XL. évfolyam 42. szám

2008. október 24.

Csapatzászló a tűzoltóknak

A képviselő-testület még az áprilisi ülésén döntött arról, hogy csapatzászlót adományoz az önkormányzati tűzoltóságnak. Az ünnepélyes átadással úgymond megvárták, hogy a város megkapja a magasból-mentő tűzoltó gépjárművet. A régen várt létrát Sztantics Csaba jegyző és Kajtár István tűzoltó alezredes, parancsnok szeptember 5-én vette át Gyenesei István önkormányzati minisztertől.

Aztán kapóra jött az is, hogy a szentesi tűzoltóság idén éppen 135 éves. Úgy gondolták, e három momentum köré ünnepséget szerveznek. A sorozat október 11-én egy hagyományteremtő családi nappal vette kezdetét. Immár a másodikkal a sorban. A rendezvényre meghívták a családtagokat is, hogy lássák, mit csinál a családfő a munkahelyén. Az időre a tűzoltómúzeumot is szépen berendezték.

2008. október 24.

Október 23.

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját október 23-án, csütörtökön 10 órára az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltása évfordulójának városi ünnepségére.

Program: 10 óra Zászlófelvonás a Kossuth téren, Koszorúzás a kopjafánál; 10.30 óra Ünnepség a városháza dísztermében, ünnepi beszédet mond: dr. Marjanucz László történész.

Szentes Város Díszpolgára cím és a Szentes Városért Emlékérmek átadása. Közreműködik: Tomanek Gábor színművész, a Szentesi Kla-rinétegyüttes és Szentes Város Fúvószenekara.

2008. október 24.

Koszorúk, gyertyák

Az önkormányzat, a 37. sz. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége és a Szentesi Bajtársi Klub halottak napi megemlékezést tart. Október 31-én, pénteken 10 órakor az I. és II. világháborús emlékműnél (Erzsébet tér és Széchenyi-liget bejárata), a Hadzsy János úton lévő szovjet katonai síremléknél és a temetőkben lévő hősi síroknál gyertyát, mécsest gyújtanak és elhelyezik a kegyelet virágait.

2008. október 24.

Nyitva a Petőfi

Újra kinyitják a felújítás alatt álló Petőfi Szálló kapuját az érdeklődők előtt október 24-én, pénteken 9 órakor. Az eddig elvégzett munkálatok után bárki megtekintheti az épületet 18 óráig olyan állapotban, ahogyan azt Komor Marcell egykor megálmodta.

2008. október 24.

Tervezzünk együtt 2009-2010-re

A következő 2 éves ciklusra, 2009-2010-re elkészültek az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati programjainak akció tervei. A társadalmi egyeztetés érdekében Szentesen az alábbi fórumokat tartják: Október 27-én, hétfőn 16 órától a városi könyvtárban Mat-kócsik Pál Ferenc ad tájékoztatást A KEOP környezetvédelem és energetikai prioritásainak egyeztetése a környezetvédelemért dolgozókkal címmel. A Művészetek Házában a DAOP turizmus fejlesztési prioritásainak egyeztetése a turizmusban érdekeltekkel témáról hallhatnak október 28-án, kedden 16 órától szintén Matkócsik Pál Ferenc előadásában.

2008. október 24.

A tudós sportember

Szentes Díszpolgára

A város képviselő-testülete Szentes Díszpolgára címet adományozott Haraszti Tegze Péter tudósnak, sportembernek kiemelkedő szakmai munkájáért és a sport területén elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért. Az adományozás időpontja: október 23.

Budapesten született, nagyon korán, 3 és félévesen került Szentesre. A dolgok előzményeként, édesapját a szegénység előbb Bugyi községbe, majd Csongrádra sodorta, az utóbbi helyen kötött házasságot. Ahogyan visszaemlékszik, édesapja a Tisza-parti városban találkozott a Nádai fivérekkel, a szentesi sportélet meghatározó egyéniségeivel, akiket azután talán félév alatt átcsábított a szomszédos településre. Csongrádi kötődések? "Öcsémnek, Zsoltnak még mindig ott van a háza" - válaszolja a kérdésre.

2008. október 24.

Bepillantottak a norvég oktatásba

Pályázati pénzből jártak hasonló profilú iskolában

A Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola hét tanára nemrég Norvégiába utazott, hogy egy Oslóhoz közel fekvő intézményben, a hozzájuk hasonló profilú Hvam-i iskolában kutassák hogyan zajlanak a mezőgazdasági jellegű tanítási folyamatok és hogyan végzik az oktatásszervezést.

A pályázati forrás segítségével megvalósuló szakmai program kezdetei 2003-ra nyúlnak vissza, mikor is az akkor már több pályázatot benyújtott Horváthné Erdős Cecília tanárnőt meghívták egy budapesti konferenciára, amit a norvég kormány rendezett, és amin norvég és magyar pedagógia intézmények is képviseltették magukat. A rendezvényen előadásokat tartottak a két ország oktatási rendszeréről, kisebb szekciókban pedig mindenki saját iskolája profiljához kapcsolódó témakörökről hallhatott. Aztán 2007 szeptemberében a nem uniós tagállamok, Norvégia, Lichen-stein és Izland létrehozott egy EEA Grants elnevezésű alapítványt, amihez kapcsolódott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, és a Tempus közalapítvány által közösen meghirdettek egy pályázatot.

2008. október 24.

Felavatták a helyi érdekű vasutat

Évfordulók - 2008.

100 éve, 1908. október 18-án ünnepélyesen leleplezték Futó Zoltán (1863-1921) református lelkész, egyházi író olajfestményű portréját, Joó Béla helyi festő alkotását. (Ma a Szentesi Központi Református Lelkészi Hivatalban látható. Kiss Bálint u. 1.)

90 éve, 1918. október 19-én született Vági László (1918- 2008) katolikus plébános, címzetes esperes és apát, publicista, Szentes díszpolgára.

90 éve, 1918. október 21-én Szerbia kiürítése folytán Szentesre helyezték a 10. tábori tüzér ezred pótütegét. (Az üteget alkotó 250 embert és 42 lovat a Felsőpárton szállásolták el.)

115 éve, 1893. október 22-én felavatták a Szentes-Hódmezővásárhely közötti helyiérdekű vasutat. (Építője Gfrerer Miklós vállalkozó mérnök.)

20 éve, 1988. október 24-én Szentesre látogatott Aczél György, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója, a MSZMP Központi Bizottságának tagja, és Irodalmi élményeim címen előadást tartott a Tóth József Színházteremben, amelyet a Magyar Rádió is közvetített.

35 éve, 1973 októberében a városi tanács új osztályaként megalakult a Testnevelési és Sportfelügyelőség, amelynek vezetőjéül Kádár Józsefet nevezték ki.

Összeállította:
Labádi Lajos

2008. október 24.

Könyvbemutató

Bede Ádám: Szentes halmai című könyvének bemutatójára valamint a könyvbemutatóval egybekötött kunhalom-kutatási szimpóziumra kerül sor október 22-én, szerdán délután 16 órakor a Megyeháza Konferencia- és Kulturális Központban. A könyvet ismerteti Labádi Lajos levéltár-igazgató, az ülést megnyitja dr. Horváth Ferenc a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgató-helyettese.

2008. október 24.

Léleksztriptíz

Viola Szandra: Léleksztriptíz című kötetének bemutatójára várják a közönséget október 28-án, kedden 18 órakor a városi könyvtárba. A könyvet ajánlja dr. Lucza Istvánné ny. tanár. A kötetből verseket adnak elő a HMG drámai tagozatos diákjai. A bibliotéka előterében művészi fotó ill. félakt fotókiállítás tekinthető meg a szerzőről.

2008. október 24.

Letették az új szálloda és színház zárkövét

Száztíz éve történt - A Petőfi Szálló névadási ünnepe

Korábban megírtuk, hogy a XIX. század végére felerősödött az igény Szentesen egy kor színvonalán álló szálloda és vendéglő építésére. Ez valóban indokolt volt, hisz a város központi részén csupán a Zöldkoszorú vendégfogadó és kocsma állt a városba érkező idegenek rendelkezésére, amely még a Harruckern bárók idején épült az 1700-as évek első felében. Az 1896 őszén kiírt országos tervpályázaton Komor Marcell budapesti építész "Magyar Szellem" jeligéjű pályamunkája nyerte el az I. díjat. 1897 májusában megkezdődött a Zöldkoszorú nagyvendéglő bontása, július végén pedig az új szálló alapjainak kiásása. Az alapkőnek számító első téglát dr. Lakos Imre polgármester 1897. augusztus 2-án tette le.

2008. október 24.

Csalog Józsefnek könyve lesz

Külön fejezetet képvisel Csalog József a hazai régészet történetében. Erre utal, hogy a születésének 100. évfordulóján rendezett emlékkonferencián a megjelent nagyszámú előadó szinte mindegyike említést tett róla, hivatkozott rá saját tudományos munkájáról szólva.

Legalább tíz éve nem rendeztek ilyen jelentős szakmai tanácskozást a Koszta József Múzeumban. A háromnapos Csalog-emlék-konferencia NKA-s pályázati pénzből valósult meg, s Szombathelytől Nyíregyházáig az MTA, az ELTE és az ország legnagyobb múzeumainak képviseletében több mint 40 hazai szaktekintélyt köszönthettek Szentesen október 8-a és 10-e között. Az ötlet még Mód Lászlótól származik, pár éve a muzeológus hívta fel Szabó János József akkori igazgató figyelmét a 2008-as Csalog-cen-tenáriumra, így a szervezés gyakorlatilag azóta zajlott.

2008. október 24.

A zászló az összefogást is jelenti

Kajtár István tűzoltó alezredes:

- Fiatal a parancsnok, fiatal a gárda is. Bizonyára elgondolkodtak már azon, mit mond önöknek a 135 év. - kérdeztük Kajtár István tűzoltó alezredest az ünnepség alkalmával.

- A levéltári anyagot olvasva, tudom, 1873-ban óriási lelkesedéssel fogtak hozzá a tűzoltóság létrehozásához. Azok a városi vezetők, akik úgy látták, hogy erre szükség van, hatalmas lelkesedéssel, akarással láttak neki a szervezésnek. Az országos tűzoltóság megalakulása után gyorsan léptek Szentesen is, és 1873 április 27-én már megtartotta alakuló közgyűlését a Szentesi Önkéntes Tűzoltó Egylet. És hát 1911-től már hivatásos tűzoltókról is beszélhetünk. A múltból képeket tudtunk bemutatni a felújított múzeumunkban.

2008. október 24.

Közlemény

A szentesi Fidesz csatlakozik - a Budakalászi polgári kör által - az előrehozott országgyűlési választások érdekében indított aláírásgyűjtéshez. Felhívjuk Szentes és környéke tisztelt polgárait, hogy amennyiben egyetértenek a kezdeményezéssel, úgy azt aláírásukkal is támogassák. Az ívek aláírhatók minden hétköznap 8-18 óra között a Fidesz irodában (Szentes, Kossuth u. 11.).

2008. október 24.

Wass-szobor

Wass Albert emlékére állítanak szobrot október 24-én, pénteken 14 órakor az Erzsébet-téren. Wass Albert életéről címmel színpadi játékot láthat a közönség Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színészházaspár előadásában. Az alkalom ünnepi szónoka Koltay Gábor filmrendező.

2008. október 24.

1. Át Nyugat-Európán

Az ötödik olimpia

Cseuz László kemény és a tőle megszokott precíz, a tervezett programot naponta betartó felkészülés után május 1-jén délelőtt 9 órakor elindult Kínába, élete ötödik olimpiájára. A Kossuth téren kedves búcsúztatásban volt része. Ám előtte még egy volt tanítványa meghívta reggelizni, ragaszkodott hozzá, hogy a tanár úr teli gyomorral induljon el a hosszú útra. Még azt is elintézte, hogy a Panoráma hamarabb kinyitott. A szuper reggeli elfogyasztása után körbe vették a szenior úszóbarátok, beszélgettek egy keveset, majd onnan a Kossuth térre vezetett az út, ahol már várták: sokan megjelentek a búcsúztatására.

2008. október 24.

Maraton az egészség jegyében

A Colosseum az életem

Tizenkét órás sporttal töltik az október 23-át azok, akik az Ady Endre utcai Welness Colosseumban részt vesznek az Aerobic és fitness maratonon. A változatos programot kínáló sportesemény szervezői a sport és az egészséges életmódhoz kapcsolódó lehetőségek mellett több meglepetéssel és ajándékkal is készülnek a kivételes alkalomra.

2008. október 24.

Négyezer mancs

Hamilton nálunk lett junior champion

Championok randevúztak múlt vasárnap a Pusztai László Sporttelepen, s gyűjtöttek újabb címeket, serlegeket. A MEOE szentesi szervezete immár 8. alkalommal rendezett országos kutyakiállítására több mint ezer ebet neveztek be gazdáik.

A szervezők már a kezdetkor sikert könyvelhettek el azzal, hogy négyszázzal több állatot hoztak el Szentesre a tenyésztők, mint legutóbbi alkalommal. Országos szintű versenyt évente rendez a MEOE, városunkban utoljára három éve volt ilyen kiállítás. Sokan visszatérnek ide, szeretnek Szentesre nevezni, mert itt mindig jó tapasztalatokat szereznek, magyarázta Gál Albert, az ebtenyésztők hamarosan leköszönő helyi elnöke.

2008. október 24.

Horváth Mihály-emlékverseny

Tizenkilencedik alkalommal emlékeztek meg tanulmányi versennyel az iskola névadójáról a Horváth Mihály Gimnáziumban. Az általános iskolások részére hirdetett megmérettetésre négy megyéből jelentkeztek, összesen 541 diákot mozgatott meg a felhívás. Magyarból, angol, német nyelvekből írásbeli és szóbeli, francia nyelvből vers-és prózamondó, illetve matematika versenyt rendeztek. Emellett a "Szeretek gondolkodni" címmel természettudományi vetélkedőre is több mint százan jelentkeztek. A szeptember 24-től október 15-ig húzódó versenyen legjobb eredményt elért tanulókat 17-én jutalmazták. Hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulókat és felkészítőiket díjazták, a helyi iskolákon kívül több alkalommal szólítottak szegvári, csongrádi, mindszenti, gádorosi, kunszentmártoni, fábiánsebestyéni diákokat is. A műsorban felléptek a drámai tagozat diákjai, majd angolul és franciául adtak elő szövegrészleteket a szóbeli versenyek győztesei.

2008. október 24.

A hétköznapi élet tanítója

Ötven éve fest Berkecz István

Ha valahol Berkecz István festőművészre terelődik a szó, a legtöbb embernek az alkalmazott grafikái és a város régi házinak és utcáinak hangulatát megörökítő festményei jutnak az eszébe. Nekem egy krumplis csendélet jelenik meg a képzeletem képernyőjén. Barna és okkersárga színek, néhány, kicsit földes krumpli, a tiszai táj termését, a Kurca parti emberek napi életét, munkáját hozza elénk a festmény. Lehet, hogy nem ért az alkotó velem egyet, de kicsit a festő világról szóló véleményét, gondolkodását is tükrözi a keretbe szorított vászon.

2008. október 24.

Nívódíjas múzeum-pedagógia

A Kulturális és Oktatási Minisztérium és a Szépművészeti Múzeum pályázatot hirdetett múzeumpedagógiai tevékenységet folytató intézmények számára, melyen részt vett a Koszta József Múzeum is. A szentesi intézményben a 2007/2008-as tanévben indították be a Múzeumbarát iskola - Isko-labarát múzeum elnevezésű programsorozatot. Ezt a sikeres kezdeményezést - mely a múzeum történetében is példa nélküli - ismerték el múzeumpedagógiai nívódíjjal. Az oklevelet Csige Istvánné, a program irányítója vette át Vígh Annamáriától, a minisztérium osztályvezetőjétől az Iparművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen.

2008. október 24.

Hangverseny

A Bárdos Lajos Vegyeskar hangversenyére várják a komolyzenét kedvelő közönséget október 31-én, pénteken 18 órakor a református nagytemplomba. A kar műsorában Esterházy P., Beethoven, Schubert, Franck, Kodály Z. művei lesznek hallhatók. Közreműködik Andor Csilla és Nagy Johanna (ének), Nagy János (orgona), vezényel Pierre Francois Boyer (Franciaország).

2008. október 24.

1 százalék

A Szentes Városért Közalapítvány köszönetét fejezi ki mindazon magánszemélyeknek, akik 2007. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával a közalapítványt támogatták. A befizetések összege 58 528 Ft volt. Ezeket és a további adományokat a kuratórium - az alapítvány tevékenységének megfelelően - a városszépítés, oktatás és egészségügy, művészeti csoportok, sport- és kulturális programok, tanulói ösztöndíjak, helytörténeti kiadványok támogatására fordítja. Kérjük a kedves támogatókat, hogy továbbra is segítsék a lokálpatriotizmus ápolását szolgáló célkitűzéseink megvalósítását. Adószám: 18450046-1-06.

2008. október 24.

Megvalósul a végakarat

Koszta és felesége díszsírhelyre kerül

Majdnem hatvan évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szentesi kötődésű, az alföldi festészet egyik legnagyobb alakjaként számon tartott Koszta József 1949-ben történt elhalálozása után itteni földben nyugodhasson.

Hazai földet azért nem írhatunk, mert a művész az erdélyi Brassóban született, 1861-ben. Müncheni, bécsi, budapesti tanulóévek után, amikor is olyan mesterei voltak, mint Lotz Károly, Székely Bertalan, jutott el végül az Alföldre.

2008. október 24.

A szépben rejtett jó

Október 18-án, a magyar festészet napján nyílt meg K. Szabóné Licsicsányi Rózsa kiállítása a városi könyvtárban.

Egykor Rózsa Gábor volt az amatőr alkotó mentora, így esett a választása a két éve elhunyt muzeológus feleségére, Vörös Gabriellára, hogy nyissa meg most a tárlatot. A volt múzeumigazgató az eseményen arról is beszélt, hogy a kiállítás címe (A szépben rejtett jó) milyen sokat elárul a festőről, aki nem egyszerűen tetszeni akar, hanem képeivel hatni is szeretne a nézőre. Ez a törekvés szinte közhelyszerű: a festmény nem öncélú, és a beléje fektetett idő sem. Licsicsányi Rózsát senkinek sem kell bemutatni a városban. Kitűnő úszóként is számon tartják, volt munkahelyén, a kórházban pedig régóta sajnálhatják, hogy azokat a bizonyos viaszos vászon terítőket, az ifjúkori zsengéit a terítők hátoldaláról eltüntette az idő, csak az alkotókedve maradt állandó, mondta Vörös Gabriella. Tetszik neki a víz ábrázolása a képeken, melyek miközben andalítanak, figyelmeztetnek: mekkora érték a természet, és milyen felelősség - ahol még lehet - megőrizni.

(darok)

2008. október 24.

Lehet negyedik pólóarany

Gergely István

Első bajnoki mérkőzésén a nagy tervekkel és komoly játékosállománnyal érkező Domino-Honvéd a Bodrogi-Bau szentesi vízilabdacsapatával találkozott a ligeti uszodában. A négy olimpiai bajnokot a soraiban tudó győztes fővárosi csapatból ketten az aktuális pekingi játékokon szereztek aranyat, dr. Molnár Tamás már a harmadikat gyűjtötte be, Gergely István az elsőt. A meccs után velük beszélgettünk.

2008. október 24.

Ki lesz a legjobb?

Igazán kellemes élmény volt szombat délután ellátogatni a sportcsarnokba. Végre biztató jelek a szentesi kosárlabdázás jövőjét illetően. Több évtizede vannak próbálkozások. Az itteni fiatalok nagy része középiskolás korában ismerkedik meg ezen játékkal. Például a gimnáziumban. Abban az életkorban nagyon meg lehet szeretni azt a játékot, de már késő van ahhoz, hogy igazán eredményes legyen a sportoló. Mint ma már minden versenysportot, a kosárlabdát is kicsi korban kell kezdeni. Ezért aztán a helybeliek néhány szomszéd városból származó játékossal megerősített csapata, pár év működés után megszűnt.

2008. október 24.

Nincs igazi megmérettetés

Női kézilabda

A tavalyi megyei bajnokságban az öt csapatos mezőnyben harmadikok lettek a szentesi kézilabdások, az idei idényben azonban kevesebb résztvevő, csupán 3 induló között zajlik a verseny. A Szentesi Kinizsi női kézilabda csapata a megyei szövetség részéről erős csapattoborzásra számított, ez azonban sajnos nem volt sikeres.

A játékosok mindenképp az országos szövetség által szervezett bajnokságban szerettek volna elindulni, annak ellenére, hogy csak három gárda mérkőzik folyamatosan egymással. Az edzőtől, Debreczeniné Maruzsán Esztertől megtudtuk, gondolkodtak azon is, hogy másik megyei bajnokságban neveznek, de ez lényegesen több anyagi forrást igényelt volna, például a magasabb bírói-, illetve az útiköltségek miatt.

2008. október 24.

Gördülő generációk

Újabb állomásához érkezett a St. Jupát SE Gördülő generációk, együtt a cél felé elnevezésű kerékpáros kirándulássorozata. A korhatár nélküli program fordulóját október 25-én, szombaton délelőtt 10 órától rendezik meg, a biciklis csapat a Dózsa-ház (Csongrádi út 2.) elől indul. A szervezők azonban azt kérik az indulóktól, hogy a kirándulás gördülékenysége miatt minden résztvevő érkezzen meg a helyszínre háromnegyed 10-re. Az október 25-i körülbelül 20 kilométeres távon bárki elindulhat előképzettség és speciális jármű nélkül is. Bővebb információ kérhető a 20/321- 1693-as telefonszámon, illetve a www.jupat.hu/programok internetes oldalon.

2008. október 24.

A hölgyek ismét megmutatták!

Négyezerötszáz nő húzott futócipőt október harmadik vasárnapján, hogy részt vegyenek a 13. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála programjain. A budapesti Margitszigeten a víztoronynál gyűltek össze a sportot és az egészséges életmódot szerető lányok, anyukák és nagymamák, hogy közösen mozoghassanak. Szentesről Vidovicsné Balázs Ágnes, Csíkos Ildikó, Papp Zsófia, Vásárhelyi Ágnes, Molnár Lászlóné egyéniben indultak el a 10 kilométeres távon. A futóversenyen hatodik helyezést ért el Vido-vicsné Balázs Ágnes.

2008. október 24.

Szerencsés gólt hozott a kismalac

A kezdő sípszót követően azonnal kiderült, hogy a Szentesi Kinizsi - Sándor-falva labdarúgó mérkőzésen melyik csapat áll a megyei első osztály élén, a vendégek ugyan is az első tíz percben azonnal beszorították kapujuk előterébe a Kinizsit. Sorozatban érkeztek Miskolczi kapuja elé a beívelések, szerencsére kevés sikerrel. Szórványos ellenakciókkal próbálkozott a Szentes, de a találkozó ezen szakaszában ritkán jutottak el az ellenfél kapujáig Mihály Róberték. Húsz perc elteltével kijött a szorításból a Kinizsi, a 22. percben szabadrúgásból, tíz perccel később ellentámadásból szerezhettek volna gólt a vendéglátók, a két nagy lehetőség azonban kimaradt. Nem úgy a másik oldalon, igaz, a listavezető góljához egy adag szerencse is kellett, a jobb oldali beadást követően hazai lábról pattant kapuba a labda.

2008. október 24.

Kivilágítatlan kerékpárost gázoltak

Büntetőeljárást indított a szentesi rendőrkapitányság egy helybéli férfi ellen, aki az elmúlt szombaton az egyik vendéglátó egység pultosnőjét molesztálta, igaz, csak verbálisan. Amikor udvarlásával nem ért célt, a férfi bedühödött, és betörte a kocsma bejárati ajtaját. Ellene garázdaság miatt indult nyomozás.

Két nő ellen is nyomozás folyik lopás miatt, ugyanis a hölgyek kozmetikumokat szerettek volna kivinni a Tescoból fizetés nélkül. Az áruvédelmi csíkot levették az illatszerekről, ám a biztonsági szolgálat mégis "kiszúrta" őket.

2008. október 24.

Pótfűtés

Tizennegyedik születésnapja alkalmából az apa elviszi magával a fiát vadászni.
- A vadászatnál a legfontosabb, hogy képes legyél síri csöndben maradni. Várj meg itt, ne moccanj, ne szólj.
Az apa elindul, majd kevés idő múlva vérfagyasztó sikítást hall. Viszszarohan a fiához.
- Mi a baj? Nem megmondtam, hogy maradj csendben?! - förmed rá.
- Apa, én csendben voltam, mikor a kígyó átkúszott a lábamon, viszszatartottam a lélegzetem, mikor a medve belelihegett a fülembe, fel sem szisszentem, mikor megcsípett a darázs, még akkor sem köhögtem, mikor lenyeltem a szúnyogot. De mikor két mókus felkúszott a nadrágom szárán és azt kérdezte az egyikük, hogy: "Megegyük most a mogyorókat, vagy vigyük be az odúba télire?" - na akkor tényleg megijedtem.

2008. október 24.

Kis kukta

  • Hamiskás gulyásleves
  • Gundel palacsinta
2008. október 24.

Helyt álltak a bajnok ellen

Dr. Tóth Gyula biztatja játékosait

A Hungerit-MetalCom-Szentes-Honvéd-Domino női vízilabda bajnoki találkozónak abszolút esélyese volt a fővárosi gárda, és nem kizárólag azért, mert ők a bajnoki cím védői, hanem azért is, mert amíg náluk a kispadon is válogatott játékosok várnak bevetésre, addig dr. Tóth Gyula egy erősen megfiatalított kerettel vágott neki az idei bajnokságnak. Az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztosan kezdett a Honvéd, Pardo, Györe, majd Kisteleki is eredményes tudott lenni a vendégoldalon, míg szentesi részről sorra maradtak kihasználatlanul a helyzetek. Két szerencsésnek mondható találattal növelte előnyét a Domino a második negyedben, Kertes remekül ejtett góljával, majd egy szemre is tetszetős Kotova-Szabó Xénia összjátékot követő góllal azonban továbbra is látótávolságon belül tartotta magát a Hungerit.

2008. október 24.

Dzsúdó

A Pollák DSE judósai az alábbi eredményeket érték el a serdülő "A" ('94-95-96) országos egyéni bajnokságon.

Lányok 5. Kürti Varínia (-63 kg), 2. Kalydy Patrícia, 3. Gila Nóra

(+63 kg). Fiúk 5. Máté Dániel (-60 kg), 7. Valkai Béla (-66 kg).

Az egyesület a tavalyi 40 olimpiai ponttal szemben már 57 pontnál tart az egyesület. Köszönjük a szülőknek és a támogatóknak a segítséget.

2008. október 24.

Sakkoznak

A Szentesi Spartacus Sportkör sakk szakosztályának játékosai október 26-án, vasárnap a Mezőberényi Sportegyesület tagjaival, november 2-án, vasárnap a Vásárhelyi Pákozdy Sportegyesület sakkozóival ülnek asztalhoz.

2008. október 24.

Az első győzelem

Hét fordulót kellett várniuk a szentesi szurkolóknak, hogy végre megszerezze első győzelmét a bajnokságban a Legrand-MetalCom-Szentes futsal csapata. Némethy László együttese a sorozatos vereségeket követően hétfőn este a Gödöllő gárdáját fektette két vállra, 5-3-ra nyertek a mieink a korábbi bajnokcsapat ellen. Az első tíz perc alatt négy gól született igazságos elosztásban, a félidő második felében viszont egy sem, így 2-2-vel vonultak pihenőre a csapatok. A 26. percben megszerezte a vezetést a vendég Gödöllő, ám két perc alatt fordított a Szentes, sőt az utolsó percben sikerült tovább növelni az előnyt. A mieink góljain Nagy András (2), Kovács Norbert, Szabó László és Kerepecky Csaba osztoztak. A Legrand ezzel a győzelmével elmozdult az utolsó helyről, sőt tovább léphet előre, ha hétfőn este Kecskemétről is elhozná a három pontot. Igazi presztízs mérkőzés lesz a kecskeméti, hiszen a vendéglátókat az a Koncz Zsolt készíti fel, akit nem kell bemutatni a szentesi sportbarátoknak. Némethy László bízik csapata fegyelmezett játékában, és abban, hogy meg tudják lepni a hazaiakat. A Legrand ebben az idényben már nem számíthat a nagypályás játékot választó Brinszky, és a térdsérülést szenvedett Puskás Csaba játékára sem.

H.V.

2008. október 24.

Jelenczki

Jelenczki István Népek Krisztusa Magyarország 1956 című filmjét vetítik október 29-én, csütörtökön 19 órakor. Az Őze Lajos Filmszínházban az 1. részt Megszállás és diktatúra valamint a 2. részt "Mint az első szerelem." láthatják az érdeklődők.

2008. október 24.

'56-ról

A Király István Kertbarát-kör tagjai október 27-én, hétfőn 18 órakor tartják találkozójukat a Móricz művelődési házban. A kora esti összejövetelen az '56-os eseményekre emlékeznek egy tea mellett. Az alkalmon Bucsány György ny. tanár idézi fel a történteket.

2008. október 24.

Megújul a vízitelep

Jól halad a tiszai ártérben lévő vízitelep átalakítása, melybe a felújítás után viszszaköltözik a helyi vízi élet. Az épület 20 év várakozás után újabb lehetőségeket teremt a sportág növekedésének és újbóli virágzásának. Aki arra jár az láthatja, hogy a tavasz óta kibontották az őserdőből az épületet, illetve alapozási és festési munkák is folytak. Lassan beindulnak a lakatosmunkák is, berácsozzák az ablakokat, nyílászárókat helyeznek el a bejárati részen. Belülről is lesznek átalakítások, a St. Jupát SE. pedig úgy tervezi, hogy tavasszal be tudnak költözni. Célegyenesbe fordult az egyeztetés a tulajdonossal arról is, hogy az egyesület milyen keretek között használhatja majd az épületet.

2008. október 24.

Cukorbetegek

A cukorbetegek egyesületének tagjai október 31-én, pénteken fél 3-kor tartják összejövetelüket a kórház igazgatósági épületében.

2008. október 24.

Gyermek klub

A gyermek klub szervezői kézműves foglalkozással várják az apróságokat október 31-én, pénteken az ifjúsági házban. A 17 órakor kezdődő foglalkozáson most facsipeszből készíthetnek szellemes figurákat a kisebbek. Bővebb információ a helyszínen és a 314-211-es telefonon kérhető.

2008. október 24.

Családi események

Született: Sinóros-Szabó Zoltánnak és Farmasi Brigittának Zoltán, Nagy Lászlónak és Kiss Tündének László, Mészáros Róbertnek és Simon Annának Milán Nataniel, Fazekas Istvánnak és Kisalbert Nikolett Mónikának István Antal, Magyar Jánosnak és Szücs Krisztinának Adrián, Ördög Csabának és Karai Zsuzsannának Levente, Parádi Sándor Árpádnak és Gere Mariannak Olivér, Gránicz Zoltánnak és Tápay Kingának Zétény nevű gyermeke.

Elhunyt: Vérten Sándor Jánosné Hevesi Mária Terézia, Vecseri Ferenc, Arató Antalné Légrádi Katalin, Józsa Ferenc, Kövesi Gyula.