Szentes város Csongrád megyében, a Tisza és a Körös folyót összekötő Kurca-csatorna partjai mentén terül el. A város fekvése lehetővé teszi a közúton, a vasúton, a vízi úton, sőt a légi úton való megközelítést is. A településtől 50 km-re helyezkedik el Szeged város, a megye központja.

 

A környék a jellegzetes alföldi táj képét mutatja. A Tisza holtágai, árterületei és a szikes puszták, legelők élővilága miatt Szentes kiváló apróvadas vadászterület, sőt az itt élő őzállomány is messze földön híres. Geotermikus energiában Közép-Európa leggazdagabb vidéke. 32 termálkút működik, amelyek 1700-3250 méteres mélységből hozzák felszínre a 70-96 Celsius-fok hőmérsékletű, gyógyhatású vizet. Ez a hatalmas energiaforrás meghatározó a környék mezőgazdaságára, iparára, kultúrájára.

 

A város és környéke rendkívül gazdag régészeti emlékekben. A közeli Tűzkövesen találták az újkőkori tiszai kultúra legjelentősebb idolját, egy égetett agyagszobrot, a "Sarlós isten"-t. Leletekben gazdag időszak a népvándorlás kora is. A germán népcsoportba tartozó gepidák által alapított királyság tárgyi emlékeit - főként ékszereket és fegyvereket - őrzi a helyi Koszta József Múzeum.

 

Városunk ősidők óta lakott hely. Az első ember kb. hétezer évvel ezelőtt telepedett meg a mai város helyén, a Kurca vízmentes szigetein. A honfoglaláskor (896) Ond vezér népe költözött erre a tájra. A létrejött település kun és tatár betörések következtében többször elpusztult, de mindannyiszor újraéledt hamvaiból, elsősorban a Tiszán átvezető Bődi rév stratégiai és kereskedelmi súlya miatt. Nevét a Szente-Mágocs családtól kapta, SCENTHUS alakban 1332-ben jelent meg először egy oklevélben. A török hódoltság idején, 1564-ben I. Ferdinánd király adománylevele már mezővárosként (oppidium) említette, rövidesen azonban ismét elpusztult.

 

A török kiűzése után előbb kincstári birtok lett, majd a báró Harruckern család tulajdonába került. 1730-ban városi és vásártartási jogot kapott. Ekkor jelent meg a város pecsétjén, később címerén a pálmafa-szimbólum, amely a szentesi nép szívós élni akarását és örökös megújulását fejezi ki.

 

A 18. század és a 19. század eleje a folytonos gyarapodás időszaka volt. 1836-ban a város úrbéres lakossága örökváltsági szerződést kötött földesuraival, biztosítva ezzel a polgári fejlődés lehetőségét. Az 1867. évi kiegyezés körül és után - noha a környék alapvetően mezőgazdasági jellegű maradt - élénk iparosodás indult meg. Gőzmalmok, fűrésztelepek, téglagyárak épültek. Szentes 1878-ban Csongrád vármegye székhelye lett, és ezáltal felgyorsult a városiasodás.

 

Az első világháborúig lezajlott a Tisza teljes ármentesítése, új középületeket emeltek (felépült pl. a Vármegyeháza, a Gimnázium, a Városháza, a Bíróság, a szálloda és a kórház), műúthálózat, vasúti Tisza-híd épült, szilárd burkolatú utcák, csatornák készültek, bevezették a villanyvilágítást. Ezekkel a nagyszabású munkálatokkal összefüggésben erős vállalkozói és értelmiségi, illetve ipari és földmunkás (kubikus) rétegek alakultak ki. A két világháború között a gazdasági növekedés lelassult, viszont jelentős fejlődés következett be a művelődésben és a társadalmi életben. A város természetes fejlődését a második világháború szakította meg.

 

1945 után a gazdaság újjáépítése viszonylag gyorsan lezajlott, ám az ezt követő években a gazdaság, a társadalom és a kultúra elszürkült. Változást az 1956-os forradalmat követően a mezőgazdasági kollektivizálás és a központi ipartelepítési politika hozott, hiszen ezek hatására figyelemre méltó eredmények születtek. A város mezőgazdasági és ipari termékei keresettek lettek a keleti és a nyugati piacokon egyaránt. Az 1990-ben elkezdődött magyarországi átalakulás a helyi gazdasági élet átrendeződését indította el, de a település továbbra is alapvetően mezőgazdasági jellegű maradt.

  Vissza az elejére

További információk Szentes történetéről az Interneten:
Szentes helyismereti kézikönyve (tanulmányok) - 2000
(a www.szentesinfo.hu/cd/helyismeret címen)