XXXIX. évfolyam 32. szám

2007. augusztus 10.

Fizetős parkolás - élhetőbb belváros

A szentesi sofőrök még elkerülik az automatákat

Fellélegezhetnek a gyalogosan vagy kerékpárral közlekedő szentesiek, mióta július elején városunkban is bevezették a fizetős parkolást. Nem így az autósok, hiszen hétköznap 8-17 óra között 14 helyen várják őket a kék automaták.

2007. augusztus 10.

Kórházi elbocsátások

A héten a dr. Bugyi István Kórház 87 eddigi dolgozóját értesítik levélben arról, hogy elbocsátják őket. A csoportos létszámleépítés azonban nem egy ütemben valósul meg, hanem egészen a következő év tavaszáig tart. Összesen 129 embert bocsátanak el az intézményből, melyből most első körben 87 dolgozót küldenek el. A gyesen, gyeden lévők azonban csak munkába állásuk után kapják meg felmondóleveleiket. A kórház dolgozói közül csak a sürgősségi és az ápolási osztályokon marad alkalmazásban mindenki, az elbocsátottak jelentős része műszaki dolgozó és könyvelő.

A ma még 817 embernek munkát adó, hétszázmillió forintos adósságállománnyal küszködő intézménynek kiemelt kórház lévén kötelessége ellátni minden beteget, aki náluk jelentkezik. Így a Tisza-zugból érkező lakosokat is, annak ellenére, hogy ezeknek a betegeknek az ellátására a szolnoki kórház van kijelölve. Ez is plusz anyagi terhet ró a szentesi intézményre, hisz ezekre az emberekre támogatást külön nem kapnak.

2007. augusztus 10.

Szent István-napi főzőverseny

Idén harmadik alkalommal hirdet bográcsos marhapörkölt-főzőversenyt az Aranykalász étterem. A rendezvényre elsősorban családi, munkahelyi, baráti társaságokból álló csapatok jelentkezését várják. A főzéshez szükséges anyagok közül a tűzifát, valamint nevezésenként 5 kilogramm marha lábszárat a szervezők biztosítják. Az egyéb kellékekről (bogrács, bográcsállvány, húsvágódeszka, kés, fakanál), és a járulékos anyagokról (hagyma, fűszerek, stb.) a versenyzőknek kell gondoskodni. Az elkészült ételeket a csapatok és családtagjaik a zsűrizést követő eredményhirdetés után elfogyaszthatják. (Eszközöket a rendezők biztosítanak.) A zsűriben dr. Tóth Gyula, dr. Molnár Gyula és Tonnes Károly vesz részt Szentesről. A tulajdonos Hegedűs István lapunknak elmondta, együtt szeretne főzni Szirbik Imre polgármesterrel, valami különlegességet - versenyen kívül.

Első díj egy élő bárány, a második egy pár élő kakas, míg a harmadik helyezett egy 3 literes pezsgőt kap ajándékba. A gyülekezés augusztus 18-án délelőtt 9 órától lesz, maga a verseny 10 órakor kezdődik, a főzéssel délután 3 órára kell készen lenni. A jelentkezéseket augusztus 14-éig várják. Nevezési díj 7 ezer forint csapatonként. Bővebb felvilágosítás: 63/312-046.

2007. augusztus 10.

Parlagfű-veszély

Nem hatékony az egyszeri védekezés

A bőrpróbák alapján Magyarország lakosságának 60-80 százaléka érzékeny a parlagfű pollenjére. Jelenléte most okoz problémát, amikor a tél enyhe időjárásának köszönhetően korábban kezdett virágozni a gyomnövény, s így idén hamarabb indult be az allergiaszezon is.

2007. augusztus 10.

Javul a vízminőség

Társaságunk az elmúlt évben tulajdonosának, a város önkormányzatának és a fogyasztók elvárásának megfelelő évet zárt. Kitűzött céljainkat sikerült és remélhetően 2007-ben is sikerül megvalósítani - mondja Ikládi András, a Szentes Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője.

2007. augusztus 10.

Az alázatos fociról

Egyre jobban szeretek a tévében futballmeccset nézni. Mert az pihentet. S mert valamelyik csapatért kellemesen izgulok, ez is szórakoztat.

De egyre jobban élvezem a félidőkben és a meccsek végén történő értékeléseket is. Mily kedvesen, mily irigylésre méltóan tudnak véleményt cserélni! Hogy fel tudják hívni a figyelmet arra, hogy a győztes miért nyert, s a vesztesnek mi volt a hibája. Pedig ők sem csak szakemberek. Ők sem egészen tárgyilagosak. Ám tudják kezelni és szalonképessé tenni elfogultságukat.

2007. augusztus 10.

A város és a vármegye ellentéte

Szentes a kiegyezés idején (1867) IV.

Török Bálint alispán

A minisztérium és a vármegye halogató taktikáját látva, a Szentesi Váltsági és Gazdasági Bizottság határozott lépésre szánta el magát. 1867. szeptember 9-i ülésén nyíltan bírálta a minisztériumot, majd leszögezte, hogy a bizottság csak addig vette kezébe a város anyagi érdekeire való felügyeletet, míg a gyászos emlékű provizórium tart. Mivel az ország alkotmánya helyreállíttatott, a bizottság nem érzi magát jogosítva ezen minőségben tovább működni. Mindezeknél fogva a Váltási és Gazdasági Bizottság elérkezettnek látja az időt, hogy a maga testületi működését megszüntesse és megbízatását azon közbirtokosság kezébe tegye le, amelyből azt átvette, s lelépésével mutassa meg, hogy nem akar útjába állni a nép alkotmányos képviselő-testülete helyreállításának.

2007. augusztus 10.

Kollégiumi kirándulás

Idén ünnepli az Általános Iskolai Kollégium fennállásának 40. évfordulóját, s a gyerekek a már hagyományosan megtartott Kollégiumi hét keretében színes programokkal ünnepeltek.
A kollégiumi hét második napján Budapestre utazott 18 diák. Az egyik résztvevő, "volt" kollégista ilyen gondolattal zárta a napot: Reggel 5.50 órakor, 18 álmos diák gyülekezett a szentesi vasútállomáson.

2007. augusztus 10.

Pólosaink az OBI-ben

Évfordulók - 2007.

130 éve, 1877. augusztus 4-5-én Szentesen időzött Simonyi Ernő országgyűlési képviselő, s a város főterén nyilvános beszámolót tartott parlamenti működéséről.

90 éve, 1917. aug. 5-én Szentes város képviselő-testülete határozatot hozott egy önálló ügyosztály felállításáról a közellátási- és közélelmezési feladatok végzésére. (Az ügyosztály vezetője dr. Kiss Béla h. jogügyi tanácsnok lett.)

35 éve, 1972. augusztus 6-án a Szentesi Vízmű SK vízilabda csapata Budapesten győzelmet aratott az Elektromos ellen, ezzel megnyerte az OB II-es bajnokságot és feljutott az OB I-be. Hosszú évek után újra lett OB I-es csapata Szentesnek és Csongrád megyének. (Edző dr. Rébeli Szabó József; a csapat tagjai: Szénászki, Dongó, Soós, Kádár, Pengő, Halász, Sípos, Bódi, Bors, Komlósi, Ikládi.)

185 éve, 1822. aug. 9-én született Zoó János (1822 - 1897) tanár, festő, fényképész, tanonciskolai igazgató, volt 48-as tüzér.

115 éve, 1892. aug. 10-13. között Szentesen vendégszerepelt Jászai Mari színművésznő.

140 éve, 1867 augusztusában a lemondott Oroszi Miklós helyére Pulszky Ferencet választották Szentes országgyűlési képviselőjévé.

Összeállította:
Labádi Lajos

2007. augusztus 10.

Aláírást gyűjtenek

Tiltakozás az intézmények összevonása ellen

Tiltakozik és aláírásgyűjtő akcióba kezdett a Szabad Demokraták Szövetségének helyi szervezete. A tiltakozás okait a városunkat érintő középiskolák összevonásokban jelölte meg a csoport vezetősége. Ezért közzé tesznek egy nyilatkozatot, melyet a lakosok aláírásaikkal hitelesíthetnek és támogathatnak.

2007. augusztus 10.

Az operett örök műfaj

Kállay Bori: "Ez a pálya volt megírva számomra"

Kállay Bori és Berkes János az Operettgálán

Idén is több százan voltak kíváncsiak az Operettgálára, melyen olyan neves művészek léptek színpadra, mint Berkes János, Benkóczy Zoltán, Csere László, Hegyi Anikó, Kállay Bori, Pándy Piroska és Szász Kati. A megyeházán fellépő énekesek közül az egyik legközismertebbel, az érdemes művész Kállay Borival beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan vélekedik az operett örökérvényű sikeréről, illetve honnan nyerte indíttatását erre a pályára.

2007. augusztus 10.

Sikert arattak Kapolcson

Eddig a Művészetek Völgyében a Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozata vett részt. Idén a város nagyobb létszámmal képviseltette magát az eseményen. Minderről a rendezvény helyi szervezőjét, Csorba Gyulát, a Civil Televízió vezetőjét kérdeztük.

2007. augusztus 10.

Jeleskedtek a polgárőrök

Szaszkó Gergely és Szabó Sándor

Idén Sándorfalva adott helyet a sorban XI. megyei polgárőr napnak. A családias hangulatban zajló eseményen 53 egyesület vett részt, azon belül csapatok, családtagok, kísérők, tehát több ezer ember. A rendezvényen különböző versenyek, fórumok színesítették a programot. Bemutatót tartottak a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a vám és pénzügyőrség egyes akciócsoportjai. Az egész napos rendezvényen sokakat vonzottak a különböző vetélkedők, versenyek. A szentesiek a KRESZ- és az ügyességi versenyben jeleskedtek.

2007. augusztus 10.

Szentesi rendőr az Adrián

Faragó Róbert törzszászlós már másodszor kapott lehetőséget

Jávorné Mészáros Andrea és a szentesi Faragó Zsolt
együtt járőröztek Zadarban

A szentesi rendőrkapitányság nevét is öregbítette Faragó Róbert törzszászlós, aki nemrég részt vett egy két hetes horvátországi misszióban, melyre az országból összesen négy embert választottak ki. A szentesi rendőr immár másodszor teljesített szolgálatot a tengerparti városban, a 110 ezer lakosú Zadarban, ahova a tavalyi csapattagok közül csak ő mehetett vissza ismét.

2007. augusztus 10.

A Szegvárról elszármazott urológus

A Közéleti Kávéház augusztusi vendége dr. Hol-man Endre orvos, a HMG egykori diákja volt. A majd kétórás előadás alatt egy percre sem lankadt a jelenlévők figyelme.

2007. augusztus 10.

Katonáink a Red Bull Air Race-en

Betöltetlen álláshelyek vannak a laktanyában

Már nem először indulnak el a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj állományának katonái Budapestre, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó Red Bull Air Race-t biztosítsák, illetve megteremtsék a versenyhez szükséges technikai feltételeket. Augusztus 8-án reggel ezért vagoníroztak a szentesi katonák a vasútállomáson, hiszen mint azt Juhász László századostól, kommunikációs tiszttől megtudtuk, már jóval az ünnepi rendezvény előtt feladataik vannak a helyszínen.

2007. augusztus 10.

Lopott biciklivel Budapestre

Egy kertvárosi ingatlan nyitott ablakát kihasználva hatolt be ismeretlen személy a lakásba. A július 31-én a nappali órákban történt esetnél több mint egymillió forint készpénzt tulajdonított el az illető. A rendőrség nagyobb értékre elkövetett lopás vétsége miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

2007. augusztus 10.

Tóni bácsi konyhája

  • Harcsa tejfölben sütve
  • Fogas Molnárné-módra
2007. augusztus 10.

Kincskeresés víz alatt

Hosszú évek óta nyújt tartalmas kikapcsolódást a gyerekeknek a nyári úszótábor a strandfürdőben. A Városi Úszó Club először még a családsegítő központtal karöltve kezdte, most a sportközponttal közösen várják a vízkedvelő kisiskolásokat. A nyár első napján indult a tábor, s egy-egy hetes turnusokban váltották egymást a résztvevők. Paulovics Tamás csak úszni tudóknak hirdette meg a programot. Itt tehát már nem úszásoktatásról van szó, hanem át kell tudni úszni a 25 méteres tanmedencét. Ha a víz és a napos idő nem lenne elég, élvezetes programokkal is színesítik a korántsem csak úszásról szóló tábori palettát.

2007. augusztus 10.

Tekés győzelem

A közelmúltban Budapest adott otthont az amatőr teke Európa Kupának, mely szentesi győzelmet hozott. Az amatőrök rangos versenyén a 42 induló között két szentesi hölgy is megmérettette magát. Molnár Jánosné (képünkön) a 11. helyet szerezte meg, Kozma Andrásné pedig a dobogó legfelső fokára állhatott fel, s 470 fás összteljesítménnyel aranyérmet szerzett. A győztessel beszélgettünk.

2007. augusztus 10.

Balaton Masters Games

Második alkalommal rendezték meg Balatonfűzfőn a szenior korosztályú úszók számára ezt a különleges versenyt. 3 napon keresztül délelőtt az uszodában megrendezett versenyszámokban mérik össze erejüket a versenyzők, délután pedig a Balatonban hosszabb távokon /2, illetve 3 km-en/ döntik el, ki a legjobb. Ezen a nagyon megerőltető versenyen a Szentesi Delfin ESC csapata kiválóan szerepelt. A 26 résztvevő egyesület közül a szentesiek a 2. helyen végeztek, így egy szép kupával gazdagodott a gyűjteményük. A férfi versenyzők között dr. Bakacsi Gyula 8 aranyérmével a legeredményesebb úszó volt. Nem sokkal maradt el tőle Felvégi Zsuzsanna és Balázsné Lukátsy Katalin teljesítménye, ők 7 alkalommal álltak fel a dobogó legmagasabb fokára.

Eredmények: dr. Bakacsi Gyula: 50 gyors, 200 gyors, 50 mell, 100 hát, 200 mell, 100 mell, 50 hát, 200 hát 1., Felvégi Zsuzsanna: 50 gyors, 200 gyors,100 pille, 100 hát, 50 pille, 50 hát, 100 gyors 1., Balázsné Lukátsy Katalin: 200 vegyes, 100 hát, 200 mell, 100 mell, 50 hát, 200 hát, 400 vegyes 1., 50 mell 2. Brunszvik Árpád: 200 gyors, 100 hát, 50 pille, 50 hát, 200 hát 1., 50 gyors, 100 gyors 2., Bihari János: 50 gyors, 50 hát 1., 50 mell, 50 pille 2. Melkuhn Dezső: 200 pille 1., 200 vegyes, 200 mell, 100 mell, 400 vegyes 2., Bertényi Mária: 200 gyors 1., 200 mell 2.

4x50 gyors MIX váltó: I. kcs. 2. Szentes /Felvégi P., Felvégi Zs., Bertényi M., Brunszvik Á./

4x50 mell MIX váltó: V. kcs. 1. Szentes /Horváth, Balázsné, Melkuhn, dr. Bakacsi/

4x50 férfi vegyes váltó: V. kcs 1. Szentes /dr. Bakacsi, Bihari, Melkuhn, Bicskey/

Pólyáné Téli Éva

2007. augusztus 10.

Erős alapokon táncolnak

A Szilver TSE szokásos nyári tánctáborában a fiatalabbak a zánkai diákolimpiára készülnek, a legjobb felnőttek Stuttgartba, grand prix-versenyre. Négy helyszínen kétszáz fiatal táncolt, rekordszámban. A kilencvenes évek közepe óta nyaranta összegyűlnek a táncosok, hogy újra átvegyék az alapokat. Ebben a klub tánctanárai segítik őket, minden napra jut egy-egy táncstílus: a keringőtől, a slow foxon át a rumbáig. Ahogyan egy ház is attól jó, hogy erős alapokon nyugszik, a táncosnak is szükséges átismételni az alapokat, még ha sokan nem is nagyon szeretik, foglalta össze a nyári tábor lényegét Szatmári Nagy Szilvia, az egyesület elnöke. Volt a most véget érő kéthetes táborban balettóra is, ezt a 10 éves balettmúlttal (is) rendelkező Mikes Anna tartotta, Szilvia férje, Rónyai Zoltán pedig kondíciójukat erősítette, aki besegített a héten szintén Szentesen edzőtáborozó Keleti Andreáéknak is. A világbajnok olasz mester, Fabio Selmi sem elő-ször jön már városunkba, hogy az országból idesereglett versenyzőket oktassa, pénteken este a Klauzál iskolában.

2007. augusztus 10.

A St. Jupát most vízre száll

A St. Jupát legénysége augusztus 11-én, szombaton ismét útra kel. Ez alkalommal szokásos vízitúráját teszi meg a 12 fős csapat. Ami a korösszetételt illeti, a legidősebb résztvevő huszon-egynéhány éves, a legfiatalabb most lesz felső tagozatos tanuló az általános iskolában. A túrát Valkai Zsolt vezeti.

2007. augusztus 10.

Nyári színház

A Nyári Szabadtéri Színház következő alkalmán Tamási Áron Énekes madarát tekinthetik meg az érdeklődők a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ udvarán augusztus 14-én, kedden 21 órától. A székely népi játék egyfajta idő feletti, zárt világban játszódó történetet mutat be, melynek konfliktusai ennek a világnak a belső viszonyaiból születnek. Az idősödő vénlány testvérpár, Gondos Eszter és Regina egyedül gazdálkodik, s a falu megbecsüléséért küzdenek, melyet leginkább házassággal lehetne megkoronázni. Azonban egyikük udvarlója sem szerelmes, s ezért évek óta halogatják az esküvőt. Rossz idő esetén az előadást a Tóth József Színházteremben tarják meg.

A rendezvénnyel kapcsolatban információ kérhető 63/401-521-es, vagy 63/314-211-es telefonszámon.

2007. augusztus 10.

Ünnepi sportprogram

A 20 éves Szabadidős Sportklub ismét megrendezi sportprogramját a csongrádi úti Pusztai László Sporttelepen, melynek fővédnöke Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő. Az alkotmány napi családi és sportnap augusztus 19-én, vasárnap 20 órakor kezdődik éjszakai férfi kispályás labdarúgó tornával a Spartacus sportpályán. Ezt augusztus 20-án, hétfőn 8 órától gyermek foci torna követi, szintén a Spartacus pályán. Aznap délután 15 és 18 óra között a Pusztai László Sporttelepen számos színes program várja az érdeklődőket. Lesz például tűzoltó-, légfegyveres lövész-, kutya ügyességi-, fúvócső bemutató, valamint petanque, lovastorna és díjlovaglás teszi színesebbé az ünnepi sportprogramot. Ezen kívül lovaglási lehetőség és gyermekprogram is várja a rendezvényre látogatókat.

2007. augusztus 10.

Családi események

Született: Gazsi Tamásnak és Puskás Anna Lillának (Őze L. u. 10.) Janka, Szöl-lőssy Gilbetnek és Nagy Zsuzsanna Tündének (Őze L. u. 15.) Richárd Szilveszter, Kunszabó Sándornak és Mihucz Mariannának (Bacsó B. u. 9.) Jázmin Zoé, Szőke-Török Gábornak és Brezovai Anikónak (Honvéd u, 17,) Maja, Ferenczi Zsigmond Zsoltnak és Erdélyi Gabriellának (Madách u. 9.) Kira, Szabó Sándornak és Kovács Renáta Etelkának (Csongrád, Uzsoki u. 31.) Marcell, Nagy Tibor Józsefnek és Justin Juditnak (Csongrád, Összetartás u. 16.) Timót, Samu Csabának és Butty Mártának (Csongrád, Justh Gy. u. 15/B.) Csanád nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Őze Zoltán József (Kiss Zs. u. 38.) és Lakos Gabriella (Dózsa György u. 123.), Könyves Dénes (Bugac, Templom u. 7.) és Orosz Zsuzsanna (Sáfrán M. u. 19/A.), Zay Krisztián (Bükkszenterzsé-bet, Szabadság út 292/A.) és Berkes Ilona (Csongrád, Tulipán u. 9.).

Elhunyt: Pengő Sándorné Gergely Piroska (Bercsényi u. 104.), Laki Imréné Szamosközi Julianna (Wesselényi u. 39.), Papné Lénárt Klára Zsuzsanna (Balogh J. u. 6/B.), Szabó Pál (Galamb u. 13.), Dányi Ferencné Kerekes Terézia (Csongrád, Zsinor u. 20.), Szabó Istvánnal Ötvös Erzsébet (Csongrád, Wesselényi u. 1.), Sarusi-Kis Jó-zsefné Maszlag Etelka (Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.).