XXXIX. évfolyam 1. szám

2007. január 5.

Koszta sírja nyomában

Méltatlan helyen volt évekig Koszta József síremléke, ezt derítették ki az egykori szentesi festőművész életét feldolgozó klub tagjai. A furcsa esetről Lantos Imrét, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület helybeli klubjának vezetőjét kérdeztük.

2007. január 5.

Ünnep és szócsata a hatvanadik évfordulón

Már a napirendi pontok megszavazása előtt kissé feszültté vált a légkör a horgászok közgyűlésén, a mintegy másfélszáz érdeklődő körében, amikor Szabó Antal az ülés törvényességével kapcsolatos aggályainak adott hangot. Majd Nóbik Imre ezt kiegészítve, arra kérte Füsti Molnár Lajos egyesületi elnököt: ismertesse a tagsággal a közelmúltban lezárult ügyészségi vizsgálat megállapításait, továbbá javasolta a közgyűlés elnapolását és a vezetőség visszahívását is. A jelenlévők többsége azonban a folytatás és az eredeti napirendi pontok mellett döntött.

2007. január 5.

Tűzijáték és vidám arcok

December 31-én éjszaka Szentes különböző helyszínein több kisebb tűzijáték vezette elő a Kossuth téri városi tűzijátékot, melyet bohócsipkás, dudáló, pezsgőző, petárdázó, konfettit és szerpentint szóró, rock n' roll zenére táncra perdülő gyermekek és felnőttek egyaránt vártak.

Szirbik Imre szavai vezették fel a várva várt attrakciót. A polgármester néhány perces beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az újév nagy változást hoz hazánk életében, hiszen 86 év után megszűnik a határ Erdély és Magyarország között és így 2004 után újabb lépést tettünk az egységes magyarság felé. Éppen ezért a beszédet követő Himnusz nemcsak az újévet, a magyarokat, hanem az országhoz visszatérő erdélyieket és az egységes Európát is köszöntötte. A nemzeti imádság elhangzása után pedig robbantak a megyeháza előtti területről fellőtt rakéták, pukkantak a pezsgők, koccantak a poharak, és elhangzottak az újévi jókívánságokat magukban foglaló szavak: Boldog és sikerekben gazdag új esztendőt mindenkinek!

Cseh-Lakos

2007. január 5.

Felmentett orvosigazgató

Azonnali hatállyal felmentette orvosigazgatói tisztségéből Tóth Editet a szentesi kórház megbízott főigazgatója a hét eleji vezetői értekezlet után. Fenyves Ernő azzal indokolta döntését, hogy megingott a bizalma Tóth Editben. Korábban mindketten pályáztak a szentesi kórház főigazgatói székére. Az intézményben sokan úgy vélik: a jelenlegi vezető így akarta félreállítani versenytársát. Fenyves határozattan cáfolta ezt a híresztelést. A gyermekosztály vezető főorvosát váratlanul érte a döntés, hiszen a határozott idejű megbízatása 2008 májusáig szól erre a tisztségre. A doktornő szerdán még nem kapta meg írásban az indoklást, azonban ennek tartalmától teszi függővé, hogy munkaügyi bírósághoz fordul-e.

(Forrás: Rádió Szentes)

2007. január 5.

Óvodák, iskolák, kiállítótermek

Polgármesteri évértékelő

Jó esztendőt zárt 2006-ban a város - jegyezte meg Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő a Rádió Szentesnek adott interjújában. Mint mondta: ha végigfutunk a megvalósult terveken, amelyeket maga elé tűzött az önkormányzat, akkor büszkék lehetünk rá valamennyien. Polgármesterként örül annak, hogy a két választást is magába foglaló esztendőben a település békéjét sikerült megőrizni.

2007. január 5.

Mi van a csomagban?

Karácsony körül gyakran feltesszük magunkban a fenti kérdést, de ezt a kérdő mondatot ismételték a legsűrűbben a Kiss Bálint Református Általános Iskolában is.
A Hajnalcsillag Alapítvány immáron hetedik esztendeje küld csomagokat az iskola diákjainak, hogy a téli szünet előtti utolsó tanítási napon, az iskola karácsonyi ünnepségen osszák ki a gyerekeknek. A csomagok igen messziről érkeztek, mert azokat Angliából és Németországból küldték.

Ezen a napon elsőként karácsonyi műsort láthattak a gyerekek, majd a műsor végén jött a várva várt pillanat. A fiúk és a lányok külön csoportosítva kapták meg a csomagokat, így a fiúk igazi férfias játékoknak, a lányok pedig nőies azaz kislányos dolgoknak örülhettek.

Az alapítvány mindig ajánlatot tesz az ajándékozóknak a csomagok összeállítása érdekében, így mindig kerül bele játék, ruhanemű, egy kis édesség és tisztál-kodószer vagyis fogkrém, fogkefe.

Az idén nem csak a református iskola diákjai kaptak karácsonyi csomagot, hanem testvérvárosunkban az újszentesi iskolások is, akiknek az ajándékot az iskola tanulói adták össze. Ezáltal közel 100 ajándékcsomagot szállítottak ki a testvértelepülésre, hogy ott szerezzen örömet az újszentesi gyermekeknek.

(Kép és szöveg: Vidovics)

2007. január 5.

Hálás újévi köszöntés

Köszöntésemet hálával kezdem. Mi mással kezdhetném, ha arra gondolok, mennyire nem magától értetődő, hogy egyáltalán meg tudok fogalmazni néhány értelmes mondatot.

Áldom is ezért Istent, de azokat is, akik jó szívvel tudnak kíváncsiak lenni egy öreg ember szavára.

2007. január 5.

Városunk első polgármestere

Száznegyven éve hunyt el Boros Sámuel (II.)

Szentes - István nádor és Szemere Bertalan belügyminiszter 1848. július 16-án kelt rendeletével - elnyerte a rendezett tanácsú város jogállását. Az új városi szervezet felállítására 1849 elején került sor. A január 31-én megtartott tisztújításon "roppant többséggel" Boros Sámuelt választották a város polgármesterévé. Alig féléves polgármesteri működésének legfőbb eredménye a harcoló honvédsereg személyi állományának kiegészítése volt. Az ő nevéhez fűződik a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése, amelynek során a "respublicát" éltette, s a népet a további küzdelemre feleskette. Az orosz cári beavatkozás hírének vétele után az új népfölkelés polgári biztosaként elrendelte és megszervezte 5548 hadra fogható 16-60 éves szentesi férfi öszszeírását, bevetésükre azonban már nem került sor. Július utolsó napjaiban a császári csapatok elérték a Tiszát. Szentes katonai fedezet nélkül maradt, a várost irányító forradalmi szervek felbomlottak. A szabadságharc alatti vezetők - köztük Boros Sámuel polgármester - augusztus 1-jén éjjel elhagyták a várost.

2007. január 5.

Cipészek, asztalosok

Évfordulók - 2007.

110 éve, 1897. január 1-jén városi kezelésbe került a Szentesi Jótékony Nőegylet által alapított és fenntartott kisdedóvoda. - Megalakult a Szentesi Központi Takarékpénztár.

60 éve, 1947. január 1-jén megalakult a város első kisipari termelőszövetkezete, a Szentesi Cipész KTSZ. 18 alapító taggal, és az általuk befizetett 1118 Ft értékű részjeggyel kezdték meg a munkát.

30 éve, 1977. január 1-jén megalakult a Szentesi Asztalos- és Vasipari Szövetkezet.

135 éve, 1872. január 2-án a városi képviselő-testület az új városi szervezési és működési szabályrendelet kidolgozására 28 tagú bizottságot alakított, Ónodi Sándor elnöklete alatt.

95 éve, 1912. január 5-én elhunyt Bánfalvi (Leipnik) Lajos (1851-1912) író, újságíró, lapszerkesztő, a Szegedi Híradó volt munkatársa, a Szegedi Napló egyik alapítója, a Szentes és Vidéke c. lap 1884-1912 közötti szerkesztője, a Dugonics Társaság tagja.

2007. január 5.

Logópályázat kutyusokért

A Szentesi Állatvédő Alapítvány logópályázatot hirdetett általános iskolás diákok részére. Decemberben volt a pályázat eredményhirdetése a Klauzál Gábor Általános Iskolában, ahonnan sok gyermek nevezett rajzokkal.
A díjakat Pécsi Kálmánné, a menhely vezetője adta át a lelkes diákoknak. Elmondta: sok rajz érkezett, ezért köszönetét fejezte ki a tanároknak, hogy ösztönözték a gyerekeket. Felhívta a figyelmet az állatvédelem fontosságára is. Bízik abban, hogy a kis jelképekkel rá tudják irányítani a figyelmet a nehéz sorsú kutyusokra, akik létfeltételeit nehezen teremtik meg szűkös anyagi helyzetük miatt.

Harmadik lett a Klauzál iskola 3. osztályos diákja, Bajnóczi Máté. Bugyi Katalin lett a 2., aki a Deák iskola 7. osztályos tanulója. Az első helyen két diák végzett: Számel Tímea Angéla a Szent Erzsébet iskolából és Szűrszabó Tímea a Klauzálból. Kettejük rajzának vegyítéséből fog elkészülni a menhely logója, melyet a nyertesek megkapnak egy pólóra nyomtatva. Minden pályázó nyert egy-egy tábla csokit, és Pécsiné Katika arra kérte őket, továbbra is maradjanak lelkesek, vigyázzanak az állatokra és a környezetre.

M. A.

2007. január 5.

Elrabolták a kis Jézust

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói idén is Betlehemet építettek, azaz a tavaly megépítettet bővítették. Ezt a Betlehemet a karácsonyi vásáron is megcsodálhattuk és onnan került át a Szent Anna templom szomszédságába, hogy a karácsonyi misékre érkező hívek gyönyörködjenek a 15 gyermek alkotásában.
Na, ezt a gyönyört rontotta el valaki (valakik), amikor is 23-án reggelre elvitték a szalmában nyugvó kis Jézust (annak ellenére, hogy mozgásérzékelős lámpa világította este)! Sokan azt hitték, hogy ezt már nem lehet fokozni, de mégis sikerült, mert 24-én reggelre a pásztor is eltűnt.

Az éjféli mise előtt (és után) többen figyelmesek lettek a Betlehemre, de akkor már egy tábla adta tudtára a híveknek, hogy a szent család egyik tagját valaki elvitte!

A táblán a következő olvasható: Aki a kis Jézust és a pásztort elvitted, kérünk, adj nekik melegebb szállást, és a kis Jézus vigyázzon rád ezen a karácsonyon!

Az egyházközség vezetői úgy döntöttek, hogy az éjféli mise előtt beviszik a család megmaradt tagjait, hogy jövőre hátha sikerül újra kiállítani a Betlehemet, az újjászülető kis Jézussal!

(Kép és szöveg: Vidovics)

2007. január 5.

Emlékezetes dátumok

230 éve, 1776-ban elkészült a főtéri református templom új tornya, homlokzatán a ma is látható vörös mészkő táblával. A 12 öl (kb. 24 m) toronytest a templomtól 4 öl (kb. 8 m) távolságra épült, s nagyjából a mai nagytemplom tetőgerincéig érhetett. Az 5 öl (kb. 10 m) magas, zsindellyel fedett hegyes kupolája vörös fenyőből készült, tetején vörösréz gombbal és csillaggal.

2007. január 5.

Sokoldalú SZIDÖK

Szakács Katalin ifjúsági polgármesterrel beszélgetek arról, hogy mi a mérlege a Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (SZIDÖK) elmúlt félévi tevékenységének.

2007. január 5.

Teljes az élmény

Szemrevaló mozi a korzón

Még múlt év végén a kívül-belül megújult mozival és egy ingyenes előadással kedveskedett a művelődési központ és az önkormányzat a nézőknek, azt hirdetve: a mozi él, és van létjogosultsága, ha a nézők is úgy akarják.

2007. január 5.

Balázs Andrásné könyvben emlékezik

"Scribo, ergo sum - Írok, tehát vagyok!

Mióta? Kisdiákként kezdtem versekkel, novellákkal. A Kurca folyó ihlette elbeszélésem díjat nyert egy országos pályázaton.

Nagy szünet következett. A szükség ismét írásra sarkallt: az 1930-as, 40-es években a felsőpárti színjátszó körnek, később iskolai csoportomnak jeleneteket, mesefeldolgozásokat írtam.

Újabb hosszú íráscsend jött. Nyolcvanötödik születésnapomon vettem kezembe újra a tollat. Fiaim biztatására. Mondták, lassan már csak én tudok a tanú hitelességével szólni, a régen történtekről. (És egyébként is: hasznos, mint agyfrissítő, memória-karbantartó. Ezt nem fiaim mondták, csak én teszem hozzá. De igaz.)

Miről írok? Amit láttam, tapasztaltam magam körül az egy évtized híján száz esztendő alatt. Sokgyökerű családomról, és egy városról, a számomra legkedvesebb településről. Ahol születtem, felcseperedtem, majd tanítottam hosszú évtizedeken keresztül."

Ezzel a vallomással kezdődik az Ültessetek hibiszkuszt című könyv, amely a napokban hagyta el a szentesi nyomdát. Az alcíme: Írások a régi Szentesről, a családról, az élet egyéb dolgairól.

A szerző Balázs Andrásné, született Molnár Ilona nyugdíjas tanítónő, néhai Balázs András kántortanító-karnagy özvegye, Balázs Árpád (képünkön állva) zeneszerző, városunk díszpolgárának édesanyja. A sokak által jól ismert és nagyra becsült pedagógus idén nyáron töltötte be 90. életévét, tehát e kötet megjelentetése egyben tisztelgés a küzdelmes életpályát megélt Ilonka néni előtt.

(Kép és szöveg: Vidovics)

2007. január 5.

Szemléletváltás történt a romáknál

Úgy tűnik halványodik az a kivándorlási láz, ami a romák között kezdődött Baranya megyében. Igaz ez? Erre a kérdésre válaszolt Faur Zoltán, a Szentesi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, illetve az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat alelnöke.

2007. január 5.

Ünnepi hangverseny

Idén 9. alkalommal rendezték meg az Óévbúcsúztató Ünnepi Hangversenyt december 30-án a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen közreműködött Szentes Város Fúvószenekara, a Bárdos Lajos Vegyeskar, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Swivel társastánc-csoportja, valamint a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola Dobbantó néptáncegyüttese.

2007. január 5.

Újévi fogadalmak

Hurrá, január! Az újesztendő első munkanapján jókedvvel, vidáman lépek fel az autóbuszra. Korábban is érkezem, nem az utolsó pillanatban, kifulladva, lógó nyelvvel, mint mindig az óévben. Az örökké morcos képű sofőr kedvesen rám mosolyog, egy kicsit ő is csodálkozik a frissességemen; nem baj, gondolja magában, most az egyszer az órámhoz indulunk, te hálátlan utas, bezzeg máskor olyan pontosan érkezel, hogy akár el is csengessem az autóbuszt. De ma!...

2007. január 5.

Nemzetek karácsonya

Igaz, hogy a karácsony már mindenki számára egy kicsit távolinak tűnik, azonban mindenképpen meg kell emlékeznünk ezzel az ünneppel kapcsolatban még egy szentesi eseményről. Hogy miért most tesszük? Azért, mert lapzárta után rendezték, s így tavalyi utolsó számunkban nem jelenhetett meg, de kár lenne elfelejtkezni róla.

2007. január 5.

Jelek a hóezüstben

Legyünk egy kicsit magunknak valók. No nem azért, mert más lapok gyakran nyúlnak a már-már öntömjénezésbe hajló magamutogatás módszeréhez. Mi szerényen csak magunkat ajánljuk. Ici-picit dicsekvőn, de hiszem, hogy nem érdemtelenül.

2007. január 5.

Adó-infó

Törőcsik Norbert rovata

Változik a munkáltatók, kifizetők
bejelentési kötelezettsége 2007.
január 1-től

2007. január 1-től hatályos jogszabály alapján megváltozik a munkáltatók, kifizetők bejelentési, változásbejelentési kötelezettsége az általuk foglalkoztatott munkavállalók biztosítási jogviszonyával kapcsolatos adatok tekintetében. A 2006. december 31-ig hatályban lévő jogszabályok alapján a munkáltatók, kifizetők az illetékes egészségbiztosítási pénztár felé teljesítik a biztosítottakkal kapcsolatos adatszolgáltatásukat, 2007. január 1-jét követően azonban közvetlenül az állami adóhatóságnak kell az Art. 16. § (4) bekezdésében meghatározott adatokat bejelenteni. A 07T1041. jelű nyomtatványon.

2007. január 5.

Tóni bácsi konyhája

  • Szalonnás krumplileves
  • Paradicsomos borda
2007. január 5.

Kupadöntő vasárnap

Az már korábban eldőlt, hogy bejutott a Futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe a Legrand Metalcom Szentes csapata a Kanárik, a Gödöllő és a berettyóújfalui Mezei-Vill együtteseinek társaságában. A szentesi játékosok és a vezetők egy dologban reménykedtek: az elődöntőben el kell kerülni a két legjobb formában lévő gárdát, a gödöllőit és a berettyóit.

2007. január 5.

Így látták az évet

A város sportegyesületeinek edzőihez év végén két kérdést címeztünk:
- Kik nyújtották a legjobb teljesítményt csapatában a 2006-os esztendőben?
- Csapata, játékosai számára melyek voltak az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatai?

2007. január 5.

Mosolyt az arcokra

Országos amatőr sportverseny volt Budapesten a Vasas Sportcsarnokban, a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége (MTTOSZ) rendezésében.

A Szabadidős SK eredményei: I. Légfegyveres lőver-seny: a) fiú 1. Gránicz Balázs, b) leány 1. Ignácz Ivett. Felkészítő: Ignácz János szakosztályvezető.

I. Sorverseny: 1. Deák F. Ált. Iskola vegyes csapata. Felkészítő: Vidovics Zoltán test-nevelőtanár.
A Szabadidős Sportklub idén is egy autóbuszra való gyerekcsapatot utaztatott Budapestre az MTTOSZ által szervezett "Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe" elnevezésű karácsonyi gyermek kavalkádra a Vasas SC Fáy utcai sportcsarnokába. Közel 3000 gyermek, az ország szinte minden tájáról töltötte be a hatalmas csarnokot. Mindenféle versenyek, játékok, műsorszámok szórakoztatták a gyermekeket. Rengeteg ajándékot, szendvicset, hűsítőt, stb. kaptak, a busz leginkább egy zsibvásárra hasonlított. Nem lehet hűen leírni a résztvevők hangulatát. Ez a program is beletartozott a Szabadidős Sportklub és a Gyermekbarátok idei gyermekprogramjába.

Itt szeretném külön is megköszönni mindazok fáradozását, akik ebben az évben programjaink sikeres megvalósítását elősegítették.

Mindnyájuknak boldog karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új évet és hozzá jó egészséget kívánunk!

Kérjük, hogy 2007-ben is támogassák gyermek és más programjainkat.

Szabadidős Sportklub elnöksége

2007. január 5.

Nyertes előfizetőnk

Új előfizetőket toboroztunk az elmúlt év végén a Hunor Coop támogatásával. Azok között sorsoltuk ki a Hunor Coop vásárlási utalványát, akik egy évre, félévre vagy negyedévre fizettek elő lapunkra. Képünkön a Hunor Co-op székházában Benkő Béla kereskedelmi igazgató Ujj Györgynének (egy évre fizette elő a Szentesi Életet) adta át a 10 ezer Ft-os vásárlási utalványt.

(Fotó: Vidovics)

2007. január 5.

A becsületességről....

A mi világunkban talán ismeretlen fogalomként jelenik meg a hétköznapokban a becsületesség. Az értelmező kéziszótár a becsületességet, így definiálja: "valakinek az a tulajdonsága, hogy becsületes". Ennek tanúbizonyságát tükrözi a 2006. december 22-én történt eset. Az ünnepi bevásárlás közepette a szentesi Kossuth utcán, vélhetően figyelmetlenségemből adódóan, elveszítettem a pénztárcám - 8 ezer forint készpénzzel együtt - a kabátzsebemből. A tárca hiányát otthon vettem észre. Azon gondolkoztam, hogyan tudnám pótolni elveszettnek hitt értékeimet. Ekkor csöngetett be házunkhoz egy általam ismeretlen középkorú bajuszos férfi. Közölte, hogy megtalálta irattárcámat a benne lévő értékeimmel együtt és azt hozta vissza nekem. Mivel őt vasutasként is úgy nevelték, hogy első a tisztesség és becsületesség, ebből adódóan számára magától értetődő volt, hogy a talált tárgyat vissza kell szolgáltatni eredeti tulajdonosának!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az ismeretlen férfinak, jó cselekedetéért. Példáját sokan követhetnék!

Köszönettel: Balogh Sz. Gábor

2007. január 5.

Százezres rablás szilveszterkor

December 25-én betörtek egy Bocskai utcai emeletes ház egyik lakásába. Egészen pontosan nem is betörésről volt szó, hiszen a lakás ajtaja nyitva volt, ezt használta ki az élelmes tolvaj, aki táskát, mobiltelefont, pénzt vitt el az előszobából.

December 27-én egy nyitott telephelyen leállított jármű üzemanyagtartályát csapolták meg ismeretlenek. A gázolaj tolvajok nyolcszáz liter üzemanyagot "szívtak" le, majd az egyik garázsépületből - a lakat lefeszítése után - egy digitális tengelymérő műszert is magukkal vittek.

Szintén ezen a napon, a Nagyhegyen történt, hogy két férfi hatolt be egy lakóépületbe, majd a házigazdát bántalmazni kezdték. Mindezek után hatalmas zsákmányukkal távoztak: egy rádiót, órát és néhány száz forint készpénzt vágtak zsebre. A rendőrök sem tétlenkedtek, nem sokkal később őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték a két gyanúsítottat.

Ugyancsak 27-én történt, hogy egy Damjanich utcai ház kapujáról tépték le az automata kapu biztonsági rendszerének az infravörös érzékelőjét.

Derekegyházán az egyik gazdasági épület lakatját verték le a betörők, majd egy aggregátorral távoztak. Egy fiatal férfit fogtak el a biztonsági őrök az egyik hipermarketben december 30-án éjjel, mivel fizetés nélkül szeretett volna távozni 16 ezer forint értékű szeszesitallal a szatyrában.

Betörtek szilveszter éjszakáján egy Kisér utcai ingatlanba. A tolvajok befeszítették az ajtót majd több százezer forintot zsákmányoltak. Egy nagyhegyi házból ugyancsak pénzt, százezer forintot loptak el, január 1-jén hajnalban.

Két erősen ittas férfit fuvaroztak haza a rendőrök. Egyiküket 1-jén hajnalban Szegváron találták meg a földön fekve, míg a másikra Szentesen közterületen akadtak rá. A rendőrkapitányság tájékoztatása szerint fokozott ellenőrzéseket tartottak az utakon - ittas vezetőkre "vadászva" december utolsó napján és újévkor. Akadt, aki kerékpárt, de volt olyan is, aki gépjárművet vezetett ittasan, ellenük szabálysértési eljárást indítottak a hatóság szakemberei.

H. V.

2007. január 5.

Százöt dzsúdó érem

A Pollák DSE dzsúdósai a múlt hónapban részt vettek a Magyarkanizsai Judo Klub (Szerbia) Karácsonyi kupáján, mely egy baráti hangulatban lebonyolított verseny volt. Az 1994-1998 között született szentesi fiatalok most is jól szerepeltek, hiszen a kiegyensúlyozott küzdelmek ellenére 5 aranyérmet és 2 ezüstérmet sikerült nyerniük. A lányok között Kürti Varínia és Gila Nóra első, Kalydy Vivien Paloma és Kalydy Patrícia Fatima második helyezést ért el. A fiúk között Gila Ádám, Máté Dániel és Valkai Béla pedig aranyérmet szereztek saját súlycsoportjukban. A Pollák DSE a 2006-os évet 105 éremmel zárta, melyért köszönet illeti az egyesület minden támogatóját is.

2007. január 5.

Családi események

Született: Megyeri János Donaldnak és Langó Mónikának (Koszta J. u. 3.) János Áron, Miskolczi Kálmánnak és Szabó Andreának (Rákóczi F. u. 86.) Andrea, Boldizsár Béla Csabának és Konstantin Anikónak (Nagyhegy 115.) Rebeka, Mészáros Csabának és Rajki Annamáriának (Klauzál u. 2.) Nikolett Kitti, Magyar Sándornak és Dancsó Bettinának (Hajnal u. 17.) Bíborka, Czakó Józsefnek és Szabó Tündének (Kéreg u. 1.) Balázs, Szabó Antalnak és Kocsis Szilviának (Csongrád, Tanya 1267.) Réka, Bárány Gábornak és Vincze Zsófiának (Csongrád, Pálffy u. 1.) Boldizsár, Zsákai Árpád Tamásnak és Szűcs Andreának (Csongrád, Losonczi u. 2.) Márk Árpád, Hajdú Tamás Józsefnek és Kovács Anita Gabriellának (Csongrád, Tanya 11.) Tobán Tamás, Palásti Lászlónak és Marton Nórának (Csongrád, Vörösmarty u. 27.) Dorka, Rocska Lászlónak és Pálfi Juliannának (Csongrád, Tanya 251.) Richárd nevű gyermeke.

Elhunyt: Sipos Imre Sándor (Kossuth u. 32/A), Ollai Imréné Balog Erzsébet (Mentő u. 3.), Szikszai Pál (Dózsa Gy. u. 127.), Vincze Ignácné Szunyi Mária (Dr. Uhlár I. u. 1.), Lantos Gergely (Köztársaság u. 11.), Gera Ferenc (Koszta J. u. 3.), Lakos Sándorné Dóczi Terézia (Jókai u. 141.), László Ferencné Tyukász Veronika (Csongrád, Móra F. rkp. 19.), Szabó László (Csongrád, Hosszú u. 60.), Varga Tamásné Rédei Mária (Csongrád, Bihari J. u. 70.), Németh Péter (Csongrád, Tanya 1705.), Csák László (Csongrád, Vég u. 35.).