2011. szeptember 30.

Hét nyelven beszélő mozdonyvezető

Amikor a nyolcvanas évek végén családjával Erdélyből Szentesre jött, s vasutasnak állt, munkahelyén csodálkoztak, hogy több nyelven beszél, idézi fel Katona György (képünkön). A mozdonyvezető az anyanyelvével együtt hét nyelvet ismer, köztük a japánt, és kínaiul is elkezdett tanulni.

Ahol nyelvtudást várnak el, majdnem mindenhol nyelvpótlék jár a dolgozóknak, viszont a mozdonyvezetők nem tartoznak ebbe a kategóriába, mondván, nyelvtudásukat úgysem használják, vázolja fel Katona György. A helyzet fonák: ha külföldi vonat érkezik hazánkba, csak az eredeti személyzet vezetheti, idehaza viszont kizárólag magyar szakember irányíthatja a szerelvényeket. Ilyen esetekben felkérik pilótának az adott nyelvet beszélő mozdonyvezetőt, aki felel minden forgalmi ténykedésért.

Katona György esetében a nyelvek voltak hamarabb. Az 1. osztály első óráján megismerkedett az első román szóval – mivelhogy Székelyföldről származik családjával, s ott azt hivatalos nyelvként tanítják. Ötödikben jött hozzá az orosz, majd középiskolásként az angol. Németül önszorgalomból, de kényszerből is álltak neki feleségével tanulni: abban bíztak, sikerülhet kijutniuk nyugatra. Végül azonban, ’88-ban átszökve Magyarországra, úgy döntöttek, itt akarnak letelepedni, hiszen az anyanyelvükön beszélhetnek. Legyen egy kályha, ahonnan az ember elindul, vagyis előbb az anyanyelvével legyen tisztában mindenki, aztán jöhet a többi nyelv, hangsúlyozza a férfi.

Mozdonyvezető már Szentesen lett belőle, s a vasútnál tudtak arról, hogy több nyelvet ismer. Ez akkor ott mindenki számára hihetetlennek tűnt. Román tolmácsolásra kérték fel, jól ismerte a szakszavakat.

1991-ben került a kezébe egy angol nyelvű vasutas magazin. Megírta a főszerkesztőnek, hogy japán mozdonyvezetővel szeretne levelezni. A következő hónapban a lap japán tudósítója írt neki, akinek volt egy mozdonyvezető barátja. A tudósítóval, egy idős gépészmérnökkel annak haláláig, 2007 augusztusáig tartotta a kapcsolatot Katona György, s nagyra becsülte: az igazi bushidót, a szamurájszellemet ismerő ember volt. Tőle kapta a tankönyveket, melyekhez elengedhetetlen volt az angol nyelv ismerete. Az általa ajánlott masinisztával pedig eleinte, csekély japán tudása miatt, németül volt kénytelen levelezni a szentesi mozdonyvezető. Azóta viszont tizenvalahány alkalommal járt már itt kollégája, s egyszer ő is viszonozta a látogatást. Eleinte lehetetlennek tűnt számára megtanulni a távol-keleti nyelvet. Nem is csoda: mint rögtönzött „nyelvtanfolyamából” megtudtam, a japánok a régi írásmód szerint függőlegesen, máskor vízszintesen írnak, akár egy újságoldalon belül is vegyesen. Mutat egy képes tankönyvet, amely visszafelé halad: a hátuljánál kezdődik, s az első oldallal fejeződik be. Azt mondja, a kiejtést is könyvből tanulta, s akkoriban még nem voltak segítségére az internet nyújtotta lehetőségek sem.

Mindenesetre mostanában a kínai nyelvhez is kedvet kapott, méghozzá Nagaszaki egyik templomában - melyet kínai szerzetesek építettek 600 éve, s ahol a miénkhez döbbenetesen hasonló bútorformákat, díszítéseket vett észre.

Sok örömet szerez neki a nyelvtanulás mind a mai napig, mely arra hívta fel a figyelmét, hogy a különböző nyelvekben visszaköszönnek a közös gyökerek. Szenvedélyesen fejtette ki, hogy vannak értékeink, s hogy menynyire fontos azokat átadni a fiataloknak. A házuk előtti, saját kezűleg faragott bámulatos székelykapu is a gyökereikről árulkodik.

Büszkén említi, hogy lányának ő tanította meg az alapokat japánból, s az angol nyelvvizsgájára is segített felkészülni, ahogyan nagyobbik fiának is. Katona Ágnes azóta elvégezte az ELTE japán szakát, tavasszal lapunkban is írtunk a Boros szakközépiskolában elindított, s népszerűségnek örvendő japán szakköréről.

Darók József