11. A távhőszolgáltatásról szóló 38/2005. (XII. 31.) módosítása (30)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi, Jogi és Ügyrendi Bizottság véleménye.
Tájékoztatásként közölte, hogy a rendeletben elírási hiba történt és kihirdetett rendeletet csak képviselő-testületi döntés módosíthat.

Szirbik Imre:
Aki az előterjesztés szerint a rendelet módosítását támogatja, szavazatával jelezze.

Felhívta a figyelmet, hogy a rendeletalkotás minősített többségi szavazatot igényel.

A Képviselő-testület 24 igen szavazattal megalkotta alábbi rendeletét.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
23/2010. (IX.24.) rendelete
A távhőszolgáltatásról szóló 38/2005.(XII.31.) ÖR rendelet
módosításáról

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 3. sz. mellékletében olvasható.


12. Önálló településfejlesztési döntések Szentes Város településrendezési terveinek módosításához (11)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Kifogásolta, hogy a térképek ekkora nagyságban nem értékelhetőek.

Szirbik Imre:
A határozathozatalhoz minősített többségi szavazat szükséges, mivel rendeletet készít elő.

A Képviselő-testület 24 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

201/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Önálló településfejlesztési döntések Szentes Város településrendezési terveinek módosításához.

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a rendezési tervek módosításához készített városfejlesztési javaslatok előterjesztését, és a következő városfejlesztési döntéseket hozta:
1. A Kertvárosi lakóteleptől déli részén a 8298, 8303, 8323, 8322, 8320, 8319, 8317 hrsz-ú telkek területelhasználása kertvárosi lakóterületről kisvárosias lakóterületre változzon.
2. Tervezett 4445 sz. út menti halásztanyáknál a 0179/3, 0179/6, 0179/7 hrsz-ú telkek területfelhasználása általános mezőgazdasági övezetből üdülőházas üdülőterület övezetére módosuljon.
3. MÁV járműjavító területének területfelhasználása ipari gazdasági területre módosuljon.
4. Az Óbester lakótelepen a 8287/3-8287/9 hrsz-ú lakóingatlanok területfelhasználása honvédségi területből kisvárosias lakóterületre módosuljon.
5. Az Ipartelepi út és Szarvasi út csomópontjánál lévő ipar és gazdasági területen a Szarvasi út mentén lévő telkek területfelhasználása ipariról kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területre, a volt Pick Farm telek területfelhasználása kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területről ipari gazdasági területre módosuljon.
6. Alsópárton lovardafejlesztés céljából a 7172/1 és 7172/3 hrsz-ú telkek területfelhasználása mezőgazdasági területről beépítésre szánt falusias lakóterületre módosuljon.
7. Dankó Pista utcai városrész területfelhasználása kertvárosi lakóterületről falusias lakóterületre módosuljon, lakóépületek fejlesztési lehetőségének biztosítása érdekében a megengedett beépítési százalék nőjön.
8. Téglagyári út menti gazdasági terület területfelhasználása kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területről ipari gazdasági területre módosuljon.
9. Sós-dűlő menti majorság területfelhasználása gazdasági területről állattartó telepre módosuljon.
10. Külső-dónáti állattartó telep fejlesztését lehetővé tevő, a telep környezetében fekvő gazdasági terület bővülhessen, ami jelenleg mezőgazdasági terület.
11. Tervezett 45123 sz. külterület út meglévő nyomvonalon maradjon, távlatban se legyen gyűjtőút.
12. Hulladéklerakó, fémgyűjtő telep területén a kiadott építési engedélynek megfelelően módosuljon a rendezési terv.
13. 4521 sz. mellékút melletti üvegházas területek területfelhasználási egysége kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területről üvegházas mezőgazdasági területre módosuljon.
14. Haltenyészet céljára kialakítható ipari terület kijelölése a 451 sz. főút Csongrád felöli szakaszának környezetében.
15. Kórógy főcsatorna melletti majorság, és a fejleszteni kívánt terület iparterületbe történő sorolása, részben jelenleg is majorságként használt terület gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató területfelhasználási kategóriába kerüljön.
16. Az Árpád utca, Bereklapos utca kereszteződésnél lévő tervezett zöldterület átsorolása gazdasági övezetbe, mivel jelenleg a területen kőfaragó üzem működik néhány dolgozóval.
17. A volt vízmű területén (vasút, 01361 hrsz-ú út és a Schweidel József utca által határolt területen) módosuljon a szabályozási terv. Az új szabályozási övezetek tükrözzék jelenlegi területfelhasználást, biztosítsák a fejlődés lehetőségét, legyen lehetőség a terület északkeleti részén bérlakások kialakítására.
18. Helyi Építési Szabályzat módosítása:
o A városképi illeszkedés szabályainak előírásai egészüljenek ki egy újabb ponttal, miszerint belterületen lakóépület esetében az utcára néző tetősíkok héjalásának anyaga nem lehet fém- hullámlemez, trapézlemez, "cserepes lemez".
o Gip - Á övezetben - mely az állattartó telepekre vonatkozik, a beépíthető maximális telekterület 25%-ról 50%-ra nőjön.
o A különleges sportterületek, strand területének építési övezeteiben elhelyezhető funkciók bővüljenek a kereskedelmi funkcióval.
o Belvárosi karakterre vonatkozó előírások közül törlődjön a terepszint alatti beépíthetőségre vonatkozó pont, valamint egészüljön ki az alábbiak szerint: A szabályozási tervlapon *-gal jelölt tömb Kossuth utca felöli oldalán a megengedett legnagyobb építménymagasság 6,5-12,5m.
o Lakótelep telepszerű és utcai karakterének előírásai egészüljenek ki egy, a homlokzat-felújítására vonatkozó résszel, miszerint homlokzat-felújítás esetén kötelező színterv készítése, a színezett utcaképen a szomszédos épületeket is meg kell jeleníteni és előzetesen a főépítésszel egyeztetni kell.
o Kialakult területekre vonatkozó előírások szövegezése módosuljon, így Kialakult "K" jelű területeken a meglévő beépítési viszonyokhoz lehet és kell alkalmazkodni. A kialakítható teleknagyság, mérete 10%-kal csökkenthető, ha a jobb beépíthetőség ezt indokolja.
o Vízgazdálkodási területek, hullámtérre vonatkozó előírásai módosuljanak. A terepszinttől számított maximális 6,0 méteres magassági korlátozás törlődjön.
o M1-B övezetben - jellemzően gyep, rét, legelő művelési ágba tartozó övezet - a megengedett legnagyobb beépíthetőség 2%-os beépíthetőségről 3%-ra nőjön.
o A helyi védelem alatt álló épületek és helyileg védett utcaképek listáját átvizsgáljuk, és ezeket a helyi értékvédelmi rendelet módosításával a helyi értékvédelmi rendelet fogja tartalmazni.
o A helyi építési szabályzat épített értékek védelméről szóló fejezet egészüljön ki azzal, hogy védett épület mellett a védett utcakép által érintett épület, védett településszerkezet területén található épület esetében is építési engedély kiadása csak a városi főépítész bevonásával történhet. Továbbá védett épület, védett utcakép által érintett ingatlan, védett településszerkezet területén található ingatlan esetében kerítés építése csak terv alapján készülhet, melyet a városi főépítésszel egyeztetni kell.
o Településrendezési kötelezések, azon belül is a beültetési kötelezettséggel érintett ingatlanok listája egészüljön ki a volt Vízmű területén: hrsz.: 6497/4

Határidő: folyamatos
Felelős: Főépítész
A határozatról értesítést kap:
1. Szentes Város Polgármestere
2. Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodája
3. Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály
4. EUROIL Kft. 1113 Budapest, Bartók Béla út 79.


13. Együttműködési megállapodás a szlovákiai Szentes (Svätuše) településsel (12)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága véleménye.

Móra József:
A lecsófesztiválon népes küldöttséggel képviselte magát a leendő testvértelepülés. Elmondta, hogy a Képviselő-testületnek - amennyiben még gondolkodik Szentes elnevezésű településben - még van dolga. Ismertette, hogy Magyarországon, Romániában, Szlovákiában is van még Drávaszentes - Szentes nevű település. Javasolta, hogy a megállapodást fogadják el. Figyelmébe ajánlotta a Képviselő-testületnek a Kistárgyalóban lévő ajándékot, mely a 900 lelket számláló települést mutatja be.

Szirbik Imre:
Megköszönte az információkat.
Felhívta a figyelmet, hogy a határozathozatalhoz minősített többségi szavazat szükséges, mivel rendeletet készít elő.
Kérte, aki a határozati javaslat elfogadását javasolja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 24 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

202/2010. (IX. 10.) Kt.
Tárgy: Együttműködési megállapodás aláírása a szlovákiai Szentes (Svätuše) településsel

Határozat

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a szlovákiai Szentes (Svätuše) településsel való testvérvárosi kapcsolat kiépítését és felhatalmazza Szentes város polgármesterét az együttműködési megállapodás aláírására.

A határozatról értesítést kapnak:
1. Szentes (Svätuše) község polgármestere
2. Szentes város polgármestere
3. Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága
4. Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda


14. Többcélú Társulási Megállapodás módosítása (13)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.
A módosítás a Társulás SzMSz-ére vonatkozik, megjegyezte, hogy már valamennyi település elfogadta.
Kérdés, vélemény?
Mivel nem volt kérte fogadják el a megállapodás módosítását.

A Képviselő-testület 24 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

203/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Többcélú Társulási Megállapodás módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Szentes Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosításáról szóló előterjesztést és az alábbiak szerint dönt:

1.) A Társulási Megállapodás III. fejezetének 4.1. pontja az alábbiak szerint módosul:

"4.1. A közoktatás terén vállalt egyes feladatok ellátása a társult települések érintett önkormányzatai képviselő-testületei által létrehozott intézményi társulási megállapodások alapján történik, az alábbiak szerint:
- Szentes, Eperjes és Nagytőke Önkormányzatainak Óvodai Intézményi Társulása
- Szentes és Eperjes önkormányzatainak Általános Iskolai Intézményi Társulása
- Szentes és Nagytőke önkormányzatainak Általános Iskolai Intézményi Társulása
- Szentes Város és Derekegyház Község önkormányzatainak Általános Iskolai Intézményfenntartó Társulása
- Fábiánsebestyén Árpádhalom Közoktatási Intézményfenntartó Társulás
- Szegvár-Mártélyi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás"

2.) A Társulási Megállapodás III. fejezetének 4.2. pontja az alábbiak szerint módosul:

"4.2. Egyes pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátását Szentes Város Önkormányzata által fenntartott Egységes Pedagógiai Szakszolgálat közreműködésével vállalja a Többcélú Társulás; a Társulás és Szentes Város Önkormányzata közötti külön megállapodás alapján az alábbi pedagógiai szakszolgálati feladatokra:
- nevelési tanácsadás (ennek keretében iskolapszichológusi feladatok ellátása is)
- logopédiai ellátás
- továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadás"

3.) A Társulási Megállapodás III. fejezetének 4.5. pontja az alábbiak szerint módosul:

"4.5. Nyilvános könyvtári feladatok magasabb színvonalú ellátásának (Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer és a mozgókönyvtári ellátás működtetése) közös szervezését a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. látja el a Többcélú Társulással kötött megállapodás alapján."

A határozatról értesítést kap:
1./ Szentes Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa
2./ Szentes Kistérség Többcélú Társulás Társulási Irodája
3./ Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodája és általa az érintett osztály- és irodavezetők


15. A Szentesi Universitas Alapítvány megszüntetése (14)

Szirbik Imre:
Köszöntötte az ülésen jelen lévő Pádár Zoltánnét, az alapítvány képviselőjét.
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Javasolta, hogy meg kell szüntetni az alapítványt és elkerülve a kampány fogásokat a polgármester nevét hagyják ki a határozatból.

Szirbik Imre:
Egyetértett az indítvánnyal.

Dr. Papp Zoltán:
Van-e mód és lehetőség az alaptőke megemelésére?

Dr. Demeter Attila:
Felolvasta az "A" változat 3. pontját. Felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány megszüntetésének a Polgári Törvénykönyv szerint megvan a módja. Nem rendelkezhet erről így a Képviselő-testület.

Szirbik Imre:
Kérte, hogy a megszüntetésre koncentráljanak, a jogászok majd foglalkoznak ennek jogi útjával. Amennyiben neki kell aláírni, akkor majd megteszi.

Pásztor Antal:
Felhívta a figyelmet, hogy a határidő: 2010. szeptember 30., amikor még Szirbik Imre a polgármester.

Szirbik Imre:
Kérte, hogy ezen lépjenek túl, mert akinek a feladata lesz az fogja aláírni.
Tartalmi vonatkozására koncentráljanak.

Móra József:
Képviselőként kérte a polgármestert, hogy szüntessék meg az alapítványt és mivel a célok közösek a megszűnt Szentesi Universitas Alapítvány vagyonát a Szentes Városért Közalapítvány részére utalják át.

Bácskainé Fazekas Márta:
Emlékeztette a képviselőket, hogy a Szentesi Közalapítvány számára biztosítson bizonyos forrást.

Mihály Béláné:
Dr. Papp Zoltán képviselő kérdésére válaszolva elmondta, hogy természetesen megemelhető az alapítvány tőkéje, de jelenleg forrást nem látnak rá.

Szirbik Imre:
Megkérdezte, hogy ki az aki egyetért a Szentesi Universitas Alapítvány megszüntetésével, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 22 igen szavazattal és 2 tartózkodással egyetértett az alapítvány megszüntetésével.

Szirbik Imre:
Kérte a Képviselő-testületet döntsenek, mi legyen az alapítvány vagyonával.
Aki azzal ért egyet, hogy az alapítvány vagyona a Szentes Városért Közalapítványhoz kerüljön, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 22 igen szavazattal és 2 tartózkodással döntött az alapítvány vagyonáról és az alábbi határozatot hozta:

204/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: A Szentesi Universitas Alapítvány megszüntetése

Határozat

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Szentesi Universitas Alapítvány megszüntetése tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza:

1.   Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint alapító úgy határoz, hogy  kezdeményezi a Szentesi Universitas Alapítvány megszüntetését a Csongrád Megyei Bíróság előtt.

2.   A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a megszűnt Szentesi Universitas Alapítvány vagyonát a Szentes Városért Közalapítvány részére átadja.

Határidő:   2010. szeptember 30.
Felelős:     Szirbik Imre polgármester

A határozatról értesítést kap:
1. Szentes Város Polgármestere
2. Szentesi Universitas Alapítvány Kuratóriumának képviselője
3. Szentes Városért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke
4. Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda
5. Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda


16. Szentesi Vízilabda Klub támogatása (15)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.
Molnár Zoltán a Klub elnöke kért szót.

Molnár Zoltán:
Megköszönte a Képviselő-testületnek és bizottságainak az elmúlt négy éves támogatását, melynek következtében életben maradt a vízilabda klub. Tájékoztatásként közölte, hogy egy női és egy férfi vízilabda csapat van. A női vízilabda csapatnak megfelelő támogatói vannak. A jelenlegi támogatást a férfi vízilabda szakosztály megtartására szeretnék használni, mivel egyre több támogató visszavonult a gazdasági helyzetre hivatkozva.
Kérte a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben szereplő "A" változatot fogadják el és ezt az összeget november 10. tájékán szeretnék megkapni.

Szirbik Imre:
Felhívta a figyelmet, hogy a Pénzügyi Bizottság "C" változatot is javasolt.

Móra József:
Az "A" változat elfogadását javasolta azzal, hogy a fenti összegből személyi kifizetéseket nem eszközölhet a klub.

Dr. Papp Zoltán:
A Pálmások Szövetsége is az "A" változat elfogadását javasolta.

Pásztor Antal:
Az "A" változat elfogadását javasolta. Örömmel nyugtázta a kimutatást a költségek felhasználásáról.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
A Gyermek-, Ifjúsági és Sport Bizottság az "A" változat elfogadását javasolta annál is inkább, mivel az előző évben a Futsal klubbot is megsegítették jelentős összeggel. Móra József javaslata nem volt egyeztetve, így kérte, hogy e nélkül fogadják el a határozati javaslatot.
Megemlítette, hogy jelentős összeget hagynak itt a városban az edzőtáborban lévők.

Szirbik Imre:
Ismertette a Pénzügyi Bizottság "C" változatát, mely szerint Szentes Város Önkormányzata kezességet vállal maximum 3,5 millió Ft-os, 1 éves futamidejű banki hitel Szentesi Vízilabda Klub általi felvételéhez. A meginduló vállalkozói támogatásból a Klub majd vissza tudja fizetni ezt a kölcsönt. Úgy érzi, hogy nem ez a változat lesz, melyet a Képviselő-testület elfogad.
ABC sorrendben teszi szavazásra a javaslatot.

Kérte aki az "A" változatot támogatja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 19 igen szavazattal, 3 tartózkodással és 1 nem szavazattal a határozati javaslat "A" változatát támogatta.

Dr. Gyenes Ágota képviselő távozott az ülésről.
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő.

Szirbik Imre:
Móra József javaslatát bocsátotta szavazásra, mely szerint valamennyi támogatásból személyi kifizetés nem eszközölhető.

A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, 4 tartózkodással és 11 nem szavazattal nem értett egyet a javaslattal.

Pásztor Antal képviselő távozott az ülésről.
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő.

Szirbik Imre:
Kérte a támogatás összegének forrását is megjelölni, javasolta, hogy a költségvetési tartalék terhére biztosítsák a 3,5 m Ft támogatást.
Mivel költségvetési rendelet módosítását igényli a döntés, minősített többségi szavazat szükséges.

A Képviselő-testület 19 igen szavazattal és 3 tartózkodással meghozta alábbi határozatát.

205/2010.(IX.10.)Kt.
Tárgy: Szentesi Vízilabda Klub támogatása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Szentesi Vízilabda Klub támogatásáról szóló előterjesztést és az alábbiak szerint határoz:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Vízilabda Klub részére egyszeri 3,5 millió Ft-os támogatást biztosít a klub felnőtt férfi csapatának 2010. évi működésének befejezéséhez.

A támogatás összegének forrását a költségvetési tartalék terhére jelölte meg.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Polgármestere
2./ Szentes Város Alpolgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája
4./ Szentesi Vízilabda Klub Elnöke


17. A Központi Óvoda óvodavezetői megbízása (2)

Szirbik Imre:
Az ülés elején a Képviselő-testület döntése következtében jelenleg a Központi Óvoda óvodavezető nélkül maradt. Javasolta, hogy Bárányné Magyar Ilonát, a Szent Anna Óvoda jelenlegi tagóvoda-vezetőjét bízzák meg az intézmény vezetői feladatának ellátásával az újbóli óvodavezetői pályázat elbírálásáig, legfeljebb egy év időtartamra a 138/1992. (X.8.) Kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően 2011. július 1. napjáig a közalkalmazotti bértábla alapján a G10-es kategória alapján bruttó 288.eFt javadalmazásért, mely bér tartalmazza a pótlékokat is.
Kérte, hogy javaslatát támogassák.

Geréné Dunaháti-Vas Márta:
Megkérdezte, hogy függetlenítve lenne Bárányné Magyar Ilona, mert csoport mellett, tagóvoda-vezetőként nem lehet ellátni ezt a feladatot.

Szirbik Imre:
Kijelentette, hogy csoport nélkül, de tagóvoda-vezetőként látja el ezt a feladatot.

Kérte a Képviselő-testület határozathozatalát.

A Képviselő-testület 17 igen szavazattal és 5 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

206/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: A Központi Óvoda vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására megbízás


Határozat

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta "A Központi Óvoda vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására megbízás" tárgyú előterjesztést és a következő döntést hozza:
1.) Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) és 10. § (1) bekezdés b) pontjában biztosított hatáskörében, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 83/A (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102.§ (2) bekezdés e) pontja, továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 138/1992.(X.8.) Kormányrendelet 5. § (14) és (16) bekezdése alapján megbízza

Bárányné Magyar Ilonát
(lakás: Szentes, Sáfrán M. u. 79.)
2010. szeptember 13-tól a pályázati eljárás eredményes befejezéséig, de legfeljebb 2011. július 1-ig

megbízza a Központi Óvoda (Szentes, Klauzál G. u. 5-7.) vezetői teendőinek ellátásával havi bruttó: 288.000,-Ft illetménnyel.

Ezen vezetői beosztásra szóló megbízás nevezett közalkalmazotti kinevezését nem befolyásolja.

2.) A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a vezetői megbízással kapcsolatos munkaügyi, munkáltatói intézkedéseket tegye meg, és gondoskodjon a Központi Óvoda óvodavezetői állásának meghirdetéséről.

A határozatról értesítést kapnak:
1.) Megbízott óvodavezető
2.) Központi Óvoda
3.) Városi Intézmények Gazdasági Irodája
4.) Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda
5.) Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Megjegyezte, hirtelen érte ez a döntés. A polgármester nem számolt be arról, hogy a megbízott személy elvállalja-e a tisztséget. Amennyiben elvállalja, mikor nyilatkozott erről?

Szirbik Imre:
Kijelentette, hogy aki előre lát, az a variációkra is felkészül.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Megjegyezte, hogy ott valaki tett valamit, itt a tartózkodás magáért beszélt.


17. Az önkormányzati Közoktatási Intézkedési Terv végrehajtásának értékelése (16)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Sipos Antal:
Felvetette, hogy a Zsoldos Ferenc Szakközépiskola "B" épületének rendbetétele nagyon indokolt lenne, ez mikorra várható? A vasút műhelyben hegesztő és lakatos tanulók vannak. A szakképzési hozzájárulás pénzösszeggel tartozik az önkormányzat. Mikor fizeti meg a 3,9 mFt-ot és miért nem fizették eddig ki?

Dr. Papp Zoltán:
A sajátos nevelési igényű gyermekek nagyon helyesen a kortársaikkal közösen járhatnak iskolába. Ezt munkája során is tapasztalta és szeretné, ha a jövőben is így lenne, hogy az ilyen gyerekek együtt nőjenek fel.

Szűcs Lajos:
Közölte, hogy megyei fenntartásban van az intézmény. A város nem zárkózik el attól, hogy hozzájárul a hegesztők képzéséhez. A PALOTA KFT. megkereste az önkormányzatot ez ügyben és folynak a tárgyalások. A MÁV épületében vannak, ettől a MÁV nem akar megszabadulni, magasak a költségek, a bérleti díj, rezsiköltség. A MÁV-val nem tudtak megegyezni, mert az épület felső részét a MÁV használja.
A "B" épülettel kapcsolatban a tűzfalnál voltak problémák, a javítások megtörténnek.

Bácskainé Fazekas Márta:
Leszögezte az intézkedési terv hét nagy téma köré csoportosul, hét témakörben határoz meg feladatokat. Reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat továbbra is szeretné ellátni ezeket a feladatokat még akkor is, ha ezek nem a kötelező feladatok közé tartoznak. További feladatokat fogalmaz meg az intézkedési terv az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a nevelés, az oktatás területén. Fontosnak tartja az együttműködést a nem önkormányzati intézményekkel is. Leszögezte, az önkormányzat büszke lehet arra, hogy a vállalt feladataikat teljesítették.

Móra József:
A hegesztők oktatása kapcsán felmerült, hogy az önkormányzat vizsgálja meg, hogy ezen oktatást az önkormányzat saját ingatlanában tudja-e biztosítani. Biztosan van a műhelynek működési költsége, de lehet, hogy alacsonyabb mint a bérleti díj.

Szirbik Imre:
Lezárta a vitát. Elhangzott, hogy a város teljesíti a vállalt feladatait, de megjegyezte, hogy ezek meghaladják a kötelező feladatokat. A középfokú képzés és a szakképzés a megye feladata. Amit ehhez tesz a város, az plusz. Ilyen volt a gimnázium fejlesztése. Kijelentette, hogy a Palota Kft. felé nem tartozik a város. A MÁV épületében olyan szinten beépített korszerű technika van, hogy irreális lenne máshova telepíteni. A város ebben segíteni fog, de elvárná, hogy ne szedjen több bérleti díjat a MÁV, mint amennyit ehhez a város tudna adni. A város érzi a felelősségét, de elvárná, hogy akinek kötelessége, az lássa el feladatát.
Kérte a Képviselő-testületet, aki az értékelést elfogadja a határozati javaslat szerint az szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 22 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

207/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Az önkormányzati Közoktatási Intézkedési Terv végrehajtásának értékelése

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Szentes Város Önkormányzata 2008-2014. évekre vonatkozó Közoktatási Intézkedési Terve végrehajtásának értékeléséről szóló előterjesztést és az alábbiak szerint dönt:

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Város Önkormányzata 2008-2014. évekre vonatkozó Közoktatási Intézkedési Tervének végrehajtásáról szóló értékelését a határozat mellékletét képező tartalommal tudomásul veszi. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a közoktatási feladatok végrehajtása az intézkedési tervben meghatározottak szerint folyamatos. A Közoktatási Intézkedési Terv felülvizsgálata nem szükséges.

2./ A képviselő-testület a Közoktatási Intézkedési Terv végrehajtását a jogszabályi előírásoknak megfelelően kétévenként - legközelebb 2012. évben - értékeli és szükség esetén felülvizsgálja.

Határidő: 2012. júniusi testületi ülés
Felelős: Alpolgármester

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Polgármestere
2./ Szentes Város Alpolgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője
4./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda
5./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda


18. Szentes Város Önkormányzata Civil Stratégiájának felülvizsgálata (17)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Bácskainé Fazekas Márta:
Köztudott, hogy a város milyen erőfeszítéseket tesz azért, hogy partnerként tekintse a civil szervezeteket. Többször felmerült, hogy szükség lenne, hogy az egyes szervezetek megismerjék egymást. Sajnos a civil házra vonatkozó pályázat nem nyert, de újabb pályázati lehetőséget megragadva jó lenne, ha a civil szervezetek otthonra találnának. Megköszönte az önként, szeretetből végzett munkát. Minden városnak szüksége van a civilekre. Megköszönte a városnak az együttműködést és támogatását.

Szirbik Imre:
Kérdezte, aki a tájékoztatást elfogadja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 22 igen szavazattal a tájékoztatást elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

208/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Szentes Város Önkormányzata Civil Stratégiájának felülvizsgálata

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a tárgyban foglalt előterjesztést, és az alábbiak szerint dönt:

1. A Képviselő-testület tisztelettel felkéri a Városi Civil Tanácsot, hogy szervezetének, működésének és operatív tevékenységének korszerűsítése tekintetében tegyen javaslatot. A Képviselő-testület határidő szerinti soros ülésén szívesen meghallgatná, véleményezné és javaslatokat tenne az együttműködés további lehetőségeire, az eddigi jó gyakorlatok megtartása és kiszélesítése érdekében.

Felelős: Városi Civil Tanács elnöke
Határidő: 2011. május 30.

2. Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete célkitűzésének és tevékenységének megismerése után, lehetőségeinek megfelelő szakmai segítséget nyújt minden alulról szerveződő, civil szakmai -ágazati - fórumnak és kerekasztalnak, amely a civil hálózatosodást, együttműködést, a város civil életének dinamizmusát segíti elő a helyi civil társadalom tagjainak hasznára.

Felelős: civil referens
Határidő: folyamatos

3. A Képviselő-testület felkéri a szakmai irodák munkatársait, hogy vizsgálják meg a civil forrásteremtés eszközrendszere önkormányzati támogatásának lehetőségeit. Amennyiben erre törvényes mód és anyagi lehetőség kínálkozik, készüljön külön előterjesztés, amely részleteiben tartalmazza ennek lehetséges kereteit.

Felelős: Művelődési Iroda és Számviteli és Tervezési Iroda
Határidő: 2011. október 30.

A határozatról értesítést kap:
1. Szentes város Polgármestere
2. Szentes város Alpolgármestere
3. a Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája
4. a Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája
5. A Városi Civil Tanács elnöke


19. Szentes Város Sportkoncepciója végrehajtásának értékelése (18)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Megkérdezte, hogy a kosárpalánk elhelyezésére miért nem került sor? Először drágák voltak a palánkok, de később olyan döntés született, hogy olcsóbbat kell beszerezni. Ez miért nem valósult meg? Megjegyezte, hogy Szentes Városi Úszóklub kiváló sportolóját név szerint is meg kellett volna említeni, az előterjesztésbe írjuk bele.

Horváth István:
A költségvetésnél szóvá tette a sportlétesítmények működtetési költségeit. Véleménye szerint az ilyen jellegű támogatásokat is bele kellene venni a beszámolóba, mert akkor más lenne a vélemény a költségekről, bevételekről. Ezt javasolja majd a következő testületnek. Ha módja lesz a következő évi munkatervbe javasolja a sportkoncepció felülvizsgálatát.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
A bizottság véleményére hívta fel a figyelmet, hogy sportáganként csak egy sportegyesületet támogassanak a jövőben, mert így nagyobb sikereket lehetne elérni.

Szűcs Lajos:
Az átgondolási javaslatot elfogadja, a sportkoncepciót egyébként is át kellene nézni.
A kosárlabda klub a vajdasági pályázóval nyert pályázatot, melyből sok eszközt vásárolnak. Addig míg a kép pályázók között nem osztják el az összeget, addig nem döntenek arról, hol állítják fel a palánkokat.

Kérte, aki az értékelést elfogadja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal (1 fő nem szavazott) az alábbi határozatot hozta:

209/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Szentes Város Sportkoncepciója végrehajtásának értékelése

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Szentes Város Önkormányzata 2008-2014. évekre vonatkozó Szentes Város Sportkoncepciója végrehajtásának értékeléséről szóló előterjesztést és az alábbiak szerint dönt:

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Város Önkormányzata 2008-2014. évekre vonatkozó Szentes Város Sportkoncepciója végrehajtásának értékelését ezen határozat mellékletét képező tartalommal tudomásul veszi. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a sporttal kapcsolatos feladatok végrehajtása a koncepcióban meghatározottak szerint folyamatos. A koncepció felülvizsgálata nem szükséges.

2./ A képviselő-testület a Szentes Város Sportkoncepciója végrehajtását a jogszabályi előírásoknak megfelelően kétévenként - legközelebb 2012. évben - értékeli és szükség esetén felülvizsgálja.

Határidő: 2012. júniusi testületi ülés
Felelős: Alpolgármester

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Polgármestere
2./ Szentes Város Alpolgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda


20. Szentes város művészeti és kulturális eredményeinek, feladatainak és folyamatainak áttekintése (19)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.

Kozák János:
Sajnálja, hogy szavait sokan kampány ízűnek érzik, de ismét felvetette, hogy nagyon hiányzik a városnak a színházterem. Kijelentette, nagy léket kapott a kultúra hajója Szentesen.

Bácskainé Fazekas Márta:
A városban a kultúra három intézmény köré csoportosul: a Szentesi Művelődési Központ, a Könyvtár és a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola köré. A finanszírozáskor nagy polémia folyt ezen a területen, mert amikor nincs, akkor látná mindenki a fontosságát. Igyekeznek kielégíteni a sokrétű igényeket az intézmények. Remélte, hogy a lakosság megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. A város büszke lehet arra, hogy ilyen gazdag kínálatot tud biztosítani. Köszönetet mondott a produkciók minőségéért és az intézmények forrásteremtő munkájáért. Számtalan szponzort is találtak annak érdekében, hogy egy drágábban megvásárolható produkciót is el tudjanak hozni Szentesre. Megköszönte minden egyes szereplő munkáját, aki hozzájárult a város kulturális életéhez.

Szirbik Imre:
Megjegyezte a színházi programokkal kapcsolatban, hogy szívesen találkozna gyakrabban a képviselőkkel a színházi előadásokon.
Aki támogatja az előterjesztést, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 15 igen szavazattal és 7 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

210/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Szentes város művészeti és kulturális eredményeinek, feladatainak és folyamatainak áttekintése


Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Szentes város művészeti és kulturális eredményeinek, feladatainak és folyamatainak áttekintése tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza.

1.)

a) A Képviselő-testület indokoltnak tartja a Szentesi Művelődési Központ célkitűzéseinek megvalósítását:

- A művelődési központ továbbra is igyekezzen kielégíteni a különböző életkorú és iskolai végzettségű látogatók kulturális igényeit, a minőségi szabadidő eltöltés értékteremtő közvetítőjévé és bázisává válni. A közönség számára színvonalas műsorokat biztosítson a tömegeket megmozgató, és a különböző rétegek igényeit kielégítő kisebb létszámú programok alkalmával egyaránt.
- Továbbra is minden pályázaton részt kell vennie az intézménynek, különös tekintettel az EU-s kiírásokra, hiszen így tudnak jelentősebb forrásokhoz jutni.
- Fontos feladat a Civil Közösségi Ház kialakítása, és megfelelő, színvonalas tartalommal való megtöltése, szorosan együttműködve az Önkormányzattal és a civil szervezetekkel.
- Továbbra is megoldandó feladat az intézmények akadálymentesítése, hogy az esélyegyenlőség jegyében mindenki számára hozzáférhetővé és használhatóvá váljanak a kulturális értékek. Ezek igen költséges beruházások, megvalósításuk elsősorban pályázati úton lehetséges.
- Főként azokhoz az oktatási intézményekhez, civil szervezetekhez kell még jobban közelíteni, akikkel nem alakult ki szorosabb együttműködés. Jobb és személyesebb kapcsolatok kialakítására kell törekedni a helyi gazdasági társaságokkal és vállalkozókkal is, hogy szponzori tevékenységükből az intézmény is jobban részesedhessen.
- Továbbra is kiemelt feladat az ifjúság számára tartalmas programok szervezése:
- Rendhagyó irodalomórák szervezése általános és középiskolások részére.
- Új klubok, szakkörök befogadása, működésük segítése.
- Fotókiállítások szervezése az ifjúsággal kapcsolatos témákban, az ő szemszögükből.
- Táncházak, filmvetítések, koncertek szervezése.
- Cél, hogy a fiatalok megszeressék és használják az épületeket a programok kapcsán, értelmes és tartalmas módon töltsék a szabadidejüket.
- Továbbra is kiemelt feladat a marketing munka javítása, hogy minél szélesebb körbe eljuthassanak a programok.

b) A Képviselő-testület indokoltnak tartja a Szentesi Könyvtár NKft. célkitűzéseinek megvalósítását:

Fejlesztési célok
(az országos könyvtárügyi stratégia céljaival összhangban)

- a könyvtár közvetítsen minden nyilvánosságra került információt és adatot, kiemelten biztosítson hozzáférést a nemzeti kultúra dokumentumaihoz, valamint a helyi információkhoz, dokumentumokhoz,
- a könyvtári épülettől és nyitvatartási időtől függetlenül, a nap 24 órájában biztosítson hozzáférést az információkhoz, valamint a könyvtári szolgáltatások jelentős részéhez (távolról elérhető szolgáltatások kiépítése),
- vegyen részt az olvasáskultúra fejlesztésében,
- támogassa az egész életen át tartó tanulást, ezáltal hozzájárulva az életminőség javításához, a foglalkoztatottság, az egyének versenyképességének növeléséhez,
- népszerűsítése a könyvtárhasználatot.
- Elsődleges feladatuk a könyvtár szolgáltatási struktúrájának fejlesztése, átalakítása. A személyes használat mellett a távolról elérhető szolgáltatások kialakításával, bővítésével könyvtárhasználók számának gyarapodását kívánják elérni.

Célok:

- Olyan könyvtári rendszer kiépítésére törekedjenek, melyben a könyvtárközi kérések, dokumentumok és információk elektronikus továbbítása is lehetővé válik.
- A könyvtár, a könyvtári szolgáltatások jelentős része az interneten keresztül a nap 24 órájában váljon elérhetővé.
- Közös városi, térségi elektronikus katalógus kiépítése szolgálja a jobb tájékozódást.
- Kiemelt feladat a fiatalok információhoz jutásának javítása a tanulás, továbbképzés támogatásához elektronikus szolgáltatások, "virtuális tanulószoba" kialakításával.
- Az oktatás, képzés, az élethosszig tartó tanulás támogatása, az e-learning feltételeinek megteremtése.
- A fogyatékkal élők számára az akadálymentes felületeken elérhető speciális szolgáltatások bővítése.
- Cél a település, majd a térség múltját és jelenét bemutató dokumentumok digitalizálása, elérhetővé tétele a világhálón.
- Virtuális helyi és közös (kistérségi szintű, illetve Csongrád, Makó könyvtáraival létrejött együttműködésben) könyvtár, dokumentumtár kialakításával közös tudásbázis jön létre - korlátlan hozzáféréssel -, mely a jobb információ ellátottság mellett a térségben élők számára az összetartozást, a közösségben való gondolkodást is erősíti.
- A digitális írástudatlanság felszámolására továbbra is indítanak tanfolyamokat, hogy a résztvevők számára megkönnyítsék az információhoz jutást, hogy megszerezzék az élethosszig tartó tanuláshoz, az e-learning és a távmunka, valamint az e-közigazgatás használatához szükséges minimális informatikai ismereteket.
- Helyismereti, turisztikai adatbázist hozzanak létre, feladat ennek folyamatos építése, a naprakész információk szolgáltatása.
- Könyvtárhoz, olvasáshoz kapcsolódó virtuális közösségek létrehozása, támogatása.

c) A Képviselő-testület indokoltnak tartja a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont célkitűzéseinek megvalósítását:

- Változatos stílusú, minőségi hangversenyek szervezésével a hangverseny-látogató közönség minél szélesebb köréhez jussanak el.
- Az ifjúsági korosztály számára szervezzenek ifjú zenebarát hangversenyeket.
- A marketingmunka javításával és kiterjesztésével a város határain túlra is népszerűsítsék a várost, hogy minél több látogatója legyen a hangversenyeknek.
- Feladat a technikai feltételek bővítése és további javítása pályázati támogatások segítségével.

Felelősök: az intézményvezetők
Határidő: 2012. október

2.) A Képviselő-testület fontosnak tartja a város művészeti és kulturális életének eredményeit, feladatait kétévente áttekinteni.

Felelős: Művelődési és Oktatási Bizottság
Határidő: 2012. október

3.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja a Szentes város művészeti és kulturális eredményeinek, feladatainak és folyamatainak áttekintése tárgyú előterjesztésben foglaltakat, és köszönetét fejezi ki mindazon intézményeknek, művészeti csoportoknak, civil szervezeteknek, melyek munkájukkal hozzájárulnak a város gazdag kulturális életéhez.

A határozatról értesítést kap:
1. Szentes Város Polgármestere
2. Szentes Város Alpolgármestere
3. Polgármesteri Hivatal Jegyzője
4. Szentesi Művelődési Központ igazgatója
5. Szentes Városi Könyvtár NKft. ügyvezetője
6. Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont
7. Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály Számviteli és Tervezési Iroda
8. Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda


21. Tájékoztatás az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat feladat- ellátási körének bővítéséhez kapcsolódó szakvéleményekről (20)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.

Szűcs Lajos:
Régen tervezték, hogy a továbbtanulás és pályaválasztási tanácsadás a szakszolgálatnál megjelenjen. Ezzel a szolgáltatást kívánják bővíteni, hogy a diákoknak könnyebb legyen dönteni.

Szirbik Imre:
Kérte aki a határozati javaslatot támogatja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

211/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Tájékoztatás az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat feladat-ellátási körének bővítéséhez kapcsolódó szakvéleményekről

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a "Tájékoztatás az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat feladat-ellátási körének bővítéséhez kapcsolódó szakvéleményekről" tárgyú előterjesztést és az alábbiak szerint határoz:

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szakvéleményekről szóló tájékoztatást tudomásul veszi.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Alpolgármestere
2./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda
3./ Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója


22. A Közoktatási intézmények Pedagógiai Programjainak módosítása. A módosított dokumentumok elfogadása (21)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.

Szűcs Lajos:
Helyesen döntött a Képviselő-testület, amikor a mindennapos testnevelést bevezette. Már régen beszélnek róla, most megvalósult. Kijelentette, hogy minden intézményben rendelkezésre áll a feltétel a mindennapos testnevelés bevezetéséhez.

Szirbik Imre:
Kérte, aki a határozati javaslat elfogadásával egyetért, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 22 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

212/2010.(IX.10.) Kt.
Tárgy: A Közoktatási intézmények Pedagógiai Programjainak módosítása. A módosított dokumentumok elfogadása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő testülete "A közoktatási intézmények Pedagógiai Programjainak módosítása. A módosított dokumentumok elfogadása" tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza:

1./ A Képviselő-testület jóváhagyja a Deák Ferenc Általános Iskola Pedagógiai Programjának a 2010/2011. tanévtől alkalmazandó módosítását az alábbiak szerint:

- A Pedagógiai Program V. fejezete a "Személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok" alcím kiegészül a határozat mellékletét képező mindennapos testnevelés programjával.
- A Pedagógiai Program Helyi tanterv "I. Az iskolában az 1-4. és az 5-8. évfolyamokon tanított tantárgyakat és azok óraszámait  az alábbi táblázatok, óratervek foglalják össze:" fejezet kiegészül a határozat mellékletét képező 1. számú melléklettel, mely a mindennapos testnevelés óraterveit foglalja magába.
- Ugyanezen rész kiegészül a fent nevezett fejezeten túl az alábbiak szerint:
A továbbhaladás feltételei
Rendgyakorlatoknál a kapott utasítások fegyelmezett végrehajtása. A sokoldalú előkészítő és prevenciós gyakorlatok hatásainak életkornak megfelelő ismerete és azok helyes végrehajtása. Az atlétikai mozgások összerendezett, önmagukhoz mérten javuló eredményességű bemutatása. A tornagyakorlatok biztonságos végzése helyes testtartásra törekvéssel. Alapvető labdakezelési ismeretek birtoklása, a játékhelyzetekhez való alkalmazkodás. Önvédelem, sportszerű küzdeni tudás.

2./ A Képviselő-testület jóváhagyja a Klauzál Gábor Általános Iskola Pedagógiai Programjának a 2010/2011. tanévtől alkalmazandó módosítását az alábbiak szerint:

- A Pedagógiai Program II. fejezet "Az iskola helyi tanterve 1.6. Az iskola 243/2003. (XII.17.) sz. Kormány rendelet alapján elkészített alapóraterve" alcímben az 5-8. osztályra vonatkozó táblázat törlésre kerül, helyébe ezen határozat 2. számú melléklet szerinti táblázat lép.

- A Pedagógiai Program "2. sz. melléklet Egészségnevelési Program, Mindennapi testnevelés és testedzés fejezet II. Oktatásszervezési munkaterv minden tanuló számára a mindennapi egészségfejlesztő testnevelés és testedzés megvalósítására alcímének 3. A javasolt órakeret felosztása" című részben a
felső tagozat: 5 - 6 oszt heti 4 óra
7 - 8. oszt heti 3 óra helyébe

felső tagozat: 5 - 8. oszt heti 5 óra szöveg lép.

3./ A Képviselő-testület jóváhagyja a Koszta József Általános Iskola Pedagógiai Programjának a 2010/2011. tanévtől alkalmazandó módosítását az alábbiak szerint:

- A Pedagógia Program "I. Nevelési program rész 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok: fejezetének" "A harmonikus személyiségfejlesztés területei" alcím f) pontja törlésre kerül, helyébe a:

f) A testi és környezeti nevelés (gondozás, mozgás, környezetünk értékei)

Cél: Alakuljon ki a gyermek önmagával és a környezetével kapcsolatos belső igénye a az erőnlét, edzettség, a komfort érzet, a természet szeretete, óvása iránt.

Az 1-4. évfolyamon heti 3 testnevelés, ill. 0,5 óra úszás mellett a mindennapos testnevelés szabadidős foglalkozásai, az 5-8. évfolyamon pedig a bevezetett napi testnevelés órák szolgálják a képességfejlesztést; az egyéni adottságoknak és szenzibilis fázisoknak megfelelően.
- Alakuljon ki a tanulókban az igény az iskolán kívüli és az iskola utáni önállóan végzett mozgásos tevékenységre. Ehhez kapjanak megfelelő mennyiségű és minőségű információt.
- A megfelelő mozgásanyag minden tanulóval történő rendszeres végzésével, valamint a gerinc- és ízületvédelmi szempontok alkalmazásával el kell érni, hogy a tanulók biomechanikailag helyes testtartása kialakuljon, automatizálódjon és fennmaradjon.

Feladat:
A mozgás akkor fejlesztő hatású, ha azt a gyermek nyugodt, biztonságos környezetben, jó közérzettel és örömmel végzi. Fontos ezért a sokirányú, élvezetes mozgási tevékenység megteremtése, a rendszeres, természetes mozgáskedv kialakítása, a testi képességek fejlesztése. A szokások kialakítása fontos az egészséges életvitel, az ápoltság, a környezet komfortérzet és a környezet védelme szempontjából szöveg lép.

- A Pedagógiai program "II. Helyi tanterv "Bevezetendő rész" utolsó bekezdése törlésre kerül, helyébe az alábbi szöveg lép:
Az új tantárgyi program bevezetése: a 2010-2011-es tanévtől alsóban minden osztályban, felsőben pedig a 2008/2009-ben bevezetett nívócsoportos oktatásnak megfelelő tantárgyi terv fölmenő rendszerében. (A 2011/2012-es tanévben válik teljes körűen érvényessé) Kivételt képez a testnevelés tantárgy, ahol 5-8-ig a mindennapos testmozgás keretében valamennyi évfolyamon heti 5 tanóra a mérvadó.

- A Pedagógiai Program "II. Helyi tantervben található táblázat törlésre kerül, helyébe a 2010/2011-es tanévtől ezen határozat 3. számú melléklet szerinti táblázat lép.

- A Pedagógiai Program "II. Helyi tanterve" kiegészül a derekegyházi Tagiskolára vonatkozó 2010/2011-es tanévtől alkalmazandó ezen határozat 3/a számú melléklet szerinti táblázattal.

- A Pedagógiai Program "III. Egészségnevelési program 2. Alapelvek, célok fejezet, 2.2. Konkrét célok és feladatok" alcímében az utolsó bekezdés törlésre kerül, helyébe a következő szöveg lép:
* mindennapi testedzés:
- testnevelésórák, 1-4. évfolyamon átlagban heti 3,5 óra, 5-8 évfolyamon heti 5 óra (a kerettantervben meghatározottakon fölül beiktatott testnevelés-órákkal túlléphető a törvényesen megadott heti tanulói órakeret).
- alsóban a tanórákat kiegészítve, ill. valamennyi tanuló számára adott e célra a napközis szabadidő, óraközi szünetek, uszodai programok, korcsolyázás, DSK programok, mint lehetőség.
- A Pedagógiai Program "III. Egészségnevelési program 10. Mindennapos testnevelés" fejezet bevezető része törlésre kerül, helyébe a következő szöveg lép:
Az általános iskola első- negyedik évfolyamán biztosítani kell a mindennapi testmozgást, ami a heti 3 ill. 4 (1 óra úszásoktatás) testnevelési óra, valamint játékos testmozgás keretében valósul meg minden olyan tanítási napon, amelyben nincs testnevelési órája az adott osztálynak. A játékos egészségfejlesztő testmozgás ideje naponként legalább harminc perc, amelyet több, legalább tizenöt perces foglalkozás keretében is meg lehet tartani. A játékos egészségfejlesztő testmozgás a tanítási órák részeként és szükség szerint legfeljebb ötven százalékának felhasználásával is meg lehet megszervezni. A játékok szervezését minden első-negyedik évfolyam tanítója oldja meg a saját osztályában. Természetesen a csoportok összevonása még érdekesebbé teheti a foglalkozásokat. Az időjárástól függően a játékos egészségfejlesztő testmozgás kezdeményezhető a szabadban, illetve a tornateremben is egyaránt. A mindennapi testmozgás alkalmával kezdeményezett játékok, játékos testmozgások a gyermekek képességeihez, tudásszintjéhez jól illeszthetők legyenek. A játékok leírását a tanári szobában elhelyezett testnevelési, népi és kreatív játékokból összeállított gyűjtemények tartalmazzák, melyek így minden pedagógus számára könnyen elérhetővé válnak. 5-8. évfolyamon heti 5 testnevelés óra keretében, a testnevelés tantárgyi tervének megfelelően valósul meg a mindennapos testedzés.

- A Pedagógiai Program "IV. Tananyag és követelményrendszer" című fejezetben az 5 - 8. évfolyam Testnevelés tantárgy alcím tartalmával együtt törlésre kerül, helyébe a határozat mellékletét képező 2010/11. tanévtől bevezetésre kerülő testnevelés és sport (5-8. évfolyam) fejezet lép.

4./ A Képviselő-testület jóváhagyja a Petőfi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programjának a 2010/2011. tanévtől alkalmazandó módosítását az alábbiak szerint:

- A Pedagógiai Program Nevelési terv "II. Az iskola nevelési-oktatási céljai, alapelvei, feladatai, eszközei, eljárásai" című fejezet "Az egészséges életmódra nevelés, prevenció" alcím utolsó mondata után a következő szöveg lép: Ennek érdekében a 2010-es tanévtől bevezetésre kerül a mindennapos testnevelés.

- A Pedagógiai Program "Helyi tanterv" című fejezetben a "Testnevelés és sport az 5-8. évfolyamokon" alcím az alábbi szöveggel egészül ki: 2010. szeptember 1-jétől a felső tagozatos évfolyamokon (5-8. osztály) bevezetésre kerül a mindennapos testnevelés. Így az éves óraszám 185 óra lesz minden évfolyamon.

- A Pedagógiai Program "Helyi tanterv" fejezetében az 1/c táblázat törlésre kerül, helyébe ezen határozat 4. számú melléklet szerinti táblázatok lépnek.

Határidő: 2010. szeptember 01.
Felelős: Intézményvezető

A határozatról értesítést kapnak:
1.) Szentes Város Alpolgármestere
2.) Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda
3.) Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója
4.) Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatója
5.) Koszta József Általános Iskola igazgatója
6.) Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója


23. A Szentesi Művelődési Központ Alapító Okiratának és SZMSZ-ének módosítása (22)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.
A Képviselő-testület döntött arról, hogy a Galéria elnevezését Tokácsli Galéria elnevezésre változtatja. Ennek hivatalos átvezetését tartalmazza az előterjesztés.
Kérdés, vélemény?
Mivel nem volt, kérte hozzák meg határozatukat. Felhívta a figyelmet, hogy az SZMSZ módosítása minősített többségi szavazatot igényel.

A Képviselő-testület 22 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

213/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: A Szentesi Művelődési Központ Alapító Okiratának és SZMSZ-ének módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Művelődési Központ Alapító Okiratának és SZMSZ-ének módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbiak szerint dönt:
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Művelődési Központ (Szentes, Tóth J. u. 10-14. sz.) Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja:

A "Telephelyei" pontban módosítás:
Galéria 6600 Szentes, Kossuth tér 5. I. em. helyett
Tokácsli Galéria 6600 Szentes, Kossuth tér 5. I. em.

2.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Művelődési Központ (Szentes, Tóth J. u. 10-14. sz.) SZMSZ-ét az alábbiak szerint módosítja:

A "Szentesi Művelődési Központ szervezeti felépítése" című II. fejezet "Telephelyei"
pontban módosítás:
Galéria 6600 Szentes, Kossuth tér 5. I. em. helyett
Tokácsli Galéria 6600 Szentes, Kossuth tér 5. I. em.

3.) A képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy az intézmény vonatkozásában gondoskodjon a változásoknak a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásain való átvezetéséről.

A határozatról értesítést kapnak:
1.) Szentes Város Alpolgármestere
2.) Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája
3.) Polgármesteri Hivatal Tervezési és Számviteli Irodája
4.) Szentesi Művelődési Központ
5.) MÁK Dél-alföldi Regionális Igazgatósága Szeged


24. Az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat SZMSZ-nek módosítása és a módosított SZMSZ jóváhagyása (23)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.
Kijelentette, az előző döntés jogi következménye. Aki támogatja szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 19 igen szavazattal 1 tartózkodással (2 fő nem szavazott) az alábbi határozatot hozta:

214/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat SZMSZ-nek módosítása és a módosított SZMSZ jóváhagyása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta "Az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat SZMSZ-nek módosítása és a módosított SZMSZ jóváhagyása" tárgyú előterjesztést és az alábbiak szerint dönt:
1./ Az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának

- "I. Általános rendelkezések fejezet "A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapja" alcímben törlésre kerül a

A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet szöveg, helyette

A 4/2010. (I.19.) OKM rendelet a pedagógiai szakszolgálatokról szöveg lép.

- "II. Az intézmény általános jellemzői című fejezet 11./ Alaptevékenysége" cím ötödik és hatodik francia bekezdése törlésre kerül, helyette

- iskolapszichológiai, óvodapszichológiai szolgáltatás (Ellátandó feladatok: a Ktv. 35.§ (4) bekezdése szerint)
- továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás (Ellátandó feladatok: a Ktv. 35.§ (6) bekezdése szerint) szöveg lép.

- "III. Az intézmény vezetés szerkezete, dolgozói fejezet 3. Az intézményi vezetés szerkezete, pszichológiai munkacsoport" alcímben a térségi iskolapszichológus elnevezés törlésre kerül, helyette óvoda,- iskolapszichológus szöveg lép.

- "IV. Működési szabályok fejezet 1. Az intézmény nyitvatartási rendje" alcímben a térségi szó helyett óvodai szöveg kerül, továbbá
kiegészül a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadói ellátás szöveggel.

- "IV. Működési szabályok fejezet 3. Az intézményi ellátás feladatai" alcímben a kistérségi szöveg törlésre kerül, helyette iskolapszichológiai, óvodapszichológiai szöveg lép.

- "IV. Működési szabályok fejezet 3. Az intézményi ellátás feladatai" alcímbe új hatodik bekezdésként az alábbi szöveg kerül:

- pályaválasztási tanácsadás feladatai:
- elősegíteni a tanuló pályaválasztását, figyelembe véve az egyéni tulajdonságokat és a foglalkoztatási lehetőségeket, pedagógiai, pszichológiai, egészségügyi tájékoztatással, kiadványokkal, továbbképzésekkel segíteni az iskolai pályaorientációs tevékenységet

- "IV. Működési szabályok fejezet V. Dokumentációk a./ A nevelési tanácsadó" első mondatából törlésre az első hat megjelenési alkalmat itt rögzíti - mondatrész.

- "IV. Működési szabályok fejezet V. Dokumentációk e./ A kistérségi iskolapszichológiai ellátás" szöveg törlésre kerül, helyette e./ Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás szöveg lép.

- "IV. Működési szabályok fejezet V. Dokumentációk" alatti felsorolás az alábbi "f" ponttal egészül ki:

f./ A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás:
- a vizsgálaton megjelent minden gyermeket, tanulót - forgalmi naplóban - nyilvántartásba vesznek,
- a foglalkozáson részt vevő gyermekek, tanulók részére nyújtott ellátásról munkanaplót vezet.

- Az SZMSZ "I. melléklet Munkaköri leírások" fejezet kiegészül az óvodapszichológus és a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadó munkaköri leírásokkal.

2./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhívja az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója figyelmét az új egységes szerkezetbe foglalt SZMSZ elkészítésére.

Határidő: azonnal
Felelős: Intézményvezető

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Alpolgármestere
2./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője
3./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda
4./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda
5./ Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója


25. Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Alapító Okiratának módosítása (24)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi, Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.
Hasonlóan mint a Galériánál Dr. Lakos Sándor Teniszstadion elnevezés átvezetését tartalmazza az előterjesztés.
Kérdés, vélemény?
Mivel nem volt kérte, aki egyetért a határozati javaslat elfogadásával, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 22 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

215/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: A Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Alapító Okiratának módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Alapító Okiratának módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza.

1. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Alapító Okiratát módosítja: a 3. 2. pontjában szereplő Teniszpályák megnevezés Dr. Lakos Sándor Teniszstadion névre változik.

2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete utasítja a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Ügyvezetőjét, hogy az Alapító Okirat módosításával kapcsolatban a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felelős: Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Ügyvezetője
Határidő: 2010. szeptember 30.

A határozatról értesítést kapnak:
1. / Szentes Város Polgármestere
2. / Szentes Város Alpolgármestere
3. / Polgármesteri Hivatal Jegyzője
4. / Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája
5. / Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály Számviteli és Tervezési Irodája
6. / Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft.


26. Javaslat a Szentes Város Önkormányzata többségi tulajdoni érdekeltségében lévő társaságok éves beszámolóinak egységesebb és magasabb színvonalát szolgáló követelmények előírására (29)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.

Horváth István:
Kijelentette, hogy az anyag az érintett társaságok ügyvezetőivel megtárgyalásra került. Néhány pontosítással támogatták a gondolatot.
Felhívta a figyelmet, hogy ki-ki társasága adott tevékenységére vonatkozóan kell a táblázatokat kitölteni. E mellett egységes és színvonalas követelményrendszert vár el. Javasolta elfogadásra.

Szűcs Lajos:
Megkérdezte, hogy a javaslat kötelező érvényű - mivel ezt lefedi a számviteli törvény - vagy ajánlás a beszámoló kiegészítésére a kötelező beszámoló mellé?

Horváth István:
A beszámoló vázlat mellékleteire hívta fel a figyelmet. A mellékleteknél van kötelező tartalom, melyeket a számviteli törvény megkövetel. A 9. melléklet és a vázlat azt szolgálná, hogy a számok magyarázata is legyen benne a beszámolóba. Ettől lennének egységesek a társaságok beszámolói. A vázlat kötelezően követendő és azokra a vázlatpontokra kell írni beszámolót, magyarázatot, mely érinti a társaságát. Kötelező érvényű, de csak arra terjed ki, aminek van értelme.

Szirbik Imre:
Aki az előterjesztést támogatja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

216/2010. (IX.10.) Kt.
Tárgy: Szentes Város Önkormányzata többségi tulajdoni érdekeltségében lévő társaságok éves beszámolóinak egységesebb és magasabb színvonalát szolgáló követelmények előírására

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tulajdonosi Tanácsadó Bizottság előterjesztését és az alábbi határozatot hozza:

A Képviselő-testület mint a Szentes Város Önkormányzata által alapított, a többségi tulajdoni érdekeltségében lévő társaságok egyedüli tagjának legfőbb szerve a jelen előterjesztés mellékletében található beszámoló vázlatot, mint kötelező tartalmi követelményt határozza meg a gazdasági társaságok éves beszámolóinak elkészítéséhez.
Felkéri és felhatalmazza Szentes Város polgármesterét, hogy ennek a jelen határozat kihirdetését követően készülő beszámolóknál szerezzen érvényt.

Felelős: polgármester
Határidő: folyamatos


Interpellációkra adott válasz (25., 25/1., 25/2.)

25.) Műszaki Osztály
Horváth Mihály utca egyirányú szakaszának kerékpáros forgalma (Halmai István)
Szent Anna utca végén lévő telek állapota (Kozák János)
Szarvasi úton lévő új buszváró előtti víznyelő állapota (Horváth István)
Nagyhegy-széli út közvilágítása (Sipos Antal)
Belső-Ecseri csapadékvíz elvezető árok létesítése (Sipos Antal)
 
26.) Városellátó Intézmény
Apponyi tér burkolat és járda javítás (Horváth István)

Szirbik Imre:
Megkérdezte Halmai István képviselőt, hogy a Szentes, Horváth Mihály utca kerékpáros forgalmával kapcsolatos interpellációjára adott választ elfogadja-e?

Halmai István:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Kozák János képviselőt, hogy a Szent Anna utca végén lévő telek állapotával kapcsolatos interpellációjára adott választ elfogadja-e:

Kozák János:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Horváth István képviselőt, hogy a Szarvasi úton lévő volt óvodánál az új buszváró előtti víznyelővel kapcsolatos interpellációjára adott választ elfogadja-e?

Horváth István:
Az interpellációra adott választ nem fogadta el, mert tegnap arra járt és a buszmegállóban még mindig nagy a víz.

Szirbik Imre:
Kérte, aki ennek ellenére elfogadja a választ "igen"-nel, aki a képviselővel egyezően nem fogadja el a választ "nem"-mel szavazzon.

A Képviselő-testület 0 igen, 3 tartózkodással és 18 nem szavazattal nem fogadta el az interpellációra adott választ.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Sipos Antal képviselőt, hogy a Szentes, Nagyhegy-széli út közvilágításával kapcsolatos interpellációjára adott választ elfogadja-e?

Sipos Antal:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Sipos Antal képviselőt, hogy az írásban beadott Belső-Ecser településrészen csapadékvízelvezető árok építésével interpellációjára adott választ elfogadja-e?

Sipos Antal:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Horváth István képviselőt, hogy a 25/1. sorszám alatti interpellációjára adott választ elfogadja-e?

Horváth István:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Horváth István képviselőt, hogy a 25/2. sorszám alatti interpellációjára adott választ elfogadja-e?

Horváth István:
Az interpellációra adott választ elfogadta.


Interpellációk, bejelentések

Szirbik Imre:
Felhívta a figyelmet, hogy az interpellációk benyújtásának módja az írásbeliség, de halasztást nem tűrő közügyben szóbeli interpellációnak is helye van. Megjegyezte, hogy a ciklus utolsó képviselő-testületi ülését tartják és a mai interpellációkra furcsa lenne a következő ülésen válaszolni, de átadta a szót a képviselőknek.

Dongó László:
A Csongrádi úttól a Kiss Zs. utca felé haladva jobbra kis ívben elsőbbséget kell adni. Ezt nem tudják megszokni az emberek. A baleset elkerülése érdekében kérte vizsgálják felül és állítsák vissza a közlekedési rendet.

Halmai István:
Augusztus 20-án a családjával és még kb. 50-70 fővel a Sportpálya felől nézte a tűzijátékot miközben legalább 40, "dolgát végző" személlyel találkozott a Kurcán illetve annak partján. Kérte a rendezvényeken mobil wc felállítását, hogy ilyen látványba ne részesüljenek gyerekek és családanyák.

Kálmán János:
Megjegyezte, több alkalommal interpellált a Ruzs-Molnár utca ügyében, de azóta sem történt előrehaladás.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás:
Kérte Farkas Sándor országgyűlési képviselő közbenjárását is azzal kapcsolatban, hogy a Rubicon Zrt. két sportcsatornát kíván megszüntetni, melyből az egyik magyar nyelvű sportcsatorna. Közölte, a lakosok szívesen nézik e két sportcsatornát.
Kérte, hogy a Kurca híd felújítása során annak mellvédje olyan anyagból legyen, melyen át lehet látni (üveg), látható lgyen a szökőkút.
Kérte az uszodában az 50 m-es medence vizét addig ne engedjék le, míg lesz remény a jó időre.

Horváth István:
Felhívta a figyelmet, az átadásra kerülő létesítményeknél - a Kossuth utca, Ipari Park - az átvételkor kifogásolni kell a víztócsák jelenlétét.

Dr. Demeter Attila:
Korábbi interpellációja kapcsán kapott olyan ígéretet, hogy a Csongrádi út - Hegedűs u. - Váradi Lipót u. kereszteződésében a mozgáskorlátozottak, idős emberek közlekedésének segítésére korlát kerül elhelyezésére. Kérte, amennyiben erre lehetőség lesz, tegyék meg akár a képviselői keret terhére.

Szirbik Imre:
Nem látott több jelentkezőt, lezárta az interpellációkat.
Füsti-Molnár Lajos kérte, hogy a zárt ülés előtt szólni szeretne, átadta neki a szót.

Füsti-Molnár Lajos:
Bejelentette, hogy 16 évi képviselői munka után úgy döntött, hogy abba hagyja ilyen jellegű tevékenységét. Megköszönte a kertváros lakosainak az eddigi bizalmat, a hivatal dolgozóinak kiemelten Varga Sándornak a sok segítséget, melyet kapott és mindenkinek jó egészséget, sikeres munkát kívánt.

Baranyi Imre:
Csatlakozott Füsti-Molnár Lajos szavaihoz, megköszönte, hogy e városnak 16 évig képviselője lehetett.

Szirbik Imre:
Kijelentette, hogy az utolsó nyilvános ülés végére értek. Mindenkinek köszönetet mondott az elmúlt négy év munkájáért. Kijelentette, hogy Szentes a munkájuk eredményeként lett ilyen, élhető, jó város. Kijelentette, mindenki büszke lehet arra, ha tett ezért a városért.

Elköszönt a rádióhallgatóktól és a tv nézőktől, a nyilvános ülést bezárta, kérte zárt ülés keretében folytatódjék a munka.

K. m. f.

Szirbik Imre polgármester
Csányiné dr. Bakró-Nagy Vera aljegyző

Geréné Dunaháti-Vas Márta jegyzőkönyv
Dr. Papp Zoltán hitelesítők