|
2017. ÁPRILIS
Erdélyben jártak a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola diákjai
2017. április 19-23 között a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola tanulóinak a Határtalanul pályázat keretében lehetőségük nyílt Erdélybe látogatni. Szállásuk Gyergyóújfaluban volt, ahonnan csillagtúra keretében sok csodálatos helyet kerestek fel. Csak néhány példa a látnivalókból: Parajd, Korond, Békás – szoros, Gyilkos-tó, Csíksomlyó, Súgó barlang. Tanulóink nagy része még soha nem látta e káprázatos tájat, nem találkozott az ott élő honfitársainkkal, de még a felnőtteket is (akik már nem először utaztak ide), meghatja az a sok szeretet, amelyet ott tapasztalnak nagyszerű szállásadóinktól.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
Lampionos felvonulás
A hagyományos lampionos séta este fél 9-kor indult 2017. április 30-án a díszkúttól az Ifjúsági Házig, melyen sokan részt vettek. Példaértékű, hogy sokan saját készítésű lampionokkal készültek. Aki a helyszínen kapott kedvet a felvonuláshoz, annak lehetősége volt a helyben készíteni.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
Luther téri programok április 30-án
Szentesen az április 30-ai programok a Luther téren kezdődtek, majd a lampionos felvonulás után az IH gödörben koncertekkel folytatódott. Volt itt mosolygás, integetés anyunak, büszkén pózolás a hűvös idő ellenére. Aranyosak voltak a Dalma Dance Club piciny táncosai és új színt vittek a bemutatókba a Viktória Fitness SE Fit Kid csoportja.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
Elindult a virágóra
2017. április 30-án Szirbik Imre polgármester indította el városunk új nevezetességét a virágórát. Az óra GPS alapú óraszerkezettel működik, így ha működik akkor mindig pontos. A mutató alatti világítás pedig automatán működik, ami annyit jelent, hogy 50 évre előre be van programozva a napkelte és a napnyugta, amely alapján kapcsol be ill. ki.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
Új edzőterem Fábiánon a judósoknak
A fábiánsebestyéni judósok új otthonra találtak a Fábiánsebestyéni Önkormányzat és Dr. Kós György polgármester támogatásával. A korábbi tűzoltószertár majd táncteremből átalakított edzőterem átadására ellátogatott dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
"Pattanj lóra, hintalóra!"
Szeretettel várnak minden érdeklődőt 2017. május 5-én 16.30 órára a "Pattanj lóra, hintalóra!" című időszaki kiállítás megnyitójára.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
3 in 1 Kiállításnyitó + eredményhirdetés + könyvbemutató
Várnak minden érdeklődőt szeretettel 2017. május 3-án 16.30 órától: Őskortól-Hundertwasserig - alkotói pályázat eredményhirdetésére és az alkotásokból készült kiállítás megnyitójára, valamint Beke Mari: 77 magyar népi játék c. könyvének bemutatójára.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
Kerékpáros Iskola Kupa „Kováts Levente” emlékverseny
A Koszta József Általános Iskolában rendezték meg 2017. április 27-én a Kerékpáros Iskola Kupa „Kováts Levente” emlékversenyt. A szentesi Rendőrség Közlekedésrendészeti osztályának támogatásával kiírt versenyen az általános iskolások 5-8. osztályos tanulói vehették részt. Ebben az évben 32 tanuló nevezett a versenyre.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 30.
Jószolgálat + humanizmus = Rotary Elnökjelöltek képzési szemináriumának szentesi vonatkozása
A Magyarországi Rotary Klubok 2017. április 8-9. között Kecskeméten tartották éves legnagyobb összejövetelüket. A rendezvény kettős céllal szerveződött, közgyűlés és egyben konferencia volt, ahol a július 1-től munkába álló 52 magyar Rotary Club vezetői képezték magukat, készültek az elkövetkező hivatali évükre.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 29.
Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat
Lakástűzhöz riasztották a szentesi katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltóit a Brusznyai sétányon található panelházakhoz. Nagy erővel, több mentőszerrel vonultak ki a lánglovagok, mely az első emeleten keletkezett. Valószínűsíthető, hogy egy elektromos berendezés zárlata okozhatta a tüzet. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 29.
Volt növendékek hangversenye
2017. április 29-én a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában zenei pályára készülő volt növendékek hangversenyét hallhattuk 16 órai kezdettel. A hangversenyen fellépett Berényi Tünde, Czakó István, Debreczeni-Kis Helga, Gábor Bettina, Molnár Evelin, Ráfi Balázs, Takács Emese.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 29.
Izgalmas vízilabda szombat
A női vízilabda OB I rájátszásában az ötödik helyért a Hungerit-Szentes az Egert fogadta. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Hungerit javára. A Metalcom Szentesi VK férfi vízilabdacsapata is szombaton (április 29.) száll vízbe, hogy eldőljön, hogy játszhat-e a 13. helyért. Izgalmas lesz a mérkőzés, mert a vesztesnek a kiesés ellen kell majd harcolnia, így nincs más hátra a szombati találkozón győzni kell.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 28.
Gyakorlat, nem tűz
Három napon keresztül gyakorlatoztak a katasztrófavédelem munkatársai a Fehér háznál (mert a szentesiek így ismerik a Kossuth tér 5-öt), így feltérképezték a mentésnél lehetséges nehézségeket és a sérült személy mentését is gyakorolták.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 28.
Világklasszisok Fábiánsebestyénben Már csak egy hét és indul az idény legrangosabb hazai fogathajtó versenye Részletek a május 4-7. között rendezendő fogatversenyről.
Az idei lesz a 35. fogathajtó verseny Fábiánsebestyénben, a Kinizsi Park azonban már Duna-Alpesi Kupát és világbajnokságnak is helyet adott. A mostani megmérettetés méltó előkészülete lesz a lipicai világbajnokságnak, illetve a göteborgi Európa-bajnokságnak, ennek szellemében készítették elő többek között a 8 akadályból álló maratonhajtó pályát, amely kisebb újdonságokat is tartalmaz majd – derült ki a Kinizsi Park hétfői sajtótájékoztatóján.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 28.
Nem marad el a szezonnyitó,
A Szentesi Sport- és Üdülőközpont Nonprofit Kft. értesíti Kedves Vendégeit, hogy a 2017. május 1-jére hirdetett szezonnyitó kültéri programokat a hideg, esős időjárásra való tekintettel NEM tartjuk meg. Vendégeinket 2017. május 1-jén kedvezményes belépési lehetőséggel várjuk. Ezen a napon az ALAP JEGY MEGVÁLTÁSÁVAL a fürdő valamennyi medencéjét és a szaunákat is használhatják.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 28.
Sepsiszentgyörgy Szentes új testvértelepülése
2017. április 28-án írta alá Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád a település polgármestere és Dr. Demeter Attila városunk alpolgármestere a testvérvárosi megállapodást, melyben közös akaratként kinyilvánítják, hogy egyetértenek abban, hogy erősítik a kölcsönös együttműködést a gazdasági-, kulturális- , társadalmi- és civil együttműködést a hatályos törvényeknek megfelelően Romániában és Magyarországon.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 28.
Szentesi Majális
Május 1-jén várnak minden érdeklődőt az Ifjúsági Parkba a plakáton olvasható programokra.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 27.
Dorottya Kazinczy-érmes
2017. április 23-án a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának Csörgősipka-díjas végzős tanulója, Mari Dorottya Győrben az 52. Kárpát-medencei Szép Magyar Beszéd Verseny döntőjében Kazinczy-érmet kapott. Gratulálunk!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 27.
Fényes szentesi sikerek Abu Dhabi-ba jutott ki Lóczi Gábor
Immár tízedik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A megmérettetések országos döntőjére 2017. április 24. és 26. között Budapesten a X. Szakma Sztár Fesztiválon, a Hungexpo Vásárközpontban került sor. Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő kategóriában 3. helyezett Csatos István lett a HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója Szakma Sztár Fesztivál keretein belül rendezték meg idén a SkillsHungary nemzeti döntőit, ahol szárazépítő versenyszámban Lóczi Gábor bizonyult a legjobbnak. KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 27.
Hamarosan elkészül a virágóra Szentesen
A napokban fog elkészülni az a virágóra, amely új színfoltja lesz a Rózsa Gábot térnek. Az 56-os emlékműtől (Fridrich Fényirda mellett) jól látható a megdöntött óraszámlap, amelyet virágok díszítenek. Az óraműről annyit kell tudni, hogy GPS alapú vezérlésű lesz, amely folyamatosan ellenőrzi önmagát. Egy kioldószerkezettel próbálják rongálásmentessé tenni a szerkezetet, de ha bárki elállítja azt, akkor egy újraindítás után már a pontos időt fogja mutatni.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 27.
Három év alatt tíz nyelvvizsga Egy különleges módszer bemutatója Szentesen és Csongrádon!
Cz. Nagy Zsófia története már az országos sajtót is bejárta, pedig akkor még csak a nyolcadik nyelvvizsgáján volt túl. Most már a tízedik vizsga eredményét várja, noha még csak végzős gimnazista. Zsófia szerint csak a módszer számít, bárkinek sikerülhet, akár munka mellett is. A hangsúly a módszeren van, mivel az önmagát közepes nyelvi tehetségként ismerő diáklány is ennek köszönhetően táltosodott meg. Zsófi nagy célkitűzése teljesülhet, amit négy évvel korábban, elsős gimnazistaként tűzött maga elé: a középiskola végéig tíz államilag elismert nyelvvizsga! Hab a tortán, hogy az egyik nyelvből már felsőfokú vizsgája van. Többek közt erről is megosztotta tapasztalatait portálunk olvasóival.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 25.
Előbújt az állványerdőből a Petőfi
Minden szentesi kíváncsian várja, hogy hogyan fog kinézni a volt Petőfi Szálló homlokzata, mely az EGT Alap pályázatának támogatásával újul meg.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 25.
Önkéntes orvosi munka Afrikában Dr. Jakkel Anna előadása a könyvtárban
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 24.
Elkezdődik a járda építése a megújuló volt Petőfi Szálló mellett
2017. április 28-án indult a megújuló volt Petőfi Szálló melletti járda szakasz építésének munkálata, ezért várhatóan 2017. április 24-től elkezdődnek az előkészítő munkálatok.
Első fázisként a piros színű palánkok kerülnek áthelyezésre, hogy helyt adjanak az építkezésnek, és a munkaterületet biztosítsák.
A Városközpont rehabilitációs projekt keretében ugyan megújult a Petőfi Szálló környezetében a palánkon kívüli Kossuth utcai és a Petőfi utcai járda szakasz, valamint megépült a körforgalom és a kerékpárút, de ebből kimaradt az épülethez közvetlenül csatlakozó járdafelület. Az épület romos állapot miatt évek óta palánk zárta ezt a területet, így az útépítés során a járdafelületek a palánk vonaláig épültek meg.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 23.
Esély a Mosolyra Jótékonysági bál sok mosollyal
2017. április 21-én rendezte meg a Rigó Alajos Általános Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola Esély a Mosolyra Alapítványa a IV. Tavaszköszöntő Jótékonysági Bálját.
Az alapítvány azt tűzte ki célul, hogy az iskolában folyó képzést annak körülményeit támogassa, fejlessze - hallhattuk Pótári Tímea intézményvezetőtől.
A bál kulturális programjának keretében magyar operett slágereket valamint a tanulók előadásában musical részletet láthattunk. A megható műsorszámokat látva a legjobb az volt, hogy mindenkinek megvolt az esélye a mosolyra.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 21.
Lánykérés a Műszakiak Napján
Minden a szokásosan történt a Magyar Honvédség 37. II Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred csapatünnepén, amikor is Antal László ezredparancsnok a legénység elé vezényelte Veress szakaszvezetőt, aki erre a napra meglepetéssel készült. Az ünnepen akarta megkérni kedvese Németh Gabriella kezét.
A sokáig tervezett eseményt az elmúlt napok szeszélyes időjárása sem hiúsította meg. És hogy mi volt a hölgy válasza, a videóból kiderül!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 21.
SZEZONNYITÓ a strandon
2017. május 1-jén SZEZONNYITÓ programra várják a fürdőzni vágyókat a Szentesi Sport- és Üdülőközpontba!
Egész napos fürdőzés mellett az alábbi programok közül választhatnak 11-15 óra között a vendégek: - ingyenes UGRÁLÓVÁR a Délmagyar kitelepülésével - BURGONYÁS ÉTELEK, az első 99 adag INGYENES - PALACSINTA KÓSTOLÁS a Derekegyház Község Önkormányzata jóvoltából - bokrosi VADNYUGATI VÁROS kitelepülése játékokkal - RODEO BIKA a Vadnyugati Város jóvoltából - ingyenes szaunapark és wellness részleg használat.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 21.
Ma Szakmák Éjszakája!
Sokféle éjszaka van, múzeumok, kutatók éjszakája, miben különbözik ettől a Szakmák Éjszakája? Sokban: mert itt nem csak színes és szórakoztató programokat, hanem ennél sokkal többet: a jövődet, lehetséges életutakat kínálnak. Most egy éjszaka alatt végigjárhatod a szakképző iskolákat, a velük együttműködő sikercégek máskor rejtett világát, feltárhatod a menő szakemberek titkait, megnézheted, melyik foglalkozás mit takar, játssz végig akár ezer pályát néhány óra alatt! Lehet, hogy a jövőd itt, ezen az éjszakán kezdődik!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 21.
Kidőlt egy gesztenyefa a Klauzál utcán
2017. április 20-án riasztották a Klauzál utcába a szentesi tűzoltókat, hogy egy terjedelmes gesztenyefa nem bírta a szélterhelést és kidől. A fa éppen a Klauzál Gábor Általános Iskolával szemben található parkolóban található és csak a szerencsén múlott, hogy nem volt ott parkoló jármű. A mentőket is riasztották a helyszínre, mert félő volt, hogy a leszakadó faágak megsebesítettek egy ott közlekedő gyermeket.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 20.
90 éves a Mama és nem szed gyógyszert Hallhattuk Bordás Terézia születésének 90. évfordulóján
Bordás Terézia 2017. április 16-án töltötte be 90. életévét és ez alkalomból látogatta meg Szirbik Imre polgármester, hogy a város köszöntését tolmácsolja Teri néninek. Sok szép korú köszöntésén jelenvoltunk, de olyannal mint Teri néni még nem találkoztunk. 90 évesen még kerékpározik, szeret színházba vagy nótaestekre járni, és a vitaminokon kívül más gyógyszerre nincs szüksége. És hogy mi a titka? Elolvashatja a Szentesi Élet hétvégén megjelenő számában!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 19.
Az ezerarcú szecesszió Konferencia a Komor Marcell - Jakab Dezső tervezte Petőfi Szálló és Vigadó épületéhez kapcsolódóan
Szecesszió napjainkban címmel szervezett konferenciát a Komor Marcell - Jakab Dezső tervezte Petőfi Szálló és Vigadó épületéhez kapcsolódóan a szentesi önkormányzat a megyeházán. A mintegy 13 előadás változatos megközelítésben mutatta be a szecessziós építészetet, kitérve helyi vonatkozásaira, azaz a felújítás alatt álló Petőfi Szállóra. Az eseményen Komor Marcell unokája, Székely Tamás is részt vett, s gyermekkori emlékeit megosztva közelebb hozta az építészpáros alakját az érdeklődőkhöz.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 18.
Elosztották a 2017. évi sporttámogatásokat
Az Önkormányzat alapelve, hogy nem fenntartója, működtetője a helyi sportszervezeteknek, hanem támogatója.
A város sportéletének zavartalan működése érdekében az Önkormányzat törekszik arra, hogy az éves költségvetésben az egyesületek működési,- és rendezvénytámogatásához keretet különítsen el a 10 sportlétesítmények fenntartási, felújítási és fejlesztési feladatainak finanszírozásán felül. A sporttámogatásra fordítható összeget, a tervezhető bevételek és kiadások függvényében, a képviselő-testület évenként, a költségvetési rendeletében határozza meg. Idén 28.983.000 Ft-ot osztott szét a bizottság, melyre 31 benyújtott pályázó közül, 26-ot támogattak. A maradvány összeg diáksport támogatására szolgál, valamint tartalékalapot képez.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 18.
Önkormányzati támogatás fapótláshoz Lakossági tájékoztató a fás szárú növénypótlások Önkormányzati támogatásáról
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete lakossági fás szárú növénypótlások finanszírozására önkormányzati éves költségvetési alapot hozott létre, amely alapján:
A Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője által a lakossági ügyfél részére kiadott fás szárú növény kivágási engedélyben (továbbiakban: Határozat) megjelölt pótlási kötelezettségnek megfelelő fajú, fajtájú fás szárú dísznövény vásárlásához önkormányzati támogatás biztosít.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 18.
Dr. Beer Miklós előadása
Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök tartott közéleti kérdésekről előadást a Művelődési és Ifjúsági Házban Szentes Város Önkormányzata és a Szent Anna Plébánia szervezésében 2017. április 18-án. Az előadás alcíme sokat elárul: Óvatosan mondom, az önszórakoztató gettóegyházból ki kell lépnünk a missziós egyház örömteli, Szent Ferenc-i távlatába.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 18.
Körséta a Legrand-nál
A Szentesi Vendégszeretet Egyesület 2017. április 21.-ei Körsétáját rendhagyó időpontban rendezzük! Látgatást teszünk a LEGRAND szentesi gyárában, munkaidőben, pénteken 15 órakor. A gyárlátogatáson résztvevők névsorát előre le kell adni, ezért a Körséta résztvevőit arra kérjük hogy legkésőbb 2017.04.18-ig jelezzék látogatási szándékukat a 06-30/928-4465-ös telefonon!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 16.
IV. Tavaszköszöntő Jótékonysági Bál
Az Esély a Mosolyra Alapítvány 2017. április 21-én rendezi meg a IV. Tavaszköszöntő Jótékonysági Bálja. Az alapítvány célja és feladata is egyben, hogy Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola tanulóit és az ott folyó szakmai munkát támogassa. Amennyiben Ön szeretné támogatni az alapítványt a rendezvény keretében mindezt meg tudja tenni!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 16.
Nyári munka a kalandparkban
Az L-Direct Kft. nyári munkára keres 25 évnél fiatalabb munkavállalókat, a Kurca-part Kalandparkban betöltendő munkakörökre. Angol, és/vagy német nyelvtudás előny. Fényképes életrajzot az alábbi címre lehet elküldeni: robert@bertokpromotion.com
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 16.
Volt növendékek hangversenye
2017. április 29-én a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában zenei pályára készülő volt növendékek hangversenyét hallhatjuk 16 órai kezdettel. További részletek a plakáton.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 16.
Fontos lett volna a győzelem! Még az X is elég lett volna
Hazai pályán fogadta a Szeged megye I.-es csapatát a Szentesi Kinizsi SZITE, hogy bebiztosítsa a tabellán elfoglalt 8. helyét. A két csapat között csak egy bajnoki pont a különbség, így fontos lett volna a győzelem. Mind két csapat készült a rangadóra, igaz a hazaiak egy kicsit tartalékos csapattal vonulhattak ki a pályára. Az első két képen láthatjuk azt a pillanatot, melynek nem örülhetett a hazai csapat, és ezáltal hatalmas nyomás esett rájuk.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 15.
Javaslatát várják! Dr. Csergő Károly emlékéért díjban kik részesüljenek 2017-ban
Kérik a város lakosságát, gazdasági és társadalmi szervezeteit, tegyenek javaslatot azon személyekre, akiket méltónak tartanak arra, hogy részükre a "Dr. Csergő Károly emlékéért" díj 2017 évben odaítélésre kerüljön.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 15.
Tojásfák Szentesen
„Őrizzük meg értékeinket együtt” a jelmondata a Szentesi Vendégszeretet Egyesületnek, melynek tagjai immár hetedik alkalommal rendezik meg idén a Kézműves Ízek Fesztiválját. A rendezvény előhírnökeként a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon tojásfa díszítésre várták az érdeklődőket. 2017. április 12-én az egyesület tagjai a Kossuth téren egy, a Luther téren kettő előre kijelölt fát díszíttettek fel otthon készített húsvéti díszekkel.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 15.
Három éves a gasztro piac
Szombaton a Húsvétot és a piac 3. születésnapját ünnepelik a Művészetek Házában. Ezúton köszönik a szervezők az együttműködést minden termelő és kézműves barátnak, partnernek, támogatónak és a piacot lelkesen, töretlen érdeklődéssel látogató közönségnek!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 13.
Térképes éjszakai tojáskereső verseny
A Szentesi Családsegítő Központ Közösségi Tér szervezésében 2017. április 13-án csütörtökön térképes éjszakai tojáskereső versenyt rendeztek családoknak, baráti társaságoknak. A térképen öt tojáshelyszín volt jelölve, melyek közül három rejtett tojásokat. Két akadály gyermekszóval "becsalizós" volt. Idén rekord számú csapat nevezett a megmérettetésre több kategóriában, és este fél nyolctól indult a tojáskeresés a Kurca parton és a ligetben.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 13.
Nem sikerült!
2017. április 13-án mentőhelikopter szállt le Szentes központjában a könyvtár melletti téren, mert a szomszédban lévő bevásárlóközpontban rosszul lett egy férfi, akin elsőként a bolt dolgozói próbáltak segíteni és hozzáláttak az újraélesztéshez. Később a mentősök és a légimentők közösen harcoltak az életért, de nem sikerült.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 13.
Ballag a katona.... Menetgyakorlat
6 km-es menetgyakorlaton vettek részt a honvédelmi nevelésben résztvevő gyerekek az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél. Az alakulat évek óta kiváló kapcsolatot ápol a HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakiskolával. Az együttműködés keretében rendkívüli testnevelésórán vehettek részt a gyereke, akik a menetgyakorlatot hasonló menetfelszerelésben teljesítették. A borongós, esős idő ellenére jól érezték magukat.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 12.
Április 30. az Animal Cannibals, Happy Gang és Roy & Ádámmal
A Szentesi Művelődési Központ szervezésében 2017. április 30-án három sztárvendéggel színesített programmal várják a fiatalokat a Luther térre 19.00 órakor, majd 20.15-től a IH Gödörbe. Idén is lesz lampionos felvonulás!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 12.
Zipperer Viktor ismét fut
A kitelepítés 70. évfordulójára emlékezve, a szlovákiai Gúta városából indult el 360 km-es útjára Zipperer Viktor, a Műszaki Ezred volt katonája, akit a szentesi szakaszon a Honvéd Rákóczi Sportegyesület tagjai, és hajdani katonatársai is elkísérték egy darabon. Szentesen egy estété töltött Viktor, majd szemerkélő esőben indult tovább 2017. április 11-én. Ott voltunk a Terney Béla Középiskolai Kollégium előtt, amikor indult, és hálásan fogadta a kíséretet. Viktor neve ismerős lehet, mert ő az a katona ember, aki határfutáson körbekerülte hazánkat, es csaknem 1800 km-t futva teljesített.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 12.
TOLVAI RENI lesz a sztárvendég a Műszakiak Napján (részletes programmal)
A Műszakiak Napja a Magyar Honvédség 37. II Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred csapatünnepe. A műszaki katonák összefogása minden évben megnyilvánul ezen a napon. Az ünnep alkalmával lehetőség nyílik a Damjanich laktanyában szolgált, és az ország különböző tájairól most újra idelátogató idősebb nyugállományú kollégák, a műszaki tisztek, tiszthelyettesek, katonák találkozására, emlékeik felidézésére - hallhattuk a mai sajtótájékoztatón Kaszanyi Sándor alezredestől, a szervezőbizottság elnökétől.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 10.
Pollákos diák lett a II. az országos tanulmányi verseny döntőjében!
25. alkalommal meghirdetett „Charles Babbage” Országos AutoCAD és Inventor Versenyre 4 tanulóval nevezett a HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Inventor kategóriában. Az országos döntőbe, amelyet Dunaújvárosban rendeztek csak 10 tanuló jutott be. A Pollákosok nagyon jól szerepeltek, Haviarik József II. helyezést ért el, Németh Bence Máté a VI. helyen zárta a versenyt.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 10.
Kórházi segédeszköz adomány érkezett Szentesre
Jelentős adomány érkezett ismét a Dr. Bugyi István Kórházba 2017. április 10-én a reggeli órákban. Óbester Erzsébet és három testvérének köszönhetően Franciaországból Bizet klinikájáról és annak környező egészségügyi egységeiből gyűjtött kórházi betegszállító és beteghordó segédeszközök érkeztek.
Több hónapos előkészítő munka előzte meg az ideérkezést - tudtuk meg Bozóné Marcsitól a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szentesi Csoportjának vezetőjétől.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 10.
Zengosztikus Giga Fesztivál
Immár 9. alkalommal rendezik meg a Valdor Nippon Zengo program Giga Fesztiválját Szentesen. A hétvégén is INGYENES belépést biztosítanak mindenki számára, hogy ismét egy nap csak Rólad szóljon! Egy nap az egészségedről, az egészségedért, önmagadért! Számos csoportos órán, különböző standokon mérheted fel kondíciód és próbálhatsz ki, kóstolhatsz bele új dolgokba. Ingyenes gyerekmegőrzés a családos anyukák részére
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 07.
Meghívó a Magyar szecessziós építészet Európában című kiállítás megnyitójára
Brüsszelt, Szabadkát, Komáromot, Budapestet és Torockót követően Szentesre érkezik a magyar szecessziós építészetet népszerűsítő vándorkiállítás, melyre ezúton meghívjuk Önt!
A kiállítás anyaga kibővül a Szentesi Levéltár által őrzött/gyűjtött Komor Marcell-Jakab Dezső tervezte Petőfi Szálló és Színház épületéhez kapcsolódó tervekkel, dokumentumokkal.
A kiállítást megnyitja: Wittek Krisztina főépítész és Labádi Lajos főlevéltáros Megnyitó: 2017. április 11-én 17.00 órakor a Megyeháza KKK (Kossuth tér 1.) épületében.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 05.
65 új életfa az újszülötteknek
2017. április 5-én délután Új Életfa ünnepélyes átadásán köszöntötték a Városháza udvarán a szentesi kisbabákat. Az emléklapok és a fácskák átadása hagyomány a városban, Több mint két évtizede adja át Szirbik Imre polgármester az újszülötteknek az első fácskájukat, mert ne csak a családot, hanem a város lakosságát is gyarapítják.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 05.
80 éves az olimpiai tölgy
1937 március 29-én ültették el a Polgári Lányiskola, utóbb Petőfi Általános iskola előtt azt a tölgyet, melyet az 1936-os berlini olimpiai játékokon kapott győzelméért Lőrincz Márton birkózó, akit a város fiává fogadott. „Hirdesse ez a tölgyfa Szentes város iránti szeretetemet és legfőképpen azt, hogy bár az ország sok városa megtisztelt ünneplésével, szívemhez mégis ez a nemes város férkőzött legközelebb, amikor fiává fogadott." – A szentesi levéltárban található levele szerint e szavakkal adományozta a városnak azt az 1936-os berlini olimpián kapott, (valamennyi győztesnek kijárt) tölgyfacsemetét a Kurca-parti városnak az 1911-ben született Lőrincz Márton, aki kötöttfogású birkózásban, légsúlyban (56 kg) olimpiai bajnoki címet szerzett.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 04.
Bölcsődei beiratkozásról
Szentes Város Önkormányzat Bölcsődéje felvételt hirdet a
A bölcsődébe az a gyermek vehető fel, aki legalább 20 hetes korú. Abban az esetben, ha a gyermek 2017. szeptember 01. és december 31. között tölti be a harmadik életévét, a szülőnek / törvényes képviselőnek/ vállalnia kell, hogy a gyermek ellátását a nevelési év végéig a bölcsőde biztosítja.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 03.
Dr. Csókay András előadása
2017. április 21-én várják az érdeklődőket Dr. Csókay András előadására a Művelődési és Ifjúsági Házba a Keresztény Pedagógus Társaság szervezésében.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 03.
ZENÉS ÉJSZAKAI ÉLMÉNY FÜRDŐZÉS ÁPRILIS 14. 20 – 24 óráig
Zenés éjszakai élményfürdőzéssel vár minden érdeklődőt a Szentesi Üdülőközpont a Dr. Rébeli-Szabó Sportuszodába.
- Zenés éjszakai fürdőzés az élményrészlegben Horváth Zoltánnal - Relaxáló feltöltődés a wellness-részlegben - Kényeztető pihenés a szauna parkban - Igényes és kényelmes környezetben - Éjszakai fürdőzés az élménymedencében, wellness medencékben és pihenés a szauna parkban - Hosszúitalok az élményrészlegben /Nyúl Büfé/
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 03.
SZECESSZIÓ NAPJAINKBAN Konferencia Komor Marcell-Jakab Dezső
tervezte
Szentes Város Önkormányzata Szecesszió napjainkban címmel konferenciát szervez 2017. április 11-én 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban.
Fontos: A konferencián a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges!
Itt tud regisztrálni: LINK
További fontos információ, hogy a Magyar Építész Kamara továbbképzési rendszerében a konferencia akkreditálása és a kreditpont megállapítása folyamatban van!
A konferenciára várunk minden érdeklődőt, építészeket, szakmai és társadalmi szervezetek munkatársait.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 03.
Szentesi siker nemzetközi informatikai versenyen 13. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny
Idén 13. alkalommal rendezték meg a Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt. A pályamunkákat az egész Kárpát-medencéből küldhették be a jelentkezők több kategóriában. A szekszárdi döntőre csak a legjobb munkák juthattak be. A Kiss Bálint Református Általános Iskola két tanulója Csatlós Vencel (7.b), és Niethammer Tamás (7.a) közös projektjét, a számítógéppel vezérelt mini üvegházat a „Megépített (digitális) automata berendezés” kategóriába nevezték be.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 03.
Áprilisi programok a könyvtárban
A gyermekkönyvtár töretlen lelkesedéssel várja az alkotó kedvű gyerekeket (szüleikkel), és azokat is, akik szeretik a megmérettetést. Egész hónap áll a rendelkezdésükre, hogy megoldják a gyermekkönyvtár havi rejtvényét. Április 7-én újabb kiállítás anyagában gyönyörködhetünk, valamint költészet napi megemlékezést is tartanak a könyvtárban.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 03.
Csörgősipka díjas Mari Dorottya
A hétvégi Mustragálán adták át az irodalmi drámai tagozat legkiemelkedőbb díját a Csörgősipka díjat. A szaktanárok javaslatára ezt a díjat az a végzős tanuló kapja, aki kiemelkedő irodalmi - drámai tanulmányokkal és eredményeivel méltón viselheti.
Idén ez a megtiszteltetés Mari Dorottyára esett, aki a végzősök darabja előtt vehette át a díjat Szurmik Zoltántól a tagozat vezetőjétől és Jakubeczné Illich Alíz a Keleti István Művészeti Iskola igazgatójától.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 02.
Mustragála
2017. április 1-jén rendezte meg a „Tükör” Szentes Irodalmi- Drámai Tagozatáért Közhasznú Alapítvány a Horváth Mihály Gimnáziummal közösen a több éves hagyományokra visszanyúló drámais Mustragálát. Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozata 39 éve neveli diákjait a művészetek szeretetére, törekszik az értékekre alapuló személyiségformálásra. Ebbe a folyamatba illeszkedett bele az alapítást követően néhány évvel létrehozott Mustra, melynek során a drámai tagozat minden egyes diákja bemutatja mit sajátított el, hová fejlődött a tanév során.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 02.
II. Szentes Kupa tornaverseny
2017. április 1-én a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban rendezték meg a II. Szentes Kupa meghívásos tornaversenyt melyre 6 településről 19 csapat érkezett. A Koszta József Általános Iskola az elmúlt évben a Szentes 20-20-20 programsorozathoz kapcsolódóan szervezte meg az első versenyét. Idén négy korcsoportban és három szeren folyt a viadal (talaj és gerenda gyakorlat és szekrényugrás).
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 02.
1-4 a vendégeknek
A labdarúgó megyei I. osztály 20. fordulójában a Szentesi Kinizsi hazai pályán fogadta a Szegedi VSE csapatát. A megyei labdarúgó mérkőzés első percében Tóth Istvánra emlékeztek a csapatok, aki évekig edzősködött Szentesen.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 01.
Az első negyedben úszott el a meccs
Rosszul kezdődött a Metalcom-Szentes-nek a középszakasz záró fordulója, mert az első negyedben nem sikerült betalálnunk a vendég UVSE kapujába. Mát öt góllal vezettek a vendégek, amikor elkezdték a hazaiak a gólgyártást. 9-9-re feljött a Kurca parti gárda, de a hajrá nem úgy sikerült, ahogy azt terveztük. Végül egy góllal a bajnoki pontokat az UVSE csapata abszolválta.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 01.
Rejtelmek, ha zengenek...
2017. április 1-jén "Rejtelmek, ha zengenek..." címmel immáron 20. alkalommal nyílt meg az Alkotó pedagógusok régiós képzőművészeti tárlata. Idén 40 alkotó 78 pályamunkáját nevezte a megmérettetésre, melyből 64-et állítottak ki a Tokácsli Galériában.
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 01.
Curtis Szentesen (videóval)
Tavaszindító szabadtéri bolondok napját tartott a Belvárosi Favágók-hoz PUB 2017. április 1-jén Curtis (Széki Attila) fellépésével. Curtissel bővebb interjút a jövő heti Szentesi Élet hasábján olvashatunk!
KATT a képre!
Szentes, 2017. 04. 01.
|