2011. szeptember 30.

Bővülhet a közgyógy-ellátásra jogosultak köre

Tedás Zoltán vezetői megbízást kapottNapirend előtti hozzászólások körében ismét szóba került a Pendola Szentes Kft. Bujdosó Tamás Károly képviselő hiányolta a gazdasági társaság anyagát az előterjesztések között, mivel a jogi bizottság elnöke az előző testületi ülésen kérte azt. Szirbik Imre polgármester elmondta: a tájékoztatást kérő levelet elküldte a kft. ügyvezetőjének, válasz azonban még nem érkezett, tehát nincs mit előterjesztenie. Bujdosó Tamás Károly a továbbiakban az iránt érdeklődött: ki a felelős azért, hogy a 33-as medence felújításánál úgy vették át a kivitelezőtől a munkát, hogy két oldalt kifolyik a víz, és most azon kell gondolkodni, hogy ezt elhárítsák. Bayer Károly műszaki ellenőr elmondta, ami eddig elkészült, az egy részleges felújítás. Arról szólt, hogy a medencének a vízgépészeti részét tegyék rendbe, illetve végezzék el az ehhez közvetlen csatlakozó építészeti felújítást. Ez a medence közvetlen környékének kialakítását jelenti. A medence környezetének a felújítása második lépésben valósul meg. Ide tartozik a medence környezetében lévő töredezett, süllyedt járda, padlófűtése, és az ehhez csatlakozóan a medence hosszanti oldalának a peremkiemelése. A jelenlegi 5 centimétert még plusz 10 centivel megemelik, kiszélesítik. Amennyi pénz volt a felújításra, annyit oldottak meg a feladatból – válaszolta a műszaki ellenőr.

Szabó Zoltán hivatalos megkeresést kapott dr. Béres Máriától, a Koszta József Múzeum vezetőjétől. A felolvasott levélben az igazgatónő a múzeumpedagógiai foglalkoztatás támogatását kérte. Mint elhangzott, az intézmény 2007 óta folytat múzeumpedagógiai foglalkozásokat, melynek keretében múzeumi órákon tematikus foglalkozásokon, szakkörökön, táborokon vehetnek részt a látogató diákcsoportok. Az elmúlt évben 12 ezer diákot fogadtak a múzeum öt kiállítóhelyén helytörténettel, néprajzzal, régészettel és képzőművészettel kapcsolatos témákban. Népszerűek az elméleti foglalkozások kézművességgel kombinált formái, azonban finanszírozását a múzeum saját költségéből nem tudja megoldani, sok diák sem tudja kifizetni a foglalkozások után járó összeget. Évek óta 300 Ft/fő. Ismeretes, a fenntartott iskolák számára múzeumi bérletet vásárol az önkormányzat, ez az összeg azonban a foglalkozások költségét nem fedezi. A kérés: 160 ezer forintos múzeumpedagógiai kerettel tegye lehetővé 1600 szentesi diák számára, hogy részt vehessenek a foglalkozásokon. Szabó Zoltán bejelentette: jelképesen magával hozta a 10 ezer 600 forintot, ami 15 képviselőre elosztva egy főre jut, kérte képviselőtársait, hogy tiszteletdíjukból adják össze a 160 ezer forintot.

Hatan nyújtották be pályázatukat a Hajléktalan Segítő Központ intézményvezetői állására. A szakértői bizottság három pályázót jelölt ki és hallgatott meg a szeptember 27-i ülésen. Halmai István az ad hoc bizottság munkájával kapcsolatban megjegyezte: nem érti, hogyan értékeltek, amikor olyan jelöltek kerültek be a sorba, akik nem felelnek meg a pályázatban kiírtaknak. Szabó Zoltán képviselő azzal a kitétellel, hogy a jelöltek közül senki sem felel meg a feltételül szabott öszszes kritériumnak, egy évben korlátozta volna az állás betöltését. A javaslatát nem támogatták, a képviselők Tedás Zoltán szociális szervezőt bízták meg 5 évre a központ vezetésével. Felülvizsgálta a testület a szociális rendeletet és dr. Chomiak Waldemar képviselő javaslatára októbertől bővülhet a közgyógyellátásra jogosultak köre. Záró napirendi pontként ismét szóba került a felsőoktatás városi lehetősége. Ezzel kapcsolatban Szűcs Lajos alpolgármester kijelentette: a tanulói létszám országos szinten csökken, az intézmények átszervezés előtt állnak, így a kérdés egyelőre Szentesen sem aktuális.

Lovas József