|
|
|
|
Mi írtuk, mi mondtuk... |
|
Pályázatok |
Az alábbi alkotás a WHO megyei pályázat győztes írása, mely Kádár Gyöngyi 7. b osztályos tanuló gondolatait mutatja be a megszokottól eltérő viselkedésű gyerekekről.
SEGÍTSÉG, SEGÍTSÉG!
Azért jelentkeztem erre a pályázatra, mert úgy érzem sok gyermek küszködik problémákkal. Egy kicsit eltérõbben viselkednek, mint az áltag, önmagukba fordulnak, vagy éppen túl aktívak. Miért viselkednek másképp?
Azért, mert õk érzékenyebbek, zárkózottabbak, vagy valamilyen problémájuk van, amit nem tudnak megoldani, esetleg valami bántja õket. Mostanában sokszor én is úgy gondolom, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok, úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Ilyenkor elgondolkodom: miért van az, hogy nekem keményen meg kell dolgoznom mindenért, én órákig görnyedek a könyv fölött egy-egy jó jegyért, másnap mégsem sikerül úgy, ahogy szeretném. Ezeken a napokon aztán teljesen elkeseredek. Sajnos, az osztálytársak között sem mindenki segítõkész. A tanárok közül is vannak olyanok, akik igazságtalanok. Idõnként a szülõk sem tudnak "felnõni" a problémáinkhoz. Ilyenkor jól esik, ha valaki megnyugtat, megvigasztal, bátorít. Különösen fontos egy igaz barát együttérzése, aki talán könnyebben meg tud érteni, át tudja érezni a dolgokat. Egy hasonló helyzetben lévõ gyermek vagy osztálytárs esetében én biztosan segítenék. Megpróbálnám megérteni mit érez, mit gondol. Jó lenne, ha a tanárok is jobban odafigyelnének az ilyen érzékeny gyerekekre. Nagy szükség van az õ támogatásukra, megértésükre, biztatásukra, hiszen mi az iskolában töltjük a nap nagyobb részét.
Talán e rohanó világ is az oka a gyermekek problémáinak. Mindenki siet, feszült és ideges, a szülõk fáradtak, kevés idõ jut egymásra, gondjaink megbeszélésére. Ha egy kicsit jobban odafigyelnénk a körülöttünk élõkre, a gyerekekre, vívódásaikra, kudarcaikra, elkerülhetjük, megelõzhetjük, hogy egy diák elkeseredettségében, szomorúságában kárt tegyen magában.
A Városi Visszhang Meseíró pályázatán 5-8 osztályos kategória I. helyezett alkotása: Szûcs Éva 7. b osztályos tanuló írása. Megkezdett mesét kellett a pályázóknak befejezni.
A legügyesebb pályázónak
Bucsány György tanár úr adja át a megérdemelt
jutalmat.
NYUSZI ÁBRAHÁM
A PATAK FELETT
Hol volt, hol nem, volt
egyszer egy széles kerekerdõ. Ezt az erdõt pávaerdõnek
nevezték. Talán azért, mert oly színpompásan
csillogott a harmatos hajnalokon. Örömmel sétálgattak
ösvényein a távoli népek hercegei, grófjai.
Vagy az is lehet, hogy azért hívták így, mert a
szomszédos gazdaság pávája, Páva Flórián
és családja gyakorta járt ki az erdõ lakói
közé egy kis eszmecserére. Az itt lakók, Nyuszi Ábrhám,
Fõbölcs Bagolyka, és a többiek, egyetértésben,
szeretetben éltek. Ám az egyik napon különös dolog
történt.
Az állatok elhatározták, hogy
mogyorót szednek, mert finom tortát akartak csinálni belõle.
- Lent a pataknál jókora mogyoróbokrok nõttek. Azon
különösen sok termett. - mondta Brumi mackó.
- Akkor
odamegyünk! - kiáltotta Nyuszi Ábrahám. - Mindenki
fog egy tarisznyát, és aki a legtöbbet gyûjti, az kapja
a legnagyobb tortaszeletet!
Az állatok a patakpartra masíroztak,
és nekiláttak a szüretelésnek.
- Ti csak szedjétek
itt tovább! - szólalt meg Ábrahám rövid idõ
múlva. - Én lemegyek a bokrok közé, és keresek
magamnak egy igazán jó helyet.
Már jó ideje
szorgoskodtak, és már majdnem megtelt a tarisznyájuk, legalábbis
Páva Flóriáné és Brumi mackóé.
- Vajon Nyuszi Ábrahámnak is van már annyi, mint nekünk?
- Megkérdezhetjük. Hé, Nyuszi!
Senki sem felelt.
- Biztosan nem hall bennünket.
- Ha csak fele annyi van neki, mint
nekünk, már az is nagyon sok.
Tovább szedték a
mogyorót.
- Nézd csak, milyen nagyok vannak ott fent! Ha azokat
leszedem, én leszek a gyõztes! - mondta Ábrahám,
aki idõ közben megjelent.
- Én inkább békén
hagynám õket, Nyuszi! Olyan magasan vannak és nagyon vékony
az ág. Ez túl veszélyes!
- Ugyan már! Ez semmiség,
mindjárt fent is vagyok!
- Vigyázz, Ábrahám,
meghajolt az ág! Hagyd inkább ott a mogyorókat, és
gyere le! Te kapod a legnagyobb tortaszeletet, csak gyere le!
- Az ág!
- kiáltotta a nyuszi. - Letörik az ág! Segítség!
Ábrahámnak szerencséje volt, elkapott egy gallyat, és
belekapaszkodott.
- Tarts ki barátom, hozok segítséget!
- kiáltott fel a bajbajutottnak a maci, aki tölcsért formált
a mancsaiból.
- Bikkmakk! Bikkmakk! Segítség!
A
mókus a közelben tartózkodott. - Miért kiabálod
fel az erdõt?
- Ábrahám a patak felett lóg egy
ágon! Már nem tudja sokáig tartani magát.
Fürge
kis barátjuk hatalmas ugrásokkal sietett a baleset színhelyére.
- Ó, hát ez valóban veszélyesnek tûnik.
- Segíts rajtam Bikkmakk! Gyorsan!
- Nem olyan egyszerû, nyuszi,
de megpróbálom. A mókus felmérte a terepet.
- Most jövök! - kiáltotta, és az Ábrahám
melletti ágra lendült.
- Tulajdonképpen meddig akarsz
még engem itt hagyni?
- Türelem! Most egy nagy lendülettel
átugrom arra a vastag ágra. Közben elkapom a kezed! Figyelj,
jövök! Az akciót sikeresen végrehajtotta a mókus.
- Most már biztosan egyedül is le tudsz mászni, Ábrahám.
- mondta, miközben lepillantott a két teli tarisznyára.
- Látom, sokat szedtetek. De hol van Páva Flórián?
- Valahol a közelben. Biztosan lefeküdt a mohára, és
alszik. Keressük meg!
A mókus a fülét hegyezte.
- Pszt! Csitt! Nem hallotok semmit? A nyuszi és a maci erõsen
fülelt: mintha fûrészeltek volna a távolban.
-
Nem a ti Páva Flóriánotok hortyog ott? A part mentén
a hang irányába siettek. A páva egy árnyas mohapadon
feküdt és úgy horkolt, hogy körülötte megremegtek
a levelek. Ábrahám megrázta a vállát.
- Ébredj fel, Flórián! Mogyorót kell szedned! Tortát
akarunk sütni.
- Éppen arról álmodtam, hogy én
kapom a legnagyobb tortaszeletet, mert én szedtem a legtöbb mogyorót.
- Te még mindig álmodsz, páva! Hogy lehet egyszerre aludni
és mogyorót szedni? Páva Flórián felpattant,
és pár lépéssel odább vezette a többieket.
Büszkén rámutatott egy mogyoróhegyre.
- Ez az
én szüretelésem. - magyarázta csodálkozó
pajtásainak.
- Ha majd megsütöttük a tortánkat,
szívesen látunk téged is, mókuska! - mondta Brumi
maci.
- Köszönöm szépen barátaim! - válaszolta
hálásan rozsdabundás kisbarátjuk.
Az állatok
a hátukra vették a tarisznyájukat, és dalolva hazamentek.
A Városi Visszhang
Meseíró pályázatán 1-4 osztályos kategória
I. helyezett alkotása: Debreczeni Zsanett 4. b osztályos tanuló
írása. Megkezdett mesét kellett a pályázóknak
befejezni.
Dömsödi Teréz, a Városi Visszhang szerkesztője adja át a díjat.
SZÜLÕI SZERETET
Hol volt, hol nem volt, volt
egyszer egy széles kerekerdõ. Ezt az erdõt Pávaerdõnek
nevezték. Talán azért, mert oly színpompásan
csillogott a harmatos hajnalokon, oly természetesen és érintetlenül
évtizedek óta, hogy a híre messzire eljutott. Örömmel
sétálgattak az ösvényen a távoli népek
hercegei, grófjai. Vagy az is lehet, hogy azért, mert a szomszédos
gazdaság pávája, Páva Flórián gyakorta
járt ki az erdõ lakói közé egy kis eszmecserére.
A lakók, Nyuszi Ábrahám, Fõbölcs Bagolyka és
a többiek egyetértésben, szeretetben éltek.
Ám
az egyik napon különös dolog történt. Megjelent egy
kislány a réten. Az állatok gyorsan elbújta, mert
még soha nem láttak kislányt. A kislány leült
a réten és sírdogált. Az állatok egy ideig
csak csak hallgatták a sírást. Elõször Fõbölcs
Flórián, végül a bátortalan Nyuszi Ábrahám
is elõbújt. Egyre több és több állat jött
elõ, még Vakond Vanda is meghallotta a föld alatt, elõbújt,
hogy megnézze, mi az a nagy sírás odafönn, hogy még
a fagyökerek is mozognak a föld alatt. A bagoly egyre közelebb
merészkedett, és megkérdezte:
- Ki vagy te?
A kislány
csak nézett rá, és újra sírásra görbült
a szája. Végül megszólalt:
- Panni vagyok. És
te ki vagy?
A bagoly hosszú gondolkodás után válaszolt:
- Én vagyok az erdõ bölcs baglya, hívj nyugodtan Fõbölcs
Bagolynak. Majd letelepedett Panni mellé, és beszélgetni
kezdtek.
- Meséld el Panni, mi az a nagy baj, ami miatt annyira sírsz,
hogy még a falevelek is remegnek! Hátha segíthetünk
a barátaimmal. Bemutatom õket: Páva Flórián
a csodálatos tollruhájával, Nyuszi Ábrahám
selymes bundájával, valamint Vakond Vanda, a szép virágkoszorúval
a fején. A kislány még szipogott egy darabig, majd elmondta,
nagy bánatát:
- Két héttel ezelõtt kistestvérem
született. Most szüleim, minden sóhajára összerezzennek,
mert annyira féltik és szeretik. Rám nem jut idõ,
ezért szöktem el. Úgy sem fognak keresni, hisz ott a kisöcsém,
úgyis már csak õt szeretik.
A kisállatok szemébe
könny szökött, úgy megsajnálták Pannit.
Mindegyik állat fölajánlott neki valami ajándékot,
ami számára nagyon fontos volt, csakhogy mosolyogni lássák
a kislányt. A bagoly a szemüvegét, a páva legszebb
tollait, a nyuszi a csodálatos nyakkendõjét, Vanda pedig
az illatos virágokat.
Panni azonban szomorú maradt. Kis idõ
elteltével hangokat hallottak az erdõ felõl. Panni szülei
voltak azok. A kislányt keresték egész nap, és nagyon
megörültek, amikor megpillantották. Panni is nagyon örült,
és megköszönte az állatoknak a segítséget.
Szaladt szülei karjaiba, de még visszakiabálta:
- Köszönöm
barátaim, de a szülõi szeretetnél nincs fontosabb!
A kisállatok is örültek Panni boldogságának,
mert mindenki csak a szerettei között lehet a legboldogabb.
Iskolánkban az információszerzés egyik forrása a diákújság. Az alábbi írás a Sulinapló 2001 decemberében megjelent számából való. Írója Bártfai Rita 8. osztályos tanuló.
"Csak azt lehet megírni,
ami nagyon fáj..."
Az egész egy diszkóban kezdődött.
Itt tartottuk az utolsó osztálybulit. Persze nemcsak mi
voltunk, hanem mások is. Az egész osztály lázasan
készült a partira, egészen május 10-ig. Én
a barátnőmmel, Olgával mentem a diszkó elé, ahol
a többiek már vártak minket. Bementünk, a kedvenc számainkat
adták. Én csak a lányokkal táncoltam, a fiúk
olyan faragatlanok voltak. Később Olga és én leültünk
a pulthoz, annyira elfáradtunk a táncban.Ekkor megszólította
Olgát egy helyes srác:
- Meghívhatlak egy italra?
Ráncigáltam barátnőm; menjünk! -Mondj nemet! -de nem
hallgatott rám (Nem tudom, valamiért nem volt szimpatikus az a
fiú). Végül is az ő dolga, hogy szóba áll-e
vele vagy sem. Aztán magukra hagytam őket, hadd beszélgessenek.
Kb. 10 perc múlva visszajött Olga és ezt mondta:
- Csak egy kis hülye volt ...
Mást nem is mondott. Ez megnyugtató volt számomra. Átbuliztuk
az éjszakát, többször nem is jött szóba
az a srác. Szuper buli volt!
Jött a hétvége, de most valamiért
nem akart találkozni velem a barátnőm. Mindig valami kifogást
talált: tanulnom kell, jönnek a vendégek, segítek
a nővéremnek stb. Egy perc múlva megcsörren a telefon. Olga
anyukája volt az. Megkérdezte, nincs-e nálunk a lánya.
Csodálkoztam, de mivelhogy a barátnőm, fedeztem. Elhatároztam,
utánajárok a dolognak.
Hétfőn, suli után hamar elrohant Olga, meg se
várt. Titokban követtem. Ugyanazzal a fiúval találkozott,
akivel a diszkóban. Beszéltek valamiről, de csak ezt értettem:
"Ma, a megbeszélt helyen." Aztán különváltak.
Másnap Olga egyes dolgozatot írt a kedvenc tantárgyából,
pedig jeles tanuló. Ideges volt, mindenkivel agresszíven bánt,
dobálta a holmiját a falhoz, és ha valaki csitítani
próbálta, azzal keményen viselkedett.
Este, mikor már sötét volt, a boltból
hazafelé megláttam azt a srácot és Olgát
egy sötét ház elrejtett zugában. Éppen akkor
"lőtték be" magukat, de előbb a barátnőm. Amikor a lány
már nem volt eszméleténél, a fiú elvette
tőle a pénzt, és ő is befecskendezte a pokoli mérget a
vérébe. Féltem, de nem állhattam tétlenül
a fölbegyökerezett lábaimmal. Hazaszaladtam, hívtam
a mentőket, akik elszállították a két haldokló
tizenévest. A fiú már a mentőautóban meghalt, Olga
életéért még küzdöttek az orvosok. Csak
a szülei mehettek vele, én kénytelen voltam otthon várni.
Folyton Olga járt a fejemben: a sápadt arca, véres szemei,
remegő végtagjai.
Egy nappal később fogadhatott látogatókat
életveszélyes állapota ellenére. Én is elmentem
hozzá. Szörnyű látvány volt, ami elém tárult
a beteg szobájába érve. Az édesanyja zokogott, látszott
rajta, hogy semmit sem aludt az éjjel. Olga ott feküdt az ágyán,
mintha egy koporsóban nyugodott volna. Alig kapott levegőt, az arca fehér
volt és hideg. Ráadásul még az egyre gyengülő
szívhang is rájátszott a hangulatra. S mikor a fiatal szív
már nem ütött többet, a könny megeredt a szememből.
Mielőtt Olga meghalt, egy szót mondott örök tanulságul:
EGYSZER SE!
Valkai Ádám 8. a osztályos tanuló írásaival az Országos /nemzetközi/ Író Deák Vers- és Novellaíró Pályázaton ért el V. helyezést.
NYÁRFALEVÉL
Forró nyári napsütésben, Kínoz, bár kívánom, Minden szomorú, a naplemente, Egy nyár végi naplemente, Leestek az őszi falevelek,
RÉSZLET EGY NAPBÓL...Egy késő délutánon, Ámulattal nézem, Szemből feltűnik a Hold, Szelíd lágysággal
elhessegeti Lassan hajnalodik.
NAGYAPÁM...Nekem,
te legkedvesebb, Te nem
teszel ellenem, Örök
fiatalságod őrzöd, |
Mert nem ismertelek, s nem is foglak már.