Harmadik rész (Febr. 26.)

 

Első rész (Febr. 25.)      Második rész (Febr. 26.)      Harmadik rész (Febr. 26.)      Negyedik rész (Febr. 26.)

 

 

 

A sportcsarnokbeli versenyek után jött az utcai felvonulás, amikor is közösen lesétáltunk a IH melletti "gödörbe", ahol már várta a tömeget a máglya, amely meggyújtásával jelképesen is elégetjük, azaz elűzzük a telet, de ne szaladjunk annyira előre, mert a csarnoknál még történtek események.

A felvonulást kívánták színesíteni a szervezők, amikor több mint 1000 álarcot osztottak ki a felvonulók között, így a téli nagykabátok ellenére színessé vált a karneváli menet.

 

 

 

 

 

A felvonulók a Jövendő utcából indultak és a Brusznyai sétányon keresztül érték el a Klauzál utcát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Klauzál utcáról kanyarodtak rá a Kossuth utcára, amikor is gólyalábasok konfettibombákkal támadták meg a felvonulókat.

 

 

Mintha dézsából öntötték volna a milliónyi papírfecnit, és még eközben is gazdára talált több száz álarc.

 

 

 

 

 

A központi ABC előtt mutatták be műsoruk első részét a gólyalábas garabonciások, akik minden áron 18 éves, azaz 18 kg alatti önként jelentkezőt kerestek, aki fel mert volna ülni az egyik ló nyergébe, de amikor ezt a paripa meghallotta megbokrosodott és egészen a Luther térig szaladt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Luther téren viszont már összejött a lovaglás.

 

 

 

 

 

 

 

A több ezres tömeg szépen lassan ütemes karneváli (latin) ritmusokkal kísérve haladt a Kossuth utcán, amikor a szlovén maskarások kecskeszamáldisznólova megdöglött!? Egy kis víz, egy kis szalma, majd egy jókora ustorcsapás a hólyagjára és már újra talpon volt a kecskeszamáldisznóló.

 

 

 

A gólyalábas lovasok útközben betértek a viszonylag nagy belmagassággal rendelkező Petőfi cukrászdába, de ott zabot nem találtak, így kiszáguldva újra a tömeg élén teremtek.

 

 

 

 

 

 

 

A Kossuth téren újabb játék, majd irány a IH park.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "gödörben" először a busók táncolták körbe a máglyát, majd jött a macinak a nagy feladat, hogy a kezében lévő fáklyával meggyújtsa a farakást, és az tűz által keletkezett nagy hőre volt bízva, hogy elűzze a telet.

 

 

 

 

Szinte ennyi embert még sosem látott a gödör, mint amennyien kíváncsiak voltak a máglyagyújtásra. Ekkor derült fény arra is, hogy a nagy maci jelmez kit is rejt. Akik rendszeres karnevál látogatók azok sejtették, hogy az előző évekhez hasonlóan egy mackós termetű úr rejtőzött a jelmezben, aki nem volt más mint Szentes polgármestere Szirbik Imre.

 

 

 

A színpadon tűzzsonglőrök pörgették a lángot, majd a figyelem középpontjába a Kurca városi szakasza került.

 

 

 

 

Itt tűzparédé szórakoztatta a közönséget!

 

 

 

 

 

 >>TOVÁBB! <<

 

Első rész (Febr. 25.)      Második rész (Febr. 26.)      Harmadik rész (Febr. 26.)      Negyedik rész (Febr. 26.)

 

.