2011. június 24.

Strucctojásból a nyak dísze

Víghné Wolford Ilona a medalionok készítésével másodszor is újrakezdte életétNagyobb rétegeknek eladható, de egy iparművész számára azért felvállalható legyen – így gondolkozott Víghné Wolford Ilona, amikor váltott a feketekerámiáról a strucc-medalionok készítésére. Korábban zsűrizett edényeivel járta az országot, ma már különleges nyakláncaival és csipkézett tojásaival teszi ezt.

A Wolford-nevet a kerámiaműhelye tette ismertté, ahol aktívan 1993 és 2008 között foglalkozott a mesterséggel. Már a cserépégetéssel is sorsszerű volt a találkozása, mert mint elmeséli, egy betegség miatt átértékelte az életét, s rájött, sok minden kimaradt belőle, amivel szeretett volna megpróbálkozni. Egyik ilyen vonzalma volt a feketekerámia, s Bese László tanítványának szegődött. Kiderült: a házban, ahol az idős mester élt és dolgozott, ott született Ilona, aki szimbólumként fogta fel, hogy a kerámiázással tényleg újrakezdheti az életét.

S hogy immár három éve mégsem a kemence mellett tevékenykedik, annak magyarázata mondhatni prózai. Van, amikor úgy érzi az ember, már kiadott mindent, ami benne volt, fogalmazza meg Wolford Ilona, s hozzáteszi: nem jelentett már stabil megélhetést. Bár szenvedélyesen szerette a kerámiázást, bevallása szerint már a helypénzt sem tudta kiárulni egy-egy vásáron.

Márpedig kézműves eseményekre továbbra is jár, csak most már olyan portékáit viszi, amelyeket – tudomása szerint – rajta kívül más nem készít az országban. Ezzel az alkotókedve is visszatért. Mielőtt kialakította egyedi, zsűrizett kézműves termékét, vagyis a strucctojásból készített medaliont, pulyka -és libatojást csipkézett, s ezt kipróbálta egy ajándékba kapott strucctojáson is. Azonban azzal kellett szembesülnie, hogy a futómadár tojásának keménysége a porcelánéval vetekszik. Így a csipkézéssel megmaradt a pulykatojásnál, ugyanakkor a strucctojás magában hordozta a nyaklánc lehetőségét, mely érdekes, de megfizethető, és nem megy el vele a tucatáruk, bóvlik irányába.

Csak egy kisebb gravírozó-készülék volt szükséges hozzá, no és fantázia, árulja el Ilona. A szegvári struccfarmról szerzi be a tojáshéjat, amelyből már kikeltek a fiókák. Nyakláncaiból több fajtát is készít, köztük a legszemélyesebbek, amelyeknél valódi növényeket von be üveglakkal. A saját kertjéből származnak a rózsák, árvácskák, s már szárítja a következő rózsabimbókat, említi büszkeséggel. A mélyebb jelentést hordozó erdélyi tojásmintákkal díszített medalonjai is keresettek. Megjegyzi, mivel hosszú ideig csak a fekete színnel foglalkozott, most a medalionjain végre kiélheti festési hajlamát.

A szegedi Napsugaras Népművész – Iparművész Egyesület tagjaként rendszeresen kap meghívást különböző fesztiválokra. Most Gyulára, a Körös-völgyi Sokadalomra készül, majd Siófokon is bemutatkozik a nemzetközi tojásfesztiválon.

Kép és szöveg:
Darók József