XLIII. évfolyam 24. szám

2011. június 24.

Marakestől Szentesig

Kerékpáros túrával a mentőalapítványért

Vukovich Sándor és Baranyai Antal Gábor (a két szélen) a mentőalapítványnak gyűjtenek két hónapos kerékpáros útjuk soránKözel 6 ezer kilométeres táv megtételére vállalkozik két fiatal. Túrájuk figyelemfelhívás is, hiszen a Szentes Kistérség Mentőalapítvány céljaira is gyűjtenek. Az alapítvány szeretne az egyik autóra egy 600 ezer forintos értékű LSU motoros váladékszívó rendszert felszerelni, amely a gyermekek és felnőttek ellátásában is segítséget jelent. A város több pontján, a Szentesi Hitelszövetkezetnél, a Dr. Bugyi István Kórház sürgősségi betegellátó osztályán és rendelőintézetében helyezik el a kerékpártúrához kapcsolódó gyűjtőurnát. Segíteni 100 forintos érmék bedobásával lehet.

2011. június 24.

Újabb siker a Hungeritnél

Ismét magáénak tudhat a Hungerit Zrt. egy nívós csomagolási díjat, ezúttal a Pakk csomagolásdesign-verseny élelmiszer/húskészítmény kategóriájának első díját, melyet a Valdor sütőtálcás, konyhakész termékek csomagolásával érdemelt ki.

– Két új, a hazai piacon egyedülálló újdonságnak számító termékünk, a Valdor Töltött kacsa és a Valdor Töltött szárnyas trió nyerték el a kitüntető első helyezést – mondta Tóthné Kecskés Mária, a Hungerit Zrt. belkereskedelmi és marketing igazgatója.

– Fogyasztásukkal nem csak egyedi és különleges ízvilágot tapasztalhat meg a vásárló, hanem biztosíthatja magának a kényelmet és a konyhai teendők minimálisra csökkentését is, hiszen otthon a háziasszonynak nincs más dolga, mint a terméket a sütőtálcával együtt készre sütni. A szárnyas trió készítésekor formabontó módon háromféle húst, csirke-, kacsa- és pulykamellet is felhasználunk, amit egy harmonikus ízvilágú, gombás májas töltelékkel töltünk meg. Idén először nyertünk díjat a Pakk csomagolásdesign-versenyen, ami azért is különösen értékes számunkra, mert általa igazolva látjuk törekvésünket az elegáns megjelenésű csomagolásra, az igényes grafikai megjelenítésre és a kiváló minőségű nyomdai kivitelezésre. Ha ez a három dolog, valamint egy kiváló minőségű termék találkozik, azt hiszem, garantált a siker!

2011. június 24.

Bácskai Mihály

Legördült a függöny, elhalkult a dal, kialudtak a fények. Elment Miska bácsi csendben, talán a szája sarkában és a szeme fényében az utolsó pillanatban is ott volt a mindenkit bátorító mosolya. Sokan nem hittük el, hogy ez bekövetkezhet, bár tudjuk, hogy ahogyan a játék, az élet is egyszer véget ér. De mégis, vannak olyanok, akikről nem lehet elhinni, hogy ez náluk is bekövetkezhet. Aki életét a fiataloknak, a jövőnek, a szellem szabad szárnyalásának szentelte, az örökre fiatal, bárhogy is múljanak felette az évek.

2011. június 24.

Tanintézetek a Felsőpárton

Az elemi népiskolák története Szentesen (IV.)

Csató Sándor felsőpárti tanítóA XVIII. század közepén a felsőpárti lakosok sokszor panaszkodtak, mondván: "Az oskolának nagy távolsága miatt a gyenge gyermekek a tudományoknak tanulására fel nem adhatók, kivált alkalmatlan hideg időben, sáros útban, mert messzire menni tehetetlenek a kisdedek". A református egyháztanács belátta, hogy a Központi Leányiskola valóban elég távol van, ezért a Felsőpárton a leánykák részére iskolát állíttatott. 1746-ban megvette a felső Dombi kocsma (a mai Gyógyfürdő helyén állt) előtti negyedik udvart (nagyjából a mai Kiss Bálint és Arany János utcák találkozásánál). Ekkoriban érkezett Szentesre Béládi István volt szalóki prédikátor, akit a hívek "megmarasztaltak" Gaál István lelkész mellé segédlelkésznek, egyúttal megbízták őt a Felsőpárti Leányiskolába járó leányok tanításával. Itt működött az iskola 1782-ig. Ekkor az épületet eladták, s megvették helyette a szomszédos ingatlant (a mai kenyérgyár előtti portát). De ezen a telken az "épületek avultak és szűkek lévén, jónak látta az eklézsia ezen az udvaron új oskolaházat és a tanítónak szobákat építtetni 1799-ben".

2011. június 24.

Kaotikus helyzet a Tisza partján

Olvasóink írják

Városunkat büszkén mond-hatjuk katonavárosnak. Sportvárosnak is mondtuk valamikor, de az már a múlté. Volt olyan rendezvény, amely több ezer embert csalogatott le a pályára, az ifi-parkba vagy az uszodába. Sajnos elmúlt!

Most, amikor olvasom a cikket az újság hasábjain (amit mindig szeretek böngészni) felkaptam a fejem azon, hogy látogatást tettek a Tisza parton a megyei katonai vezetők. Egy kicsit szégyenkezve gondoltam bele, hogyan közelítették meg a katonai lejárót és milyen véleménye lehetett a vezetőknek a kaotikus állapotokat látván. Miért is írom így?

Azért, mert a Tisza-gáttól a partig az a körülbelül 250 méter – nem tudom milyen jelzővel írjam –, de kritikán aluli és siralmas. A gigantikus erejű gépek könnyed mozgásával már évekkel ezelőtt úgy tönkretették azt a lejárót (makadám utat), hogy szárazföldön a környék legjárhatatlanabb útja lett. Én, aki összesen 32 hónapot lehúztam a hadseregben, nem tudom elfogadni azt, hogy egy világhírű műszaki ezred, akik a Dunán hidat vernek, többször a déli féltekén kiválóan teljesítenek szolgálatot, ne tudnák megjavítani, vagy tenni azért, hogy meg legyen javíttatva, amit a több száz tonnányi járművel tönkretettek.

Szentes város szegényebb lakossága és aki a tiszai strandot szereti és ott tölti a nyári szabadidejét, kerékpárral nagy nehézségek árán kénytelen ezen az útszakaszon közlekedni. Kisgyermekeknek, vagy az idősebb korosztály számára is nagyon balesetveszélyes és nem beszélve arról, hogy az alacsonyabb gépkocsiknak is meg kell gondolni, hogyan közlekedjenek ezen az úton.

Kérem Nyers József ezredes urat és az átkelési gyakorlatot vezető főtiszt urakat, hogy minél hamarabb találjanak megoldást a partfürdő megközelítéséhez.

Köszönettel a város lakói nevében:
Bagi Imre

2011. június 24.

Vers ajándékba

Olvasóink írják

Dénes István a Szentesről Budapestre elszármazottak társaságának egyik tagja, akiknek most volt a 61 éves érettségi találkozójuk a Horváth Mihály Gimnáziumban, egyik írását olvashatják lapunkban. Ajándékként adta e néhány soros verset Jusztin Mihálynak és feleségének Ildikónak. Ők adják közre. Dénes István író és a Magyar Rádió Irodalmi osztályának nyugalmazott munkatársa, korábban mindszenti lakos volt.

Bagóval az erdőben

Szép, lágy kutyasétáltató idő van, gyere Bagó, menjünk ziháló boldogságban. Induljunk megkeresni az erdei vadakat, égi madarakat ebben a kökörcsin virágos vadonban...

Országutaktól távol, a csöndben, polleninváziótól messze. Itt nem veszélyes hulladék az ember. Megsüvegelik azt, aki kora reggel melegfront cibálta szívvel kóborol, és csak a lába elé figyel.

Ha futsz elém, Bagó, mint aki a Bibliából jön elő. Te még hiszel a hajdani szövetségben az ember és az állat közt, mert kellek, hogy megmaradj, kellesz, hogy megmaradjak. Szűkölő, örvendező hangod hallgatom, amikor körém tereled az erdőt. A gyalogutat lábam elé fekteted. Négy tappancsod az avart csörömpölteti. Őrized a Földet, amíg van rajta otthon, távolság, füttyhosszú, nekem is megfutható. Te tudod, hogy a tenyerem tele van simogatással, s halálomig kell, ami a szemedből visszanéz!

2011. június 24.

Nem voltak benne a tv-ben

Olvasóink írják

Régen hallatott magáról a "Fiúk a térről" című műsor a Civil TV-ben. Talán azért, mert olyan kérdésekkel kerestek meg bennünket az utca emberei, amelyekre nehéz volt megtalálni a válaszokat, vagy sokat kellett utána járni a stábtagoknak. Nem tudom!

A minap egy kedves anyuka jött oda hozzánk a Kossuth térre és elpanaszolta azt, amit most meg szeretnék osztani önökkel. Elmesélte azt, hogy gyermeke a Deák Ferenc Általános Iskolába jár és most 8. osztályos. Ott minden évben (21 éve) megrendezik a Deák Diák Show-t, május utolsó péntekén. Sok éven át a színház adott otthont ennek a jótékonysági rendezvénynek, de egy pár éve már a sportcsarnokban tartják. Sokan tudják, hogy ez a műsor a gyerekekről szól, akik nem kevés odaadással és gyakorlással készülnek egy-egy jelenet, táncprodukció betanulására. Megszokott műsorrend volt eddig: énekkar, mazsoret-tesek, igazgatói beszámoló és az osztályok előadásai, majd a végén a végzősök búcsúdala és a műsort a finálé zárta, ahol minden tanuló felszaladt a színpadra és elénekelte a meglepetés dalt.

2011. június 24.

Park vagy parkoló legyen a liget?

Park vagy parkoló legyen? – négy változatot tárgyal a képviselő-testület. (A szerző felvétele.)A liget parkolási helyzete, továbbá a fizetős övezet kiemelt és normál díjszabású zónákra osztása is napirendre kerül a képviselő-testület mai – június 24-i – ülésén.

A Széchenyi liget kapcsán azért merült föl az autók behajtásának korlátozása, mert védeni szeretnék a terület természeti értékeit, a nyári szezonban ugyanis sok járművezető ott tiltott helyen parkol, miközben a Vecseri foki 160 férőhelyes parkoló üresen áll. Annak figyelembevételével, hogy a városfejlesztési bizottságban két sarkalatos, egymást kizáró álláspont alakult ki, a probléma megoldására négy változatot dolgoztak ki a városházán. Az első szerint megmaradna az ingyenes parkolás, csupán KRESZ és figyelmeztető táblákat kellene kihelyezni, s ezzel – valamint a liget fokozott rendőrségi és közterület-felügyeleti ellenőrzésével – a nem kívánt területekről a parkolást ki lehet tiltani. A második javaslat arról szól, hogy teljes körű parkolási tilalmat vezessenek be a liget területén, csak áruszállítás, hibaelhárítás esetén hajthatnának be járművek. A harmadik verzió szerint a nyári időszakban csak a kedvezményezettek számára kibocsátott parkolási engedéllyel lehetne járművet hagyni a ligetben, a szezonon kívül viszont nem lenne korlátozás. Végül az is felmerült, hogy a nyári hónapokra fizetős legyen a ligeti parkolás. Utóbbi megoldást csak jövőre tudnák bevezetni, és legalább évi félmillió forintba kerülne.

2011. június 24.

Szinte ingyen sem kell a telek

Korábban aki építkezni akart, bontásra vehetett házat több millió forintértHiába kínált szinte ingyen építési telkeket az önkormányzat, a meghirdetett hat parcellából egy sem talált vevőre. Újabb városi telkeket a kertvárosban, a Honvéd utca és honvédségi terület között jelölnének ki.

A nagyhegyi Kikelet utcában öt, a Sárgaparti, Lei-ningen K. utcában egy teljesen közművesített építési telket hirdetett meg a polgármesteri hivatal, de annak ellenére sem keltek el, hogy 850 ezer és 1,6 millió forint közötti vételár helyett csupán a forgalmi adót, vagyis 2-300 ezres összeget kellett volna megfizetniük a vevőknek, ha vállalják, hogy 4 éven belül beépítik a területet. Sokan érdeklődtek – tudtuk meg a városházán Nagy György jogtanácsostól –, azonban a legtöbben arra hivatkozva, hogy még így sem tudják vállalni az építkezés költségeit, elálltak a szerződéskötéstől. Az is nehezíti az értékesítést, hogy a parcellák a városközponttól távol esnek. Tavaly egy testületi ülésen Szirbik Imre polgármester is megjegyezte, hogy Nagyhegyen, Magyartésen, La-pistón hirdettek építési telket, ami nem népszerű. Más települések is próbálkoztak ezzel a csalogató ajánlattal, de a legtöbbjüknek nem sikerült ingyen telkekre csábítani építkezésre vállalkozó családokat. Térségünkben kivétel Hódmezővásárhely, ahol 2004 óta több mint 110 parcella talált így gazdára. Ott ez annak volt köszönhető, hogy egyáltalán nem volt a kínálatban üres telek: aki építkezni akart, bontásra vehetett házat több millió forintért.

Szentesi szakértők szerint 2000 és 2008 között nálunk is hasonló volt a tendencia, a legszembetűnőbb megújuláson a felsőpárti városrész esett át. Az ingatlanpiac megtorpanása óta az öreg házak után is lecsökkent a kereslet. Aki beépítetlen területet szeretne Szentesen, a fenti ingatlanok kivételével csak magántulajdonú telket talál a városban, azoknak pedig megkérik az árát. Nagyobb számban Hékéden és a laktanyát az elkerülő úttal összekötő Tóth-tanyai úton lehet látni ilyeneket.

Arról, hogy újabb önkormányzati telkeket kell kijelölni, májusban döntött a képviselő-testület. A Honvéd utca és a honvédségi terület közötti részen egy 9 hektáros földdarabot minősítettek át a rendezési tervben, ahol 84 ezer négyzetméter hasznosítható. A hivatal műszaki osztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 15-20 összközműves telket alakítanak ki rajta, de ennek megvalósítása a magas költségek miatt leghamarabb 2012-ben várható.

Kép és szöveg:
B.D.

2011. június 24.

Farkas Antal utca

Utcáink, tereink névadói (46.)

A Kisér nevű városrész déli részén található; a Sáfrán Mihály és a Mentő utcákat köti össze. 1857-től Kereszt utcaként emlegetik a források, mert metszi, keresztezi a Kisér észak–déli irányú útjait. Az 1906. évi városrendezéskor az utca felvette Stam-mer Sándor (1824–1896) ügyvéd, volt főszolgabíró, polgármester, alispán, ármentesítési kormánybiztos, királyi tanácsos nevét. 1945-ben az utcát átkeresztelték. Az új névadó Farkas Antal néptanító, újságíró, lapszerkesztő, költő, író, aki régi nagynevű szentesi családban született 1875. szeptember 13-án. Apja Farkas Benedek ügyvéd, volt 48-as honvédtiszt, városi főkapitánnyá, 1888-tól iparügyi tanácsnok és községi bíró. Édesanyja Fülöp Mária, Fülöp Lajos gazdálkodó leánya. Elemi iskoláit a Központi Református Népiskolában végezte, majd 1886-tól a helyi gimnázium tanulója. A negyedik osztály elvégzése után a család Mezőtúrra települt (1890), ahol apja ügyvédi irodát nyitott. Antal a gimnáziumot befejezve, tanyai tanítói állást vállalt a mezőtúri határban, közben magánúton végezte a taní-tóképzőt. 1894-ben a Turóc vármegyei Znióváralján nyert tanítói oklevelet. Első versei 16 éves korában jelentek meg a vidéki lapokban. 1894-ben Mezőtúron adta ki első önálló verseskötetét Költemények címen. Itt szerkesztette Rónaság című irodalmi hetilapját. 1899-től az Új Század c. haladó polgári hetilap munkatársa. Ebben az évben jelenik meg második verseskötete Viharzúgás és pacsirtadal címen. 1902-ben meghívják a Makó és Vidéke c. ellenzéki politikai laphoz, amelynek előbb főmunkatársa, majd 1903 januárjától felelős szerkesztője. Egyidejűleg a Szegedi Napló és a Borsszem Jankó munkatársa is. 1905-ben meghívták a Népszava szerkesztőségébe. Ő lett a lap legtermékenyebb novellistája; összesen több mint 300 tárcája jelent meg. 1907-ben megírta első regényét A csanádi parasztbíró címen; 1914-ben kiadta Templomtüzek, vörös zsoltárok c. verseskötetét, 1918-ban pedig megjelent Jókedv a siralomházban c. karcolatgyűjteménye, valamint Szilaj Péterék c. társadalmi regénye. 1919-ben a Közoktatási Népbiztosság kinevezte az írói választmány tagjává, ezért a Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsben telepedett le, ahol folytatta írói és újságírói munkásságát. Öszszesen 13 regénye, 8 verses- és 3 novelláskötete, 1 mesekönyve és 1 mesejátéka jelent meg, és külön kötetbe foglalta karcolatait és szatíráit. 1928-ban tért haza, és Budapesten 1940. szeptember 28-án bekövetkezett haláláig a Népszava munkatársaként dolgozott. 1990-ig a szentesi úttörőház az ő nevét viselte.

Labádi Lajos

2011. június 24.

Flash mob a Kossuth téren

Az Érted?! és Mindenkiért! elnevezésű országos diáktalálkozón július 2-án, szombaton délután kísérletet tesznek a résztvevők az úgynevezett Flash Mob-ra, amihez minél több embert várnak. Ennek a lényege, hogy élő emberek közösen alkotnak figurát, amelyet a református nagytemplom tornyából fényképeznek le. A fotót az ország minden pontjára elküldik.

2011. június 24.

Előtérben a gyermekvédelem (2.)

A gyermekvédelem a születéstől a felnőtté válásig tart. Az a jelzőrendszer, amit az önkormányzat – védőnői szolgálattól a középiskoláig bezárólag – biztosít, nagyon széles skálán mozog. A szociálpolitikai osztály által elkészített anyag érinti az egyes területeken elvégzett feladatokat beszámol a védőnői szolgálatról, a háziorvosi tevékenységről, a bölcsőde, az óvoda, az általános iskolai gyermekvédelmi munkáról.

– A gyermekjóléti szolgálat az egész jelzőrendszert öszszefogja, motorja ennek a munkának. Benne van a szociálpolitikai osztály is, ellátásokkal segítve a családokat – mondja Lencséné Szalontai Mária, a polgármesteri hivatal osztályvezetője. – De benne vannak a középiskolák, a különféle civil szerveződések is. A gyermekjóléti szolgálat a kiszűrt hiányosságokat, problémákat kezelni tudja. Például a tavalyi beszámoló kapcsán sikerült elfogadtatni a képviselő-testülettel a humán papillómma vírus oltóprogram indítását, az ifjúságvédelmi felelősök kicsit magasabb összegű javadalmazását, az orvosi szoba kialakítását. Mi több, az óvodapszichológusi állás is ennek a tanácskozásnak köszönhető.

2011. június 24.

Óriási kaland, élmény az életem

Majtényi András:

Szülei hivatalban dolgoztak, ami azt illeti nem volt pedagógus a családban, mondja, viszont a zenei hajlamot feltételezhetően az anyai üköregapámtól örököltem. Attól a Lénárt Lajostól, aki az 1800-as évek közepén református kántor volt a nagytemplomban – emlékezik gyermekkorára Majtényi András (képünkön), a Horváth Mihály Gimnázium énekszakos tanára.

– A nővérem és a bátyám tanult zongorázni, idős néni járt a lakásokhoz, 7-8 éves lehettem, amikor nekem is megtetszett a zene, és akkor azt mondtam, én is szeretnék megtanulni zongorázni. Közben elindult a zeneoktatás az Állami Zeneiskolában, a mostani zeneiskola helyén. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy kiváló tanárhoz kerültem, aki később kollégám is lett, nemesi származású volt, gróf, és úgy hívták, dr. Martusczter János.

2011. június 24.

Zárva

A polgármesteri hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy július 1-jén, pénteken a Köztisztviselők napján a városháza zárva lesz.

Megértésüket köszönik.

2011. június 24.

Iskolabúcsúztató

Június 24-én, pénteken este 8 órára a Damjanich-iskolába gyertyafényes búcsúzásra várnak mindenkit, aki ezen az utolsó összejövetelen szeretne részt venni a bezárásra ítélt iskolában. A szervezők kérik: akinek módjában áll, vigyen magával egy kis lakatot.

2011. június 24.

Felnőttoktatás

A Szentesi Közművelődési Intézmények a Felnőttoktatás Megújításáért elnevezésű pályázatra három intézmény, a városi könyvtár, a művelődési központ és a Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közösen pályázott. A projektben nyelvoktatás, fazekas és számítástechnikai képzés szerepelt. A záró rendezvényt június 28-án, kedden 10 órakor tartják a megyeházán.

2011. június 24.

Városfejlesztés

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és az Új Széchenyi Terv támogatásával három jelentős városfejlesztési feladat fejeződött be. Az európai uniós projekt keretében elkészült a Szegvári, a Nagy-hegyszéli út és a Kossuth utca. A fejlesztés lezárásaként június 27-én, hétfőn 11 órakor sajtótájékoztatóra kerül sor a Kossuth u. 36. előtti szakaszon.

2011. június 24.

Tűzgyújtási tilalom

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el június 20-tól a Csongrád megyei erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre a Bács-Kiskun és a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága. Tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken, még a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is. Az erdészeti hatóság felhívja a közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét, hogy égő cigarettacsikket és dohányneműt ne dobjanak el, azt minden esetben oltsák el. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. A tilalom feloldásáról a fokozott tűzveszély elmúltával, későbbi időpontban intézkedik az erdészeti hatóság.

2011. június 24.

Ötven éve ballagtak

Osztálytalálkozó a volt Köztársaság téri iskolában

50 éves osztálytalálkozóját tartotta az 1961-ben végzett 8. A osztály. Az öt évtizeddel ezelőtt elballagott diákok június 18-án, szombaton jöttek össze a Köztársasági téri Általános Iskolában (ma Szent Erzsébet). Az egykori tanulók körbejárták az iskola termeit és 3 tanárukkal felidézték a szép emlékeket.

Ülnek: Maróthy Péter, Csurgai János, Bónus József, Török Imre, Simon Gábor (Kokó), Farkas László, Török József.

Állnak: Béni Mária, Láda Mária, Újréti Béla, Cserháti Tibor, Fekete Júlia, Tóth Jánosné, Dancsó János, Murvayné Fodor Erzsébet tanárok, Sándor Zsuzsanna, Nádudvary József (Dodó).

2011. június 24.

Edgár, a főnyeremény

A Szent Erzsébet Iskola alsó tagozatosai fűszerek felismerésében is jeleskedtekJátékos csapatvetélkedő keretében fedezhették fel Szentes fontos pontjait, illetve a liget kincseit a Szent Erzsébet iskola diákjai a tanév utolsó két napján. A főnyereményként egy vándordíjért zajló, számos állomást érintő vetélkedő lényege az volt, hogy gyerekek, tanárok és szülők együtt játsszanak.

Az iskola összes tanulóját megmozgató vetélkedőt első ízben szervezte a szülői munkaközösség, melynek vezetését a tanév elején vette át Szőkéné Vörös Ildikó. Mint megtudtuk tőle, a szervezés és a feladatok kitalálása a szülők munkája volt, természetesen a tanárok segítségével. A megvalósításban több városi intézménytől kértek és kaptak segítséget.

Az első napon, június 14-én a Liget felfedezői címmel az alsó tagozatosok16 állomást jártak körbe, pontos menetrend és térkép alapján. Útjuk a Szent Anna Plébániától a Vecseri-foki parkolóig vezetett. A változatossága volt talán a játék legnagyobb vonzereje, hiszen 10 percenként más-más próbatétellel találták szembe magukat a gyerekek, magyarázta Ildikó. Csak néhány jellemző feladat a sok közül: a tűzoltóságtól kapott eszközökből álló akadálypálya vagy a rendőrség által felépített rolleres közlekedési pálya, továbbá fűszerek és madárhang felismerése is kedvező fogadtatásra talált.

A felső tagozatosok játéka (Szentesi Fontos Pontok) másnap már összetettebb volt, ők felnőtt kísérőkkel összesen 28 csoportra bontva különböző útvonalat jártak be térkép alapján tájékozódva. A rájuk váró állomások érintették a Dózsa-háztól a Koszta-múzeum több kiállítóhelyén át a könyvtárat, a helyőrségi klubot, játszótereket is egészen a tűzoltóságig.

A felsősök csapatkapitányai május óta kapták a feladatokat. – Az év végi iskolai erőpróbák mellett nem akartuk terhelni őket, ezért a város honlapját ajánlottuk a figyelmükbe, s azt, hogy "látó szemekkel" közlekedjenek a városban, vagyis: a megszokott útvonalukon alaposan nézzenek körül, részletezi a szervező.

Az alsósoknál nem helyezéseket hirdettek, minden csapat "leg"-oklevelet kapott, igazolva, miben voltak ők a legjobbak. A nagyobbak esetében egy vándordíjjal jutalmazták a legeredményesebb csapatot. A díj Tóth István szentesi keramikus munkája, s egy gyerekfigurát ábrázol, könyvvel a kezében. Egyszerre szimbolizálja az iskolát, a játék sokszínűségét, a megszerzett ismereteket, s a város jelképeit is magán hordozza.

Két csapat azonos pontszámmal végzett az élen, azonban született megoldás: Edgár mester és a porkutyák csapata elballagott, a vándordíjat a következő tanévre nem viszik magukkal. Így a 6. B osztály Hibiszkusz csapata őrizheti a díjat, akik azt el is nevezték Hibiszkusz Edgárnak. Mivel ötletek már most vannak, s az iskola vezetésétől is megkapták a lehetőséget, jövőre folytatódhat a játék.

D. J.

2011. június 24.

Strucctojásból a nyak dísze

Víghné Wolford Ilona a medalionok készítésével másodszor is újrakezdte életétNagyobb rétegeknek eladható, de egy iparművész számára azért felvállalható legyen – így gondolkozott Víghné Wolford Ilona, amikor váltott a feketekerámiáról a strucc-medalionok készítésére. Korábban zsűrizett edényeivel járta az országot, ma már különleges nyakláncaival és csipkézett tojásaival teszi ezt.

A Wolford-nevet a kerámiaműhelye tette ismertté, ahol aktívan 1993 és 2008 között foglalkozott a mesterséggel. Már a cserépégetéssel is sorsszerű volt a találkozása, mert mint elmeséli, egy betegség miatt átértékelte az életét, s rájött, sok minden kimaradt belőle, amivel szeretett volna megpróbálkozni. Egyik ilyen vonzalma volt a feketekerámia, s Bese László tanítványának szegődött. Kiderült: a házban, ahol az idős mester élt és dolgozott, ott született Ilona, aki szimbólumként fogta fel, hogy a kerámiázással tényleg újrakezdheti az életét.

2011. június 24.

A világ éjszakai arca

Különleges módját választotta a világ nevezetességeinek, illetve tájainak fotózásában a The World at Night (TWAN) nevű nemzetközi szervezet. Asztrofotó-kiállításuk városunkba érkezett, a Koszta József Múzeumban tekinthető meg A világ éjszakai arca címmel.

A világkörüli bemutató Párizsból indult 2009-ben, azóta 30 országban látták. Asztro-tájképeket, vagyis olyan lenyűgöző fényképeket vonultat fel a TWAN, melyekben csillagászati és földrajzi szemléletű fotózási stílust egyesít. Ily módon nappalról ismerős tájakat, városokat mutat be, ahogyan a csillagászok látják. Némelyik képben egy év (!) munkája van. A jelenleg 32 tagot, köztük a veszprémi Ladányi Tamást soraiban tudó szervezet fotósorozatában felfedezhetjük az amerikai nemzeti parkok felett átívelő Tejutat vagy az UNESCO-világörökség helyszínek éjszaki arcát is, valamint magyarországi, főleg Balaton környéki helyszíneket is – digitális trükkök helyett türelmet és kreativitást igénylő különleges fotózási eljárásokkal.

A "csillagfényes" kiállítás a Múzeumok éjszakája alkalmával is megtekinthető, program kíséretében. Június 25-én 21 órától Sánta Gábor csillagász tárlatvezetést, majd 23 órától a Régi korok égboltja címmel interaktív előadást, utána lézerpálcás csillagképtúrát tart a megyeházán. Amennyiben az időjárás engedi, távcsőben is lehet kémlelni az égboltot.

D. J.

2011. június 24.

Az utolsó évzáróról

A Damjanich-iskola szülői nevében mélységes felháborodásunkat szeretnénk kifejezni amiatt, hogy az iskola fennállásának legutolsó évzáró- és ballagási ünnepségén egyetlen ember sem volt jelen a városvezetés részéről. Úgy véljük, nemes gesztus lett volna a részvétellel azt jelezni: a város polgárai mellett nem csak a - mi tagadás, könnyebben vállalható - pozitív eseményekkor, hanem a nehézségek során is ott állnak a városatyák.

A Damjanich-iskola szülői munkaközössége

2011. június 24.

Nemzetközi versennyel avatják

Egy hét múlva kész a 33-as medence

Csütörtökön fejezték be a burkolást, ma már vízmintát vettek a medencéből. (A szerző felvétele)Szerdára megtelt vízzel az üdülőközpont felújítás alatt álló 33 méteres medencéje, de a külső burkolási munkákkal csak csütörtökön végeztek a kivitelezők. A sietségre azért volt szükség, mert július 2-án több száz versenyző részvételével itt rendeznék meg a már hagyományos országos szenior úszóversenyt, és addig a tisztiorvosi szolgálatnak is ki kell adnia a használati engedélyt.

Ez az eljárás 10-12 napot vesz igénybe, mert a próbaüzem után akkreditált labor vesz vízmintát, s ennek eredményeit kell bemutatni az ÁNTSZ-nek. Az illetékes hatóság később terhelés alatt is elvégzi a vízminőség ellenőrzését.

A medence belső felületének felső peremén 150 négyzetmétert csempéztek le a burkolók. A két rövid oldalra esztétikai megfontolásból speciális, kék színű fólia került, hogy eltakarja azokat a nem lemosható lefolyásokat, amik a szivárgóknál használt tömítő anyag visszacsorgása után keletkeztek. Kocsis Lászlótól, az üdülőközpont megbízott vezetőjétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy első vízmintát pénteken veszik le, és ha minden jól megy, jövő pénteken már lehet csobbanni a feszített 33-asba.

Eredetileg közel 34 millió forintot szánt a medence korszerűsítésére és a járulékos költségekre a város, de a tervek módosítását követő pluszmunkák (tömítés, betonozás, csempézés, új rajtkövek) miatt mintegy 14 millió forinttal nőttek a kiadások – az önkormányzat idei költségvetését érintő változásról lapunk megjelenése napján dönt a képviselő-testület. Ezen összegen felül több mint 5 millió forintot különítenek el a 25-ös medence szivattyúinak cseréjére, az 50-es medencéhez hőcserélőjének beépítésére, a 33-as medence előírásoknak megfelelő kármentőjének kialakítására, valamint a melegvizes medencék környezetében lévő, a fürdőzők által használatos, megsüllyedt, balesetveszélyes járófelületek felújítására. Utóbbi kettőhöz csak a szezon után, ősszel fognak hozzálátni. Mindkét tétel fedezete az uszodafejlesztésre elkülönített MFB-s hitel.

B.D.

2011. június 24.

Kinizsi: hullámzó teljesítmény

Bozóki ZoltánA felsőház hetedik helyén fejezte be a megyei másodosztályú bajnokságot a Szentesi Kinizsi labdarúgócsapata. Bozóki Zoltán vezetőedző szerint játékosai akár előkelőbb pozícióban is végezhettek volna, ám az elhullajtott pontok miatt be kellett érniük a mostani helyezéssel. A következő szezonra szeretné együtt tartani a mostani társaságot, kiegészítve egy jó befejező csatárral, akire mindenképpen szüksége lenne.

– A jól sikerült téli felkészülést követően az volt az elsődleges célunk, hogy a felsőházban folytathassuk a bajnokságot – kezdte összegzését Bozóki Zoltán. – Ezt teljesítettük, viszont a hozott pontok tekintetében valamelyest elmaradtunk a várakozástól, így a 7. helyről kezdhettük a rájátszást, és végül itt is fejeztük be. Annak ellenére, hogy a felsőházi mérkőzéseink felemásra sikeredtek, úgy érzem, minden meccsünkön győzelmi esélyeink voltak. Sajnos rutintalanságunk, és egy-egy adott mérkőzésen mutatott hullámzó teljesítményünk miatt volt, hogy még a pontszerzésről is lemaradtunk. Előfordult, hogy jól játszottunk, irányítottuk a meccset, egy tíz perces rövidzárlattal azonban leromboltuk mindazt, amit addig felépítettünk.

A vezetőedző szerint a hazai, Tanárképző elleni összecsapás második félidejében, illetve a Baks ellen, idegenben, az első negyedórában nyújtották a szezon leggyengébb teljesítményét. A tavaszi mérkőzéseik, a Hódmezővásárhely elleni győzelem vagy a Szatymaz idegenbeli legyőzése viszont egészen jó játékkal párosult. A fiatal társaság az idény végére mentálisan elfáradt, amit az is jól mutat, hogy az utolsó öt mérkőzésükön négy játékost is kiállítottak a Kinizsiből a játékvezetők reklamálás, fegyelmezetlenség miatt. Bozóki szerint hiba lenne még tovább fiatalítani az amúgy is roppant alacsony átlagéletkorú csapatot, ezt a mostani garnitúrát szeretné együtt tartani, kiegészítve egy gólérzékeny támadóval. A csapatban számos gól "benne maradt", ami fontos pontokat jelenthetett volna a végelszámoláskor. Ami a labdarúgókat illeti, Vincze Zoltán szinte a serdülőből felkerülve vált alapemberré, csakúgy, mint Juhász Csaba. Gánicz jól kezdte a tavaszt, később visszaesett a teljesítménye, Poszler fiatal kora ellenére helyt állt a kapuban, de akadtak hibái is, míg Tihanyi és Bordács átlagosan jó teljesítményt nyújtottak.

A Szentesi Kinizsi a tervek szerint július 15-én kezdi meg a felkészülést, a bajnoki rajtra pedig előreláthatóan augusztus 20-án kerül sor a megyei másodosztályban.

Hering Viktor

2011. június 24.

Úszóezüstök

Gyöngyösön, a Parafa Kupán 34 egyesület több mint 500 versenyzője között a Szentes Városi Úszó Club is képviseltette magát 9 sportolóval. A nemzetközi mezőnyben a '97-es születésű Sarusi Kis Adél leány 100 méteres gyorsúszásban, a '96-os Vidovics Milán pedig a felnőttek között 100 m mellen szerzett ezüstérmet, számolt be Paulovics Tamás edző.

2011. június 24.

Éremeső az atlétáknál

Seres András bedobta magát az Eb-keretbe

Merza Sándor edző és a gyermekversenyzőkJól teljesítettek a kicsik és a nagyok is az elmúlt hónap versenyein a megyei gyermekbajnokságon. A Szentesi Maximus Atlétikai Sportegyesületben a Merza Sándor által felkészített csapat futó és ugró számokban hat arany, négy ezüst és két bronzérmet szerzett. Az eredményeket a fiúk közül Lakos Csaba, Sarusi Kiss Benedek szállította, a lányok közül pedig Tóth Fanni, Czuczi Anna, Balla Dorka, Stráma Klaudia, Andrikó Anett több számban is bizonyította, hogy nehéz őket legyőzni. Halász Ákos országos döntőben nyújtott teljesítményéről már beszámoltunk.

Az újpesti verseny győztesei: Papp Anita, Seres András, Csordás Cintia versenyzők, Tégla Ferenc és Benkő Márta edzőkNem tétlenkedtek a dobók sem: Seres András két kilós szerrel teljesítette az utánpótlás első osztályú szintet. 57 méter 40-es eredményével jó eséllyel indul az Ost-ravában júliusban rendezendő utánpótlás Európa-bajnokságon. Eredményei jó formát igazolnak: az UTE által rendezett minősítő versenyen 54,51 cm-el a Budapest Bajnokságon 56,22 cm-es eredménnyel lett aranyérmes. A Paulinyi emlékversenyen a teljes magyar élvonalat maga mögé utasította, és a már említett 57,40 cm-es eredményével győzött. Rövid időn belül várható, hogy több mint harminc év után ismét lesz Szentesen hatvan méter feletti dobó. Legutóbb Katona Sándor 1975-ben dobott 60,60 métert két kilós szerrel.

Az UTE minősítő versenyén 33,63 cm-es eredményével Csordás Cintia győzött a női diszkoszvetésben, és 11,98-al nyerte a súlylökést, Papp Anita 31,47 cm-es teljesítményével diszkoszvetésben második helyezést szerzett.

2011. június 24.

Tóth László Nagyváradon folytatja

Edző nélkül a férficsapat

Sok a kérdőjel a Bodrogi Bau Szentesi VK férfi vízilabdacsapata körül, egy azonban biztos: a mieink nem Tóth László irányításával kezdik meg a felkészülést a következő idényre. Néhány héttel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy hosszú távra tervez a klub vezetősége a válogatottban korábban 287-szer szereplő sportemberrel. Ehhez képest hétvégén érkezett a hír, miszerint Tóth a nagyváradi Digi Oradea vezetőedzője lesz a következő esztendőtől.

– Július végétől egy esztendőre szóló megállapo-dás köt a román klubhoz – mondta Tóth László lapunknak. – Bár én is hosszú távra terveztem Szentesen, úgy éreztem, nem szabad kihagynom a nagyváradi felkérést, ahonnan nagyon jó ajánlatot kaptam. Természetesen továbbra is figyelemmel követem majd városunk vízilabda életének történéseit, és azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer újra leülök a szentesi kispadra. Szentesi játékost nem viszek magammal, erre nem is lenne lehetőségem, hiszen a Nagyvárad játékoskerete már kialakult, több légióst nem lehetne foglalkoztatni.

Molnár Zoltán, a Szentesi VK elnöke szerint Tóth László élt a lehetőséggel, és rábólintott egy, a szentesinél jobb ajánlatra. Utódjáról egyelőre korai lenne beszélni, hiszen több jelölt neve is szóba került, de végleges döntés edzőkérdésben csak a jövő hónap közepén várható.

* * *

A Hungerit MetalCom Szentesi VK női együttesénél is megkezdődött a következő szezon csapatának kialakítása. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a kapus, Gyöngyössy Anikó további munkájára nem tart igényt Zantleitner Krisztina vezetőedző. Noha roppant tehetséges játékosról van szó, az edzőnő szerint a hozzáállása, mentalitása miatt kevésbé tud a csapat hasznára lenni, mint egy nyerő típusú vízilabdázó. Neki viszont pont ilyenekre van szüksége az eredményes szerepléshez. Gyöngyössyt Gundl Diana pótolhatja, rajta kívül egy kiváló játékos, Keszthelyi Rita is Szentesre igazolhat Dunaújvárosból.

H.V.

2011. június 24.

Hőguta

A ház kapujában cédula díszeleg, ezzel a felirattal: "Hegedű eladó."
Másnap valaki ráírta a cédulára: "Hála Istennek!"

2011. június 24.

Most társukat verték a fiatalok

A helyi gyermekotthon két fiatalkorú lakója verte meg gyermekkorú társát az elmúlt héten. A fiú nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, informálták lapunkat a Szentesi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán. A két fiatalkorú ellen könnyű testi sértés miatt indult vizsgálat, ráadásul egyikük a közbelépő nevelőt is falhoz lökte, őt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt is eljárás alá vonják.

2011. június 24.

Gyermekklub

A Művelődési és Ifjúsági Házban működő gyermekklub következő foglalkozása július 5-én, kedden 17 órakor lesz. A kézműves foglalkozáson dekupázs technikával ékszerdoboz készítésére lesz lehetőség. A szervezők az eszközöket biztosítják. Információ kérhető a helyszínen vagy a 314-211-es számon. A belépés ingyenes!

2011. június 24.

Esztike nénit ünnepelték

Szentesi Élet nélkül nincs szentesi élet – így üdvözölte lapunkat lelkes olvasónk, Héjja Ferencné, akit 95. születésnapja alkalmából a rokonok és barátok mellett Szirbik Imre is személyesen felköszöntött a szombati családi ünnepségen. A polgármester átadta a Magyar Köztársaság kormányának emléklapját, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök tiszteletét és háláját fejezte ki a szépkorú ünnepeltnek. Esztike néni jó egészségnek örvend, ükunokája és a többi utód körében még dalra is fakadt szombaton.

Kép és szöveg:
B. D.

2011. június 24.

24 órás triatlon

A múlt héten rendezték meg a Dupla Ultratriatlon világbajnokságot az ausztriai Neulengbach-ban. Az indulókra 7,6 km úszás, 360 km kerékpározás és 84,4 km futás várt. A 63 induló közül 55-en értek célba, köztük kilenc magyar sportoló. A Four Diamond SE versenyzője Vakhal Norbert az abszolút 16. helyet szerezte meg, korcsoportjában 6., míg a magyarok között a 2. helyen végzett, 24 óra 22 perc alatt teljesítve a távot.

A nemzetek versenyében a legjobb helyezést elérő magyar csapat (Szőnyi-Vakhal-Breuer-Orbán) 73:38:26.99-es összidővel a hatodik helyen végzett.

2011. június 24.

Ülésezik a testület

Lapunk megjelenésének időpontjában tartja soros ülését a város képviselő-testülete. A napirenden szerepel a Központi óvoda, valamint az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat vezetőjének pályázat útján történő megbízása.

Már korábban megírtuk, hogy a Hajléktalan Szállót a Magyar Vöröskereszt kívánja működtetni tovább. A testület előtt a döntés joga: átadja-e vagy sem. További vitát válthat ki a Szentesi Művelődési Központ ügye. Mint ismeretes, az önkormányzat nonprofit közhasznú társasággá akarja átalakítani az intézményt. A mostani javaslat két megoldást tartalmaz: önálló intézmény formájában, vagy a Városi Könyvtár Nkht.-hoz csatolva működjön tovább.

2011. június 24.

Szünetel a rendelés

A polgármesteri hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy július 1-jén, pénteken a Semmelweis-napon a házi gyermekorvosi és felnőtt háziorvosi rendelés szünetel. Felnőtt orvosi ügyelet a mentőállomáson lesz (Sima F. u. 29. sz.) 7 órától 19 óráig. A gyermekorvosi rendelés 9–11 óráig vehető igénybe a mentőállomáson, rendelési időn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

2011. június 24.

Rajtolnak a szeniorok

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Szenior Úszóversenyt a ligeti uszodában. A július 2-3-án tartandó nagyszabású sporteseményen gyors-, mell-, hát-, pillangóúszás, valamint vegyesváltóban versenyeznek majd a szeniorok. Díjazás: az 1–3. helyezett érmet, illetve a legidősebb női- és férfi versenyző Kovács Imréné úszó emlékére különdíjat kap.

A szervezők bevezették a 0. számot a nosztalgia jegyében. Itt kizárólag régi idők fürdőruhájában lehet rajthoz állni, s a közönség által legötletesebbnek tartott jelmezt viselő úszókat díjazzák. Újdonság a verseny történetében a családi váltó, amelyet többféle variációban hirdettek meg.

A nyári szünet miatt remélhetőleg több gyermeket hoznak el a szülők, nagyszülők, ezért gyerekprogramok – ugrálóvár, arcfestés – is lesznek. Szombaton 11-13 óráig, vasárnap 13-15 óráig a versenyzőknek ingyenes kenuzásra, csónakázásra lesz alkalom a Kurcán, a St. Jupát SE sportolóinak aktív segítségével. A Vöröskereszt tagjai pedig vérnyomásmérést végeznek.

A verseny rendezője: Szentesi Delfin ESC, Szentesi Üdülőközpont és a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége.

2011. június 24.

Ütköztek

Egy ember súlyosan megsérült, amikor két autó ütközött Szentes belterületén június 22-én, késő este. A helyszíni szemle adatai szerint egy Suzuki Ignis haladt a Mikecz utcában. Amikor a Jókai utcához ért, nem adott elsőbbséget egy Fiat Dob-lonak és összeütköztek. A baleset következtében a Suzuki egy fának ütközött, majd a vízelvezető árkon áthajtva állt meg. A mentők a Suzuki 50 éves helybeli sofőrjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

2011. június 24.

Családi

Született: Mészáros Gábor és Osztás Máriának Gábor, Antalfi Imre és Németh Szilviának Dávid nevű gyermeke.

Elhunyt: Kőszeghy Irén Mária, Kun Ferenc, Paksi János, Kis Imréné Székely Lídia.