Az alkotmányos jogok védelmezője

100 évvel ezelőtt hunyt el Szathmáry Ede ügyvéd

Szathmáry EdeAz elmúlt években többször megemlékeztünk olyan jeles személyekről, akik nem Szentesen születtek ugyan, de városunkban eresztettek gyökeret, itt élték le életüket, itt kamatoztatták tehetségüket, s munkásságukkal városunk hírnevét növelték. Gondoljunk csak Boros Sámuelre, Kiss Bálintra, ifj. Bartha Jánosra, Zolnay Károlyra, Sima Ferencre, Joó Károlyra, Koszta Józsefre… és még hosszan folytathatnám a sort. Ezek közé tartozott Szathmáry Ede is, akit korában a legismertebb helyi polgárok, közéleti férfiak között tartottak számon, de ma már csak talán a leszármazottai közül emlékeznek néhányan a nevére.

A szomszédos Hódmezővásárhelyen született iparos családban 1835. június 29-én; apja és nagyapja is szabómester volt. Édesapja – ifj. Szathmáry Sámuel (1796– 1876) – Szentesről nősült, feleségül véve Soós János jómódú gazdálkodó lányát, Erzsébetet. A házasságukból, amelyet 1823-ban kötöttek Szentesen, hét gyermekük született. Eduárd ötödikként jött a világra. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, jogi diplomáját a pesti egyetemen szerezte 1862-ben.

Szentesi rokonlátogatásai során kerülhetett közelebbi kapcsolatba Beliczay Pál (1803– 1866) vármegyei esküdt, volt 48-as lovaskapitány 17 éves Ilona nevű leányával, akinek édesanyja Szathmáry Anna volt (egy távoli rokon a katolikus ágból). Az ismeretségből 1859-ben házasság lett; 1860 nyarán pedig Nagyváradon megszületett első gyermekük is, Erzsébet. Őt még további négy gyermek követte: Mária, Ernő, Mihály és Dezső.

Az 1860. évi Októberi Diploma megjelenését követő rövid alkotmányosság idején Szathmáry Ede ügyvéd gyakornokként megpályázta és 1861 januárjában elnyerte Szentes város főjegyzői tisztségét. Ebben a minőségében Oroszi Miklós polgármester társaságában küldöttségben járt Bécsben gróf Forgách Antal főkancellárnál és a pénzügyminiszternél azzal a céllal, hogy elérjék a 600 fős adóbehajtó császári katonaság kivonását Szentesről. Útjuk eredménnyel járt, az erőszakos katonai egzekúciót augusztus közepén felfüggesztették. Az újraéledt önkényuralmi módszerek elleni tiltakozásként az alkotmányosan megválasztott városi tisztikar és képviselő-testület 1861. november 5-én lemondott. A császári főhatóságok fenyegetései ellenére Szathmáry Ede azon tisztviselők közé tartozott, akik kategorikusan megtagadták a további hivatalviselést. A lakosság ezt szimpátiával fogadta. Az elkövetkező években gyakorló ügyvédként tartotta el családját.

Az 1867. évi kiegyezést követően továbbra is ügyvédkedett, majd 1872 tavaszán megpályázta a városi ügyészi állást. Népszerűségét jelzi, hogy nagy fölénnyel elnyerte a tisztséget. Utóbb azonban kiderült, hogy az új városi szabályrendelet értelmében fel kellett volna hagynia az ügyvédi gyakorlattal, ezért lemondott ügyészi állásáról. A közélettől azonban nem szakadt el, hisz folyamatosan tagja volt a városi és a vármegyei képviselő-testületnek, valamint a református egyház presbitériumának. Emellett évtizedeken át ellátta a Szentes– Vidéki Takarékpénztár, valamint a Körös–Tisza–Maros Ármentesítő Társulat ügyészi teendőit, továbbá kinevezték Csongrád vármegye tiszteletbeli főügyészévé is.

Ismert, hogy az ún. darabont kormány kinevezése miatt 1905 nyarán alkotmányos válság robbant ki Magyarországon. Az ellenzéki koalíció meghirdette a nemzeti ellenállást, felszólítva a megyéket az adófizetés és az újoncállítás megtagadására. Fejérváry Géza miniszterelnök "Intő szózatban" szólította fel a megyéket, hogy hagyják abba a nemzeti ellenállást. Ezt követően Szentesen tiltakozó nagygyűlést tartottak, amelyen elítélték a "darabont kormány" alkotmánytiprását, s felkérték a szövetkezett ellenzék vezérlő bizottságát, hogy az alkotmányos jogok biztosításáért folytatott küzdelmükben tántoríthatatlanul tartsanak ki. Csongrád vármegye csatlakozott a nemzeti ellenálláshoz, amelynek helyi irányítására 36 fős Alkotmányvédő Bizottságot alakítottak, benne 18 szentesivel. Az alakuló ülésen a bizottság elnökévé dr. Kelemen Béla országgyűlési képviselőt, alelnökökké pedig Szathmáry Ede szentesi ügyvédet és Futó Zoltán református lelkészt választották meg. Ameddig lehetett, a bizottság megmaradt az ellenállás terén, de működését utóbb erőszakkal betiltották.

Néhány évvel később a helyi lapok Szathmáry Ede halálhíréről tudósítottak. Már 77. életévében járt, amikor agyvérzést kapott, és néhány nappal később, 1911. szeptember 15-én elhunyt. A belváros középületein megjelentek a gyászlobogók. A kortárs újságíró a következőkép jellemezte az eltávozót: "Szathmáry Ede életének folyása a legteljesebb harmóniában volt külső megjelenésével. Ahogy ebben mindig kiváló szépérzék, csín és elegancia jellemezte, épp úgy bármi közéleti vagy társadalmi állásba emelte is csaknem félszázados közéleti szereplése alatt polgártársai bizalma vagy a sors kegye: mindig és mindenütt ernyedetlen szorgalommal, munkássággal, lelkiismeretességgel felelt meg a reá bízott tisztnek. Egyéniségének varázsa mindig és mindenütt érvényesült abban, hogy a tisztelet és szeretet erős kötelékével fűzte magához a vele érintkezőket." A szentesi református középtemetőben lévő családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Böszörményi Jenő református lelkész a nagyapját, Böszörményi Ede hitoktató-lelkész pedig dédapját veszítette el benne.

Labádi Lajos