2018. DECEMBER

 

Újévi tűzijáték január 1-jén 18 órakor

 

Jó bulizást kívánunk, minden olvasónknak szilveszter estéjére, és nyugodtan töltse mindenki barátai és szerettei között ezt az estét, várva az új esztendőt, mert senki sem marad le az újévet köszöntő városi tűzijátékról, mert azt már hagyományosan január 1-jén rendezik meg 18 órai kezdettel a Kossuth téren.

A szervezők minden eddiginél nagyobb égi fényjátékkal készülnek, hogy együtt köszöntsük az új esztendőt!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 31.


 

Töltse sportosan az év utolsó napját

 

Igazán jó idő vár mindenkire az év utolsó napján, melyet az időjósok jósolnak, így aki teheti, újévi fogadalma előfutáraként fusson közösen az év utolsó napján!

2018. december 31-én 10 órától várják a résztvevőket a Dózsa-hárhoz ahol a St. Jupát Sportegyesület rendezi a hagyományos év végi futását! A jelmezeseket is díjazzák!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 30.


 

A Pollák kisfilmje lett az első!

 

A Legrand Zrt. fennállásának 100. évfordulójára születésnapi videó készítésre írt ki pályázatot a cég, melynek eredményhirdetését rendezték meg a napokban. A kiírt pályázat nyertese a Pollák szakközépiskola lett, valamint az általános iskolák között hasonló eredményt ért el a Koszta József Általános Iskola.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 30.


 

500 adag halászlé az ünnep előtt

 

Az ünnepi készülődésben egyre nagyobb figyelmet kap az adományozás, és sokakban felmerül a kérdés, hogy miként segíthetünk azokon, akik nehéz körülmények között élnek. Szentesen egyre erősebb a szociális háló, mégis tudjuk, hogy van egy láthatatlan társadalmi réteg, akikre talán ilyenkor jobban figyelünk, mint az év más szakában. Sok család álmodik arról, hogy karácsonykor finom, hagyományos ételeket ehessen.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 23.


 

Lemondott egy szentesi önkormányzati képviselő

 

Az év utolsó testületi ülése lemondással kezdődött Szentesen. Dömsödi Mihályné, a Pálmások Szövetségének képviselője családi okokra és munkahelyváltozásra hivatkozva harmincnapos határidővel lemondott képviselői mandátumáról.

Ki kerülhet a megüresedett képviselői székbe?

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 22.


 

Előszilveszteri malacságok!

Szenzációs program a Péter Pál Polgárházban

 

Fantasztikus kulináris élményben részesültek azok, akik a mínuszok ellenére 2018. december 19-én, szerdán a Péter Pál Polgárház rendezvényén vettek részt. A szentesi Központi Konyha vezetője, a világbajnoki ezüstérmes Nyári János készítette el a program fogásait, mely körte pálinka előétel ill. ital lehörpintése után volt fogyasztható.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 20.


 

Etelka néni 90. születésnapjának
20 unoka és 30 dédunoka örülhet

 

Szentesen a Bihari soron lévő otthonában köszöntötte Szirbik Imre polgármester Etelka nénit (Váczi Imrénét) 90. születésnapja alkalmából. A család álma, hogy a dédi megérje a varázslatos 100 évet, mert akkor hatalmas sátras ünnepséget rendeznek a soron, melyre az egész család eljön. Ha csak az unokák és a dédunokák jönnek el, akkor már 50-en lesznek!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 20.


 

Megújult a kerítése a II.-es klubnak

 

A Gondozási Központ Nagyörvény utcai II. sz. Idősek Klubjának 30 év alatt elkorhadt a kerítése, és csak a szerencsének tudható be, hogy nagyobb baj nem történt, amikor annak lécei kidőltek az utcára. Nem lehetett tovább halogatni, és fel kellett újítani azt, de oly módon, hogy az illeszkedjen ahhoz a kis szakaszhoz amely nem is olyan régen épült.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 20.


 

Tüneményes "mézeskalács házikó" kerestetik Szentesen!

 

A Szentesi Mozaik egyik kedves olvasója az alábbi szövegezéssel kérte hirdetésének közzé tételét.

Kérését szívesen teljesítjük.

 

Tisztelt Olvasó! Kertes házat keresek Szentesen, közel a Kurcához. Lélekmelengetőt, olyat, ahová öröm hazatérni. Merek álmodni ugyanis. Segítsen, hogy amit elképzeltem, valóra tudjon válni. Legyen szép és gondozott kertje az ingatlannak. A földszintes ház maximum 100 négyzetméter alapterülettel rendelkezzen, 2 igényes szobával, tiszta fürdőszobával, és legyen újszerű az állapota.

Ha van ilyen eladó háza, vagy ismerőse rendelkezik ezzel a tüneményes "mézeskalács házikóval", kérem írjon e-mailt a kurcaszentes@gmail.com  címre. Továbbítson fotókat, az ár megjelölésével együtt.

Szívből köszönöm a segítséget!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 17.


 

Előszilveszteri malacságok!

Szenzációs program a Péter Pál Polgárházban

 

December 19-én, szerdán, 19.00 órától szilveszteri menüt lehet majd kóstolni, amelyet a szentesi Központi Étkezde vezetője, a világbajnoki ezüstérmes Nyári János Úr készít el a látogatóknak. A közönség ötleteket, recepteket meríthet majd a szilveszteri vacsorához.

 

"Szilveszteri Koszta-lakoma":Körte pálinka, Lángolt kolbász, Magyaros babragu, burgonyahajóban, Mustáros sült malackaraj, Házi cipó

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 17.


 

Ég a harmadik gyertya

 

Az advent a hagyomány szerint Szent András napjához legközelebb eső vasárnappal vagy a december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal kezdődik, és karácsonyig tart. Az advent a latin adventus Domini kifejezésből származik, röviden annyit tesz, hogy az Úr eljövetele. Az ünnep liturgikus színe a lila, viszont a harmadik vasárnap az örömvasárnap, ennek színe a rózsaszín.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 16.


 

Erdélybe vándorolt a szeretet

 

Idén Karácsony előtt az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred néhány katonája nagyot álmodott és az ünnep közeledtével gyűjtésbe kezdtek, hogy megajándékozzanak olyan gyerekeket, akiknek erre nagy szükségük van.

 

Erdély szívében, Felsősófalván található a Böjte Csaba által működtetett Remény Napköziotthon, melynek 16 kicsiny lakója egy levélben írta meg vágyait az „Angyalkának”. Ez a levél jutott a katonák kezébe, akik azonnal gyűjtésbe kezdtek. Rövid időn belül nagy mennyiségű adomány gyűlt össze, melyhez hozzájárultak Szentes város Rendőrkapitányságának dolgozói is. A gyerekek kívánságai mellett még számtalan egyéb hasznos felajánlás is érkezett: tartós élelmiszer, ruha, cipő, kerékpárok.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 14.


 

Nincs Mikulás ajándék nélkül!

 

Az ünnepek során egyre nagyobb figyelem fordul a gyermekek felé, így az ajándékozás öröme azoknál sem maradhat ki, akiknek valamilyen oknál fogva éppen a kórházban kell tölteni az ünnepeket.

Szirbik Imre polgármester már évek óta meglátogatja ilyenkor a gyermekosztályt, hogy az önkormányzat nevében ajándékot vigyen az osztálynak és a bent fekvő kis betegeknek.

Két csecsemő mérleggel érkezett az osztályra, ahol Dr. Tóth Edit főorvosnak adta át a készülékeket és a kabinet iroda által gyűjtött ajándékokat.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 10.


 

2019-ben is várja Önt a 10 éves Hangversenyközpont

 

Még nyolc előadás van hátra a Zene Világ Zene programsorozatból, mely a Hangversenyközpont koncertjeit foglalja egységbe.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 10.


 

Jótékonysági filmvetítés a moziban

 

A Szentesi Őze Lajos Filmszínháza KULTIK mozihálózat tagja, idén is (2018. december 5-én) megrendezte jótékonysági filmvetítését, amikor is rászoruló családok gyermekeinek ad lehetőséget egy önfeledt filmnézésre.

Volt olyan gyermek, aki még nem volt a moziban, így tényleg el volt varázsolva, hogy átélhette az üdítős, popcorn-os filmélményt.

Szabó Krisztián a Kultik Magyar Mozihálózat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nagyon örül, hogy már két teremben tudják fogadni gyermekeket, akiket Szirbik Imre polgármester és Antal Balázs Tibor a városfejlesztési bizottság vezetője is köszöntött.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 10.


 

DEÁK SCHOOL CLUB első foglalkozása

 

A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola ebben a tanévben is lehetővé teszi az angol nyelv tanulását nagycsoportos óvodások számára. Az iskola egy 4 alkalomból álló programsorozatot szervez DEÁK SCHOOL CLUB néven.

 

A következő DEÁK SCHOOL CLUB időpontja: 2019. január 15. kedd 16 óra.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 10.


 

Adventi koncert a Honvéd Férfikarral!

 

A MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szervezésében újra Szentesen ad adventi koncertet a MH Hódmezővásárhely Helyőrség Katonazenekarának közreműködésével a HM Honvéd Együttes Férfikara.

Ideje: 2018. december 11-én 14.00 óra

Helye: Szentesi Református Nagytemplom

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 09.


 

Az Omega kiállítás első számadatai

 

Farkas László Róbert a Koszta József Múzeum igazgatója elmondta, hogy az az erőfeszítés amit az elmúlt hónapokban mutattak a kollégái vannak már részeredményei. Mindenféle összehasonlítás nélkül de azért nem tudunk máshogy szummát vonni és nem véleményt mondva az előző időszakról, de annyit el lehet árulni, hogy 2017. novemberében 30 napos látogatottsági adatot tudok mondani az 534 fő. Vasárnap esti adat szerint, ami annyit jelent hogy 19 óra alatt (péntek estet és egész szombaton és vasárnap) 2226 fő látogatta meg az Omega kiállítást és ezáltal a Koszta József Múzeumot.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 09.


 

Átutazó

 

Seres Antal élő koncertjét hallhatjuk 2018. december 19-én a Petőfi Cefé-ban!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 09.


 

Meggyulladt a második gyertya is!

 

Advent második vasárnapján 2018. december 9-én 16 órakor Veres-Ravai Réka evangélikus lelkész ünnepi gondolatait ismerhettük meg a Kossuth téren felállított adventi koszorú mellett, melyet a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanári kórusa színesített.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 09.


 

ADVENTI GASZTRO PIAC

 

GASZTRO PIAC a minőségi, magyar termelői élelmiszerek és kézműves szépségek lelőhelye az adventi időszakban is. A Művészetek Házának hagyománya szerint decemberben négy napon várják törzsvevőket, a hazalátogató elszármazott szentesieket, a városba látogatókat és mindenkit, aki értékeli a jót és a minőséget.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 07.


 

Felkapcsolták a város díszkivilágítását

Ünnepi fénybe öltözött a város

 

2018. december 3-án délután 16 órakor kezdődött az a rendezvény Szentesen a Kossuth téren, melynek keretein belül ünnepélyesen felkapcsolták a város díszkivilágítását.

Szirbik Imre polgármester és Károlyi László a Legrand Zrt. vezetője a gyerekekkel közösen kapcsolta fel a város ünnepi fényeit.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 03.


 

Advent első vasárnapja Szentesen

 

2018. december 2-án 16 órakor, advent 1. vasárnapján megnyílt a városi karácsonyi vásár a Kossuth téren, majd az adventi koszorúnál Simon Mátyás a Református Nagytemplomi Egyházközség segédlelkésze mondott ünnepi beszédet, melyet az egyházközség műsora színesített.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 03.


 

Porcelánbaba - Bohóc kiállítás nyílt Szentesen

 

Szentesen a Dózsa Gy. utca 35/a szám alatt Porcelánbaba - Bohóc kiállítás nyílt 2018. december 1-jén. Pallagi Lászlóné magángyűjteményét tekinthetjük meg a kiállításon. Érdeklődésünkre elmondta, hogy négy évvel ezelőtt vásárolt egy porcelán babát melyet újabbak követtek.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2018. 12. 01.


 

 

 

 

.