2011. szeptember 2.

Por és kosz fogadta őket

Új épületben a Zsoldos szakmunkástanulói

Pintér Etelka igazgatónő elképedve szemléli a hátrahagyott holmikatNem sokat pihenhettek ezen a nyáron a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola tanárai és diákjai. Hozzá kell tenni – bár ez nem vigasz a számukra – a Petőfi, a Klauzál, a Deák és Damjanich iskolák pedagógusai sem. Egy önkormányzati döntés alapján – a csökkenő gyereklétszámra hivatkozva – oktatási intézményként megszüntették a Petőfi Sándor Általános Iskolát, valamint a Damjanich tagiskolát. Előbbit a Klauzálba integrálták, míg a Damó átköltözött a Deákba.

A Zsoldos B épületében tanuló diákok a Tóth József utcáról átköltöztek a Petőfi iskola épületébe. Testületi döntés alapján július 10-én írták alá az átadást-átvételt. A költözés egyik napján, augusztus 22-én Pintér Etelka igazgatónővel járjuk végig az iskolát. Mint mondja, 2–3 takarítónő dolgozott a nyáron, próbálta rendbe tenni az elhagyatott épületet. A tantermek egy része tiszta, néhányukban már elhelyezték a padokat, próbálnak berendezkedni.

– Nincs por, nincs kosz – jegyzi meg az igazgatónő. Mind a ketten tudjuk, miért mondja. Ahogy haladunk az épületben, az ott tevékenykedő pedagógusok, takarítók panaszáradata fogad. Egymás szavába vágva sorolják, mekkora rendetlenséget hagytak maguk után a petőfisek. Mindenütt por és kosz fogadta őket. Négy nagy teherautónyi szemét ment már ki az épületből, de még nincs vége, mondják. Sok mindent hátra hagytak maguk után, olyan dolgokat, melyeket szerintük még használhatnának az általános iskolában. Felbontatlan dobozok, könyvek, füzetek, híres emberek képei, monitorok, klaviatúrák a számítógépekhez, táncruhák egymás hegyén-hátán a folyosón, kitömött madarak, kémcsövek, egyéb kémiai-fizikai berendezések, felszerelések a tanteremben.

Az igazgatónő gondterhelten figyeli az eseményeket. Keserű szájízzel jegyzi meg:

– Talán meg is értem, hogy az adott helyzetben kedvetlenül, elszomorodva fogtak hozzá a pakoláshoz, és hogy világfájdalmukban nem volt kedvük takarítani az iskolában. Hiszen az megszűnt a számukra. De nehogy az legyen, hogy mindez miattunk van. Én arról az oldaláról közelítem meg a dolgot, hogy azok a gyerekek, akik a 90-es évek közepe óta férőhely hiányában délután jártak hozzánk, és amilyen körülmények között tanulhattak a Tóth József utcai B épületben, soha nem tiltakoztak. Megértették a helyzetüket és nem mentek el. Hiszem, van megtartó ereje az iskolánknak. Amikor idejöttem, a tanári a portával együtt volt, a tanárok jóformán le se tudtak ülni ott. A tanulókkal rendezgettük az egészet, hogy jobb legyen. Most is látni, hogy dolgoznak, segítenek a pakolásban, a költözködésben, hiszen tudják, maguknak csinálják. Itt méltóbb körülmények között tanulhatnak, mint a B épületben.

– Kik azok, akik átköltöznek?

A takarítók emberfeletti munkát végeztek a Petőfi iskolában– A szakiskolások. Itt az elméleti oktatást tartjuk, gyakorlatra továbbra is a Rákóczi utcai tanműhelybe járnak. A pincében lesznek a festők, a villanyszerelők. Ahol a konyha volt, ott lesz a kereskedő kabinet, és a büfé. A B épületben erre sem volt lehetőségünk. Itt minden tanárnak lesz helye, osztályterme – mondja, majd mutatja is, hogy a tanáriban a legtöbben már az asztalra tették névjegyüket, azaz: elhelyezkedtek. A tantermek ajtajára, igaz, még csak papíron, de már ki vannak tűzve az osztályfőnökök nevei. Medgyesi Arnoldné Gabi már szinte berendezte a fodrásztanulók tantermét. Bakainé Vajdovich Judit angol nyelvre tanítja a diákokat, két gyermekével pakol, éppen a szemléltető eszközöket helyezik el a falakon.

– Vannak még üres helyek, vagy már feltöltötték az osztályokat?

– Úgy néz ki, teljes létszámmal indulhatunk a tanévnek. Kőműves- és festő tanulónak tudunk felvenni még néhány diákot. De az érdeklődésekből ítélve azok a helyek is betelnek hamarosan. Nálunk nem csökken a tanulói létszám. Mindannyiunk előtt ott a példa: diákjainknak, akik jó helyezést értek el szakmájukban az országos tanulmányi versenyeken, már van munkahelyük. Tehát, aki jól tanul, jó szakmával el tud helyezkedni. Adott a pedagóguslétszám, a tárgyi feltételeinken is tudtunk javítani. Csak munkahely teremtődne már végre!

– Hányféle szakmát tanítanak az iskolában?

– Tizenhárom szakma közül választhatnak a gyerekek. Hegesztő, szerkezetlakatos, forgácsoló, központi-fűtésszerelő, villanyszerelő, kőműves, festő, belsőépítész, fodrász, vegyiáru eladó, kereskedő, logisztikai ügyintéző és kereskedelmi ügyintéző. Plusz van még az érettségire épülő képzésünk, a logisztikai ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, bolti eladó, fodrász szakmában. Ezek mind beteltek. Kozmetikusoknak szerettünk volna még osztályt indítani, de mivel nem nyilvánul hiányszakmának, így azt nem engedélyezték. Pedig érdeklődés lett volna. Ők most bejárnak Szegedre, de többségük hátrányos helyzetű, és ezt nem mindenki engedheti meg magának. Sikere van a rendészeti osztálynak is. Lesz folytatása?

– Ide, a Petőfibe közel háromszáz diák jár majd, az egész iskola tanulói létszáma pedig meghaladja a kilencszázat – tudjuk meg.

Közben újabb szállítmány érkezik a B-épületből. A gyerekek, tanáraik kíséretében gyorsan körbefogják a teherautót. Pakolnak. Jó kedvvel mozgatják a bútorokat, az iskolában használatos tárgyakat. Olykor egy-egy vicc is elhangzik cipekedés közben, nevetnek rajta, aztán folytatják a munkát. Az igazgatónő megjegyzi: szó nélkül jöttek a munkára, nem sírt egyikük sem, hogy még nyaralhatnának. Aztán a többiekre terelődik a szó:

– A takarítónők emberfeletti munkát végeztek, nagy szorgalommal, de igazából még jutalmat sem tudok nekik adni, mivel az új rendelkezés szerint a Csongrádi Oktatási Központ alkalmazásában vannak. Nevelők, oktatók, beosztottak, diákok dolgoztak. Elmondhatom: példaértékű a csapatmunka.

Hát így történt. Mire e sorokat olvassák, a szorgos kezek már újjávarázsolták a Petőfi utcai épület. Becsengettek. A Zsoldos-diákok egy részének „új iskolában” kezdődött meg a tanév.

Lovas József