Az Omega kiállítás első számadatai

 

Farkas László Róbert a Koszta József Múzeum igazgatója elmondta, hogy az az erőfeszítés amit az elmúlt hónapokban mutattak a kollégái vannak már részeredményei. Mindenféle összehasonlítás nélkül de azért nem tudunk máshogy szummát vonni és nem véleményt mondva az előző időszakról, de annyit el lehet árulni, hogy 2017. novemberében 30 napos látogatottsági adatot tudok mondani az 534 fő. Vasárnap esti adat szerint, ami annyit jelent hogy 19 óra alatt (péntek estet és egész szombaton és vasárnap) 2226 fő látogatta meg az Omega kiállítást és ezáltal a Koszta József Múzeumot, és annak minden attrakcióját.

 

 

 

Újdonságként hallhattuk, hogy Beke Mari a múzeum művészetpedagógusa múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervez a kiállításra alapozva.

 

- Az Omega együttesnek 1969-ből van egy videóklipje, amit tulajdonképpen akkor még nem neveztek videoklipnek de a magyar televízióban az első olyan zenés műsor volt (félórás) "Tízezer lépés címmel" és a legemblematikusabb Omega számok szerepeltek benne és köztük egy olyan szám, ami nem is kifejezetten gyerekeknek szól "Az udvari bolond kenyere". A zeneszám alatt akkori balettművészek kártya lapokból lépnek elő és adnak elő egy pantomimes néma játékot. Természetesen egy csörgősipkás udvari bolond a főszereplő és erre fűztem fel a múzeumpedagógiai foglalkozást. A gyerekek kártyalapokat rajzolhatnak, kisebbek készen megrajzolt kártyalapokat színezhetnek, illetve van ott egy nagy általában csörgősipka amit fel is próbálhatnak és fényképezhetik magukat (szelfizhetnek benne). - mondta el portálunknak Beke Mari.

 

 

 

Továbbá a határ másik oldaláról Szerbiából is érkezett már csoport az Omega kiállításra, akik az Omega Étteremben is eltöltöttek egy hangulatos vacsorát, megkóstolva mindazt, amelyet az együttes tagjai szeretnek.

 

 

 

A kiállítás 2019. májusáig tart nyitva, és azt is megtudtuk, hogy nincs sok pihenője a múzeumi munkatársaknak, mert egy újabb nagy dobásra készülnek. Addig is aki még nem látta az OMEGA kiállítást, ajánljuk hogy tekintse meg, mert hamar itt van 2019. májusa.

 

Szentes, 2018. 12. 04.

 

.