diadala volt. Bár nem játszottak jól, de hatalmas akarattal visszajöttek a meccsbe, ekkor már náluk volt a lélektani előny, és a maguk javára tudták fordítani a meccset. A miskolci siker után fontos volt, hogy itthon is pontot szerezzenek, ez sikerült, így pontszámban közelebb tudtak kerülni a középmezőnyhöz. A Szentes a tabellán továbbra is a 10. helyen áll, mérkőzést legközelebb március 7-én játszanak Jernei Csabáék, ekkor a Kartal lesz a hazai ellenfél.

H. V.

2011. február 11.

Pénteki meccs az OSC-vel

Két mérkőzést is játszik a hétvégén a Bodrogi Bau Szentesi VK férfi vízilabdacsapata. Tóth László együttese pénteken 18 órakor a ligeti uszodában fogadja az OSC gárdáját, másnap pedig Debrecenbe utaznak. A Szentes legutóbb két hete játszott bajnoki mérkőzést, akkor többen betegség miatt hagyták ki az aktuális összecsapást, mostanra viszont Horváth Tamás, Beleon és Araczki András is felépült, Szabó Zoltán viszont tüszős mandulagyulladással dőlt ágynak.

A Bodrogi Bau a nyolcadik helyről várja a hétvégi "duplát. Az OSC jelenleg a 11., a Debrecen pedig a 10. helyen áll a bajnoki tabellán.

H. V.

2011. február 11.

Sikeres évet zártak a birkózók

A közelmúltban tartotta évértékelő közgyűlését a Klauzál DSE Birkózó Szakosztálya. A rendezvényen jelen volt Szűcs Lajos alpolgármester és Takács László, a megyei diáksport szövetség és a helyi sportbizottság tagja.

A közgyűlés megállapította, hogy a szakosztály működéséhez szükséges személyi, anyagi és tárgyi feltételeket sikerült biztosítani. A miénkhez hasonló kis egyesületek országosan is a lét és a nem lét határán működnek, nekünk is voltak nehéz időszakaink.

2011. február 11.

Remekelt az utánpótlás

Balról, jobbra: Vígh Attila, Varga Albert, Vajda Imre, Vadász Béla edző, Dóczi Gergő, Prozlik Tamás, Csurgó Imre. Elöl: Török Tamás és Tóth LeventeFebruár 5-én rendezték meg a városi sportcsarnokban a 22. HSZATÁK-Junior FC teremlabdarúgó-tornát. A sporteseményre – meghívásos alapon – 8 csapat érkezett Csongrád és Békés megyéből. Két korosztályban, U11-ben (2000–2001-es korosztály), és U12-ben (1998– 99.) mérhette össze ügyességét a gárda.

Az edzők és a szülők öszszehangolt és áldozatos munkájának köszönhetően az U12-es csapat az 1. helyen végzett. A színvonalas és izgalmas mérkőzések mellett igazi sportszerű játékot láthatott a publikum. Az U11-es korosztályosok közül a 3. helyet szerezte meg a házigazda HSZATÁK Szentes. Legjobb hazai játékos Bagi Endre lett.

Prozlik István szervező elmondta: nagyon örül a szentesi csapatok sikerének, hiszen minden nap a gyermekek fejlődésén munkálkodnak. Ezt mutatja a két héttel ezelőtti sikerük is, amikor a szolnoki focitornáról az U12-es csapat az ezüstérmet és a legjobb kapus címet – Tóth Levente – hozták el.

A folyamatos edzések és kemény munka mellett a szakembereket a szülők is segítik. Támogatásra számíthat a klub az önkormányzattól is, melyre nagy szükség van, mivel egyre több tehetséges fiatalt fedeznek fel városunkban. A HSZATÁK edzői: Némethy László, Gulyás Zoltán, Jabniczki Sándor,
Vadász Béla és Halász Antal klubelnök.

Folyamatosan toborozzák a futballozni vágyókat, hiszen az egyesület 7–14 éves korig, jelenleg 80 gyerekkel foglalkoznak.

A szervező elmondta, hogy a fennmaradás nehézségeivel mindennap szembe kell nézniük, de az edzők mindent megtesznek azért, hogy ezt a gyerekek ne érzékeljék.

Fazekas A.

2011. február 11.

Pótfűtés

– Hallotta? Kovácsék válnak.
– Vajon kinek a hibájából?
– A férj az oka mindennek.
– De hiszen az egy rendes ember.
– Mégis hibázott. Valamelyik este korábban ment haza.

2011. február 11.

Kis kukta

  • Lencseleves káposztával és kolbásszal
  • Libamell velesült burgonyával
2011. február 11.

Vérüket adták a rendőrök

Az Esztergom-Kertváros-ban három évvel ezelőtt szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére 2010. óta február 11-e a rendőrség véradó-napja. Ebből az alkalomból Szentesen is másodjára szerveztek véradást. A kórház Véradó Állomásán február 10-én, csütörtökön 14 órától várták az egyenruhásokat, hogy eleget tegyenek "A bátorság első vonala! Adjon vért! Váljon a mindennapok hősévé!" jelmondatoknak.

A Szentesi Rendőrkapitányságról ebben az évben is nagy számban jelentek meg. A mintegy tucatnyi helybeli rendőr egyike, Kun József (képünkön) huszonharmadik alkalommal tartotta oda karját, hogy ezzel a gesztussal megmenthessen három életet. Úgy véli, ezzel egyrészt lehetőségük nyílik adózni az elhunyt kollégájuk emlékének, másrészt segítséget nyújthatnak másoknak. Tizenöt éve jár rendszeresen véradásokra, ezt tette már akkor is, amikor még nem a rendőrségnél szolgált. Mint mondta, szívesen tesz eleget ennek a "kötelességének" és úgy tapasztalta, a kapitányságon minden évben sikerül egy-egy újdonsült véradót magukkal hozni.

K. E.

2011. február 11.

Körömlakkot loptak

Lopások és gépkocsi-feltörések voltak az elmúlt hét bűnügyi "slágerei", tudtuk meg a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. Összesen négy kerékpár tűnt el egyetlen hét leforgása alatt, valamennyi a városközpontból.

Szőlőprést és szőlődarálót loptak el egy garázsból, a kár eléri az 50 ezer forintot.

Egy letámasztott kerékpár kormányáról vittek el egy táskát a tolvajok, zsákmányuk 40 ezer forint és okiratok voltak. Szintén okirat, valamint bankkártya és készpénz tűnt el egy gépkocsiból, amely egy Petőfi utcai ház udvarán parkolt.

60 liter gázolajat tulajdonított el egy fiatalember egy udvarból Nagymágocson, ám később elfogták a rendőrök.

Feltörtek egy személygépkocsit a Sima Ferenc utcában. A tettes betörte az autó ablakát, majd elvitte az utastérben tartott CD-tartót, benne lemezekkel, de a pénztárcát sem hagyta ott.

Két hétvégi házban is tolvajok jártak a hétvégén. Az egyikből fűnyírót és flexet, a másikból hegesztő-trafót vittek el a tolvajok.

Egy fiatalkorú és egy gyermekkorú elkövetőt fogtak el a rendőrök a Tesco-ban. A két lány édességet, körömlakkot és hajvasalót szeretett volna fizetés nélkül kivinni az áruházból, ám tervük kudarcot vallott.

H. V.

2011. február 11.

Szenior úszás

A nemrégiben lezajlott IV. Várfürdő Kupának Gyula adott otthont, ahol hosszú távokon versenyezhettek a szenior úszók. A dobogó legfelső fokán 22 alkalommal állhatott a Szentesi Delfin ESC színeiben versenyző úszó.

Melkuhn Dezső: 200 gyors, 200 mell, 200 pille, 800 gyors 1. 400 vegyes, 200 hát 2. Berez-vainé Virágos Éva: 200 gyors, 200 mell, 200 hát, 800 gyors 1. Debreczeni Beáta: 200 hát, 200 mell, 200 pille 1. 400 vegyes 2. Szabó Imre: 400 vegyes, 200 mell, 200 pille 1. Pólyáné Téli Éva: 200 pille, 200 mell 1. 800 gyors, 400 vegyes 2. Pengő Erzsébet: 400 vegyes, 800 gyors 1. Pászti Edit: 200 hát, 200 gyors 1. Horváth Sándor: 200 hát, 200 gyors 1. Lukátsy Kati: 200 gyors, 200 hát, 200 mell 2. Bocskay Zsófia: 200 gyors, 200 pille 2. 800 gyors 3. Kelő Sára: 200 mell, 200 hát 2. 200 gyors 3. Ferke Gáborné: 200 hát 2. 200 mell 3. Kovács László: 200 gyors, 800 gyors 4.

Pólyáné Téli Éva

2011. február 11.

Gyermekfoci

A Szabadidős Sportklub március 5-én, szombaton 9 órakor "48-as honvéd" gyermek teremlabdarúgó tornát szervez a Koszta József Általános Iskolában. A tornára 2000–2001-ben született fiú csapatok jelentkezését várják február 15-ig, szerdánként 15 és 17 óra között a klub Tóth J. u. 28/A szám alatti helyiségében. Részletes felvilágosítás kérhető Léhi Gábortól a 30/468-87-69-es számon. A nevezés díjtalan.

2011. február 11.

Susanna megszólal

Ha eljön február 19., azaz Zsuzsanna-nap, akkor a Koszta József Múzeumban megszólaltatják a Susanna nevű zenegépet.

A kedves hagyomány jövő héten szombaton is folytatódik. 15 órakor Művészeti nevelés sérült emberek körében címmel Füredi Zsuzsanna pszichológus előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Ezt követően 16 órakor id. Vidovics Ferenc órásmester bemutatja és beindítja a zenegépet.

2011. február 11.

Programok…

…a művelődési központ Társkereső klubja farsangi bált rendez a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, február 12-én, szombaton 19 órától.

…a művelődési központ díszmadártenyésztő szakköre díszmadár börzét rendez február 13-án, vasárnap 7–11 óráig a Móricz Zsigmond Művelődési Házban (Ady Endre u. 36.).

2011. február 11.

Táncház mindenkinek!

A Jövőnkért Művészeti Iskola szeretettel várja a népzenét kedvelőket február 12-én, szombaton 18 órakor a Közösségi térbe (Dózsa-ház). Az esten táncot tanít Bagi Ferenc néptáncpedagógus, a muzsikáról a szegedi Rozsdamaró Zenekar gondoskodik. Közreműködnek a Jövőnkért Művészeti Iskola diákjai. A belépés és a részvétel díjtalan.

2011. február 11.

Salsa-est

Kétórás élőzenés Salsa-estre várják az érdeklődőket február 18-án, pénteken 18 órakor. A Művelődési és Ifjúsági Házban tartandó összejövetelen a salsa, a bachata és a rumba tánc megtanulására is lehetőségük lesz a jelenlévőknek.

2011. február 11.

Apró

Derekegyházon, tetőtér beépítéses, padlófűtéses családi ház reális áron eladó! Érd: 06/20/229-1241-es telefonszámon.

2011. február 11.

Új irányelvek

A Rózsavölgyi-házban működő baba-mama klub következő találkozóját február 18-án, pénteken 10–12 óráig tartják. Az Ady Endre utcában a kismamáknak dr. Vajdovich Éva gasztroenterológus főorvos tart előadást. A délelőtti program témája: A csecsemőápolás új irányelvei.

2011. február 11.

Bartók Béla

Évfordulók nyomában: Bartók Béla. A természet Bartók zenéjében címmel tart előadást Nagy János, ny. igazgató február 17-én, csütörtökön 18 órakor a városi könyvtárban.

2011. február 11.

Családi esemény

Született: Halász Ákos és Batik Ágnesnek Tamás, Malkócs István és Bari Brigitta Máriának Maja Olívia, Szanka Dániel és Szentkirályi Diánának Dominik nevű gyermeke.

Elhunyt: Musa Antal Mihály, Nagy Lajos, Holozsai János Istvánné Gere Lídia, Balog Dezső, Krekács-Tóth Jánosné Dékány Erzsébet, Fábián-Tóth János, Rácz Jánosné Fazekas Mária.