Jószolgálat + humanizmus = Rotary

Elnökjelöltek képzési szemináriumának szentesi vonatkozása

 

 

 

A Magyarországi Rotary Klubok 2017. április 8-9. között Kecskeméten tartották éves legnagyobb összejövetelüket. A rendezvény kettős céllal szerveződött, közgyűlés és egyben konferencia volt, ahol a július 1-től munkába álló 52 magyar Rotary Club vezetői képezték magukat, készültek az elkövetkező hivatali évükre.

 

 

 

A szombat délelőtt a szervezetet irányító, jelenlegi Kormányzó Asszony Pénzes Ilona beszámolójával kezdődött. Ismertette az eddigi jószolgálati eredményeket, humanitárius események  projektek állását és a hátralévő feladatokat.

 

 

 

A folytatásban Mészáros Zoltán a 2017/2018 év Magyar Rotary Kormányzója elképzeléseit, programját az országos szervezet előtt álló feladatokat ismertette.

Az előadás igen pörgő stílusú, képekkel, elemzésekkel alátámasztott, a jelenlevő Klub vezetők, klubok buzdításáról szólt. Feltárta a szervezet erősségeit, valamint rámutatott azokra a területekre, melyeket erősíteni kell, akár klub szinten vagy akár országosan.

 

 

 

Mészáros Zoltántól megtudtuk, hogy komoly felmérő munka folyt a rendezvény előtti hónapban, és közel 1500 kérdőívet vártak vissza, melyeket ezután feldolgoztak. A kutatást ismertető előadásban jövőbeli víziójukkal igyekeztek irányt mutatni a volt és jelenlegi vezetők a jövő évi klub vezetőknek.

Az előadások főbb üzenetei a barátságról, a jó szolgálatról, a világ és környezetünk jó irányba történő változtatásáról szóltak.

A Rotary fő üzenete nem más, mint  "Rotary: making a difference!" azaz "Rotary: változtatni a világon!".

 

 

 

A jövőbeli Kormányzó Mészáros Zoltán által választott Széchenyi idézet talán még hitelesebben kifejezi  a Rotary tagok életfilozófiáját: „Az ember csak annyit ér amennyi hasznot hajt embertársainak,hazájának, s ez által az emberiségnek.” 

 

 

 

 Mivel július 1-től Mészáros Zoltán veszi át a kormányzói láncot Pénzes Ilona kormányzó asszonytól, így az idei PETS-SETS (Presidents-elect training seminar - elnökjelöltek képzési szemináriuma), szakmai tréninget a soron következő tisztségviselőknek a Szentes - Csongrád Rotary Klub szervezte több társszervezettel együtt.

 

 

 

2017. június 1-el a szentesi klub élén is változás lesz, így a jövőbeni elnök Tímár Ferenc is részt vett a képzésen.

 

 

 

 

A nagyobb felbontású képekért keresse fel a
Szentesi Mozaik facebook oldalát és ne fejtse el az oldal LIKEolását!

A galéria ITT tekinthető meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.