2011. február 11.

A belgyógyászat anyja

Bugyi István Emlékérem dr. Szigethy Zsuzsannának

Életműdíjasként adományozott a Dr. Bugyi István Kórház Tudományos Bizottsága Bugyi István Emlékérmet dr. Szigethy Zsuzsanna főorvosnak, aki – ifj. dr. Kispál Mihály főorvos szavait idézve, az élet sajnos úgy hozta – egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen a díjátadón. A belgyógyász főorvos levelében azonban örömét és köszönetét fejezte ki az elismerés miatt, s bizalmát, hogy lesz lehetősége személyesen is megköszönni a kitüntetést.

A belgyógyászat anyja – ahogyan sokak nevezik orvos és szakdolgozói berkeken belül – 1970. szeptember 5-től dolgozott az intézmény belgyógyászati osztályán. Orvosi tevékenysége kezdete óta aktívan részt vett az ápolók és orvostanhallgatók oktatásában. Munkahelyén a betegek és munkatársai nagyon szerették, az ápolók ragaszkodtak hozzá.

Dr. Szigethy Zsuzsanna mindig is nagy figyelmet fordított az osztály működésére, kritikus szemmel ellenőrizte a dolgozók munkáját, de ő volt a munkatársak
lelki támasza is minden időben. Utóbbi gondolatot többször hangsúlyozta dr. Kovács Aranka főorvos is, akit egykori kollégaként kértek fel a főorvos méltatására.

– Az együtt eltöltött időszakban stabil háttérként, biztos segítségként számíthatott rá mindenki. A kiválóan felkészült belgyógyásztól sokat tanultunk, szenvedélyesen nevelte és tanította a fiatalokat. A nővérek rendszeres továbbképzésébe is bekapcsolódott. A jelenlegi, fiatalabb orvosok és az idősebbek egyaránt mellette, tőle sajátították el a gyógyításhoz szükséges ismereteket. Kiképzésük kulcsfigurája volt – mondta dr. Kovács Aranka, aki felelevenítette, hogy dr. Szigethy Zsuzsanna megalkuvást nem tűrő rendszeretete – melyet környezetétől is megkívánt – mellett munkatársai lelki rezdülését mindig pontosan érzékelte.

Szívesen emlékezett viszsza arra a történetre, amikor egy 90 éves bácsi babapiskótáért lelkesedett, Szigethy főorvosnő nem késlekedett, vitt neki egy dobozzal. Ezen felbuzdulva másik két beteg is kérést intézett hozzá. Viccesen állapították meg ekkor munkatársai: ha ez így folytatódik, szükség lesz a főorvosnő fizetésének némi korrigálására.

Az 1999-ben, 2004-ben, 2009-ben kiváló orvosi címet átvett dr. Szigethy Zsuzsanna főorvos személyében dr. Kovács Aranka, aki szerint a legjobb személy kapta meg a Bugyi István Emlékrémet, életműdíjasként idén.