1.) Intézmények fűtéskorszerűsítése megújuló energiaforrás felhasználásával

Szirbik Imre:
Az előterjesztés a norvég alapra történő pályázat benyújtásáról szól. A norvég alap közel 2 éve folyik Magyarországon a két kormány megállapodása alapján. Szentes az előminősítő fordulón túljutva jogosultságot szerzett a pályázat benyújtására.

Báyer Károly:
Az előkészítés során 15 intézményt javasoltak a pályázatba bevenni. A bizottsági üléseken, bizottsági javaslatok alapján kivételre került a Vásárhelyi úti és a dr. Mátéffy Ferenc utcai óvoda, mivel ezen intézmények tárgyi jellegű fűtéskorszerűsítési felújítása nem illeszthető az önkormányzati intézmények XXI. századi felzárkóztatásáról szóló hosszú távú intézményfejlesztési koncepciójába. A bizottságok kérték, hogy kerüljön megvizsgálásra az Apponyi téri óvoda távhőszolgáltatásra történő átállítása. A vizsgálat megállapította, hogy a túlzott bekerülési költség és az irreálisan hosszú megtérülési idő miatt a beruházás az intézménynek rendkívül gazdaságtalan lenne, így az eredeti felállás maradt a projektben.

Kiment a teremből: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő

Báyer Károly:
Nem vált aktuálissá a Deák Ferenc Általános Iskola projektben való szerepeltetése. Aránytalanul nagy költséghányadot képviselt - több mint 240 mFt-ot - a projekt megvalósítása, így több intézményt kizárt volna a projektben való részvételtől. Az előterjesztés végén található melléklet 1. oszlopa a projektben tartott intézmények felsorolását, a 2. oszlop az építészeti bruttó költségeket, a 3. oszlop a gépészeti költségeket, a 4. oszlop a teljes kivitelezési összköltséget, az 5. oszlop az egyéb járulékos szolgáltatások költségeit, a 6. oszlop a távhőszolgáltatásra átállítandó intézményeket, illetve a projekt teljes bekerülési összegét tartalmazza.
A pályázat maximum keretösszege 750 mFt, melyhez 15%-os önrésszel kell rendelkezni. A pályázat elbírálása során előnyt élvezhetnek azok a pályázók, akik minél több intézményt vonnak be a projektbe, ezáltal biztosítva az átfogó intézményi fűtéskorszerűsítést.
A bruttó bekerülési költséghez 108 mFt önerő szükséges. Az önerőhöz viszonyított megtérülés 2,47 év.

Visszajött a terembe: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 24 fő

Báyer Károly:
Az alsó táblázat oszlopaiban látható az egyes intézmények felújítás előtti fűtési költségei, a várható számított fűtési költség a felújítást követően, a megtakarítás összegei, valamint az intézményenkénti egyszeri megtérülés.
A legalsó táblázatban szerepelnek azok a környezetvédelmi paraméterek, amelyek a pályázat elbírálása során fontos tényezőként fognak jelentkezni. Ez a táblázat azt a célt szolgálja, hogy a fűtéskorszerűsítéssel milyen paramétereket tudnak elérni.

Pásztor Antal:
A Hajléktalan Segítő Központ felújítása csak sikeres pályázat esetén valósul meg? Emlékezete szerint a költségvetésben 2 mFt szerepel az ingatlan felújítására, az épület süllyed, reped a fal. Amennyiben a felújítás nem a pályázathoz kötött, a felújításhoz mikor kezdenek hozzá?

Dr. Demeter Attila:
A dr. Mátéffy F. utcai óvoda miért nem szerepel az előterjesztésben? Esetleg új óvodát építenek a körzetnek?

Báyer Károly:
A Hajléktalan Segítő Központ épületének szerkezeti problémáját ebben a pályázati projektben, ebből a költségből nem tudják megoldani, mert ez a pályázat nem erről szól. A kettő nem zárja ki egymást, viszont műszaki szükségességből a szerkezeti problémát kell elsődlegesen megoldani.

Kiment a teremből: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő

Báyer Károly:
A Mátéffy F. utcai óvoda felújítása műszaki állapota miatt nem egészen célszerű. Van egy olyan koncepciós elképzelés, hogy a Klauzál utcai óvoda mintájára a Köztársaság utcai óvodát is bővíteni szeretnék, oda kerülnének átcsoportosításra a Mátéffy F. utcai óvodások.

Visszajött a terembe: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 24 fő

Kozák János:
A Pénzügyi Bizottság támogatta a határozati javaslatot. A legalsó táblázat bizonyítja a környezetszennyezés csökkenését a korszerűsítés végrehajtása után. A 2008. évi költségvetésben önrész erre nem volt tervezve, de a kötvényjegyzésből tudják biztosítani, melyhez a költségvetést módosítani kell.

Baranyi Imre:
Bejelentette, hogy a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság az előterjesztést elfogadásra javasolta.

Dr. Demeter Attila:
Választókerületébe tartozó óvodáról van szó. A válasznak azt a részét elfogadja, hogy ilyen régi épületre efajta pályázatból pénz nem jut. Nem tudja elfogadni azt, hogy át kellene a gyerekeket vinni a Köztársaság utcai óvodába, mert ilyen döntést nem hozott a Képviselő-testület. Megfontolásra ajánlotta, hogy a későbbiek során az épületet tegyék rendbe. Mentsék meg az épületet.

Horváth István:
A Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén felmerült, hogy a pályázat limitje 750 mFt, ezért bizonyos dolgok nem kerülhettek bele. Szó volt az Apponyi téri óvoda és a G. épület, valamint a Lajtha László Művészeti Iskola és a Boros Sámuel Közgazdasági Szakközépiskola esetleges későbbi átállításáról. A kivitelezés tervezésekor gondolni kell arra, hogy a gerincvezeték - konkrétan a Pollák Antal Szakközépiskola felé - olyan keresztmetszetben és úgy kerüljön kiépítésre, hogy elegendő legyen további építésre is. A Képviselő-testület ilyen értelemben állásfoglalást is hozzon. A későbbiek során ne az legyen a gátja és váljon gazdaságtalanná egy következő projektlépés, hogy a meglévő gerincvezetéknek kellene a keresztmetszetét, kapacitását bővíteni.

Kálmán János:
A pályázatot nem előzte meg olyan koncepció, hogy mi az önkormányzat terve az intézményekkel az elkövetkezendő években. Tudomása szerint, ha ilyen pályázatot nyer az adott intézmény, akkor 10 évig nincs lehetőség a változtatásra, megköti az önkormányzat kezét a következő évekre. Véleménye szerint hamarabb léptek bizonyos dolgokban. El kellett volna gondolkozni, hogy az intézményeknek milyen sorsot szánnak.

Szirbik Imre:
Ez nem jelenti azt, hogy a dr. Mátéffy Ferenc utcai óvodát sorsára hagynák, a pályázat lehetősége felülről limitált. Más intézmények is kimaradtak, amelyek más pályázatnál figyelembe kerültek.
Az az oktatásfejlesztési koncepció, amely a gyereklétszám csökkenés következtében az intézmények átgondolását jelenti, a májusi soros ülésen napirend lesz.
A pályázat esetleges nyertessége 10 év fenntartási kötelmet jelent. Ez nem jelenti azt, hogy egy oktatási intézmény más típusú oktatási intézménnyé válik, pl. általános iskolából középiskola lesz, akkor ez nem jelenti a pályázat megszegését. Az már gondot okozna, ha a gyermeklétszám miatt meg kellene szüntetni egy intézményt és azt nem oktatási célra használnák. Egyéb önkormányzati feladat céljára történő hasznosítás esetén ún. átminősítési eljárásra van lehetőség, pl. oktatási intézmény szociális intézményként való működtetése. Kritikus pontot jelentene, ha kikerülne a kötelező önkormányzati feladok köréből. Véleménye szerint ez a szituáció nem áll fenn.
Kérte a képviselőket, aki a Pénzügyi, valamint a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslatával egyező módon a pályázat benyújtása és a határozati javaslat elfogadása mellett dönt, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (24 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

88/2008. (V. 06.) Kt.
Tárgy: Intézmények átfogó fűtéskorszerűsítése megújuló energiaforrás bevonásával

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program II. fordulóban benyújtandó, az "Intézmények átfogó fűtéskorszerűsítése megújuló energiaforrás bevonásával" tárgyában készült II. fordulós pályázati anyagot és az alábbi határozatot hozza:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete egyetért és támogatja az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program II. fordulós pályázatának benyújtását az "Intézmények átfogó fűtéskorszerűsítése megújuló energiaforrás bevonásával" tárgyában.
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete "nyertes pályázat esetén az önerőt biztosítja".

Felelős: Polgármester
Határidő: pályázat benyújtása 2008. május 12.
önerő biztosítása pályázat nyertessége esetén

A határozatról értesítést kap:
1./ Szentes Város Polgármestere
2./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda
3./ Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Iroda


2.) DARFT-HÖF CÉDE-2008. A helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztésekhez pályázati felhívásra "Szentes Város Önkormányzata által fenntartott óvodák udvari játszóeszközeinek felújítása" című pályázat benyújtása

Szirbik Imre:
Az elmúlt években felmérésre kerültek a közterületi és az óvodák udvarában működő játszóterek. A pályázattal az óvodák udvarán lévő játszóudvarok szabványossági megfeleltetésére lenne lehetőség.
A pályázathoz szükséges saját erő biztosítása szerepel a költségvetésben.

Hornyik László:
Az anyagban olvasható, hogy "saját munka" és "saját készítés és telepítés". Ez mit jelent?

Pásztor Antal:
Az 5 mFt-os tételből az ütéscsillapítás gumi téglából 2.922 eFt, amely takar 6 hintát és hintás mászóvár kötél mászókával. Kicsit sokallta az összeget.

Halmai István:
A dr. Mátéffy F. utcai óvodánál 15 eFt-ban szerepel 3 db "lovas fejű" mérleghinta, új mérleghinta talpazatok, a Szent Anna óvodánál "1 db rönk elhelyezése felülre" 16.200,- Ft összegben. A rönk a drága vagy a felhelyezés?

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
A Szent Anna óvodánál "ütéscsillapítás: gumi téglából (3,5x7,2 m)" 504.000,- Ft, míg ugyanez az Árpád utcai óvodánál 880.000,- Ft. Az óvodák között elég nagy az eltérést mutatnak a számok. A szülők vagy az ottani közösség felmérése alapján végezték el?

Baloghné Berezvai Csilla:
A saját munkát a szülői munkaközösség, az udvari személyzet vállalta. A vezető óvónőkkel többször tárgyaltak a témával kapcsolatban. Vállalták, hogy részt vesznek a festésnél, tükörásásnál, hegesztésnél. Arra törekedtek, hogy a csekély forrást minél több eszköz megvételére tudják fordítani.

Baloghné Berezvai Csilla:
A gumi tégla drága. Sok helyen használják a homokot ütéscsillapításra. Van egy magassági mértékhatár, amely felett ütéscsillapító közeget kell elhelyezni, ez lehet homok, fakéreg és gumi tégla. Azok a játszóudvarok, ahol sok játszóeszköz van és a homok ütéscsillapítót választják, úgy néz ki, mint a sivatag. A gumi tégla bármikor áttelepíthető. A pályázat szerint a játszótér 5 évig nem szüntethető meg.
A mérleghinta talpazatok azt jelentik, hogy a játék nincs rögzítve, így balesetveszélyes, muszáj lerögzíteni. A rönk és a V alak közé a gyerek beakadhat, ezért még egy rönköt el kell helyezni. Ezt nem lehet saját kivitelezésben, meg kell rendelni, a faanyag olyan telítettségű legyen, hogy az időjárásnak ellenálljon, illetve szakember helyezze el. A rönk nem olcsó, amelyre még a kivitelezési költség is rájön.
Dr. Rébeli Szabó Tamás képviselő úr a gumi téglában talált pénzbeli különbséget. 5 mFt a keret. Kénytelenek voltak kompromisszumot kötni. A rétegrendet fogják másként csinálni.
A felmérés mi alapján készült? A 1,5 mFt-os önerő rendelkezésre állt. Minden óvodát játszótéri szakértővel járták végig. Felmérték a hiányosságokat, a felújítandó játszóeszközöket és munkákat. Összeállítottak egy listát, amelyre 7,5 mFt-os árajánlat érkezett. A 7,5 mFt-os összegből 5 mFt-ig beemelhettek feladatokat.

Hornyik László:
Aggályai vannak a csúszdás vár, ívmászóka áthelyezésével, hegesztéssel. A festéssel nincsen problémája. Munkavédelmi oktatás, vezető műszaki szakember szükséges. Az esetlegesen keletkező balesetért a vezető óvónő lesz a felelős? Nem, mert nem ért hozzá. Régebben a társadalmi munkára különböző cégektől küldtek ki megfelelő szakembert.

Dr. Demeter Attila:
Óvva intett attól, hogy ne a terveknek megfelelő kivitelezésben készüljenek el a dolgok. Kérte a felelős személyeket, hogy erre próbáljanak meg a kivitelezésnél odafigyelni. Felejtsék el, hogy valamint nem a kivitelező útmutatásai szerint építenek meg játszótereket.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Elfogadta, hogy a kivitelezés során egyik helyen más mélységű alapot, tükröt ásnak, de nem ez van leírva. Ugyanaz a méretű gumi tégla 370 eFt-os különbséggel szerepel a két óvodánál. Ezt korrigálni kellene. Elbíráláskor ezt észrevehetik, és nem biztos, hogy a pályázat sikerességét fogja szolgálni.

Halmai István:
Ne legyenek túlzott averzióink a saját munkát illetően. Fejezzék ki köszönetüket azoknak a szülőknek, akik segítenek. Véleménye szerint senki nem fog hegeszteni hegesztővizsga nélkül.

Hornyik László:
Tudja, hogy a szülők lelkesek és aktivizálhatók, azonban fél attól, nehogy olyan jellegű munkát végezzenek, ahol baleset történhet. Ki lesz a felelős? A Képviselő-testület? A vezető óvónő?

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a határozati javaslatot elfogadja azzal, hogy köszönjék meg azoknak a szülőknek, segítőknek a munkáját, akik a program megvalósításához hozzájárulnak. A Képviselő-testület kéri, hogy a munkát megrendelők az ide vonatkozó munkavédelmi és egyéb jogszabályok betartása mellett történjék meg a munka, továbbá leszögezi, hogy valamennyi munka esetében az érvényes szabványokat és balesetvédelmet - beleértve a gyermekekre vonatkozót is - be kell tartani, a kompromisszumokat csak a szabványok keretein belüli mértékben kell igénybe venni, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (24 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatokat:

89/2008. (V. 06.) Kt.
Tárgy: A DARFT-HÖF CÉDE-2008 a helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztésekhez pályázati felhívásra a "Szentes Város Önkormányzata által fenntartott óvodák udvari játszóeszközeinek felújítása" című pályázat benyújtása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a DARFT-HÖF CÉDE-2008 a helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztésekhez pályázati felhívásra "Szentes Város Önkormányzata által fenntartott óvodák udvari játszóeszközeinek felújítása" című pályázat benyújtására irányuló előterjesztést, és az alábbi határozatot hozta:

1. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete támogatja a DARFT-HÖF CÉDE-2008 a helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztésekhez pályázati felhívásra a "Szentes Város Önkormányzata által fenntartott óvodák udvari játszóeszközeinek felújítása" című pályázat benyújtását. Felkéri a Polgármesteri Hivatalt, hogy a pályázatot készítse el.

Felelős: Műszaki Osztály
Határidő: 2008. május 15.

2. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a pályázat benyújtásához szükséges önerő, az összköltség 30%-a, azaz 1,5 M Ft, a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2008. (III.7.) rendelete által jóváhagyott 2008. évi költségvetésben rendelkezésre áll a 4. számú melléklet V. fejezetében az óvodai játszóeszközök felülvizsgálata, közvetlen balesetveszély elhárítása címszó alatt.

A határozatról értesítést kapnak:
1. Szentes Város Polgármestere
2. Szentes Város Jegyzői Irodája
3. Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya
4. Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya
5. Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda
6. Magyar Államkincstár Dél-Alföldi Regionális Igazgatóság Állampénztári Iroda


90/2008. (V. 06.) Kt.
Tárgy: Köszönetnyilvánítás a "Szentes Város Önkormányzata által fenntartott óvodák udvari játszóeszközeinek felújítása" című pályázati program megvalósításában résztvevőknek

Határozat

1.) Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete köszönetét fejezi ki a "Szentes Város Önkormányzata által fenntartott óvodák udvari játszóeszközeinek felújítása" című pályázati program megvalósításában résztvevő szülőknek, segítőknek, óvodai személyzetnek.

2.) A Képviselő-testület kéri, hogy a munkát megrendelők az ide vonatkozó munkavédelmi és egyéb jogszabályok betartása mellett végeztessék, továbbá leszögezi, hogy valamennyi munka esetében az érvényes szabványokat és balesetvédelmi szabályokat - beleértve a gyermekekre vonatkozót is - be kell tartani, kompromisszumokat csak a szabványok keretein belüli mértékben kell igénybe venni.

A határozatról értesítést kap:
1./ Érintett intézmények
2./ Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya


3.) Szentes város csatlakozása az Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért elnevezésű egyesülethez

Szirbik Imre:
Az elmúlt ülésen felkérték a Jogi és Ügyrendi Bizottságot, hogy a kérdésben foglaljon állást.

Dr. Demeter Attila:
A Jogi és Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és a határozati kivonat kiosztásra került. A határozatban 2 pont szerepel. A bizottság az előterjesztést részletesen megtárgyalta és számos helyen jogi aggálya merült fel. Furcsa helyzetet teremtett, amikor az ülés közepén derült ki, hogy az alapító tagok közül egyedül Szentes nem csatlakozott még hozzá. A bizottság számos olyan dolgot tárt fel az alapszabályban, amelyet az alapítók figyelmébe ajánlana. A bizottság nem akarja a csatlakozást és az egyesületi tagságot megakadályozni, de a jegyzőkönyvben részletesen rögzítette a jogi aggályait, amelyet az alapító okiratban szerepeltetni kellett volna. Figyelemmel a határidőkre, a határozati javaslattal egyetért.
A 11.§ /2/ bekezdésében szerepel "az elnök és a munkaszervezet vezető együttesen" módosító indítvány. Ez figyelmetlenül összeállított alapszabály. Ha tagjai akarunk lenni, legyünk, de ha a megyei bírósághoz benyújtott alapító okirat hiánypótlásra visszakerül, akkor a bizottsági jegyzőkönyvet adják át az okiratot szerkesztő jogi képviselőnek és az alapítóknak megfontolásra azért, hogy beépüljenek a javaslatok az alapító okiratba. Volt olyan észrevétel is, hogy ez az okirat nem biztos, hogy a megyei bíróságon átmegy. Nyújtsa be a Képviselő-testület, de a Jogi és Ügyrendi Bizottság szakmai tekintélyét nem engedi rontani.
Benyújtják a pályázatot, mert kell a pénz, de van egy csomó jogi aggály.

Szirbik Imre:
Megköszönte a Jogi és Ügyrendi Bizottság munkáját.
Csatolják a Jogi és Ügyrendi Bizottság álláspontját, amennyiben hiánypótlásra kerül sor, akkor a Jogi és Ügyrendi Bizottság érveit és álláspontját figyelembe véve tegyék meg.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Fel kell hívni a figyelmet, hogy a jogi képviselő kérjen soron kívüliséget, mert május 26-ig nyilvántartásba kell vennie a megyei bíróságnak az egyesületet. Véleményük szerint nem kerülhető el a hiánypótlási felhívás. Nagy tét forog kockán. 1,2 milliárd Ft-os pályázati összeg lehívásáról van szó.
A határozati javaslat bevezető részében kerüljön törlésre a "Szentes város" kifejezés.
A határozati javaslat 4.) pontjában szerepel, hogy "a polgármestert akadályoztatása esetén az alpolgármester helyettesítse." Ezt lehetne tovább folytatni. Az alpolgármestert nem kellene nevesíteni, hanem feljogosítjuk a polgármestert, hogy a megfelelő helyettesítésről gondoskodjon.

Baranyi Imre:
A Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsági ülésen volt egy javaslata, hogy a jegyzőkönyvet azonnal küldjék meg a társönkormányzatoknak, hogy tisztázzák és ezeket a módosításokat még végig lehet vinni az anyagon.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki dr. Rébeli Szabó Tamás javaslataival együtt a Jogi és Ügyrendi Bizottság álláspontját osztja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (24 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

91/2008. (V.06.) Kt.
Tárgy: Szentes város csatlakozása az Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért elnevezésű egyesülethez

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért elnevezésű egyesületbe történő csatlakozásról szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbiak szerint határoz:

1.) Egyetért azzal, hogy Szentes Város Önkormányzata tagként részt vesz a 93/2007. (VIII.29.) FVM rendelet alapján szerveződő Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért elnevezésű egyesületben.

2.) A Képviselő-testület elfogadja a jelen határozati javaslat mellékletét képező egyesület alapszabályt az alábbi módosításokkal:

> A 3§ (5) bekezdésének a) pontjában:
Kihagyásra kerül a következő:"természetes személy"
Módosítás után:
Az Egyesület tagja, jogi személy esetén képviselője az Egyesület bármely tisztségére megválasztható, amennyiben nem esik a jogszabályban megfogalmazott korlátozások hatálya alá.

> A 3§ (5) bekezdésének b) pontjában:
Kihagyásra kerül a következő:"természetes és nem természetes személy"
Módosítás után:
Az Egyesület tagja, jogi személy esetén képviselője:

> A 4§ (5) bekezdése kihagyásra kerül:
(A pártoló tagság megszűnik írásbeli bejelentésre kilépéssel, vagy az Elnökség kizáró határozatával.)

> A 5§ (1) bekezdésében:
Az Egyesület szerveinek a felsorolásában az Elnök mellett megjelölésre kerül az Alelnök is.
Módosítás után:
-Elnök, Alelnök

> A 6§ (9) bekezdésének c) pontjában kihagyásra kerül a következő:
(Külön kerül vezetésre a tagsági, pártoló tagsági nyilvántartás.)

> A 9§ (1) bekezdésében:
Megjelölésre kerül az elnökség tagjainak a száma, amely 9 fő.
Módosítás után:
Az Elnökség az Egyesület delegáltakból álló döntéshozó szerve, amely 9 tagból áll.

> A 11§ (2) bekezdésében:
Kihagyásra kerül a következő: "további két elnökségi tag együttesen"
Helyébe a következő lép:
Az elnök és a munkaszervezet vezető együttesen,

> 14§ (2) bekezdésében:
A bekezdés kiegészítésre kerül a következővel:
A fenti összegek egyben a 2008 évi tagdíj összegei is.

> 14§ (3) bekezdésének b) pontjában kihagyásra kerül a következő:
...pártoló tagok.

FVM kiegészítése:
- 2.§ (4) bekezdése törlődik
(az egyesület vállalkozói tevékenységet nem folytathat)
- 7.§ (2) bekezdés K ponttal bővül
(munkáltatói jogokat gyakorol az egyesület munkaszervezet vezetője felett)

3.) Az önkormányzat a tagsággal összefüggő jogok és kötelezettségek gyakorlását lakosságarányosan vállalja.

4.) Megbízza a polgármestert, hogy az Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért elnevezésért egyesületben Szentes várost képviselje. Feljogosítja a polgármestert, hogy akadályoztatása esetén helyettesítéséről gondoskodjon.

A határozatról értesülnek:
1./ Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport képviselője - Székhelyén
2./ Helyi Vidékfejlesztési Iroda - Szentes, Kossuth tér 5.
3./ Szentes Város Polgármestere

Szirbik Imre:
Gondoskodni fognak a minél gyorsabb kézbesítésről és felhívják az okmányt készítők figyelmét a soronkívüliség kérésére.


4.) Helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (DARFT-HÖF-CÉDE) pályázatok benyújtása
- Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tetőfelújítására, valamint a hékédi temetőben egy új ravatalozó megépítésére a DARFT-HÖF-CÉDE pályázat benyújtása

Szirbik Imre:
A Lajtha László Művészeti Iskola tetőfelújítása sürgetős, hiszen az épület beázik, a további károk megelőzése érdekében már korábban is a felújítási tervünkben szerepelt. 70%-os támogatás nyerhető hozzá.
Többször is interpelláció témája volt a hékédi temető méltatlan helyzetének megoldása. Szentes területén csak egyházi temetők vannak. A beruházás nem önkormányzati területen valósul meg. Az egyházi temetőkben világnézeti hovatartozástól függetlenül is temetkeznek, hiszen önkormányzati temető a város területén nincs. Ez a beruházás jó szolgálatot tesz a város és az egyház kapcsolatában, de elsősorban a szentesiek javát szolgálja. Méltóságának kell lennie annak, hogy az élők sorából hogyan búcsúztatják a hozzátartozók a halottaikat. Mindkét pályázat esetében 70%-os a támogatás mértéke.

Ollai Istvánné:
Tudomása szerint az összes ravatalozót a város üzemelteti. A Bánomháti temetőt mi építettük, mi üzemeltetjük, a városhoz folyik be a pénz.

Szirbik Imre:
Nem. A ravatalozó használatának díja nem a város bevétele.

Ollai Istvánné:
Ezt vitatja, mert tudomása szerint a Városellátó Intézményhez folyik be a pénz.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a pályázat benyújtásával egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (24 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

92/2008.(V. 06.) Kt.
Tárgy: Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tetőfelújítására, valamint a hékédi temetőben egy új ravatalozó megépítésére a DARFT-HÖF-CÉDE pályázat benyújtása


Határozat

A Képviselő-testület megtárgyalta a "helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (DARFT-HÖF-CÉDE) pályázat" benyújtásával kapcsolatos előterjesztést és az alábbi határozatot hozza:

1./ Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács a "helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (DARFT-HÖF-CÉDE) pályázati" alapjára benyújtandó Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tetőfelújítási munkáinak elvégzéséhez a 30 %-os saját forrást biztosítja, az alábbiak szerint: a kivitelezés költsége bruttó 7.075 eFt, melyből az igényelhető támogatás összege 4.952 eFt és a szükséges saját forrás összege 2.123 eFt, így a pályázat elkészíthető és a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanácshoz benyújtható.

2./ Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács a "helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (DARFT-HÖF-CÉDE) pályázati" alapjára benyújtandó Szentes, hékédi temetőben egy új ravatalozó kivitelezési munkáinak elvégzéséhez a 30 %-os saját forrást biztosítja, az alábbiak szerint: a kivitelezés költsége bruttó 10.394 eFt, melyből az igényelhető támogatás összege 7.276 eFt és a szükséges saját forrás összege 3.118 eFt, így a pályázat elkészíthető és a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanácshoz benyújtható.

3./ A pályázat további feltétele, hogy a Képviselő-testület az önkormányzat 2008. évi költségvetésében feladatként szerepeltesse és az előirányzat átvezetéséről a költségvetési rendelet módosításával a soron következő ülésén intézkedjen.

A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a céljellegű decentralizált alapra benyújtandó pályázatot készíttesse el, és azt a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht-hoz a MÁK Dél-alföldi Regionális Igazgatósága Állampénztári Irodán keresztül nyújtsa be.

Határidő: 2008. május 15.
Felelős: Polgármester

A határozatról értesítést kap:
1./ Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács Szeged
(pályázat benyújtásakor)
2./ Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda Helyben
3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és tervezési Iroda Helyben


5.) Helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására DARFT-HÖF-CÉDE pályázatok benyújtása
- Szentes, keleti és nyugati városrészben lévő járdák felújítására DARFT-HÖF-TEKI pályázat benyújtása

Szirbik Imre:
A pályázat kiírása elsősorban olyan infrastruktúra fejlesztéseket támogat, mely vagy önkormányzati alapfeladat megvalósítását szolgálja, vagy az ún. gazdasági infrastruktúra kiépítését jelenti.
A város a korábbi években hajtott végre olyan járdafelújítási programot, amely arról szólt, hogy a téglajárdákat aszfaltburkolatú, betonalapú korszerű járdákká újították fel. A jelenleg rendelkezésre álló források, mintegy 5,5 ezer m2 járda kiépítését teszik lehetővé. Az előterjesztésben szereplő járda jegyzéket az egyéni képviselők javaslatai, az interpellációk és a Városellátó Intézmény által nyilvántartott téglajárdák, tönkrement aszfaltjárdák alapján kerültek be. Két blokkban foglalták össze, nyugati és keleti városrészre osztva.
A támogatás mértéke 70%-os, 30% önerőt kell biztosítani. Kérte, döntsenek, hogy május 15-i határidővel benyújthatják-e a pályázatot.

Baranyi Imre:
Bejelentette, hogy a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság az előterjesztést elfogadásra javasolta.

Kozák János:
Bejelentette, hogy a Pénzügyi Bizottság az előterjesztést elfogadásra javasolta.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a pályázat benyújtásával egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (24 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

93/2008. (V. 06.) Kt.
Tárgy: Szentes, Keleti és Nyugati városrészben lévő járdák felújítására DARFT-HÖF-TEKI pályázat benyújtása


Határozat

A Képviselő-testület megtárgyalta a "helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (DARFT-HÖF-TEKI) pályázat" benyújtásával kapcsolatos előterjesztést és az alábbi határozatot hozza:

1./ Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács a "helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (DARFT-HÖF-TEKI) pályázati" alapjára benyújtandó Szentes, Keleti városrészben lévő járdák felújítási (mellékelt utca lista alapján) munkáinak elvégzéséhez a 30 %-os saját forrást biztosítja, az alábbiak szerint: a kivitelezés költsége 28.325 eFt, melyből az igényelhető támogatás összege 19.828 eFt és a szükséges saját forrás összege bruttó 8.497 eFt, így a pályázat elkészíthető és a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanácshoz benyújtható.

2./ Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács a "helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (DARFT-HÖF-TEKI) pályázati" alapjára benyújtandó Szentes, Nyugati városrészben lévő járdák felújítási (mellékelt utca lista alapján) munkáinak elvégzéséhez a 30 %-os saját forrást biztosítja, az alábbiak szerint: a kivitelezés költsége 28.325 eFt, melyből az igényelhető támogatás összege 19.828 eFt és a szükséges saját forrás összege bruttó 8.497 eFt, így a pályázat elkészíthető és a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanácshoz benyújtható.

3./ A pályázat további feltétele, hogy a Képviselő-testület az önkormányzat 2008. évi költségvetésében feladatként szerepeltesse és az előirányzat átvezetéséről a költségvetési rendelet módosításával a soron következő ülésén intézkedjen.

A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a céljellegű decentralizált alapra benyújtandó pályázatot készíttesse el, és azt a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht-hoz a MÁK Dél-alföldi Regionális Igazgatósága Állampénztári Irodán keresztül nyújtsa be.

Határidő: 2008. május 15.
Felelős: Polgármester

A határozatról értesítést kap:
1./ Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács Szeged
(pályázat benyújtásakor)
2./ Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda Helyben
3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda Helyben


6.) A decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása" támogatásának elnyerésére DARFT-TEUT-2008 pályázat benyújtása

Szirbik Imre:
A pályázatot a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács írta ki, mellyel már a tavalyi évben élni tudott a város. A pályázati kiírás értelmében 50%-os állami támogatás nyerhető el olyan utak felújítására, ahol kizárólag meglévő aszfaltburkolat felújításáról van szó, úgynevezett technikai terjedelem bővítésre nem kerül sor. Csak a burkolatfelújítás támogatható, a korábbi döntésnek megfelelően szegélykiépítés, illetve útpadka rendezést saját erőből kell mellétenni. Az elmúlt évek pályázatai alapján és a szennyvízcsatorna kiépítése kapcsán számos út újult meg. A jelenlegi előterjesztés négy blokkba sorolható.
Az 1. blokk: Honvéd utca felújítása a Drahos utcai csomópont és elkerülő úti körforgalom között, ez a már meglévő Kurca partig tartó kiemelt szegélyű területnek a burkolatcseréjét jelenti, a kanyartól a körforgalomig szükség van szélesítésre. Javaslat, hogy süllyesztett szegéllyel való kiépítésre kerüljön sor. Jelenleg ebben nem szerepel a közvilágítás kiépítése a hiányzó szakaszokon. Egyéb fejlesztések kapcsán a Démász már oszlopokat helyezett el. A Démásszal egyeztetések folynak, hogyan lehetne egy ütemben megoldani a kérdést, de most nem pályázható.
A 2. blokkal az Alsórét útépítési programjának utolsó része is megtörténhet. Az Esze Tamás utca és a Nyár utca kis szakaszának rendbehozatala.
A 3. blokk: a Villogó utcai autóklubtól az Evangélikus temető bejáratáig, ez az Izraelita temető megközelítését is lehetővé teszi.
A 4. blokk: a József Attila utca, Új utca, Somogyi Béla utca tönkrement útjaira vonatkozik, valamint a Klauzál utca felújítása az Arany János utcáig terjedő szakaszon, beleértve a Szűrszabó utca csomópontját.
A táblázatból látható, hogy 33,5 mFt pályázható keretet tudnak elérni és kiegészítéseként 50%-ot hozzá kell tenni. A saját magunk által előírt burkolat szegélyek és padkarendezések összköltsége 72 mFt, amelynek felét a Honvéd utca felújítása teszi ki. A feltételek biztosításával olyan lépést tehetnek a város úthálózatának rendbehozatalára, amely minden terület számára fontos lehet.

Sipos Antal:
A szennyvízcsatornázás által tönkrement nagyhegyi utak a közeljövőben rendbe lesznek-e hozva vagy várjanak pályázatra?

Szirbik Imre:
A Nagyhegy-széli út kivételével az utak kapcsolódnak a csatornaprogramhoz, tehát rendbehozásra kerülnek. A Nagyhegy-széli úttal kapcsolatban pályáztak arra, hogy ott egy szélesebb út legyen, nyomvonal áthelyezésre is sor kerül, valamint kerékpárút kiépítésre is.
A kerékpárút pályázat nem nyert, nincsenek jó hírei a Nagyhegy-széli út pályázat elbírálásával kapcsolatban sem, a következő fordulóban újra megpályázzák. Addig egy olyan helyreállítást megtesznek, hogy lehessen rajta közlekedni.

Horváth István:
Tény, hogy a kiemelt szegély többletköltséget jelent a süllyesztett szegélyhez képest. A Csongrádi úton a bevezető utat süllyesztett szegéllyel építették meg, és látható, hogy autók felhordják a sarat. A Drahos utcai részen a körforgalomtól a Kodály Zoltán utcáig megvan a kiemelt szegély.
Megfontolás tárgyává tenné, hogy hozzanak olyan határozatot, miszerint a bevezető utakon a lakott területet jelző tábla határáig, ott ahol legalább az egyik oldalon egybefüggően be van építve a terület, ott kiemelt szegélyeket építsenek.

Horváth István:
A lakosok kövekkel és más akadályokkal próbálják védeni a kialakított előkertet, füves területet. A lakott terület határig a Honvéd utcán csináljanak kiemelt szegélyt, amely 6 mFt többlet összeget jelentene. Kérte, hogy támogassák javaslatát, amely egyben határozati javaslat is.

Móra József:
Szép dolog, hogy kiemelt szegéllyel védik a zöldterületeket. A kiemelt szegélynek van egy rossz tulajdonsága, hogy az úton a csapadékvíz elvezetésről külön rendszerben kell gondolkodni. A kiemelt szegély nem teszi lehetővé, hogy a csapadékvizet az útról az eddigi módszerrel vezessék el. A Honvéd utcába a Kodály Zoltán utcáig megvan oldva a csapadékvíz elvezetés. Ha még ezt is beleszámolják, akkor a 6 mFt jóval több lenne.
A helységnév jelző tábláig a bejárók a jelenlegi padka nélküli úthoz vannak kiépítve. Ha kiemelt szegélyt építenek, akkor aránytalanul nagy zavarásnak tartaná, hogy a bejárókat át kellene alakítani. Ott kint nem látott még zöldfelületet védő köveket, azonban a város más részein igen. Ebbe a költségbe, ami a pályázatba benne van, próbáljanak beleférni. Ha ez aránytalanul nagy összeget jelent a város számára, akkor ne azzal próbálják kompenzálni, hogy kisebb felületet készítenek el, hanem a jelenlegi tervek alapján fogadják el az előterjesztést.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Azokon a helyeken, ahol az útnál a csapadékvíz elvezetés megoldható, ott a kiemelt szegélyt alkalmazzák a jövőt illetően.

Szirbik Imre:
A pályázatnak sem a kiemelt és süllyesztett szegély, sem az útpadka nem része. Ebben a kérdésben az utcajegyzéket hagyja jóvá a Képviselő-testület, azt, hogy hol kiemelt és hol süllyesztett szegély legyen a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság adja meg az állásfoglalását. Lehet, hogy utcán belül is változtatni kell.
Kérte a képviselőket, aki a pályázat benyújtását elfogadja azzal, hogy a kiemelt és süllyesztett szegély kérdésében a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság állásfoglalása alapján kell eljárni, szavazzon.
A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében (1 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatokat:

94/2008.(V. 06.) Kt.
Tárgy: A decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása" támogatásának elnyerésére (DARFT-TEUT-2008) pályázatok benyújtása

Határozat

A Képviselő-testület megtárgyalta a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása" támogatásának elnyerésére (DARFT-TEUT) 2008. évi támogatási pályázatával kapcsolatos előterjesztést és az alábbi határozatot hozza:

1./ Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács decentralizált "települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása" tárgyában benyújtandó az alább felsorolt utak esetében a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges 50 %-os saját forrást, - valamint a tervezés és lebonyolítás költségét - (mely költség csak a kivitelezés 5 %-ig támogatott) biztosítja a 2008. évi költségvetésében, így a pályázat elkészíthető és a Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanácshoz benyújtható.

- Honvéd utca (körforgalom és Drahos utca között)
A teljes felújítás költsége tervezéssel és lebonyolítással együtt 33.265.130,-Ft ebből a saját forrás 16.829.650,-Ft és támogatás 16.435.480,- Ft.

- Esze Tamás utca (Nyár utca és Ilona part között)
A teljes felújítás költsége tervezéssel és lebonyolítással együtt 4.168.000,- Ft ebből a saját forrás 2.122.260,- eFt és támogatás 2.045.740,- Ft.

- Sopron sor (Villogó utcától a Temető bejáratáig)
A teljes felújítás költsége tervezéssel és lebonyolítással együtt 2.811.061,- Ft ebből a saját forrás Ft 1.479.891,- Ft és támogatás 1.331.170,- Ft.

- József Attila utca 4-től Új utcáig I.ütem
A teljes felújítás költsége tervezéssel és lebonyolítással együtt 8.454.354,- Ft ebből a saját forrás 4.466.309,- Ft és támogatás 3.988.045,- Ft.

- József Attila utca 4-től Új utcáig a panellakások körül II. ütem
A teljes felújítás költsége tervezéssel és lebonyolítással együtt 7.328.771,- Ft ebből a saját forrás 3.719.186,- Ft és támogatás 3.609.585,- Ft.

- Klauzál utca (Kossuth- Jövendő között) I. ütem
A teljes felújítás költsége tervezéssel és lebonyolítással együtt 9.805.820,- Ft ebből a saját forrás 5.090.827,- Ft és támogatás 4.714.993,- Ft.

- Klauzál utca (Jövendő - Arany J. között) II. ütem
A teljes felújítás költsége tervezéssel és lebonyolítással együtt 9.939.187,- Ft ebből a saját forrás 5.209.639 ,- Ft és támogatás 4.729.548,- Ft.

2./ A képviselő-testület korábbi döntésének megfelelően az építendő és felújítandó utak esetében a kiemelt vagy süllyesztett szegély és nemesített útpadka megépítése a pályázat szerint nem támogatott műszaki tartalom. Az elkészített költségvetés alapján a felsorolt utcák esetében (a mellékelt táblázat szerint) az I. ütemnél 13.595.600,- Ft + ÁFA összesen: 16.314.720,- Ft és II. ütemnél 11.400,- Ft + ÁFA összesen:13.680,- Ft. Mindösszesen: 16.328.400,- Ft többletköltséget jelent a beadni kívánt pályázatok saját forrásához az önkormányzat esetében.

3./ A pályázat további feltétele, hogy a Képviselő-testületet, az önkormányzat 2008. évi költségvetésében - feladatként szerepeltesse - és az előirányzat átvezetéséről a költségvetési rendelet módosításával a soron következő ülésén intézkedjen.

A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a benyújtandó pályázatokat készíttesse el, és határidőre nyújtsa be.

Határidő: 2008. május 15.
Felelős: Polgármester

A határozatról értesítést kap:
1./ Dél - Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács Szeged
(pályázat benyújtásakor)
2./ Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda és általa az érintett osztály és irodavezetők - Helyben


95/2008. (V.06.) Kt.
Tárgy: Kiemelt szegéllyel épülő utakról állásfoglalás kialakítására felhatalmazás

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot, hogy foglaljon állást, melyek azok az utak, amelyeket kiemelt és süllyesztett szegéllyel kell megépíteni.

A határozatról értesítést kap:
1./ Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
2./ Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya

Egyebek

Kálmán János:
A Csongrád Megyei Önkormányzat, mint a dr. Bugyi István Kórház fenntartója a 41/2008. (III.27.) Kgy. sz. határozatban foglaltaknak megfelelően élni kíván a TIOP 2.2.2. pályázati kiírásban meghatározott sürgősségi betegellátás fejlesztési lehetőségével. A pályázat támogatása Szentes város érdeke is egyben, mert ennek révén a lakosság egészségügyi ellátása javítható. A pályázatok előkészítése a közgyűlési határozatoknak megfelelően folyamatban van, a szentesi kórház esetében egyeztetések történtek a tulajdonos, Szentes Város Önkormányzatával, a szükséges nyilatkozatok és hozzájárulások megadására vonatkozóan, valamint arról, hogy sikeres pályázat esetén a megvalósuló sürgősségi betegosztály fejlesztési lehetőséget teremtene a város ügyeleti rendszer magasabb színvonalú és gazdaságosabb működtetésére. Megkérte a polgármester urat, hogy tájékoztassa a képviselőket, hogy mikor kerül tárgyalásra ez a napirendi pont, hogy a pályázat benyújtásának akadálya elháruljon.

Szirbik Imre:
Alpolgármester úr ezért kérne szünetet.
A Csongrád Megyei Közgyűlés elnökétől a mai napon érkezett meg a levél. A hivatkozott egyeztetés fogalmában nem egyeztetés, hanem egyoldalú ultimátum típusú kérés volt.
Javasolta, hogy azzal a feltétellel fogadják el azt, amit a levélből hallananak, hogy az csak akkor érvényes, ha a pályázat eredményes lesz.
Az SBO II. fejlesztési program 550 mFt körüli pályázati összeget jelent az SBO bővítése, amely 10%-os önerő mellett 90%-os állami támogatást jelent. Ha az önkormányzat ún. vagyonátadást tesz ebbe a szituációba, azt jelenti, hogy a megye 550 mFt vagyoni értéket szerez a városi kórházban. Az épületek nyilvántartási értéken vannak értékelve. Ez azt jelenti, hogy a 100 éves épületeknek szinte már nincs könyv szerinti értékük, az összvagyonba ez a 600 mFt olyan torzítást eredményez, hogy szép lassan a tulajdoni arányok a megye javára fognak megváltozni, a város tulajdona "elolvad".
Egy második pályázat is kiírás előtt áll, egy ún. struktúra átalakító pályázat, amelyről a Képviselő-testület még nem döntött, de olyan indikatív listára vette amikor a kötvénykibocsátásról volt szó, hogy erre pályázni kíván.
Vannak információk, hogy a két pályázat üti egymást, aki az egyik pályázaton eredményes, az a másikon nem indulhat.

Szirbik Imre:
Kérte a megyei vezetéstől, hogy egyértelmű prioritás legyen, hogy ha az információ igaz, azzal a város nem kíván lemondani arról a lehetőségéről, hogy a struktúra átalakító pályázatot, ami a műtőblokkot és ápolás korszerűsítését jelenti, azt benyújthassa. Tehát a két pályázat között van fontossági sorrend, méghozzá a struktúra átalakító pályázat elsőbbséget élvez, mert abba ez beleépíthető, de fordítva nem.
Kérte, a Képviselő-testület döntsön, hogy felveszi-e napirendjére.
Kérte a képviselőket, aki a "Csongrád Megyei Önkormányzat dr. Bugyi István Kórház Szentes TIOP 2.2.2. sürgősségi betegellátás fejlesztése pályázatban való részvételről Szentes város nyilatkozata" tárgyú előterjesztést napirendre kívánja venni, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 23 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

96/2008. (V.06.) Kt.
Tárgy: Napirend

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testület az ülés napirendjére felvette a "Csongrád Megyei Önkormányzat dr. Bugyi István Kórház Szentes TIOP 2.2.2. sürgősségi betegellátás fejlesztése pályázatban való részvételről Szentes város nyilatkozata" tárgyú előterjesztést.

Szirbik Imre:
Szünetet rendelt el.


7.) "Csongrád Megyei Önkormányzat dr. Bugyi István Kórház Szentes TIOP 2.2.2. sürgősségi betegellátás fejlesztése pályázatban való részvételről Szentes város nyilatkozata"

Szirbik Imre:
Határozati javaslatként az alábbiakat terjesztette elő:
A második oldalon lévő dőlt betűs szöveg legyen a határozati javaslat 1.) pontja.
1.) Alulírott Szirbik Imre Szentes város polgármestere a Szentes Város Képviselő-testülete ./2008. számú határozatának felhatalmazása alapján Szentes város képviseletében eljárva akként nyilatkozom, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat dr. Bugyi István Kórház Szentes TIOP 2.2.2. sürgősségi betegellátás fejlesztése pályázat keretében megvalósuló építéshez, a projekt megvalósításához és a fejlesztés projektzártást követő legalább ötéves működtetéséhez és fenntartásához visszavonhatatlan beleegyezésemet adom. Sikeres pályázat esetén a sürgősségi betegellátó osztály bővítése során beépítésre szánt földterület, melynek területe nem haladhatja meg a bruttó 600 m2-t, valamint a kórház területén kialakítandó helikopter leszállóhely földterületének (maximum 400 m2) tulajdonjogát Szentes Város Önkormányzata ingyenesen a Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonába adja. Sikeres pályázat esetén végleges és visszavonhatatlan hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy az illetékes Szentesi Körzeti Földhivatala a Csongrád Megyei Önkormányzatot tulajdonos jogállással, tulajdonba adás jogcímen bejegyezze, az ehhez szükséges okiratok kiállításáról és kiadásáról gondoskodom.
Jelen hozzájáruló nyilatkozat csak sikeres pályázat esetén érvényes.

2.) Szentes Város Önkormányzata jelzi a Csongrád Megyei Önkormányzatnak, hogy élni kíván a Nemzeti Fejlesztési Terv humánerőforrás program struktúra átalakító pályázatával a szentesi kórház műtőblokk és ápoláskorszerűsítésének megvalósítása érdekében, ezért Szentes Város Önkormányzata felkéri a Csongrád Megyei Önkormányzatot, hogy a város által beadandó struktúra átalakító pályázathoz feltétel nélküli fenntartói támogató nyilatkozatát adja ki és gondoskodjon a Kórház olyan tehermentes állapotba hozásáról és üzemeltetéséről, hogy az a struktúra átalakító pályázat beadását ne akadályozza, s annak minden feltételének tegyen eleget.

Ez arról szól, hogy minden pályázatnak alapvető feltétele az ún. tartozásmentességi nyilatkozat. Ez arról szól, hogy az adott pályázónak semmiféle köztartozása - adó, társadalombiztosítás - nincs, illetve nincs olyan tartozásállománya, amely csődeljárásra alapot adhat. Ennek a nyilatkozatnak a hiánya formai hiány, tehát a pályázat nem adható be. Abban az esetben, ha Szentes Város Önkormányzata azt a megyei kérést, amely a dőlt betűs szövegben szerepel, a tulajdonra vonatkozóan akceptálja, akkor joggal várja el, akkor ezzel paralell azonos módon a Csongrád Megyei Önkormányzat Szentes város kérését is akceptálja.
Kérte, hogy az általa említett határozati javaslatot fogadják el.

Baranyi Imre:
A mostani fejlesztés mire vonatkozik?

Kiment a teremből: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő

Horváth István:
Ezen területeknek - amelyek földterületek - az átadása feltétele-e a pályázatnak? Nem elegendő-e használati jogot adni ezen területekre?

Szirbik Imre:
Ilyen mélységében nem nézte át a pályázatot. Az esetek döntő többségében nem szokott elegendő lenni a használati jog. Ennek utánanéz.

Dr. Sztantics Csaba:
A levél 2. oldalán szerepel, hogy "A tulajdonjogi helyzet tiszta, azaz a pályázó és a tulajdonjoggal rendelkező szervezet azonos."
Ezt feltételként elvárja, hogy a tulajdoni helyzet úgy alakuljon, ahogy megvan fogalmazva.

Visszajött a terembe: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 24 fő

Szűcs Lajos:
Az előtte lévő térképvázlat alapján a meglévő SBO-hoz jönne hozzá egy rész a Vérellátó Központ felé túlmenően. Ebben orvosi szobák, fogadók vannak, amelyek összkomfortosabbá teszi az SBO-t.

Baranyi Imre:
Többszintes épület?

Szűcs Lajos:
Egyben azzal a szinttel, ami most van.

Szirbik Imre:
A helikopter leszálló nem része ennek a pályázatnak. Az ún. helioport, ami az SBO-hoz kapcsolódik a város pályázatának részét képezi.

Dr. Gyenes Ágota:
Tudomása szerint az épület bővítése a pályázat egyik része. A másik része a műszerfejlesztésből áll. Csak akkor adható be a pályázat, ha épületbővítés is történik, ezzel párhuzamosan lehet komoly műszermennyiségre is pályázni. A szentesi kórháznak nemcsak az épületbővítésre, hanem a műszerekre is szüksége lenne.

Szűcs Lajos:
A 120 mFt-os struktúra átalakítás pályázatban és ebben a fejlesztésben is van műszer. A tulajdonjogra, valamint a földterületre kért engedélyt a megyei önkormányzat. A pályázatnak része a műszerbeszerzés. Azokat az orvosi szobákat és egyebeket, amelyeket fejlesztenek fel kell fejleszteni műszerekkel is.

Horváth István:
Véleménye szerint a használati jog és a visszavonhatatlan nyilatkozat elegendő. A tulajdon jog átadása a területeknek a megfogalmazás szerint nem feltétele. Javasolta, hogy használati jogot adjon az önkormányzat.
A polgármester úr által említett 1.) ponthoz az alábbi kiegészítést javasolta: ".a fejlesztés projektzárást követő a Csongrád Megyei Önkormányzat által legalább ötéves működtetéséhez.". A működtetőnek a Csongrád Megyei Önkormányzatnak kell lennie. Ahol "tulajdonjog" szerepel, ott "használati jog" szerepeljen, valamint kerüljön beírásra a következő mondat az utolsó mondathoz, ahol a Földhivatal a jogcímet bejegyzi: "bejegyezze, azzal a kikötéssel, hogy nyilatkozatunkban foglaltakhoz képest bekövetkező bármilyen eltérés esetén azonnal az eredeti állapot áll vissza." Tehát, ha nem arra a funkcióra használják, ha nem a Csongrád Megyei Önkormányzat az üzemeltető, ha nem az valósul meg, amire a nyilatkozat szól.

Kozák János:
Megkérdezte a Jogi és Ügyrendi Bizottság jelenlévő tagjait, hogyan értékelik ezt az észrevételt? Nem szeretné, ha különböző óvatoskodások miatt félresiklana az egész dolog. Van-e arra idő, hogy a város és a megye egyeztetést folytasson a felmerült kérdések kapcsán? Amennyiben van idő az egyeztetésre, akkor javasolta, hogy a május 23-i soros ülésen döntsenek.

Szirbik Imre:
A pályázat beadási határideje május 15.

Kozák János:
Akkor a Jogi és Ügyrendi Bizottság álláspontját szeretné hallani.

Dr. Demeter Attila:
Nem feltétlenül kell tulajdonjogot átruházni. Az anyag 2. oldalán szerepel, hogy ".a tulajdonjogi helyzet tiszta, azaz a pályázó és a tulajdonnal rendelkező szervezet azonos vagy az ingatlan tulajdonosa/kezelője az építéshez." Nem feltétlenül kell, hogy a megye tulajdonjogot szerezzen ezen az ingatlanon, hanem szerezhet kezelői jogot. A megye kezelői jog jogosult is lehet, nem feltétlenül tulajdonosi jog jogosultja. Meggyőződése, hogy a város minden további nélkül biztosíthatja a kezelői jogot ezen a területen. Ennek a bejegyzése nem tilos.
Figyelembe ajánlotta, hogy a polgármester úr ilyen nyilatkozatot ne tegyen, mert dogmatikai vitája lesz a megyei önkormányzat jogászaival.

Dr. Demeter Attila:
A Ptk. szerint a tulajdonszerzés lehet eredeti vagy származékos. Tulajdonba adás jogcím, ha az ingatlannyilvántartásról szóló jogszabályt nézi, akkor ilyen jogot nem ismer. Ismer olyat, hogy átruházással, amely történhet ingyenesen vagy viszterhesen. Az átruházás belefér egy olyan tulajdonszerzésbe, ami nem biztos, hogy eredeti, hanem származékos, azaz visszavezethető az eredeti tulajdonosra. Mivel az ingatlannyilvántartásról szóló törvény tények és jogok bejegyzéséről szól, ha jogi helyzetet akarok tisztán, akkor van egy tiszta tulajdonosi jogviszony, amely Szentes városé, amely kezelői jogot biztosít a Csongrád Megyei Önkormányzatnak. Ekkor nem lesznek kizárva abból, hogy a későbbiek során a város pályázzon.

Szirbik Imre:
Értesítést kapott arról, hogy a pályázat határidejét várhatóan egy hónappal csúsztatják. Javasolta, azt a határozati javaslatot fogadják el, hogy a Képviselő-testület a maga eszközeivel elő kívánja segíteni a megyei pályázat sikeres benyújtását. A Képviselő-testület a kezelői jogot biztosítja, de nem zárkózik el a tulajdonjog biztosítása elől sem. Azokat a biztosítékokat, amelyeket a képviselő úr kért, azt egyeztetési folyamat részévé teszi.
Javasolta, hogy a megye által megküldött szövegezés egyeztetésére hatalmazza fel a Jogi és Ügyrendi, a Pénzügyi, valamint a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökeit, valamint az alpolgármester urat, hogy a megyével egyeztessenek és a pontos szövegezésben a Képviselő-testület nevében tudjanak megegyezni azzal, hogy a második határozati javaslat, ami a mi nyilatkozatunk, azt elfogadja.

A határozati javaslat 1.) pontja:
"Szentes Város Önkormányzata érdekelt a Csongrád Megyei Önkormányzat eredményes pályázatában, ehhez a szükséges nyilatkozatokat megteszi, alapvetően a használatra vonatkozóan, de nem zárkózik el a tulajdonba adás alól sem. A garanciák tárgyalására felhatalmazza a Jogi és Ügyrendi, a Pénzügyi, valamint a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökeit és az alpolgármester urat."
Kérte a képviselőket, aki ezzel egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 20 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett (3 fő nem szavazott) elfogadta.

Dr. Demeter Attila:
Kezelői jog jogosultja, ez nem használati jog.

Szirbik Imre:
Akkor javasolta, hogy a 3 fogalmat együttesen fogadja el a testület és az együttes tárgyalás tegye ezt lehetővé.

A határozati javaslat 2.) pontja, amely a város kérését tartalmazza a következő:
Szentes Város Önkormányzata jelzi a Csongrád Megyei Önkormányzatnak, hogy élni kíván a Nemzeti Fejlesztési Terv humánerőforrás program struktúra átalakító pályázatával a szentesi kórház műtőblokk és ápoláskorszerűsítésének megvalósítása érdekében, ezért Szentes Város Önkormányzata felkéri a Csongrád Megyei Önkormányzatot, hogy a város által beadandó struktúra átalakító pályázathoz feltétel nélküli fenntartói támogató nyilatkozatát adja ki és gondoskodjon a Kórház olyan tehermentes állapotba hozásáról és üzemeltetéséről, hogy az a struktúra átalakító pályázat beadását ne akadályozza, s annak minden feltételének tegyen eleget.

Kérte a képviselőket, aki elfogadja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett (1 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

97/2008. (V.06.) Kt.
Tárgy: "Csongrád Megyei Önkormányzat dr. Bugyi István Kórház Szentes TIOP 2.2.2. sürgősségi betegellátás fejlesztése pályázatban való részvételről Szentes város nyilatkozata"

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a "Csongrád Megyei Önkormányzat dr. Bugyi István Kórház Szentes TIOP 2.2.2. sürgősségi betegellátás fejlesztése pályázatban való részvételről Szentes város nyilatkozata" tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozta:

1.) Szentes Város Önkormányzata érdekelt a Csongrád Megyei Önkormányzat eredményes pályázatában, ehhez a szükséges nyilatkozatokat megteszi, alapvetően a használatra, illetve kezelésbe adásra vonatkozóan, de nem zárkózik el a tulajdonba adás alól sem. A garanciák tárgyalására felhatalmazza a Jogi és Ügyrendi, a Pénzügyi, valamint a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökeit és az alpolgármester urat.

2.) Szentes Város Önkormányzata jelzi a Csongrád Megyei Önkormányzatnak, hogy élni kíván a Nemzeti Fejlesztési Terv humánerőforrás program struktúra átalakító pályázatával a szentesi kórház műtőblokk és ápoláskorszerűsítésének megvalósítása érdekében, ezért Szentes Város Önkormányzata felkéri a Csongrád Megyei Önkormányzatot, hogy a város által beadandó struktúra átalakító pályázathoz feltétel nélküli fenntartói támogató nyilatkozatát adja ki és gondoskodjon a Kórház olyan tehermentes állapotba hozásáról és üzemeltetéséről, hogy az a struktúra átalakító pályázat beadását ne akadályozza, s annak minden feltételének tegyen eleget.

A határozatról értesítést kap:
1./ Csongrád Megyei Önkormányzat - Szeged
2./ Szentes Város Polgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája

Szirbik Imre:
Mivel más bejelentés, indítvány nem volt a megjelenést megköszönte és az ülést 17 óra 50 perckor bezárta.

K.m.f.

Dr. Sztantics Csaba jegyző
Szirbik Imre polgármester

Pásztor Antal - Dr. Rébeli Szabó Tamás
jegyzőkönyv-hitelesítő