2011. augusztus 19.

Elindulhat az egészségügyi szűrőprogram

Hét fővel csökkenti a Klauzál- és a Deák-iskola közalkalmazotti létszámát az önkormányzat – erről hétfői rendkívüli ülésén határozott a képviselő-testület. A döntést vita előzte meg, amely során elhangzott, hogy az iskolaösszevonásokat követően a Deákból összesen 53, a Klauzálból pedig 40 gyermeket írattak át más intézménybe. A legtöbben Fábián-sebestyénbe és a Horváth Mihály Gimnáziumba iratkoztak át, de sokan választották a Szent Erzsébet katolikus iskolát, illetve néhány család más településre költözött.

Azt is megtudhatták a városatyák, hogy jogszabályi előírás miatt pályáztatták meg a Klauzál-iskola igazgatóhelyettesi állását, amit valószínűleg egy petőfis pedagógus fog betölteni. Szabó Zoltán nehezményezte, hogy az utóbbi intézményben nem történt meg a tantárgyfelosztás. A job-bikos képviselő hozzátette, a kiiratkozás második hulláma is megindulhat, mert a szülők csalódni fognak, ha a közösségek és pedagógusaik nem maradhatnak együtt. Dévay István igazgató cáfolta, hogy nem történt meg a tantárgyfelosztás a Klauzálban, majd megjegyezte, hogy ebben lehet még változás a létszámmozgás miatt. Szirbik Imre polgármester hangsúlyozta, nem hibás döntést hozott a testület, amikor az intézmények öszszevonásáról határozott, hanem kényszerűségből döntött, amire a gyermeklétszám csökkenése miatt volt szükség. A grémium csak a megismételt szavazáskor fogadta el a pedagóguslétszámról és a leépítéssel kapcsolatos egyszeri állami hozzájárulás igényléséről szóló határozatot.

A városi egészségügyi szűrőprogram költségvonzata szintén megosztotta a képviselőket. A 2011-re és 2012-re indítványozott 6 millió forintos keret hatodát kommunikációra fordították volna, de a baloldalról többen is spórolásra hívták föl a figyelmet. Krausz Jánosné azt szorgalmazta, hogy a helyi média térítésmentesen segítse a kezdeményezést. Móra József a célokkal egyetértett, de jelezte, sokallja az összeget, mert szerinte előbb tudatosítani kellene az emberekben, ők is felelősek az egészségükért. Szűcs Lajos azt kérte, hogy a programban résztvevő orvosok is vállaljanak áldozatot, mert szerinte bizonyos kiadásokat csökkenteni lehetne. A polgári frakció ezzel nem értett egyet. Molnárné Tóth Györgyi emlékeztetett: nem csak a szakértőknek lehet megbízási díjakat fizetni, a szabadidejüket feláldozó gyógyítókat is megilleti némi anyagi elismerés munkájukért cserébe. Halmai István azt mondta, lehet garasoskodni, de ahhoz képest, hogy milyen eredménnyel kecsegtet ez a program, a ráfordítás csekélység. A szűrőprogram ötletgazdája, Chomiak Wal-demar hangsúlyozta, nincs felesleges kiadás a kez-deményezés költségvetésében, már így is egy lecsökkentett büdzsé került a döntéshozók elé. Szerinte fizetség nélkül nem lehet felelősségteljes munkát elvárni senkitől. A polgármester azzal zárta a polémiát, hogy a hatékonyság a legfontosabb, ezért indítványozta: a város által biztosított keretből elsősorban a szűrésekre fordítsák a pénzt a program végrehajtói. Ezt egyhangúlag fogadta el a grémium.

Nem kapta meg a szükséges többséget az a javaslat, amely a távhőár alapdíjának 15 százalékos emeléséről szólt. Az ülésen elhangzott: egy kormányzati döntés miatt évi 12 milliós pluszkiadás terheli a helyi szolgáltatót, ennek fedezetéül szolgált volna az alapdíjemelés.

B.D.